Hogyan engedjük el életünk nagy szerelmét?
Segítséget szeretnék kérni Tőletek, mert életem egy borzasztó nehéz szakaszában vagyok. Több évig tartó szenvedélyes szerelem ért véget, mert kifáradt és nem volt perspektíva.
Arra lennék kíváncsi, hogy Ti hogyan tudtátok elengedni a másikat. Mert nekem még nem megy, őrlődöm és attól félek be fogok kattanni. A másik volt a jobbik énem, a lélektársam és mióta véget ért határtalan űrt érzek.
- Zille blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
99 hozzászólásDrámázol, észrevetted?
A nagy szerelmet akarod látni benne, pedig a szakítás előtti a realitás a laposság volt.
Annak a bazi szenvedélyes szerelemnek, ami ugye már régen volt szenvedélyes szerelem, a mai állapota a fáradtság, sőt annyira fáradt, hogy fel sem kel, sőt... Már régen nem is volt perspektívája. Halott, mint bálna a sivatagban.
Lapos és perspektívátlan, mit sajnálsz rajta?
A kezdeti lángolást? Azt minden kezdeten érzi az ember.
Illúziókat dédelgetsz.
A másik feled fáradt, lapos és perspektívátlan valami? Nincs véletlenül egy kevéske deficited önértékelésből? Szerintem túl sok lányregényt olvasol vagy sorozatot nézel. Ahogy ezt a kapcsolatot jellemezted akármelyik ponyvából is idézhetted volna. Lépj ki a sablonokból.
Ja, igen még azt is tudom, hogy soha senkivel nem volt ilyen jó a szex. Emlékszem, szoktam ilyet hallani, egy hónap múlva meg kiderül, hogy a végén már az is lapos volt, akárcsak a kapcsolat.
Bizonyára nehezebb egy olyan kapcsolatot elengedni, amit olyan címkékkel látnak el, mint a nagy szerelem, az igazi, a lélektárs, a másik felem, a duálpár, az ikerláng, mert az olyan rettentő fennkölten, ezoterikusan és misztikusan és eleve elrendelten, olyan révbeérősnek és kényelmesnek, bebetonozottnak és "többet nem kell pasi/nőcifogással strapálni magam"-nak tűnik.
Persze egy kapcsolat életgörbéjéhez hozzátartozik a vége is és a "gyászmunka", de talán nem a kezdetek lángjával kellene illúziókba ringatni magad a végén, hanem áttekinteni a kapcsolatot és az utolsó fázissal elbúcsúzni a kapcsolattól.
Ha szenvedélyre vágysz, élj szenvedéllyel minden nap, akármi is történik. Egyél szenvedéllyel, igyál szenvedéllyel, szeress szenvedéllyel, olvass szenvedéllyel, beszélgess szenvedéllyel, sétálj szenvedéllyel. De előbb is szenvedj szenvedéllyel és rájössz, hogy mekkora marhaság is az.
:)
Szia Karmatörlő. Ez egy tök jó válasz, csak éppen nem a szenvedés kezdeti szakaszában. Ott meg sem hallja ezeket a mondatokat, még hárít, ragaszkodik, védelmez és mentségeket keres. Pár hónap múlva nagyon nagy hasznát fogja venni a kérdező, mint ahogy én is. Köszi. :)
Igen, szoktam hallgatni a romantikázó, zsepiszaggató, párnaáztató ciklust is, abba szoktam belekérdezni a végéről. Az is be szokott válni, amikor túljátszom a drámázást, a saját drámázását. Az olyan kijózanítós, amikor a sokat siratottakat eljátszom a végnapokra. Igen, emlékszem, hogy egy hete alig várta, hogy munka után hazaérjen és a 20 szálas bokréta mögül a combfix alól levarázsolja a tangát, stb. stb. Minden héten kifaggatott, hogy mire is vágysz és minden bevásárlást gálánsan fizetett és az összes cekkert ott cipelte boldogan melletted. Minden shopping túrán leste kívánságaid. És minden második héten színházba, moziba, pezsgős vacsorára és ékszerboltba cibálta, és hetente az anyakönyvvezető elé akarta ráncigálni, sőt vasra verve vonszolta oda. De legalábbis tintával örökre az irhájába bevésette jobb alkarjába szerelme nevét.
Nem egy hét, de be szokott válni.
:)
Szia Karmatörlő!
Akár hiszed akár nem, jót vigyorogtam a válaszodon. Nem sikerült felbosszantanod, vagy elkeserítened. Jó fej vagy, csak mond, hol sikerült a lelked köré ilyen vastag falat húzni? Ki volt az a szerencsés/szerencsétlen aki ezt tette Veled?
Amúgy utálom és mindig is utáltam a leányregényeket és a romantikus sorozatokat.... Különben nem rossz dolog drámázni, egyszer ezt is ki kell próbálni az életben. Valahol Te is ezt csinálod, csak úgy, hogy megpróbálsz provokálni másokat. :-*
Honnan veszed hogy Karmatörlö felbosszantani próbált Téged!?
Nekem ez a ,,jót sikerült vigyorognom" kissé gyanús...!
Ha vígaszt keresel akkor azt tedd hozzá bejegyzésedben.
Mert itt sokan azt gondoljuk a megoldást akarsz a problémádra.
Mondjuk a srác hozzászólása a tulajdonról nagyon ott van!
Ráadásul nem csak a szerelmi tulajdonról szól!
Ezt még rágom egy darabig!;)
Üdv!Erika
A drámázás nem az érzések átélése. A drámázás arra való, hogy a valódi érzéseket ne kelljen átélni. A drámázás megkerülni a "gyászmunka" elvégzését.
A drámázás karikírozása arra való, hogy vedd észre mit művelsz valójában.
Már eljutottál oda, hogy felismerted, hogy drámázol.
Ez egy nagyon klassz, őszinte lépés magad felé.
Már csak azt kell tudnod, hogy drámázás nem visz közelebb sem a kapcsolat elengedéséhez, sem magadhoz, sem a egy boldogabb párkapcsolathoz.
Még nem jutottál el oda, hogy felismerd és átéld a valódi érzéseid.
Nem gond, majd legközelebb.
:)
Minden notanak egyszer behuzza a cigany , ezt tartja a kozmondas , a szerelmi banatot se nehezebb atelni mint egy hideg zuhanyt . Amig nem vagy biztos a dologban csak felszinesen szabad kapcsolodni a masikhoz ( azaz mindent a latszat kedveert , semmit erzelmileg ,) es akkor nem orlod fel magadat barhogy is vegzodik a kapcsolat . Ha csak felszinesen kapcsolodsz akkor is gazdagabb leszel egy uj ismeretseggel , meg ha veget is er a nagy Happy End , es nem fog gyotorni lelki banat a masik utan . Bekattani senki veget nem szabad , hisz senki nem erdemli meg ( se no , se ferfi ) , viszont ha norol van szo akiert szenvedsz jegyezd meg : a nobe es a fekbe soha ne bizz meg . Mindketto akkor hagy cserbe amikor nem is sejted , es a no tavozasa eseten ha tartottal hozza , minden emberibb ertek lerombolodik benned , es nehezen tudsz erzelmileg ujra talpra allni.
Elengedni ? ... Kit ? .. Mit ? ...
Hogy engedhetsz el valakit, aki sosem volt a tiéd ? Ő mindig csak Ő volt .. és Te mindig csak TE voltál ... Soha senki nem valakié .. mindenki csak VAN .. önmagában, önmagának ...
Ismerd fel, nincs kit elengedni .... sosem volt a tiéd. És soha senki nem is lesz a tiéd... hogy majd valamikor is el keljen engedni.
Mégis akkor kibe kapaszkodsz ? Mondhatnánk egy ideába ,,, ami már rég nem is volt igaz ... de én nem ezt mondom, mert ez csak a felszín ....
... hiszen kibe másba kapaszkodnál, mint önmagadba ?
Még csak nem is a másikról ,, vagy a kapcsolatotokról kialakított illúzióba, hamis képbe ,,, csupán abba az énképbe, amit mindeközben megéltél, meg vélté élni.... abba a hitt-önmagadba, akibe addig hittél .. most pedig miféle önmagadba hihetsz ? Hiszen ki vagy Te így ,, senki és semmi ... senkinek és semmire való ...
De így van ez ? .... ha szenvedsz, akkor neked így van.
... de ne aggódj ,, egyszer majd megunod a szenvedést ,, és akkor majd egyszerűen elengeded ,,, és önmagad vélt-képeit ...
GLinDorph
http://ecsk.hu
Nagyon régen olvastam egy olyasmit ilyen szerelmi bánatra, hogy :
Amíg nem ismerted, el voltál nélküle. Ezután is csak elleszel... :)
Az érzelmek különböző hőfokon éghetnek még a kapcsolat végén is, amikor tisztán látszik, nem működik az egész. A szerelem és a szenvedély mélységének megélése között óriási különbségek vannak, ezért különböző a kapcsolat halálakor a gyász nagysága is.
Van, amikor megkönnyebbülést hoz, pedig nem is erre számítottunk és van, amikor a testi és lelki fájdalom teljesen letaglózza az embert. Én már voltam ebben az utóbbi helyzetben, annyira szenvedtem, hogy az élet minden perce fájt. Ezért nagyon is átérzem Zille tehetetlenségét. Nem tud a fájdalmáról "nem tudomást venni", hiába minden észérv. Ilyenkor kizárólag az segít, ha belemerül a fájdalmába.
Még teljesen ott él benne a másik, nélküle senkinek és semminek érzi magát. Egyszerre menekülne a világ végére és futna minél közelebb a volt párjához. Pontosan ezért (is) szenved, mert tudja, egyik sem segít. Még mindenben és mindenkiben őt keresi, nehéz bármivel és bárkivel lekötnie magát.
Nekem csak az idő segített, ami persze ilyenkor ólomlábakon jár. Egy biztos, a legnagyobb szerelem is elmúlik egyszer, átszelídül tapasztalattá.
Köszönöm Kavics22!
Számomra ez a VÁLASZ és nem a másik gyászának a kifigurázása. Nem azt várom, hogy együtt zokogjatok a vállamon, hanem, hogy ki hogyan élte meg és élte túl!!!
Azt mondta valaki, hogy miként gondolom, hogy elengedni, hiszen nem a tulajdonom. Én sosem tartottam a tulajdonomnak! Tisztában vagyok azzal, a ténnyel, hogy van Ő és vagyok Én! Viszont amikor két ember összekerül, fölveszik egymás rezgését (Karmatörlő lehet pfujjolni!!), kialakul egy mély vonzódás és akkor már Mi leszünk.
A blog nyitó szövegben nem mentem bele szaftos részletekbe, hogy miért vált perspektivátlanná a kapcsolatunk. Nem azért, mert már nem szerettük/szeretjük egymást. Hanem azért mert az élethelyzetünk nem kedvez a folytatásnak. Ez egy kényszerhelyzet, és azért nem tudjuk folytatni, mert egyszerűen NEM LEHET!
Attól még nehéz és fáj! Aki ezt nem élte át, az még sose szeretett igazán!!! Ehhez a véleményemhez ragaszkodom!
Nem hiszem, hogy az a megoldás, hogy ha valaki a földön fekszik, segítséget kérve akkor leócsároljuk, belerúgunk és rávilágítunk, hogy milyen béna, hogy egyáltalán odakerült és még arra se képes, hogy felkecmeregjen. Ha tudná, megtenné!!!
Kedves Zille,
már csak koromnál fogva is, no meg a temperamentumom okán, elég nagy tapasztalatom van, az ilyen világ vége állapotokban.
Azt tudom neked javasolni, hogy nyomtasd ki és tedd el magadnak - vagy mentsd le - ezt a blogot és olvasd el fél év múlva, egy év múlva és ha kell későb is. Meg fogod látni, hogy mindenki hozzászólásában találsz valamit, amire időközben te is rájöttél, vagy az élet a képedbe vágta.
Abból amit te most itt azokra visszaszórsz, akik nem keltek vigasztalásodra, számomra az tűnik ki, hogy te nem arra vágytál, hogy mi itt leírjuk a tapasztalatainkat, hanem hogy valaki megvigasztaljon. Megértelek, az ilyen szituációk energiahiányos állapotot hoznak létre, és a kárvallott egyed küzd minden áron azért, hogy ezt pótolja, akár vigasszal.
Csak hogy ezzel nem sokra mész. Hiába írjuk le, hogy mi is, sőt mégúgyabbul, és hogy ismerünk olyanokat akik bele is haltak. Az mind nem te vagy, az téged nem arra fog ösztönözni, hogy a leckédet kiskubizd ebből a történetből, hanem tovább simogatod - ahogy azt a Tolle-isták szokták mondani - a fájdalom testedet. Miért akarod azt nevelgetni, növesztgetni.
Sajnos - vagy szerencsére? - abból a helyzetből ahol vagy nincs kíméletes kiút, még senki nem szabadult meg egykönnyen az igazság szülési fájdalmaitól. És van még egy ennél is szomrúbb hírem, minél inkább azzal foglalkozol, hogy másnak mennyire fájt, neked annál tovább fog, mert annál tovább fennatartod magadban azt az állapotot amiért sajnáltatod magad.
Ragaszkodhatsz te a véleményedhez is, csak a gondod az, hogy nem tudhatod, nem lehetsz benne biztos, hogy másnak mi az igazi szeretet és mi fáj igazán. Nem mindenki így vetíti ki nyűgjét mint te, ahány ember annyi előadás.
Szerinted ki fog felkelni helyetted? Senki! Mi itt ebben segítünk neked, és mint hogy a storydat le sem írtad, mindenki úgy segít, ahogy azt saját magán megtapasztalta. Ebből te azt veszel ki magadnak amit szeretnél, amiről úgy érzed a tiéd. Megsúgom alig fog maradni amire egy pár év múlva ne mondtad volna, ez is igaz. Ugyanis ezeket a válaszokat te vonzottad be, te váltottad ki az írásoddal. Azt se feledd, hogy szemérmesen még az igazi történetet sem írtad le, még ezzel sem gazdagítottál bennünket.
Kicsit úgy tűnik te a kelleténél jobban támaszkodsz emberekre, a környezeteddel pótoltatsz valamit, ami nagyon hiányzik. Vizsgáld meg mi ez, mielőtt így kirohannál. Kitől, mit nem kaptál meg? Papától az elismerést, mamától a szeretet?
Minél mélyebb kutatást kíván
Hédi
Nincsenek körülmények. A körülöttünk lévő világot mi magunk hozzuk létre minden részletében.
Nincs kényszerhelyzet sem. Mi magunk idézzük elő a külsődleges akadályokat, mert nem vagyunk képesek belülről szétválasztani az ügyeket, így ráfoghatjuk másra, hogy ő az, aki nem akarta, de ez csak önámítás.
Nem csak a szerelmesek kerülnek egy aurába, egy aurában van egy szerető család is. Attól, hogy egy aurában vannak a szereplők, attól még nem szűnik meg az önállóság, hiszen, amint múlófélben a szerelem és a szeretet, az aurák elkezdenek szétválni, az elmúlt szeretettel pedig szétválnak az aurák. 40 éves házasok, ha nem kedvelik egymást, már régen nincsenek egy aurában. Nem érdemes túlmisztifikálni az auraügyet.
A csakrákat érzelmi hulladékok torlaszolják el, ez nem csak a szerelemből, szeretetből fakadnak, hanem sok minden másból is.
Az, amerre elindultál ebben a bejegyzésben nem vezet sehová, olvasd el a szájton a játszmákról szóló részeket.
:)
Ne vedd fel a másik rezgését. Egy kapcsolat nem arról szól.hogy add fel az énedet, és vedd fel helyette a másik rezgését, mert az már csak és kizárólag ő róla szól, ezért szenvedsz te, aki még sem tudod ( és nem is kell ) feladni, megszüntetni magad, élni akarsz minden porcikádban, és ez a normális. Ne szenvedj, fogadd el magad, és élj :) ne tedd magad függővé tőle :)
Úgy hallottam, hogy nincs olyan fájdalom ami hat napnál tovább tartana, ha engeded, hogy teljesen megéld, ha engeded, hogy fájjon.
Lehet, hogy ezalatt a hat nap alatt lefogysz majd pár kilót is, de ha minden porcikádat átjárta, akkor a hetedik napon már fel tudsz állni.
Noa
Drámázás ügyben egyetértek Karmatörlővel, ebből a fajtából csak az a jó, amelyiknek vajmi kevés köze van az igazi érzelmekhez, hiszen így tud a legfélrevezetőbb lenni.
Kedves Zille, miért akarsz bekattanni? Mit kerülsz el vele, ha így teszel? Valamit ugyanis nem akarsz látni, ezért "kikapcsolod" magad. Esetleg nem akarod látni, hogy az amit olyan nagy szenvedéllyel nevelgettél magadban az nem az? Igen, ez megesik, minden kapcsolatnak ezért van vége. Azt hisszük, hogy a másik ilyen-meg olyan és felruházzuk minden széppel a kapcsolatot, ahogy azt a családban, filmenkben láttuk, vagy helyette álmodtuk. Amikor lehull a lepel, akkor jön a gödör. Mert, hogy azért ruházzuk fel a másikat ezzel, mert magunkban ez hiányzik.
Hogy hogyan lehet kikerülni belőle, erre több megoldás is van. Az egyik, hogy belegondolsz abba amit te írtál, hogy a kapcsolatod kifáradt, nem volt benne perspektíva. Szóval, akkor már nem volt akkor szenvedély! Akkor az hiányzik neked? De azt a régiben már nem találod meg! Nézz utánna mi hiányzik, mi az ami belőled hiányzik, amiért a másikat keresed.
Addig is nézd végig, hogy miért lépett ez az ember az életedbe, mit tanultál meg a kapcsolatotoka alatt és vizsgáld meg, hogy tanulhattál e volna tovább mellette vagy sem. Valószínű nem, tehát már nem volt "szerepe", nem volt miért fenntartani vele a viszonyt. Egyébként mi volt az a nagy szenvedély a kapcsolatotokaban. A sex? Vagy valami más is?
Üdv!
Hédi
Szia Zille!
Na itt aztán kaptál valami "segítséget"....., ugye?
Már megfigyeltem, hogy ritkán szólnak azok az emberek hozzá a segítséget kérőkhöz, akik valóban túl vannak valamin és tudnának is is olyan választ adni, ami továbbsegít... Ahhoz ugyanis át kell élni a hasonló tapasztalatot (belső élményt, mert az Élet csak formaságaiban különböző, látszataiban, valójában egy nagy, közös belső élmény halmaz...), és ez még mindig nem elég, mert képessé kell válni ráhangolódni a másikra, hogy ne "keresetlen tanácsokkal" lássuk el, vagy még rosszabb....
Legtöbbször azok írnak, akik maguk is keresik a válaszokat, ami nem lenne baj, ha az egójuk nem sarkallná őket kioktatásra... (ez is egy dráma, nem tagadom, magam is JÓL, MÉLYEN benne voltam ebben a csapdában)...
Úgyhogy én most csak annyit mondok neked, hogy szorítok, de nagyon és megértelek. Az összes drámáddal, érzelmeddel, ragaszkodásoddal, hülyeségeddel, született és ebben az életedben összeszedett illúzióiddal, szenvedélyeddel..stb. együtt..... És ne is foglalkozz azokkal, akik támadóak, meg kioktatóak, mert az az igazság, hogy szegények, maguk, valószínűleg még soha életükben nem Xtak egy olyan igazán nagyon jót, amitől elszálltak de totál, és a szenvedélyről, meg az erős vagy akár túl erős ragaszkodásról, a misztika csodájáról és csapdáiról meg annyi elképzelésük sincs, mint Miki egérnek.... (és persze itt nem a hozzászólók többségéről beszélek, de ők úgy is tudják, akikről, mert ennél a résznél bereagál az egójuk, az tuti, abban, ahogy magukra ismernek ... :)
Az az igazság (az enyém), hogy ezek mind az Életünk részei, "jó" és "rossz" életünké, "jó" és "rossz" énjeinké... Mindenkinek azt kell megélni amit megél, és ahhoz kap erőt, hogy tudatosítsa és tudatosságra, új, teremtő erőre váltsa.... Itt teljesen egyetértek Glindorph-al.
Hogy kinek miért az a része, amit kapott, hozott, amivel született, azt meg valószínűleg csak ő tudhatja meg ezen a golyóbison, és senki nem mondhatja el neki, és főleg azt nem, mit kéne tenni, meg látnia.....
Aki ezzel az alázattal fordul az élete és mások élete felé, annak van esélye magán, esetleg másokon is segíteni...
Aki tudni véli, mi a másik "hibája", mit kéne tennie, az meg valójában magának mondogatja az egészet, csak fél felismerni.... (Ez is tapasztalatból tudom... :) Sokan az itt válaszolgatók között valójában még mindig félnek élni, megélni a rossz felüket, ezért kötnek bele mindenkibe, és dagonyáznak önnön vélt tudásukban. Ebből a játszmából szálltam ki ezen az oldalon. (Most sem fogok ezekre válaszolni, felesleges.)
Neked még annyit mondok: nekem használt, hogy elkezdtem szeretni magam. Rájöttem, nem elemezgetni kell, hogy mi dráma, meg mi nem, melyik okos mester meg ember, meg Láma, meg tudós, meg pszichiáter mit mond arról, hogy mit kéne tenni... nem is kell érteni az egész hóbelevancot. Mert ha valamibe, na abba tényleg bele lehet őrülni. Mert NEM DOLGA az elmének ezzel az egésszel foglalkozni. (Hogy is foghatná fel a mi teljességünket az a kicsi húsból működő kompútjerke, bármi csodás képességekkel is bír....)
Szóval akkor kezdtem jobban lenni, amikor feladtam az agyalást. Nekem használt, hogy elfogadtam magam olyannak, amilyen voltam, és ezt azóta is gyakorlom. Szerettem magam MINDEN DRÁMÁMMAL, ÉRZELMEMMEL, SZENVEDÉLYEMMEL, GÖRCSÖLÉSEMMEL, BECSAVARODÁSOMMAL, VÁGYAMMAL EGYÜTT.......
És emellett (ezzel együtt) elkezdtem Élni. Sírtam, kiadtam magamból az érzelmeimet. Írtam, rengeteget írtam. Elmondtam fűnek-fának, mi bánt, és találtam segítségeteket. (Valódiakat is, nem csak okos-tojásokat) Aztán a panaszkodás is alább hagyott. Felvállaltam, amit éppen egy adott helyzetben érzek, még ha nevetséges is volt. Felvettem a kapcsolatot újra a volt párommal és elmondtam mindent, amit akkor féltem elmondani, amikor együtt voltunk, és nem is volt esélyem felismerni, mit teszek.... Mindent megéltem a szexben, amit kihagytam, amíg együtt voltunk, mert elhittem a "tanácsait". Úgy tettem, AHOGY JÓLESETT . Stb.Stb.Stb...
És csodák csodája, elkezdtem változni... tisztulni, és AMIT MEG KELLETT ÉRTENEM ÍGY IS MEGÉRTETTEM. SZIMPLÁN FELISMERTEM. OTT ÉS AKKOR, AMIKOR ÉPPEN SZÜKSÉG VAN RÁ.
Így működik az élet. (Számomra.)
Talán beválik nálad is.... :)
Szerintem, az Életünkben semmi sem rossz. Még a drámáink sem. Még akkor sem, ha sokszor annak éljük meg. Minden a Nagy Rend része, vagy nevezzük bárminek. Ez nem ezoterika, vagy vallás, bár ezek a jelenségek is kísérletet tesznek arra, hogy megnevezzék a megnevezhetetlent. Aki ezt hárítja, az csak magával szúr ki, mert hárítja azt a részét, amelyet soha nem lesz esélye megérteni mert olyan a TERMÉSZETE, HOGY NEM IS KELL. ÉS CSAK ÍGY MŰKÖDIK.
Úgyhogy a köpdösőket, okosokat nem kell figyelni. Csak arra, ami valóban segít, ami jólesik, amivel azonosságot érzel/érzünk. Itt és most.
Szerintem csak annyi a titok: merjük-e szeretni, elfogadni magunkat, és merünk -e élni, olyannak lenni, amilyenek vagyunk, nem foglalkozni a "véleményekkel", nem kívülről megítélni magunkat, ahogy azt általában teszik az emberek?
Sok sikert, örömet, és állhatatosságot, még sok "szenvedélyes" és boldog kapcsolatot, és ezekben szerzett valódi tudást kívánok Neked!
Namaszte
Bocsi Aditi hogy csak bele bele olvastam a hozzászólásodba.Annyira hosszú,és lenyegében minden mondatnak ugyanaz az értelme.
De miért gondolod SÖT javaslod hogy a ,,köpdösöket,okosokat nem kell figyelni"!?
Ezzel azt akarod mondani hogy hunyjon szemet!?
A ,,köpdösök"pontosan azt javasolják ahogy ök is élni próbálnak!
JÀRJ NYITOTT SZEMMEL!
Igenis mindenre oda kell figyelni!Arra még inkább ami bántó,ami kellemetlen!
Kérlek ne kötözködésnek vedd!S ha nem tetszik az írásom ne figyelj ide!;)
Tudod nagyon jól hogy mi a véleményem Rólad.Hazudsz magadnak,és imádsz szenvedni.De ezzel nincs is semmi baj,hiszen minden embernek joga van azt csinálni saját magával amit csak akar.Elfogadom.
De!Nem ér lecsapni egy legyengült,sérülékeny lélekre!
Üdv!Erika
Kivételesen:
A köpdösőket csak annyiban kell figyelmen kívül hagyni, amennyiben a köpdösést, magát.
Aki köpdöső, és azonosítja magát a köpdöséssel, azt figyelmen kívül hagyják.
Aki nem hagyja figyelmen kívül, az beleszáll a játszmájába. (Dráma)
Belenézni egy tükörbe egész mást jelent, mit azonosulni, vagy készpénznek, vagy akár állandó vizsgálat tárgyának tekinteni azt, amit mások "vélnek" rólad. A vélemény ego-jelenség, és egyedül arról szól (kizárólag!), aki a véleményt alkotja.
Nem ismersz engem. És tegnap egész más voltam mint ma. Évekkel ezelőtt pedig még inkább. A dolgok változnak.
A véleményed önmagadról szól, ahogy az enyém is rólam. :) Ezen meditálj egy kicsit, ha van kedved. Hát ez, ha valami, igazán hoz eredményt.
Az ego jelenségeire (vagy nevezd drámának, ha ezt jobban kedveled) kétféleképpen lehet válaszolni (tudatos ember lévén, vagyis, aki már elkezdte felismerni magában az egoja működését).
1. Figyelmen kívül hagyja, mert már maga sem reagál (öntudatlan érzelmi, "dramatikus" válasz egy adott helyzetre, ami mindig az önismeret hiányából fakad), és mert tudja nincs értelme a reakciónak (alacsony szintű energia játszma kerekedik belőle). Ezt teszik a bölcsek.
2. Tudatos tükrözés - olyan választ ad, amelyben az egóban működő energiát egy nagyobb erejű, hasonló rezgésű tartalommal, energiával ütközteti, mert erre azonnal fog reagálni az illető, még nagyobb energiával, mint első körben, amíg a sztori nevetségessé nem válik.... és ekkor van esélye felismerni a saját nem-tudatos működését, ami eddig irányította, ezután meg tudatossá válhat. Ezt teszik a tanítók. (És a többiek is, valóban, amikor tükröznek, csak a nem-tudatos tükrözésben áldozatok vagyunk a tudatosban meg tanítók/segítők.) Ez kissé kemény dolog, belátom, de működik.
"Kérlek ne kötözködésnek vedd!S ha nem tetszik az írásom ne figyelj ide!;)"
Minden az, ami. Nem dolgom minősíteni. Ha te annak tartod, az. Ha nem, akkor nem. És azt, hogy mire figyelek, nem az alapján választom ki, mi tetszett, vagy mi nem. (Ez talán az előzőekből is kiderült)
A figyelem a teremtés eszköze. Igazából csak ezért nem mindegy, mire figyelünk és hogyan. Mit mondunk ki, mert arra, amit kimondunk figyelmet irányítunk - magunkét és másokét is. Igazából "csak" ezért fontosak az érzelmi reakcióink is, a drámáink...stb. Amíg vannak, újra-teremtjük magunknak a kakit. Minél többet tudunk letenni, annál tudatosabban teremtünk új világot magunk köré.
Csodálkoznál, ha lenne módod összehasonlítani az életem, amiben éltem egy-két éve, és a mostanit. És ezekkel a technikákkal csináltam, amikről írok.
Nem kötelező elfogadni, és biztos, hogy ez csak egyetlen út. Van, aki talál benne hasznosat, van aki nem. Igazából nem érdekel, aki nem, de azért kritizálgat, ítélkezik, meg meg akarja mondani a tutit. Az ő dolga. Csak róla szól.
És én is sokat változtam közben. Sok mindennel már nem értek egyet amikről korábban írtam. De kikerülhetetlen lépcsők voltak. Ez az, amit szeretnék megértetni veled. Amíg kritizálunk, leírjuk, szerintünk a másik hol téved, okoskodunk....stb, addig valójában magunkról, magunknak írunk. Mert nem merjük ezeket a lépcsőket megmászni. Mert félünk, hogy ROSSZUL csináljuk. Ami pedig természetes. Hiszen aki csinálja, az téved is. :) Csak az ego fél, hogy megítélik. (Mert azt teszik) Ezért inkább kritizál, meg okoskodik. Hogy mi a "jó". meg mi a "rossz", hogy hogyan is "kell", meg "mi a megoldás", és látni véli ezeket az ostobaságokat mások dolgaiban is.... stb.stb. Pedig az egész csak egy újabb nagy kör, az ego köre, hogy ne vedd észre: megint nem ÉLtél.
"De!Nem ér lecsapni egy legyengült,sérülékeny lélekre!"
Hát erre csak annyit mondok, hogy olvass egy kicsit bele a korábbi hozzászólásaidba, meg úgy általában, FIGYELD meg, milyen hangnemet használsz a hozzászólásaidban a segítséget kérőkhöz....
És kérdezd meg azt, akinek segítséget nyújtottál az írásaiddal, valóban segítség volt-e.
Nekem sajnos nem ez volt az élményem veled. És ez nem jelenti azt, hogy nem voltak benne olyan dolgok, amelyeket esetleg később igazságokká formálhattam az életemben, amiket "megláthattam volna". Vagy adott esetben meg is láttam. De nem akkor. Mert okoskodó volt, és nem bölcs. Bántó volt, és nem szeretettel figyelmeztető. (Bocsánat, ha ezzel bántalak, akkor így éltem meg.)
Mert a segítség nem vélemény. Hanem szeretet, bölcsesség, látás, és mindenekelőtt tapasztalatból fakadó empátia.
Egyébként egyetértek veled és ennek az oldalnak a szellemiségével abban hogy minden a tükrünk és hogy a bántó dolgokban is az a tartalom jelenik meg, amik vagyunk. De ezt a jelenséget meg kell tanulni használni. És nem úgy, hogy mazochistát csinálunk magunkból, meg minden hülyeséget elhiszünk, meg egész életünkben vizsgálgatjuk azt, amit mások vélnek rólunk. És a lélek törvénye az is, hogy a tisztulás ugyan olykor fájdalmas, és a szembesülésre is szükség van, de a pihenésre, az elfogadásra, a vigaszra is. Ezt egy tudatos ember már maga irányítja. Mert érzi, mire van szüksége a fejlődéshez. De egy nem-tudatos (vagy azokban a dolgokban, ahol még nem tettünk szert tudatosságra) ki van téve a tükreinek, és ha pl. túl gyenge, vagy beteg, nem azzal lehet meggyógyítani, hogy "szembesítjük", hátha kibírja...
Egyébként a valódi szembesítés nem vélemény-alkotás. Hanem az, amit fent írtam le a tanítók működéséről.
Az igazi gyógyítók, segítők, meleg szívvel, tapasztalattal élnek, tudással a világ/ember teljességének működéséről, empátia van bennük és minden esetben gyakorolják a ráhangolódás technikáját. Vagyis FIGYELNEK. Arra, MIRE VAN ÉPPEN A MÁSIKNAK SZÜKSÉGE.
És ezt nem vélemény-mondásnak, "tanácsnak", és/vagy "szembesítésnek" nevezik.
És nem, nem szeretek szenvedni. De ha már beleesek az egóm csapdájába, elfogadom magam azzal együtt. És ez mindig megszünteti a szenvedést, és felszínre hozza a valóságot. Mindig.
Mert az elfogadás, az ellenkezés feladása, a béke megélése a körülményeink helyett, vagy azokkal együtt, az ok-, és gondolkodás, elemezgetés, és keresés nélküli létezés: szeretet.
Namaszte
Biztos jókat írsz, de néhány mondatban le tudnád írni ugyanezt? Kb. 5-10-ben, mint ahogyan a többiek is...Mert nekem pl. nincs kedvem elolvasni ezt a "Háború és Békát"...
Kedves Zille!
A párod valószínűleg kiegészített téged és úgy érezted így vagy teljes és boldog, de a kapcsolatotok valamiért "kiégett". A láng elhalványult és az a bizonyos szenvedélyes szerelem véget ért.
A "kifáradt és nem volt perspektíva" érzet már valamilyen folyamat eredménye.
Nők és férfiak természetükből adódóan különbözőek. Nemcsak testileg, érzelmileg, hanem gondolkodásmód szerint is mások. Sajnos manapság felcserélődtek a szerepek férfi és nő közt. Nehezen értik vagy egyáltalán nem értik egymást. Sok esetben a kommunikáció teljes hiánya tapasztalható. Ebből adódóan konfliktusaikat nehezen élik meg, viselik el. Ez látásmód kérdése, mert egy adott probléma rugalmasan úgy is érzékelhető, mint olyan kihívás, feladat, amely elősegíti önfejlődésünket, és így már pozitív, építő lesz számunkra.
A nők általában érzékenyebbek, mint a férfiak. Hajlamosak magukban keresni a hibákat és okolják is magukat.
A párkapcsolatokban gyakran előfordul, hogy az egyik fél gyorsabban fejlődik érzelmileg és szellemileg mint a másik. E miatt korábbi életcéljuk eltávolodik egymástól. Életszemléletük eltérő lesz, más dolgok, feladatok érdeklik őket, mint eddig. Ez viszont egyre gyakoribb feszültségeket vált ki kapcsolatukban, amit nem minden esetben tudnak rendezni.
Ha sikerül kompromisszumokat kötniük, az lehetőség lehet egy új alapokon nyugvó boldog kapcsolatra. Ha viszont már erre nem hajlandóak, akkor úgy gondolom célszerű a kapcsolatukat megszüntetni. Így tiszteletben tartva a szabad választás jogát és lehetőséget adni életük ezen irányú fejlődésére. Ahhoz, hogy az életünk, ezen belül a kapcsolataink boldogok és kiegyensúlyozottak legyenek elsősorban önmagunkat kell megismerni, megszeretni és elfogadni.
Eseted részleteit nem ismerve úgy gondolom nézz kicsit önmagad belső énjére. Adott helyzetet fogadd el és értékeld, lépésről-lépésre. Ehhez a kapcsolathoz te is kellettél, része voltál úgy, ahogyan a párod is. Valószínűleg az ő hiányát nehezen viseled, de ezt kezeld kihívásként, feladatként és építsd fel az életed újbóli értelmét. Ő életed egyik állomása volt. Az élet egy folyamat, amit mozgásban tartva élhetsz. Keress számodra új lehetőségeket, kihívásokat, célokat hiszen képes vagy élni az életed. Törekedj megteremteni lelked belső békéjét. Csinálj olyan dolgokat (bármi), ami téged boldoggá, vidámmá tesz. Nem javaslom a begubózást és az önmarcangolást, tétlenkedést. Menj társaságba, de akár magadnak is szervezhetsz programokat, amitől kiegyensúlyozottá válhatsz (mozi, színház, barátok társasága, egyéb).
Üdvözlettel:
Péterfy Erzsébet
kineziológus
http://www.peterfykineziologia.hu
Emlékszem, mikor életem nagy szerelmével végetért a kapcsolatom, hagytam, hogy fájjon. Sőt még azt is megengedtem magamnak, hogy vissza-visszatérjek hozzá egy szeretkezés erejéig. Úgy gondoltam, egy folyamatban vagyok és nem tiltok meg magamnak semmit. Azt is tudtam, hogy bármennyire is szeretem, nem tudunk együtt maradni, mert nem megy.
Azt éreztem folyton, hogy ilyen szenvedély, szerelem és szex, soha többé már nem lesz, mert ezt nem lehet überelni.
Vagyis a legnagyobb fájdalmamat is felülmúlta az a FÉLELEM, hogy: " lesz-e ilyen mégegyszer nekem az életben?"
Ez adta azt a szörnyű kétségbeesést, azt a könyörtelen VÉGE érzést, hogy valami olyasmi tűnt most el az életemből, amit SOHA nem kaphatok meg újból.
De persze, mindez illúzió volt és lett megint szerelem is, szenvedély is és csodálatos szex is...........csak más.
Már biztosan untig vagy a sok jótanáccsal... Egyet még hadd mondjak. Nem áll ellentmondásban azzal, hogy hagyd, hadd fájjon minél jobban, mert az a leggyorsabb megszabadulás. Ha nem bírod megtenni, vagy már elfogyott az erőd, akkor probáld ezt.
Ha tudsz energiázni, nagyon sokat segít tünetileg ilyen esetben a szívcsakrára töltés kézzel. Talán az egyedüli enyhülést adó módszer, mert ilyenkor súlyosan energiahiányos az ember fia és a lánya...
Ha nem csináltál még ilyet, akkor röviden: oda teszed mindkét kezedet a szíved köré, ahol a legjobban fáj... Ne szorítsd oda, épp hogy csak érintsd a mellkasodat. Aztán képzeld el, hogy a világ összes szeretete a két kezeden keresztül a szívedbe áramlik. Ezt az áramlást a kezedből nagyon valóságosnak kell elképzelned! Közben a kilégzésre figyelj csak, hogy megszabadulsz a reménytelenségtől. Amíg a belégzés tart, lehetőleg ne gondolj a fájdalmadra. Addig tartsd ott a kezedet, amíg fel nem melegszik a szíved... Belülről egy biztonságot és új reményt hozó meleg érzés fog szétáradni benned és megkönnyebbülhetsz egy időre. Innen kezdve jó az, ha olyan dolgokat csinálsz, ami örömet ad és bele tudsz feledkezni.
Ha van energiázó ismerősöd, megkérheted hogy kívülről segítsen rá Neked a megbeszélt időpontban. De a megoldás az, ha magad is megtanulod.
Szeretettel...
Köszönöm kedves Hermess!
Már letisztítottam a szívcsakrámat, 20 %-on működött!! Már jobban vagyok! :-)
Kedves Zille!
Ha ilyen nagy szerelem volt a Tiétek és mégis kifáradt, akkor miért nem tudod elengedni?
Lehet, hogy még mindig szereted Őt?Vagy nem fáradt el annyira ez a "kapcsolat"?
Miért másoktól kérsz segítséget?Mért nem hallgatsz a saját szívedre?
Gondolod idegen emberek tudnak neked tanácsot adni?Egy házasság is el tud fáradni, de tenni kell érte, hogy működjön.Te tettél érte???Biztos szeretnéd Őt elengedni?
Kedves Zille!
Ha ilyen nagy szerelem volt a Tiétek és mégis kifáradt, akkor miért nem tudod elengedni?
Lehet, hogy még mindig szereted Őt?Vagy nem fáradt el annyira ez a "kapcsolat"?
Miért másoktól kérsz segítséget?Mért nem hallgatsz a saját szívedre?
Gondolod idegen emberek tudnak neked tanácsot adni?Egy házasság is el tud fáradni, de tenni kell érte, hogy működjön.Te tettél érte???Biztos szeretnéd Őt elengedni?
Kedves Zille!
Úgy látom próbálnak neked segíteni, ebben a nehéz témában, én is megpróbálok Neked.
Valaki energiával , más sétával, idővel, kompromisszummal ez mind-mind működik is,de nincs tuti recept a szívügyekre, mindenkinél más jön be.
Azt írtad véget ért a szerelem, ezen még gondolkodnod kell. Biztos? Akkor miért nem tudod el engedni?Nem csak szerelem volt hanem "lelkitárs" is, én úgy gondolom neked Ő még fontos...és nem biztos, hogy azért lett vége a szerelemnek,mert nincs már "szenvedély".Rengetek más rajtatok kívűli ok is okozhatta.
És ahogy írtál Róla az árulkodik egy nagy bizonytalanságról, nem vagy benne biztos, hogy valóban el kell-e engedned.
Akkor miért dolgozol ennyire magad ellen?Értelmetlen Vele?Mindenki csinál hülyeséget, valószínű mikor bele kezdtetek sem volt jövője.De életed Szerelme..most hagyod elsétálni????
Éljél ,szeresd a szerelmedet ha még nem tudsz tőle megválni és biztos lesz egy olyan pont mikor azt érezni fogod, hogy most már itt az idő a különútra.
És itt most ugye csak Rólad beszélünk,de nem egyedül vagy a történetben, ott van az a másik valószínűleg szenvedő fél , aki legalább annyira szarul érzi magát mint Te.Lehet, hogy még Ő sincs kész az elválásra,ha ez így van akkor várjatok még és akkor talán nem fog ennyire fájni.Talán az Élet megoldja a kapcsolatotokat.
Nincs "perspektíva", talán házasok vagytok?Mert akkor ez egy sokkal nehezebb "eset".Akkor az a kérdésem , hogy van a nagy szerelemtől jobb megoldás ami, Neked is jó?Mert ha nincs, akkor miért nem akarod tovább szeretni? (és itt most saját tapasztalat beszél belőlem ha rátapintottam a lényegre)
A kifáradást okozhatja a problémák sora is ami a "nehézségekből" ered...de ez csak tipp, mivel nem mondtál semmit.
Én azt mondom neked ha ennyi év szerelem és barátság köt Titeket össze és még nem tudod el engedni ,akkor még ne tedd, beszéljétek meg és ne "drámázz" tovább.:-)
És sosem tudhatod, hogy mikor nyer értelmet a kapcsolatotok.Adj neki még egy esélyt!
Remélem tudtam neked egy picit segíteni.
Bocsi mindenkitől aki nem szerelem párti,de én az vagyok és a helyedben nem hagynám őt elmenni.
Kriszti
„A blog nyitó szövegben nem mentem bele szaftos részletekbe, hogy miért vált perspektivátlanná a kapcsolatunk. Nem azért, mert már nem szerettük/szeretjük egymást. Hanem azért mert az élethelyzetünk nem kedvez a folytatásnak. Ez egy kényszerhelyzet, és azért nem tudjuk folytatni, mert egyszerűen NEM LEHET!” – itt a bibi!!! – így tényleg nehéz...
Remélem olvastad Karmatörlő "Alapok" válaszát a "kényszerhelyzetre":-)
Hé! Ez a név már foglalt!
Noa