Az Élet értelme...
Az Élet értelme.
Mikor lesz az emberiség képes megérteni, hogy a bolygó, amelyiken élünk, az egyetlen örökérvényű rendszer (iskola) a világegyetemben, ahol a létezés minden igazsága el van rejtve?
Maga az ember a tanuló, azért van itt, hogy felfedezze az örök igazságokat, akkor és csakis akkor fogja megtenni az első lépést a megértés felé, addig csak alszik-alszik és föl sem ébred.
Észre sem fogja venni, hogy a születés és a halál között eltelt legalább 70 év, de még marad egy pillanat, a halál ajándéka. Ez a pillanat, nemcsak az elmúlást hozza el mindenki számára, hanem a megvilágosodást is.
Akkor abban a pillanatban kinyílik a mindenség kapuja és a lélek mindent világosan látni fog, ami volt, ami van és ami lesz, beleértve saját magát is.
Csakhogy ezt a látomást akkor is látta már, amikor megszületett, de a növekedés ideje alatt túlságosan bele illeszkedett a fizikai világba, olyannyira, hogy teljesen elfeledkezett arról, hogy mit is keres a földön valójába???????
Rengetegen teszik fel ezt a kérdést hogy mi is az élet értelme.. Szerintem az élet egyetlen értelme az élet. Ennél sem egyszerűbben, sem bonyolultabban nem lehet megfogalmazni. A baj ezzel az, hogy ha ezt a választ adom egy "hétköznapi" embernek, aki ilyen dolgokkal "nem ér rá" foglalkozni, akkor többnyire hülyének néz, hogy micsoda üres válasz ez. Mert számukra tényleg az anyagi világ jelenti a boldog életet. Tudom papolok, közben én is dohányzom, meg keservesen szenvedek, hogy pénzem legyen, de közel sem azért teszem ezeket, hogy boldogabb legyek. Mert bolfog sosem attól lettem még, hogy elszívtam egy szál cigit, vagy találtam egy pénztárcát. Ezek mind mulandó dolgok, amikre a társadalom rákényszerít az iskolától kezdve, hogy a függőjükké váljunk, mert nekik ebből lesz pénzük, és az ő boldogságuk a pénztől és a hatalomtól függ. Hozzászoktatnak egy raklapnyi amúgy felesleges dologhoz, persze hogy a sok megszokásból elkövetett cselekedet mellett megfeledkezünk arról, hogy milyen is az, hogy élni. Szerintem sokakban még a halál pillanatában sem adatik meg a megvilágosodás, mert annyira kötik magukat a földi lét örömeihez, hogy még akkor, abban a másodpercben is képtelenek lemondani ezekről, és ezzel elszalasztják az utolsó lehetőséget is. Nem tudom nekem részem lesz-e ebben az életben a megvilágosodásban, de annyit már tudok, hogy sosem attól lettem igazán boldog, amire előtte napokig, hetekig, hónapokig sóvárogva vágytam. Ha nagy ritkán be is következik, amire vágyom (többnyire annyira vágyom rá, hogy már csak azért se lesz belőle semmi), akkor maximum egy kis megkönnyebbülést, megnyugvást érzek, hogy na végre sikerült, túl vagyok rajta. Igazán boldoggá, és energiával telivé csak és kizárólag a spontán dolgok tudtak eddig tenni, amikre nem hogy nem vágytam, de szinte eszembe sem jutott azelőtt soha. És az élet is spontán, de mindig úgy van, ahogy lennie kell. Ezt felejtjük el mi emberek mindig. Hogy az élet egyszerűen az életről szól. És ha egy kicsit figyelünk, akkor minden esetben megmutatja magát az élet, és az, hogy hogyan kéne, hogy éljünk. És ha ezt észrevesszük, akkor szép lassan észrevesszük a spontanitás rendszerét is, és hogy mik a valóban fontos dolgok, és mik azok, amikre nincs szükségünk, és ledobhatjuk magunkról. És amikor az összes fölösleges dolgot le tudtuk dobni magunkról, akkor nem is marad már más, csak az élet maga. Csak nem szabad sürgetni, mert azzal pont hogy késleltetjük az egészet. Magától is megtörténik, nem kell rohanni.
Egyenlőre ennyit tudtam így elsőként hozzászólni a témához, remélem sikerül beindítanom a topikot :)
Sziasztok
Hozzászólásom után kicsit rajtaragadtam a témán, és próbáltam keresni egy hasonlatot az életre, hogy szemléltetni tudjam, amit írok. Amíg gondolkodtam rajta, érdekes semmi használható dolog nem jutott eszembe, viszont amikor letettem róla, egyszer csak valamiért elkezdtem a hegymászásról gondolkodni. Ezt sem tudom miért, mert soha nem foglalkoztam hegymászással komolyabb szinten, csak úgy túrázgatós szinten. De olyan szinten nagyon szeretem :) Addig témáztam rajta, míg rájöttem, hogy a hegymászás pontosan a legmegfelelőbb hasonlat az életre. Megpróbálom kifejteni.
Szóval képzeljük el, hogy az élet egy hatalmas hegy, aminek a legaljáról elindulunk felfelé. Ez itt még adott, már azzal, hogy megszületünk, megtesszük az első lépéseket. Innentől jó sokáig még gyerekek vagyunk, nem megy egyedül (legalábbis nem hiszik el nekünk), a szüleink, a tanáraink próbálnak minket felfelé taszigálni (más kérdés, hogy milyen módszerekkel). Belénk nevelik a mászást, ha úgy tetszik. Aztán ahogy szépen fejlődünk, kezdjük megtalálni a saját kis ösvényünket a hegy tetejére. Aztán mikor rátérünk erre a már teljesen szubjektív, személyre szabott ösvényünkre, onnantól jönnek az ugyanígy szubjektív, személyre szabott akadályok, tapasztalások is. Innentől minden rajtunk áll. Vannak, akik megpróbálnak mindenféle módszerekkel csalni, és lerövidíteni az útjukat, ennek általában két következménye van: vagy sikerül majdnem a csúcsig a jutniuk, és az utolsó lépéseknél rontják el, mert nincsenek még felkészülve -> visszazuhannak egészen alulra, ahol elrontották, és kénytelenek elölről kezdeni (ha az egójuk még hagyja nekik), vagy a másik lehetőség, hogy annyira élvezik a csalást, hogy közben el is felejtenek felfelé haladni, csak ugyanazon a szinten körbe-körbe járkálják a hegyet, és megpróbálják azt az egy szintet teljesen kiismerni, és az ugyanazon a szinten tartókat maguk köré gyűjteni, hogy aztán irányíthassák azokat a saját kényük kedve szerint. (Azt hiszem itt tart bolygónk társadalma is jelenleg) Akik viszont elfogadják, hogy a saját útjuk, és hogy ez mindenkinek személyre szabott, és a csalással nem fogják tudni megmászni a hegycsúcsot, azok egyszer csak elérik. Visszacsúsznak, megtorpannak, nem egyszer, nem kétszer.. de megtapasztalnak mindent, és feljutnak. És amikor már fent vagy, akkor az egészet átláthatod. Az aljától a tetejéig :) És ha akkor jól látod át, és jól döntesz, akkor világosodhatsz meg, és kaphatod meg az esélyt, hogy a hegycsúcs fölé emelkedhess, mert akkor már végérvényesen megszűnik az anyagi mivoltod, és magát a hegycsúcsot is felülről is láthatod majd. Ott érsz célba, válsz eggyé a hegycsúcs felett lebegő mindenséggel. :)
Na?:D Vélemények? :P
a hegy az életfeladatot szimbolizálta, azt, amit leszületésünk előtt elterveztünk, hogy megvalósítjuk. Talán az élet nem is a hegy, hanem inkább az út a hegyen... Megnéztük, hogy most hol tartunk a hegymászásban, mi motivál bennünket a felfelé haladásra, és azt hogy egyenes vagy kacskaringós-e az út fölfelé. Érdekes volt, hogy engem pont az motivált amit írsz, hogy milyen lesz majd fölülről a kilátás... Aztán amikor felértem, elkápráztatott az a nagy-nagy tisztaság, ami odafent fogadott. Ebben a tisztaságban fürödve már nem is érdekelt a panoráma, sem az, hogy visszanézzek, honnan jöttem.
Értem, amit mondasz :) Egyet is értek vele azzal a kivétellel, hogy én magát a hegymászást neveztem inkább életnek, nem a hegyet és az ösvényt. A hegy inkább a tapasztalások tárháza. Az élet anyagi megnyilvánulása, az élet maga pedig a mászás. Mint ahogy az egónk is önmagunk anyagi megnyilvánulása, de mi magunk ugye az vagyunk, ami az egó mögött van. Részünk az egó, de nem az egó vagyunk. A mászásnak is része a hegy, mert ha nem lenne, akkor nem lenne mit mászni, de mégsem a hegy vagyunk, hanem a hegymászó :) De ettől függetlenül tényleg abszolút egyet értek, és én is így képzelem el azt a helyes látásmódot a hegytetőn, hogy ha akarod megnézheted az egészet, de igazából már nem is érdekel, csak az az adott pillanat, amit akkor, ott átélsz, és ezután következhet a tisztaságban fürdés. Persze ez csak egy fantáziakép eddig számomra, mert nem vagyok még a csúcson :)
"A mászásnak is része a hegy, mert ha nem lenne, akkor nem lenne mit mászni, de mégsem a hegy vagyunk, hanem a hegymászó :) "
De mégis!
A profi hegymászó már maga a hegy is! S akkor a csúcs magához emeli...
Ha belekezdünk egy tevékenységeb,és azon gondolkozunk közben hogy mi az értelme,
akkor az eltereli a figyelmünket arról amit csinálunk éppen.
Ha már belekeztünk csináljuk végig tisztességesen!
Csak azt látjuk hogy eddig a pillanatig mi volt az értelme.
Erika Szeretettel!
Ha belekezdünk egy tevékenységeb,és azon gondolkozunk közben hogy mi az értelme,
akkor az eltereli a figyelmünket arról amit csinálunk éppen.
Ha már belekeztünk csináljuk végig tisztességesen!
Csak azt látjuk hogy eddig a pillanatig mi volt az értelme.
Erika Szeretettel!