Szeretet-gyémánt
Mire vagy képes a szeretetért ? Meddig mentél, vagy mennél el az önfeladásban csak azért, hogy érezd a feléd áramló szeretetet ?
Elgondolkodtam önmagamon. Én olyanokat is megteszek, amelyek egyáltalán nem esnek jól. A végén mindig rájövök, nem valódi a szeretet, amit érte kapok. Én nem érzem valódinak, mert becsaptam önmagam, mégis újra és újra megteszem.
Felszabadító érzés lehet, ha önmagadért szeretnek és az is, ha el tudod fogadni, nem kell engem szeretni, az a lényeg, hogy én szeressem önmagam.
Ennyire fontos lenne az ember számára a visszajelzés ? Számomra nagyon fontos, tehát még bőven van mit javítanom az önszereteten. Még ott tartok, többet jelent mások véleménye, mint a saját önértékelésem.
Ez van, de már belülről lázadozok, szóval dolgozok az ügyön. :)
- Kavics22 blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
16 hozzászólásSzia Kavics! Pont ebben a cipőben járok én is. Már tudom egy ideje, hogy mások véleménye irányítja az életemet, és azon vagyok, hogy megtaláljam azt, ami én vagyok. Nem gondoltam, hogy ilyen nehéz. Néha átesek a ló másik oldalára, és a "már csak azért se azt csinálom, amit mások mondanak" történik velem. Hát az se jó.
Mostanában kezdem érezni a saját őszinte véleményemet. Meditációban, meg a tükörben (köszi Klári! szerintem menni fog). Hihetetlen, mennyit tud hazudni magának az ember lánya.
Mire voltam képes a szeretetért??? Ajaj... ez engem valahova oda visz, hogy mennyi dologra vágyunk, ami nem is tesz boldoggá, és csak akkor vesszük észre, mikor már ott vagyunk. Elköltözünk, házasodunk, barátkozunk, tanulunk... aztán az se jó... ledöbbentett annak az embernek a halála, aki az éjjel öngyilkos lett, biztos hallottátok. Pedig ő aztán mindent elért, amit csak szeretett volna...
Szóval keressünk tovább!
Hát ez az ! Mások véleménye normális esetben mégsem lehetne fontosabb, mint a saját önértékelésünk, önbecsülésünk. Hogy miért helyezem sokszor mégis előtérbe ? Mert akkor, abban a pillanatban megerősíti az egomat, hamis szárnyalásra buzdít, hogy aztán jó nagyot zuhanjak. Jó párszor átéltem és átélem ezt a szituációt, mégis újra és újra beleesek a hibába.
Pontosan ráéreztél a másik oldalra is. Amikor tényleg segítő szándékkal közelednek felém, de nem tetszik a tartalom, vagy ezer más ok miatt lerázom a vállamról a segítő kezet és makacsul ragaszkodom a hülyeségemhez. Persze, hogy csalódok és duzzogva elvonulok önsajnálni magam, kreálom a mentségeket. Le is szív alaposan, nem csoda, ha a boldogság és az öröm igencsak elkerül. Pedig mindez ott van valahol mélyen bennem, ritka pillanataimban már mozgolódik.
Eszembe jut a nem is olyan régen vetített riport egy részlete Törőcsik Marival. Müller Péter megkérdezte tőle, mikor volt életében a legboldogabb, hiszen olyan gazdag életutat tudhat magáénak. És azt válaszolta, hogy a kórházban az intenzív osztályon, mert akkor érezte igazán, hogy féltik, szeretik az emberek. Hát ennyit számít a szeretet kinyilvánítása és ennél még ezerszer többet.
Aki önmagát nem szereti, annak kimutatni is nagyon nehéz mások felé, pedig ha nem félsz megnyilvánulni, ha őszintén elmondod a másiknak, hogy szereted, tiszteled, ezzel önmagad is gyógyítod. Én most próbálgatom, sokszor nagyon nehéz kimondanom azt a szót, hogy "szeretlek" és itt nem a szerelemre céloztam, hanem a tiszta, önzetlen szeretetre.
Érdekes amit írsz, nekem eszembe sem jutott, hogy a mások szeretetén keresztül szeressem magam. Én pont azon vagyok, hogy a másokhoz fűződő kötődésemet elengedjem, és saját magam tudjam szeretni, ahogy vagyok. Az a célom, hogy jól érezzem magam magammal.
Sajnos elég sokat görcsöltem azon, hogy szeretetet csikarjak ki másokból. Játszmázásból irtó jó vagyok, az Oscart már megkaptam volna. Semmi nem volt igaz abból amit valaha mondtam vagy csináltam, de még magamnak is sikerült hazudni.
Most az a gondom, hogy az igazi énem, akit szeretnem kéne elég gázos, most még ismerkedünk, nem sietem el, igyekszem óvatos lenni, mert ha én most teljesen őszinte lennék, lehet, hogy száműznének egy szigetre... :)
Hát nem sok okosat írtam. De érdekel, hogy haladsz a dologgal, ha van kedved, majd írd le.
hogy közben meg az igazi szeretet pont hogy nem az egódat akarja növelni. Inkább az őszinteségedet szeretné fényesíteni. Az igazi szeretet elég bátor ahhoz, hogy igazi tükröt mutasson neked, ne pedig olyat, amitől csupán jól érzed magad pillanatnyilag, de nem feltétlenül őszinte. Az igazi szeretet nem megy bele a játszmáidba, melyek az egó növelését akarják kicsikarni, hanem fejlődésre, és önmagad árnyékos oldalának elfogadására, megszeretgetésére buzdít.
De azt gondolom, hogy nem sokan vannak, akik ezt a fajta szeretetet tudják adni másoknak. Aki önmagát nem szereti, az képtelen másokat is igazán szeretni. Addig csak hazudjuk magunknak azt a fene nagy szeretni tudást.
Dehogy akarom mások szeretetén keresztül elfogadni, szeretni magam. Bár egy dolog, hogy nem akarom, a másik pedig az, hogy azért még belemegyek ezekbe a játszmákba.
Itt egyszerűen csak arra céloztam, hogy ha érzem a felém áradó őszinte szeretetet, még a világot is más színben látom. És itt az őszinteségen van a lényeg. Lehet, hogy ez a szeretet bírálat formájában érkezik meg hozzám, ezt az egom miatt nehezebb feldolgoznom, de legalább már eljutottam odáig, hogy többnyire mélyen magamba nézek és megvizsgálom, mire akarják felhívni a figyelmem. Aztán vagy igazat adok, vagy hárítok, nem tudom még pártatlanul, kívülről szemlélni magam. Arról nem is beszélve, hogy sokszor a bírálat mögött van az igazi szeretet, a jószándék, ha ezt sokszor fel is ismerem, a tüske egy kis része azért bennem marad.
Leírni mennyivel könnyebb ezeket a dolgokat, mint befogadnom.
Saját magam elfogadása, szeretete megy a legnehezebben. Haragban vagyok a hibáimmal, utálom, hogy türelmetlen vagyok, nincs bennem kitartás, kiborít a túlzott érzékenységem és még sorolhatnám.
Pontosan ezért megy nehezen mások elfogadása is. Hideg és elutasító vagyok azzal, aki unszimpatikus nekem, hogyan tudnám szeretni !? Még csak nem is törekszem rá. Hát nem hinném, hogy ez az igazi szeretet, a tudatosodás útja, vagy ki tudja ?:)
Szia Kavics!
"Saját magam elfogadása, szeretete megy a legnehezebben. Haragban vagyok a hibáimmal, utálom, hogy türelmetlen vagyok, nincs bennem kitartás, kiborít a túlzott érzékenységem és még sorolhatnám."
A Bölcs Hernyó
Csupán egy tudatlan hernyó volnék? Nem! Csak egy életunt kövérség, akinek elege volt a fa leveleinek felzabálásából. Úgysem jó semmire az. Meddig nőjek még? Minek? Kinek? Elegem van...
Persze zabálhatnék még az élvezet kedvéért, de mire jó az? Úgyis csak nőnék tovább, hogy aztán még éhesebb lehessek. Ez volnék csupán, egy zabálógép? Na neeeem... Ebből elegem van! Ezt nem vállalom tovább! Végzek magammal, így döntöttem.
Mivel szőrös vagyok, így a hangyáknak nem kellek. Élet ez így? Még meghalni sem tudok. A tegnap levetettem magam egy szélső levélről... és? Még csak meg sem ütöttem magam. De nem adtam fel! Még tegnap visszaindultam erre a fára! Csak azért, hogy a rigók, a fekete kaszások jobban lássanak a lemenő nap fényében. De a halálmadaraknak sem kellettem. Pedig azt hittem, hogy a sárga-fekete csíkos ruhám miatt tuti észrevesz majd valamelyik! Észre is vettek, de az utolsó pillanatban mégis mindegyik meggondolta magát. Nem értem miért... Pedig igazán ízletes lehetek ilyen szép nagy kövéren. Valami hibádzik...
Sebaj, akkor gondolkodjunk. Abban úgyis jó vagyok! Értek én mindent!!!
Az azért elszomorít, hogy nem kellek senkinek sem, és még meghalni sem tudok...
És akkor jött az ötlet, egyet tudok csupán a zabáláson kívül: szőni! Így hát gubót szövök. Legyen ez a koporsóm! Itt békésen megfulladhatok és nem zavar, nem tántorít el senki sem. Nem is fognak rám találni, épp ezért a hullámat sem fogják meggyalázni. Igen, ez így jó lesz. Ennek örülök. Mégsem egy buta és szőrös, nagy kövér hernyó volnék! Úgy látszik, az én életem értelme az volt, hogy tudatosan haljak meg. Legyen hát!
Azzal begubódzott. Jó erősen rögzítette koporsóját egy szélvédett faágon. Csak lógott és várt. Várt és várt. Mégsem fulladt meg. Ezt is elrontotta valahol, és nem értette. Cserbenhagyta még az oly bölcs gondolatai is, amire eddig mindig számíthatott. Pedig azt hitte, mindent tud az életről.
Nagyon elkeseredett.
Feladta.
És akkor elkezdődött valami.
Mégsem úgy történt, ahogy eltervezte.
Két héten keresztül, egy teljesen megmagyarázhatatlan változáson ment keresztül, amibe semmi beleszólása sem volt. Nem számítottak gondolatai sem. Csak befelé figyelt. Mást úgysem tehetett. Szinte külső szemlélőként nézte végig saját testének teljes átalakulását. Nélküle történtek a dolgok. Aztán ez is megállt. És csak akkor eszmélt, hogy mintha kinőtte volna valamiféleképp a koporsóját!
De tanult a leckéből. Nem akarta megérteni mindenáron a dolgokat többé. Csak követte vágyait, érzéseit. És most ki akart törni. Kíváncsi volt arra, hogy mivé változott. És nem érdekelte többé az, hogy miért!
Belül is más lett.
Feltörte a koporsó fedelét és kimászott.
Fájdalmas volt az első nyújtózás.
Hatalmas szárnyai lettek, ami örömétől egyre csak tovább nőttek és feszültek. A reggeli szikrázó napsütés megszárította csillogó sárga-fekete mintás szárnyait. Aztán meglátogatta a régi jó barátja is, az éhség. De most nem az a görcsös zabálási vágy lett úrrá rajta, hanem valami édes nedűre vágyott. Érezte a szellőben az illatát. Valami színes tarkaságok felől jöttek a fű közül.
Nem gondolkodott, csak élvezte a létezést, és azt a szellő játékát, amivel először vitorlázott a nektárjukat kínálgató virágok felé...
Üdv: J
Kedves Szeges ! Nem tudom, ki vagy, de tökéletesen érted és érzed a jelenlegi létemet. Bizonyára Te is átmentél ezeken a keserédes állapotokon, máshogy hogyan lennél képes ilyen tisztán érzékeltetni a bensőmben dúló háborút.
Már folynak a tárgyalások a békekötésről, de a bennem lévő lázadó még mindig erősebb, ki kell tombolnia magát, hogy előbújjon a szelídebb, bölcsebb, higgadtabb énje, ha úgy tetszik, a sárga-fekete mintás pillangó, aki megadja magát a létezésnek és félelem nélkül rábízza magát a szélre.
Csodálatos, amit írtál, teljesen felkavartak a mondatok, meg sem próbálom leírni az érzést, amit a felszínre hoztak és ezt most őszintén, minden mesterkéltség nélkül írom.
Szeretettel: Kavics
Szia Kavics22!
Nem a saját gondolataimat írtam. Ollóztam, mert úgy éreztem ezt Rád lehet húzni. Egyébként nyomdász vagyok vidékről, de ennek semmi jelentősége.
Üdv: J
Szia J !
A személyiségjegyek numerológiai elemzésénél találtam itt az oldalon ezt a jellemzést. Nem hiába kettes a számon, kísértetiesen illik rám a jellemzés. :)
"2 szám
Képletükben hangsúlyos lehet: A Rák jegy.
A 2-es szám a Holdat jelképezi.
Az 1-es nap a férfiasságot szimbolizálja a 2.-hold pedig a nőt.
A hozzá tartozó emberek gyengéd természetűek, nagy a képzelőerejük, jó a művészi érzékük és nagyon romantikusak. Tulajdonságaik inkább érzelmi és szellemi síkon, s nem annyira a fizikai világban nyilvánulnak meg.
Fő hibáik, amik ellen védekezniük kell: a nyugtalanság és az izgatottság. A kitartás hiánya terveik és elképzeléseik megvalósítása során, valamint az önbizalom hiánya (ezért is nem eléggé kitartóak). Hajlanak rá, hogy túlérzékenyek legyenek, és túl könnyen válnak melankolikussá és csüggedtté, ha környezetük kellemetlen vagy kevés szeretetet kapnak.
A 2-es szám jegyében született mindenki, aki bármely hónap 2-odikán, 11-edikén, 20-adikán vagy 29-edikén jött a világra.
Szerencsés színei a zöld összes árnyalata a legsötétebbtől a legvilágosabbig, az ezüst és a fehér. Szerencsés drágaköveik és ékszereik az igazgyöngyök, a holdkövek. "
Mindkét írásod mögött segítő szándék rejlik, köszönöm, még akkor is, ha vidéki nyomdász vagy, bár "ennek semmi jelentősége. " :)
Üdv: Kavics22
Szia Kavics22!
Érdekes amit írsz. Hogyan lehet kiszámolni? Vagy elég hozzá, hogy 30-án születtem?
Üdv: J
http://onmegvalositas.hu/cikk/szemelyisegjegyek_es_szamjegyek_numerologi...
Igen, eddig eljutottam, de úgy tudtam, hogy a születési év, hó, nap, stb. határozza meg a számot. Azért köszönöm szépen.
Üdv: J
Azért én inkább egy asztrológus segítségét ajánlanám Neked, az pontosabb, teljesebb és személyre szabott, kerülve az általánosságokat, közhelyeket...
Én is először az asztrológust ajánlanám. Mindezt azért linkeltem be a saját részemről, mert nálam igencsak egybe esik a szakember véleménye az általam bemásolt szöveggel.
Köszönöm szépen mindkettőtöknek. Kíváncsivá tettetek. Tényleg meg kéne tudnom milyen is vagyok valójában, vagy hogy milyennek kéne lennem a csillagok szerint...
Köszönettel: J
Az igazi szeretet elfogadó, balzsamosan gyógyító és képes arra, hogy a legkeményebb kagyló páncélját is megpuhítsa, felnyissa. Nyíltságával, szelídségével, önnön jelenlétével hegyeket képes megmozgatni. Odatartja eléd a tükröt, de nem töri össze, ha nem azt látja benne, amit elvár, hanem elfogadja, amit a másik adni képes.
Az árnyékos oldalaid éppúgy szereti, vagy talán még jobban, mint a napfényeset, mert tudja, ha mellette kibújsz az árnyékból, akkor elfogadtad önmagad és erre mellette voltál képes. Az igazi szeretet nem türelmetlen, nem szab feltételeket, csak egyszerűen létezik és létezni hagy, szinte láthatatlanul, de annál nagyobb erővel.
Úgy nyílsz ki önmagad szeretetétől, mint hajnali köd után az első napsütésben a vadvirág. Nem is tudsz mást, csak szeretetet adni, hiszen olyannak szeretheted magad, amilyen vagy és olyannak szeretnek, amilyen vagy.
És akkor egyszer csak megtörik a jég. Szárnyakat ad a tudat, hogy az lehetsz, aki vagy. Az összes hibád, tévedésed, mellébeszélésed maga a múlt, csak a jelen létezik.
A karjaidat már nem fonod többé magad elé védekezőn, hogy a másik ne lásson beléd, hanem kitárod és elillannak a félelmek, az árnyak.
Most úgy gondolom, ilyen az igazi szeretet. De csak gondolom......