Amikor még a színes is szürke... II. FEJREÁLLVA?
A téma korábbi szakaszában azt taglaltuk, hogy mitől is ennyire elviselhetetlen sokak számára a fájón szürke január, mitől okozhat kedélybetegséget, letargiát, és mit tehetünk ez ellen? Itt tartottunk:" kinek, miként sikerült elfogadnia, hogy a szép és kellemes ünnepi élmények nem múltak el lényegében, csupán beépültek, átalakultak. Mennyire tudatos ez bennünk? Most is itt vannak velünk, csak nem tudunk róluk...? - vagy nem nagyon.. - vagy csak egy kicsit? De mire elég, ez a kicsi? Arra mindenképp, hogy ne álljunk fejre, mert messze még a tavasz...
Arra is, hogy átnézzük saját, lelkünket is melegen tartó csomagunkat: mi maradt benne januárra?
Nos, ami sokszor ennyire nyomasztó érzetet kelt, mint a szürkeség és az állandósult hideg, már attól is enyhülhet bennünk, ha engedünk az ellenállásunkon. Elsőre talán furán hangzik, hogy pont annak engedjünk, ami nyomaszt? Igen... - mert az ellenállásunk, a szembehelyezkedésünk a "nemszeretem" állapottal, a reggelenkénti nyűgösködés, ódzkodás, dúli-fúli mérgelődés, rengeteg, egyébként másra is használható pozitív energiát rabol el tőlünk. És ez hűt, nem fűt.. - mert időt és figyelmet szentelünk így mégis annak, pont annak, amit kerülni szertnénk.
Tehát mi magunk is behívjuk és így magunkban görgetjük feleslegesen az érzést, az ellenállás érzetét, pont olyan hiába, mintha egy betonfalat tolnánk tenyerünkkel, értelmetlenül.
De ha ezt felismerjük, és inkább az elfogadó, felismerő, helytadó attitűddel szemléljük fagyos napjainkat, megspórolhatunk magunkat már egy jó adag lelki fűtőanyagot, vagyis nem pazaroljuk arra, amire nem kéne.
Az így bentmaradó készletünket, figyelmünket, belső energiáinkat már átirányíthatjuk olyan dolgok felé, amik majd meleget hoznak napjainkba, amik majd táplálnak és fűtenek, vagyis amíg a jeget markoljuk, ne csodálkozzunk azon, hogy lefagyott a kezünk.. - engedjük el, békéljünk meg azzal a helyzettel, hogy a természet rendre és jól teszi a dolgát, mert hogy tél van.
Hiszen nem az lenne inkább a kiakasztó meglepetés, ha az újévben hirtelen, januárban virágba borulnának a gyümölcsfák?
De kellemek érzetét, szellemileg is, testileg is, így érzelmileg is - megélhetjük mégis...- ha akarjuk...
Hogy miképpen? - úgy, hogy megteremtjük magunknak..
Erről írok legközelebb... (folyt.köv.)
Hozzászólások
18 hozzászólásSzeretem a telet, nem tudom ki hogy van vele, de én szeretem a telet.
Szeretem a csikorgó hideget, a friss hó leheletét, puha bársonyát.
Csodálatos téli élmények vannak a tarsolyomban, lóvasszánról, felnőttkori szánkózásról, korcsolyázásokról,
a síelésről ne is beszéljek.
Még a hófúvást is szeretem, persze fontos, hogy fél órán belliül legyen egy kád forróvíz . A szaunák jégkabinját kimondottan élvezem, bár nem eléggé jég nekem.
Persze a január minden latyakját nem szeretem, a ködhöz viszont kellemes kamaszkori élményein társulnak.
Élveztem a ködös időt, mert úgy gondoltam a ködben el lehet bújni.
Hogy ki elől, azt nem tudom, de jó időnként rejtőzködni.
Szia, annyi kellemet írtál a télről, hogy a befordulós érzetűeknek, akikigen sokan vannak januárban - ezt tanítani kéne: íme, tessék, így is megélhetjük... - persze jó, kinek mi, de pont ez a lényeg: megkeresni benne az értékelhető és megélhető élményeket, eggyé válni azzal, amit a jelleg kínál. Köszi a megerősítést, hivatkozni fogunk rád! - mikor születtél és mi a kedvenc színed? Neked mitől lett a tél ennyire OK? További kellemes telet ! (is) :O)
Hogy mikor születtem, miért érdekes? Mi a kedvenc színem, miért fontos?
Szeretem a színek világát, hogy mikor melyiket az változó. Most kék korszakom van, lásd "A kék " című bogomat, királykék az nagyon,nagyon vonz most.
1957-ben születtem, ha kíváncsi vagy a részletesre azt is megadom, de legyen elég annyi, az oroszlán jegyében, nyilas AC vel.
Részlet egy emlékről:
Az egyik legszebb élményem gyerekkoromból a télről szól. A nagyszüleimhez mentünk disznóvágásra. Tél volt, hófúvás, nem közlekedtek a buszok, de ha munka volt, akkor nem lehetett cserben hagyni senkit, erre vonatra ültünk. Minket az öcsémmel Tapolcán rokonoknál szállásoltak el, a szüleim gyalog, hasig érő hóban vágtak neki a 12 km útnak.
Én nagyon élveztem a rokonoknál, diavetítés, körbeugrálás, de az öcsém, Tamás mint a sakál csak üvöltött, olyan anyás, apás volt. Mesélte az anyukám: talán iskolás koráig úgy aludt el, hogy az apu tenyerébe rakta a lábát.
Szóval azon a havas decemberi hétvégén az apu lovas szánnal jött értünk, bennem olyan tisztán él ez a kép, egy gyönyörű verőfényes téli reggel. Megyünk a nagyszüleimhez, és kisiklik a szán, az öcsémnek ez is nagy trauma.
Míg bajlódnak a szánnal, mi bemegyünk egy útszéli tanyára, ahol a kicsiny vaskályhán teát főznek nekünk.
Megőriztem ezt az emléket, az öcsém mint negatív emléket eltemette, csak a mi elbeszélésünkből emlékszik rá. Számomra ez a téli emlék egy csodával felérő esemény. Milyen érdekes, azóta is imádom a telet, a hóesést, még a hófúvást is.
Imádom a tél csöndjét! Nincsenek harsogó, bántó fények, hangok. Minden lassú, még a színek is visszafogottabbak. Néha, mikor már idegesít az amúgy rajongva szeretett nyár forrósága, állandó, idegbajos pörgése, azok a fájó, erős fények, színek, az állandó hangzavar és felfokozott érzések... Akkor vágyom a télre, telet álmodom magamnak.
Bár én visszasírom a régi, havas teleket, azért most is megtalálom benne a szépséget. Télen elmélyülni, pihenni, gondolkodni kell. Akkor van az ideje. Mindennek megvan a helye, ideje. Ezt a régiek nagyon szépen tudták, tartották.
Van, ahol még mindig. Az milyen szép hely lehet, ahol télen tél, nyáron nyár van az emberek szívében is. A lelkük megy az évszakok után.
Mi megtanultunk mindig arra vágyni, ami nem lehet! A tévéből (egyesek démonládának hívják :-) ömlenek az irreálisra srófolt színekkel megspékelt képek, tökéletesre csalt egyénekkel, ijesztően sokat vigyorognak és folyamatosan tökéletesek. Rettenetes... És ha akarod, ha nem, beleégnek a tudatalattidba. Vágyakká, elvárásokká lesznek. Aztán dolgozhatsz magadon, míg kikergeted őket...
A tél türelme és szeretete épp jó idő erre.
MS terápia
Szia Gyöngyház...- igen, ez a tuti energiapazarlás..- egyrészt nem megélni azt, amit lehetne, másrészt elnyomni (komoly erőkkel) azt, ami rendre lenni akar - elmélyülés... - valamint behelyettesíteni minden pótcselekvéssel (ez a démonláda nagyon bejött !:O) - na, ezt az agyfelrtőzést meg végül kimosni egyszer, mert beégett, megint iszonyat plusz energia...
Tehát a konklúzió igen, az, hogyha akkor és azt fogadjuk el, éljük MEG, ami van, ami adatik és értünk, velünk együtt lüktet... - az TÁPLÁLNI FOG...
Az ellenkezője meg hatványozottan ellenünk fordul..- innen már csak egy ugrás a betegség, az enervált immunrendszeri stb. legyengülés - ami kihat mindenki másra is, környezetre, családra stb... - ezért totálisan igaz, hogy "mindennek rendelt ideje van.. "- a télnek is... - és az ige nem tesz különbséget lelki, fizikai IDŐ és REND között... - de kit érdekel ma már a tanítás? Pláne a bibliai? Amikor, ahogy írod, vágyakká, elvárásokká nőnek az agyakban az unaloműző maszlagok... - bulvárszemét.. (bocsánat...) - talán nem olyan jó szó, mint a démonláda - a "bulvárgagyi" helyesebb? :O)) - műanyagkenyér... na, nekem olyan... - mert elhiteti, hogy ad valamit, de nem megemészthető mégsem - tehát hazudik... - az meg tudjuk, kinek a terepe...
Igen, a fájdalom, alapvetően mindig valaminek a hiánya... - a fény hiánya, a sötét - a tartalom hiánya, a szellem sötétsége és fájdalma.. - és milliónyian még csak nem is tudnak arról, hogy alapfokon "fájnak" - műa. koszton élnek - csak pótolgatnak... - ösztönből, némileg, divatból, mert a tudat sincs már jelen... -
- ami pedig felébreszthető - mert arra vár... :O)) - és mindenkinek VAN SAJÁTJA is.. - DE HOL? - na, ez persze nem Neked szólt, hanem a témának...
Köszi, élémény volt ismét!
Szia, amiatt érdekel, hogy ki, mikor született, mert érdekel, ha valaki egy-egy évszakhoz erősen vonzódik, azzal milyen összefüggésben lehet a születési ideje vagy a fogantatási ideje - vagyis mennyire hathat vissza egy életünkre a két legkorábbi adott időszak, évszak...
Mivel minden élmény összeér bennünk, emiatt lehet érdekes megfigyelni, hogy mennyire számíthat az a későbbiekben, hogy kinek, mi és miért...- ahogy írod, neked egy erős gyermekkori élmény hívja be élménnyé a telet máig is, ami benned élénken él, de szinte mindenkinek vannak gyermekkori "havas" pozitív élményei, mégis rengetegen kűzdenek a fagyos hónapok nyomásával...
hmm.. - vajon mitől van az, hogy valaki képes előhívni, beépíteni - mások meg nem?
- és az mitől lehet, hogy a "kedvenc" évszakok kinek, mitől válnak azzá? A színeiktől, hangulatuktól, kellemüktől, vagy a jellegüktől, amiről üzennek, vagy ezek mind együtt? És akkor még a saját élmények is beleadódhatnak, mint pl. a tiéd...
Ez azért lehet érdekes, mert aki szenved egy adott évszaktól - annak érdemes lehet tudatosan ezeket átvilágítania magában, ami így, már segítség lehet... Számodra ez most nem szükséges, mert érezhetően lubickolsz a hűvös kékben, ami egy békés, nyugodalmas ellenpont ahhoz képest, hogy az Oroszlán napod meg maga a tűz, a szavanna hősége... - talán egyensúly? Lehet... köszi, hogy megosztottad a történeted - érdekes, hogy milyen lenyomatokat élünk meg a múltból - ami ma így, akár megkönnyítheti a jelent is... -
csak szemlélődtem ezen is...
Szió PIldikó
Emlékeztek még a régi képeslapokra? Jellegzetes téli hangulata volt mindnek. Valahogy jobban elfogadtuk a telet, nem voltunk olyan nyűgösek, mint manapság.
Persze egy-két évtizede még voltak rendes évszakok, hőmérséklet ingadozások nélkül. Tudomásul vettük, hogy most tél van, nem baj, január-február, itt a nyár.
Nekem is vannak gyerekkori téli élményeim. A legrosszabb a cipőre felhúzott kalucsni volt. De jó, akkoriban még sok hó esett, és meg is maradt. Sokat csúszkáltunk az úton a lovaskocsi keréknyomában, olyan volt a fehér takaróval borított táj, mint egy mesevilág. Egy alkalommal elmentünk nagyapám hétvégi házába, szinte sütött a hideg. Az öreg begyújtott a vaskályhába, a tetején forralt bort, teát főzött, és fahéjas almát sütött. Odakinn sehol egy lélek, csak a csönd. Ó, azok a fácánlevesek, vadnyúlpaprikások, valahogy mindig megszépítették a teleket. Rég volt, szép volt.
Persze akkoriban is untuk a sok latyakot, a szürke nappalokat, meg a korai sötétedést. Mivel nem volt olyan részletes időjárás előrejelzés, mindig felkészültünk a legrosszabbra, elfogadtuk bármilyennek. Ha nem tetszik az időjárást, be kell nyújtani odafenn a panaszt - szokta mondani olyankor a papa.
Mi még jó helyzetben vagyunk, változatosak az évszakok. Milyen lenne az öngyilkossági statisztikánk, ha nem itt élnénk, hanem mondjuk a Sarkvidéken?
Lássuk meg a szépet akkor is, amikor szürke minden!
zsuzsa
MS terápia
Szia, belenyúltál.. igen, létezik az északi népeknél egy kimutatható depresszív tendencia a lelki állapotokban, amit nagyrészt az időjárás hangulata generál...
Olyanoktól tudom, akik éltek ilyen skandináv területen - hogy az italozás és lelki befordulás stagnálóan aktív, szóval isznak erősen, kitartóan, nők férfiak egyaránt - és így élik túl a saját közegüket... - ja, és nem a vérkeringés frissítése a fő ok... - hmmm -és az oroszok is.. tényleg...
Viszont így elgondolkodtató, önismereti szempontból is, hogy vajon ki, miért születik oda, ahova..
Lehet, hogy az ilyen helyre születőknek ezzel a visszafogott kinti közeggel, a hidegebb jelleggel, ezen át, ebben kell(ene) önmagukat méginkább megtanulniuk?
Feltettem a blog III. részét is, abban már kitérek az egyéb lelki TÉLI viszonyokra..
mert vannak - csak nem szeretjük -mert strapás... - naja, belső munka... BEFELÉ, LEFELÉ..
Szió PIldikó
Én vidéki vagyok, és ott ahol én lakom, található egy volt katonai lőtér. Ez egy füves pusztaság, ahová gyakran kivittem a kutyámat sétálni.
Kevés olyan csodálatos hangulat van, amit az a táj sugároz néhány téli délutánon.
Képzeljük el, hogy délután van, hamarosan besötétedik. Köd van, a csönd egyfajta súlyos lepelként nehezedik a tájra. Minden mozdulatlan. Nem hallani a város zaját. Csak néhány kutya távoli ugatása töri meg a csendet. Ezután különös dolog történik, egy hatalmas varjúcsapat vonul el a fejünk felett, egészen közel a talajhoz. Szinte az az ember érzése, hogy akár kézzel el lehet őket érni. A minden irányból érkező károgás egy egészen csodálatos szimfóniát alkot. Egyszerre félelmetes, megborzongató, melankolikus, de a maga módján gyönyörű. Leginkább talán a hatalmas, egy irányba, lassan, méltóságteljesen áramló tömeg látványa az, ami megragad. A színek puritánsága, a hangok minden ékességet mellékelő nyers őszintesége. Mintha maga a Halál vonulna el felettünk több száz madárrá hasadva, hogy üdvözöljön minket.
"Mintha maga a Halál vonulna el felettünk több száz madárrá hasadva, hogy üdvözöljön minket."
- hú... ezt nagyon odatetted... - én mindenképpen láttam a helyet, ahogy ennyire érzékletesen leírtad, elgondolgoktató ez az utolsó sorod főképp: üdvözölheti-e a halál ilyenformán az élőt?
Van-e szükségünk erre? Lehet, hogy arra igen, hogyha akár így megélhető a halál jelenléte, ne féljünk tőle? Mit éreztél, amikor ez a haláli üdvözlet összeállt benned?
Érdekes, hogy bár nem vagyok egy EMO jellegű lény, de télen, ha egy temetőben sétálok, jól érzem magam ebben a végtelen egyszerű, megingathatatlan nyugalomban - valami hasonlót szoktam érezni, ami egyáltalán nem negatív - valahogy úgy, hogy a halál, a jég, a fagy, a minden élő, leginkább növény együttes halála van bennem együtt és mégis, nem ijesztő.. sőt....
A rendről üzen, az elmúlás garanciájáról, de valahogy ott van benne a tavasz reménye is, mégis - ami így, lehet, hogy egyféle feltámadási érzet...
lehet...
köszi! - ez is érdekes komment volt... - lassan egy csokorravaló érzet áll itt össze arról a télről, ami lám, mégis szerethető... :)
Üdv PIldikó
Kedves PIldikó!
Én sem vagyok kifejezetten pusztuláskedvelő, de van bennem egy belső késztetés, hogy olyan dolgokban is meglássam a szépet, ami mások szerint nem az.
Egyre képesebb vagyok arra, hogy elérjem, és fenntartsam a "hangulatérzékelő üzemmódot", amikor képességeimhez mérten a lehető legteljesebb ürességben próbálok befogadni mindent. Ez egy kellemes békés állapot függetlenül a befogadott tartalomtól. Azért hívom hangulatérzékelésnek, mert nem a konkrét részletek, hanem a hangulatok érdekelnek.
Az a filozófiám, hogy a tudatossághoz ismerni kell a világ mindkét pólusát.
Van bennem igény mindkettőre, ezért néha nem a lágy zene, hanem a Slipknot nyugtat meg. Bár mostanában egyre gyakrabban vágyom a csendre. Amúgy elég visszafogottan élek. A lelkem mélyén Taoista szemléletű vagyok.
Üdv:
Balage
MS terápia
SZia Balage!
Igen, érezhető volt már elsőre is, hogy benned sem a téli para lakik, hanem az elmélkedős és megkeresős lény, aki képes a figyelmével és tudatával a "semmiben" is megkeresni a valamit... :O)
Ez a szemlélet teljesen a másik oldalt képviseli a nagyátlaggal szemben, ahol is a nyomasztó szürkeséget, a semmit, a halálos befagyottságot, a nyüzsgő pörgés hiányát látják sokan mindössze, és képesek vagy pótcselekvéssel kierőzni a "valamit" - szétverni a jeges csend tetszhalott állapotának nyugalmát, vagy belebetegszenek a "sivár állapotba" - és kivárják, kiszenvedik a telet...
NAGYON ÖRÜLÖK- hogy az eddigi kommentekben mindenki valami olyan szemszögből hozta be a telet megélhetően szép és normális évszaknak, hogy már ez így, önmagában is remélem, adhatott némi lelki táperőt azoknak, akik még nem tartanak itt, de keresik a megoldást...
Köszönöm Nektek, hogy így még teljesebbé lett ez a téma.. - engedelmetekkel elmentem a jövő évszak-szorongói számára, mert nincsenek kevesen sajna..
(Úgy tudom, a statisztikák alapján, januárban van átlag a legtöbb öngyilkosság éves szinten.. - ez sem lehet véletlen... :O(
Üdv és üdv... - P.Ildikó
"Úgy tudom, a statisztikák alapján, januárban van átlag a legtöbb öngyilkosság éves szinten.. - ez sem lehet véletlen..." - ez sok mindent megmagyaráz akkor.
Egyébként ti most egy olyan télről áradoztok, ami már hosszú évek óta nem létezik nálunk. Hol vannak már azok a nagy havak, amik megmaradtak hetekig! Hetekig, mióta nem volt már olyan!
Azokat a teleket szerettem, nagyszülőkhöz lemenni 1 vagy két hétre akár, mászkálni a falu határában kutyával, meg tényleg ezek a kályhás esték.. Mondjuk fiatalabb voltam, ma már nagyszülők sincsenek, meg hó sem. Főleg mióta Pesten élek. Na meg a havas karácsonyok, szilveszterek hangulata mennyivel másabb, és nem ilyen, hogy évente 2 alkalommal leesik egy egycentis valami ami még aznap latyakká válik. Ebben ami most van mi a téli hangulat? Már csak azt nem értem hogy pusztán egy ilyen december utáni punnyadt hangulat képes befolyásolni az ember személyes szerencséjét is akár heteken át?
Kedves Jaguarete!
Olyan maradi vagy! A hó meg a szánkózás lejárt lemez. Bizony mondom, ha leesne, visszazavarnám az égbe.
MOST SÁRRAL KELL DOBÁLÓZNI!
Egyes országokban utoljára a jégkorszakban láttak havat.
Amúgy a hószegény éveket rekord mennyiségű fehér áldás előzte meg. Az időjárás úgy gondolta, hogy akkor 100 évre előre letudta ezt is.
Az is pozitívum, hogy a havas karácsonyos dalokat, slágereket ki lehet dobni a fenébe, és az így létrejövő űrt decemberi latyakos nótákkal lehet betölteni. Én ebből fogok meggazdagodni és MINDANNYIÓTOKAT MEGHÍVOM FAGYIZNI a jövedelmemből.
Üdv:
Balage
Amúgy fogtam magam és lementem mászkálni a dunapartra, most már azért jobb. De tényleg mégjobban lehúztak ezek a hozzászólások. És a poén hogy szinte amint kiléptem az utcára láttam egy reklámtáblát miszerint szombaton a műjégpályán hócsata lesz, havat biztosítanak. Hmmm..
MS terápia
Ja, és még anynit: lehútak az itteni hozzászólások? Mire gondolsz? A sokféle gyermekkori élményre, a megtalált szépségekre, a tél adta elmélyülés lehetőségére? nem vili... - Balage behozott egy "maradi " minősítést ... - amit nem igazán értek, de remélem nem személyeskedésnek szánta... - inkább csak iróniának.. - szóval nem cél és eszköz a minősítés, ha véleménykülönbségek akadnak is...
Tudd, hogy jogod van megélni és kiírni azt, amit gondolsz vagy érzel.. - amíg nem bánt senkit.. - és viszont... - tehát remélem, nem húz le mélyebbre senki és semmi... :O))
OK?
Üdv MST
Csak vicceltem, de remélem a későbbiekből ez kiderült.
Balage
MS terápia
Szia Jaguarete!
POnt ezért - igen, éppen emiatt, mert látod, ilyan "punnyadt" téli jelzők kerülnek elő, amik ha nem is tudatosan, de sokakat szintén ilyenekké tesznek..
A természet ereje és kihatása nem annyira "szerencse " kérdése..- van, teszi a dolgát, és kihat ránk... - viszont ha "csak" kihat, akkor elvihet, elsodorhat hangulatilag, kedélyileg... - ha viszont tudatosan megfigylejük és megéljük a tápláló effektjeit, értünk lesz, nem ellenünk... - ez a diffi, ami munka, ha így nézzük, ez tény - de megéri.. - és akkor ez, már tutira nem szerencse, hanem döntés dolga...
(Az, hogy a globális felmelegedés az ember műve - vitathatatlan. Így a TÉL, azért és attól olyan, amilyen, mert azzá tettük..- azt aratjuk, amit vetettünk.. )
SZóval ha viszont már ilyen, amilyen, túl azon, hogy más a szerepe, mint a többi évszaknak - ebben is érdemes megtalálni a megtartó minőségeket. (A blog III. fejezete már erre visz..)
MErt vannak benne pozitív minőségek, nem is kevés - ahogy a többiek is ezt itt már szépen csokorba szedték - egyben az is érdekes, hogy a természet változásai mentén, mi, mennyire vagyunk képesek változni...
Hiszen az eredendő ÉVSZAK minőségek energia bombák is lehetnek, ha a szemléletünk és a befogadó képességünk arra használjuk, hogy felsimerjünk, befogadjunk, így azok már bennünket is tápláló élményekkel tölthetnek fel.
Remélem, Te is találsz ilyeneket - a III. és nemsokára felkerülő IV. részben találhatsz majd konkrétumokat is ezügyben...
KEllemes TÉL-megélő jelenlétet kívánunk!
Üdv MST