Agresszió Mester módra | Önmegvalósítás.hu

Agresszió Mester módra

agr.JPG

Bennem is sokáig az a tévképzet élt, hogy a Mester mindig áhitatos, szelíd mint a bárány. Míg saját magamon nem tapasztaltam, sok minden ez is benne van, de mikor már nem értek a szép szóból, na tud ám agresszív is lenni.

Eset, ami velem megesett: 

önsajnálatban dagonyáztam, hogy milyen szerencsétlen vagyok. Jöttek a tanok, mások is szenvednek, én meg, jó, jó, de hát az én bajom, mekkora!

Mit sem sejtve baráti találkozóra mentem, barátnőm akkor mutatott be az új barátjának. Ki a Mester? Ő rávilágított egy-két pontomra, nem volt elég, nem hagyott menekülnöm, sírtam, elég, haza akarok menni. Mikor toporzékoltam, akkor vettem észre: igenis, fáj a lelkem, igenis,  jaj, de nagyon. Meglátatta velem a hibáimat , én sem vagyok ártatlan. Szembesített érzelmeimmel, ma is hálás vagyok neki érte. Szembesített, agresszíven, mit is kell tennem. Hiába mentem el előle, jött utánam. UTÁLTAM. Meg akartam ütni, mert bánt engem. Éljem meg, álljak fel, mind, mind magammal teszem. Ki bánt meg? Én magamat. Álljak már fel. Mit gondolok? Ki vagyok? Mit érzek? Tárjam már fel. Tényleg bánt engem a világ? Ki bánt engem igazán? Magyarán, úgy fenéken billentett, simán, semmi simogatás (de mit tehetett volna, okos voltam, mindent tudtam, megmagyaráztam, csak tenni nem tettem).

Buddha szavait akkor értettem meg: hozz egy mustármagot olyan házból, ahol nincs szenvedés.

Agresszió: tényleg olyan rossz lenne? Én hálás vagyok érte.

Segítség: sokszor kaptam volna meg, ha nem lettek volna elvárásaim, milyen formában jöjjenek. Röhej, megszabtam ezt is :), de hát ki nem? 

Ezt is tanulnom kell, kinek, mikor adjak és mit. 


Beküldte: | 2010. máj.. 16. vasárnap - 11:53

Hozzászólások

14 hozzászólás
A Mester nem lehet agresszív, akkor nem mester
2010. május 16. vasárnap, 21:55 | szeti87 (útkereső)

A Mester nem lehet agresszív, akkor nem mester, legfeljebb olyas valaki, aki sokat tud. Az lehet, hogy valakinek a kemény szókimondása bántott Téged, de ne keverd ezt össze a Mester kinyilatkoztatásával. A Mesternek nem létszükséglete, hogy értsék. A "tanítványai" figyelmét és alázatos egyetértését csak a guru követeli. Agresszív csak az egó lehet, dühös lehet rád, mert azt akarja, hogy elismerd a tudását. Igazi mesternek nem létszükséglet, hogy mindenáron higgyenek benne.

Nem erre ment ki a játék, hanem arra, hogy az önsajnálatomból
2010. május 17. hétfő, 17:43 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

Nem erre ment ki a játék, hanem arra, hogy az önsajnálatomból kimozdítson.

Azóta is hálás vagyok érte.

mindenki lehet tanítód
2010. május 17. hétfő, 20:04 | szeti87 (útkereső)   Előzmény

Mindenki lehet taníttód- még "ellenségeidtől" is tanulhatsz, vagy példaképed. De én a Mestert valamilyen abszolút szinten értem. Pl. Jézus, Buddha, Sai Baba. Azt hiszem, Te nyitottad a miről ismernél fel egy megvilágosodott-at topikot, ott kifejtettem, hogy a Mester tudása túlmutat téren és időn, stb. Szerintem az igazi Mester magas erkölcsi és spirituális színvonalat képvisel, és óvakodnék Mester-nek nevezni azt, aki valamilyen témában- pl. az emberi érzelmek és a lélek vonatkozásában sokat tud, mindaddig, amíg azt nem látom, hogy az élete nem példázza mindazt, amit tanít. Akivel Te találkoztál, nagy tudású lélekbúvár volt, de a viselkedése nem vall Mesterre. Bár lehet, hogy tévedek, nem voltam jelen. Mindenesetre az agresszió alatt olyan viselkedésformát értek, ami a másikat testileg vagy érzelmeiben szándékosan sérti, anyagi haszon vagy manipuláció szándékával.

Köszi, de továbbra is máshogy látom :)
2010. május 17. hétfő, 20:56 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

Köszi, de továbbra is máshogy látom :), más a véleményünk.

Nem én nyitottam azt a blogot :)Valamint, (és szerintem ezért értünk mást): agresszió : szükséges önfentartó erő is lehet. Hiszen, ha mondjuk durva példával élve, valaki ránk támad testileg, nem állok le meditálni, hanem védekezem, szintén agressziót fejtek ki. Hol van ebben az anyagi haszon? Védem az irhám, ennyi. Sem nem rossz, sem nem jó, a minőségét én szabom meg. Én vagyok-e a támadó, vagy a védekező.

Sőt, bevett szokás pl: a jógiknál, hogy papuccsal verik el a tanitvány jelölteket, szó szerint elkergetik, hogy az adott tanitvány ténylegesen elhivatott-e, visszamegy-e, kérni a tanitást. 

Ha Te másképp látod, akkor a Te számodra úgy is történt. Én
2010. május 17. hétfő, 21:13 | szeti87 (útkereső)   Előzmény

Ha Te másképp látod, akkor a Te számodra úgy is történt. Én nem vagyok híve az agressziónak. De mint gyakorló szülő néha én is kerültem olyan helyzetbe, hogy már rákiabáltam a gyerekre-mert pl. nem volt hajlandó a kihűlt fürdővízből kijönni (hatalmas sarokkádam van, abból nem tudom csak úgy kiemelni) De sokkal büszkébb voltam önmagamra, amikor szép szóval elmagyaráztam neki, hogy kicsim, a hideg víz nem tesz jót a kis testednek, látod, a többiek hogy köhögnek, te még nem voltál beteg, ne is legyél. (3 éves volt akkoriban, azért fogalmaztam az ő szintjén.) Szándékosan nem használtam a gyere ki, mert megfázol fordulatot- talán hallottál az agykontroll-ról ...

igen, hallottam. Büszkeség, na arról is inditottam már blogot
2010. május 17. hétfő, 21:15 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

igen, hallottam.

Büszkeség, na arról is inditottam már blogot :)

Kioktatás, hm, jó téma lesz, nyitok is rá egy blogot
2010. május 17. hétfő, 21:18 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

Kioktatás, hm, jó téma lesz, nyitok is rá egy blogot

Kozmoty képe
Egykutya
2010. május 18. kedd, 22:13 | Kozmoty   Előzmény

Nem témába vág, csak a fürdővizes hozzászóláshoz.
Kicsit mosolyogtam: a gyerkőc fejében összekötni a hideg vizet bármivel is, azzal hogy nem tesz jót neki és hogy a többiek köhécselnek, ez ugyanaz, mint a gyerekimertmegfázol. Köhögnek a többiek, te nehogy megbetegedj, azért gyere ki - ez ugyanaz. Egyenes kapcsolatot írsz le a víz és a betegség között. Mindegy hogy milyen szavakkal és hogyan, de ok-okozatként kapcsolódik majd. Szerintem.

- A tudást meg lehet tanulni, vagy fel lehet ismerni! -

negatív szuggesztió-betegség
2010. május 19. szerda, 19:10 | szeti87 (útkereső)   Előzmény

Kedves Ignis -Nos, azért nem ugyanaz a "nem tesz jót" mint a betegséget sugallni, mert benne van az, hogy az a jó, ha kijön a vízből. Az óvodában vannak olyan időszakok, amikor szinte az összes gyerek megbetegszik és zárt légtérben össze meg vissza fertőzik egymást. Ez tény, letagadhatatlan. De a lányom soha nem kapott el semmit. A lányom már 5 és fél éves, és életében egyszer volt egy enyhe hörghurutja, és kész.

Kozmoty képe
Kufárok a templomban
2010. május 18. kedd, 22:42 | Kozmoty   Előzmény

Azért a Biblia tanulsága szerint Jézusnak is voltak kevésbé szelíd megnyilvánulásai.

- A tudást meg lehet tanulni, vagy fel lehet ismerni! -

HajduM képe
Na ezt már több soron kifejtettem. Lehetetlen, hogy Jézus bármi
2010. május 18. kedd, 23:06 | HajduM   Előzmény

Na ezt már több soron kifejtettem. Lehetetlen, hogy Jézus bármi effélét véghez vigyen. Semmi köze a zsinagógák életéhez, templomai meg az úgynevezett pogányoknak voltak. Ott viszont nem voltak pénzváltók!!

Vagy valamelyik cikkemben, vagy valamelyik hozzászólásban ezt szépen megindokoltam.
Egyszerűen, nem fér Jézus jellemrajzába ez a fajta viselkedés.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----

agresszió
2010. május 17. hétfő, 22:24 | joke (útkereső)

Az agresszió a félelem táptalaja. a félelem pedig maga az ego. az ego meg agresszív.

hermess képe
H Erőszak és agresszió
2010. május 18. kedd, 0:27 | hermess   Előzmény

Az erőszakot inkább testi szinten értik, az agressziót pedig a psziché dimenziójában.

Ahogyan a szeretetből is lehet ragasztót csinálni, ami letapaszt és meggátol valakit a fejlődésben, úgy az agresszióra pozitív értelemben szükség van a változáshoz, a személyiség fejlődéséhez, az önmegvalósításhoz, egy tudatszint elengedéséhez, egy másik felé mozduláshoz is, stb.

Ami történt
2010. május 19. szerda, 9:42 | szildiko1

Ami történt, az az, hogy valaki megmutatta Neked a valóságot. A Te vélt valóságodat szembeállította egy másik valósággal, ahol nincs önsajnálat. Valószínű az zavarhatott Téged, hogy jó volt dagonyázni az önsajnálatban. Jó érzés időnként, ha az ember akár szerencsétlen is lehet, mint egy kisgyerek, és Ő erre nem volt tekintettel. Szerintem az önsajnálattal nincs is gond, főleg akkor, ha az ember tudja mit csinál, és kimondja: "Na ma délután 5-től hatig sajnálom magam." A viccet félretéve: tényleg jó sajnálni magunkat. A gond akkor van, ha ez túl sokáig tart.
Van amikor az "agresszív" módszer hatásos, van amikor nem, és csak az ellentétét váltja ki annak, amit az ember szeretne elérni. Szerintem mindennek megvan a maga helye, és a lényeg, hogy Neked használt.