A jó dolgok, nem rosszak. Nem is érdemes foglalkozni velük | Önmegvalósítás.hu

A jó dolgok, nem rosszak. Nem is érdemes foglalkozni velük

Méghogy én nagy manipulátor? Dehogy, csak érdekes módon, az emberek többsége, napi tevékenységében, valamiért hajlamosabb a rossz, botrányos dolgokkal foglalkozni s a jókat háttérbe szorítani. Érdekes elgondolásom támadt ezzel kapcsolatban, az tudniillik, hogy a tanulás és fejlődés mellett, az is programozott feladatunk, amely küldetéstudatunk alapja, hogy a rossz dolgokat kijavítsuk földi pályafutásunk alatt, mint a szervezet öngyógyító mechanizmusa is. Nem kéri meg külön senki, de ha seb keletkezik az élet szövetén, automatikusan beindul a gyógyítás és a gyógyulás is jó esetben.

Borzasztóan haragszok a médiára, amiért szinte csak a gyalázatot közli a világgal, csak a halál, kegyetlenkedés, gyilkolás, halál hátán is halál.
De ha érzelmileg eltudunk szakadni a borzalmak világától és egy magasabb nézőpontból tekintünk le a média világára, azt látjuk, hogy nem mutat be egyebet, mint a világ sebeit, a gyógyításra váró betegségeket.

Az emberiség pedig mint alvó immunrendszer, ahelyett, hogy elvégezné küldetését, magát átadván a borzalmaknak, komfortját leli benne nagy élvezettel őrjöngve a pusztítás és pusztulás újabb „sikerein”.

Mint a cirkuszi mutatványra idomított sólyom, mely vadászni már nem jár, megelégszik gazdája által benne kiépített reflexek kényelmével, és az ügyes trükk bemutatásáért járó jutalom falattal, nem törődve azzal sem, hogy szemét újból lekötve kalitkában tartják a következő mutatványig.

Én is beszállok az ezo-businessbe. Végül is üzlet a világ, annyian csinálják. Ezred éves tapasztalat egybegyűjtve közkézen forog, nem kell tennem egyebet, mint a jósoltató neve mellé írott számok jelentését egy könyvtári könyvből kiírom, és mint fő mágus mester, jósló Nostradamus leszármazottja, legalább is lelkileg, a mutatványt, a hivatásos mutatványost megszégyenítve elétek tárom.

Jóslást vállalok:

Szerelmi kötés-oldás, képességek, lelki gyengeségek,
erre menj, arra fordítsd arcod, ha rám hallgatsz,
megnyered a harcod.

Gyere el holnap ismét, kedvezmény is kapsz,
nem bánod ha ma alázod magad
s nem vagy pimasz.

Nyereményed jogosan várhatod.
Üzlet a világ te se tegyél másként,
sorsod komfortja legyen biztosítékként.

Csiribí csiribá, szól az öreg varázsló,
aki te leszel ma, egy lóvá tett szamár-ló
jövőd így magad is láthatod,

irányod szamárvára istáló

nyugalmad helye az.
hol a gazda szavára friss szalmát kapsz
s kedvedre tovább lustálkodhatsz.

Beküldte: | 2010. máj.. 30. vasárnap - 12:41

Hozzászólások

114 hozzászólás
Békaperspektva: jó, rossz létezik. Magasabb belátás: minden
2010. május 30. vasárnap, 12:46 | Buddhanita (útkereső)

Békaperspektva: jó, rossz létezik.

Magasabb belátás: minden mindennel összefügg, a dolgok sem nem jók, sem nem rosszak, csak Vannak.

 

HajduM képe
Akkor nyugodtan vágok bele az ezo-businessbe. Jó lesz, ha csak a
2010. május 30. vasárnap, 12:51 | HajduM   Előzmény

Akkor nyugodtan vágok bele az ezo-businessbe. Jó lesz, ha csak az én értékelésemtől függ :))

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----

HajduM képe
Még is azt mondom, hogy vannak jó s rossz dolgok. Ami ugyan is
2010. május 30. vasárnap, 12:55 | HajduM   Előzmény

Még is azt mondom, hogy vannak jó s rossz dolgok. Ami ugyan is épít, együttműködik, az egység felé mutat az jó, ami rombol, szétválaszt atomjaira hullaszt az rossz.

Nem lehetünk ám annyira függetlenek az anyagi világunktól, hogy a világméretű széndioxid kibocsátást ne minősítsük rossznak, vagy éppen azt a 10 ezer kísérleti atomrobbantást csak úgy tudomásul vegyük, és reagálni rá elfelejtsünk. Azt hiszem amíg testben vagyunk érdemes a test érdekei szerint is ítélni, jót, vagy rosszat.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----

"Még is azt mondom, hogy vannak jó s rossz dolgok. Ami ugyan is
2010. május 31. hétfő, 5:17 | inf3rno (útkereső)   Előzmény

"Még is azt mondom, hogy vannak jó s rossz dolgok. Ami ugyan is épít, együttműködik, az egység felé mutat az jó, ami rombol, szétválaszt atomjaira hullaszt az rossz."
Ez nincs így, a kettő között egyensúly kell, hogy legyen. Ez kicsit yin és yang. :-)
Péel ha a csontépítésnél túl sok kalciumot épít be a szervezet, akkor a csont törékeny lesz, megvannak a megfelelő arányok, amikkel működik a dolog, ha pedig ezekről eltolódik az egyensúly, akkor nem működik.

HajduM képe
Persze. De nem ez volt a kérdés, hanem, hogy egyáltalán jogosan
2010. május 31. hétfő, 6:59 | HajduM   Előzmény

Persze.

De nem ez volt a kérdés, hanem, hogy egyáltalán jogosan különböztetünk-e meg, jót és rosszat.
Arányok még szóba sem kerültek :))

De ezzel például egyetértek, hiszen minden hatás létrehoz egy vele azonos erősségű ellentétes hatást.
Egyensúly nélkül nem is léteznénk.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----

A jó és a rossz az egotól való :D Ami nekem jó, az lehet
2010. június 01. kedd, 4:35 | inf3rno (útkereső)   Előzmény

A jó és a rossz az egotól való :D Ami nekem jó, az lehet másoknak rossz, nézőpont kérdése. Ha egyszerre nézed a dolgot minden nézőpontból, akkor eltűnik a jó és a rossz is, kioltják egymást, eggyé válnak stb... ki hogyan értelmezi.

A legnagyobb zavart szerintem az okozza a jó és a rossz fogalma körül, hogy két jelentése van, az egyik, amit fent írtam le, a másik pedig az erkölcsi szempontból helyes és helytelen. Ez utóbbinál az erkölcsi szabályok döntik el, hogy jó e vagy rossz. Ez jobb esetben nézőpont független szabályrendszer, de a szabályok értelmezése módosíthat ezen, és nézőpont függővé teheti.
Pl "ne lopj" -> kit mit tekint lopásnak stb...

Aztán ha az erkölcsi szabályrendszer beépül az ember személyiségébe, akkor ott cseng mindig a kis hang, hogy "enyje, rossz kislány/fiú voltál" :D Az életet ez alapján fel lehet fogni úgy is, hogy harc a rossz és a jó között, mindegyik meg akar nyerni magának, de a döntés a tiéd, hogy melyiknek adsz igazat, a kisangyalnak vagy a kisörgödnek. :-)
Anno láttam a húrelméletről filmet, aztán ott úgy képzelik el a világot, hogy két sokdimenziós felület ütközött, és az ütközésből jött létre az anyag, ami az univerzumot alkotja, meg a tér és az idő. Ha úgy vesszük, hogy a két felület a jó és a rossz, akkor a világ a jó és a rossz harca, és mivel az van belül, ami kívül is, ezért a jó és a rossz harca benned is ott van. Persze még lehet olyanokra gondolni, hogy test szintjén szeretet és félelem, elme szintjén fény és sötétség, lélek szintjén menny és pokol. Rengeteg dolgot össze lehet szedni a témában.

Ha az erkölcsi oldalát nézzük a dolognak, akkor egyértelműen létezik a két fogalom. A megkülönböztetésük az erkölcsi szabályrendszerünktől függ. Az, hogy ez jogos vagy sem, az már nehezebb kérdés. :-) Olyan szempontból jogos, hogy segít az embereknek az együttélésben. Gond akkor szokott lenni, ha a szabályrendszerek eltérőek, és így nem értik egymást a felek. A másik gond a szabályok félreértéséből, kiforgatásából adódhat pl a spanyol inkvizícióban is sorra gyilkolták emiatt az embereket.

szeges képe
Mert...
2010. május 30. vasárnap, 12:59 | szeges   Előzmény

"...nincs a világon se jó se rossz, a gondolkodás teszi azzá"

HajduM képe
Tehát ha valaki téged arcon önt sósavval, az egy semleges dolog.
2010. május 30. vasárnap, 13:15 | HajduM   Előzmény

Tehát ha valaki téged arcon önt sósavval, az egy semleges dolog. Csak rosszat gondolsz róla?

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----

szeges képe
Miért?
2010. május 30. vasárnap, 13:19 | szeges   Előzmény

Ha leönt, az már a gondolkodás következménye...

Amit utána róla gondolok?

Az is...

HajduM képe
És hogyan értékeled, ha leönt valaki sósavval? Jó az neked,
2010. május 30. vasárnap, 13:34 | HajduM   Előzmény

És hogyan értékeled, ha leönt valaki sósavval? Jó az neked, vagy rossz?

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----

sósav, só, nem mindegy? Inkább: ha teszem azt, balesetet
2010. május 30. vasárnap, 13:50 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

sósav, só, nem mindegy?

Inkább: ha teszem azt, balesetet szenvedsz el, levágják a lábad, akkor mit gondolsz a lényed, vagy csak a tested csonkitották? Örülnél-e, hogy élsz, vagy meghalnál, mert oda a lábad?

Persze, óvd a tested, ne szabdaljuk magunkat darabokra. De szerintem az igazi önvalónk ennél jóval több. 

szeges képe
Rosszként...
2010. május 30. vasárnap, 15:29 | szeges   Előzmény

Persze hogy rosszként értékelem, de ez megint csak gondolat.

Lehet, hogy nem értjük egymást?

Hogyan leszünk így Egyek a legvégén vazze... :DDDDDDDDDDD

ha arcon önt sóval
2010. május 30. vasárnap, 13:20 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

két dolog lehet:

saját rosszindulatom jön vissza, mint a bumeráng, illetve

megtanulni a leckét: nincs megalázás. Az a személy szintén változik. A műltban kialakult kép, sosem a mostani. Bocsássak meg neki, sőt felejtsem el.. nyiljak felé, még akkor is. 

Ha visszatámadok mit oldok meg?

HajduM képe
Én nem tudom elfogadni azt a szemléletet, amelyik elhatárolja
2010. május 30. vasárnap, 13:19 | HajduM   Előzmény

Én nem tudom elfogadni azt a szemléletet, amelyik elhatárolja magát a testtől. Vannak jó és rossz dolgok.
A test érdekeit szolgálják, vagy ellene vannak? A lélekre szellemre a létre egyaránt vonatkozik ez. Még a testében élő ember hibázik ha lelkiként akar élni. Majd annak is eljön az ideje, de nem a testben.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----

hol irtam azt, határoljuk el magunkat a testünktőL? ha nem
2010. május 30. vasárnap, 13:21 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

hol irtam azt, határoljuk el magunkat a testünktőL?

ha nem táplálom, gondoskodom, szeretem, elvész az ereje. Mit tanulok meg betegként, vagy ha meghalok? Akkor kezdhetem előlről. 

HajduM képe
Akkor tehát a test állapota érdekében meg kell
2010. május 30. vasárnap, 13:32 | HajduM   Előzmény

Akkor tehát a test állapota érdekében meg kell különböztetnünk jót és rosszat?
Hát persze.

Egyébként Szegesnek írtam. Szerintem nálad valahogy másként jelennek meg a hozzászólás-sorrendek.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----

HajduM képe
Hát persze.De neked a béka perspektívát is meg kell élned, és
2010. május 30. vasárnap, 18:50 | HajduM   Előzmény

Anitának:

Hát persze.

De neked a béka perspektívát is meg kell élned, és magasabbra is kell jutnod. Látnod kell azt is, hogy az egységnek, mik az összetevői. Persze rendszerszemlélet elengedhetetlen, de a belső struktúrák ismerete tehát béka perspektíva nélkül nem tudsz eligazodni a mindennapokban. És ilyen magas röptű beszélgetést is csak itt velünk tudsz folytatni, de ha kimész az utcára, Jóska bátyád már nem fogja érteni, le kell tudnod menni az ő szintjére, hogy mégis valamiképpen közösséget alkothass vele.

A nagy egységet kisebb egységek alkotják, és azokat még kisebbek. Bizonyos szempontból a béka perspektíva madártávlatnak tűnik. A lényeg, hogy a saját pozícióját be tudja határolni az ember, és a különböző szintek között képes legyen mozogni, és reagálni. Lefelé legalább is bizonyosan.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----

Természetesen, de miből gondolod, hogy Jóska bának ilyenekről
2010. május 30. vasárnap, 19:31 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

Természetesen, de miből gondolod, hogy Jóska bának ilyenekről beszélek? Arra ott a csúcs téma: politika , Manci néni.

Csak ott is bele lehet csempészni a hitem: ateista barátnőm, ha kesereg, átölelem,csak annyit mondok, szeretem. Nem jövök a nagy frázisokkal. Várok, megnyugszik, jön a poénkodás, a kedve egyre jobb, bekerül a kreativ zónába, és egyre több a megoldás, ami eszünkbe jutt. De nem vezetem le neki: most kerültél a kreativ zónába, kitágult a tudatod, eddig milyen szűk volt, na meg az aurád milyen koszos, most meg ragyogsz.

De itt, ez van. Itt ennek van a helye.

Jóska bácsi, ha sopánkodik, mert esik az eső: én annyit mondok, évszaknak megfelelő. 

Sopánkodik nincs pénze: terelem a tudatát, de jó Neked, már ez is, az is megvan, de nem mondom el neki a vonzás törvényét, csak magamban elég tudnom, figyelnem, minden hogy alakul.

Sőt, elsősorban a saját életem a saját nagy Mesterem. Igazán akkor értek meg valamit, ha saját bőrömön tapasztalom.

Ami még nekem is nehéz: felelősséget vállalni a sok "sz.rért", amit saját félelmeimmel teremtettem.

Mi a különbség? Annyi, és csak is annyi, hoztam egy döntést: FEL AKAROK ÁLLNI, kiállok a saját felelősségem, hogy alakul az életem.

Csak előbb-utóbb az önérdek után jön a közös felé a késztetés. Mert EGYEK vagyunk, tolnunk, húznunk kell a másikat is, nem veszekedni, melldöngetni, hogy én bezzeg tutti jó vagyok, a másik meg milyen vak.

Ez a helyes szemlélet, jelen tudatosságom mellett.

Persze megélek mindent. Csak már tudom, ha "baj" van, ami rendszerint azért baj, mert ellenszegülök (az én akaratom legyen meg, ne a tiéd Uram), hamarabb észreveszem, hamarabb megállok, ha megőrülök. És kivárom, hogy kitisztuljon az ég.

Történnek rosszak is, amik nem a mi cselekeetünktől függnek.

Igy vagyok a halállal például. Mindenütt ott van. Tulajdonképpen mindent felértékelhetne, ha nem félnénk tőle. Csak átélnénk, semmi sem örökre a miénk.

Meghal egy szerettem, ha hiszek Istenben, tudom, csak hazatért. Hiányzik a léte, de tudom, csak "kölcsönbe" volt mellettem. Csoda már eleve az is, hogy átéltem, milyen jó volt együtt. 

Ja, még annyit: csak azért tudom átérezni, hogy igy gondolkodsz,
2010. május 30. vasárnap, 19:42 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

Ja, még annyit: csak azért tudom átérezni, hogy igy gondolkodsz, mert emlékszem, én is igy kezdtem,

Én sem vagyok különb ;), az út néha egy, néha más, ki-ki vállalt feladatai szerint.

HajduM képe
Nem tudni hol kezdődik s hol a vég, nem látjuk át sűrejét,
2010. május 30. vasárnap, 12:50 | HajduM

Nem tudni hol kezdődik s hol a vég, nem látjuk át sűrejét, hígjában fulladozunk.

Nem járjuk be utunk, nem ismerjük jelzéseit.
Nehézkes viadal melyben éppen a viaskodás elhagyása lenne a cél. Küzdjünk meg hát a viaskodással?
Hogyan is csinált az okos lány? Köszönt is, meg nem is, hozott ajándékot meg nem is?

Sok szeretettel ajánlom ezt a blogot Unlucky13-nak, szabad prédául felforgatásra, ha már sikerült az ő cikkét atomjaira szedve teljességgel eliminálni: Nem ez volt a cél, mentségemül szolgáljon :))

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----

általánosságban, amit az előző blogban tanultam
2010. május 30. vasárnap, 13:16 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

sértettség--- "én rossz vagyok"

visszatámadás--- "ő a rossz, mert bántott, részemről jogos"

aztán lelkiismeretfurdalás, daccal: nem kérek bocsikát, de felmászok önként  a keresztre. Szedjetek izzekre. Bár lehet, nem kellett volna igy viselkedni, dehát kemény vagyok, ez van. Fogadjatok el olyannak, aki vagyok, bár én erre nem vagyok képes, csak tanulom.--- aztán újra indul a kör.

figyelmem irányitom a másikra, megnyilva őelőtte-- teljes befogadás, itélkezés mentesség.---- együttérzés, nem elválasztottság, hogy milyen hülyék mások.

feltételezek valamiket, minősitem a feltételezésem (jó, rossz), ebből kiindulva reagálok--- békaperspektiva

minden áron küzdök a mások véleménye ellen, akkor is enyém az utolós szó--- elválasztottság, kizárom magam mások előtt (szándékosan igy irtam, nem forditva)  , saját magam már nem is látom, de felpörgök, érzem, ÉLEK (energiát lopok)

Pedig: ki vagyok Én, hogy itélhessek? Volt-e hibám? Fájt-e valami? Valóban mi lehet a másikban? Átélem annak fájdalmát? Tudok-e segiteni tényszerűen? 

Kialakult egy helyzet. Na igen. És? Mit oldunk meg azzal, ha leugatunk valakit? A problémákat meg kell oldani. Ennyi. Semmi több. Mi sem vagyunk szentek.

győőőőztem- valóban? mit nyertél, miben? a falakat a váradban? És ez most jó?

Valóban kell a vulkán? Mit nem hiszek? Hogy élek?Valóban bántanak? Valóban védelmeznem kell magam? Ki elől, mi elől?

Ha valóban azt vallom, a lelkem örök, halhatatlan, mind Egyek vagyunk, akkor mi zavar? Miért nem tudom a másikat befogadni? Miért nézem hülyének? --- azért, mert ez még csak elméleti szinten megy. 

Mi következik ebből? Lássam meg, Isten lakik mindenkiben.

Az elme választ el mindenkitől: jó, rossz korlátai szerint. Az eszme, a gondolata elég, hogy ellenségnek higyjem. Röhejes.

Inkább keresem a közöst. Mindenkiben van. Csak rá kell találni.

Ha haragszol, ha nem, ha tükör, ha nem, én ezt tanultam meg. Ott. Akkor. És fájt, nagyon sok szó. 

És most várom, hogy ird, bántalak, vagy ilyesmi, meg tükrözzem magam. 

Pedig most sincs szándékomban.

Csak nem értem ezt: tanulni akarsz, de foggal-körömmel inkább ellenszegülsz. Ragaszkodsz a régi képhez. Csak azt el kell engedni. Tudom, hogy rossz, meg félelmetes, ingoványos, de megéri szerintem.

Sok az elvárás: kitől, mit fogadjunk el? Mikor és hogyan?

Ugyan már, mindenkitől tanulhatunk. Mindenkinek lehet tiszta pillanata, felismerése, amit tovább adhat.

Bodzának volt egy jó kérdése feléd: mit tapasztaltál, tanultál. Szivesen várnám az ilyen jellegű irásaidat is.

Nagyon hasznos lehetne másoknak is.

HajduM képe
Felpörögtél egy kicsit, vagy még lendületben tart a másik cikk?
2010. május 30. vasárnap, 13:30 | HajduM   Előzmény

Felpörögtél egy kicsit, vagy még lendületben tart a másik cikk? :)))

Nem én harcolok, nem én bántok, nem én nézek hülyének senkit aki ezt látja bele az írásomba.
Tovább megyek nem is a jó és a rossz viszonyáról szól a cikk, csak ebbe akasztottad bele érdeklődésed fonalát :))

Nem gondolom, hogy bántasz, én csípem a búrádat :)), nem is vagyok sértődékeny típus, ahogyan máskor sem az vezérelt, hanem pusztán a tárgyilagosság.

Most inkább olvasd el amit nekem írtál, és válogasd ki magadnak belőle azokat az érzéseket, ami ennyire felpörgetett. Nem nekem van azokkal dolgom :))

Én abszolúte közösségkereső ember vagyok. Felmutatom a helyes irányt és türelmesen várok, hogy aki akar szegődjön mellém az útra nyugodtan :)))))
Hát ezt a mondatot már röhögve írtam le :DDDDD

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----

,,Hát ezt a mondatot már röhögve írtam le :DDDDD'' Az elejét
2010. május 30. vasárnap, 13:37 | Éva.   Előzmény

,,Hát ezt a mondatot már röhögve írtam le :DDDDD''

Az elejét ,vagy a végét?
Mert én már ezen is nevettem:

,,Felmutatom a helyes irányt '' :)))))))))))))))

De azért jó,hogy vagy.
Nagyon unalmas lenne nélküled !

na ezt vártam, nem tudod magad meghazudtolni :D tényleg enge
2010. május 30. vasárnap, 13:42 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

na ezt vártam, nem tudod magad meghazudtolni

:D

tényleg engem olvasol ;)?

Szóval nem te itéltél, csak én magam tükrözöm vissza önmagamra. :D

Ártatlan vagy, bezzeg mi nem.

Miki a fejlődéshez az a legjobb út, ha felismered önmagad (jó/rossz oldalát), és elfogadod. Magad. Aztán tudsz minket is. Ehhez szembesülés kell, nem dobálás, meg háritás.

HajduM képe
A cikk persze igen sok rétű témát hordoz, de mégis a fő irány,
2010. május 30. vasárnap, 13:53 | HajduM

A cikk persze igen sok rétű témát hordoz, de mégis a fő irány, az lenne, hogy mennyire elvagyunk kényelmesedve, és nem tesszük meg mindazt a kötelességünket, amiért szerintem ide küldettünk a földre.
Eltűrjük, jónak ítéljük az a média által nyújtott világot, amit a dobozból (Tv) ismerünk és elhisszük, hogy a dolgoknak így kell működni ahogyan működnek. Feladatunk a rossz dolgok levadászása helyett, tűrjük kenyéradó idomárgazdánk jutalom falatkáit, amivel szolgaságban tart.

Nincs és nem is kell se ember, se isten se erkölcs, se jó, se rossz, se semmi ami értéket képvisel. Elég ha van misztika, abból annyi tudás közkézen is forog, amivel elszórakoztatjuk egymást, még üzletnek sem utolsó.

De meg sem közelítjük azokat a magaslatokat, amikről a gnózis vagy az asztrológia a mágia szól.

Cirkuszi mutatványosok vagyunk, akik nyugodtan térnek haza a szépen ledolgozott nap után, boldognak érezvén a semmit amit ma sem értünk el.

Valami ilyesmi...

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----

Konkrétabban fejtsd ki , nem értem mit akarsz ezzel közölni, Mik
2010. május 30. vasárnap, 13:56 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

Konkrétabban fejtsd ki , nem értem mit akarsz ezzel közölni, Miki

,,Eltűrjük, jónak ítéljük az a média által nyújtott
2010. május 30. vasárnap, 14:33 | Éva.   Előzmény

,,Eltűrjük, jónak ítéljük az a média által nyújtott világot, amit a dobozból (Tv) ismerünk és elhisszük ''

Hát pont erről akartam írni,csak nem akartam már annyit nyüzsögni

Ez volt az első,amire gondolatban azonnal reagáltam.
A média...na az aztán a fő manipulátor ! /bocs ,de Te sehol sem vagy ehhez képest,mint manipulátor! /

Szóval a katasztrófa Tv,és társai...

Egyetlen jó hír sincs,még véletlenül sem,csak a katasztrófa ,tragédia,ijesztgetés ,riogatás
-megölték,felrobbant,szökőár,vulkán,kirabolta,stb...
Hogy félj,reszkess,és örülj,hogy élsz
Hogy még megvan a lakásod,,a fotelod,a söröd,a sós mogyoró,amit idegesen rágcsálsz,
miközben riogatnak,hogy neked milyen jó,mert azért rád vigyázunk,veled ez még nem történt meg,de...???

Szóval MIHEZTARTÁS VÉGETT...

szerintem nagyon sokan észrevesszük ezt,és nem nézünk Tv-t,nem olvasunk ilyen jellegű sajtót
nem hagyjuk manipulálni magunkat ilyen pszichikai módszerekkel,és nem váltjuk be a hozzánk fűzött reményeket:

Nem félünk !
Van saját gondolatunk ,véleményünk!/ ez nagyon veszélyes,hogy lesz így meg az engedelmes massza? /
Én sok olyan embert ismerek,aki nem így megy haza:

,,Cirkuszi mutatványosok vagyunk, akik nyugodtan térnek haza a szépen ledolgozott nap után, boldognak érezvén a semmit amit ma sem értünk el.''

...és tudatos,szinte minden percben elér valamit,amitől több lesz,tisztábban lát,és egyre közelebb kerül a
végső céljához.

Mivel ezt többes szám második személyben írtad, -mi- ,hát ezért ezt a megjegyzést hozzáfűzném.
Szerintem itt ez az egész dolog,épp hogy nem erről szól.
Itt minden másodpercben felismerések születnek,mozgásban van a szellem,a nyugalom sem igen jellemző,
Úgyhogy nekem ez nem az a tunya ,beszűkült kategória,amit fentebb említesz.

én sem nézek ilyeneket, egyszerű: távirányitó ;) én is igy
2010. május 30. vasárnap, 14:36 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

én sem nézek ilyeneket, egyszerű: távirányitó ;)

én is igy látom a nyugalmunkat ;)

fejlődünk. Vannak rossz, megoldatlan tartalmak, vannak már kiforrottak. Miért baj ez? Mindent a maga idejében. Addig meg, ne hogy már szidjam magam érte, meg marcangoljam??

,,Mivel ezt többes szám második személyben írtad, -mi-
2010. május 30. vasárnap, 15:05 | Éva.   Előzmény

,,Mivel ezt többes szám második személyben írtad, -mi- ''

Sorry-tudod a matek sosem volt erősségem...

,,Mint a cirkuszi mutatványra idomított sólyom, mely vadászni
2010. május 30. vasárnap, 15:11 | Éva.   Előzmény

,,Mint a cirkuszi mutatványra idomított sólyom, mely vadászni már nem jár, megelégszik gazdája által benne kiépített reflexek kényelmével, és az ügyes trükk bemutatásáért járó jutalom falattal, nem törődve azzal sem, hogy szemét újból lekötve kalitkában tartják a következő mutatványig.''

Hát igen ez is igaz,
és milyen cizelláltan kidolgozott mondanivaló.

Valóban,nem festened kéne,
Írni!