Idő paradoxona

Olyan események láncolatáról fogok beszélni, amit jelen pillanatban is tudok érzékelni de, bizonyságot is kell szerezni, rá, mert mit ér az elmélet, ha nem tudom tenni, amiről beszélek. Feltételezéseket az idő segít, benne vagy süllyed vagy, emelkedik.
Csapjunk a lovak közé. Nem érthetően beszéltem a horizontális és a vertikális dimenziók ábrázolásáról tévedésemet a matematikai ábra tette, ami a vízszintes és a függőleges ábra zavart meg. Amiről beszélek itt a történés horizontálisan és nem vízszintesen jelenig meg a történés, ha nem kör síkban. Vagyis a horizontális tér az egyben egy körnek a síklapja is, mert a történési pálya kör síkban halad az események láncolatában. Érthetőbben, mondom, képzelj el egy kör lapot, amit vízszintesen nyugszik a térben ő a horizontális dimenzió, mert az események egy körpályát írnak le a történésben. A vertikális dimenzió függőlegesen képzeled el a kör lapot és így van a térben, mert itt is az esemény pálya így van a történésben. Feltételezésem szerint van egy harmadik esemény pálya is, ha be is bizonyítom (tudom, hogyan kell) mert lennie kell, na ez majd a jövő nem bonyolítom de szükségszerű a létezésben a jelenléte. Igaz a történések e pálya nélkül is történhet. De ha mind három kör sík pálya jelen vagyok külön, külön ez csak „feltételezés” akkor történik meg a folytatólagos idő esemény, ha egynek tudom már érzékelni az időbeni látványt és gömb objektívan érzékelem a tér eseményét? Mert amiről most beszélek az, az idő egy pillanata lesz az esemény részét, mint egy állóképet érzékelek csak. Amikről írok feltételezés egy gondolatom történését valóságát, mesélem el, lehet, hogy neked ez mese és nekem is az de látok lehetőséget rá, hogy a valóságom része lesz, sokat kell gyakorolnom.
Tudat állapotban vagyok, vagyis ha tudsz tele objektívan érzékelni a tért ezek segítségével, tudsz az eseményben lenni, amiről beszélek. Volt egy gondolatom mi volna, ha tudnám látnia horizontális látásmódban a festményt, amit nézek épp látni a festőt, vagyis az eseményben lenni olyat is érzékelni, ami nincs is ott. Mert a képen nem szerepel a festő és a környezete sem. Ez volt az alapgondolat. Tele objektívan érzékelem a teret a kör sík pálya által, vagyis horizontálisban állok akkor lehetőségem, van a térben álló esemény látására. Úgy is, ahogy fordulok a látási szögem tele objektíven, érzékeli a teret, akkor hiszem, hogy láthatom az ott álló esemény képet is. Azért nem történést írok, mert ez csak egy sík, amiben jelen vagyok. Történéshez már írtam milyen dolgoknak az összhatásában kell lenni, (de lehet, hogy nem végül is, történhet másképpen is). A mos-tanról beszélek a festmény látásáról. Mert ha horizontális látásban vagyok, tudom érzékelni azt is, aminek ha most ránézek nincs csak eleje evvel a látásmóddal, tudod a hátulját is látni érted a gondolatomat. Mert ahogy fordulsz a fejeddel (de ha gyakorolsz, már nem kell fordítanod a fejedet, se mert automatikusan vagy a történésben). Vagyis állsz és történik az, amit előtte, míg csak a fejed fordításával tudtál csak elérni nem baj, ha nem tudom csak fordulva érzékelni a dolgokat még jobb is. Ahogy haladsz a gyakorlásban, finomulsz úgyis, és oly dolgokat veszel észre, amiről nem is beszéltem. De ha tele objektívan figyeled a festményt, akkor tudod a történési képet is „látni (feltételezés)” sokat kell gyakorolni.