Boby

És nem csak minden szavunk tükör - mindenki, aki szembe jön nekünk, az is tükör. Főleg, ha nyomógombot találok rajta - azaz ítélkezni valót. Ha felismerjük, hogy nyomógombunk van valakin és fel tudjuk tenni azonnal a kérdést: Mit akar ő ezzel megmutatni az én életemből? - akkor hamarosan, kellő gyakorlás után persze, meg fog jönni a válasz. Ebből hamar rájövök, hogy valahol én épp ilyen vagyok, vagy azért nem tetszik mert épp ilyen egyáltalán nem vagyok - de szeretnék. Ez a megértés. S ha a megértés meg van - már nincs szükség ítélkezésre.

Szerintem is csak az ego ítélkezik. Aki megtanul ego nélkül, lélekből élni, az megtanult feltétel nélkül szeretni. Feltétel nélkül szeretni = elfogadni azt, ami van.

De hogyan lehet egyszerűen letenni az egot? Ebben nekem a deeksha segített. Ez egy "szeretet energia", ami leteteti velem az egot. Ha pedig az ego nincs elől, akkor senki nem tud megbántani, semmi nem sért. Mégpedig azért nem, mert az ellenállását rövid időn belül azonosítani tudom, tudom, hogy nem engem nem szeret, csak saját magát gyűlöli - ezt vetíti ki az épp a közelében lévőkre - aki adott esetben én vagyok. Én mutatok neki egy tükröt, amibe ő nem akar belenézni. Mert az fájna. Mivel belenézni nem mer - ezért beleüt. Ezért sért meg engem. De ha én ezt átlátom, megértem - már el tudom fogadni. Épp azt, ami van.

Én is így gondolom, hogy amíg az ego működik bennünk, addig elkerülhetetlenül fogunk ítélkezni, megítélni, minősíteni, stb. Csak az egótlan, felszabadult Önvalónk nem ítélkezik, hiszen Ő mindent egyben tapasztal, nincs kihez, mihez hasonlítson, nem akarja Önmagát valahova helyezni másokhoz képest.

Ezért amíg egoval rendelkezünk, addig teljesen felesleges kontrollálni, elnyomni az ítélkezést, úgy tenni, mintha már felülemelkedtünk volna rajta.
Egyrészt, így becsaphatjuk magunkat azzal, hogy mi már nem is ítélkezünk.
Másrészt pedig, nem találkozunk azokkal az el nem fogadásainkkal, amelyekből az ítélkezés fakad és így feloldani sem tudjuk azokat!

Ezért a helyes hozzáállás - szerintem - az, ha engedjük kiáramolni kontroll nélkül az ítélkezést és közben folyamatosan tudatosítjuk, hogy mit élünk meg, honnan fakad, mi a gyökere?!
A felismert okokat aztán fel kell dolgoznunk, ami többnyire, az adott minőség elfogadásával történik meg.

Amit elfogadsz, az onnantól nem zavar, a létezés természetes részének tekinted, ezért nem ítéled meg / -el.

Így válik az ítélkezés egy újabb lépcsővé a tudatosodásod útján, az elfojtás helyett.