Mi az amit mindenképpen megtanítanál gyermekednek?
Egy nagyon érdekes vitának voltam fültanúja és részese nem is olyan régen és ennek kapcsán gondoltam kikérem a ti véleményeteket is a témában.
A vita arról szólt, hogy mi az a legfontosabb jellemvonás, tulajdonság amit ha tehetnénk megtanítanánk a gyerekeinknek. Nagyon különböző vélemények születtek és a társalgás eléggé felforrt. Mivel jómagam is két gyermeket nevelek és a barátaimnak is gyerekei vannak így hát a gyerektéma szinte mindig előjön egy egy összejövetelen. Általában egyetértés van a társaságban a gyereknevelést illetően. Most azonban nem így volt.
A „ Mi a legfontosabb jellemvonás, tulajdonság amire megtanítanád a gyerekedet?” kérdésre a következő válaszok születtek:
-„Viselkedni”
-„Keményen dolgozni”
-„Szeretetet”
-„Önbecsülést”
-„Boldogságot”
…és a listát folytathatnánk. Azért hangsúlyozni szeretném hogy a vita nem arról szólt hogy mi mindenre kell egy gyermeket megtanítani, hanem arról hogy mi a legfontosabb.
Minden szülőnek valószínűleg igaza volt. Mindenki tudásának, tapasztalatainak a legjavát adná tovább a gyerekeinek. Nem vagyunk egyformák. Persze felvetődik a kérdés, hogy lehet-e igazából „tanítani” a gyereket, hiszen a gyerek valójában a minta alapján tanul. Az lesz számára fontos és követendő amit otthon lát. Mondani sok mindent lehet, de ha vizet prédikálunk és bort iszunk….nos, ennek tudjuk mi a vége.
Na de azért mégis. Ha választanom kellene egyet a sok közül, akkor én a „boldogságot” választanám. Ha meg tudnám tanítani gyermekeimnek a boldogság titkát, akkor minden bizonnyal megtenném. Egy dolog biztos, igyekezni fogok!
Szerintem rendkívül fontos, hogy az ember a boldogságot ne a külső körülmények változásától várja, hanem megtalálja azt a belső békét és bizonyosságot amelynek eredményeként boldog életet él.
Olvastam hogy kutatások folynak a boldogsággal kapcsolatosan. A kutatók arra jöttek rá, hogy mindenkinek van egy elemi boldogság szintje, amely 50%-ban genetikai adottság, 10%-ban a körülmények eredménye és 40%-ban tanulható. A lényeg pedig az, hogy történjék bármi ai az ember életében, tragédia vagy lottó 5-ös, pár hónapon belül az ember visszatér erre az elemi boldogság szintjére. Ez azért elgondolkodtató.
Te mit gondolsz erről? Te mit tanítanál meg gyermekednek? Mit tartasz a legfontosabbnak?
- Ariadné2010 blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
8 hozzászólásMi volt a beszélgetés tárgya?
Kicsit kifejtenéd bővebben?
A gondolkodással, nem oldjuk meg a problémákat. A gondolkodással teremtjük őket.
Eckhart Tolle.
A gyereknevelés volt a téma és megkérdeztem, hogy mit tartanak a legfontosabbnak azok közül amit fentebb felsoroltam. Mire tanítanák a gyermeküket ha megtehetnék? Mi az ami számukra a legfontosabb, esetleg ami nélkül a többi "tanítás" kvázi sántít. Igazából az egészet úgy is lehet fogalmazni, hogy mi felnőttek mit tartunk fontosnak az életben...
Lelkesen olvasom, és olvasom de még sem értem? Kicsit összefüggéstelen, nem?
Az egyetlen hosszútávú!!!! és fontos tanítás a gyereknek a Te életed.
(...és a családi kötődések. Csak hogy a katafánál maradjak :))
Lehetnek az életében kanyarok, de mindenképpen előbb-utóbb visszatér a forráshoz.
Én azt tanítanám meg a gyermekemnek, hogy hogyan boldoguljon az életben. Azt hiszem ebbe beletartoznak az általad felsorolt jellemvonások és tulajdonságok is. Ha lehetne, akkor minden élettapasztalatom (bár ebből még nincs túl sok) megosztanám vele, hogy ne kövesse el ugyanazokat a hibákat amiket én.
Ha a felsorolt tulajdonságok közül kell választani akkor az önbecsülést választanám talán. Szerintem mindennél fontosabb, hogy bízzon magában és legyen elég önbizalma az embernek. El kell fogadnunk önmagunkat, ha boldogok akarunk lenni. Ezért fontos, hogy legyen önbecsülésünk. Nekem nem sok van és talán épp ezért akarnám ezt megtanítani a gyermekemnek.
ღ dream girl ღ
Hát... erre többféle válaszom van. Az itt felsoroltakból én a szeretetet tanítanám meg neki, ugyanis a szeretettel el lehet érni minden mást, így az önbecsülést (ugyebár önmaga szeretete), és a boldogságot is. Úgy gondolom, de ez lehet, hogy csak egy ostoba indigó-ideológia (ez most nem ide tartozik, csak azért neveztem nevén úgymond a dolgot, mert én az vagyok, és észrevettem magamon, hogy máshogyan gondolkodom, mint a környezetem), én úgy gondolom, hogy az olyan dolgok, mint a "viselkedés" felesleges dolog, mert bár az emberi, általános berögződés megkívánja a sokaságba való beilleszkedést, aminek én későn döbbentem rá, hogy álozata vagyok, ez igazából a saját magad értékelésében javítani nem javíthat, rontani viszont akár nagyon sokat is ronthat, leigázva ezzel az önbecsülést, és így legjobb esetben csak szürke mindennapokat él az ember, rosszabb esetben elfordul a világtól, főleg ugyebár tizenéves korban, amikor az ember szeme elé tárul a nagyvilág.
Ez az egyik fajta válasz.
A másik az, hogy a gyermekemet nem tanítanám meg semmire, mert - ahogy olvastam -, nagy részben a gének és a szülői minta dominál, és bár a nevelés fontos szerepkör lenne a társadalmi beilleszkedés szempontjából, azonban az önképet a "jóra nevelés" csonkítja. Bár, szeretném megcáfolni magamat, ugyanis, ha gyermekeinket nem tanítjuk semmire, akkor a társadalomból való kilógás szintén elszigeteltséget eredményez. Nem tudom eldönteni, hogy melyik hatásnak tenném-e ki a belőlem fakadt életet, de én a magam szempontjából így látom a dolgokat, és ha édesanyám, akit mélyen tisztelek és szeretek, így gondolta volna, én lehetséges, hogy jobban örültem volna, de ugyanennyi esély van az ellenkezőjére is. Mindenesetre most már magamtól próbálok majdnem felnőtt fejjel egy tiszta, és társadalmi ideáktól mentes ÉN-t kialakítani, és én ezt szeretném elérni a gyermekem nevelésébe, ha születik.
Szerintem az önszeretet, önbecsülés. De persze ehhez saját magam kell megtanulni igazán szeretni, hogy hiteles minta is legyen hozzá.
Kriszti