Önvédelem
Már néhány héttel ez előtt megfogalmazódott bennem a szándék, hogy az önvédelem témakörében írok egy cikket.
Kíváncsi vagyok arra, hogy ki mit ért, ki mit nevez önvédelemnek. Fontos-e az önvédelem, jogos-e az önvédelem. Mit nevezhetünk önvédelemnek, és hol lehet a végső határ, tehát meddig önvédelem az önvédelem? Fel tudjuk e emelni az önvédelem fogalmát spirituális magasságokba, vagy az önvédelem csak a fizikai síkon nyilvánul meg?
Hozzászólások
175 hozzászólásJó magam persze úgy gondolom, hogy az önvédelem nem is lehet, fizikai megnyilvánulás. Téves elképzelés, amikor valaki verekedni tanul önvédelemnek nevezve azt. Önvédelem ugyan is az, hogy az ember nem kerül olyan helyzetbe, ahol harcolnia kellene.
Nem száll fel egy villamosra, ha látja, hogy azon nem kívánatos elemek banzájoznak. Nem mászkál sötétedés után egyedül zűrös környékeken. És sorolhatnám, hogy mi mindent nem tesz az ember, annak érdekében, hogy megvédhesse magát az esetleges támadásoktól ezáltal.
Mit nevezhetünk támadásnak? Felismerjük-e, hogy éppen támadás áldozatai vagyunk? Milyen jelei lehetnek ennek?
Mentális támadások mindennaposak az ember életében. Sajnos gyakran előfordul, hogy ezt nem veszi észre a megtámadott, vagy éppen észreveszi, de nem tulajdonít különösebb jelentőséget a dolognak. Ha szóvá teszi, visszatámadás áldozata lesz. Miként védhetők ki a mentális támadások?
Önvédelmünk biztosítása érdekében, vállalhatunk e áldozat szerepet? Milyen pszichés beállítódás az áldozati szerepvállalása?
Borzasztó nagy és összetett témakör, remélem sikerül újfent borzolni a kedélyeket és a végére megtudjuk mindannyian, hogy mit is jelent az önvédelem.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----
Én egy olyan helyen élek,ahol sajnos elég irigyek egymásra az emberek.
Amíg ezt nem tudtam,voltak emiatt kellemetlenségeim /sőt problémáim / ,
aztán elkezdtem én is amit a többiek,és ha kérdeztek panaszkodtam.
Ezt utálom,de azóta nem irigyek rám,mert nincs ugye mire. /önvédelem/
Energia vámpírok ellen is időnként muszáj védekeznem.
Ilyenkor elvágok éteri szálakat /amiken viszik az energiát/,
és akkor keresnek más áldozatot maguknak.
Ezt is már csak sokára kezdtem el,de muszáj volt.
Ja .ha Budapesten a 4-es,6-os villamoson utazom a Blaha után ,
ott is szoktam védekezni,szorítom a táskám rendesen.
Amikor az Apámékhoz megyek a Baross utcába /,,nyolcker ''/ ott meg még jobban.
Szerintem, amit a szomszédaid írigységével önvédelem címszóval kezdesz, az nem tűnik helyes megoldásnak. Negatív energiákat erősítesz Bennük is Magadban is. Ezzel csak könnyen megteremtheted az erősített képet. Az elégedettlenség, írigység eleve negatív állapot, innen minimum csak a semleges felé lehet megfelelő az írány.
Szerencsére nem a szomszédaimról van szó.
Itt ez olyan település,hogy nagyon erősen jellemző az irígység.
Amikor ide kerültem,csak azt látták,hogy jött valaki Bp-ről,de szép háza lett,még munkája is van..stb
Nem ismertek még személyesen,és el kezdtek folyamatosan feljelentgetni Apehnál itt ott.
Elég kemény volt,és akkor alakítottam ki ezt a stratégiát,hogy ne higgyék,hogy hű nekem mennyi van,
egy olyan képet hitettem el magamról,hogy olyan vagyok mint ők,semmivel sem több,és onnantól elfogadtak,
megszűntek a támadások.
Ez a panaszkodás úgy értendő,hogy kiegyenlítődjenek a dolgok,az ő képzelgésük és a valóság között.
Remélem így érthetőbb kicsit.
A másik pedig,órákig nem tudtam hazaérni,ha lementem vásárolni,vagy valahova,mert mindenki elkapott és panaszkodott.
Egy ideig beszélgettem velük,befogadó voltam,de hát ezzel erősen visszaéltek,és akkor változtattam taktikát.
Már én sem voltam az a gondtalan ,mosolygós,aki mindenkit meghallgat,hanem én is mondtam,hogy ez gáz ,az gáz.
Hát így sokkal hamarabb hazajutottam.
Klára muszáj az embernek kialakítani védekező technikákat,amikor nem érzik hogy hol a határ.
Nekem volt olyan,hogy este 8-kor ráült valaki a nyakamra a problémáival,és éjjel fél egykor tudtam távozásra bírni.
Szóval ilyen emberek,azért ennek határt kell szabni.
És főleg azt használják ki ,aki meghallgatja őket,segítőkész.
Tudod ,a kisujjad nyújtod,és rögtön a karod kell.
Energiában is mást használok egy ideje a munkámban,egy kiapadhatatlan forrást,mert ide semmi nem volt elég.
Úgyhogy kellettek ezek a lépések,éppen eleget vívódtam,de most végre rendben vannak a dolgok.
Amíg ezt nem rendeztem ,addig voltak negatív hatások.
"És főleg azt használják ki ,aki meghallgatja őket,segítőkész."
Tehát aki bevállalja az áldozat szerepét. Ellenben ez a másik oldalon feláldozódást eredményez. Ami újabb kérdés, hogy fizikailag, hiszen a lelki hatások kihatnak fizikai létünkre is erősen, tehát fizikailag, meddig jogos, vagy szükséges feláldozódni, meddig kell elviselni, hol az ingerküszöb, és az ebből eredő sértődéseket, zaklatásokat, miként kell felfogni, kezelni?
Jogos-e emiatt, hogy lelkiismeretfurdalása legyen az embernek? Bűnösség érzés azért, mert nem áldoztam magam oda eléggé másoknak. Akár mentálisan, akár fizikailag!
Ez azt Jelenti, hogy aki védekezik, tehát nem vállalja az áldozat szerepét, automatikusan kvázi közutálatnak örvend, egyszerűen azért, mert nem hajlandó a mi látásmódunk szerint szemlélni a világot?
A közutálatnak örvendő ember így egyedül marad, lévén, hogy létközössége nem fogadja be különbözősége miatt, így belekényszerítve egymás egy álarc-életbe, legalább is ami a kifelé élést illeti.
Ha viszont mindenki protokoll életet él, miként védekezhetünk, ha nem ismerjük a másik valódi látásmódját, ami egyébként lehet, hogy a miénkkel azonos, csak ő sem vállalja nehogy a kiközösítettek sorsára jusson, és egy társadalminak "kis közösséginek" nevezett normához igazítva magát, másoktól is azt várja el.
Innentől minden érintettnek szól....
Ez itt a fórumon is gyakori jelenség egyébként, hogy létezik egy ezoterikusnak nevezett "központi direktívarendszer" és ahhoz próbálják meg igazítani magukat, és főleg másokat, míg saját valós véleményüket nem merik megfogalmazni néhányan. Ha van nekik egyáltalán önálló véleményük.
Ha viszont ez ellen fellép valaki, ha védekezni mer, rögtön meg van szólva, kiutálva, mert nem alklamazkodik az önálló ember a "társadalmi" közösségi dogmákhoz, akkor persze a "központi ezoterikus direktíva" minden módszerét ragadják meg, hogy a másikra megfelelő hatást gyakorolhassanak, pusztán valami szeretetnek nevezett agresszió áradat által.
Érdekes, hogy az itt működő " önkéntes megmondó-emberek" nem igen képesek elmozdulni megrögzöttségeiktől.
Miként lehet védekezni ellenük, ha tudjuk, hogy hagyni nem hagyhatjuk elhatalmasodásukat, mert egyszerűen az ember fejére nőnek, lévén, hogy nincs érzékük, meglátni a másik ingerküszöbét, és egyébként sem tűrhetik, hogy ne az általuk is elfogadott dogma érvényesüljön.
Ez persze gyakran a valós tudás, és önálló gondolkodásra való képtelenségből táplálkozik. Hogy tehát gondolkodni képtelenek, de aki kilóg a sorból, abba azért bele-bele rúgdosnak, nehogy már mások kilóghassanak.
Ezoterikus inkvizíció. Az elmúlt két-három hétben élesen rajzolódott ez ki. Éredemes tehát tovább gondolni, az agresszió, a támadás, és védekezés fogalomkörét mindenkinek. Aki védekezik állandóan, annak azért, aki támad állandóan, annak azért. Sajnos semlegesség nincsen, mert valaki vagy agresszor, vagy áldozat, és így mindenképpen köze van ehhez a kérdéskörhöz..
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----
Egyetértek veled,csak az ingerküszöb emlegetésénél támadt gondolatom.
Szóval én sem vagyok egy ,,matyó hímzés'',azonnal ugrok,ha valami olyat írnak,ami szerintem nagyon nem helyén való,és korrigálom rögtön az én véleményemmel.
Viszont nem éreztem ezért támadást igazán,csak egyszer,amit annak tudok be,hogy még alatta vagyok az ingerküszöbnek,még ha nem is értek egyet.
Vagyis úgy nem értek egyet,hogy szép nyugiban,indulatok nélkül írok.
Egyet értek veled amit ezzel a jelenséggel kapcsolatban írtál,csak szerintem ez bonyolultabb probléma,
összetettebb,hogy az ember mivel is üti ki a biztosítékot,és mivel megy túl az ingerküszöbön.
Nem elemezgetném az okokat,mindenesetre általában ugyanazok az emberek akadnak ki,és egy másik csoportja az embereknek meg nem,ugyanazon a hozzászóláson.
Ebből úgy érthető is a dolog,..másfajta gondolkodás.
Ebből is látszik,hogy egyáltalán nem vagyunk egyformák, /pedig ezt is hogy erőltetik/ ,és még szerencse,
mert mi lenne akkor ...
Sajna én is ugyanezt vagyok kénytelen csinálni, pedig én csóró vagyok nagyon. Viszont megtanultam szeretni a helyzetemet, és közben kénytelen vagyok panaszkodni, mert ezt várják el tőlem. Érzem a felém áradó rosszindulatot, ha kicsit jobban merem érezni magam olyan emberek társaságában, akik az örökös panaszkodást szeretik. Nem értek azzal egyet, amit lejjebb olvastam, hogy meg kell őket tanítani, mert én kevésnek érzem magam ehhez, másrészt meg még elég dolgom van magammal, és nem tudom leültetni például az 50 éves dadusnéninket, hogy tessék megtanulni meditálni ahelyett, hogy engem leckéztet, mit szabad és mit nem, ha nincs pénze az embernek. Viszont egyre magabiztosabban érzem, hogy nekem van igazam, és már nem tudnak befolyásolni.
Az, hogy járvány méreteket ölt ez a dolog, az csak mennyiségi kérdés nem minőségi és főleg nem ok semmihez, amit én teszek hozzá. Legyen ez csak az "Ő" problémájuk. A humor ebben is nagy segítség általában. Én pl. azt is szoktam mondani néha, hogy tudod ha választhatok, márpedig választani azért lehet, akkor inkább írigyeljenek, mint sajnáljanak, mégha ugyanúgy nincs is miért :)) Ez az Ő nyelvük, de azért elgondolkodtató általában és elmarad a direkt síránkozás meg felelősség hárítás... Már az is lépés, ha felismeri az ember, hogy nem szabad beállni a kórusba, mert azzal Magát is önként tovább fertőzi. (azért az a legjobb, ha a valódi elégedettségem védi, erősíti az immunrendszerem)
Attól még lehet valódi elégedettségem,hogy kifelé nem adok okot a támadásoknak,irigységnek.
Örülök, hogy "újra" itt...
Ami a témát illeti, most is csak a saját tapasztalataimra támaszkodva tudok hozzászólni.
Egész fiatalon, félig utcagyerekként kellett megtanulnom a fizikai harcot. Eddig tartott a valós önvédelem.
Aztán megtetszett, és attól fogva támadóvá váltam. Elfogadtam a sablont, hogy a legjobb védekezés a támadás, és jó ideig csak azt figyeltem, hol, mikor előzhetném már végre meg a következőt.
Ahogy értem, (bár ez a szó talán nem is helyes, mert még mindig éretlennek, néha gyereknek tartom magam), a fizikai síkról a szellemire helyeződött át az agresszió, amiről még akkor is azt hittem, hogy jogos önvédelem.
Ma már nem így gondolom. Megszelídültem és megtapasztaltam, hogy ha nagy ritkán mégis valóban támadni akarna valaki, akkor néhány higgadt, nyugodt szóval, vagy akár humorral szinte bárkit le tudok szerelni.
Ha ez mégsem menne, és semmiképpen nem tudnám megelőzni a harcot, csak akkor mennék bele, és kizárólag csak fizikai síkon, de akkor is csak azért, mert futni nem tanultam meg... ;))
Szellemi síkon sokkal egyszerűbb a képlet, ha nincs kedvem felvenni a kesztyűt, átengedem magamon a támadást. Elfogadom, hogy a másik úgy gondolja, és nem foglalkozom tovább vele...:))
Szia.
Kicsit vidéken voltam, megetetni magam a szúnyogokkal, és mit látok? Semmi értelmes téma sehol. Na mondok akkor megint nekem kell kezdeményezni. Én ilyen agresszív típus vagyok :DD
Hogy jól együtt tudjunk működni akivel lehet, azzal először vitába szállok, és megfigyelem, hogyan reagál. Ha maga képes gátat szabni saját magának, akkor tartom nála azt a szintet, ahol ő még kényelmesen érzi magát. Úgy szoktam mondani, hogy bele megyek az ő játékába. Ebből jó beszélgetések szoktak kialakulni, mert egy idő után automatikusan áttérünk az én játékomra, végül jó esetben sikerülhet, hogy letesszük a protokollt mindketten, és elindulunk egyfajta egységesülés felé.
Játékelméleti szóhasználattal, először versengek, majd kooperálok, és aztán mindig azt csinálom, amit ő. Amíg kooperál, addig én, is, ha elkezd versengeni, akkor én is. Néha teszek engedményt, és áldozatszerepet vállalok, tehát míg ő verseng és próbaképpen kooperálok vele, ha tovább verseng, a kapcsolat végérvényesen elromlott, mert többször nem vállalok áldozat, vagy alárendelt szerepet.
Tehát aki magát nem tudja türtőztetni, annak nem adhatja át magát az ember.
Sikerült pár bunyóban résztvennem, jó kis kocsmai tömegverekedésekben :)) Nem mondom,hogy nem volt veszélytelen. Egyszer sikerült arccsont töréssel korházba is kerülnöm.
Viszont mára, nagyon kifinomult a támadásokkal szembeni érzékem. amit itt sokan nyálcsorgatva mondogatnak állandóan, hogy ők csak segíteni, meg szeretetből, meg hát ő nem is támadott meg, arról én tudom, hogy ha egyszer elengedem ebbe az irányba, akkor belőle hamar lélekterrorista válik.
Tehát ez a széplelkeskedő, finombeszédű, mézes-mázassság a legveszélyesebb azok számára, akik nem harcoltak még eleget, és nem ismerik fel az ilyen stílus mögötti pusztító szándékot.
Ha egy cigány megkérdezi tőled a villamos megállóban , hogy mennyi az idő 95%-ra teheted annak az esélyét, hogy csak megakarja tudni, hogy milyen órád, vagy telefonod van, a következő lépés maga a rablás. De az agresszió pusztán kedves "érdeklődéssel" kezdődött.
A túl szép beszédről mindig kiderül, hogy hazugság és ártó szándék lappang mögötte.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----
érdekes a felfogàs és nagyrészt egyet értek vele. Szerintem személytöl, helyzettöl és a vàllalàs mennyiségétöl is függ. Mindenki màsként reagàl dolgokra, màshogy fogja fel azt. Egy szo, tàmadàsként is felfoghatjuk akàr, lehet, hogy màsokat megnevettet. Véleményem szerint, az önvédelem sajàt eszmei, fizikai értékeink védelme. A védekezés mértékét a tàmadàs mértéke diktàlja, mindenkinél màs mennyiségben. Hogy ki, milyen modszert alkalmaz arra, hogy egy tàmadàst kivédjen, mely lehet verbàlis vagy fizikai agresszio, vagy akàr fenyegetettség, talàn ez màr tul is lép magàn az önvédelem kérdésén, mivel ez màr inkàbb taktikai jellegü. Az alapvetö kérdést, amit mindig megfolgalmazunk mindennapjainkban az az, hogy jo ez nekem, vagy nem. Tehàt ez alapjàn hatàrozom meg a reakciom. Mindenesetre az alternativàk behàlozzàk életünk és döntéseink, reakcioink mindennapi tulélésünket tehetik kockàra. (bocs az ékezetekért, de nincs magyar billentyüzetem)
"Véleményem szerint, az önvédelem sajàt eszmei, fizikai értékeink védelme."
Rátapintottál a lényegre! Az ego teljes illúziójában azonosul (azt jelenti, hogy =!) mindazzal, amit védelmez, amit összegyűjtött, megtanult és gondol magáról meg a világról. És ezt néha megmagyarázhatatlan abszurd módon, még a saját pusztulása által is képes védelmezni.
DE: Te sokkal több vagy (vagyunk mind) mint ez a délibábos azonosulás! Ebből kellene felébredni és ráérezni. Mi az EgységTudat részei vagyunk, ahonnan kiszakadtunk és elkülönültünk a tapasztalás céljából. A Felsőbb Én, a halhatatlan Lélek levetülései vagyunk, annak egy szkafanderbe (a testbe és a személyiségbe) bújtatott kicsiny része, aki sorozatban lejön ide "játszani a homokozóba" a többi Lélek hasonló másaival együtt.
Ha ebből a perspektívából viszonyulsz a történésekhez, örömökhöz, bánatokhoz, sértődésekhez, és magához az önvédelemhez, akkor az ego oly fontos identitása, kivagyisága, amiért akár gyilkolna is az ember (lovagkor) - egyszeriben nevetségessé válik. Mintha az egyik kezem megsérthetné bármivel a másikat, mintha az egyik ujjam kitörné a másikat, mert az nem úgy mutat, mint ahogyan a másik... Nem baromság?
A fizikai agressziót nagyjából már kinőttük (már aki), most már lenne elég élettere, élelme és melege mindenkinek, ezért nem is kellene megvédeni senkitől ezen értékeket, ha... Ha az ember tudatosságában felnőne arra szintre, hogy el tudja igazságosan osztani a megtermelt és a Föld által nyújtott javakat.
Ez az ugrás vár ránk, ez tét. Ha ezt nem tudjuk meglépni, akkor bebukott a vállalkozás. Mármint, hogy az emberi létforma Társ-Teremtőjévé váljon az Isteni Tudatnak. Az elkülönülés, az önvédelem és támadás eddig a fejlődést szolgálta. Azon a fordulóponton vagyunk, amikor ezt fel kell hogy váltsa az együttműködés. Az önvédelem fogalma a hasonló tudatosságú emberek között el fog kopni, és talán csak a "még fel nem ébredett" viselkedéssel szemben marad fenn még egy ideig.
Jelenleg nagyjából az emberiség 4-5 százaléka van azon a legmagasabb tömeges tudatossági szinten, akik ezt felfogták, és megpróbálják megvalósítani, hitelesen élni (lásd pl. a kulturális kreatívokat, de még ez a szint sem az, ami a kívánatos). Nagyjából az internet megjelenésével kezdődött ez a folyamat, az indigó nemzedék színre lépésével, de még nem érte el a kritikus, a fennmaradáshoz szükséges nagyságot, ami az eddigi megfigyelések szerint 10% körüli (így volt az ipari forradalomnál és a zöld forradalom estében is).
Most nem tudok hosszan kifejtve válaszolni, de...
"Hogy ki, milyen módszert alkalmaz arra, hogy egy tàmadàst kivédjen"
Ha már megtámadtak, azonnal el kell felejteni azt, hogy te védekezel. Ha támadás ér, te azonnal harcossá kell, hogy avanzsálj.
Tehát az már harc.
és mint ilyen, akként is kell felfogni.
Itt lehet már módszerekről beszélni, lelövöd, leütöd, vagy kidumálod ott már érvényesül amit leírtál, azzal egyet is értek. De azzal a kitétellel, hogy ha megtámadtak, akkor az azonnal harccá minősül.
Ahogyan Szántó Öcsi bácsi is mondotta volt, hogy: Tánccal,elmozgással nem lehet egy mérkőzést megnyerni. Egy mérkőzést ütésekkel lehet megnyerni.
Ez a mindennapokra éppúgy érvényes,mint a ring-re.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----
De miért kellene megnyerni bármit is, ha úgysem lehet örökre a Tiéd?
Hol lesz az már egy nap, egy hét, hónap, év, évtized, évszázad múlva?
Az itt létem tapasztalataiban, az én morfikus-mezőmben, következő életem gondolataiban.
Mivel ha semmi sincs véletlenül, akkor mindennek jelentősége kell, hogy legyen szükségképpen. A játszmák a fejlődés és a megértés legjobb eszközei. Olyan szituációkba kerül az ember, melyekről nem is tudna, ha nem lenne részese ilyen játszmáknak. Aztán jöhet a feljebb lépés, ahol a játszmázás, már nem tud újat hozni, csak ciklikusságok ugyanazon dolgokban.
Lépünk egyet a lépcsőn, és magasabb szinteken újra játszmázunk. Ez nem igen érhet véget. Egy módon. Ha az ember tényleg elvonul a civilizációtól, és ott meg is hal.
Ha a társadalmon belül egzisztálni akar bárki, akkor nem tudja a játszmákat elkerülni. Szinteket léphet persze, ahogyan a felnőtt ember már nem áll le vitázni egy gyerekkel a játszótéren a homokozólapátért, ám a gyereknek azon a szinten ugyan olyan fontos az, mint a felnőtt szintjén játszmázni, versenyezni, egy jobb állásért, vagy pozícióért, ahogyan egy szellemileg érettebb embernek, már nem pusztán azért verseng, hogy melyik vallási közösség jobb vagy hitelesebb, hanem feljebb lépve létkérdéseket boncolgat és a maga közegében azon verseng a magához hasonló szinteken állókkal.
Vagy szerinted, lehetséges lenne, hogy valaki fizikai életében eljusson fejlődése maximumára, és továbbiakban csak stagnál további itt létében, céltalanul, oktalanul, tevékenység nélkül?
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----
Igen Miklós, minden bizonnyal igazad van. A saját környezetedet - vagy illúzióidat, ahogy Claryssza mondaná - Te magad irányítod, Éled.
És az is biztosan igaz, hogy szükséged van a harcokra, párbajokra, hogy az általad elképzelt és jónak tartott hierarchikus rendben minél magasabb helyet foglalj el.
Abban is biztos vagyok, hogy mindazoknak, akik részt veszünk ebben a játékban, valami miatt fontos, szükséges, hogy ezt tegyük. Az okát természetesen nem tudom. Lehet, hogy csak kóstolgatnunk kell a vereség, vagy a meg nem értettség ízét? ;)
Butaság volt megkérdőjeleznem a győzelem fontosságát, mert Neked fontos lehet az, ami nekem talán nem annyira...:))
Viszont "A Helyzet fonákja" c. blogban nagyon megfogott Kavics 22 egyik gondolata:
„Ki a fene akar veszíteni ? De ha már vesztünk, akkor olyan legyen, amiért megérte és a végén kiderül, vesztesen lettem győztes önmagammal szemben.”
Erre a gondolatra lehet, hogy egy nagyon tanulságos blogot lehetne építeni...
És ha nem értelmezek nagyon súlyosan félre valamit, akkor az egész tanulási folyamat, az egész itteni létünk arról szól, hogy felismerjük a hibáinkat, tanuljunk belőlük, letudjuk, meghaladjuk azokat, tehát, legyőzzük önmagunkat.
Ezért gondolom most úgy, és természetesen mindenféle befolyásolási szándék nélkül, hogy a Te harcaid, párbajaid végén, amikor kikopnak, elfogynak az ellenfelek, a legnehezebb párbajod lesz a saját Magad elleni.
A legnehezebb!
Mert az már nem együgyű emberekről, országról, vallásokról, vagy holmi tüzet okádó sárkányról fog szólni.
Sokkal fontosabbról.
Rólad! Nemcsak részben, hanem kizárólag csak Rólad!
Aki VAGY... :)))
De persze az is lehet, hogy mindezek csak az én illúzióim a saját létezésemben megjelenő Hajdú Miklósról... :)))
Egyszer majd ez is kiderül... :)
És hogy a feltett kérdésedre is válaszoljak, nem hiszem, de honnan tudhatnám... DDD
Ha tudniillik mindanyian ugyanannak a fának a gyümölcsei vagyunk, egymással harcolva, valósággal önmagunkkal harcolunk.
Ha viszont ez valóban így van, talán valamelyest még az természetes kiválasztódás elve is beszűrődni látszik, hogy tudniillik, amely érvelés erősebb, kioltja a gyengébbet, amely nyilván életképtelen is ennélfogva, és feláldozódván az erősebb érvet tovább élteti, sőt önnön "testével" táplálja azt.
Igaza van kavicsnak is, és én ezt magamtól is hajlandó vagyok megtenni, ha egy stabil erős érveléssel találkozok, feladom saját álláspontomat, de ha a másik álláspont nem tud kárt tenni az enyémben, nem méltó dolog, hogy az erősebb, a jobb minőségű a magasabb rendű, alávesse magát a silányabbnak, hiszen ezzel egyikünk sem fejlődött semmit, éppen ellenkezőleg. Az egész folyamat hanyatlásnak indul.
A játszmázás tehát a fejlődés eszköze. Ez kétségtelen ténynek látszik számomra.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----
...megértjük azt is, mi Emberek, hogy mégiscsak Egy-ek vagyunk mint a testünk részei, ahol az erősebb karnak eszébe se jut levágni a gyengébbet, hiszen az is nagy Egy-ség része.
Csak együtt létezik az EGÉSZ!:)))
Jézus is mondja a keskeny út és a széles út közötti választás szükségességét, és bizony a pokolra vezető utat elvetni tanácsolja. Igen is ha az a bal kéz a pokolra visz akkor vágd csak le inkább. Hogy is van? Inkább menj be te egy karral a mennyek országába, mint egészben a pokolra? Nem pont szó szerint, de ez a mondani való.
De bizony. Ami haszontalan, azt el kell vetni. Mindenki pedig keresse, ami neki jó. Csak az a kérdés, hogy kinek mi a jó, de abban bízva, hogy mindenkinek a menny a jó, ezért olyan utat bejárva próbál élni, hogy a vége az legyen.
Hiszen a fazekasnak is van hatalma, hogy némely edényt jóra, némelyeket pedig a rossz hordozására teremtsen. Vagyis érdekes módon éppen arra mutat ez a példa is, hogy nem mindenki jut ugyanoda. Ne felejtsük el, hogy bár a rosszal együtt vagyunk EGY egészek, de nem azonos polaritással esünk latba mindannyian.
Egy út vezet a menybe, a többi nem.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----
“Kozmikus törvény, emlékszel? A hasonszőrüek vonzzák egymást. Te csak legyél, aki vagy, csendes, egyenes, világosfejű. A dolog önműködő: ha azt adjuk, amik vagyunk, ha minden percben megkérdjük magunktól, valóban azt akarjuk-e tenni, amit tenni készülünk, és csak akkor tesszük, ha a válaszunk igen, akkor automatikusan el fognak kerülni bennünket azok, akiknek nincs mit tanulniuk az olyanoktól, amilyenek mi vagyunk, és vonzani fogjuk azokat, akiknek van, és akiktől nekünk is van tanulnivalónk.” (Richard Bach: Illúziók)
És továbbá, hogy miért kell megvédenem magam? Mert értelmetlen áldozatvállalás lenne, ha csak úgy hagynám magam kirabolni, megszégyeníteni, vagy bármilyen módon, céltalanul alárendelődni egy másik embernek.
Már hallom is a kérdést. De vissza kérdezek!
Miért kell megtámadnia? Mi jogosítja fel? Miért kellene nekem egy ellenem irányuló jogtalan és vagy alaptalan támadásnak alávetnem magam.
És tükör:
Mondogatják itt egyesek okosan, hogy de hát az nem is támadás, csak te érzed úgy .DDDD Szétröhögöm az agyam az ilyen álnaív manipulatív, vagy éppen naív és átgondolatlan értelmetlen kijelentéseken.
Nincs interakció két ember között, ha nem akarnak egymásra valamilyen hatást gyakorolni. Tehát ha nem akarják egymást manipulálni. Aki pedig engem manipulálni akar, az tulajdonképpen el akarja venni a biztonságomat adó dolgot, mondjuk álláspontot, és ráakar bírni, hogy változtassam meg a véleményemet, a hozzáállásomat adott dologhoz.
Ez kéremszépen támadás. Támadás a nyugalmi helyzetem ellen. támadás az aktuális állapotom ellen.
Nyugodtan tudatosíthatja magában mindenki, hogy az őszinte érdeklődéssel feltett kérdéseken kívül, minden emberi kommunikáció valamilyen mértékű támadás a másik ellen. A kérdés is manipulatív, hiszen a kérdező kimozdítja a megkéredezettet aktuális állapotából, és válaszadásra ösztönzi, ami eredetileg, nem állt szándékában a válaszadónak. Tehát a kérdező bírta rá, hogy valamit megcselekedjen, amit eredetileg nem akart. Vagyis akarásmentes állapotának megváltoztatása, már a kérdező hatására történik. De ezt meg lehet tagadni, vagy együtt lehet működni a kérdezővel. De a másikat kioktató helyreigazító hozzászólás, mindenképpen támadás, alá-fölérendeltségi viszony kialakítására való törekvés.
Ezzel szemben pedig mindenkinek, nem csak joga, de szerintem kötelessége is megvédeni magát, nem engedni, egy csapodár céltalanságnak áldozatául esni.
Bíztatok mindenkit, hogy bátran gondolja végig ezt a dolgot, mielőtt valakit kéretlen bölcsessége által rendreutasít, ami szintén manipulatív, és már odáig megy, hogy aki kijavítani igyekszik a másikat, magát szellemileg fölé is emeli, aminek nem lehet más szándéka, minthogy hatalamtgyakoroljon a kijavított felett, vagyis hatalmaskodás, elnyomás a valódi, mögöttes szándék.
Bármilyen finoman is legyen ez megfogalmazva.
Tehát azt állítom, hogy aki kommunikál egy másik emberrel, az egyúttal játszmázik is azzal.
Nincs kivétel.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----
Látszólag minden válasz Neked szól, de ha jobban megfigyeled, majdnem mindenki inkább magáról ír, a saját elvárásairól, vágyairól, akkor éppen Neked címezve.
Egyáltalán nem biztos hogy támadás, sőt, legtöbb esetben semmi rossz szándék nincs az írásokban. Mindenki a lehető legjobbat és a legtöbbet szeretné kihozni magából, talán ezért van, hogy enyhén túlzónak tűnnek az elvárások látszólag Veled, valójában inkább magunkkal szemben.
Ismét csak a helyzet fonákjára tudok hivatkozni, ahol Hermess ezt írja:
"Valahogy úgy jön ki, hogy az ember belefogalmazza az ideáljait, az értékrendjét az írásába, így tűzi ki elérendő célnak maga elé. És jó esetben élőben igyekszik azt utolérni."
Ezt maradéktalanul el tudom fogadni, hiszen magam is errefelé törekszem, ha éppen van bennem kellő komolyság...;)
Nem minden az aminek látszik...:)))
Így gondolom...:))
Valóban nem minden az, aminek látszik. Éppen ezért fogom fel támadásként, amikor valaki azt írja, hogy -- TE NEM JÓL GONDOLOD ezt vagy azt -- A TE személyes névmás, azt jelenti, hogy nem önmagáról beszél az a valaki. Tudatalatt persze nyilván mindenki csak önmaga belső tartalmát tudja kivetíteni másokra, ez ugye a hőn szeretett tükör elvnek az alapja, hogy amit látsz, az a te kivetítésed pusztán, de azért vannak ott dolgok, amik tényleg ott vannak tőled függetlenül.
És van olyan, hogy tényleg megtámadják az embert. Nagyon átesni a ló túloldalára sem szabad, mert kiesel a valóságból.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----
Én sokáig küzdöttem néhány dologgal. Sőt, még most is küzdök a démonaimmal. De. Hónapokig fájt a hátam egy rohadt izomgyulladás miatt, még levegőt venni is kínos volt. Milyen dolog arra ébredni, hogy nem kapok levegőt? Elárulom, nem kellemes.Hónapokig el volt zsibbadva a jobb kezem, mert annyi mindent adtam magamból. Kezdek másképp hozzáállni a történésekhez. Amit nem mindig tud tolerálni a környezetem. Agresszív vagyok? Hát persze, másként nem megy. Jaj dehogy, nem verekszem, az olyan erőszakot gyűlölöm. De valahogy meg kell védenem magam. Ha jó vagyok, kedves, akkor csak elvesznek tőlem mindent. És én semmit nem kapok. Az egyetlen igazi barátom a macskám. Bizalmatlan vagyok, azzá tettek. Jaj dehogy, nem vagyok én hibátlan. Sose voltam az. De ez is egyfajta önvédelem. Amúgy most kezdem megint tanulni az önzetlenséget. Csak éppen olyasmit érzek, mint amit a róka érezhet a csapdában. Ha el akar menni, akkor le kell rágnia a saját lábát.
ez is egy nézőpont...
peace on Earth :)
Aha. Lelki önvédelem. Energiavámpírok. Sértések, irígység, ebből fakadó támadások. Egy ideig esznek, de nem sokáig. Meghallom, van mikor felmegy a pumpa - átgondolom : a végén meg nevetek egy jó nagyot!!! Kipipálva!
Fizikai. Aki tőlünk kért, mindig kapott. Aztán meguntam. Meguntam, hogy dolgozunk és a két kezünk munkáját széthordják, minden reggelre. Meg további öt gazdáét a soron. Mindannyian nyugdíjasok. A párom német juhász tenyészete aztán megoldotta a problémát. Olyan messziről kerülik el a környéket, amilyenről csak tudják. Először próbálkoztak a mérgezéssel, szerencsésen túlélték. Aztán meg lettek tanítva a kutyák, hogy csak tálból ehetnek.
Pont azért vagyok fent ilyen korán, mert most a lakásba keresek egy tekintélyt parancsoló nagytestűt. Sokat vagyok egyedül itthon a gyerekekkel és sok a nyugdíjas a lépcsőházban. És egyre több az illetéktelen a pincében, bicikli- és babakocsi tárolóban. Hát majd eztán nem lesz! Egyébként amíg a "nagyok" kicsik voltak, itthon szocializáltuk és tanítottuk őket. Az egyik nagyon jó szukánk kétszer fogott éjszaka betörőt a pincében, egyszer pedig egy nagy tüzet akadályozott meg. Az is a pincében dorbézoló részeg illetéktelenek műve volt. Elég volt lemennem vele, iszkoltak, mint a nyúl. Nekem ők a fizikai önvédelem. Megkapnak mindent - megkapok mindent. Imádom őket!
Nem lehet mindig mindent elkerülni, bár én is így nevelem a gyerekeket. A nagylányomnak van "védőfelszerelése" és sosem megy egyedül sehová. Kis város, vigyáznak/vigyázunk egymásra. Mégis adódott olyan helyzet, amikor meg kellett védenie magát. A hatékonyan rettenetes nagy szája húzta ki a bajból. Amikor leordította a támadóját, az úgy megijedt, hogy elfutott. Ugyanis egyre több házban kapcsolták föl a villanyt, egyre több kutya őrjöngött a kapukon belül. Sajna, de adódhatnak ilyen esetek. Meg kell tanulni, hogy nem válunk áldozattá. Van erről egy könyv is, alapmű szülőnek, gyereknek egyaránt.
Apám amikor dühöngött, brutálisan megvert bennünket, aztán 7 évesen szemtanúja voltam amikor majdnem megölte a mostoha apámat, akinek platina beültetéssel tudták a fejét valahogy összefoltozni. Hát támadásról és védelemről kaptam tanulni valót. Már nem vonzom be ( remélem ), a feldolgozás a két véglet befogadásával történt meditációban. Az egyik véglet, az, hogy igenis létezik, hogy nem tudom megvédeni magam, mindent elvehet tőlem, aki erősebb, még az életemet is... A másik, megtapasztalni, befogadni azt az indulatot, hogy tudok ölni én is, igen. Mert az ösztön-agyban ezek benne vannak, ha elutasítod és elfojtod, hát érdekes dolgokat produkál a tanítás. Tudok ölni és tudok meghalni, ezekkel egyé váltam, tehát nincs dolgom vele. Nem kell megtennem, mert befogadtam az érzés a szívembe és megengedtem, feldolgoztam a változást, amit ez bennem létrehozott. Hogy tudok úgy nézni a másik emberre, hogy látom, a cselekedetei mögött milyen gyerekkori fel nem dolgozott trauma-tanítás van és tudatosság szintjén hol áll.
Mentális támadások? Csak az fáj, amivel dolgod van.
Energia leszívás? Meg kell mutatni az embereknek, hogyan töltsék fel magukat pránával, van bőven...
Eljutni erre a tudatossági szintre azért nem egy vagy két meditáció, meg egy vagy két élet helyzet, kőkemény munka és idő.
Én is kaptam eleget. Hideget és meleget. Okkal és ok nélkül. Talán ezekért a mai napig képes vagyok rögtön támadóállásba lépni, ha úgy érzem, támadnak, támadni akarnak. Sosem védekezőbe - támadóba! A mostani párom ilyenkor nagyokat nevet, és csak annyit mond: "jól megtanultad a lenini leckét". Róla valamiért minden ilyesmi lepereg. Kikáromkodja magát, aztán téma lezárva, lerázva - sosem hallom többé. Én meg agyalok, rágódom. Szó szerint gyomorideget kapok. Van egy nagy lezáratlan ügyem, négy év kőkemény munkája illant el, köddé vált, annyit nem mondtak érte: köszönöm, és jönnek az alattomos, sunyi rágalmak, suttog a város, becsületbeli ügy...Rohadtul nem bírom megemészteni! Addig nem, amíg az "elkövetőivel" nem tudom tisztázni a "miértet". De hazudnak. Ami számomra az egyik legnagyobb bűn. Mossák kezeiket, mindig másokra, újabb és újabb emberekre mutogatnak. No, mi ilyenkor az önvédelem módja??? Hogyan lehet ezt kezelni? Nagyon szerettem a munkámat, amit érdekhajhászok elvadásztak tőlem. Lenne út, hogy harcoljak érte, csak értelme nincs már így. A különbség köztük és köztünk: mi elvből csináltuk, ők érdekből csinálják. Igen, a párom is érintve van, ha eddig minden le is pergett róla, ez most nem. Ez őt is emészti. Ezt nem lehet így frissiben egy "megbocsájtok nekik"-kel elintézni. A "parki pletykákon" amik rólunk keringenek, olyan jóízűeket tudok nevetni, hogy olyankor legalább fél kilót hízok!:))) De ez teljesen más. Alattomos, sunyi, törvényt is sértő támadások - ettől hogyan véded meg magad??? Évek során sokszor akartam letenni ezt a terhet, de rájöttem, hiányozna...És valóban: nagyon hiányzik. Én akartam, bevonzottam, megtörtént. Csak nem így, nem ilyen módon gondoltam a befejezést. Nem akarom tudatalattiba nyomva elintézni, van még ott így is sok szemét, amit reptetni kell kifelé.
Ezzel kelek, ezzel fekszem. A délelőttjeim a legrosszabbak, ott egy nagy, betöltetlen űr. Most is van elég melóm, de ez nem ugyanaz. Mert azt szerettem csinálni. Ebben vagyok jó: irányítani, szervezni, rendezni. Ment is mint a karikacsapás, meg is lett a gyümölcse. Most meg forgok körben egy helyben, mintha hülye volnék, és egyszerűen nem találom a kiutat...Nem érdekel semmi más, csak hogy újra ilyen munkám legyen!
Maximalista vagyok. A napokban kértek fel egy újság szerkesztésére, és egyéb tennivalókra, de alapból vesztesnek ígérkező ügy. Mivel nincsenek véletlenek, úgy érzem, el kellene vállalnom, mert nagyon bíznak a képességeimben, de ha bukunk, akkor pont őszre fogok megint padlót, amikoris a két lányomnak a legnagyobb szüksége lesz rám. Az önbizalmat kellene erősíteni - tudom, de épp ez az a pont, amin anno anyám és exem táncolt mindaddig, amíg teljesen le nem romboltam...Csak egy kis lökés kellene, és belevetném magam az új munkámba, de a lökés nem érkezik.
Különben mentális önvédelemből fizikálisba átmenve legszívesebben pofán nyomnék egy-két embert. Na, ezt kellene megszüntetnem, de irtóra gyorsan!!! :)))
Azt hiszem, jól ismerem a Te utcádat, már ami a politikai részét illeti. Igyekszel tiszta maradni, talán az is maradsz a saját értékítéleted szerint, csak éppen nem hiszi el senki...
Lehet, hogy azok suttognak rólad, akik a szemed láttára loptak szét tízmilliókat.
Ennek egyetlen nagy tanulsága lehet: Ha valaki kiáll a sarokra, ne csodálkozzon, ha mindenki meg akarja dugni...:))