A kereszténység hozadéka: Félelemháló 1. rész | Önmegvalósítás.hu

A kereszténység hozadéka: Félelemháló 1. rész

Hozzászólások

178 hozzászólás
Jól éreztem Himalája . 1/ Alcím : Isten Szeretete , igen , Örök
2010. május 27. csütörtök, 12:39 | Névtelen úá (útkereső)   Előzmény

Jól éreztem Himalája .

1/ Alcím : Isten Szeretete , igen , Örök Misztérium .... ebből kifolyólag ...
2/ Alcím : az emberi lélek is Örök Misztérium ...

Mára kikristályosodott bennem , egy történet amit évekkel ezelőtt olvastam ...

A válaszaitok pedig megerősítettek abban , hogy ezt a történetet kell
elmondjam , és abban is miért a fent említett témában .

Elköteleződés , hív - atás , életszentség .
( mit jelent ez , amennyire egyáltalán szavakba lehet önteni a mi hitünk szerint ,
miért misztérium a szeretet .... )

Életem egyik , legmegrendültebb pillanatát , ezzekkel kapcsolatban , annak a levélnek olvasása jelentette , amit a szerbiai háború idején , egy szerzetesnő ír előljárójának , kb három hónappal a
vérengzés után , fizikai sérüléseiből felépülve valamennyire ;
de megtudva azt , hogy gyeremket vár .

Ebben a levélben kéri felmentését az örök fogadalma alól , kéri azt is , h elhagyhassa a kolostort .

( A felettese megadja a felmentést , viszont felajánlja , hogy a gyermek születéséig maradjon ott )

Leírja azt is , mindezt miért akarja , ezen állapotában így .
Azért , mert azt a Szeretetet , ami őt erre az életszentségre hívta , azt ő már soha nem tudja majd élni .

Leírja , hogy tudja , hogy ölni nem szabad , Isten parancsa szerint , mégis ő , ezt a gyereket
ki tudná tépni saját kezével is , akár most a hasából . De tudja ! ! ! , ezt nem teheti .

Tanácstalan most , Isten Szeretét illetően .

Csak egy az , ami homályosan kibontakozott benne idáig : el kell hagyja a kolostort és meg kell szülje a gyermeket .
Leírja , hogy gondolkodik azon , örökbe adja , lehet a születése után , mert neki erről a gyerekről nem juthat soha más majd eszébe , mint élete legborzasztóbb napja ...

"""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""

SZÜNET az írás közben ;
mindenki ihat egy keveset , csapjon a szaftos részekbe és tunkoljon ,végre ezt is meg b...szták ...stb. no végre ! ez is megkapta , amit annyira akart ! ........ ugye ?
Ismerve az itteni hangvételeket , ,,, . Nem nehéz falysúlyú megfogalmazásokat stb...lazulni vágyást ...

ez mégsem zárja ki azt , hogy HISZEM , minden ember , szentségre vágyik és a tisztára .

"""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""

Megindokolja azt is , miért nem maradhat itt : bár tudja , hogy nővértársai mindent , amit tudnak
megtennének érte és a gyerekért , de őbenne darabokra tört minden .
Ő ezt a gyereket nem akarta .
Ő ezt a gyereket nem tudja elfogadni és szeretni sem .
Ő nem tud ennek a gyereknek később sem mondani semmit a szeretetről , hiszen akitől fogant , attól
úgy undorodott , amit ő nem tud szavakba elmondani ...és nem tudja megmondani majd a gyereknek ,
azt sem , ki volt az " apja " .

Hogyan mondja meg majd azt , bűnben fogant ; élet halál közt . ( közel állt a halálhoz azokban a pillanatokban , ahogy elmondta )

Aki egyet is befogad az én kicsinyeim közül , Engem fogad be , ezt ő tudja és azt is , hogy minden élet Isten által foganhat csak meg , az Ő Akaratából .
Igen ő ezt mind tudja , de mivel semmi szeretet nem maradt benne ,
nem tudja mi lesz ,egyet tud , neki magának vége , s mindannak amit eddíg élt .
Ezért neki el kell mennie innen ...!

( senki nem tudta maradásra bírni , jelenleg a világban neveli a gyereket )

UI.: a történetben világosan keveredik Isten Akarata és az ember pillanatnyi állapota az akaratot illetően . Az ember sokszor nem tehet semmit a szeretetért , még akkor sem ha a HÍV -atása eről szól .

Viszont Isten használja az engedelmességét az Ő Parancsainak betartására .
Megadja a kegyelmet mindenek ellenére , hogy be tudjuk tartani , mert Ő SOHA nem mond
ellent SZT Magának ! Ilyen nincs . Mi nem tudjuk sokszor mi lesz ? Titok .

""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""

Nézzük a Szeretetet , itt a földön , amikor két ember " szeretéséből " mindkettő beleegyezésével fogan a gyermek , de később elválnak , mert " mindenkinek " így a jobb .

Nem mindenkinek , mert a gyereknek nem , mert az ő lelkében örökre szétszakad az , ami neki EGY .

Pont úgy , mint a teplom függönye , Jézus halálakor . Megremeg a lelke és örökre összetörik benne valami ...

A Szeretet misztérium ; és akarati kérdés ; és kegyelemi kérdés ;
és Isten Titka mi minden még .... az Ő Örök Történetében .
Az akarást sokszor nem mi akarjuk , de nem tehetünk mást , mert nincs más választásunk , mint szeretünk , mert a " gyereknek" meg kell születnie ...

""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""""

judit /úá

Én most egyenlőre nagyon örülök annak,hogy UÁ végre a SAJÁT
2010. május 26. szerda, 19:14 | Éva.   Előzmény

Én most egyenlőre nagyon örülök annak,hogy UÁ végre
a SAJÁT GONDOLATAIVAL tisztel meg minket.

Elmondja,hogy miért van itt,és nem idézget.
Szerintem így lehet kommunikálni.
Joga van megvédeni a hitét,ahogy Mikinek is joga van elmondani amit ő gondol.

Ha UÁ megmarad ennél a közlési formánál /SAJÁT GONDOLAT/,
akkor szerintem túl is léphetünk ezen a problémán.

hermess képe
H: Kedves Judit!
2010. május 27. csütörtök, 11:14 | hermess   Előzmény

Én többé nem foglak UÁ-nak szólítani, hátha hozzájárul a megnyílásodhoz.

Amit leírtál, számomra továbbra is azt mutatja, hogy nem igazán érted magad sem, mi célból vagy itt, mit akarsz ezekkel az írásokkal elérni, azon kívül hogy a hitedet vallod meg és hirdeted. Ez itt úgy veszi ki magát, mintha a kertészboltban gyümölcsöt próbálnál eladni az oda betérőknek. Ráadásul nem a saját boltodban.

"De attól , hogy itt ki , miben hisz v nem hisz , nem zárja ki azt , hogy olyan is megszólaljon
akinek a vallását éppen porig rántják , ki tudja milyen elgondolásból , vagy indíttatásból ? !"

- Ez nem valami "uptodate", úgy tűnik, elfolyt melletted az idő... a parlamentben épp mostanság teszik "kötelezővé" a keresztény vallást.

Etikáról beszélsz... igen, én is ezt mondom, nem etikus az, amit és ahogyan egy teljesen más szellemiségű honlapon vendégként csinálsz. Erre szeretnélek rádöbbenteni már többedszerre, egyébként a vallásoddal, meg a kereszténységeddel semmi bajom nincs. Ennek is megvan a helye és az értéke a fejlődésben. Magam is református vagyok, és Jézussal a szívemben élek.

"Szerettem volna arról is tanúságot tenni , hogy lehet véleményt formálni másképpen is ."

- Nem formáltál véleményt, csak idézgettél. Tüntetően hitvallást tettél, a saját értékeidet fölébe tolva az itt kialakult értékrendnek. Pedig ha érdeklődnél a fejlődéslélektan iránt is, mindjárt megértenéd, hogy a Te vallásos alapú "szereteted" nincs olyan tágas, hogy mindenki beleférjen.

Abba az értékrendbe viszont, amit ezen honlapon követnek, még Te is beleférsz a hitvilágoddal együtt, különben nem írhattál volna ennyit. Ezt tizedszer írom le neked... Fordítva, egy katolikus honlapon senki nem tűrt volna el egy ilyen intenzív, de más értékrendű garázdálkodást.

Hogy van az, hogy erre egyszer sem reagáltál semmit, vagy nem gondolkodtál el rajta? Valószínűleg hárítod, mert ez már nem fér bele a világnézetedbe. Csöppet se félj, az ezoterikus beállítottságú természetgyógyász lélektársaként fogja tisztelni keresztény, vagy bármilyen vallású betegét. Fordítva nem vagyok benne biztos... És erre pontosan az ad okot, hogy a valláson alapuló szeretetbe - legyen az bármilyen nemes - nem fér bele a másképpen hívő. Erre Te magad vagy az élő példa, és az írásaid stílusa.

Ha ezt képes vagy meglátni, megérteni, és felülemelkedni rajta - akkor nem volt hiábavaló az eddigi szószaporítás. És erre most nagyon jó alkalom kínálkozik, úgy érzem fordulópont alakult ki...

Nyisd hát ki a szíved a megértés, a más utak felé is... Hidd el, belefér az is, hogy mi másképpen gondoljuk és keressük az Istent.

Olyan szeretettel kérem ezt Tőled, mint amilyet az idézeteiddel megmutatni próbáltál nekünk. Érezd meg.

Ott ítélve leszünk , igen . OTT leszünk mi és minden ember MEGÍT
2010. május 26. szerda, 21:44 | joke (útkereső)   Előzmény

Ha neked van igazad akkor 1 páran .....hetjük.

A kereszténység " mítosza " nem maradt ki a
2010. május 20. csütörtök, 19:08 | Névtelen úá (útkereső)

A kereszténység " mítosza " nem maradt ki a bibliából.

Keresztelő szt János próféta , keresztel előszőr és hirdeti , hogy tartsanak bűnbánatot ...
azért veszik a fejét ,mert rámutat Heródes király bűnös , istentelen
életére ...
...magát Jézust is ő kereszteli meg . Sokan őt hiszik akkor a messiásnak ....
de ő megmondja , én csak vízzel keresztelek , de aki utánam jön , az a szt Lélekkel
keresztel majd titeket ...

Azt pedig Jézus megmondja mikor küldi el ...( a mennybemenetele után , visszamegyek ahhoz
Aki küldött engem ...)

Jézus azért merítkezik alá , mert SEMMIBEN nem tér el az emberektől ,
példát adva , hogy mi is így cselekedjünk ...

Az új teremtés ma is folytatódik , mindíg folytatódni fog , amíg lesz ember aki
a szt Lélek által vezetve , rátalál arra az útra , ami az ő személyreszóló útja Istenhez .

Az emberségünk , teremtettségünk , fizikai síkjai , egyértelműek...
Ebből adódik az " elszakadás " Isten Örök törvényétől IS...

Amikor az ember képes érzékelni az isteni létet , akkor már nem a
fizikai dolgok töltik be az életét , vagyis nem a lélek szolgál a testnek , hanem
a test a Szt Léleknek aminek templomává válik .
A személy , mindenestül Istené , mert odaadta magát .

A teremtettségünk magában foglalja , hogy bizonyos tudásra szert tudunk tenni ! ! !
De nem mindegy , hogy az a tudás a teretett világ törvényeire ( vagyis Isten Örök Törvényeire ) épül e ,
összhangban van e azokkal , vagy mi gondolunk , olykor szuper , "zseniális " dolgokat , amelyek látványosak , de mélyen ellenkeznek , lényegükben NEM szolgálják a TEREMTETT világot ...
s benne az embert sem ! ! ! Sem méltóságában , sem semmilyen viszonyításban .
Ezt jelenti a JÓ és ROSSZ Tudás ....

Isten a mi javunkért , ma már tudjuk , emberi létezésünkért és az örök életünkért !
óvott és ÓV ma is minket ...( még mindíg vár , hogy felébredjünk , ne kelljen Neki az Ő
Örök Igazságát beteljesíteni rajtunk )
Az Ő Igazságai többek , mint a mi bugyuta elképzeléseink ...s az Ereje több
- mellyel a MINDENSÉG ERŐIT TARTJA - mint a mi nevetséges ilyen , olyam " erőfitoktatásunk " ...

A bűn igen ÉDES és JÓ ! Másként senkit nem lehetne " rávenni ", JÓ mert az emberi létünk fizikai és érzéki részét IS Isten teremtette ...csak nem mindegy mire használjuk ...és mit elégítünk ki vele ...
Beteljesítjük e vele isteni lényegünket ; Isten imádását , az embert pedig egyedüliségében és méltóságában szeretve, vagy a saját pillanatnyi élvezetünket keresve , valami másra használjuk .

A féri és nő amikor Istenben van , akkor szent egységben van . Ugyanarról beszél és ugyanarra megy .
Egyébként egy árva szót sem érte...de mégis ugyanarra kell menjenek ....Isten imádása felé ...

Igen szabad akarattal teremtette az embert Isten ... Ez is emberségének lényege ...
Dönthet ..., mert isten így Akarta .

Isten Tökéletesre és jóra teremtett mindent . Az embert is .
Az emberség viszont NEM ISTENSÉG .
Ezt kell megérteni .

Jézus megmutatja az IGAZ ötvözetet , hibátlanul ! ! !

A bűnbeesés " története " ma is erről szól ... mire megszületik a felnőtt emberben a tudatos döntés ,
elköteleződés egy nagyobb jó , egy nagyobb szeretet mellett , mint az emberi szeretet .

Isten Üdvösségének története az emberiség története ... van eleje és vége ...
amikor Isten eljön újra ítélni élőket és holtakat , és Országának NEM lesz vége .

A kérdés ; ki lesz ezen Ország tagja örökre .

úá

Elsőre a blog tartalmára reagáltam . Félelem . "Nem a félelem
2010. május 20. csütörtök, 19:19 | Névtelen úá (útkereső)

Elsőre a blog tartalmára reagáltam .

Félelem .

"Nem a félelem lelkét kaptátok , hanem a fiúság lelkét .
Ezért nem szolgák vagytok , hanem örökösei ennek a földnek és mindannak
amit az Atya nektek akar adni . Csak el kell fogadni a Törvényeit és a Szeretetét . "

úá

HajduM képe
Tehát a félelem nem Istentől van. Ez rendben. De akkor is
2010. május 20. csütörtök, 20:43 | HajduM   Előzmény

Tehát a félelem nem Istentől van. Ez rendben. De akkor is hatással van ránk. Hogyan lehet akkor semlegesíteni? És akkor mi ez a félelem, mert ha nem Istentől kaptuk, de mint létezőről kell beszélnünk. Tehát van olyan entitás, amit félelemnek nevez még Isten is, csak éppen nem ő tőle származik, de még is ránk engedi?

Kifejtenéd ezt az álláspontodat?

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----

Emberi létünkből adódóan sok minden félelemmel tölthet el
2010. május 20. csütörtök, 21:24 | Névtelen úá (útkereső)   Előzmény

Emberi létünkből adódóan sok minden félelemmel tölthet el minket .
Hiányok , veszteségek stb. földi dolgok miatt .

A fenti megközelítésben , vagyis Istennel kapcsolatban , mindíg egy Szent félelmet
élünk meg .Hiszen egy számunkra csak " részben érthető megismerésről "
van szó . Egy a HIT általi megismerésről egyrészt ...amint már írtam .

A bizalmunkat egy számunkra nem kézzelfogható , tőlünk előszőr
nagyon is idegennek tűnő és mégis közeli és bensőséges , szeretettel teli
találkozásba kell vetnünk . Ez megismerése az életünk értelmének ,
ez olyan sok ( sokk ) nekünk , hogy félünk .

Ha Isten szeretetében lennénk már most , teljesen áttetszők lennénk újra ...
a testünk , már nem ez lenne .
Erre a szeretetre vágyunk , mert erre vagyunk teremtve .
Félünk ,hogy soha nem érhetjük el , soha nem lesz viszonozva ez
a vágyunk .

Másrészt azért félünk , mert emberségünk szakított ki a paradicsomi állapotból
( Ez az állapot = Istennel teljes egysében levő állapot = ősbizalom = biztonság )
Amikor Istenben vagyunk ,megszűnnek a félelmeink .
Mert megéled , hogy minden pillanatban a tenyerén hordoz .

Megérted , hogy minden a javadat szolgálja . Azért , hogy amikor megszületsz
a másik életedre , akár itt , akár az utolsó földi órádban , egyből ebbe a Legnagyobb
Szeretetbe léphess ! Ne máshová .
Ha itt a földön éled meg , onnan Isten Szeretetének a hordozója vagy + apostol
hiszen már átélted , megtapasztaltad , hogyan formált meg a saját elképzelése szerint ,
A Szent Lélek Erejével , mert minden Tőle van .
Megalkot olyanra , amilyennek Öröktől fogva Akart téged .

A ti szavaitokkal élve az egó az , ami megzsarol minket , ő hiteti el ;
ha hallgatsz Isten Igazságaira , akkor elveszítesz " valamit " , esetleg " mindent .".
Igen , a régi életedből MINDENT .
A búzaszemnek meg kell halnia , hogy új élet fakadhasson .

Erről szól a történet az emberi életben ma is .
Az ember fél a veszteségektől ( is ) , fél elengedni a saját akaratát ,mert az biztos
tuti ...gondolja ő .
De fogalmazhatok úgy is , hogy a sátán zsarol az emberi mívoltodon keresztül .

úá

legyen nektek a hitetek szerint
2010. május 21. péntek, 14:47 | szeti87 (útkereső)

legyen nektek a hitetek szerint-mondá Jézus, és nem az istenbe vetett hitre gondolt. Ezoterikus körökben régóta kifejtik, hogy a gondolat teremtő erő, ugyanígy a vágy, hit elvárás is az. Amire gyakran gondolunk, amiben hiszünk, az vonzódik az életünkbe. Lehetnek ezek akár pozitívak (pl. magabiztosság abban, hogy jól felkészültem egy vizsgára) vagy negatívak (bármilyen tudat alatti szorongás, pl.)
Ily módon az Isten-hit számunkra azt jelenti, hogy létezik egy nálunk magasabb erő, aki mindentudó és mindenható, tiszta szeretet, Fény, bölcsesség. Az alma kérdés a szabad akaratot példázza. Isten szabad akaratot adott az első emberpárnak, ha a jó és rossz megkülönböztetésének képességét választják, de figyelmeztette őket arra, hogy ezzel a földi-fizikai síkot, tehát a testi múlandóságot is választják.
Én ateistaként nevelkedtem, hittem is meg nem is Istenben. Aztán sokat olvastam róla filozófiai és ezoterikus könyveket. De tisztán gondolkodás útján nem lehet teljesen megismerni. Viszont meg lehet tapasztalni azt, hogy ez a Legmagasabb Szellemi Erő, Teremtő Elv valóban létezik. Egyébként a Biblia, a keresztény egyházak semigen tanítják, hogy Isten személy lenne, óvatosan kerülik a kérdést. De a keresztény egyházak tanításai torzítanak. 5 éves lányom azzal jött haza az oviból, hogy a jókból haláluk után angyalok lesznek, a rosszakból meg ördögök. Nem tudtam kiszedni belőle, kitől tanulta ezeket.Ezoterikusok azt mondják, ha valakiben és valamiben a jót látod meg, akkor azt erősíted benne, ha a rosszat, akkor azt. Az egyházban jó az, amit Isten törvényeirő, a szeretetről, jó szándékról tanít, stb, és rossz az, ha bűntudatot ébreszt, félelmet kelt. De hát az átlagembert mindig vezetni kellett, valamiben hinnie kellett, és ez a jövőben sem fog változni.

Plussz hozzászólás / Isten tudja , hogy az összes teremtménye
2010. május 22. szombat, 10:37 | Névtelen úá (útkereső)

Plussz hozzászólás /

Isten tudja , hogy az összes teremtménye közül a legnyomorultabb
az ember ; a szeretetet illetően meg pláne .

Kiszolgáltatottab mindennél és mindenkinél azzal ,
hogy saját akarat van .

Ezért adja parancsokba azokat a szempontokat , amikkel
esélye lehet a túlélésre .

úá

HajduM képe
A nyomorultat szeretni kell, nem parancsokkal tovább
2010. május 22. szombat, 10:52 | HajduM   Előzmény

A nyomorultat szeretni kell, nem parancsokkal tovább terheli.
Számomra a parancs elfogadhatatlan.
Nem illeszkedik a szeretethez. Egyszerűen nem kompatibilis.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----

,,A nyomorultat szeretni kell, nem parancsokkal tovább"
2010. május 22. szombat, 14:28 | Éva.   Előzmény

Szerintem ez a különbség a két vallás között
Az Ószőv. és az Újszöv. között.

Az első a Törvény vallása
ott van az ,amit Te mindig kifogásolsz

A második a Szeretet,és a Kegyelem vallása
senki nem utasít semmire,lehetőséget ajánl,
vagy elfogadod ,vagy nem.
Nincs semmi erőszak,nem kötelező.

Ezért idegesít,hogy összemossák a kettőt mert ebből adódnak a félreértések./a templomban is! /
A kereszténységben Jézus neked nem törvényeket ad,mint Mózes,hanem utat mutat
példabeszédeken keresztül,de semmi sem kötelező.
Csak ajánl,nem kötelez.

Szerintem azzal szereti a ,,nyomorultat",hogy elmondja neki,hogy hogyan lehet neki jobb.
Úgy hogyha ő is szeret.
Ez nem parancs,a szeretetet nem lehet parancsolni,és azt nem is tette senki.
A Kegyelem az meg főleg nem parancs,hanem ajándék.

Szóval szét kéne választani a két vallást,úgy lehetne tiszta vizet önteni a pohárba.

HajduM képe
Egyértelműen szét kellene választani. A katolicizmusnak ez a
2010. május 24. hétfő, 9:58 | HajduM   Előzmény

Egyértelműen szét kellene választani.
A katolicizmusnak ez a legnagyobb aljassága, hogy a gyűlölködő kényszeruralmi rendszert akarja szeretetnek mutatni. Ezzel tökéletesen eléri azt a célt, hogy egyrészt aki hisz neki az tulajdonképpen materializmusba köti, Istentől teljesen elválasztva, viszont a tiszta tanítást hiteltelenné teszi. Tehát a gyöngyök beszarozása megy a disznók előtt.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----

Twindragon képe
Szia! "Isten tudja , hogy az összes teremtménye közül a
2010. május 23. vasárnap, 14:07 | Twindragon   Előzmény

Szia!

"Isten tudja , hogy az összes teremtménye közül a legnyomorultabb
az ember ; a szeretetet illetően meg pláne ."
Számomra furcsa, hogy így látod ezt a dolgot! A hozzászólásaidat olvasva meggyőződéses, feltételek nélküli hívőnek gondollak!
Miért lenne az ember kiszolgáltatottabb bármely élőlénynél?
Isten legnagyobb ajándéka a szabad akarat! Akkor ez az ajándék olyan, mint a "trójai faló"! Nem hinném!
Megadja nekünk a döntés jogát, azaz a tetteink befolyásolják leginkább az életünket, és ez nincs előre predesztinálva!

“Nem veszítettem el a kedvemet, mivel minden egyes sikertelen kísérlet egy újabb lépést jelent előre.” (Thomas Alva Edison)

Twindragonnak /úá Pont a szabad akarat miatt igaz . A teremtés
2010. május 24. hétfő, 9:29 | Névtelen úá (útkereső)   Előzmény

Twindragonnak /úá

Pont a szabad akarat miatt igaz .

A teremtés műve a TELJES emberpárral " fejeződik be " .

Isten a saját hasonlatosságára teremtette az embert , hogy
a Teremtőjével összhangban uralja ezt a földet , használva
azt a tudását , amit Isten beléhelyezett akkor , amikor Szent Lelkét
( Zoé ) lehelte belé , hogy Örök Élete LEGYEN ! ! !
Ezzel Istentől méltóságot kapott ...

Az állatok a biológiai létben ( bios ) , ugymond ösztönösen
" léteznek + élnek " .
Ezzel teljességgel betöltik a teremtésben megkapott szerepüket .
Igen , még ők is jobban dicsőítik Istent a létükkel , mint mi emberek .

( bocsánat ezért a bibliai hasonlatért " ... még a barom is felismeri gazdáját ,
amikor hazafelé tart a csordával ,
de , az ember , nem ismeri fel Istenét , Teremtőjét ... )

Az ember a biológiai létén túl , rendelkezik egy másik
" életettel , léttel " is , amit a görögök a Zoé szóval definiáltak és írtak le .

Ez a biológiai életen túl mutató , isteni tudás , a Lélek 8 Zoé ) tudása ,
melyet a termtésekor kapott , mellyel képes a jó ( Istenben jó )
és a rossz ( Isten Örök Törvényi szerint rossz ) között dönteni .
Minden embernek sajátja ez , a teremtettségéből kifolyólag , ezért
nem mondhatja , hogy nem tudtam , hogy ezt v azt nem szabad .

( A Lélek ( Zoé ) ért ,a Lélek ( Zoé ) akar , a Lélek( Zoé ) emlékezik !
a józan ész is KEVÉS , bár arra kaptuk , hogy midezt értsük ....
mert , ha , a józan ész szerint döntenénk , már akkor is
Igazságban lennénk , mert észérvekkel is meggyőzhetőek lennénk mi emberek !
De mint tudjuk , ez nem így van ! )

Az Istenen kívül , egyedül az embernek képessége ( ha úgy tetszik sajátja )
ez . Jóval túlmutatva csak a biológiai szükségleteken , a bios-on ! ! !
Hiszen képes a döntéseivel , saját tudásával teljesen átalakítani
ezt a földet ( bolygót ) , egészen az elpusztításáig ...( ezt mind tudjuk és látjuk ! )

Tudjuk és látjuk azt is , hogy ember Istenen kívül BÁRMIT képes
szeretni és imádni is ! ! ! és ezzel a " szeretésével +imádatával "
ami rendszerint a bios szféráját érinti csak , saját rossz elképzeléseit is
beleértve stb . ..., távol kerül Isten Legnagyobb és folytonosan újjá Teremtő Szeretetétől ...

... ezért , igen nyomorultabb mindennél ... és igen főleg a szeretetet illetően .

Hiszen halott , élettelen dolgokkal veszi magát körül ...azokat imádja ...
... azoktól várja vágyai beteljesülését ; vagy a bios-ban élő
embertársaitól ... és teljességgel ellöki a hozzá leereszkedő Élő Igaz Istent .

úá

szeges képe
Alakul a molekula?
2010. május 22. szombat, 10:44 | szeges

Új fotó? Nekem sokkal barátságosabbnak tűnik...

Alakul a molekula?

HajduM képe
Csináltam új képet, mert mindenki valami vaddisznónak gondolt az
2010. május 22. szombat, 10:50 | HajduM   Előzmény

Csináltam új képet, mert mindenki valami vaddisznónak gondolt az alapján.
Mondjuk nekem egyáltalán nem tűnt annak, de hát én másképpen látom magamat.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----

Szerintem a képeddel semmi baj nem volt. Nem befolyásolta a
2010. május 22. szombat, 11:04 | Éva.   Előzmény

Szerintem a képeddel semmi baj nem volt.
Nem befolyásolta a mondanivalódat,
inkább az indulat,ami átjött az írásaidból.
Ehhez szerintem semmi köze a képednek.

Ez a mostani kép,talán kicsit,közelibb,nyitottabb.
A másik kicsit távolságtartóbb volt,a karoddal húztál egy határt.
Sötétebb is volt,és szomorúság jött át./nekem/

Jól érzed ,a mostani hangulatodhoz ez jobban illik.
/de nem a vaddisznóság miatt,az nem áll/

jaguar képe
másszóval
2010. május 24. hétfő, 0:43 | jaguar

ezt a linket nemrég küldte egy ismerősöm, érdekes, bár természetesen én egy szót sem hiszek el belőle.

HajduM képe
Van is benne igazság, meg nincs is. Ha a Magyar nyelvből indulun
2010. május 24. hétfő, 7:03 | HajduM   Előzmény

Van is benne igazság, meg nincs is.

Ha a Magyar nyelvből indulunk ki, akkor a kereszt szavunk, a zodiákust (a négy fő természeti jelenség mentén) négy részre osztó merőlegeseket jelöli, eredeti alakjában, kör-oszt, tehát az évkör felosztását volt hivatott jelenteni.
http://www.kincseslada.hu/magyarsag/content.php?article.243
Itt találtam is egy kis okfejtés erről.
Istennel nem a talpán keresztül kapcsolódik az ember, mivel ez a cikk, ami a sátánista elképzelésről szól, tovább erősíti azt a hitet, hogy még is csak egy nagy szakállú öreget kell keresni, tehát egy személyt, és azt istenként tisztelni. Nyilvánvalóan nem értik, de legalább is nem akarják a mindenség fogalmát.

A kereszt a metszéspont körüli glóriával éppen e mindenséget és az élet folyamatos újjászületését, vagyis az Istent szimbolizálja, és a Katolicizmus, amely ma kereszténységként aposztrofálja magát a "glória" elvételével, szimbolikusan is megszünteti a kapcsolatot a szentséggel, és az újjászületés eszméjével, tehát tagadja az Istennel való kapcsolatot akiből egy bosszúálló vérszomjas fenevadat kreál, és felállítja az örök létezés eszméjét két irányra mutatva. Az ember a halála után (kereszténységbe ültetett zsidó liturgia szerint) a seol-ba kerül, amely két részre osztódik, Ábrahám kebelére, illetve a pokolra magára a szenvedések helyére. Amit fontos észrevenni szerintem itt is az a kettősség, ami mindenhol ugye jelen van. Érdekes módon keverednek a dolgok egyébként, mert az ószövetségben olvasni olyat, hogy megnyílik a föld és elevenen esnek a pokolba az emberek. Tehát a fizikai világ igen érdekes összevegyítése a szellemi közeggel.

Úgy hogy az irányokat érdemes nézni, ami a szeretet, a közösség, az egymással való megosztás, tehát az egymásnak adás irányába mutat, az Isten felé mutat, ami rombolási, bomlasztás, az egység feloszlatására megosztásra mutat, az pedig egyértelműen az Istennel való szembenállást mutatja.

Szerintem valahol itt lesz az igazság. Bár sok történet kering, mindenki összeállít magának egy neki tetszőt :))

----------------------------------------------------
Figyeljük meg, hogy a megosztás két jelentéssel bír, és pedig két ellentétes jelentéssel. Tegnap tanakodtunk azon, hogy hogyan mehetne egy autó, egyszerre előre és hátra is. Így :DDDD

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----

Na jó,ez már nagyon komolytalanul kezdi: ,,Szíriuszról
2010. május 26. szerda, 0:29 | Éva.   Előzmény

Na jó,ez már nagyon komolytalanul kezdi:
,,Szíriuszról idelátogató felderítő űrhajósok''-hozták a Földre a Kereszténységet

:))))))))))))))))

Így már rögtön az elejétől hiteltelen /nekem/
Azt hittem csak a Magyarok jöttek a Szíriuszról?
Most már a Kereszténységet is onnan hozták?....a felderítő űrhajósok !

jaguar képe
komolytalansági ingerküszöb
2010. május 26. szerda, 4:09 | jaguar   Előzmény

igen, az egy vad rész, az még az ezós ingerküszöböt is túllépi, de én nem engedtem hogy befolyásoljon, inkább továbbléptem és olvastam a többit, nem ragadtam le itt, mivel ezt nem tudom megcáfolni, megerősíteni se.. ilyenkor mi a teendő, dugjam be fülem farkam, ne figyeljek onnantól erre az információra bármi is legyen?
viszont ez egy jó kérdés, mert sok ember az ilyesmi küszöbökön hasal el, amikor az ezotéria, vagy akármilyen vallás, isten felől hall, gondoljunk csak bele! kinek mekkora az ingerküszöbe ilyen téren.. Hajdu M aktuális esetét felhozhatjuk példának akár, mert megtapasztalt olyan dolgokat, amikről ha csak 1-2 héttel előtte olvas, hall, ugyanúgy legyint és továbblapoz mosolyogva, egyik fülén be másikon ki, vagy nem így van? miért van ez és miért viselkedünk így ösztönösen az új és kirívó információkkal szemben? ha csak a cikk maradék 95%-át hallanád elhinnéd, de ezzel a nyitó 5%-al együtt meg az egész hiteltelen. jogos, érthető egyébként, de miért van ez? normális "viselkedés" ez?

Én is tovább olvastam,de hát továbbra is olyan volt,ahogy
2010. május 26. szerda, 8:33 | Éva.   Előzmény

Én is tovább olvastam,de hát továbbra is olyan volt,ahogy kezdődött
úgyis végződött...
azért jellemeztem ezzel,mert az egészre az volt jellemző
/szerintem/
Azért csak ebbe az egy állításba gondolj bele...
és abból következik a többi is /szerintem/
A kereszténység nem éppen egy technikai civilizáció vallása,márpedig ha a Szíriuszról idejönnek,az ugyancsak magas szintű technikai civilizáció
A kereszténység pontosan ide illik a Földre,nagyon szépen tetten érhető a kialakulása
miért kellett volna azt a Szíriuszról ide exportálni?

jaguar képe
de nem ez a lényegi kérdés
2010. május 26. szerda, 12:37 | jaguar   Előzmény

Mondom hogy én nem ragadtam le a Szíriusznál, nem engedtem hogy a befogadóképességemre rányomja ez a bélyegét. Vagy a kereszt szimbolikája, hogy most fordítva a helyes-e vagy sem részletkérdés.. A cikk legfőbb kérdése arról szól, sátánizmus-e a kereszténység? Istentagadás-e? Én ezt továbbgondolva azt a kérdést is feltenném, hogy tévút-e minden vallási tömörülés hosszútávon? Szektásodáshoz, egyének lekorlátozásához vezet-e minden vallás, ami intézményesül?
(Egyébként meg az általad említett technikaiságot a bibliai szimbolikus történetek, tanítások miért zárják ki? Te hogyan adnál át tanításokat egy primitív népnek, meg egyáltalán? Csak szimbólumok által lehet Istenről beszélni igazán.)

Tudod mi a baj Jagu ,ezzel az egész jelenséggel....
2010. május 26. szerda, 15:27 | Éva.   Előzmény

Tudod mi a baj Jagu ,ezzel az egész jelenséggel kapcsolatban?
Az hogy szándékos félrevezetés.

Azzal kezdődik,hogy meg fosztanak a gyökereidtől ,identitásodtól mert ha nem tudod ki vagy,akkor sokkal könnyebben bírnak veled.
Ezt a témát egyszer már elkezdtem,de Szabó Peti nem egészen értette,és nem volt kedvem magyarázgatni.
Aztán a Hajdú jól odacsapott...szóval...

Most ugyanarról van szó.Jönnek itt a hülye elméletekkel,ami mind arra megy ki,hogy elfelejtsd ki is vagy valójában.
ELFELEJTSD AZ ISTENI MIVOLTODAT,mert ha nem tudod ki vagy,akkor könnyebben tehetnek rabszolgává.
Nagyon rég óta megy ez már.
Nem is Darwinnal kezdődött,de azt is jól bekajálta a világ.
Nehogy már azt képzeld ,hogy Te egy magasabb rendű lény van,te csak épp,hogy különb vagy a majomnál.

És az összes hülye ufós őrület,hogy itt gén manipulációval hozták létre az embert az állatból,meg hogy mindent a földönkívüliektől kaptunk tanultunk.
Mintha itt nem is lettek volna hatalmas civilizációk, aranykor,ahova nem kellett semmit kivűlről behozni,mert megvolt minden,magas szinten.
Nem tudom ,hogy érted e ennek a hamis gondolkodásnak a veszélyét?

Azért érdemes a régi vallásokat,szent iratokat tanulmányozni,mert teljesen egyértelmű,hogy az ember égi minőség és az aranykorban egy volt Istennel.

Most is az lehetne,ha nem felejtette volna el!!!

Szóval ezt akarják elvenni tőled Jaguár az ilyen sziriuszi sztorikkal.

Először az isteni mivoltodat,aztán mennek lejjebb,
A nemzeti hovatartozásodat /EU és társai/,aztán már család se legyen,semmi,csak egy engedelmes zombi massza.

Tudod nagyon körmönfontak ezek a tanok,és irományok.
Jól ki vannak találva.Érdekesen tálalva,némi igazságtartalommal is,hogy szépen elrejtve benne ,rád tud
ják tukmálni,amivel félre akarnak vezetni,úgy hogy észre sem veszed.

Most már pár éve a kereszténység totális lejáratása van a soron.
Én nem védem a kereszténységet,de ennyi szennyet már rég láttam,amit ez ügyben bevetettek .
Jó táptalajra találtak,mert az emberek ma már nem nagyon foglalkoznak ilyesmivel,és szépen beszopják.
Érdekes,misztikus,zabálják. Az ,hogy semmi valóságtartalmuk nincs az nem számít,mert azt nem tudják,
így persze azt sem ,hogy pont szembe megy az igazsággal.

Nem akarlak további példákkal fárasztani. Remélem érted miről beszélek.

Nagyon tisztelem Hamvas Bélát ,ezért is : ÉBERSÉG !

ÉBERSÉG ,JAGUÁR ÉBERSÉG!!!

szeges képe
Talán kapcsolódik
2010. május 24. hétfő, 10:51 | szeges
szeges/ talán kapcsolódik Gondolj arra amit Jézus pilátusnak mon
2010. május 24. hétfő, 11:27 | Névtelen úá (útkereső)   Előzmény

szeges/ talán kapcsolódik

Gondolj arra amit Jézus pilátusnak mond a hatalommal kapcsolatban...

úá

HajduM képe
Komoly a figura. Micsoda előadás :)) Jól csinálja és érdekesen
2010. május 24. hétfő, 11:49 | HajduM   Előzmény

Komoly a figura. Micsoda előadás :)) Jól csinálja és érdekesen világít rá a dologra

A sokszínűség oka, hogy: Ami a póknak kell, nem kell a légynek!
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----