Én mostanában tanultam, hogy ezek az ünnepek, rituálék milyen fontosak kéne hogy legyenek az emberek életében. Régen minden változást valami szertartáshoz kötöttek, a mai ember meg pont hogy a változástól fél a legjobban. A régi korok emberei úgy adták meg maguknak a lehetőséget, hogy ne féljenek, hanem tudjanak örülni egy-egy változásnak az életükben, hogy sokkal több szertartásuk, ünnepük volt, mint ma. A virágzás ünnepről az jutott eszembe pl, amikor a tanár arról mesélt, hogy a régi magyarok a lányok menstruációs időszakát hívták virágzásnak. Én meg télapónak hívom....de ezentúl én is áttérek a virágzásra, úgy tetszik! És a lányoknál az első mensest hatalmas ünnep követte, együtt örült a család annak, hogy nagylány lett a kisleányból. Ma szerintem nem sok olyan nő él, akit így megünnepeltek, produkálunk is közben mindenféle testi fájdalmat meg dilit! Minden fájdalom, rosszullét, hangulatingadozás oka az, hogy nem tudjuk megélni rendesen a nőiségünket. Merthogy a menstruáció kifejezetten a nőiségünket szimbolizálja. Ha annakidején anyáink hatalmas csinnadrattát rendeztek volna az első nemes napon, biztosan könnyebb volna elfogadnunk ezt a változást is...

A férfiaknak meg 18 éves koruk körül tartottak férfivá avatási szertartásokat. Pl. erdős részen ügyességi, bátorság és erőpróbákat kellett kiállniuk (nyilván nem túl komolyakat azért) és utána ünnepélyesen férfivá avatták őket. Nekik biztosan a férfivá érésüket volt sokkal könnyebb elfogadniuk ezáltal. Gondolkodom én is, hogy a gyerekeimnél majdan újból bevezetem ezeket a szokásokat...

Szóval: ünnepelésre fel! :-)