Örülök, hogy megtaláltam ezt az oldalt. El is olvastam a hozzászólásokat amiket írtatok. Én amiatt kezdtem hozzá az írásnak, mert valami történik velem mostanában. Lehet olyan hogy valakinek haldoklik az egója? Amikor valaki úgy érzi, hogy csak mérhetetlen fájdalmat okoz az hogy van?
Régen kezdődött. Még gyerek voltam, és nagyon sokat betegeskedtem. Volt közöttük perforált vakbél gyulladás, vírusos ízület gyulladás is, ami a szívemre is kiterjedt. Hónapokat voltam kórházban. A vakbélgyulladásos eset után majdnem meghaltam. Láttam magam kívülről. Szerintem ekkor történhetett velem valami. Amikor visszajöttem talán hoztam valami nagyon jót odaátról. Talán akkor egy pillanatra amikor kicsit meghaltam egyé váltam mindennel és egy picit megvilágosodtam. Tudom milyen érzés... A lényeg az, hogy amikor a műtét után magamhoz tértem az első gondolatom az volt, hogy meg akarok gyógyulni. A fejcsóváló orvosok és az aggódó szüleim ellenére én nem reméltem, hanem tudtam, hogy meg fogok gyógyulni. Emlékszem nagyon sok drága játékot kaptam. Biztosan rossz hírt közöltek a szüleimmel az orvosok. :( Valahogy meg tudtam gyógyítani magam. Ez a mai napig is működik. Azóta nem vagyok beteg. Később a furcsa dolgok folytatódtak velem. Sokszor még a mai napig amikor alszom. Az alvás álom nélküli szakaszából felébredve az ágyon ülve látok dolgokat pár másodpercig: tárgyakat helyeket, de nem tudom mik azok pontosan, vagy valóban létezik-e az amit látok. Volt 1-2 spontán testelhagyásos élményem is még régebben. Elaludtam és amikor felébredtem bénult volt a testem, csak a szemeimet tudtam mozgatni. Felkeltem nagy erőfeszítéssel és elindultam le a lépcsőn. Pár méter után újra az ágyamban voltam, mintha visszarepültem volna és kezdődött minden elölről. Nagyjából harmadszorra tudtam felébredni rendesen is. Sajnos a kórházi hónapok alatt dadogni kezdtem amitől a mai napig nem tudok, tudtam még megszabadulni. Egy ismerősöm szerint szükségem van rá és csak akkor múlik majd el ha már nem kell az életem előrébb viteléhez. Ez a sok furcsa jelenség a felnőtté válásommal csillapodott. Átvették a helyüket a felnőtt problémák, a gondok, a stressz. Bevallom a beszédem... A fogyatékosságom is erősen idegesített az elmúlt időszakban. Jöttek a munkahelyi gondok. Nem voltam/ vagyok bejelentve... Most meg egy olyan probléma elé kerültem amibe nem én sodortam magam, hanem a párom. Nem szeretném részletezni , de a teljes anyagi csőd szélére keveredtünk. Elveszíthetünk mindent. Bennem eddig is inkább negatív énkép, negatív ego alakult ki. Nem igazán szerettem magam. De most ez még jobban felerősödött bennem. A gondolataim csak úgy száguldoztak a végletek között. Hol magasba emeltek, hol a pokol fenekére dobtak. Folyamatosan agyaltam, gondolkoztam, hogy hogyan tudnék változtatni a dolgok állásán és az életemen. Amikor egyszer csak eljutottam egy pontra, hogy nem érdekelt többé semmi. Először csak pár másodperce, de megállt a gondolataim folyama, és mérhetetlen nagy csendet éreztem magamban. Azóta tudatosan is elkezdtem csinálni... Vagyis gyakorolni. Még nem mindig sikerül, de nem kell hozzá, hogy üljek egy fa alatt. Ha megyek az utcán, teszem a dolgomat akkor is működik. Olyan mintha megkapnál mindent, még akkor is amikor a világon semmid sincs. Nem tudom másképp leírni. Nem olyan régen az ágyban fekve próbáltam gondolatok nélkül maradni, és akkor pár másodpercre még jobban sikerült a dolog. Furcsán kezdtem érezni magam mintha a testem határai kitágulnának... Mintha egészen akkora lenne mint az univerzum, de én magam mégis ott lennék az egésznek a közepén mint egy egészen kicsi pont.. Egy semmi...
Szerintetek van olyan hogy haldoklik az EGO? Jó úton járok? Még nem hiszem, hogy ez a megvilágosodás, de már ez is leírhatatlan érzés. Csak azt érzed szabad vagy. Senki sem árthat neked többé és eben az érzéseben szavak, vélemények nélkül is tudom ki vagyok. A semmi... és minden... De nem csak én. Mindenki!