Témák más szemszögből - párkapcsolat
Az egyik újdonsült ismerősömmel beszélgettem a családfelállításról, és látom, hogy ingatja a fejét, forgatja a szemeit, néha meg csak úgy néz ki a fejéből. A monológom végén megkérdeztem, mi a véleménye. Azt mondta, most már magyarázatot talált néhány problémára.
Ezután az eset után gondoltam arra, hogy egy-két témában, különböző könyvből idézek, hátha ez a fajta nézőpont segít másoknak is megvilágosítani egy pár helyzetet.
És ha már Valentin-nap, kezdjük a párkapcsolattal:
Részletek J. Neuhauser: Mitől működik a szerelem? (Bert Hellinger párterápiája) című könyvből.
"Szeretni csak a tökéletlent lehet
A tökéletes nem vonzza az embert. Az önmagában nyugszik, messze a normál élettől. Szeretni csak a tökéletlent lehet. Csak a tökéletlen ösztönöz növekedésre, a tökéletes nem.
A férfiaknak és a nőknek szükségük van egymásra
A férfi választ egy nőt, mert érzi, hogy férfiként hiányzik belőle a nő, és a nő választ egy férfit, mert érzi, hogy nőként hiányzik belőle a férfi. Mindketten érzik a hiányát annak, ami a másikban megvan, és mindketten meg tudják adni azt, amire a másiknak szüksége van. Ahhoz tehát, hogy egy párkapcsolat sikeres legyen, az kell, hogy a férfi férfi legyen és férfi maradjon, a nő pedig nő legyen és nő maradjon."
Következő rész: A kötés és következményei
Hozzászólások
50 hozzászólás... minden jelző nélkül, ahogyan a szép magyar nyelvben ez kialakult. Számomra csak egyet jelent - ismerem a felsőbb, lelki Énemet, és értem az üzeneteit.
Ebben az értelemben pl. azt mondani, hogy lelkiismeretesen végzi valaki a munkáját - csak akkor van értelme, ha valóban a lelke szerint való feladatokat vállal és végez. Használja még a pszichológia a lelkiismeret kifejezést a szuperego beinternált mintáinak való megfelelésre, de ez is badarság az előbbihez képest.
Értem én, hogy hellingeri fogalmakat próbálsz megismertetni, de azért ne felejtsük el megmutatni a legősibb értelmét sem a valódi Lelkiismeretnek. Amúgy az I. tipusú lelkiismeretet inkább az önismeretre hasonlít. Ez utóbbi meg valamiféle családi csoporttudat, ami nemcsak a jelent, hanem az időben több generációt is magába foglaló energiainformációs mező, aminek elsősorban az információ tartalmával dolgozik a családállítás.
Gondolom én, bár lehet, hogy nincs igazam, mert nem ismerem eléggé.
Nagyon jófele jársz. Egyszerűen arról van szó, hogy az érzelmeinkben élő lelkiismeret (egyéni lelkiismeret) például kitagadhatja azt családtagot, aki gyilkolt, vagy egy csecsemőkorban meghalt gyermeket (ilyenkor nem beszélünk róla, elfelejtjük, mert pl. szégyennel, vagy nagyon nagy fájdalommal jár.) Az archaikus lelkiismeret ezt nem "tolerálja", a következő generációban valaki tudat alatt képviselni fogja a kirekesztettet.
Nagyon fontos tudni, hogy ez nem valamiféle elmélet, minden amit Hellinger leírt, gyakorlati tapasztalaton alapul. Jelen esetben például, amikor a már álló képviselők között megjelenik az, akit kizártak, teljesen megváltoznak a dolgok, gyakori a megkönnyebbülés. ("Végre itt van....")
Hellinger a morfogenetikus mező tulajdonságaival magyarázza a jelenséget, (Rupert Sheldrake is foglalkozott ezzel a témával) ahol az összetartozó lények tagjai láthatatlan összeköttetésben állnak egymással.
Nagyon örülök, hogy "idetévedtem" a Párkapcsolatról írottakhoz. Sok mindent megtudtam, megérthettem az írásokból és így helyrebillentek az életem egyes kockái (pedig még nem is végeztem a teljes anyag elolvasásával:) Köszönöm Neked az írásaidat!
Egy érdekes mondatodra bukkantam egyik válaszodnál. Idézem:
"Hellinger a morfogenetikus mező tulajdonságaival magyarázza a jelenséget, (Rupert Sheldrake is foglalkozott ezzel a témával) ahol az összetartozó lények tagjai láthatatlan összeköttetésben állnak egymással".
Ez merésznek tűnő gondolatokat ébresztett bennem.
Úgy gondolom, hogy ennek szellemi szinten is igaznak kell lennie...Ez azt is jelentheti, hogy mi is a morfogenetikus mezőn keresztül vagyunk összekötve a lélekcsaládunkkal, az igazi eredetünkkel, a forrással, az Istennel!
No de akkor ez egy csodálatos igazság, mert nincs miért aggódnunk, félnünk, bizonytalankodnunk, csak hittel, bizalommal rábízni magunkat a felettünk lévő erős "láncolatra"!
Úgy szeretnék hinni ennek igaz voltában!
Kedves Michaelita!
Egyik barátom is azt mondta, hogy választ kapott jónéhány kérdésre, és az ő inspirálására kezdtem el irni a bejegyzéseket.
A feltevésed igaz, ha a családállításon szükséges, akkor be szoktuk állítani a "minden élet forrásának", vagy akár Istennek a képviselőjét. Persze ez attól függ, hogy a felmerült téma mit kíván. :)
A sorstévesztés
Az archaikus lelkiismeret legelőször is ugyanolyan jogokat biztosít az odatartozáshoz a csoport minden tagja számára, noha az érzelmeinkben lakozó lelkiismeret olykor azt kívánja tőlünk, hogy egyeseket a családból kizárjunk. Olyanokat például, akiket rossznak gondolunk, de olyanokat is, akiktől félünk. Kirekesztjük őket, mert úgy gondoljuk, a jelenlétük veszélyt jelentene a számunkra. Amit azonban a személyes lelkiismeretünk ilyen esetekben helyénvalónak tart, azt a másik, mélyen rejtőző lelkiismeret elítéli. Nem tűrheti ugyanis, hogy bárki a családból kitaszított legyen. Ha mégis megtörténik a kirekesztés, akkor ennek a közös lelkiismeretnek a hatására valaki később arra kényszerül, hogy az életével a kizárt személyt utánozza és képviselje, anélkül hogy ennek tudatában lenne. Ezt a tudattalan összekapcsolódást valamely kitaszított személy sorsával nevezem én sorstévesztésnek. Számos alkalommal ez áll a gyermekek nehézségeinek és az irántuk érzett szülői aggodalomnak a hátterében.
Mindebből az következik, hogy sok gyermek - akiknek a viselkedését furcsának találjuk vagy akikről úgy véljük, hajlamosak lehetnek az öngyilkosságra, továbbá azok, akik szenvedélyfüggővé válnak, illetve bármilyen lelki zavar jeleit mutatják - egy-egy kirekesztett személyt képvisel. Mivel a gyermek problémáját az okozza, hogy az élete összefonódott a kirekesztett személy sorsával, ezért egyedül az jelent megoldást, ha mind a gyermek, mind pedig a család többi tagja újra a látóterükbe engedik a kizárt személyt és maguk közé, valamint a szívükbe visszafogadják. Csakis így szabadulhat ki a gyermek a sorstévesztésből.
A gyermek problémájának megoldásához tehát egyfelől arra van szükség, hogy végre odafigyeljenek rá azok a családtagok, akik eddig elfordultak tőle, másfelől pedig arra, hogy mindazok, akik korábban rosszindulatúan vagy elutasítóan viselkedtek valamelyik családtaggal szemben, szólítsák meg szeretettel azt a személyt és fogadják vissza újra maguk közé.
Van még egy másik törvény, amely a mélyen rejtőző, archaikus lelkiismeret sajátja. A gyermekek számára ez is okoz nehézségeket, ugyanis azoknak, akik már korábban a családhoz tartoztak, elsőbbséget biztosít azokkal szemben, akik később csatlakoztak. Létezik tehát egy rangsor a korábbi és az új tagok között, amelyet be kell tartani.
Sok gyermek azonban veszi a bátorságot és magára vállal valamit a szülei helyett, hogy segítsen nekik, noha ezzel megszegi az elsőbbség törvényét. A személyes lelkiismerete ösztönzésére ilyenkor efféléket mond magában az anyjának vagy az apjának: „Majd én vállalom azt helyetted!" „Majd én bűnhődöm helyetted!" „Majd én megbetegszem helyetted!" „Majd én meghalok helyetted!" Mindez szeretetből történik, ámde vak szeretetből. Ez a vak szeretet vezet aztán szenvedélyfüggőséghez, erőszakhoz, öngyilkossághoz.
Ezeknek a szélsőséges viselkedésmódoknak tehát az áll a hátterében, hogy a gyermek megpróbál magára vállalni valamit a szülei helyett és ezzel megsérti az elsőbbség törvényét. Ezt a vétséget azonban súlyosan bünteti a mélyen rejtőző, archaikus lelkiismeret. Minden egyes gyermek, aki arra tesz kísérletet, hogy magára vállaljon valamit a szülei helyett - vagy bárki más helyett, aki már előbb a közösség tagja volt -, kudarcot vall. Az efféle próbálkozások sohasem járnak sikerrel. Mindenkor bukásra vannak ítéltetve, éspedig minden közösségben.
A rangsor
Ha valaki a rangsornak tudatában van akkor képes azt helyreállítani. Például úgy, hogy a szülők felelősséget vállalnak a tetteikért - illetve azokért a sorstévesztésekért, amelyekbe belesodródtak - és ők maguk viselik a terhét mindannak, ami ezekből következik. Ebben az esetben a gyermekük szabad, többé már nem érzi szükségét annak, hogy mások helyett magára vállaljon olyasmit, ami csak azokra tartozik.
Amikor tehát a gyermekeknek segítünk, hogy véget vessenek a mások dolgába való beavatkozásnak, először nem velük foglalkozunk, hanem a szülőkkel, akiket arra ösztönözünk, hogy ők maguk legyenek úrrá a nehézségeiken. Ha a szülők megoldást találnak a problémáikra, a gyermekek megszabadulnak a terhüktől. újra nyugalmat találnak és biztonságban érzik magukat.
Ha azt mondom, „minden gyermek jó és a szüleik szintén jók", némelyek talán a fejüket csóválják. Hogyan is lehetne ez igaz? Az efféle kijelentések túl messzire mennek. Hiszen ez egyszersmind azt is jelenti, hogy mi is jók vagyunk, hogy jók voltunk gyermekekként és jók vagyunk még mindig. Azt jelenti, hogy a szüléink is jók, hogy jók voltak gyermekekként és szülőkként szintén jók.
Szeretnék tisztázni valamit ezzel kapcsolatban, hogy elkerüljük az efféle felszínes megjegyzéseket: „De hiszen ezt és ezt tette a gyerek, ezt és ezt tették a szülők!" Igen, pontosan ezeket tették. Mi áll azonban a viselkedésük hátterében? A szeretet.
Ebből már magától értetődően következik, hogy mindenki jó, bármilyen legyen is, sőt éppen azért jó, mert olyan, amilyen. Értelmetlen tehát azon aggódnunk, hogy vajon mi jók vagyunk-e, vagy azon, hogy a gyermekeink, illetve a szüléink jók-e vagy sem. Csupán a tekintetünk homályosul el néha annyira, hogy nem vesszük észre a jót magunkban vagy másokban. Az alábbiakban mindezt tágabb összefüggéseiben is kifejtem.
A családfelállítás révén fény derült arra, hogy mindannyian részei vagyunk egy-egy nagyobb szerveződésnek, egy családi rendszernek, amelyhez a szüleinken és a testvéreinken kívül hozzátartoznak a nagyszüleink, a dédszüleink, az őseink mind, ugyanakkor mások is, akik valamilyen meghatározott módon a rendszer számára fontosak voltak, mint például a szüleink vagy a nagyszüleink korábbi partnerei. Ebben a komplexumban mindenkit egy bizonyos közös erő irányít, amely erő meghatározott törvényeknek engedelmeskedik.
A családi rendszer egy szellemi mező, amelyben - ahogyan ezt a családfelállítás során megtapasztalhatjuk - mindenki mindenkivel kölcsönhatásban áll. Olykor-olykor rendet lenség uralkodik ebben a mezőben, mert előzőleg kizártak, elutasítottak vagy elfelejtettek valakit, annak ellenére hogy szintén odatartozik. Ez a kitaszított, kirekesztett személy azonban szintén kölcsönhatásban van a többiekkel és érvényesíti magát a jelenben, ugyanis ennek a mezőnek az alaptörvénye szerint ugyanolyan joga van az odatartozáshoz mindenkinek, aki része a családi rendszernek. Innen nem lehet senkit sem kizárni. A szellemi mező számára nem vész el senki sem, általa mindenki folyamatosan befolyással van a többiekre. Amikor valakit bármilyen okok miatt kirekesztünk a családból, a mező a benne érvényesülő kölcsönhatások révén kijelöl egy családtagot a kitaszított személy képviseletére. Ez a családtag azután ...
Ez a családtag azután, talán éppen egy gyermek, elkezd furcsán viselkedni. Szenvedélyfüggővé válik vagy megbetegszik, esetleg bűnöző lesz belőle vagy legalábbis egy erőszakos alak. Akár még gyilkos is lehet vagy skizofrén, bármi. No de miért? Mert bensőséges érzelmi szálak fűzik valakihez, akit kizártunk, és ilyen módon kényszeríti ki, hogy tekintsünk szeretettel erre az elutasított, kitaszított személyre. Az efféle, visszatetszést keltő magatartás hátterében tehát ott áll a szeretet. Szeretet egy kirekesztett családtag iránt.
Ezekben az esetekben, ahelyett hogy ....
Ezekben az esetekben, ahelyett hogy a gyermekért való aggodalmunkban megpróbálnánk őt magát megváltoztatni, ami - tudjuk jól - amúgy sem használ, hiszen bennünket meghaladó erők akaratának engedelmeskedik; mindkettőnk figyelmét arra a szellemi mezőre irányítjuk, amelyhez tartozunk, és a gyermek vezetésével egészen addig vizsgálódunk benne, amíg meg nem pillantjuk azt a helyet, ahol a kitaszított személy várakozik arra, hogy feléje forduljunk végre és visszafogadjuk őt a lelkünkbe, a szívünkbe, a családunkba, a csoportunkba vagy akár a nemzetünkbe.
A családfelállítások során nyert széleskörű tapasztalatok a következőképpen foglalhatóak össze. Minden gyermek jó, ha hagyjuk, hogy az legyen, vagyis ha nem kizárólag vele törődünk, hanem magunkhoz engedjük mindazt, amihez ő szeretettel közeledik. Nem kezdünk aggodalmaskodni a nehézségekkel küzdő gyermek - vagy felnőtt - sorsával kapcsolatban és nem járnak a fejünkben efféle gondolatok: „Hát hogyan is tehetett szert erre a viselkedésre?" hanem vele együtt a problémája hátterében álló kirekesztett személy felé fordulunk és azt magunk közé befogadjuk. Amint ez a személy helyet kap a szülők szívében, illetve a család vagy a csoport közös lelkében, a gyermek - illetve a nehézségekkel küzdő felnőtt - fellélegzik. Végre kiszabadulhat a sorstévesztésből, amely őt ezzel a másik emberrel összekapcsolta.
Ha mindezzel tisztában vagyunk, akkor ...
Ha mindezzel tisztában vagyunk, akkor képessé válunk arra, hogy szülőként vagy bármilyen más családtagként türelmesen várjunk egészen addig, amíg világossá nem válik a számunkra, hová vezet bennünket a gyermek a viselkedésével. Amikor azután egészen odáig elkísérjük őt, és a szívünkbe fogadjuk azt, akit ott találunk, a gyermek megkönnyebbül.
Megkönnyebbülünk azonban mi is, szülők és más családtagok. Egyszerre mindannyian megváltozunk. Gazdagabbak leszünk, mert magunkban újra helyet adtunk valakinek, akitől korábban elzárkóztunk. Képessé válunk arra, hogy másképpen viszonyuljunk egymáshoz. Több szeretettel, több megértéssel, túl a jó és a rossz közhelyes megkülönböztetésén - amely esetleg azt eredményezné, hogy magunkat jobbnak, a többieket pedig rosszabbnak látnánk - és túl azon, hogy elítéljünk olyanokat, akik éppen csak más módon fejezik ki a szeretetüket. A gyermek nyomában haladva eljutunk oda, ahová a szeretete viszi őt, ezzel pedig a jó és a rossz megkülönböztetésére irányuló késztetésünk megszűnik.
Szia Ildikó!
Szeretnék veled személyesen beszélni, ha lehetséges kérnék egy e-mailt a duo-home@t-online.hu címre.
Köszönettel:
Zsolt
Sziasztok!
Április 25-én vasárnap családfelállítási csoport indul. Sanyival megbeszéltük, hogy aki az Önmegvalósítás oldalról jelentkezik, kedvezményesen vehet részt rajta. Ha témát hoz, 6000,- ha segítő /érdeklődő, 1000,- a részvételi díj.
További információ: www.csaladfelallitas.5mp.eu
Száraz Ildikó
Az előzőekből természetesen az is következik, hogy a szüleink szintén jók és mindaz, ami miatt esetleg szándékunkban állna szemrehányást tenni nekik, a szeretetükből fakad, csak éppen ez a szeretet nem felénk irányul, hanem olyasvalaki felé, akihez a gyermekkorukban odafordultak és akit a családba akartak fogadni. Ha minden ilyen kitaszított személynek sorban helyet adunk magunkban, akkor mi is elérkezünk oda, ahová a bennük élő szeretet a szüleinket szólítja. Akkor szabaddá válunk, ők is és mi magunk is. Egyszerre minden megváltozik körülöttünk, megtapasztaljuk, mit jelent az igazi szeretet.
A gyermek eltitkolt szeretete
Sziasztok!
Egy másik honlapon kérte az egyik érdeklődő, hogy írjak az "elveszett iker" témájáróll. Arra gondoltam, hogy miután ez a jelenség nagy hatással van az ember életére, (saját tapasztalat) ide is leírom amit ott olvasható.
Én legelőször családállításon találkoztam azzal, hogy bizonyos problémák oka a még anyaméhben korán elveszett (meghalt ikertestvér) volt. Akkor beszélünk elveszett ikertestvérről, amikor a (természetes, vagy mesterséges) fogantatáskor több petesejt termékenyül meg, - akár 3 is - de csak egy gyermek jön világra. A többi, néhány hetes magzat korában meghal. Van amikor teljesen felszívódik, esetenként a méhlepényben egy-egy kemény gumó jelzi jelenlétét. Ha a terhesség korai időszakában például vérzés jelentkezett, de egészséges baba jött a világra, nagy valószínűséggel a vérzéskor egy magzat halt el. Előfordul, hogy az élő testvér testében egy jóindulatú cisztát, vagy teratoma nevezetű fekélyt találnak, benne az ikertestvér szövetmaradványaival. Az elveszett iker jelensége gyakoribb, mint gondolnánk. Az orvosi kutatások szerint minden 10-dik terhesség ikerterhességnek indul.
A családfelállítás azt mutatja, hogy az élő testvér lelke emlékszik arra, hogy volt vele valaki élete indulásánál. (A legújabb kutatások szerint a magzat szíve már két és fél hetes korában ver. Ilyenkor sok anyának még sejtelme sincs, hogy gyermeket vár.) Felsorolok néhány pszichoszomatikus problémát, ami az elveszett ikertestvér jelenségére hívhatja fel a figyelmet. Pánikrohamok, bőrbetegségek, indokolatlan szédülés, emésztési zavarok, körömrágás. A korai veszteség következményei lehetnek: bűntudat, magányosság, depresszió, erőtlenség, félelem az érintéstől, vagy éppen az állandó érintési vágy, féltékenység, munkahelyi kudarcok, állandó pénzhiány, gyermektelenség, tanulási nehézségek.
Van aki két ember helyett eszik, dolgozik, vásárol, gyakran ír naplót, ami a testvérével folytatott párbeszédet helyettesíti.
Gyakran a „testvérkeresés” a párkapcsolatra, és a gyerekhez való viszonyra is hatással van. Vagy nagyon bensőséges, összeolvadó kapcsolatra vágynak, vagy menekülnek. Esetleg túlzottan szeretik a gyereküket („meg tudnám zabálni”) túlságosan félnek attól hogy meghalhat a gyermekük, vagy alig merik megérinteni, nehogy bajt csináljanak
Ha valaki nagyon ragaszkodik a háziállatához, az sokszor az elveszített testvért hivatott pótolni.
Előfordul a csillapíthatatlan magányosság érzése, folyamatos nyugtalan utazás, (mintha a testvérét keresné) vagy felfokozott érzelmi állapot a bármilyen veszteségre.
Ikertestvér elvesztés lehet az oka pl. az anorexiának, autizmusnak, kábítószerezésnek.
Óva intek ugyanakkor mindenkit, hogy bizonyos tünetek jelenlétét kizárólag egy ikertestvér elvesztésének tulajdonítsa. Ezek a tünetek más okra is visszavezethetőek lehetnek. Minden esetet külön meg kell vizsgálni.
Akit részletesebben érdekel a téma, annak figyelmébe ajánlom A.R.Austermann - B.Ausermann: Dráma az anyaméhben című könyvét