Szorongás, a lelkem rablánca
Az elmúlt két hónap nagy leckét adott nekem, mégis, minden dolgot azonnal megkaptam, ami a továbblépésemhez kellett. Ehhez kellett némi bátorság, szembenézni a lelkem sötét oldalával, meg nyitottság, hogy befogadjam, az új tapasztalásokat.
Állandó szorongásban éltem (talán élek). Sok minden történt (családi okok, amit itt nem igazán akarok még taglalni), hogy ezzel szembe nézzek.
Általában elfojtom az érzelem világom, és hideg intellektussal akarok megoldani mindent, de az élet addig pörgetett, míg tudatosan nem néztem szembe vele.
Megfigyeltem, a gyomrom tájékán állandó szorongó érzés állt fenn. Lefekvéskor a lábam jár, míg álomba nem zuhanok. Az agyam pörög, száz meg száz lehetőséggel.
Aztán jött egy pont pénteken délelőtt: kikészültem. Olyannyira lezuhantam, hogy gyűlöltem már a testvéremet (sosem gondoltam, hogy erre valaha is képes leszek). Ez volt a mélypont. Döntöttem, nem mehet így tovább, elővettem a Sanyi által javasolt technikát: nyisd meg magad, válj Eggyé vele. Megtettem.
Érdekes volt a folyamatot megvizsgálni, eleinte felerősödött a szorongás (már-már elviselhetetlenné vállt), aztán kinyílt a köldök-csakrám, először elől, majd hátul, a végén olyan forró energia kör vett körül, hogy szinte izzottam. Ezzel egy időben eltűnt a szorongásom, helyébe határtalan nyugalom töltött el. A gondolatvilágom is azonnal letisztult: élesen láttam mi miért történik, mi a megoldás, és én vagyok az a személy, aki ezt meg tudja oldani, bár a családban történt a probléma, de mind Egyek vagyunk, egy energiaháló, és mindenkinek megvan a saját szerepe ebben az esetben. Elvégre cipészhez megyünk, ha a cipőnk elkopott, nem pedig a háziorvoshoz. Valahogy így működik a család tere. Nos, most én vagyok a cipész.
Kimerülten álomba zuhantam.
Most az van, néha-néha érzem még a szorongást, de megint ráfigyelek, megint nyitom magam. Azonnal forrósodom, de elmarad a lelkemben a hatalmas érzelmi ingadozás. Majdcsak kimosódik, gondolom idő kell, hogy ezt a berögzült mintát végleg elengedjem.
Úgyhogy szorongó barátaim, nézzünk szembe érzéseinkkel, csak ez a megoldás!!!
- blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
18 hozzászólásnem beszélve a halogatásomról, meg a nagy makacskodásról (elfogadás hiányáról), amivel milliónyi energiát megspórolhattam volna magamnak.
Nem beszélve arról, hogy imádok problémákat megoldani: ha nincs, csak teremtek/teremt a családom valamit, és akkor végre FONTOS lehetek. Izgalom, felelősség, nélkülözhetetlenség hamis illúzióját teremtem meg magamnak.
Na meg az okos hangja szólhat belőlem.
Ezeket meglátni nem volt könnyű: mazohista vagyok, hatalmas önelégült Egóval.
Gyerekek, ekkora hülye, mint én kevés szaladgál az utcákon, szerencsére ;).
Ami a poén, új hobbym van, a neve: önismeret. Végre szembe nézek saját magammal. (új köppeny a probléma megoldó kényszeremnek?).
Zoli, még egy dolgot azért halogatok: pasi-fóbia ;).
Ezt hogy csinálod? A feszültség, szorongás leküzdésére van néhány taktikám, de a Tiéd nagyon érdekelne!
Amíg mellkasi feszültséggel járt, állandóan ott volt a frász: biztos halál...Aztán leköltözött a gyomorba, ez már jobb volt egy fokkal.
Most a beleimnél tart - ez eddig a legelviselhetőbb. Tudom, hogy el kell engedni, csak azt nem, hogyan! A belekből ugyanis ürül sok minden, ami nem a szervezetbe való.:) Csak érzem a feszülést, aztán gyorsan elfoglalom magam - MENEKÜLÉS. Ezen kellene túljutni, mérföldet lépnék előre...
nagyon egyszerű a gyakorlat: csak beülök medis pózba, és a figyelmem arra a testrészre terelem, ahol testi tünetet produkál az adott érzelem. Majd elkezdem magamnak mondogatni, hogy megnyílok, egyre jobban befogadom az érzést. Ha valami ellenállás alakul bennem, akkor lazítok magamon. Nem erőltetem, csak hagyom a folyamatot. Ehhez kellő lazaság kell, az sem jó, ha a figyelmem elcsatangol, de az sem, ha erőszakoskodom. A folyamat utánna automata üzemmódra kapcsol, és csak hagyni kell.
majd megírod mi lett?
Eddig utáltam, de most alig várom, hogy jöjjön!!! :)
Köszönöm!
A kérdést nem nekem címezted,de engedd meg hogy megosszam az én módszeremet.
A megoldás elsö lépése a logikus ész érvek.
Ha ismerem a spirituális törvényeket akkor rájövök hogy nincs oka a szorongásnak.
Persze a szorongás olykor régebbi (elözö élet) eredetü,ilyenkor vissza kell ásni a szorongás gyökeréig.
Nálam a megbocsátás volt a megoldás.
Ha szorongok nem látom meg az élet izgalmas eseményeiben az elém táruló lehetöségeket!
(ezt most élem meg ;)))
Illetve ez az idézet segített át egykor a nehéz napokon:
,,Csak ha leereszkedünk a szakadék mélyére,
akkor találjuk meg az élet kincseit.
Ahol összerogysz,
ott lapul a kincs.
Amit keresel,az éppen abban a barlangban rejlik,
Ahová félsz belépni."
Joseph Campbell
Szeretettel!Erika
Tapasztalatom: nem elég az elmélet: az agyam megérti, hogy tök felesleges, a felszinen meg is magyarázom, de az csak időleges eredményt hozott nálam. Mindig jött valami új dolog, mert hiányzot a megélés, a tapasztalás, tanulni, továbblépni csak ezzel lehet igazán.
Ò igen!
A spirituális törvények ismeretében sokkal könnyebben boldogulok az életben.
Tudom hogy bárhová kerülök az életben ott dolgom van!
Tudom hogy olyan emberekkel,és helyzetekkel találkozom akik tükröt mutatnak nekem,és én bátran belenézek a tükörbe,hiszen látni akarom magam mert csak így tudok egyre jobb emberré válni,és javítani az életemen.
Tudom hogy a hasonló a hasonlót vonza,ezért biztos vagyok abban hogy olyan emberek vesznek körül,illetve fognak körülvenni a jövöben akikkel valahogyan hasonlítunk.Illetve ami bennem van azt vonzom magamhoz.
Ezek ismeretében nem félek a változástól.Nem úgy mint azelött.
Ha megszünt egy munkahelyem tele voltam szorongással,aggodalommal a jövömet illetöen.
De segített az aggódás,és a félelem?
Nem!Söt!
A félelem lebénít,gúzsba köt.
Ide oda szaladgálsz,azt gondolván hogy teszel valamit a jövöd érdekében.Mígnem egyszer csak összerorgysz,kimerülsz,és nem érted hogy miért történik mind ez!?
Szerintem az elméleti tudás,és a tapsztalás kéz a kézben jár.(igazad van Anita!) ;)
Egyik sem ér egy fabatkát sem a másik nélkül.
Azért vagyunk itt a földön a fizikai világban hogy tapasztaljuk.
Azért kaptunk fizikai testet hogy a tapasztálás eszköze legyen a fizikai világban.
Mindent megkaptunk amire csak szükségünk van,egyedül csak rajtunk mulik hogy gazdálkodunk vele.
A bölcs ember nem bujik el,és próbál meguszni mindent ami kellemetlennek tünik,a bölcs ember beleveti magát a tapasztalás élményeibe és megerösödve,meggazdagodva tér vissza.
Erösen és gazdagon aztán sokkal könnyebb,szebb az élet!
Üdv Mindenkinek!Erika
Igazad van! Útját kell állni, farkasszemet kell vele nézni! Mindjárt indulok is. Tudod, nálam ez megy nehezen, de már minden nap megteszem!:) Csak elindulni nehéz és út közben, de ha már ott vagyok, ahol lennem kell éppen - nincs baj! :) Csak most már azt szeretném, hogy én mondjam ki: menjünk, mert ehhez van kedvem!!!
Most utánazéztem az agorafóbiának a neten...
Szóval én a következöket tenném a helyedben:
Vizsgáld meg hogy mik azok a helyzetek amik ezt kiváltják belöled.
Talán így kikerekedik egy adott témakör ami az oka lehet ennek a betegségnek.Én konkrétan régen(elözö életbeli)megtörtént eseményre gyanakszom,de lehet akár gyerekkori,vagy egészen friss élmények maradványa.
Mindezzel szembenézni nagy elszántságot,bátorságot és alázatot vesz igénybe,el kell fogadni a tényt hogy bármi elöjöhet.Bármi amitöl mindvégig menekültél.
Most nem is az legyen a cél hogy leküzd az agorafóbiádat,henem az igazság teljes feltárása,és megismerése.Az agorafóbia éppen az igazság ellen akar eltéríteni Téged,azt akarja elhitetni hogy ha menekeülés közben visszafordulsz és az üldözövel szembe nézel akkor elbuksz.
De ez is csak egy téves képzet!
A saját árnyékod az ami üldöz Téged,és ha veszed a bátorságot és hátranézel megláthatod hogy nincs is ott semmiféle ellenség!;)
A multbéli dolgok már megtörténtek,csak annyit tehetsz hogy megbocsájtasz Magadnak,és megbocsájtasz mindenkinek.
Senki nem várja el hogy szenvedj a multban elkövetetett bünökért,vagy elviselt sérelmekért!
A szenvedés a Te döntésed!
Ugy mint a béke,a megbocsájtás,és a szeretet.
Erika Szeretettel!
Kedves Tőled, hogy utánanéztél. Biztosan nem csak nekem, de az ide látogató sorstársaknak is segíteni tudsz ezek után. A múlt...Magamnak már megbocsájtottam - emberek vagyunk, tévedünk, elbotlunk, elesünk - de mindig van alternatíva az újrakezdésre! Ez volt az első dolog, amit megtettem.
Másoknak már nem olyan könnyű megbocsájtani. Nagyon sok régi sérelmet kidobtam már a kukába - nálam ez jön be. Valami beugrik, elmegyek a szemetesig - "nesze kuka, egyél, ezentúl a tiéd!" Lehet, hülyén hangzik, de nekem bejött. Viszont még mindig vannak dolgok, amiket nem tudom, hogyan kell és hogyan lehet megbocsájtani. Nemrég kezdtem el a bennragadt tüskék eltávolítását, tudod, az olyan nagyon fájókét - csak most úgy csinálom, hogy aki belémeresztette ezeket a tüskéket, azt is vizsgálom, és megpróbálok nem haraggal, hanem megértéssel fordulni a dolgok felé. Van amit és akit megértek, de van amit és akit nem. Ez már nem harag, nem düh, nem a sebek nyalogatása - ez már jóval több annál. Szeretem őket. Szeretem azokat az embereket, akik bántottak! Én már nem bántok senkit. Rég.
Hidd el, nem olyan könnyű mindent megbocsájtani - hiába is szeretném. Ezért is jöttem ide tanulni közétek - pl. hogyan kell megbocsájtani. Ha ez is meglesz, nem lesz árnyék, ami állandóan a nyomomban jár!:)
Mostanra sikerült elérnem, hogy szembe akarok szállni ezzel az ismeretlen félelemmel! Nem könnyű, és nem mondom, hogy nem félek tőle, de szeretném végre az ÉLETEMET szeretni! Azt a fajtát, amit ezelőtt a szörnyeteg előtt éltem, és azt, ami ezek után következik!
Nézd, Bodza... egy régi bejegyzés... igaz a sztorimat már kitöröltem belőle, mert nem lényeg, ilyen pánikolós dolgokról szólt.
http://onmegvalositas.hu/blog/szabo_peti/panik_halalfelelem
Nagyon köszönöm, Peti!:) Már átolvastam most egyszer - de éjjel újra kezdem! Ehhez csend kell és nyugi - ami most nemigen van körülöttem...:)
Túl vagy rajta?
Sokáig volt lépcsőiszonyom. Állandóan ezzel álmodtam. Lépcső= félelem attól, hogy mások el- ill. megítélnek. Amióta nem érdekel, mit gondolnak rólam mások, totál elmúlt! Mondjuk előtte még felmásztam két iszonyat csigalépcsőn meg Nagyszebenben az óratoronyba /aki járt már ott, tudja, milyen/ - szóval ez megszűnt.
Víziszony - zsuppsz bele a Tiszába egy jó úszó mellett - szuper élmény volt!!! Kipipálva!:)
Tériszony - irány a hídra, nézni lefelé. Irány a híd alá, korlát nélküli lépcsőn felmászni a hídra. Sikerült! No para.
Tömegiszony - zsúfolt termű előadások, nagymisék, piac. Megszűnt- eltűnt.
Agorafóbia - egyre többet, egyre többször, egyre messzebb - egyedül. Autóval a párommal. Autóval barátaimmal. Szinte minden nap.
Most elhatároztam, ha jön a "nagyhalál" kifekszem elé. Vigyen el, ha akar, ha meg itt maradok, ennek is vége lesz! Nagyon dolgozok rajta!:)
Remélem, Nálad már múlt idő!:)
Háát, dolgoztam rajta és vannak változások, de nem mereném még 100%osan kijelenteni, hogy minden teljesen rendben!
Viszont, érdekes volt olvasni, hogy beleugrottál a dolgokba, amiktől féltél! A lépcsős para és mások mit gondolnak rólam dolog, az valóban úgy van? Eddig azt hittem, hogy nem érdekel, de még zavar, hogy ki mit gondol róla... haladok, haladok... vagy így vagy Sirállyal, de igyekszem helyrerakni a dolgokat :)
Sok sikert Neked is a fejlődésedhez! :)
Hidd el, a lépcsőiszonyom valódi volt! Álmaimban szinte minden nap kísértett! Egy amolyan "tudományosabb" álommagyarázó könyvben olvastam, hogy a lépcső álmainkban a megítélésünktől való félelmet jelenti. Mondjuk nem ezért jött nálam az, hogy nem érdekel tovább, ki mit mond, gondol rólam - ez az újrakezdés elején volt, tizenvalahány évnyi rossz házasság után...De! Mostani páromat megkértem, vigyen lépcsős helyekre.:) És lépcsőztem. Az első három foknál éreztem egy kis félelmet, de utána már élveztem! A hegyekben minden kilátót megmásztam, sőt, a várromokhoz fel tudtam menni mindenféle félelem nélkül! Nagyon élveztem, ugyanúgy, ahogy a vizet is!
Téged miért érdekel annyira ki mit gondol és mond rólad? A Te életedet Te éled, az álmok, a vágyak, a tettek a tieid! Mit számít más véleménye? Ha ezt el tudod dobni egyszer s mindenkorra, olyan szabadságérzésben lesz részed, mint még soha!!!
Én tudod, hogy dobtam el? Nevetni fogsz: pont egy lépcsőházban, ahol egy szomszéd néni éppen kritizált a válásomért. Csak néztem, hallgattam csendesen, és akkor belémkúszott: "nem érdekel tovább, azt mondtok, amit akartok". Bementem a lakásba és elöntött a szabadság érzése! Sosem fogom elfelejteni.
Próbáld ki!:)
Tudod, szakadékokból igen sokszor kimásztam már, mindig sikerült!
A lényeg most: szembenézni!!! Különben nem tudok továbblépni...Márpedig ezen a nyáron igenis utazgatni, kirándulni szeretnék a családommal! Agorafóbia - mond valamit? Rohadt egy dolog! Valami gúzsba köt, amiről nem tudsz semmit! Magától a félelemtől félni - ez az amin túl kell lépnem : óriási feladat, de úgy érzem, eljött az időm, és meg tudom csinálni!
Csak az egód mondatja veled, hogy kevés olyan futóbolond van az országban mint Te.
Annyi stresszoldót, altatót és nyugtatót, mint amennyit Magyarországon felíratnak, megvesznek és bevesznek az emberek, igen kevés ország lakossága enged meg magának. Többmillió ember alszik szanaxszal, de mivel függőséget okoz, később nappalra is kell. Gyógyszergyártók álmai vagyunk és fóbiákkal és lelki traumákkal együtt. Nem vagy egyedül efféle problémákkal, különösen ebben az országban.
Ettől még egyedi és különleges vagy, a problémák viszont tipikusak, kevesen vannak, akik pirula nélkül, önismerettel vágnak neki a problémáknak.
Gratulálok ahhoz, hogy sikerült a szorongásodat feloldani!
Élvezd kicsit a szabad levegőt és napsütést, ne frusztráld magad helyből valami más fóbiával!
:)
hahahaaha,
köszi, jó volt olvasni :D