Önszeretet
Hogyan kell szeretnem magamat? Budhannita-tól kaptam pár önszerető technikát, gyakorlati tippet önszeretetre.
Arra gondoltam, hogy sok ilyen technika létezik, és sokan vagyunk, akiknek jól jön egy blog ami csak az önszeretet technikákat és gyakorlati tapasztalatokat összegzi.
Az önszeretetet nem elég egyszer magunkévá tenni, hanem folyamatosan ébren kell tartani ezt az érzést, táplálni kell! Aki még nem szereti magát, de szeretné szeretni, az itt elolvashatja mások történeteit, akiknek sikerült, hogy hogyan csinálták.
Szeretném ha ez a blog lehetne a ,,Miért nem kellek?"című blog kistestvére.
Erika Szeretettel!
Hozzászólások
60 hozzászólásSzomorúan látom, hogy nincs fent ez a blog a friss hozzászólásoknál. Gondoltam megírom, hogy érdekelnek engem is a technikák. Ha sokat össze sikerül szedni, akkor remélem mindenki megtalálja a szívéhez közelit.
Hajrá!
Üdv:
Gyuri
Szerintetek komolyan van olyan hogy valaki nem szereti önmagát?
Jó darabig én is azt hittem, hogy ez lehet a baj, illetve hogy addig nem tudok másokat szeretni, amíg magamat nem szeretem.
Aztán jött egy autóbaleset, amikor olyan köd volt hogy az orrunk hegyéig sem láttunk, és szépen bele bukfenceztünk egy árokba.
Mivel nagyon lassan mentünk az egész egy lassított felvételnek tűnt.
Mellettem ült a három éves fiam (akkor még nem volt kötelező a gyermekülés) , és én nem őt rántottam magamhoz, sőt egyáltalán nem őt védtem, hanem magamat.
Nagyon sokáig lelkiismereti kérdést csináltam a dologból, mert hogy csak én lehetek ilyen önző rossz anya.
Most akkor hogy is van ez? Szeretem magam vagy nem?
Na és ha nem , ez miből derül ki?
Ti mitől vagytok abba biztosak hogy nem szeretitek magatokat?
Noa
Hogyne lenne, legtöbb ember nem szereti magát. Én se vagyok biztos benne hogy már kellőképpen szeretem magam.. de azért sokkal jobban mint régen. Ez nem azonos az egoizmussal, inkább önelfogadás.
Amiről beszéltél az meg szerintem inkább a Lélekjelenlét kategória.
Jaguár, remélemlátod, hogy bólogatok, annyit viszont megjegyeznék, nálam az önszeretet több, mint az önelfogadás.
Pl.: tökéletesen elfogadtam, sőt, élveztem, hogy én egy fiús, racionális elmeként élek. Sőt, mikor a női oldalam megélésének gondjait vágták a fejemhez, bevallom, még hü.. nek is néztem a másikat. Megmagyaráztam: minden nő más típus, én ilyen vagyok, az a Ti bajotok.
Hol van ebben a szeretet önmagam iránt? A félelmeim falán senkit sem engedtem be. Itt az oldalon én jóval nyitottabb, érzelmesebb tudok lenni, sőt, mégha kritika ér, megnyílok.
De ha élőben találkoznál velem, nem hinnéd el, hogy egy ember az aki ír, és ugyanaz, aki ott áll előtted. Figyelek az emberekre, érzem mi folyik bennük, de a testtartásom, hangszinem, szavaim egy elemzőt fejeznek ki. Nagyon jó barátommal pont erről beszélgettünk tegnap. Zoli, ezúton is köszönöm neked minden szavad :). Ma már nem fáj, ha mondják, ezt meg ezt kell változtattnod, elfogadtam, ez a bibi, ez az igazság.
Mégis NEHÉZ. Megszokott álarcom szerint viselkedem már jópár éve. Hiába elemeztem, meditáltam, mikor abbahagytam ugyanaz a mechanizmus lépett fel bennem. Ez sok tudatos munkával változtatható meg, ez az én defektem.
Arra kellett rájönnöm, hogyha magamban a szeretetet megélem, magam felé irányítom, akkor ahogy eltelít, tovább csordul, mindenki és minden felé. Ez az Önszeretet. Jól írja Erikám.
Addig, amíg csak elemzünk, önelfogadunk, kritikussá vállunk, ha szeretünk, létrejön az együttérzés, az Ön-, és minden szeretete.
Az meg hogy eléggé, vagy nem eléggé szereted magad, meg csak részletkérdés.
Úgyhogy ezért tanácsoltam Erikának az önszeretet gyakorlását, mert magamban ráébredtem, hogy ez lehet az igazi kulcs a falaim lebontására. Mert egészen addig, amíg csak elképzelem milyennek kéne lennem, mint nő, és elveszek a részletekben, hogy mert ez és ez lett, nem történik semmi. Marad az elméleti szint, plussz egy vágykép, ami szintén nem én vagyok. Ha viszont szeretem magam, a falakon átszivárog a szeretet, aztán leomlik észrevétlen, és megjelenik a NŐ. Úgy, ahogy van, valójában, nem pedig egy vágyképnek, új szerepnek megfelelően.
Köszönöm mindenkinek a tanítást, amit napról-napra tőletek kapok.
Ismét meghajolok mindenki előtt
Ez szép. Viszont akkor az önszeretet előfeltétele az önelfogadás, így van?
igen, Jaguár, én is gy gondolom ;)
Azért konkrétan neked válaszolok most Anita, mert elég hasonló dolgokat látok benned, mint magamban. Aztán ezt valószínűleg az egóm iratja le velem, hogy megnyugtassa magát, nincs egyedül a bajaival, de én is ugyanebben a csónakban evezek. Túl analizálok mindent, mindenről kisregénnyi elméleteket szövök, és valóban.. rám sem biztos, hogy rám ismerne akárki az életben, mert én sem tudok mindig ugyanúgy viszonyulni gyakorlatban ezekhez a dolgokhoz, mint elméletben. Amikor pár napja rátaláltam erre az oldalra, eldöntöttem csak olyan témákban fogok megszólalni, amiről már van tapasztalásom, nem csak elméleti síkon mozgok benne. Na ez a téma asszem pont ide tartozik, ráadásul nagyon aktuális személyemre. Az utóbbi időszakom nagyon mélypontos volt, most kezdem úgy érezni magam, hogy mintha már összeszedőben lennék inkább, mint romokban, de még azért nem az igazi. Sorra olyan dolgokat követtem el, amiket igazából nem is értek, hogy miért. Az a baj, hogy a lejtő egyszerűbb akadály, mint az emelkedő, viszont ha lemegyünk a lejtő aljára, akkor a legutolsó pozitív állapotért is emelkedőt kell másznunk. Ezt hajlamos vagyok elfelejteni, és ha egyszer megindulok lefelé, akkor nagyon nehezen szedem magam össze úgy igazán. Elkövetek egy hibát, és akkor bezzeg nem kezdek el mindent analizálni, hogy vajon ezt most miért, egyszerűen csak "mekkora f*sz vagyok" és jön az önmarcangolás, aztán elkövetem még egyszer a hibát, mert azt hiszem helyrehozhatom az előzőt vele, de persze esélytelen.. És ezt mélyen legbelül valahol mindig tudom is, csak akkor, amikor elkövetem, valahogy megszűnik az a hudenagy tudatosságom, amire annyira esküszöm.. Aztán ezért megint csak az önmarcangolást adom magamnak.. És egy pillanatig én is azt a következtetést vontam le, hogy az emberek nagy többsége nem szereti magát. Aztán rájöttem, hogy ez nem így van. Szeretnénk mi mind magunkat, ha tudnánk melyikek is vagyunk mi magunk. Mert a saját baklövéseimre visszatekintve a meglapuló ok mégiscsak nagy többségben öncélú, és azért követem el, hogy nekem jobb legyen. A gond az inkább, hogy az a "nekem" az sokkal inkább az egómnak felel meg. Elkövetek hülyeségeket, mert az egóm vágyai arra ösztönöznek, aztán meg ugyanez az egó szidja, és hárítja a felelősséget a valódi önmagamra. Tehát az, hogy nem szeretjük magunkat, leginkább annak a következménye, hogy nem is igazán tudjuk, hogy kik vagyunk. Valaki az elménkben egy csúnya viccet űz velünk. Elköveti a hülyeséget, aztán még az ártatlant, a gyengébbet hibáztatja. Úgyhogy én is azon vagyok, hogy ne az egóm legyen már az erősebb, mert így egyszer csak rossz vége lesz. Ilyenkor meg leülök, és mindezekre rájövök, csak úgy látszik nem elég határozottan. De haladok már, most tényleg úgy érzem :) Jó hatással vagytok rám amúgy :) asszem regisztrálok is most már végre, mert én is indítanék szerintem 1-2 témát :)
Hagyd, hogy vigyen le a lejtő
Éld meg mediben, nap-mint nap, unásig. Egyszercsak meglátod, mi taszít le odáig. Vissza kéne mászni? Szerintem az már könnyeden megy, mivel végre leraktál egy pakkot, ami nyomasztott. Nekem ez idáig bevállt.
Ne feledd, ne hibáztasd magad, csak haladj, ne minősitsd önmagad, mert akkor csak taszigálod magad. Élj. Jó az önfejlődés, de kellenek a szünetek. Legyen meg a meditáció, aztán hagyd. Menj az emberek közé, vagy csinálj valamit a ház körül. Másképp nem megy. Türelem.
Igen, az egóm, na igen. Azért nem kell ostorozni. Ez van, de lesz jobb is.
A lelkiismeret furdalásról vettem még észre: akkor jön, ha az énképem sérül. Megfelelési kényszer mozgatja. Ha viszont kipróbálom így is, meg úgy is, akkor rájövök, még mindig élek. Az egó miatt akarunk mindig valami történést. Mert akkor érezzük, hogy élünk. Mekkora hülyeség? Hiszen, ha csak ülök is élek, vagyok!
Na erre most írtam megint egy kisregényt, amit aztán kitöröltem, mert rájöttem, hogy nem vagyok tisztában még teljesen az ilyen téren működő gondolataimmal, és pont azt mondtam, hogy csak akkor szólok hozzá témához, ha már azt lejátszottam magamban :) Minden esetre nagyon egyet értek veled gyakorlatilag minden egyes szavadban. A lelkiismeret furdalásról is ugyanezt vettem észre, csak nem mindig tudok vele mit csinálni, pont a megfelelési kényszer miatt. Mert csomószor csak pont arra vágyom, hogy egyszerűen csak üljek, és létezzek, vagy egyedül mászkáljak csak a fák között, de annyi kinti elvárás van, hogy egyszerűen lehetetlen, mert annyian vesznek körül, akik ezt nem tudják megérteni, és elfogadni, hogy ha meg teszem azt kikapcsolnám a mobilomat és nem érdekelne senki és semmi, akkor azzal másokat bántanék meg. És borzalmas dolog ilyeneken agyalni, mert tényleg lelkiismeret furdalást szül. Hanyagoljam el magamat, hogy másokat ne bántsak meg, vagy hanyagoljak el másokat, hogy magammal foglalkozhassak? Mert kettészakadni nem tudok. De példának okáért párom az, aki ha nem vagyok vele, akkor rossz a kedve, meg mindenfélét a fejemhez vág, amitől utána bűntudatom van, hogy azért sz*r a kedve, mert nem tudtam felemelni a popómat és bemenni hozzá Pestre. De ha meg bemegyek, akkor meg frusztrált vagyok, mert nem volt időm magamra. Közben tudom, hogy nekem ő az igazi, mert ő az út a belső nőmhöz, a teljességemhez, és annyi mindent tanultam magamról általa, amennyit előtte egyik barátnőmtől sem tudtam, de ettől még szükségem van néha az egyedül töltött időre, amikor magam vagyok. Nem azért, mert előtte nem lehetek önmagam, vagy maszkot viselnék, mert tényleg ő az, aki előtt egyszerűen nem tudok maszkot viselni, és mégis szeret. Tehát ő is engem szeret, de már annyira, hogy minden boldog percét szinte tőlem teszi függővé, és sokszor nem érti, ha elkezdek spirituális témákról beszélni, és elmondani neki, hogy az egyedüllétet nem kötelező magánynak felfogni, és a másik hiányára fókuszálni annyira, hogy a saját energiánk kárára menjen. Igen tudom, hogy ez a tükör elv alapján azt jelenti, hogy én is még sok dologtól függök, és ez így is van, de pont ezért lenne szükségem az egyedüllétre, hogy ezeket le tudjam játszani magamban. Mert amikor nincs rá lehetőségem, akkor szoktak egyszer csak megjelenni a lejtők, amik közbe meg folyton azt kapom, hogy ha ezt így folytatom, akkor elveszítem még őt is, közben meg pont ahhoz, hogy megtartsam, kéne megtalálnom önmagam, amihez meg kellenek a hepehupák. De ez a párkapcsolat is csak egy a sok paradox, ördögi körös kinti tényező közül, amikkel még nem mindig tudok mit kezdeni.
(Egyébként nagyjából ugyanazt írtam le végül, amit elsőre :D)
De jól leírtad, így működik.
A zsarolás mizéria meg enyhül, majd idővel meg is szűnik. Szokás kérdése. Szakíts magadra időt mindenképpen. Találd meg az egyensúlyt. Jópofa vagyok, pont ez a nehéz. Na mindegy. kezdetben jön majd a "hiszti", de majd elmúlik, főleg, ha látja, még fel is töltődsz tőle. Minden esetre, mikor együtt vagytok, akkor éreztesd vele, (bár a leírtak alapján eddig is ezt tetted) hogy mennyire jó neked vele. Nem lenne valami, ami őt is érdekelné? Valami olyan időtöltés, amikor ő is kicsit máshol elfoglalná magát. Egy kis plusszt vinne a hétköznapokba, neki is, aztán meg is beszélnétek, kivel mi történt.
De lépni kell. Ez sajnos így van, mert előbb-utóbb tényleg a kapcsolatotok kárára megy.
Az a helyzet, hogy ami őt érdekli, az a másokon való önzetlen segítség. Ami gyönyörű tulajdonság, nem győzöm neki hangsúlyozni, de amikor már az ember saját kárára megy, úgy már nem biztos, hogy hasznos. Én is beleesek a hibába, mint ahogy le is írtam, hogy annyira foglalkoztat olykor, hogy a másiknak jó legyen, hogy tényleg csak pont én vagyok, aki az energiáját elveszíti közben. És ő is így van vele, szeret másokkal törődni, de közben tudom, hogy magával ez idő alatt töredék annyit sem foglalkozik, mint kellene. Azt mondja nem tud egoista lenni, de a szó valódi értelmében pont ezzel egoista, mert az egonak elégtétel tud lenni, hogy másnak örömet okozott, de önmagában meg csak vágyakat ébreszt, hogy ezt majd viszont kapja valakitől, csak az emberek többsége nem olyan, mint ő, így igazán energiát nem tudunk másokból nyerni, csak magunkból. De rajta vagyok a változáson, és tudom, hogy nekem is először magamban kell lerendezni, hogy aztán kifelé is működjön, csak kérdés, hogy ő ezt ki tudja-e várni. Mert ha nem, és teszem azt ráunna a spirituális mizériáimra, és kidobna, akkor az eddigi kötődéséből ítélve neki sokkal rosszabb lenne utána. És már megint ott vagyok, hogy azt nézem, neki mivel okoznék pillanatnyilag nagyobb örömet ..
Tényleg nagyon paradox :)
Halihó!
Én nem tudom értelmezni azt a kérdést, hogy szeretem-e magam. Mert perzse, hogy igen.
Mint ahogy az előttem reagáló (talán Jaguár) is említette, inkább az a kérdés, hogy eléggé szeretem-e magam.
És esetemben egyértelmű a válasz, hogy még nem eléggé. Ezt én még csak nagyon földhözragadt módon tudom megközelíteni. Olyan dolgokból vonok le következtetést, hogy mit csinálok egy nap?
A múltkor vettem egy doboz yoghurtot (1kg-os vödör!), és az egészet megettem vacsorára. És utána desszertként ettem müzlit rá is, nem keveset. Ha szeretném magam, akkor nem lenne rá késztetésem, hogy így kibabráljak magammal.
De ami elég mélyre ható kérdés: Az elmúlt 24 órából hogy percet élveztem igazán? Tessék összeszámolni. Ez 1 nap hány százaléka? Ha igen jó napom van és még az alvást is "élvezetnek veszem", akkor talán a felét. Vagyis az életem másik fele kuka, vagy másképpen fogalmazva másnak adom.
Én úgy hiszem, minél jobban szeretem önmagam, annál jobban élem az életet. Ellenvélemény?
Üdv:
Gyuri
nincs :D
Tehát azért nem szereted magad mert megettél egy doboz joghurtot?
Nem éppen fordítva?
Vagy nem pont mások szeretete hiányzik?
Én ezt most komolyan nem értem!! Amikor a joghurtot etted nem élted az életed?
Noa
Úgy vélem pontosítanom kell a yoghurtos dolgot. Túl zabáltam magam, vagyis rossz közérzetig ettem magam. Ez csak megmutatja, hogy valami nem stimmelt velem. Nem lelkiismeret furdalásom volt miatta. Csak egyszerű pótcselekvés volt. Valaki hiányzott, és nem sikerült összehoznom a "figyelemelterelő hadműveletet" sem - ezt is nagyon vártam, + fáradt voltam; így kissé magam alá kerültem, és ez lett a vége.
Hogy azt a bizonyos yoghurt evést bele számítom-e az életem élésébe? Nehéz kérdés. Inkább nem. Nagyon finom volt, de nem "okozott" örömet, nem "élveztem". Talán az első harmadát sikerült volna, már ha szép lassan ettem volna.
Hasonló élmény?
Üdv:
Gyuri
Sziasztok!
Csak gondolkodom...
Mikor szeretem magam? Ha nem haragszom magamra. Ha nem haragszom, bármit is csináljak (pl. lopok) elfogadom hogy ezt teszem. Ha ezután elkapnak, és magkapom a büntetést, nem haragszom magamra a tetteim miatt, elfogadom a büntetést. - Ez ne jelentse azt, hogy nem élek meg közben, esetleg, szégyent, VALAMILYEN (nem tudom mit!!) érzést azért, mert valakitől "elvettem" valamit. Ide tartozik még, hogy a gátlástalan bűnözők is valami ilyen állapoban lehetnek, de ez nem jelenti azt, hogy VALÓBAN szeretik is magukat, csak gondolkodom itt a bokor mögött...
Kedves Gyuri!
belső hangom szerint, azzal hogy megetted azt az 1 kg joghurtot, és miegymást, nem kibabrálás magaddal addig, amíg ezt nem gondolod róla. Fogadd el, hogy erre volt szükség, mert lehet hogy ez egy nagy terv része. Egy olyan tervé, amit te magad a születésed elött alkottál meg, és esetleg a cél a 150 kg majd onnan lefogyni úgy, hogy egy nap diétát sem tartasz, csak olyan "önismeretféle" dolgokat művelsz eközben, és ezzel igen nagy bizonyítékot adhatsz más emberek számára! Természetesen az is lehet, hogy nem így van a terv, ezt csak Te tudhatod!
(bocs nem akartam túl személyes lenni :-) )
Néhányan úgy gondolják(juk), hogy az életet a születést tapasztalás végett választjuk. Tapasztalni mindenfélét (duálisan: jót és rosszat). Ha tudjuk szeretni magunkat, akkor elgfogadással éljük meg a tapasztalásokat, ezáltal szeretve tisztelve magunkat(lelkünket) -direkt írtam egybe-.
Lehet hogy vannak galibák a soraim között, kérlek világítsatok rá, mert csak itt dörmögök magamban a bokor mögött...
Tamitek
:-)
Sziasztok,
keresgélés közben leltem rá erre a blogra., és nagyon megtetszett, amiket írtatok. Jó látni, hogy nem csak én küszködök ilyen kérdésekkel, problémákkal.
Azt hiszem elég határozottan kijelenthetem, hogy nem szeretem magam. Soha nem is szerettem. Életem folyamán rengeteg kritikát kaptam, nem volt jó ez se, az se, így teljes mértékben önállótlan és bizonytalan lettem, mindig mások véleményétől és visszajelzésétől függött, hogy éppen jól érzem-e magam, vagy sem. A külsőmet se tudtam elfogadni, kb. 7 kiló felesleg volt rajtam, de mindig irtó rondának és kövérnek láttam magam. Ma ez talán már változott, mert fogytam, és azt tartom is, de hosszú évekig jöttem ki folyton sírva a próbafülkékből...
Aztán odáig jutottam, hogy ma már határozottan érzem azt, hogy óriási falakat emeltem magam köré. És nem csak óriási, hanem vastag is. Nem hiszem, és nem is fogadom el, hogy engem bárki is szeret. Ugyanakkor az én szeretetem (ha van) se megy mások felé. Én így élem meg. Barátom azt mondja, érzi az iránta való szeretetet, én nagyon gyakran csak ürességet. És ez megőrjít! Félek, hogy előbb vagy utóbb éppen ezért ki fogok lépni ebből a kapcsolatból, mert ez megtöri a lelkem, hogy úgy érzem nem tudok szeretni. Ha egyedül vagyok, akkor nem kell szeretnem, nincs kiért küzdeni...
Nagyon tetszett erika leírása, miszerint mikor elkezdte szeretni önmagát, ez tényleg működött. Hogyan kell azt csinálni??? Engem ez nagyon érdekel, ezért kérlek írjatok ezzel kapcsolatban! Nem akarom már minden napomat sírással tölteni!
Előre is köszönöm, ha válaszoltok!
Üdv mindenkinek!
Azzal a szándékkal nyitottam ezt a blogot hogy bölcs és hasznos tanácsokat kapjak én is,és mindazok akiknek nem megy az önszeretet.
Most pedig azt látom hogy jó nagy homályban botorkálunk mindanyian...!? ;)))
Mivel már foglalkozom ezzel a témával a ,,Miért nem kellek?"c. blogból kifolyólag.Megosztom hogy mire jutottam.
Azt gondolom hogy az önmagam szeretése nem abban nyilvánul meg hogy megeszek egy liter joghurtot;)
vagy elveszem magamnak a legnagyobb süteményt,vagy mindenféle kacattal örvendeztetem meg magam.Vagy befizetek egy welness hétvégére...stb.
Hanem szeretem magam ahogy vagyok!
Nem könnyü kifejteni mit érezek....
Szerintem az önszeretet tanulni kell.A hozzászólásokból az derül ki számomra hogy fogalmunk sincs hogyan kell ezt csinálni.Hogy mi is ez egyáltalán!Lehet hogy tudtuk valaha,de elfelejtettük....
Nem mondom hogy profi szinten szeretem magam,de egészen picike lépéseket tettem ez ügyben.
S furcsa módon az történt hogy egyszeriben mindenkit szerettem!
Persze eddig is nagyon kedves és barátságos kislány voltam,de azért voltak fentartásaim az embertársaimmal kapcsolatban! ;)
Hogy akkor tudsz szeretni másokat ha magadat is szereted,ezt nagyon sokszor hallottam már.Elég közhelyes,és semmi logikai értelmét nem látom.
Viszont müködik!
Ha elindítom a szeretetet magamfelé,az a szeretet nem áll meg.Továbbhalad rajtam át a másik emberbe,mindenkibe akivel én kapcsolatba kerülök bármilyen módon.S a szeretet akkor sem áll meg,hanem a többi emberböl akiknek tölem jött a szeretet energia ök is továbbadják nekem.
S ez így egy kört alkot,amit folyton táplálni kell.
Mondjuk így már logikus...;)
Erika Sok Szeretettel! ;)
Lehet, hogy ismeritek a könyvet, de hátha van, akinek újat mondok. Louise L. Hay: Éld az életed! című könyve éppen erről szól. Gyakorlatokkal, példákkal magyarázza el, hogyan szeresd magad. Én elég gyakran elolvasom ezt a könyvet, és előfordul, hogy a tükör előtt gyakorolok.
A Canadahunon megtaláljátok.
Különbséget kell tenni az önzés és az önszeretet között. Önző az, aki arra teszi a hangsúlyt, hogy szeressék. Helyesen az szereti önmagát, aki mindig szolgálni akar másokat, tehát úgy, hogy nem engedi megkötöztetni magát azokkal, akiket szolgál. Az önszeretet tehát az igazi szeretet. Az szereti helyesen önmagát, aki meg tud feledkezni önmagáról, viszont mindenhol és mindenkiben meglátja azt, hogy minden és mindenki által Ő mennyire szereti őt. A helyes önismeretnek nagyszerű eszköze az, ha mások hibáival találkozunk. Mások hibái által ismerheted meg, hogy hol tartasz te a türelemben, irgalomban, megértésben, áldozatvállalásban, alázatban, hűségben. Ezekkel kapcsolatban nehezen tud bárki is önismeretre jutni magányban vagy olyankor, ha mások szeretik őt. Egy embernek soha nem szabad arra törekedni, hogy szeressék őt. Ez mindig az önzés irányába visz, tehát a pokolba.
Az önszeretet: csúcsérték. 'Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.' Az szereti helyesen önmagát, aki azokat a körülményeket, melyeket nem ő választott, önismeretének elmélyítésére használja fel. Ilyen volt az a lator, aki a kereszten ismerte fel igazi én-jét. Ha valaki így áll ehhez a keresztjéhez, akkor az már hallhatja: 'Még ma Velem leszel a Paradicsomban.' Körülményeinket tehát ne zúgolódásra, hanem önismeret-szerzésre használjuk fel!
Önismeret nélkül nem tudod kitisztítani szeretetedet úgy, hogy az téged szándéka szerint boldogítson. Önismeretet pedig nem lehet könyvből tanulni. Ha akarod tudni, hogy ki is vagy igazán, akkor legalább egy vagy két hétig írd le minden nap, hogy mire használtad fel az idődet. Mi sajnos képesek vagyunk arra, hogy becsapjuk önmagunkat. A tényeket nem lehet letagadni. Cselekedeteink tükrében tudjuk megismerni, hogy milyenek is vagyunk valójában.
Ha egy hétig óra-pontossággal föl tudtad mérni magad a tekintetben, hogy mire használtad fel az idődet, akkor szánd rá magadat, és osztályozd meg cselekedeteidet. Így aránylag objektív képet kapsz magadról. Ha vállalod önmagad megismerésének ezt az útját, akkor látni fogod, hogy hol tartasz jelenleg a szeretetben. A szeretetnek mindig a másért végzett szolgálat mutatja meg valódiságát. A szeretés nem az álmok világa, hanem a gyakorlati áldozatvállalásé. Ebben lehet Vele találkozni. Így vár minket."
Önmagam szeretete? = Megfelelő önértékelés = önbecsülés. Hogyan tudom növelni az önbecsülésemet..?
1, Konfrontáció, nehéz kihívások vállalása -> sikerélmény
2, Megértés és a felvett negatív szokásminták elengedése (pl. nem vádolom magam, amiért megettem egy egész joghurtot, hanem megértem, hogy az ott akkor rendben volt.) Minden a jó érdekében történik. (pozitív "paranoia") Tudatosítással és meditációval - emlékeztetem rá magam.
3, Mások önbecsülésének növelése
4, Számtalan egyéb apró technika és trükk, de a lényeg:
5, NEM MINŐSÍTÉS. Nem dolgom megítélni, hogy ez rossz, az jó - magamat illetően sem. Az egó ítélkezik. Miért ítélem el saját magam? (hosszasan lehetne kifejteni, folytatni...)
Szia Ivan! A szeret maga a lét, ezért persze, hogy abba születünk, ezzel főt hajtunk a bölcsek köve összes előtt. Csakhát vörös meg rószaszín és kék, meg ibolya eltolódás van, ezért a megélése vagy már megvolt, vagy még nincs itt az ideje. Ezzel saját realitásunkat meg megmagyarázzuk.
Mit szólsz? Elég jó kifogás? Kellően áldozati? Kellően külsődleges? Kellően körülményes?
Szerintem erre mindent rá lehet fogni.
Asszem szabadalmaztatom.
:)
Sziasztok! Én nemrégóta gondolkodom ennyit mint mostanság. Mostanában foglalkoztat ez a téma, én úgy nőttem fel,abban a tudatban, hogy szeretni kell embertársainkat, elfogadni olyannak amilyenek. És ha mindenki így él, akkor mindenki szeretve van. Én mást szeretek, más pedig engem.Ez a körforgás biztosítja, hogy mindenki kap szeretetet. Nekem sokkal nagyobb örömet ad, ha szeretek mást, és ezt ő érzi, mint ha engem szeretnek. Sokkal fontosabb.
Számomra az , hogy szeressem magam, olyan idegen.Az önző dolog. Mivel sokat olvasok,hallok mostanában erről, próbálok rájönni, hogy kell ehez hozzáfogni?? Szeretem-e magam?? Miből tudom meg? Hogy kell ezt tanulni?? Mi van akkor ha ez nem sikerül, úgy élem le az életem, hogy másokat szeretek csak, ami eddig is boldoggá tett.
Várom véleményeteket!!!
Szia Marcsy!
Szerintem pont kellőképpen szereted önmagadat! Hiszen, ha nem szeretnéd, akkor nem is lennél képes annyi szeretetet adni! Ez is az egyensúly része! :-)
Üdv: Twindragon
Amíg nem szereted önmagad addig másokat is csak feltételekkel tudod szeretni.
Szelektálsz.
Olyankor mindíg,azaz a legtöbb esetben meg tudod mondani hogy kit szeretsz és miért.
S akadnak olyanok akik közömbösek a számodra,vagy éppenséggel ellenszenvesek.
Hogy mindenkit tudj szeretni különösebb ok nélkül ahhoz már kell az önszeretet.
Mert akkor már minden emberben saját magadat látod!
Kivétel nélkül!
Puszi!Erika
u.i:Mivel eljutottál ahhoz hogy ezen már gondolkozol,tudat alatt Te magad is sejted hogy ez a mások szeretete kevés....hm?
Amit itt leírtál az még nem az önszeretet.
Persze ez egy tényleg nagyon jó ,,gyakorlat",bár én inkább nevezném életfelfogásnak.
,,Minden értem történik" ezt ennyire egyszerüen is meg lehetne fogalmazni akár.....
Olvasgatva a hozzászólásaidat szeretném megosztani a meglátásom Veled kapcsolatban.:Tudod ha a környezetünkel sikerül is elhitetnünk hogy mennyire bölcsek vagyunk,az még nem a bölcsesség!
Tudást csakis alázattal,szorgalommal,teljes odaadással szerezhetünk.
A tudás soha nem a környezetünk elismeréséböl és csodálatából fakad!
Próbálj egy picit lazítani!;)
Erika Szeretettel!
A saját mosolyod a záloga annak hogy mosolyogni láthasd az egész világot!;)
Üdv!Erika
II.János Pál : Mosolyod
2007,12,14
Mosolyod , mely szívből fakad , aranyozza be Arcodat !
Mosolyod nem kerül semmibe , mégis sokat ér testvéred szemébe !
Gazdagítja azt , aki kapja , s nem lesz szegényebb az sem aki adja !
Pillanatig tart csupán , de örök nyomot hagy maga után !
Senki sem oly gazdag , hogy nélkülözni tudná,
És senki sem oly szegény , hogy meg ne érdemelné !
Az igazi barátság látható jele !
Hintsd be a világot egészen vele !
Mosolyod :
Nyugalom a megfáradottaknak ,
Bátorság a csüggedőknek ,
Vígasztalás a szomorkodóknak !
Mosolyod értékes , nagyon jó ,
de semmiért meg nem vásárolható !
Kölcsönözni nem lehet , ellopni sem ,
mert csak abban a percben van értéke ,
Amikor arcodon megjelen !
És ha ezután olyannal találkozol ,
aki nem sugározza a várt mosolyt ,
Légy nagylelkű és a magadét add !
Mert senkinek nincs nagyobb szüksége mosolyra ,
Mint annak , aki azt másnak adni nem tudja ! ! !
Szeretettel :úá
:)
,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,
,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,, - vessző, írásban tagolásra használják...
ha nem használják, akkor egyfajta olyan értelmet kap az iromány, hogy mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja... vagy tudatosan kerül ez így vagy bizonytalanság leplezésére...
Nos, hogy ennek mi van a hátterében, azt elég ha a gazdája tudja... elég érdekes úgy olvasni valamit, hogy a mondat eleje értelmes, de a végére már értelmetlen a nem megfelelő tagolás miatt. Emiatt, még ha "értékes" gondolat is van benne, kihagyom...
Jah, és :)
Sokat fejlődtél , mióta nem jártam itt.
Ezt a hozzászólásaidból is látom !
úá