Könnyű kontra Nehéz
Tavaly készítettem először adóbevallást elektronikusan. Szeretem a számítógépet, de akkor nagyon kifogott rajtam a bevallás. Három napig készítettem, időnként azt sem tudtam, hol vagyok és mire kattintgatok. Komoly zavarodottságot éreztem néha. Ebből tanulva néhány nappal a tervezett elkészítés előtt meghallgattam Sanyi „Gyorstanulás” cd-jét.. És most 4 óra alatt végeztem az egésszel. Ami persze a cd-nek köszönhetően várható volt, csak… És itt egy lényeges pont…valami hiányzott. Olyan tanácstalanul néztem körül. Ennyi volt?
És ekkor elgondolkoztam. Lehet, hogy az ember arra van kondicionálva, hogy a dolgokat csak nehezen, véres verejtékkel és harcok árán lehet elérni? Akkor ér valamit? Akkor érezzük az erőnket, hogy igen én ezt képes voltam…Vajon mennyi energiát fordítunk, (vagy pazarolunk ?) annak a bizonyítására, hogy erősek vagyunk?
"Ki mondja meg, vajon meddig lehet,
hogy minden nap,
mindenhol erős legyek?
A csönd volna jó.
Kicsit könnyebb napok.
Ne kérdezz semmit, ha látod,
hogy fáradt vagyok."
kitaláljátok honnan van? :)
Bennem ezügyben még nem tisztázottak a dolgok, majd jelentek, ha rendet raktam :)
Miután arról a bizonyos fáról Éva anyánk gyümölcsöt evett, és még Ádámnak is adott belőle nem nagyon kell ezen csodálkoznunk.
,,Elment a nap,
ahogy mindig szokott.
De túl sok van már,
amit még itt hagyott.
Ami félig van kész,
az ma félig marad.
Engedd, hogy a dolgok
most nélkülünk változzanak."
puszi
Vannak szülők és a legtöbb tanár is ilyen, elismerést és ezáltal szeretetet csak legnehezebb dolgok megoldásának jutalmaként osztogatnak. És annyira vágyunk a szeretetre mélyen, legbelül, még az egyszerűt is nehézzé tesszük. 4 évesen olvastam, aztán elsőben nem lettem színjeles, mert énekelni nem tudok... Az apám teljesen elkeseredett, mi alacsonyabb rendűek vagyunk, mert az XY elvtárs lánya bezzeg.... Hét évesen nem tudhattam, ez róla szól, s igazából én is bevállaltam odaát, mint sors feladatot. Tanulom hát őszintén szeretni és elfogadni magam, az emberfeletti teljesítése nélkül is. Mégis újra és újra visszacsúszok ebbe, de már ritkábban és rövidebb időre... Tudjátok, napról napra könnyebb és könnyebb lesz!
Igen, lehet, hogy igaz amit mondotok. Ugyanakkor a felismerések arra jók, hogy igyekezzünk változtatni. :-)
Tovább gondolva a témát, vajon van-e olyan énrészünk, amelyik tudomásul venné és elfogadná, hogy bizonyos dolgokat hamar, könnyen elérünk, megkapunk? Ha ez megvalósulna, vajon mire fordítanánk a felszabadult időt és energiát?
A világ végtelen . Biztos lenne egy rövid , emelkedett pihenési időszak , amikor a könnyűvé vált élet laza gyönyörében ejtőznék , de előbb - utóbb felnéznék , és újabb láthatárok , újabb kiterjedések jelennének meg a látókörömben : ismeretlenségükben , meg nem éltségükben újabb kihívásként , " nehézségként " .
Vagy a meglevő látókörömben erősödnének meg , tágulnának világokká a részletek és hangyává törpülnék hozzájuk , bejárni őket .
Üdvözlettel : felacso
Az élet könnyű, csak az ego teszi nehézzé:)