Színház az egész világ?
Érdekes, hogy ezen most gondolkodom el, de ez van. Már régebben felmerült, hogy vannak, akik nem jelentkeznek be, névtelenül írogatnak, vannak, akik több néven is futnak.
Igazság az, az utóbbit nem értem a legkevésbé.
Kérdésem csupán annyi: miért?
Nem mindegy ki írja? Vagy ha kritikus a meglátás, nem ugyanúgy fáj, ha az embert letorkolják?
Tudom, hogy az ember összetett személyiség. Lehet, hogy csak egyes részek külön-külön megéléséről van szó?
Rendben van, ha szerepeket játszunk. Ha már abból indulok ki, hogy maga az Egó is egy szerepjáték. Most a motiváció érdekelne.
- blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
41 hozzászólásSzép napot Anita :)
"Vagy ha kritikus a meglátás, nem ugyanúgy fáj, ha az embert letorkolják? " Nekem nem ugyanúgy fáj. Mert aki állandó nick-névvel van ide bejelentkezve és azt felvállalva ír véleményt, akkor tudom kihez kötni s meg tudom ítélni, mennyit segít nekem a kritika. A hozzászólásokból némileg képet tudok alkotni a mögötte lévő személyiségről, arról, hogy ő mennyit tud nekem adni és viszont.
Igaz, én sem vállalom a teljes nevem, milyen jogon kritizálok hát másokat. :)
"Nekem nem ugyanúgy fáj. Mert aki állandó nick-névvel van ide bejelentkezve és azt felvállalva ír véleményt, akkor tudom kihez kötni s meg tudom ítélni, mennyit segít nekem a kritika. A hozzászólásokból némileg képet tudok alkotni a mögötte lévő személyiségről, arról, hogy ő mennyit tud nekem adni és viszont. "
Kedves Kavics22! Fontos az, hogy ki vagy kik vannak bizonyos hozzászólások mögött? Lazán előfordulhat, hogy valaki nem aktívan ír, de olvas, figyel és egyszer beír valamit és lehet nem rózsaszín cukor pudingot, akkor még attól el lehet gondolkodni rajta, hogy akkor az miért is van és miért is mondta, mi a tükör... Lehet igaza van, lehet nem, de mondta és másnak is lehet "jó" észrevétele, attól függetlenül, hogy nem tudod, hogy ki vagy kik. Miben számol? Nem tudod belőni a tudatossági szintjét? Számít az? Olykor a nem "tudatos" személyek mutatják a legtisztább tükröt! Ő/ők még nem fognak agyalni és úgy fogalmazni, hogy ne nagyon bántson meg... csak mondja, amit gondol se többet se kevesebbet!
Szóval, azért a névtelen hozzászólókat nem kell annyira elutasítani, szerintem! De ez egy másik szemszög, a Tiéd megint más és ettől szép, hogy nem azonos és mégis mindkettőnknek igaza van! :-)
Szép napot kedves Kavics22, kívánok fejlődést számodra és bőséget!
Kedves "nemtudomhogyszólítsalak" :) , na jó, "útkereső" !
Amikor beírtam az előző hozzászólásom, már elgondolkodtam én is azon, amire éppen Te világítottál rá. Bizonyos emberek véleményére nagyon sokat adok itt az oldalon, számomra ők segítettek és segítenek folyamatosan a legtöbbet. Nem biztos, hogy ők mondják a legjobbat mások szerint is, de engem elgondolkodtatnak az írásaik, mélyen magamba tudok nézni, ha elolvasom őket, érzem, hogy alakítanak, formálnak, úgy, hogy közben hagynak bizonyos szintig eltévelyedni, mert a tapasztalásra nekem kell rájönnöm. Nem kell ahhoz cukor pudingnak lenni a hozzászólásnak, hogy felrázzon és valamennyire észhez térítsen, kimozdítson a holtpontról.
Ugyanakkor Neked is igazad van, mert volt már olyan valaki, aki előtte egy sort sem írt az oldalra sem nekem, sem másnak, mégis az első írása olyan hatással volt rám, hogy még ki is nyomtattam, azóta is olvasgatom, az idő múltával sem vesztette el a realitását számomra.
Azt már észrevettem, akik előrébb vannak a tudatosságban, jóval konkrétabban, nyíltabban, nagyobb kritikával fogalmaznak, így ha fájóbb is, sokkal nagyobb önvizsgálatra késztet a mondandójuk.
Nem utasítom el a névtelen hozzászólókat, inkább úgy fogalmaznék, vannak hozzászólók, akiknek minden hozzászólását elolvasom, függetlenül attól, hogy mi a tartalma, mert értéket képvisel számomra. És elolvasom a névteleneket is, ha megérint a mondanivalójuk. Így most éppen a Tiéd érintett meg.:)
Neked is szép napot !
Szeretettel: Kavics22
http://onmegvalositas.hu/blog/almas/nevek
maszk-videó :)))
Szerintem ez nyíltság függő, hogy mennyire fáj, ha letorkolnak. Azért, mert itt elbújunk valamennyire, (pl Te se jöttél szembesülni) ugyanakkor jobban meg is nyílunk, mint amennyire teszemazt egy munkahelyen. Amiben épp a névtelenség segít. Az valóban zavaró, hogy a sok névtelent egymástól nem lehet megkülönböztetni, -tisztelet a kivételnek- engem viszont egyáltalán nem zavar, hogy valaki nem akar szervesen idetartozni. Visszatérve a letorkollásra, a jobban megnyílás miatt fájhat jobban, az meg, hogy "úgysetudjákkivagyok" enyhíthet a fájdalmon. Mindenki maga tapasztalja :)
de akár mondhatnám azt is, hogy próba cseresznye :D
Az internet egy ilyen arctalan valami szerintem nem is érdemes bosszankodni egy-egy furcsa megnyilvánuláson. Ilyen az ember. Ehhez még maszkot sem kell ölteni. Nem látszik, hogy ki is szól be... Nem is fontos.
Azért lehet különbséget tenni beszólás és beszólás között. Van, aki azért névtelen, mert jön és leadja a fáradt "gőzt" valakin... Valaki, meg azért, hogy a lehetőleg érdemben szóljon hozzá egy-egy támához. :-)
Túl sok a magyarázkodás!
Tudod,ezt saját magamon vettem észre,ha meg akarom gyözni a környeztem valamiröl és az ilyen sok magyarázatot igényel,az a dolog nincs a helyén.
Ilyenkor az ember képes azt gondolni hogy ha meggyözök mindenkit hogy nekem van igazam,attól minden megoldódik.
A megoldás ebben az esetben ha saját magunknak teszünk fel kérdéseket.
Miért fontos nekem a másik ember véleménye?
Tényleg az az igazság ami mellett kardoskodok?
Aztán szépen rájövök hogy játszmáztam...
Hazudok magamnak,és a környezetem gyözködésével próbálom életben tartani a hazugságomat.
Üdv!Erika
Kedves Erika!
"Túl sok a magyarázkodás!" :-)
"Aztán szépen rájövök hogy játszmáztam...
Hazudok magamnak,és a környezetem gyözködésével próbálom életben tartani a hazugságomat." ---> veheted szőrszálhasogatásnak is, sőt, még igazad is lesz! Viszont figyelj, hogy mit is mondasz és hogy! Persze ez magam is szól!
Na, most a kiemelt idézetben az első mondatod a helyén van, a másodikkal meg visszaerősíted azt, amit a felszínre hoztál! A jelen idővel... hazudok magamnak --> igen, ezek szerint hazudsz! És hazudni óhajtasz! Okés, hogy beismered, jó dolog, gondolom nem is tudatosan írtad így... ez a bibi! Semmi baj sincs, csak tudd, hogy óvatosan a szavakkal! Lehet, hogy rosszul látom, ne higgy el nekem semmit... Győződj meg róla magad!!!
Haladsz szépen, fejlődsz... sokat, mióta bekerültél az oldalra! Csendesben, de azért lehet követni a Te fejlődésed is... és azt kell mondjam, van mit! :-) Csak így tovább! :-)
A jelen idö nem véletlen!
Még gyomlálok.
A bejegyzésem célja,hogy megmutassam másoknak is azt a módszert amivel a saját hazugságaimat elcsípem.
Amikor bekerültem az oldalra,azt hittem sokat tudok.Most azt látom hogy van még mit tanulnom böven!;)
Most már eljutottam oda,hogy örülök egy tartalmas szituációnak is(pl.most amikor kirugtak) ;)
Mert elméleti ismereteimet gyakorlatban nagy hasznát vettem!
Köszönöm Nektek hogy megismertettétek velem a tükör módszert,én is igyekszem továbbni.A saját tapasztalásaimat megosztani Veletek.
Üdv!Erika
Mivel tudom ki vagy, én is követtem a fejlődésedet. Sokat fejlődtél Te is, de ami itt a legjobban elszomorít, az a Te hozzáállásod.
Vannak korszakok, amikor nyíltan osztod a "népet". Aztán jön egy kritika, hogy min kellene változnod. Sziven üt, a hozzászólásaid rögtön érettebbek. De valami belül nem hagy nyugodni.
Ezért jön egy újabb álarc, és folytatod ott, ahol az "eredetivel" abbahagytad.
Úgy látom egyenlőre kényelmesebb a kritikát adnod, mint fogadnod. Mi az a tüske, ami ennyire fáj Benned?
Minden esetre elgondolkoztattál.
rosszul érzem, hogy csakúgy mint Erika, te is elsősorban önmagadról mondasz kritikát most? :)
Nem érzed rosszul :)
Figyelem magam közben, mit válltanak ki belőlem ezek a dolgok. Lényegtelen a különbség: én névvel ellátva írok.
De ez a lényegtelenség kicsit most (nem is kicsit) olyan ez nekem, mintha pucéran állnék a bálteremben.
Nem baj ez, jöjjön csak. Nekem is önszembesülés :)
Na ilyen szituációk miatt "kell" az álarc.. :)
Tudatosan mentem bele ebbe a játékba, pont a saját álarcaim miatt.
Mindig arról írok, szeretném az Egót már "kiiktattni". Nem tehetem meg, napi 5-10 perc meditációval, csak úgy, hogy mikor elég erőt érzek, újra nekiveselkedjek az ÉLETBEN a "leépítésnek". Igazi tükröket elsősorban az életben, hús-vér emberekkel találok, de itt is megvan ez a jelenség. Nem az számít ugyanis, ki a másik, hanem az, KIT LÁTOK MEG ÉN BENNE. Mindannyiótokban látom önmagam egy-egy részét ugyanis. Hol az okost/butuskát, hol a szeretettelit/utálatost, hol az "agresszív felkelőt"/vagy a hős, mindenkit védelmezőt, stb. A tükőr, ha hozzám szól, csak azt mutatja, mit válltok ÉN ki az emberekből. Kire milyen a hatásom. Ha nem fogadnak be, befogadok-e én egyáltalán? Ha ki merek lépni az álarc mögül vajon mi történik? Elveszek, meghalok? Bajom esik, vagy túlélem? Félni fogok, vagy szabad leszek?
Most is gyakorlok. Figyelem, mit érzek, és nyílok. Igyekszek mindent befogadni, feldolgozni. Most a félelmemen dolgozom, mi lesz, ha megítélnek, vagy hasonló. Közben figyelek másokat, magamat, hogy megfejtsem mi hogyan működik. A magjára kell rájönnöm, csak ezután tudok továbblépni a félelmemen. Ki mit tesz, mond másodlagos, a lényeg az, ami bennem megjelenik. Érdekes látnom, hogyan működik az Egóm, hogyan játszmázom, manipulálok. Az, hogy így látom, végre felismerteti bennem, én sem vagyok mindig a jó, az igaz úton járó. Ez segít megértenem másokat is, és talán jobban el/be tudok fogadni másokat is ítélkezések nélkül. Különben is, számít ez igazán, kinek vagyok jófej, vagy sem? Mindenkinek megvannak a maga mélységei, magasságai.
Mi vezetett idáig?
Sokszor szerintem már az agyatokra mentem: ne hadakozzunk, ítélkezzünk, stb hsz-saimmal. Miért zavart ez engem? Tettem fel a kérdést magamnak, mire erre következtettem: ami miatt itt "meztelenkedem", az saját magam tanuló leckéje. Valamint mindazoké, akik jelen vannak az oldal életében, hisz ezért vagyunk itt, önmagunkat megismerni. Mind-mind hsz-unk valamihez, érzünk, reagálunk, hol megfontoltan, hol erős Egóból. Aztán megbeszéljük időről-időre, jó-jó, mostantól "jók" leszünk. Majd új kör indul, kezdődik előlről, jönnek a mutogatások, hárítások, dobálózunk a tükőrrel. Ki mit tud elfogadni belőle, annak fényében cselekszik. Arra jöttem rá, teljesen mindegy ki mit gondol rólam, rólunk. Nem mások szájából tudom meg ki vagyok. Minden minőség ugyanúgy bennünk van, csak van amit magunkban nem látunk (másokban annál inkább), van amit látunk, de még nem változtatunk rajta, van, amin már túlléptünk. Miért nem változtatunk? Mert kényelmes, megszoktuk, meg aztán micsoda meló lenne minden pillanatban magunkat figyelni, hol és mikor bukkan fel megszokásból, hogy aztán fülön csípjük, átírjuk a programot, nem beszélve arról, hogy bezzeg MÁSOK (nem mi!!) "rosszabbak", "tökéletlenebbek", mint mi. Minden vita sértődés ott indul ki, hogy a másikra rámutatunk, még akkor is, mikor alapvetőleg ő kéri, hogy :- jaj, mond már meg mi lehet a bajom? Amíg szép, és jó, pozitív a vélemény, akkor a másik jófej, de ha aztán olyat mond, ami igaz is, és ezért fáj, mert meglátták! Na akkor jönnek a bajok. Ha mindenki (beleértve jómagam is), ugyanennyi energiát fordítana a saját arcaira, Istenem, hát nem itt tartanánk.
Ami még meglepő volt, privi beszélgetések alatt, mikor ezt hallottam: -jaj, majd megint kapok hideget-meleget az oldalon, minek is szóltam?
Miért nem lehet megmondani a véleményünket, mégha különböző is? Lehet, a kettőből jön össze a valódi kép, nem?
Ehelyett, sértődünk, tépelődünk, mutogatunk. Minek? Verseny ez? Szerintem annyira nem lényeges. Valamint jövünk a tükrökkel, ha szólnak hozzánk, hárítunk, nem úgy van, "kiszóltál" magadból. Csak azt nem látjuk, mi magunk mit írtunk. Én rendszeresen vissza-visszaolvasom, sőt, volt akinek szintén szóltam, megnézte a sajátját, és rájött, tényleg van benne valami. Amíg viszont ezzel dobálózunk, akkor tényleg hasztalan minden hozzászólás, bárki is írta, mert vagy tetszik (elfogadjuk), vagy nem (és akkor semmi közünk hozzá) alapján döntjük el, mi szólhat nekünk. Szerintem viszont minden nekünk szól valahol. Máskülönben elég lenne saját magunknak egy füzetkébe leírni, mit is gondolunk, és visszaolvasgatni, mi is "szólt ki" belőlünk. De vannak önmagunk részleteiben "hamis" meglátások, önbecsapások. Hogyan vegyük észre, ha más nem segít a hsz-saival? Még az is lehet, mások beszélgetéseit olvassuk, mégis nekünk/rólunk szól.
Gyakran volt a spirituális maszlagról is szó. Ki mit tart annak. Nos, én azt, mikor az önmegvalósítás oldalon, már ilyen régóta ezek lépnek fel. Jó példa volt Peti "játéka", a saját nevekkel ellátott blogokkal. Megjött a nyílt felkérés a fejlődésre. Mi lett a vége? Szépen hangzó mondatok többnyire. Azaz, hátra "arc". Nane, csak így őszintén, szemtől-szembe?
Ha netán becsusszant egy-két "keményebb" rész, megválaszolatlanok maradtak. Feltáratlanok, sőt, sérelmek keletkeztek. (nem csak Peti blogjára gondolok, félreértés ne essék) És újra indul a "visszacsapás", az ide-oda szurkálok egy kis megjegyzést játék. Olyan ez, mintha két katona a csatában a pajzsok mögül ki-ki pislákol, gyorsan odaszúr, majd visszaszalad, miközben még mindig azzal ringatjuk magunkat, hogy mi jobbak, tökéletesebbek vagyunk, mint az a Másik.
De mi fáj?
Az ami tényleg igaz. Miért kell túlreagálni? Tudjátok, nekem is voltak túlreagálásaim, de igyekszem dolgozni rajta. Ha reagálunk, normális, csak figyeljük meg. Önmagunkat.
Mi lenne itt a dolgunk? Önmagunkat megismerni, feltárni. Megvalósítani az újabb és újabb felismeréseket.
Kilépni az álarc mögül, hogy megnézzük, vajon mi történik? Semmi, csak leomlik egy lánc, ami a félelmünk miatt tekeredett ránk. Ezt szeretné mindenki itt szerintem (vagy sokan). Itt szerintem ráadásul könnyebb lehetne: ugyan ki látja/tudja meg kik is vagyunk?
Akarok ezen változtattni, vagy nem? Akarom még az álarcomat hordani, vagy siránkozok, ha az arcomról feszegetik a meglátásokkal? Főleg, ha le akarják tépni.
Én nem akarom.
Sokan azt várják a másiktól: figyelj rám, szeress engem, fogadj el engem!
De mi a helyzet magunkkal? Éljük ezeket a "kéréseket"? És mi van, ha mások nem szeretnek? Semmi. Mikor belementem ezekbe a félelmekbe, rájöttem, a fájdalmam belőlem indul, én okozok magamnak bajt. Miért, hogy érezzem, ÉLEK! És ha bármi is történik, csak befogadom mi lesz? ÉLEK még mindig. Basszus kulcs, létezem még mindig. Csak mostmár nem félek olyan nagyon. Gondolom, két nap alatt nem éltem meg mindent, de majd idővel.
Mindent én döntök el, van egy pillanat a reakció és az esemény között. Mikor megfigyelhetem, és dönthetek, most kitörök, visszavágok, vagy mit is csináljak? Ezért is indítottam az érzelmi függőség blogot. Hagyom, hogy az Egóm rángasson, vagy dolgozom rajta?
Szóval, ezért nem értek egyet azzal, hogy kell az álarc. Ha nem lépek ki, hanem maradok mögötte, csak ülök még a "kakiban". A dolgok nem változnak, csak új köröket írnak. Míg azt nem mondjuk, elég. Más nincs aki helyettünk megteszi. Bár milyen jó volna! Néha.
Köszönöm mindenkinek a tanítást. Remélem, most már nem esem vissza, és beépítem önmagamba az új felismeréseket!
Azért még nem ígérem, hogy nem fogok a sáramban "fetrengeni". :)
Anita Drágám!
Csak viharba kerültem! ;)
De ne aggódj miattam,jól vagyok,és már lassan vége!
Puszi!Erika
Én ezen hozzászólásod fényében megvizsgálnám újra az Erika című blogot és az ott adott válaszaidat.
Igen, valóban vége lesz, és nem, nem aggódom érted, ezt is megoldod, Te is!
Figyeld, és nyílj meg Te is, bármi is történik ;)
puszi
Igen tudom!Már vége van!
Már holnap költözöm! ;)
Most ugy érzem mint ha nem is velem történt volna ez az egész,egyszerüen nem tudom felidézni érzelmileg az elmult eseményeket....!
Összevetve az egészet,teljesen megérte! :))))
Tanulság:Ha nem menekülök,és csukom be a szemem,hanem bátran kiállok a ,,viharba"akkor csodákat fedezek fel!S hagyom hogy velem is megtörténjen a csoda!
Mert egy látszólag kétségbeejtö szituáció lehetöséget nyújt az újulásra!
Amit ha belekergetjük magunkat a pánik örületébe,akkor esetleg nem is veszünk észre!
Puszi!Erika
Puszi!Erika
A másik blogban a lázadásról volt szó.
Akkor épp lázadtam! ;)
Lázadtam mert nem tartottam igazságosnak hogy dolgozom épp eleget,és még reggelizni sem tudok mert a fönököm az asztal körül kerget.
Akkor ugy döntöttem hogy lázadok! ;)
S tudod mit?Ùgy érzem megérte!
Találtam egy másik állást,egy jobbat!Ami az én helyzetemben nagyon nagy szerencse!
Nem kellett hazamennem!
Persze amikor lázadtam,akkor mindent számításba vettem.
Elképzeltem hogy ki leszek dobva,nem is tudom mivel indulok meg magyarországra a sok cuccommal?Több mint egy éve itt élek...
S mégis minden jóra fordult!
Ha nem lázadok,nem változik semmi.Eszembe nem jut másik munka után nézni.
Gondolom azért alakultak mégis számomra kedvezöen a dolgok mert akkor ott helye volt a lázadásnak!
De most már szépen lecsendesedett minden,nincs kedvem lázadni. :)))
Ezt mind ne magyarázkodásnak vedd kérlek,ezek itt az elmult napok eseményei.
Nagyon sok,és nagyon tömör volt egyszerre.
S nagyon hálás vagyok a sorsnak hogy megajándékozott vele!
Üzenem mindenkinek hogy csodák pedig vannak,csak engedni kell hogy megtörténjenek!
Erika Szeretettel!
ez annyira ötös ez a válaszod Erika hogy el is raktam a kedvencek közé köszönöm. :)
jót tett neked ez a sok hallgatás, Erika :)
A világmindenség esszenciája
A létezés, a lét-elem,
Léted, s létem,
Mely messze tekint,
s múltja évezredek távlatában gyökerezik.
Mikor a szó még nem volt lelet,
S a dolgok szívtől-szívbe kerültek,
Akkor talán könnyedebben éldegéltek a lények.
Értelme nem volt a palástnak,
Az őszinteséget tekintették evidenciának.
Manapság próbálunk emlékezni erre a Létre,
De kevesen lépnek be ebbe a keringőbe,
Pedig mennyi felesleges energiát felemészt,
Ha az ember nem a másik szemébe néz,
s önvalóját folyton álarcok mögé rejti.
Hiszem, hogy hamarosan megadatik nekem,
Maskarák nélkül, biztonságban léteznem.
Én állok/álltam a पर्वति (parvati) mögött! El akartam érni valamit vele... már rájöttem, hogy mit! Akkor aztán arra is rájöttem, hogy MIÉRT! Megdöbbentő volt számomra és egyben rájöttem egy-két álarcomra vagyis inkább egós motivációra. Ez van! :) Minden esetre, egy gyakorlatnak számomra nagyon tanulságos volt.
:)
Nem is gondoltam volna.. De jók a meglátásaid Parvati! :D
Mi volt feltűnő? :)
Na erre mondaná Darth Vader." érzem az erőt. "
Nem figyeltem a részletekre, de egyből rájöhettem volna, akár csak a hosszú nyilazásaidból, de csak átfutottam a hozzászólásaidat, "előítéletmentesen". De szó szerint, tehát nem voltak előzetes ismereteim az írójáról a kommenteknek, még a betűket se tudtam elolvasni, tehát abszolút-előítéletmentes tudott így maradni a mondandód! Na ezért tudnak nagyon-nagyon jók lenni a névtelen kommentek is ezekszerint. Nem azt fürkésztem figyelmem egy részével, hogy vajon ki lehet az illető, egyáltalán nem érdekelt, viszont így jobban átjött a mondandó. Gratula, újabb remek ötlet volt!
Leírnád Kedves Péter, hogy mire jöttél rá ? Vagy fedezze fel mindenki önmagának ? Engem azért érdekelne a válaszod. Köszi.
Szia Kavics!
Összevonom Anita kérdéseivel a választ, ami ez alatt van. Enyhe csalódottságot tükröz az írásod.. jól érzem? Bocsánat Tőled és Anitától is!
Először is úgy voltam vele, hogy nem vesz senki komolyan(! erős túlzás, de ezt hittem) az oldalon már, vagyis alig kevesen... mondom, akkor jó, a Szabó Peti pihen és jön helyette egy kis időre parvati(kőszikla :D)
Rájöttem, hogy erős tévképzetben voltam a komolyságot illetően! Bizonyítani akartam magamnak, hogy igen is komolyan vesznek, pláne így, hogy egy gyakorlatilag semmi infót nem lehet tudni, mert érdekes keleti betűvel van írva, így talán van esélyem! Aztán felismertem, hogy minek akarok megfelelni? Semminek! Milyen elvárásom van? ugye a megfelelési kényszer! Minek? Semminek! Több lettem tőle? Nem! Kevesebb? Nem! Több vagyok ha komolyan veszenek? Nem! Kevesebb? Nem! Segített felismerni, hogy milyen játszmát próbálok űzni részemről... Jah, meg annyi, ha már játszma, hogy figyelmet akarok, hogy foglalkozzanak velem, ezért is vagyok ott olykor buta beírásokkal sok helyen, hogy majd csak valaki észrevesz... De aztán visszajutok oda, hogy mh...mit várok el(feleslegesen) ha magam nem veszem észre, fedezem fel(az értékeimet)!
Szóval, van min dógoznom...
"De vajon sikerülhetett volna a játék nélkül? " -------> nem! akkor még maradt volna a kényszer...
Szia Péter !
Köszi a választ. Először is rosszul érzed, semmiféle csalódottság nincs bennem irányodban, inkább meglepődtem, hogy eszedbe jutott ez a megoldás. Szeretsz játszani, poénkodni, de ezt a bravúros lépést nem néztem ki belőled.:)
Először is, én egyáltalán nem ismertem fel az írásod mögött Szabó Péter stílusát. Egyetlen egy dolog tűnt fel, amire figyelnem kellett volna. Az, hogy állandóan jelen vagy az oldalon és most hosszabb időre eltűntél szó nélkül.:)
Mi ketten nem igazán levelezünk egymással, a válaszaid irányomba mindig tömörek és rövidek voltak. Eltérő a stílusunk és még sok minden egyéb, ettől függetlenül én mindig elolvasom az írásaidat. Volt, hogy lett volna mondanivalóm, de nem tettem meg, mert úgy gondoltam, Téged ez nem érdekel. Ugye, milyen jól levezethető az ítélkezés részemről irányodba ? Jó kis lecke nekem !
A másik megfigyelésem. Azzal, hogy felvettél egy másik ént, megváltozott az írásod stílusa, mélysége. A tartalomtól függetlenül elfogadóbb lettél, kevésbé erőltetett. Bennem az az írásod pozitív nyomot hagyott. Akkor most melyik is az igazi Szabó Péter ? Ahány név, annyi ego ?