Te vagy a legnagyobb rejtvényed | Önmegvalósítás.hu

Te vagy a legnagyobb rejtvényed

Pályafutás: Létszakasz mely emberinek nevezett testben feladatok, legfőképpen tanulás és önfejlesztés elvégzését jelenti.

Létszakasz: Valós létezésünk egy adott szakasza, mely a földi 3D-s fizikai síkhoz köt.
Teljes létünk, a földi halállal nem szűnik meg, pusztán kibújunk testbörtönünkből, és összegezzük földi pályafutásunk eredményességét. Ha hiányosságok vannak, újra születünk, egy új testbe, és elvégezzük életfeladatunk, hiányos feladatait. Ehhez akár több száz újraszületés során jutunk el.

Életfeladat: Életút, életpálya fogalmainak rokoni körébe tartozó feladatok összessége, melyek idő nélküli létünk, adott szakaszára, földi pályafutásunkra vonatkozik. Az ember legelső célja, hogy megtalálja létfeladatát, és pályafutását megfussa, lehetőleg tévedések és hiányok nélkül, annak érdekében, hogy ne kelljen többször ebbe a fizikai síkba születnünk.
Létfeladatunk megtalálásának útja, az önismeret, vagyis az ember fő feladata, hogy önnön természetét feltárja, a jó és rossz dolgokat megkülönböztesse, és a rosszakat eltávolítva, teljességgel a jó dolgok, a szeretet fogalomkörébe tartozó dolgok vegyék át. Vagyis tökéletes, és személyes kapcsolat az Istennel.

Isten: Minden ami létezik, és ami létezni fog ezután. Legfelsőbb szervező erő, intelligencia, mely a maga káoszából, rendek rendszerén keresztül tovább fejlődve, gyarapodva, állandóan növeli önmagát. Szavakban ki nem fejezhető szeretet, belső hatás, mely a félelmeinket felváltva lehetővé teszi, hogy istennel a legmagasabb rendű káosszal, formátlansággal, meg nem nyilvánult és a megnyilvánult dolgok összességének teljességével újra egyesüljünk.

Idő: Az idő, a természeti jelenségek periodikusságának leírása. Mesterséges fogalom, melynek sem kiterjedése, sem anyaga nincsen.

Az önismereti munka során, nem teszünk egyebet, mint eredeti természetünket kutatjuk. A tanítás szerint, Isten, a maga képére és hasonlatosságára, teremtett minket, embereket.
Testi, földi pályafutásunk során, nem teszünk egyebet, mint Istent keressük, próbáljuk megismerni, hiszen amint fent van, úgy van lent is, vagy a Jézus által adott imában, legyen meg a te akaratod, mint a mennyben (fent) úgy a földön (lent) is. Az önismeret látszólagos egocentrikussága tökéletesen eliminálható, ha megértjük, hogy magunkban a bennünk tükröződő Istent próbáljuk meglelni (erre mondja Jézus, hogy most tükör által homályosan látunk), és kapcsolatba kerülni vele azáltal, hogy negatív belső jelenségeinket felszínre hozzuk, és helyükre a szeretet aspektusait fogadjuk magunkba.

Az önismeret, tehát nem egyéb, mint Isten megismerésének szándéka, nem egy külső, formába-zárt tárgyiasult érában, hanem ahol Istennek az érája van. A szellemben, a lélekben. Cél, hogy a test dolgai minél inkább háttérbe szoruljanak, míg szellemben növekszünk. A megvilágosodás nem jelent egyebet tehát, mint az Isten természetének megismerését.
Vagyis a valódi teljes önismeret hiányosságok nélküli elérését. A test, (tükör) levétele, fizikai sík (egyetlen hátramaradt akadály) elhagyása után, egyesülés a szellem Istennel. Tovább víve ezt a logikát, cél lehet, egy magasabb rendű fizikai megnyilvánulás, hiszen ha az Isten a megnyilvánult és a meg nem nyilvánult létezők, és a még nem létezők dinamikus, tehát folyton gyarapodó összessége (entrópia), akkor a magasabb rendű újra megnyilvánulás logikus folyománya az Istennel való egységnek.

Az út tehát a következőként fogalmazható meg.

Önismeret, önmegvalósítás, önmeghaladás, újraegyesülés Istennel.

Önismeret: Önvalóságunk feltárása.

Önmegvalósítás: Lelki és szellemi aspektusaink megtisztítása, minden negatív jelenségtől, hatásaitól, és következményeitől. Önmegvalósítás Isten önmagunkban történő hibátlan megvalósítása.

Önmeghaladás: Valódi érdek nélküli, odaadás, Isten céljainak tökéletes beteljesítése.

Egyesülés Istennel.

Lehetetlen Istennek átadni magam, amíg nem ismertem meg, és nem tisztítottam meg magam. A cserép nem keveredik a vassal, sem a szellem a testtel. Nem szolgálhatsz egyszerre két úrnak. A testnek és a szellemnek egyszerre. A test szellemi-lelki megtisztulásunk eszköze.

Vagyis a legfontosabb, és egyetlen értelmes célja az embernek, önmaga megismerése által megismerni a teremtőt.

Ahogy Salamon is bölcsességet kért az Istentől ajándékba, mi sem tehetünk egyebet, ha csak nem vagyunk saját ellenségünk, hogy adjon bölcsességet, az önismereti, életrejtvény megfejtéséről szóló tevékenységünkhöz.

Beküldte: | 2010. máj.. 27. csütörtök - 16:48

Hozzászólások

42 hozzászólás
Zoli, kezdetben van a "hit", mikor elhiszed egy külső tényezőnek
2010. május 28. péntek, 20:27 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

Zoli, kezdetben van a "hit", mikor elhiszed egy külső tényezőnek, ehhez kell a további lépés: megértés.

De ebből nem lesz "Hit". Bizonyosság.

Ezért kell a tapasztalás, Egyévállás.

Olyan ez, mint a szeretet kontra Szeretet, emlékszel?

szeretet: feltételekkel, Egó szintjén

Szeretet: feltétel nélkül, Isteni minőség.

Na azért nem mindegy , ugye?

hermess képe
H: Hát így írtam, Anita
2010. május 28. péntek, 21:08 | hermess   Előzmény

Először kisbetűvel elhiszed valakinek, és majmolod. Itt ha valaki kihagyja a megértés (tudás) iránti törekvést, és csak úgy cselekszik, tapasztal, ebből nála még erősebb vakhit lesz - tudás nélkül.

DE ha vette a fáradságot és a megértését is fejlesztette, nem hagyta ki - akkor a következő körben már a tudással megtámogatott Hittel cselekedhet és tapasztalhat.. aztán még egy körrel feljebb a spirál mentén, amikor már a tapasztalat is benne van a tudásban, meg hit is van hozzá - Bölcsesség lesz belőlük (lásd még lentebb).

A Bölcsességben benne van a tudás(gondolkodás), a moralitás(együttérzés) és a tapasztalat(cselekvés ) is.

bocsi, én még az előzőre reagáltam, csak utána bővitetted,
2010. május 29. szombat, 7:42 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

bocsi, én még az előzőre reagáltam, csak utána bővitetted, bár azt már csak ma olvashattam, puszi ;)

HajduM képe
A hit nem bizonyosság. A hit az hit, a bizonyosság meg
2010. május 29. szombat, 17:06 | HajduM   Előzmény

A hit nem bizonyosság. A hit az hit, a bizonyosság meg bizonyosság.

Két külön szó, két külön értelemmel.
Hermess mondta el nagyon szépen.
Először hallasz valamiről, valahonnan, elkezded hinni, hogy az úgy van. Aztán tapasztalsz, megbizonyosodsz.

Aztán magasabb szintről hiszed, hogy valóság, de már egy alacsonyabb szint megtapasztalását követően.
Ahogy egyre magasabbra jut az ember a tapasztalásban, az alsóbb szintek hite eltűnik, okafogyottá válik.

De a kettő nem szinonim kifejezés. Jelen lehet egyszerre, de mint egymásutániság, nem pedig mint azonosság. Akkor egy lenne, nem kettő.

Először tehát hit, majd tapasztalás, majd hit, tapasztalás, és a tapasztalás követi a hitet, és az adott hit szintjét elérve, a hit eltűnik, tapasztalás lép a helyébe.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----

Miki, olvasd el Hermesst mégegyszer, itt van fent.
2010. május 29. szombat, 20:59 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

Miki, olvasd el Hermesst mégegyszer, itt van fent.

HajduM képe
----------------------------------------------------------------
2010. május 28. péntek, 22:23 | HajduM   Előzmény

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----

szeges képe
Kérdeznék, Hermess...
2010. május 28. péntek, 19:27 | szeges   Előzmény

Hol dől el, ki dönti el, milyen úton járunk, haladunk a cél felé?

Mi, az egónkkal jelenlegi életünkben?

Vagy felsőbb hatalmak, másutt?

Vagy a Lelkünk, leszületésünk előtt?

Szerinted, szerintetek?

Preegzisztenciális lét... /csak épp itt voltam,..bocs../. persze
2010. május 28. péntek, 19:52 | Éva.   Előzmény

Preegzisztenciális lét...

/csak épp itt voltam,..bocs../.

persze menet közben még megnyilvánulhatnak ,,felsőbb erők '',ha muszáj

hallottam olyanokat,hogy a lélek kiszáll /a buliból/,vagy lélekcsere...stb..

ezt Hermess biztos jobban tudja

hermess képe
H: Én odáig jutottam...
2010. május 28. péntek, 20:57 | hermess   Előzmény

... hogy a két ellentétes ösvény - a hitben, vagy értelemben fejlődés - szélsőségek. Van harmadik ösvény - az Akarat ösvénye (Karma marga), amelyben a hit és a megértés nagyjából egyforma tempóban fejlődik. Azért nem nagyon különböztetik ezt meg, mert a hitben fejlődés, és a megértésben fejlődés is a cselekedetekben nyilvánul meg, ezért a szembenállóság inkább a hit és tudás között ütközik ki.

Én azt hiszem, hogy a tudatosodásunkban szabad akaratunkból nem tartjuk a fentebb leírt sorrendet, átugorjuk a soron következő feladatot, halasztjuk mint a vizsgát valamely tantárgyból. Pl. kulturális tradíciók miatt - a fiúgyerekeket nem hagyják érzelmeikben kiteljesedni, mert "vadásznak" nevelik, a lányokat meg fordítva. Ez a hiányosság aztán az újabb leszületésnél már hajlamban mutatkozik meg a másik minőség javára. És amiben sikeresebb vagyok, azt használom inkább az életemben.

Na, itt jön be az, hogy hirtelen kapunk egy másik nemű testet, és leszünk férfias nők, vagy puhább férfiak, hogy az ellenkező minőséget is fejlesszük, hogy behozzuk a lemaradást. Fontos tudni, hogy a spirituális fejlődésünk csak egy fejlődési aspektus (vonal), és az abban elért csúcsélmények nem azonosak a tudatossági szinttel.

Tehát, mondjuk még bőven volna mit tapasztalni, és tudatosodni, szintet emelni átlagban - de a spirituális fejlődésben előrehúztunk, egészen beavatás előtti szintig, és ráadásul kicsit féloldalasak vagyunk az előbbi két minőségben. Amikor az "átkattanásig" jutunk, amikor rájövünk, hogy hová tartozunk, és hová térünk vissza - éppen valamelyik (érzés, vagy gondolati) képességünkben jobbak vagyunk, mint a másikban. Szerintem ez határozza meg, hogy melyik ösvényen találjuk magunkat... amit aztán rendszerint követ valaki (az adott életében bizonyosan, ha még abban megvilágosodik) - a hit mentén, vagy a megértés mentén.

Megtehetné, hogy tudatosan behozza a másik elhanyagolt aspektusát is és - szerintem, meg az integrálpszichológia szerint is - sokkal jobban járna. Dehát, mindig ez a nagy sietség...:)

Egy ideje
2010. május 28. péntek, 20:27 | Kassay Noémi   Előzmény

,,És most ott tartok, hogy végül mindent el kell engedni. Nem én találtam ezt ki, de eljutottam végre a saját agyalásomban és tapasztalásaimban is idáig... Hál'Istennek van mit elengedni. Mint a gyönyörű mandalát, aminek a "rendjét" egy söpréssel megszüntetik.."

Egy ideje én is ezt érzem, csak nem tudtam így megfogalmazni.
Mindenesetre akkor mégsem zakkantam meg, ahogy egyesek mostanában körülöttem érzik.
Noa

hermess képe
H: Kedves Noa,
2010. május 28. péntek, 21:17 | hermess   Előzmény

ha minden igaz, jún.12-én Miskolcon lesz Energiaérzékelés tanfolyam, remélem akkor találkozhatunk és beszélgethetünk egy jót!

ha minden igaz, akkor minden igaz :) és már izzítottam Noát én
2010. május 28. péntek, 21:46 | Szabó Peti (útkereső)   Előzmény

ha minden igaz, akkor minden igaz :) és már izzítottam Noát én is a témára :P