Holtomiglan? Holtodiglan?
Beszélgettem Buddhanitával és megkérdezte, hogy mi a véleményem a hűségről. Majd később kimentem a konyhába és közben hallgattam a tv-t a másik szobából és az a mondat ütötte meg a fülem, hogy: Én vagyok a Te kis feleséged!
Korábban is filóztam már ezen a házasság, hűség, a párom a barátom/barátnőm, társam, haverom, gyerekeim anyja/apja, stb, stb, stb... hogy az jó e és ha igen, akkor mire, ha nem miért nem...
Jó az ha a Páromat annyira kisajátítom, hogy szinte már "aranykalitkába" zárom? Persze nem jó, de sokan élnek így, régen én is így voltam(nem házasság, de mondhatom, hogy közelítette a kapcsolat azt, hogy milyesmi lehet a házasság) egymás zártuk be, de az jött a kitörési vágy az másiknál és jöttek a bajok csőstül, persze észrevenni nem akartam... de aztán muszáj volt...
23 éves fejjel kérdezem, van értelme a házasságnak? Most úgy tekintek rá, hogy egy feleslges + kötelék(szerződés), így is van már egy rakás... Nem látom értelmét, mivel amíg Nekem vagy a (leendőbeli) Páromnak jó, amíg együtt vagyunk, akkor okés legyen, de ha már Én vagy Ő nem érzi azt, hogy közös az a "hullámhossz", meg egyéb dolgok, akkor szerintem lépés van... Persze, könnyen beszélek róla, de lehet "furán" érintene, ha a Párom előállna vele vagy Én neki!
Kiemeltem a koromat, mert kaptam már meg, hogy azért gondolkodok így erről, mert még "éretlen vagyok"... Okés... ha ő úgy látja, legyen... Tényleg érettnek kell lenni egy házassághoz? És aki "érett" vajon meg akar (még) házasodni?
Kicsi koromban azt hittem, hogy az házasság az valóban szent dolog és még úgy is hittem, hogy megvéd, de ahogy nőttem (növök fel :) ) rájöttem, hogy semmi védettséget nem nyújt, ugyanúgy félre megy a másik, vagy én, vagy stb... akkor végül is mi értelme?
Hozzászólások
8 hozzászólásHahaha
Most komolyra fordítva: miért lenne ez kor-függő?? Aki ezt írja, gondolja, baromságot ír. Gondoljunk csak bele: érzelmi intelligenciánk mikor mennyire érett?
Na a házassággal nekem is van bajom. Nem is kicsi. Erről már írtam blogot, azóta is fennáll.
Hazugságnak érzem, ha megigérném most: csak vele, míg élünk.
Jelen pillanatban oké. De mi lesz 5 perc múlva, holnap, vagy azután?
Bizonyára a szabadságvágyam fusztrál. Valamint a menekülés a mély elkötelezettségtől? Nem tudom. Csak annyit, szeretni igen, nagyon, teljes átéléssel, de mikor jönnek az elvárások, a megfelelési osztályozások, kényelmetlen lesz az egész.
Többet várok, ez az én bajom. Ezen is sokat kell melóznom.
Ma úgy érzem: kapcsolat=rabság. Gondolom, még az exem miatt. Amit szeretnék: csak úgy szeretni, szeretve lenni, amíg jó, élvezni. Na nem jelenti azt, hogy ha problémák merülnek fel, akkor viszlát. Csak nem mindegy, mi az a probléma: ha az, hogy elmegyek ide-oda, vagy döntéseket hozok, vagy csak olvasok, élem az életem, akkor baj-e? Az exemnél baj volt. Irányítani akarta mindenem: érzelmeim, gondolataim, tetteim. Alárendelt legyek minden téren kiszolgáltatott.
Miért volt ez jelen? A nagy férfi energiámkisebbséget generált benne. Ezzel próbálta ellensúlyozni. Ezt kellett megtanulnom. Önértékelés: mit érdemlek? Maradjak egy olyan kapcsolatban, ami rabságban tart (csak azért, hogy ne legyek egyedül), vagy merjek repülni?
Mit akarok? Lágyulni, befogadni, megélni a teljességet egy kapcsolatban, de amíg élem az irányító/férfi énem, ez ugysem jön össze.
Szerintem nem éretlen, ahogy gondolkodsz. Azt látom a környezetemben, hogy mindenki szétmegy. Sokféleképpen lehet fogalmazni, miért. Most az áll hozzám legközelebb, hogy egymás segítői vagyunk, és amikor átsegítettük egymást az adott helyzeten, amit valamikor megbeszéltünk (leszületés előtt), akkor nincs értelme tovább együttmaradni. Ezt persze másképp is megfogalmazhatjuk, például már nem beszélünk egy nyelvet, nincs meg a közös hang, nincs szex, vagy hasonlók. Én most legutóbb egy 25 éves házasságról tudtam meg, hogy kaput. De a másik véglet is magáért beszél, amikor meg együtt maradnak minden viszontagság ellenére, mint az én szüleim, ami egy börtön lett. Nem tudnak két értelmes szót szólni egymáshoz (35 éve házasok). Együtt maradtak, mert a gyerek... a ház... meg mit szólnak mások... meg hová mennék... stb. Mi a párommal 12 éve vagyunk együtt, nem vagyunk összeházasodva, valahogy én se láttam értelmét soha. Rendben vannak a dolgok, de a kis spirituális bohóckodásomat nehezen viseli, többször kifakadt már, hogy hülye vagyok. Rosszul esik. Én komolyan gondolom. Nem tudom, mi lesz ezzel. Majd kiderül. Érzéssel! Nem ésszel! Ezt ma már átbeszéltük. Ja.
Szerintem teljesen mindegy, hogy házasságról beszélünk-e, vagy papír nélküli párkapcsolatról, ugyanazokat a tendenciákat lehet megfigyelni. Talán annyiban nehezebb fiatalon, rózsaszín ködben dönteni a holtomiglan-holtodiglanról, hogy nincs még mögötte tapasztalat, bölcsesség. Persze nagyon sok embernél ez idős korára sem jön meg.:)
Amíg tart a szerelem, addig nincs meg a kisajátítás, bezártság érzése, már ha kölcsönös az érzés. Bár olykor egyesekben már ilyenkor is felmerül, jó lenne egy kicsit több szabadság, néhány nap pihenő csak önmagammal, a világgal, vagy egyszerűen a haverokkal. Itt szokott belépni az önzőség, a féltés, a csak számomra létezhetsz szindróma. És érdekes módon ez nem mindig bizalmi kérdés, egyszerűen úgy érzi a másik, hogy joga van a párja teljes 24 óráját az ellenőrzése alá vonni.
Ki szeret börtönben ülni egész nap, még akkor is, ha ötcsillagos a kiszolgálás ?! Ilyenkor még a dzsungel kiszámíthatatlansága is édesebb, mert ott a szabadság.
Ha mindkét fél felismeri és főleg a gyakorlatba is át tudja vinni, hogy minden ember független, szüksége van olykor szabad levegőre, akkor megmaradhat a kapcsolat működőképessége. Hogy kinél mi fér bele ebbe a szabadságba, ez lehet a legnagyobb buktató. Mindenkinek a lelkiismeretére van bízva.
A másik, ami teljesen működésképtelenné teheti a kapcsolatot, az amikor a párok lélekben, érdeklődésben teljesen eltávolodnak egymástól, értelemszerűen ilyenkor a szex sem működik úgy, ahogy kellene, vagy inkább sehogy. Az egyik fél elindul az úton, a másik pedig leragad és nem érti a változásokat. Kényszerrel senkit nem lehet magunk után cipelni és követni sem. Egyre nő a távolság, egyre nagyobb a csend, vagy éppen a hangzavar. A kapcsolat egy idő után meghal, elsorvad, már nem ad semmit, csak a megszokás tartja össze. Itt aztán vagy van bátorsága a pároknak külön-külön tovább lépni az ismeretlenbe, vagy általában végleg benn ragadnak, elfogadják a megváltoztathatatlant és szenvednek a kapcsolatban.
Egyetértek az előttem szólóval, hogy amíg van mit tanítanunk a másiknak és ezt nem kötelességből tesszük, hanem mert boldoggá tesz és boldoggá tehetem vele a párom, amíg szeretek hazamenni, együtt beszélgetni, amíg a csend nem zavaró, hanem beszédesebb a szavaknál, amíg bajban őszintén mellett tudok állni, ki tudom mondani azt a szót, hogy szeretem és nem csak megszokásból, amíg szeretem az illatát, nem zavarnak a mozdulatai, a berögződött, ismétlődő gesztusai és még sorolhatnám...., addig egymás mellett a helyünk. De ha ezek már kikoptak és csak állandó teher bármelyik fél számára, ott nagyon el kell gondolkodni, érdemes-e az egyetlen életünket így leélni.
Ma odajött hozzám egy idős bácsi, és megkérdezte: "Kisasszony, meg tudja mondani hogy mi a szerelem?" ... meg is válaszolta: "A fény az ember életében." Jajj de szép... de jött a második kérdés: "és mi a házasság?"
... "a villanyszámla" :D
Most, hogy már megszűnt a nők gazdasági függése, mint összetartó erő, keresünk valami mást helyette. Hogy mi lesz az, azt nem lehet tudni. Mert az érzelem lehet, hogy nem elég erős. Különösen akkor, ha úgy nézzük a kapcsolatot, mint saját tükrünket. És ha az ember fejlődik lelkileg, egy idő után nem lesz szükség erre a tükörre, tehát a kapcsolatnak vége lehet. Ez az egyik oldal. A másik (a sok közül), a családfelállítási tapasztalatok: látható, hogy milyen erősen kötődnek az emberek az eredeti családjukhoz lelkileg, főleg, ha sok nehéz sorsú ősük van. Ez is eltávolíthatja a párokat.
Aztán ott van az, amikor az életútjuk egy idő után másfele vezet. Stb. Úgyhogy megkérdőjelezhető, hogy külső kényszerítő erő nélkül vajon reális-e a hosszú párkapcsolat? Vagy tudomásul kell venni, hogy ez is időleges, és ebből kell erőt meríteni. (Ez már lehet, hogy a gyerekeink feladata lesz.)
Érdekes divat mostanában a "nem házasodunk össze, mert nem fontos a papír" vélemény. Ez egészen addig tartja magát, míg meg nem kérdezem, hogy - Ha nem fontos, akkor akár lehetne is? Nem? Fura módon rögtön fontossá válik a nemléte. :-)
A házasság=elköteleződés. Ezt a mai fiatalok közül kevesebben vállalják fel. Mert az elköteleződés=?
Egy fontos kérdésem van: Mitől kéne, hogy megvédjen téged a házasság?
régen azt hittem, hogy nem csal meg a másik ha házasságban élnek, de ha ott is "bizonytalan" a kapcsolat, akkor minek?
De muszáj elköteleződnünk? Mindenképp?
Szerintem, ha már most ilyen komolyan veszed, akkor egy sor szuper dologtól fosztod meg magad. Amikor nekem az egész világ azt harsogta, hogy mindenki szétmegy, meg elválik, megcsalják egymást, úgyis ráuntok egymásra, nem illik hozzád, stb. stb... akkor nagyon szuper dolog azt érezni, hogy de bizony a mi kapcsolatunk a kivétel minden alól, és velünk ez nem fordulhat elő. Ezt szerintem mindenki átéli a nagy szerelmek kapcsán... Meg van egy sor olyan dolog, amit vétek kihagyni csak azért, mert egyszer majd úgyis megváltozik minden. Én nem bánom, hogy így alakult, pedig sokan ferdén néznek ránk, amiért ide jutottunk... már látom, hogy így kellett történnie, és persze én járultam hozzá a legjobban, hogy így alakuljon... A másik dolog meg az, hogy mindig vannak kivételek! Nem tudom, hogy egyáltalán konkrét személyre gondolsz-e, amikor ilyesmin töröd a fejed, de semmi sincs kőbe vésve. Vagy meg akarod tervezni az életed előre 50 évre??? Az szerintem nem fog menni. Szerintem.
Egy kicsit fordítsuk a figyelmet önmagunkra. Nem inkább arról van szó, hogy azt szeretnéd, ha téged tartana vissza a házasság attól, hogy megcsald a másikat? (Elég ha csak önmagadnak válaszolsz)
A családfelállítás tapasztalatai azt mutatják, hogy általában azt csalják meg, aki mellett úgymond lelkileg nincs hely. Ha ezt tudomásul vesszük, akkor ez azt jelenti, hogyha te megcsalod a párod, akkor mellette nincs hely. Kérdés: miért őt választottad? (tükör) Ha a másik csal meg téged, akkor melletted nincs hely.
Mit veszítesz az elköteleződésssel? Mit ad a "nemelköteleződés"?(gondolatébresztő kérdés)
Félre ne értsd, nem akarlak házasságba "kergetni", inkább szerintem az a fontos, hogy tisztában legyünk indítékainkkal, és kimondhassuk; tudatosan döntöttünk úgy, ahogy.