A Segítő Ego | Önmegvalósítás.hu

A Segítő Ego

Soha nem tudtam egyet érteni az ego elnyomásával, mégis belesétáltam és én is megtettem.
Már-már megfosztva magamat az élettől.
Az elmúlt években mindent sikerült elfogadnom bármi történhetett, azt be- ill. elfogadtam.
Igaz fáradt voltam és nem igazán éreztem jól magam, de bármi jött azt elfogadtam. Már ritkán meditáltam, mert észrevettem nem kapok belőle energiát, sőt veszítek vele. Nem figyeltem megfelelően, hisz valójában jól kellett volna éreznem magam attól ,ha sikeresen oldom meg a megoldandó feladataimat, ehelyett én testileg és lelkileg is egyre rosszabbul lettem és, hogy ezt fokozzam még ezt is elfogadtam. A napokban felvillant egy kép bennem magamról egy életerős vidám harcias lányt láttam, aki régebben voltam és nagyon jól éreztem magam a bőrömben.
Na, ez a kis villanás ráébresztett arra, hogy valami nincs rendben, valamit nagyon rosszul csinálok. A nagy elfogadásban tulajdonképp feladtam önmagam…
Feladtam az egomat, azt akitől más vagyok, akitől egyedi vagyok itt és most. Ez a részem tud küzdeni, harcolni, szembeszállni, sikereket elérni és más lenni.. Rájöttem szükségem van rá, hogy éljek!! Nagy szerepet tölt be hisz segít élni. Segít abban, hogy megismerjem és szeressem magam. Egyelőre nélküle nem megy, de a segítségével még sok mindent elérhetek és megtapasztalhatok. Tegnap sikerült kicsit előcsalogatnom és már maga a meditáció is fantasztikus volt, de amit utána megéltem az szintén, hisz erősen, tele energiával, jókedvűen, hihetetlenül jól éreztem magam.
Szóval, köszönöm az egomnak,hogy van és segít a tapasztalásban.
Most igyekszem megteremteni magamban az egyensúlyt és figyelni arra,hogy többet ne nyomjam el egy nagyon fontos részemet!


Beküldte: | 2009. jan. 03. szombat - 22:05

Hozzászólások

2 hozzászólás
Az egó Én vagyok
2009. január 04. vasárnap, 1:05 | secrets (útkereső)

Gyakran és sokszor olvastam ún. "mesterektől, fel- és megvilágosult " gondolkodóktól, hogy az egónkat le kell győzni, ő áll minden fejlődésünk útjában.
Régóta érzem azt, hogy ez talán tévutat jelenthet mások számára is, de nekem mindenképpen.
Azt gondolom, hogy éppúgy, mint a "szeretet" szót, gyakorta ráhúzzák olyan tevékenységekre, elgondolásokra, amelyhez semmi köze, mintha ezen embereknek fogalmuk sem lenne arról, hogy az ego valójában mit is jelent.
Számomra nemcsak a személyiség rendszerének egyik alkotó elemét jelenti a másik kettő mellett.
Az egot ugyanis az ember élete során alakítja ki a környezettel folytatott dialogusban (interakcióban).
Az egó fejlődése kialakítja az én védő mechanizmusait, amelyek segítenek neki az életben maradásban. Az emberi ego a mások helyzetébe való beleélés, a másokkal való együttérzés révén fejlődik és virágzik. Folytonosan elhatárolva magát saját, el nem fogadható tetteitől, gondolataitól, cselekedeteitől (mindezt az elnyomás, a felejtés, a kivetités, az öncsalás és önámítás, valamint a megváltozott tudati állapotok segítségével).

Mint tudjuk ez nem csak a tudat módosító szerek használatával érhető el, hanem pl. a meditációval is...
Egyetértek veled abban is, hogyha egyensúlyra törekszünk az életünkben, akkor nem kell senkit sem "elnyomnunk" magunkban, sem a környezetünkben...

Szeretem az egomat, legyen is az bármily tökéletlen, mert hiszek abban, hogy tökéletlenül is lehetek tökéletes.
Mások számára éppúgy, mint önmagamnak.

Az életünkért viselt felelősséget vállaljuk magunkra és ne bújjunk a "gonosznak" titulált, nevezett egonk mögé.
Mert vegyük észre, hogy akkor önmagunkkal vagyunk haragban...

Krízis nélkül nincs fejlődés.
Sok sikert kívánok Neked a saját fejlődésedhez!

Örülök és köszönöm, hogy rátaláltam az írásodra!:-)

A Tükör... Ezek a gondolatok tisztán és érthetően
2009. január 13. kedd, 16:34 | Tóth Roland (útkereső)

A Tükör...

Ezek a gondolatok tisztán és érthetően egybefoglalják életem elmult időszakát.Mikór azt mondom elmúlt,az időre értem,ami szügségeltetett ahoz,hogy megértsem; az írások tanítani próbálnak,az ego meg is tanít.És ez minél fájdalmasabb,annál értékesebb...
Már hozzászoktam,hogy mikor életem fontos kilométer kövéhez érkezem,az élet tükröt helyez elém,hogy megnyugtasson;"nem vagy egyedűl"
Az ego életre szoló társ,ami vagy velünk eggyütt fejlődik és tanít minket,vagy hanyatlásunkat követve büntet,hogy tanúlhassunk...

Köszönöm Neked a sorokat,kívánok sok szépet és jót!

T.Roland