Inspirálom az embereket
Inspirálom az embereket - méghozzá mindezt a Figyelem erejével! Megfigyeltétek már?
Például egy koncertnek a színvonalát tudod befolyásolni pusztán a megnyílással, a maximális odafigyeléssel. Legjobban jammelésnél, improvizációnál jön ez ki, amikor is mint egy rendező jártatod a figyelmedet egyik zenészről a másikra és azt veszed észre, hogy ő is szinkronban ezzel teljesen kinyílik, mint egy virág és kihozza magából a maximumot és a Jelenlét ereje hatja át az egész zenét, zenekart is..
Mert ahogy bent, úgy kint. A közönség hozzáállását is lehet szabályozni.
A hétvégén egy fesztiválon fellépett mintegy kakukktojásként egy roma fiatalokból álló népzenekar, előadtak pár saját számot. Az alapjában véve nyitottabbak közé sorolható közönségben mégis első reakcióként a koncert elején éreztem némi előítéletet, lenézést, hogy ugyan már, mit keresnek ezek itt egy ilyen fesztiválon, ez gáz, na menjünk odébb stb..
Én ekkor "megálljt parancsoltam", ok, nyíljunk meg még jobban, figyeljünk oda amennyire csak lehet, nézzük mit lehet kihozni belőlük. És rögtön abban a pillanatban éreztem körülöttem néhány emberen, hogy szintén elkezdenek figyelni, érdeklődni a zenekar irányába szinte mintha elkezdenének visszaülni a helyükre abban a pillanatban mégiscsak és szinte hitetlenkedve állapíthatták meg ők is velem együtt, hogy hmmm, nem is csinálják rosszul a srácok végül is.
Persze ez sok mindenre, beszélgetésekre is ugyanúgy igaz, nem csak koncertekre, bár szerintem ott a legérezhetőbb, majd próbáljátok ki legközelebb! Mert a közönség is mind Te vagy, ugyanúgy, ahogy a zenészek is! Ők mind a Te hozzáállásod tükrei.
- jaguar blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
24 hozzászólásTe álmatlanságban szenvedsz Jaguár ? :)
Magánvéleményem, hogy csak azt, vagyok azokat tudom inspirálni a figyelem erejével, akik valamilyen szinten megérintenek. Figyelhetek én a legszínvonalasabb előadásra is, ha nem kap el közben az a plusz érzés, hogy nekem szól, sz@rt sem ér az egész, nem nyújt semmit és ő sem fogja érezni, hogy bármit is nyújtanék neki. Csak ott vagyok, szaporítom a tömeget és kész.
Amit Te írsz a roma zenekarral kapcsolatban, az egyértelműen a közönség előítélete, nyilvánvalóan érezték is ezt feléjük áramolni, és szerintem először nekik kellett nyitni, hogy Ti befogadók legyetek egy-két előítélet mentesebb hallgatótól eltekintve.
Én pedig még azt figyeltem meg magamon, hogy egy-egy könyv, dal, beszélgetés, vagy bármi olykor teljesen elvarázsol, szárnyakat kapok, lebegek és amikor újra szeretném átélni ezt az érzést ugyanazzal a dallal, könyvvel, egyébbel, már alig érint meg. Túlhaladtam rajta, hogy végleg-e, vagy csak éppen az akkori hangulatomnak, befogadó képességemnek köszönhetően, még nem tudom. Majd még utána járok. :)
"Te álmatlanságban szenvedsz Jaguár ? :)"
szó sincs róla, csak rendszertelenül élek és alszok. de napi 9 óra alvás megvan mindig így vagy úgy.
"Figyelhetek én a legszínvonalasabb előadásra is, ha nem kap el közben az a plusz érzés, hogy nekem szól"
A legszarabb előadást is fel lehet javítani, ki lehet hozni az előadókból a bennük rejlő maximumot, csak rajtad múlik, te mennyire nyílsz meg nekik, nem hiszem hogy azon múlna neked szól-e vagy sem. A megfigyelő hatással tud lenni a megfigyeltre, bármilyen produkció legyen is az én ezt tapasztalom mostanában. Ha meg épp egy nagyon rossz haknizenekarról lenne szó mondjuk? Vagy egy nagyon "alacsony szinten lévő" beszélgetőpartnerről van szó aki semmi újat nem ad? Akkor is jöhetnek olyan felismerések, összefüggések közben, hogy megérted a helyzetüket, vagy épp számodra fontos problémahelyzetekre világítódsz rá.
Minden a megnyílás mértékén múlik. Fokozatosan igyekeznünk kell fenntartani a lehető legnagyobb mértékű nyitottságot miközben a világban mászkálunk. Ez még úgy látszik a tudattágításnál is fontosabb és hasznosabb dolog! :)
"a roma zenekarral kapcsolatban, az egyértelműen a közönség előítélete"
épp ezaz hogy nem egyértelműen a közönség előítélete, hanem a sajátom volt az, mert amint észrevettem magamon, a közönség is velem összhangban reagált. A közönség csak a saját belső hozzáállásom kivetülése volt. Egyébként annak a koncertnek a vége az lett, hogy a zenekarban a közönség felé (talán már az elejétől fogva-)meglévő előítélet is átjött egy idő után és onnantól vége lett az egésznek. Az előítélet előítéletet szül, nehéz úgy nyitottnak maradni.
"és amikor újra szeretném átélni ezt az érzést ugyanazzal a dallal, könyvvel, egyébbel, már alig érint meg."
ingerküszöb kitolódás! a drogok erre a legkonkrétabb példa de nem megyek bele. filmeknél én akármennyire is jó egy film, elvből el kell telnie jópár évnek nálam, amíg újra hajlandó vagyok megnézni, mert tudom hogy meg sem tudná közelíteni azt a katarzis élményt, csak ha esetleg 10 év múlva nézem meg, teljesen más szemmel, más problémahelyzetekkel és akkor már esetleg teljesen új megfejtéseket adhat az életről.
Ha nem lenne ez az ingerküszöb feltolódás, akkor gondoljunk csak bele, egy csomó tevékenységnél az emberek halálba vagy őrületbe tudnák hajszolni magukat egyhamar nemde?
De egy a lényeg, amit most végérvényesen megtanultam: maximálisan nyitottnak kell lenni minden és mindenki felé, ha "jót" akar az ember magának.
Nálam nagyon is azon múlik a megnyílás, mennyire tudom befogadni mondjuk az előadáson hallottakat. Nem szeretem és nem is tudom megerőszakolni magam azzal, hogy ugyan figyeljek már, mert az a szerencsétlen előadó képtelen magával ragadni a hallgatóságát. Én szívesen adok neki energiát, de csak akkor, ha kölcsönös. Miért kellene nyitottnak lennem arra, ami egyáltalán nem érdekel ?! Vagy ha ő felkészületlen, alkalmatlan, dadog össze-vissza, stb.....Hol van itt az őszinteség ?
Tudomásul kell venni, hogy mindenkit nem lehet megmenteni, majd lesz más, akit magával ragad a mondanivaló, az majd feltölti.
Az udvariasság határán belül meghallgatom azokat az embereket is, akiknek nem érdekel különösképpen a mondanivalója, de nem nyitok feléjük szükségtelenül. Éppen elégszer megtalálnak a panaszkodók, alig tudom utána összeszedni magam. Feltöltődnek, aztán szépen tovább állnak, én pedig maradok a padlón kinyúlva.
Igen, nyitottnak kell lenni, de itt is, mint mindenhol, nem árt a középutat követni - szerintem -.
A másik két megjegyzéseddel tökéletesen egyetértek.
a megnyílásnak nem szabadna múlnia semmin ebben biztos vagyok. Ha nyitottan élnél és figyelnéd, hogy az Élet éppen "merrefelé nyílik" számodra, vajon merre van a helyes irány (akármilyen apró döntésnél), akkor nem kerülnél olyan számodra kellemetlen helyzetekbe sem egyáltalán, olyan előadásokra sem ahol nincs helyed, még talán az energiavámpírok is elkerülnének, bár ezt nem tudom biztosan. Azt tudom viszont, ami ehhez hasonló, hogy egy időben fel voltam háborodva azon, hogy nem tudok úgy végigmenni a városon, hogy legalább két hajléktalan vagy akárki ne jönne oda kéregetni. Én meg ragaszkodtam az elveimhez, hogy nem támogatom ezt az életmódot, nem adok, nem!.. Nem túl jó érzés nemet mondani egyébként senkinek, de akkor meg mi szükség rá? Biztos hogy az a helyes irány akkor és ott? Biztos hogy sokszor a 'nem' a jó válasz?.. Ma már máshogy látom, automatikusan adok, mindig, ha van nálam. Azóta viszont csak hiteles és jófej csövesek találnak meg valahogy, ráadásul sokkal kevesebben! Csodálkozom is, ritkán kell adnom, de az mindig egy élmény. Volt hogy így köszönte meg az egyik, aki őszintén piára gyűjtött a haverjaival: "Áldja meg az Isten érte!" - nekem meg abban a pillanatban mintegy kipattant a szívcsakrám és elkezdett hihetetlen módon áramolni. Mit mondjak egy százast megért. :)
Majd küldök egy százast, mert valamit nyitogatsz bennem.:)
Ezen a csöves dolgon azért elgondolkodtam, biztos, hogy jót teszel velük, ha itt gyakorlod a nyitottságot ? Az, hogy magadat töltöd, ok., de nem csak a lelkiismeret megnyugtatása ez ?
Egyébként én is szoktam adni, de nagyon ritkán és csak annak, aki valahogy megérint. Nem kell szólnia egy szót sem, érzem, hogy most van itt az ideje és a helye.
Nincs bennem még annyi erő és energia, hogy mindenki felé nyissak, bár lehet, hogy pont ettől kapnám.
Azért belegondoltam egy szituációba, amit már sokszor megértem. Felülök a vonatra és egyedül szeretnék lenni a gondolataimmal. Tuti, hogy olyat vonzok be, aki egyfolytában Szegedtől Pestig nyomja a dumát. Hogy a fenébe legyek befogadó, ha legszívesebben kidobnám az ablakon. Ő miért nem érzi, hogy nem nyitok felé ?
"Ezen a csöves dolgon azért elgondolkodtam, biztos, hogy jót teszel velük, ha itt gyakorlod a nyitottságot ? Az, hogy magadat töltöd, ok., de nem csak a lelkiismeret megnyugtatása ez ?"
Nem tudom, de én nem innen közelítem meg ma már ezt a kérdést, nem érdekel jót teszek-e velük hosszú távon. Sőt, honnan tudod, hogy az jó neki akármilyentávon, hogy bezársz felé és elutasítod, szóba se állsz vele?.. Nézd én csak azt tudom, amit gyakorlatból tapasztalok, ha nemmel válaszolok akárkinek is a kérésére az életben, akkor szarul érzem magam is tőle, bezárul egy picit ő is én is. És körülöttem a világ is egy kis időre ezt figyelem, belecsúszok apróbb negatívabb szituációkba, akadályokba.. Ha meg nem ellenkezek, hanem úgy cselekszem ahogy az Élet kéri tőlem, mindegy hogy ki személyesíti meg, akkor lesz egy következő gördülékeny, sima és pozitív félórám mondjuk (és neki is - örömet szerzünk egymásnak, mosolygunk, váltunk pár szót), és kinyílnak előttem újabb lehetőségek, jobb dolgok fognak történni velem a következő percekben, mint ha a másik utat választanám.
Utolsó kérdésednél, meg az is lehet hogy nem a gondolataiddal kellene lenned akkor és ott, vagy pedig nem kellene előre eltervezned ilyeneket, hogy most akkor szépen lesz egy nyugis párórám stb, merthogy "ember tervez Isten végez". Nem tudom.
Lehet, hogy jaguárnak van igaza "...lehet hogy nem a gondolataiddal kellene lenned akkor és ott...", meg az is lehet, hogy azt kellene megtanulnod, hogy tudjál nyíltan, őszintén és bűntudat nélkül nemet mondani. Merd elutasítani a másikat szép szóval, vagy ha abból nem ért, akkor durván!
Ha ezt megtanulnád, akkor nem lenne szükséged az ilyen tanítókra, nem zaklatnának, tényleg csak akkor, amikor valóban meg kell őket hallgasd!
A napokban a barátommal ezt gyakoroltuk, mert egy félrészeg hajléktalan kopogtatott a kocsi ablakán egy kis piára valóért, Ő meg nem mert a szemébe nézni és úgy elküldeni, inkább oda se fordította a fejét és próbált tudomást se venni róla.
Micsoda dolog, hogy még Te érzed rosszul magadat azért, mert hoztál egy döntést? Hogy hoztad meg azt a döntést, ha nem vagy biztos benne, vagy nem vállalod annak a megítéltségét és a következményeit?
Ha tudatosan döntöttél úgy, hogy NEM, akkor ebben a döntésben legyen benne a vállalása is, így őszinte!
Tudom, ez nekem sem megy mindig, pár hónapja például Hédivel szemben nem vállaltam egy döntésemet, de azért még ez a helyes út, így kerülnének helyükre a dolgok bennünk és körülöttünk is.
"Ma már máshogy látom, automatikusan adok, mindig, ha van nálam."
Szerintem az IGEN-t mondás csak az út egyik fele. Ugyan így jól érzed magad a kinyílástól és a visszahatásoktól (karma), de nem ettől kellene kinyílnod, meg mert azt mondta neked egy hajléktalan, hogy: "Áldja meg az Isten érte!"
A kinyílást Önmagadnak érd el, ne legyél annak függője, amikor döntesz!
Gyakorolnod kellene a NEM-et mondást is, és amikor már az is ilyen lazán megy, akkor jöhet a középút: Mindenre ott, helyben hozod meg a tudatos döntést, vagyis nem megszokásból, haszonért, kényelemből vagy konfliktus kerülésből, hanem mert azt látod helyesnek, helyénvalónak!
Ha nem függsz semmitől sem, akkor tudod meglátni a helyes utat és meghozni a helyén levő döntést. Egyébként túlságosan befolyásolnak a szükségleteid, vágyaid, félelmeid, elveid és megszokásaid.
Ezért a beirásért köszönet, Sanyi!
Szent igaz és nekem is igy működik.
Pusz
Ramina
Az első bekezdéssel nem mondtál újat egyébként, még talán félre is értettél, írtam is fentebb hogy nem kell múlnia semmin a kinyílásnak. Nem azért csinálom hogy na majd hátha jól kinyílok tőle.. Tudom hogy magamtól kell, csak nem könnyű elérni és főleg fenntartani.
A közepével nem értek egyet, a nem-et mondást gyakoroltam már eleget, nekem is jócskán az volt túlsúlyban régebben, hova gyakoroljam már? Nem mondok mindig mindenre igen-t még így sem, csak annyi hogy amikor 'nem' van, annak ma már tudatában vagyok (és folyamatosan tudatosodnak apró döntéshelyzetek).
De addig amíg nem látom hogy egy bármilyen helyzetre adott igen-t megbántam volna utólag, addig ha megtehetem biztos hogy igeneket mondok, amúgy is az inkább a kihívás. Itthon ülni például és nemet mondani minden invitálásra a külvilágból a legkönnyebb, nagyon jól megy már.
Hát igen.. Elveknél mire gondolsz?
hmm.. most az előbb pl facebookon mondtam egy nemet egy szitura, amivel előzőleg engedékeny vagy elnéző voltam és hagytam burjánzani. nem lehet hogy addig üldöz 1-1 dolog rendszeresen minket, amíg meg nem tanulunk az ellenkező módon is válaszolni arra a "kérdésre"? utána, mivel megvolt mind a két véglet már, helyére kerül és beáll egy normál szintre (arányaiban pl visszatérve még a hajléktalanokra, csak érzékeltetésképpen idén összesen talán 4 alkalomra emlékszem hogy kértek volna (és én adtam)... bár egyszer nem volt apróm és nemet mondtam)
Asszem, ez túl egyszerű és felszínes út lenne. Nem attól fog megoldódni, hogy tettél egy lépést erre is, meg arra is!
Ha megvizsgáljuk egy-egy megoldás, oldás mibenlétét, akkor azt látjuk, hogy
...vezet el a megoldáshoz. Vagyis a megoldás mindvégig ott volt az igazságban, csak addig azt nem vesszük észre.
Ezt levetítve a hajléktalanok kérdésére, nem attól oldódik meg a probléma, ha "ezt teszel, vagy azt", hanem attól, ha megérted, hogy miért jelent neked problémát, ha "ezt teszel, vagy azt"?
Ahogyan a probléma sem kívül van, úgy a megoldást is belül fogod megtalálni, ezért mindegy, hogy kívül hova lépegetsz!
"Ahogyan a probléma sem kívül van, úgy a megoldást is belül fogod megtalálni, ezért mindegy, hogy kívül hova lépegetsz!"
azért nem teljesen mindegy, mert szerintem hatással tud lenni a belső megértésre, ha kívül elkezded az ellenkezőt csinálni annak, amit azelőtt mindig. Még ha gondolkodás nélkül teszed is, idővel megértheted az okokat így és akkor már összefügg a külső és a belső. (Most pl pókerben van egy kisebb krízisem. Mindig vannak ilyen határeset nagyon ritka döntési szituációk amik képesek napokig üldözni. De csakis addig, amíg meg nem értem, miért kell abban a helyzetben a mások hülyesége mellett mégis inkább nekem okosnak lenni és eldobni a lapot. de ez a fejlődés kulcsa.)
Igen, a külső cselekedet hatással lehet a megértésre, ha közben vagy utána gondolkodik is rajta az ember!
Bocs, de asszem félre értettelek. Mintha valami olyasmit olvastam volna Tőled, hogy most azzal próbálod elérni a középutat, hogy pont az ellentétét teszed, mint eddig.
De ebből nekem úgy tűnt, hogy a cselekedettől várod az egyensúlyt, nem pedig a megértéstől, ezért válaszoltam ezt: Mindegy, hogy kívül hova lépegetsz!
Vagy nagyon félreértettelek, vagy töröltél egy részt a hozzászólásodból? Elnézést!
Erre gondolsz? (Két véglet címmel írtam): "nem lehet hogy addig üldöz 1-1 dolog rendszeresen minket, amíg meg nem tanulunk az ellenkező módon is válaszolni arra a "kérdésre"? utána, mivel megvolt mind a két véglet már, helyére kerül és beáll egy normál szintre"
A megértés az mindig kell hogy jöjjön mindenben, persze, az a lényeg. (ezért vagyok én is azon az oldalon amit Zoeya vagy Senki hangoztat A kizárás a helyes út?-ban.)
Igen, erre gondoltam. Nem tudom, miért értettem félre, elnézést kérek!
hát az online terep már csak ilyen, a félreértések melegágya.
Nem kifejezetten neked írtam a bejegyzést, hanem olyan általános okításként azoknak, akik csak az egyik verziót gyakorolnák az életben. Így az 'elveket' sem rád értettem, de azért lehet, hogy van benne valami.
Például nem ragaszkodsz a szabadsághoz, elvtelenséghez, a korlátok ledöntéséhez, túl dogmatikusan? : ))
Én is tapasztalom ezt az inspirációt, amikor előadást vagy tanfolyamot tartok. Ha a hallgatóságom nyitott, érdeklődő, befogadó, akkor olyan csatornák nyílnak meg számomra is, ahonnan csak úgy ömlik a számomra is új információ és fergeteges összefüggések, tanítások jönnek le.
Ráadásul, pont megválaszolom azokat a kérdéseket, amelyek a hallgatók fejében zakatolnak. Még az is előfordul, hogy olyanról kezdek el beszélni, amit nem is terveztem, nem tartozik az előadás témájához, de ilyenkor már tudom, hogy valakinek azt ott hallania kell, ezért hagyom, hadd jöjjön!
Viszont ha zárt a hallgatóság, elutasító, kételkedő, akkor ezek a csatornák zárva maradnak, kénytelen vagyok csak a saját kútfőből beszélni.
Vasárnap például szembe ültettem magammal Évát, mert annyira tud figyelni, hogy az inspirál engem. Esetleg jó lenne ha szándékosan is rá tudnék kapcsolódni ezekre a csatornákra!
Nagyon igaz minden amit írsz
ez a dolog oda vissza működik
ha ihletett az előadó,megragadja a hallgatóság /némely / tagját
viszont ha beton a banda,akkor bezárul a csatorna,ami nem is baj mert minek,
csak hát az előadónak ez kínos érzés,mert végig kell izzadni egy értetlen közönségnek...
jól tetted,hogy vasárnap doppingoltattad magad a figyelmemmel,mert pocsék volt az a hely,
annyira oxigén hiányos,hogy agysorvadást lehetett kapni/időnként láttam rajtad is a jeleit/
viszont a két Isten kereső délután valóban ihletett volt,
az elsőnél az összekötő szövegek jöttek föntről,a másodiknál pedig a meditációk,és tisztán tudtad,
kinek mit kell mondanod,hogy sikeres legyen a meditációja
így még soha nem hallgattam rád,és meg is volt a jutalmam ,mert amit soha nem hittem volna el senkinek,az meg történt velem az utolsó meditációban
ha akkor kútfőből nyomtad volna,hát sokkal szegényebbek lettünk volna ...már bocs
ami engem illet,én csak akkor tudlak maradéktalanul kitüntetni a figyelmemmel,amikor érzem a csatornát
akkor rácuppanok,szinte transzban vagyok,el nem engedem
ez jó neked is ,mert fenntartja a folyamatot,nem veszted el a fonalat,amit lógatnak fentről
ha mégis,és jön a kútfő,akkor nekem kinyílik a bicska a zsebemben,és nagyon nehéz uralkodni magamon
volt erre is példa ugye,,,szóval azért csínján velem...de azért kösz...
Én is tapasztaltam már ezt a részét is. Leginkább olyankor mikor egy inspiráló cigi mellett beszélgetünk emberekkel, tegyük fel én picit belemegyek valami kapcsolódó személyes élmény részleteibe és aztán jön a reakció a másiktól, hogy basszus, olyan mintha rólam beszélnél!
A másik oldalról nézve, a Te előadásodon is volt már olyan hogy tudtam, az ott most nekem szól, milyen súlyos.. De ez félelmet is tud kelteni a hallgatóságban viszont! Hiába azt veszem ki a szavaidból talán, hogy Te sem tudod pontosan mikor melyik részlet kinek passzol be éppen, hanem csak hagyod hadd jöjjön. De ezt hogy magyarázod meg nem annyira spirituális beállítottságú embereknek anélkül, hogy megriadnának tőled és esetleg kerülnék a társaságodat utána mert azt hiszik gondolatolvasó vagy holott én nemis? :)
Ha tudom, hogy félnének attól, amit mondok, akkor esetleg visszafogom, másként fogalmazom a mondandómat, de csak ha azt érzem, hogy erre van szükség. Mert van, amikor érzem, hogy bizony meg kell rettenteni, hökkenteni az embert ahhoz, hogy valamit komolyan vegyen!
Tudod, például az ember nem fogadja el az igazságokat úgy egy rokonától, mint ahogyan azt egy vadidegentől igen.
Ha nem ad hitelt az előadónak, vagy nem figyel rá kiemelten valami más okból, akkor az egyik fülén be, a másikon ki...
De ez ritka, általában úgy kell kimondjam a dolgokat, ahogyan megjelennek bennem, illetve nincs is szelektálási lehetőségem, csak egyfajta elmélyülésben vagyok. Pár mondatonként feleszmélek, hogy már megint miket beszélek, de közben nem akarom kontrollálni, szűrni a mondandómat.
Így csak remélem, hogy minden úgy jó olyankor, ahogyan történik, de eddig ez mindig be is bizonyosodott!
Hú, ez az írás nagyon megfogott!!! Itt már nyílt titok, hogy én is a zenében/nek élek. Most hirtelen eszembe jutott, hogy ha olyan helyre megyünk, ahol sokszor nem odaadó a közönség, viszlek magammal. :))))
A zene - meg általában a művészetek - megnyitó erejűek. Ezért vannak szerintem. :) Ha ezt tovább gondolom, talán mindenki ahhoz a stílushoz vonzódik, ami segít neki a lelki fejlődésben. (Kifejthetném, mért voltam 12 évig bevallottan "rocker". :))
Elképzeltem, milyen lehethe, ha a közönség spirituálisan választaná ki a koncertet/kiállítást, ahová megy! Nézem a programfüzetet, és ahová ÉRZEM, hogy mennem kell, oda megyek. :)))
Egyrészt csak befogadó közönsége lenne mindenkinek.
Másrészt kihalna a mostan kitalált, műanyag, pénzorientált, iparszerűen gyártott, LÉLEKTELEN zene. :((((
Mégis egyik legfontosabb gondolat, ami azonnal eszembe jutott: zenészként tudom-e - a hangomon, kisugárzásomon kívül - tudatosan inspirálni a közönséget?! Vagy az inspiráció nálam maga az az odaadó, erős előadásmód, ami jellemző rám? (Nem én vagyok, aki affektál meg csücsörög és csak úgy odadobja a dalt az embereknek, mint marék használhatatlan aprót a koldusnak...)
Kipróbálom!!!!! (Bár éneklés közben még erre is koncentrálni kissé nehéz... :)
Köszönöm, Jaguár!!!!!!
"talán mindenki ahhoz a stílushoz vonzódik, ami segít neki a lelki fejlődésben. (Kifejthetném, mért voltam 12 évig bevallottan "rocker". :))"
Fejtsd ki akkor, én is érintett vagyok a témában, érdekelne!
"tudom-e - a hangomon, kisugárzásomon kívül - tudatosan inspirálni a közönséget?! Vagy az inspiráció nálam maga az az odaadó, erős előadásmód, ami jellemző rám?"
A nyitottság mértéke a lényeg semmi más. A közönség is téged tükröz a te nyitottsági állapotodat, hozzáállásodat. Bárkit, bármilyen zárt közönséget meg lehet nyitni végülis valamilyen szinten, ha Te sziklaszilárdan és tisztán ki vagy nyílva. "Vedd észre, hogy a másik ember is Te vagy"!
(személyes megjegyzésem, hogy persze iszonyú nehéz ezeket a fent általam is leírt dolgokat elérni, még nem tartok azon a szinten sajnos hogy akárcsak fű nélkül is el tudjam érni ezt az állapotot. Az alkohol viszont az ellenkező irány felé, a szubjektivitás, belső tudattartalmak felszínre kerülése és külvilágba elkeveredése felé visz ebben a folyamatban szerintem. Úgy nem lehet nyitottságot elérni (max egy sörnél megállva :)). Fogok még ezzel a témával kísérletezni, első lépésként az alkoholos alapot megpróbálom lassanként teljesen kivonni a dologból. szépen sorban, apró lépések..)