A helyzet fonákja... | Önmegvalósítás.hu

A helyzet fonákja...

Hozzászólások

35 hozzászólás
HajduM képe
Nem azt mondom amit gondolok? Persze. Ezt nevezik protokollnak,
2010. június 10. csütörtök, 12:15 | HajduM

Nem azt mondom amit gondolok? Persze. Ezt nevezik protokollnak, vagy sokkal inkább hazugságnak.
Rosszat teszek neki, mert mellé beszéltem, és rosszat teszek magamnak, mert nem olyan hatások érnek, amilyet szerettem volna. Nem is érhet, hiszen hazugságommal leginkább saját magam ellen cselekedtem.

Csak az igazság kemény, az olyan határozott dolog. Akkor rögtön megszólnak, hogy nem tudsz alkalmazkodni, meg különcködsz, nem hasonlítasz a közegedhez, te meg nem akarod, hogy kiközösítsenek, ezért hazudsz tovább. És mindenki hazudik mindenkinek.
Ez a konform. Nincs gond, szépen vigyorgunk egymásra mint egy-egy bájgúnár, és szarunk az igazságra.

Az nem jó. Kemény, túl határozott, meg felelősség van vele, nem lehetünk lusták, ha A-t mondtunk mondanunk kell B-t is. És az a fránya következetesség, és a végén, nem egy komplett pszichodráma lenne az egész társadalmunk, hanem hirtelen meg is történne amit mondunk egymásnak, nem lennénk becsapva, nem lenne ez a sok csalódottság, harag, bosszú. Borzasztó unalmas is lenne az élet.

Borzasztó dolgok ezek.
Maradjunk a protokollnál, a kis füllentéseknél, azzal nem sértünk meg senkit, nem kell vele foglalkozni, könnyen lepattinthatjuk a dolgokat, megmarad a nyugalom, és a béke és a szeretet.

Mi?
Szeretet? ...

Hát így látom a dolgot... Miközben én sem tudtam megszabadulni a protokoll áldásaitól ... De törekszem rá.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----

szerintem az igazság csak akkor lesz kemény, ha - bár agyban
2010. június 10. csütörtök, 13:34 | csaesz   Előzmény

szerintem az igazság csak akkor lesz kemény, ha - bár agyban tudjuk, hogy az az előrevivő állapot ha igazat mondunk - de a belsőnkben még van egy kis remegés, hogy jaj, így most lehet nem fogok megfelelni, nem fognak elfogadni mi lesz akkor velem.. Akkor vágjuk oda keményen az igazságunkat, amikor magunkat is győzködnünk kell közben, hogy ez a helyes viselkedés.

ha belül már helyén lenne az önértékelésed, akkor tudnád az igazságodat olyan lágyan elmondani a másiknak, hogy eszébe sem jutna haragudni rád ezért. Lehet természetes módon is őszintének lenni.

 

hermess képe
H: Nekem megint d'Artagnan jön be...
2010. június 10. csütörtök, 14:43 | hermess   Előzmény

Sorry, Miklós, amiről már írtam. Ha belül bajvívó valaki, akkor minden hozzá fordulást hajlamos lesz kötözködésnek venni és harcba szállni. Ha folyamatosan átverek, manipulálok mindenkit, nyilván azt fogom feltételezni, hogy velem is így járnak el. Bizalmatlan leszek. Ahogy bent, úgy kint, de én "majázom" össze magamnak a kintről jövő történéseket. Ez már közhely, Te is ismered.

Spiritos' például az Önvédelem blogban valóban nem akart megbántani, Te mégis bántásnak vetted. Vajon miért? Mert az vallod, hogy a támadás a legjobb önvédelem, ezért mindenkiről azt hiszed, hogy téged akar megtámadni... (Nem szerencsés, vagy nagyon kockázatos írásban "te módban" fogalmazni, most mégis átmentem ebbe, remélem nem bántásnak veszed. Spiri is ezt a hibát követte el.)

Vagy például,"megmondó embereknek" tituláltál valakiket egy korábbi hozzászólásban... már akkor rá szerettem volna kérdezni, hogy kiket értesz alatta? Jelenleg, mintha Te is igen határozottan mondanál ki megállapításokat az írásaidban ezen a honlapon...

A tudatosítás úgy működik, hogy először rájön az ember, idegen, begyűjtött minták és programok vezérlik. Aztán elkezdi figyelni saját magát (és persze másokat is), hogy tetten érje a mintákat, de másokban hamarabb észreveszi a szálkát. Aztán már magában is észreveszi, de csak utána, amikor újra és újra elkövette a kondicionált működést. Később már akkor is eszébe ötlik, amikor éppen elhagyja a száját a szó, vagy elköveti... És csak jóval később, hosszú odafigyelés, munka és belső kutakodás után jut el odáig, hogy hamarabb jön a belső figyelmeztetés, mint a kimondás vagy cselekedet. És itt van egy fordulópont.

Idáig sokan sohasem jutnak el egy adott életükben, csak életek sora alatt. Csak addig szoktunk átlagban eljutni, hogy a pszichológus megmagyarázza, hogy mikortól és miért lettünk hülyék... a megértés nyugalommal tölt el, most már mi is meg tudjuk magyarázni magunknak és másoknak is. De ettől még ugyanolyan hülyék maradunk, ha nem változunk egy jottányit sem. Mert talán azt mondjuk , hogy ehh, ráérek még magamévá tenni azt a belső tiltást, elég ha most megértettem.

Volt nekem egy nagyon vehemens (ő úgy mondta magáról, hogy hevemens) Bika barátnőm, aki elég hangosan szeretett beszélni. Főleg velem. Mindenki mással nagyon illedelmes (az előbbinél maradva hevement) és csendesen nőies volt...

Kérdeztem tőle, hogy nem inkább a legszeretettebb társaddal kellene szépen kommunikálni, az idegenekkel pedig érdekérvényesítőbben?

- Hát mi képzelsz, amikor én hazajövök, még akkor se engedjem el magamat, akkor is figyelnem kelljen? - jött a válasz. Nem tartott nagyon sokáig a kapcsolat...:DD

Na, szóval, a stációkon végig kell menni a kereszttel a hátunkon kezdve, de nem a kereszten végezve a fixációk miatt. Valahol útközben ismerjük fel és dobjuk ki a léghajóból a saját terheltségeinket. A születéskoriakat is (Négy tudatállapot blog) - erre jó a kineziológia, meg a születés előtti családos mintákat is - Hellinger, és a kinőtt kollektív tudatalatti mintákat is - önismeret. Nem kis vállalkozás...

HajduM képe
Írtam egy jó kis választ, de elszállt a gépem,mielőtt el tudtam
2010. június 10. csütörtök, 19:32 | HajduM   Előzmény

Írtam egy jó kis választ, de elszállt a gépem,mielőtt el tudtam volna küldeni.
rövidített verzió:

Mindenki másképpen egyforma, című könyvben írja MérőLászló, aki játékelmélettel és viselkedés pszichológiával foglalkozó matematikus a következő dilemmát.

venni akarok egy rádiót. Olcsóbban akarom megvenni, ezért egy seftestől veszem.

Dilemma:
Az én dilemmám: Igazi pénzzel fizessek, vagy hamissal?
Az eladó dilemmája: Eredeti arut adjon,vagy hamisítványt?

gondolatmenet:

Mivel úgy sem fogok találkozni az árussal, lehet,hogy át akar verni, és hamis árut ad. Ha én hamis pénzzelfizetek,nem vesztettem semmit, ha igazival, akkor buktam a pénzem.

Konklúzió: Jobban járok mindenképpen, ha hamis pénzzel fizetek.

Az árus gondolatmenete:

Mivel nem fogok vele találkozni mégegyszer, és hamis pénzzel fizet az én jó árumért, buktam az árut.
Ha igazi pénzzel fizet, nem nyertem sokat, ha hamisítványt adok tiszta nyereségem van.

Konklúzió:

Mindenképpen jobbanjárok, ha hamisítványt adok.

Fórumos kommunikációra ez a koncepció ugyanígy érvényes.

Nem ismerjük egymást, nem ismerjük egymásgondolatait szándékait.
Jobban járok, ha én sem adom ki magam idegeneknek.

Ő is jobban jár ha nem adja ki magát idegeneknek.

Marad a protokoll, a maszkabál, a mellébeszélés.

Mindig feledésbe merül,hogy önismeretről beszélünk, és nem a másik megismeréséről.

Megosztjuk egymással látásunkat, elképzeléseinket,és levonjuk magunknak a megfelelő tabnúlságot.
Ennyi. És sem ez a fórum, sem másik nem is alkalmas többre.

Megakartalak ismerni, elmentem a tanfolyamodra, ha valakit megakarok ismerni elmegyek és találkozok vele.

Felfoghatatlan számomra az az igény, hogy itt valaki megismerni akarjon valaki mást.

Nem lehet...

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----

"Felfoghatatlan számomra....
2010. június 10. csütörtök, 19:49 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

az az igény, hogy  itt valaki megismerni akarjon valaki mást "

Miért? 

Nem mindenki játszik itt sem szerepeket.

Személyes találkozásnál is lehet szerepeket játszani...

 egyébként :)

szeges képe
Nem adsz-veszel Te gagyit Miki...
2010. június 10. csütörtök, 20:12 | szeges   Előzmény

Kicsit szakállas, de talán inkább ez lehet...

Nyuszika építkezik, és nincs létrája, de tudja, hogy van a rókának és gondolja kölcsön kéri.
Ahogy sétálgat azt gondolja, lehet, hogy nem is adja nekem oda a létrát.
Ahogy megy tovább eszébe jut, hogy őt utálja a róka és tuti nem adja neki oda a létrát.
Odaér és bekopogtat.
A róka kinyitja az ajtót és megkérdi: miben segíthetek nyuszika?
Mire a nyuszika: Tudod mit róka? Bazd meg a létrádat...

Persze lehet, hogy megint csak félrehallok valamit ..;))

jaguar képe
pedig ha ki akarod adni magadat ha nem,
2010. június 10. csütörtök, 20:36 | jaguar   Előzmény

pedig ha ki akarod adni magadat ha nem, pontosabb kórképet adsz magadról az olvasóknak folyamatosan, mint akárhány személyes találkozás. egyébként miért kell saját magaddal szét-offolni minden egyes témát?

Claryssza képe
Dilemma!
2010. június 10. csütörtök, 20:37 | Claryssza   Előzmény

Zsidó kisgyerek megkérdi a rabbitól:
-Rabbi úr! Mit jelent az a szó, hogy dilemma?
-Fiam egyszerű! Disznóhús ingyen!

:)
A gondolatmenetet Rád bízom...

szeges képe
Csaesz!
2010. június 18. péntek, 8:35 | szeges   Előzmény

"ha belül már helyén lenne az önértékelésed, akkor tudnád az igazságodat olyan lágyan elmondani a másiknak, hogy eszébe sem jutna haragudni rád ezért. Lehet természetes módon is őszintének lenni. "

Napok óta vissza-visszatérek ehhez a gondolathoz. És bár leírod, hogy mit, miért és hogyan, mégis úgy érzem, hogy iszonyat nehéz mindezt megvalósítani.
Tudom, hogy nem nekem írtad, de engem (is) megtalált és keményen megérint, megdolgoztat ez a gondolat ...
Köszönöm...

szeges képe
Nem konkrétan...
2010. június 10. csütörtök, 20:59 | szeges   Előzmény

...a hazugságra gondoltam, inkább a másodszándékra, amit a látott, hallott, szövegből kiérezni vélek néha.:))

jaguar képe
velem is túl gyakran
2010. június 10. csütörtök, 15:15 | jaguar

Én ezt már szinte hobbiszerűen űzöm. És legtöbbször furcsanézés, igen.. Mindig minden mondatban próbálom fellelni a tudatalatti mondanivalót, mert tök izgalmas, vicces tud lenni.. Az a baj hogy társaságban meg sokszor poént csinálok/nék belőle, legtöbbször mikor magam sem gondolnám hogy talán mennyire úgy is van. De a végén meg csak nekem marad mulatságos ez legtöbbször.. Na ezért is kell blogolni, fórumozni inkább.
Első példa ami beugrik, hogy volt hogy iszogatok a bárpultnál és egy ismerős csaj(előtte 1-2x beszéltem vele), elkezdi nézegetni nagy figyelemmel egy papír talán 1000-esnek a mintázatát és közben lelkesen mutatná a barátnőinek, hogy nézzétek már milyen "tökjól néz ki ez és ez a dolog rajta, tök szééép!" Én meg erre beszóltam egy ilyet, hogy "hm, furcsán viszonyulsz a pénzhez".. Legnagyobb meglepetésemre köpni-nyelni nem tudott utána a csaj és egyből szinte elviharzott. Azóta szerintem kerüli is a társaságom:). Pedig én nem gondoltam volna hogy ennyire betalálok, tényleg sajnálom.

Claryssza képe
Csak dőlj hátra Szeges, és élvezdDD az előadást!:)-nincs is
2010. június 10. csütörtök, 16:14 | Claryssza

Csak dőlj hátra Szeges, és élvezdDD az előadást!:)-nincs is más dolgodDD vele:)
Szintén zenész vagyok:) /velem is így van ez:)
- Persze az is lehet, hogy csak nem az jött le, amit mondtál, hanem ami mögötte van (Bennem):)
Így Magamból kiindulva, nem az lehet, hogy nem azt mondod, amit gondolsz, hanem a szavak mögé(IS) látsz/láttatsz:) +3 körrel hamarabb és másképp/más szinten futod le a köreidet, mint akivel beszélsz, ha ilyen "fonák" helyzet áll elő(Neki) Mindemellé legalábbis én, többnyire afféle "szimbólikus" képekben hallom/látom. Nem ragadok bele a szavaba se, nincs fixált kép többnyire a szavak mögött se. Teljesebb is így a kép, de egész mást üzen, mint ami a szavakban van. Ezenkívül már a történés közben figyelek rá, hogy visszahívjam a saját és a másik projekcióit is -több kevesebb sikerrel persze:) Ettől is/ így lesz minden "üzenet" vagy "útjelző" ami körülvesz és szvsz ebből alakulhat ki néha a "süketek párbeszéde" is/ persze az se számít, mert mindenki kiveszi a részét belőle asztán fuss-szaladj tovább:)
De figyeld csak meg, ha pl. olyan emberrel kerülsz kapcsolatba, aki hasonlóan dekódolja az életét, azzal szavak nélkül is értitek egymást :) Megnyugtató érzés, és szerencsés vagyok, mert 1-2 hasonló emberrel is kapcsolatban lehetek és az 1egész másfajta kommunikáció/ mert 1hullámon rezegtek többnyire és nem is kellenek a szavak:)

Kavics22 képe
Szegesnek...... "Ha belül bajvívó valaki, akkor minden hozzá
2010. június 11. péntek, 7:49 | Kavics22   Előzmény

Szegesnek......

"Ha belül bajvívó valaki, akkor minden hozzá fordulást hajlamos lesz kötözködésnek venni és harcba szállni."

Nem tudom, észrevetted-e Hermessnek ezt a mondatát. Én még hozzátenném, hogy emellett gyártja a saját elméleteit, ami már eleve az általa kreált hamis alapokon nyugszik és ha a beszélgető partner nem vigyáz, nem elég tudatos, belesodródik egy védekezési mechanizmusba, vagy éppen támadásba, holott semmi szükség rá. Megéri ???

Igen. Egyetértek Kavics. Ezért nem is irok már, mert nem adok
2010. június 11. péntek, 8:50 | Ramina   Előzmény

Igen. Egyetértek Kavics.

Ezért nem is irok már, mert nem adok ennek - a védekezés-támadásosdinak - energiát.

Látom, sokan, többször is próbálkoztak már........én már rég kiléptem.

Emelem kalapom mindenki türelme előtt! :-)

Kavics22 képe
A visszavonulás nem megoldás Kedves Ramina. Ahhoz kell a
2010. június 11. péntek, 9:04 | Kavics22   Előzmény

A visszavonulás nem megoldás Kedves Ramina. Ahhoz kell a bölcsesség, hogy hallasd a hangod, állj ki magadért, amikor kell, de nem vonódj be a játszmákba.
Nem hiszem, hogy ehhez türelem kellene, ennél sokkal több.
Én sem merek belemenni olyan vitákba, ahol érzem, védenem kellene magam, vagy éppen kimondani a nem túl rózsás véleményemet, és közben elhárítani a jogos-jogtalan támadásokat.

Na, ez az igazi lecke, legalábbis nekem.:)

,,Én sem merek belemenni olyan vitákba, ahol érzem, védenem
2010. június 11. péntek, 9:24 | Éva.   Előzmény

,,Én sem merek belemenni olyan vitákba, ahol érzem, védenem kellene magam, vagy éppen kimondani a nem túl rózsás véleményemet,''

Miért,akkor mi történne?
Leharapnák az orrod?
Nehogy már itt bárkinek is félni kéne bárkitől is!
Ezt nem mondod komolyan?

,,Na, ez az igazi lecke, legalábbis nekem.:) ''

Ha ez meg így van,akkor meg főleg nem kéne elhallgatnod a véleményedet. /szerintem/

Kavics22 képe
De, komolyan mondom. :) Nem is olyan könnyű meghúzni a
2010. június 11. péntek, 14:42 | Kavics22   Előzmény

De, komolyan mondom. :) Nem is olyan könnyű meghúzni a határvonalat a bunkóság és az őszinteség között és itt nem csak a fogalmazásra gondoltam.

energia megóvás
2010. június 11. péntek, 9:57 | Ramina   Előzmény

Kedves Kavics, nálam nem arról van szó, hogy nem tudom magam megvédeni, nem tudok kiállni.
Egyszerűen érzem, hogy energia pazarlás ez a javából, valódi hozadék nélkül.
Üres elme-menés. (persze nem a mostani kettőnk kis levélváltására értettem, hanem az előzőekben tárgyaltakra :-)
Ha valakivel valami nem megy, nem kell eröltetni :-)

Kavics22 képe
Mondtam én, hogy még sokat kell tanulnom. :) Például Tőled
2010. június 11. péntek, 14:46 | Kavics22   Előzmény

Mondtam én, hogy még sokat kell tanulnom. :) Például Tőled kedves Ramina !

u.erika képe
Sziasztok!
2010. június 11. péntek, 9:11 | u.erika   Előzmény

Nem is tudok mit hozzáfüzni.... :))
Ez a blog nagyon ott van!
Már régen olvastalak benneteket,eszméletlen hogy mekkora változás történt azóta!
Üdv!Erika

szeges képe
Bajvívók...
2010. június 11. péntek, 11:40 | szeges   Előzmény

Látod, Kavics...

Te például magammal szembesítenél saját kérdésem kapcsán, és bizonyára okkal teszed.;)

Igen Kavics, igazad van. Magam is gyakran sodortam magam hasonló helyzetekbe. Szinte csak ezekről szólt az életem.
Ma már szerencsére ritkábban, de még jócskán előfordul.
Talán nem is baj ez, hiszen még az általad hivatkozott Bölcs és megfontolt Hermess-nél is fel-fel bukkan néha a bajvívó múlt - legalábbis számomra úgy tűnik - pedig ha valakiről, róla elhiszem, hogy tök tudatosan fejleszti Önmagát.:))

Érdekes, hogy pont "bajvívás"-nak nevezitek, jóllehet, csak azért, mert óhatatlanul áldozattal jár? Nem tudom...:)

Mindenesetre a kardforgatók között is szelektálhatunk bőséggel, mint pl.: zsoldos, keresztes, vagy akár Don Quijote, és vannak akik csak úgy hobbiból, erőfitogtatás céljából vesznek részt a különböző lovagi tornákon.

Viszont a tét súlyától függetlenül is elmondható mindegyikről, hogy a cél az ellenfél legyőzése, megsemmisítése, és ritkán, mint a fehér holló, a tanítása, okítása, segítése...

És igen, akkor a legrosszabb és mindenki számára a legkínosabb az ügylet, ha az ellenfél csak a képzeletben létezik, ha nincs is ott valójában, és csak a bajvívó kreálja magának, mert a vérében van a harc, és szeretné kiélni az ösztöneit.

Ezt gondolom árnyékboksznak...

És hogy megéri-e? Ha a résztvevők tanulnak belőle valamit, akkor mindenképpen... szerintem.;)

Kár, hogy nem írtad le Kedves Kavics, hogy Veled előfordulnak-e a blogindítóban említett esetek, és hogy hogyan kezeled ezeket...:)))

De ami késik, az még jöhet, ugye?

hermess képe
H: Szia Szeges!
2010. június 11. péntek, 14:14 | hermess   Előzmény

Ilyen hosszút még nem olvastam tőled!..:D

Örkénynek voltak kétpercesei, Neked vannak egysorosaid. Füstölögtem is magamban, hogy az egysorosaiddal milyen könnyű kívül maradni a csetepatén...:DDD

Tudod, a túlzott megfontoltság lehet legalább olyan terhes, káros, vagy visszahúzó, mint az ellenkezője. Nekem inkább ez a bajom, s az már csak ügyes trükk, hogy néha sikerül bölcsességnek feltüntetni. :DDD

Aztán meg ne feledd, hogy papíron, "előre megfontolt szándékkal" könnyű tudatosnak látszani (és vétek nem ügyelni erre, ha már adott a lehetőség). Élőben azért sokkal gyengébb a teljesítmény, gondolom bármelyikünknél (Miklós a kivétel - testközelből sokkal megengedőbb, elfogadóbb, barátságosabb).

Valahogy úgy jön ki, hogy az ember belefogalmazza az ideáljait, az értékrendjét az írásába, így tűzi ki elérendő célnak maga elé. És jó esetben élőben igyekszik azt utolérni. Nálam, GO-nál, legalább is így működik. Feltételezem, hogy fordítva is van - valaki csak csinálja, és nem pazarol szavakat rá. Példát mutat. No de, interneten keresztül ez csak valami kukkolós kamerával menne...:DDD

szeges képe
Íme az igazi...
2010. június 11. péntek, 18:59 | szeges   Előzmény

Íme az igazi Hermess...:DDD

Így már nem is vagy olyan félelmetes, Mester...;))

Inkább olyan mifajtánk...:DDD

Kavics22 képe
Kedves Szeges ! Azért megfordult bennem a kérdés a blogod
2010. június 11. péntek, 15:12 | Kavics22   Előzmény

Kedves Szeges !

Azért megfordult bennem a kérdés a blogod kapcsán, honnan tudod, hogy a látott, hallott dolgok mögöttes értelmét látod és nem a valóságot ?

És ha valóban úgy is lenne, ahogy írod, talán azért látod úgy, mert arra akarsz választ kapni, hogy a látott és hallott dolog valódi mondanivalója, értelme nem érdekel, vagy éppen frusztrál. Egy kicsit átrendezed a filmet saját szád íze szerint. :) De vajon egy valódi filmből is mindenki mindig ugyanazt a következtetést vonja le a végén ? Ugyanazt a tanítást, élményt kapja mindenki ? Régen rossz volna, mert nem a filmmel lenne a baj, hanem a nézőkkel, akik sematikusan és robot módjára gondolkodnának.

Egy vitában mindig az ellenfél legyőzése a cél, akár bevalljuk, akár nem. A nagyon tudatosak ez alól kivételek, de nem mindig. Van ennek szelíd, bújtatott módja és igencsak látványos is. Ki a fene akar veszíteni ? De ha már vesztünk, akkor olyan legyen, amiért megérte és a végén kiderül, vesztesen lettem győztes önmagammal szemben.

Nem mindig azt mondod, amit gondolsz ? Hát, mit is mondjak. Képzeld el, hogy találkozol egy régi ismerősöddel, akiről tudod, hogy lehetetlen tőle megszabadulni, annyit beszél. Udvariasan leállsz vele pár szót váltani, de semennyi pénzért nem mozdul mellőled. Azt gondolod, menjen már a jó b.....s p.....ába, mert ezer a dolgom és különben is unom ! Még jó, hogy nem mondod ki, valahol ez érthető.) Arra viszont lehetőséged van, hogy egyszerűen közöld, nem érek rá, mennem kell, szia.

És vannak gondolatok, amit meg kell tartani, mert akkor éppen nincs ott a helye. Mindennek eljön az ideje, amikor úgyis kimondjuk, mert belülről feszít. De az szuverén joga az embernek, mikor mennyit ad magából és vonatkozik ez szerintem a gondolatokra is. Inkább mondj kevesebbet, bár ez Nálad rutinból megy.:) Most különösen beszédes voltál.

szeges képe
Üdv a klubban, Kavics...
2010. június 11. péntek, 17:48 | szeges   Előzmény

Most éppen a felvetésem hitelességét kérdőjelezted meg...:))

Honnan tudom? De miért?
Nem azt írtam, hogy hogy tudom, hanem hogy "szerintem".
És ez lehet ég és föld is, szerintem.;)

Csak egy érzés, ami vagy talál vagy nem, és ha nem talál, vagy túlságosan is, akkor jönnek a "furcsa nézések"...:(((

Szép az új fotód..:))

Remélem ez elég kevés volt? :DD

Kavics22 képe
Talán nem lehet hitelességet kérdőjelezni ? :)) Ez a "szerintem
2010. június 11. péntek, 19:58 | Kavics22   Előzmény

Talán nem lehet hitelességet kérdőjelezni ? :))

Ez a "szerintem" olyan jó kis magyar szó, én is sokat használom. Eleve benne van valamiféle védekezés, ahogy olyan jól leírtad, lehet ég és föld is.
...........de csak szerintem.

Na most aztán el tudom képzelni az a "furcsa nézés"-t. :)

szeges képe
Minek...
2010. június 12. szombat, 8:15 | szeges   Előzmény

"Talán nem lehet hitelességet kérdőjelezni ?"

Lehet kedves Kavics, lehet, de hidd el, lustább vagyok annál és értelmét sem látom, hogy álarcra álarcot húzzak...:))

A "szerintem" sem hivatott többre, mint hogy jelezze, ez itt a saját meglátásom, véleményem...:))

http://www.youtube.com/watch?v=LJZx49BGvmU

Claryssza képe
" ha az ellenfél csak a képzeletben létezik, ha nincs is ott
2010. június 11. péntek, 15:54 | Claryssza   Előzmény

" ha az ellenfél csak a képzeletben létezik, ha nincs is ott valójában, és csak a bajvívó kreálja magának, mert a vérében van a harc, és szeretné kiélni az ösztöneit."

Ezt a "ha" szót kicserélném "hogy"-ra és akkor rendben is vagyunk!
+EZ minden eseben így van..Pont ez a lényege: hogy ellenfél egyáltalán NINCS .. csak a képzeletben létezik,
?Bizonyítási-kényszer mozog/mozgat :)

Erről is 1vicc ugrott be megvilágításra:

Rómában elterjed a hír, hogy Spartacus buzi. Nevezett éktelen haragra gerjed és
kihirdetteti, hogy a következő szombat este a Circus Maximusban - annak
bizonyítására, hogy nem meleg 1000 szűzleányt "rendez le".
Eljön a nagy esemény napja, a C.M. dugig emberekkel, buzdítják a nagy bajvívót.
-Spartacus! Spartacus!
Spartacus nekifog, 500 pihegő lánykáig meg sem áll, a tömeg tombol:-Spartacus!
Spartacus!
700 után megtörli a homlokát , a nép tombol:
-Spartacus! Spartacus!
900 után egy kicsit lassít, a tömeg biztatja:
-Spartacus! Spartacus!
999-nél bizony a nagy bajvívó elájul, nem mozdul. Erre a nép:
-Búúúúzi!!! Búúúúzi!!!

hahahahahahahahahahahaahaha
2010. június 11. péntek, 16:05 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

hahahahahahahahahahahaahaha

Kavics- Megéri???
2010. június 11. péntek, 13:13 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

Igen.

 Miért? Megirtad, ott a válasz a soraidban:

"ha a beszélgető partner nem vigyáz, nem elég tudatos, belesodródik egy védekezési mechanizmusba, vagy éppen támadásba, holott semmi szükség rá"

Elfojtás a menekülés, ha viszont belemész, és megfigyeled az egész folyamatot, akkor tanulsz belőle igazán. A végén az lesz, mindig tudatosan jelen leszel egy beszélgetés alatt, és hiába próbálja a technikáit, nem jön össze, mert a tudatosság fényén nem tud foltot találni.