Aura | Önmegvalósítás.hu

Aura

Érdekes élményben volt részem pár órája, muszáj leírnom, nem hagy aludni a dolog. Egy nagy kád vízben feküdtem, lazultam... szeretek a kádban relaxálni, megnyugtat. Megjegyzem, nem aludtam, kb. fél percre csuktam le a szeme. Szóval csukva volt a szemem, és egyszer csak azt éreztem, hogy jobbról valami hatalmas emelkedik fölém, fekete és ijesztő. Kinyitottam a szemem, és a két éves fiam állt a kád mellett vigyorogva. Észrevétlenül jött be, míg csukva volt a szemem. Az auráját érezhettem, ahogy odaállt mellém, szinte arrébb nyomta az enyémet. A gyerek nincs egy méter, az a valami meg kb. két méter magas volt. Egy gyereknek ekkora az aurája? Mert tuti, hogy az volt. Most néztem először a gyerekemre, mint egy másik lélekre. Furcsa egy érzés. Az ötlött a fejembe, hogy mi van, ha az összes tudás, amit összeszedek az ezotériáról, csak arra van, hogy ők ebben a szemléletben nőjenek fel. Érdekes elképzelni, hogy úgy nőhet fel egy gyerek, hogy nem a bosszúálló Istennel riogatjuk, hanem saját magában kell megtalálnia azt. Kb. mint a hétfői adásszünet és a visszatekerhető kábeltévé közötti különbség... na jó, ez hülye hasonlat. Nekem 2012 sem egy éles határvonal, hanem úgy képzelem, mint egy nemzedék, aki után "új fajta" emberek születnek, akiknek a szülei most ébredeznek. Na mindegy... szuper élmény volt. Jólesett.

Beküldte: | 2010. máj.. 09. vasárnap - 23:02

Hozzászólások

6 hozzászólás
Hasonló élmény volt már, hogy álltunk a boltban sorban a
2010. május 09. vasárnap, 23:22 | Szabó Peti (útkereső)

Hasonló élmény volt már, hogy álltunk a boltban sorban a pénztárnál és elbambultam, egyszer csak arra eszméltem, hogy valami hirtelen jött és kellemetlen volt a hátamnál, felkiáltottam magamban, hogy ez megy mi a ..... volt? :) Hátranéztem egy nőci állt be mögém a sorba.... meglepődtem, hogy ez mi volt, de hát na az aurák összeértek... :)

Tapasztalat
2010. május 09. vasárnap, 23:58 | Hiteles06   Előzmény

Nekem viszonylag kevés ilyen tapasztalatom van, és nagyon számon tartom őket, mert nekem ezek kézzelfogható bizonyítékai annak, hogy nem őrültem meg, amiért ilyen dolgokkal foglalkozom. Egy másik emlékezetes élményem, amikor családállításon egy másik emberkének állítottunk, és benne voltunk egy képben, senki nem mozdult, és éppen elakadtunk, mert akinek állítottunk, nem volt tudatában, hogy ki okozza az adott problémát a családjából, és az illető megjelent a képben úgy, hogy mindannyian éreztük a jelenlétét, még mielőtt megnevezték volna, hogy ki az. Tisztán éreztem, ahogy a bal vállamnál áll. Hideg bizsergést éreztem. Hát az se volt semmi.

hermess képe
H: De miért érezted ijesztőnek
2010. május 10. hétfő, 9:48 | hermess   Előzmény

... a saját fiad auráját? Ezen érdemes lenne gondolkodni, ha valóban nem csak az ijedelemből származott a rossz érzés.

Anya és gyermeke közötti , vagy bármilyen más szoros összehangolódásból következően nem lehet ijesztő normál esetben a kölcsönös "aurába lépés" egymás számára. Vagy tényleg meg akart a srác ijeszteni? Vagy hozzád képest sokkal rosszabb kedélyállapotban volt?

??
2010. május 10. hétfő, 10:23 | Hiteles06   Előzmény

Hát ez engem is elgondolkoztatott, mert akárhogy is nézem, ijesztő volt, ahogy felém tornyosult az a fekete valami. Még soha nem volt ilyen élményem, úgyhogy simán lehet ijedelem is... mert határozottan azt éreztem, hogy a falhoz nyom engem, mintha arrébb lökne. A gyerek kifejezetten jól érezte magát, vigyorgott tele szájjal, a fejében lévő szándékot nem tudom felmérni, kinézem belőle, hogy ijesztget... simán! :)

Michaelita képe
mit érezhetsz?? mit éreztem??
2010. május 11. kedd, 10:25 | Michaelita

Saját, átélt hasonló tapasztalásom szeretném megosztani Veletek. Egy éjszaka a Fiamnak vendége volt, átadta neki az ágyát, ő pedig a földre feküdt, fejjel az ajtó felé. (Míg mélyen aludtam, addig értek haza) Reggel, mit sem sejtve nyitom az ajtót, és a Fiam aurájába lépek, a korona csákrájánál... hihetetlenül megijedtem. Ijedtségemből ocsúdva, hálát adtam, hogy nem ütöttem meg. Azóta valahányszor számára váratlanul, túl intenzíven, vagy nem elég tisztelettel lépek az aurájába, ugyanazt a félelmet érzem át. (S az auráját, mint egy védőpajzsot érzem, amit vígasztaló tudni:)

Hogy Te mit érezhettél??? ... a feletet valószínűleg magadnak tudod megadni (ha őszintén érdekel)!

Az én tapasztalásom pedig az akkori érzésemből (félelem) ered, és várva, szemtől-szembe, kellő tisztelettel persze más az érzet (érzés) is::)).

vandorlelek képe
gondolom....
2010. május 12. szerda, 8:51 | vandorlelek

Úgy gondolom, hogy érzékelni rendszeresen szoktam mások Auráját, van amikor számomra is zavaró, van amikor kifejezetten kellemes, vannak olyanok, akivel különösen jó kölcsönösen a közelség. De azt hiszem látni még csak egyszer láttam. Miskolcon volt egy előadás Tanpai Rinpocse- volt asszem vagy 1-1.5 éve volt.
Na körülötte láttam valamit amit én aurának tudok beazonosítani. Döbbenet volt. iszonyatosan kellett koncentrálnom rá, hogy lássam. és egyszer csak láttam, hogy milyen fényben úszik. de nem csak látni akartam, s az agyam produkálta.....Sajnos azóta ezzel nem foglalkoztam, pedig jó lenne rávenni magamat....jajj ha a lustaság fájna.....