Nem is úgy gondoltam, hogy minden cselekedetünket az elmúlás érzése hassa át. Sokkal inkább arra, hogy természetesebben kellene hozzáállnunk a halálhoz, mivel hogy így is-úgy is elkerülhetetlen.

Nem hinném, hogy az búcsúzik derűsen az élettől, aki nem élte ki a vágyait, vagy talán úgy érzi, nem élt teljes életet. Inkább az, aki elfogadja, hogy ennyi fért bele, ennyire volt képes és elfogadja a Sors döntését. Valamiféle nyugodt, békés beletörődés lehet, nem foglalkozva azzal, mi minden fért, vagy nem fért bele az életbe. Ennyi adatott és kész.

A mi kultúránk túlmisztifikálja a halált, nem merünk belemártózni még a gondolatába sem, mert mi lesz a világgal, ha mi már nem leszünk. Ekkor csap arcul bennünket jelentéktelenségünk tudata. És pontosan ezért nem mindegy, hogyan éljük mindennapjainkat, hogyan viszonyulunk szűkebb és tágabb környezetünkhöz, mert önmagunkkal és önmagunkból rengeteget adhatunk csupán a jelenlétünkkel a világhoz, egymáshoz való hozzáállásunkkal.

Az öngyilkossággal kapcsolatosan nagyon beletaláltál. Az ELFOGADÓ jelenlét az, ami még az utolsó pillanatban vissza tudja fordítani. Mert nem mindegy, hogy a tested van-e ott, vagy vele együtt az egész lelked is, átkarolva, szorosan ölelve a másik lelkét.

És amíg az Élet mellettünk áll, tényleg jó lenne minden pillanatát élvezni, csak hát........Nekem még nagyon sokat kell ehhez tanulnom. :)

Nekem is voltak ilyen érzéseim régen, mikor nem látszott kiút dolgokból, de én akkor fogok meghalni, ha nem lesz más választásom. És pont azért nem tettem meg, hogy ne okozzak fájdalmat. És nem bántam meg. Szenvedés mindig van, de jó is, illetve a reménye. Ha valami miatt szenvedsz, járj utána, kérj segítséget. De ha főleg, ha mindened megvan, ami kell az élethez. Egyszer úgyis meghalunk, ahogy írtad. Akkor nem lehetne úgy, hogy ne okozzunk fájdalmat, ha más út is van? Nem éri meg elviselni egy kis szenvedést a jóért? Aztán meg meg is lehet oldani, ha akarjuk, ha nem teljesen, akkor is várhat szép és értelmes. Én csak akkor fogok meghalni, ha nem tudom elkerülni. Ezt az érzést ismerem valahogy, és akkor elfogadom. De addig kitartok.

boldognak lenned . Elvárások nélkül könnyebb az élet . Ha a szeretteid miatt élsz , akkor próbálj kicsit többet juttatni magadból ,idődből , a személyedból , a gondjaidból , érzéseidből , örömödből , félelmedből nekik ( a fogadókészségük szerint ) , és az övékét is fogadd megértően .
Amit írtál , abból azt látom , hogy rossz érzések gyötörnek , és megindokolni sem tudod azokat a magad számára . Számomra nem egyértelmű , hogy testileg megjelent betegséghez kötődnek -e , bár az idült rossz hangulat önmagában is fájdalmassá teheti a testet . Hasonló esetben kissé több időt fordítanék a számomra kellemes tevékenységekre .
Tényleg önzőnek érzed magad ?
Énbennem fel se merült régen ilyen . Rá is ment a feleségem . Ha komolyan gondoltam volna ilyesmire , akkor már esély lett volna előtte változtatni .
U . i . : Bizonyos idő után érdemes nem tovább mérlegelni , hanem kérni kell Istentől , vagy attól az általad nálad magasabbrendűnek tisztelt lénytől , hogy segítsen , és hagyni rá neki időt , miközben megpróbálsz testi ( fájdalomcsillapítás ) és lelki és érzelmi segítséget kapni , mindenhonnan , ami számodra elérhető forrás . Üdvözlettel : felacsó

magáért születik le, az önzést át kell értékelni, mint fogalmat. A lelki harmónia érzése minden embernek jár.

Nem akarsz élni, mert a lelked éhezik, és ebbe az éhezésbe bizony bele lehet halni. Olcsó vigasz ilyenkor azt mondani, figyelj, nekem van mit ennem. Sok ember éppen azért választja az öngyilkosságot ( sajnos a statisztika újra ijesztő mértékben növekszik ) mert a környezete un. érvénytelenítő környezet. A lelki rinocérosz-bőrűek nem értik meg azokat akik hiper érzékenyek. Csak az ismeri az igazi poklokat, aki megjárta azokat.

A mindenem meg van az egy tévképzet. Anyagi síkon elért sikerekkel a lélek nem lakik jól. Sőt. Amikor szükség van, amikor anyagi célok vannak, akkor nincsen céltalanság, nincsen lelki üresség. Tudod, van miért élned, a létezésed önmagad előtt indokolt. A mély lelki fájdalomról a figyelmedet el tudod terelni a cselekvéssel.

De mi történik amikor anyagi síkon eléri valaki a mindenem meg van szintjét. Nincs miért cselekedni. Jól megfigyelhető ez a sztárok világában, ahol az anyagi siker mellé még az elismertség és a rajongók imádata is mindennapossá válik. Akkora a lelki fájdalom hogy többségük az alkoholhoz és a drogokhoz folyamodik enyhülést remélve.

A férfiak sokkal nehezebb helyzetben vannak, amikor döntést kell hozniuk, a lelkem a legfontosabb nekem, a megsebzett, fájdalomtól gyötrődő szívet meg kell gyógyítani. És nincs rá receptjük, nincs rá rutinjuk mert az érvénytelenítő környezet kőkemény elvárásokkal beléjük égette, egy férfi milyen. Nem sír, nem lelkizik, nem gyászolja meg a veszteségeit. Úgy érzem, meg is tettél mindent hogy az elvárásoknak megfelelj, most éppen annak az elvárásnak, a családodnak nehogy fájdalmat okozz.

De mit tudsz nekik adni, így ebben az állapotban?
És mennyit tudnál adni, ha megszabadulnál a fájdalomtól és saját magadat el tudnád fogadni és szeretni?

Anyagi lehetőséged meg van hogy segítséget kérj. Csak a döntést kell meghoznod. És magadban hinni, mert a lelked gyógyítását Te saját magadnak fogod véghez vinni, a segítő csak a kezedet fogja addig, amíg erre szükséged van.
Próbáld meg a Hellinger terápiát. Vagy keress egyéni megoldást.

Gondoltam, hogy vagy felháborogsz, vagy megsértődsz egy kicsit, vagy nem érted, vagy nevetsz egyet. Ebből kettő bejött. Hihi!  Remélem a legutolsó mondatod nem a sértődöttséget tükrözi! 

Először is válaszolnék a kérdéseidre.

Elmesélem a történetemet, ami egy csoportterápián történt.
Valaki elkezdett szapulni valakit, én ösztönből, már nem is értem miért, de élből és egyből a védelmére álltam, felvettem az anya-szerepet. A vége az lett, hogy én kaptam egy óriási tanítást….
Nem kell megvédeni a másikat…. Neki is van szája, itt keze, majd ő megvédi magát… Felnőtt ember. Azzal, hogy rögtön ugrasz és védelmed alá veszed a másikat úgymond „lealacsonyítod” őt gyerekbe, és elveszed tőle a felnőtt én szerepét….
A saját történetem pedig az, hogy anyám mindig is ilyen volt… az anyatigris… 
Itt érzetem csak a túlzást tőled, felőled!
Nem a segíteni akarásoddal volt bajom, azzal volt bajom, hogy kicsit olyannak tűntél, mint anyu, aki úgy szoktam mondani „elébe megy a dolgoknak”.
Elmagyarázom mit értek itt ez alatt. A blogból kiindulva igen is olyvá tűnt, hogy tele vagy/voltál bűntudattal, amiért nem tudtál segíteni az annyira mélyponton levőknek… erre most felajánlod a mélyponton levőknek a segítséget… Féltettelek ettől…
Felvilágosítottak már párszor, hogy azzal, hogy féltek valakit, csak energiát veszek el, de írásom mögött féltés volt… A félelmemet pedig nem tudtam rendesen kifejezni… Most se tudom.
Viszont válaszodból most azt feltételezem, hogy elég erősnek érzed magad a segítésre….
És ez nagyon pozitív és örvendetes, ezek szerint én nem bízom meg Benned annyira, hogy azt feltételezzem, készen állsz egy esetleg újabb ezekhez hasonló esetekre, esetekhez… Bocsásd ezt meg nekem!

A segíteni akarással nincs bajom. DE mivel nekem az jött le, ami lejött, így ebből kiindulva arra gondoltam, valahol másoknak akarsz segíteni, azért segítesz, hogy átvitt értelemben tudattalan úton magadon segíts, azon az általad „régi” személyiségrészednek vezetett önmagadon, aki és ami, bármennyire is a múlt az a részed, benned van, veled van, mindig… És én valamiért erre kapcsolódtam rá…. Ezt láttam meg….
Azt gondoltam Ingatag pszichés egyensúlyodat igyekszel fenntartani a segítő hivatás választásával és gyakorlásával… Nem tudom miért, de nekem ez jött le…
Most már viszont tiszta, mivel nagyon szépen megfogalmaztad az alkoholista példával, hogy nem feltétlenül erről van szó… Tudod, lehet, hülyén hangzik, de valamiért, és meg nem tudom magyarázni, hogy miért, de én a „régi” énedet éreztem meg benned…. Én éreztem Benned, magamban – Benned a régi énedet… Jobban nem tudom megmagyarázni…

„…mint mikor az Ex-alkoholista visszatér, elmondja a még mindig alkoholistáknak min ment keresztül, és így lesz hiteles, így tud reményt, meg erőt adni…”
Ezzel kapcsolatban csak annyit akartam hozzáfűzni, hogy azt vedd, kérlek figyelembe, hogy nem mindenkinek kell és nem mindenkinek lehet ezt megtenni…. CSAK annak aki kéri, mert Ő már azon a szinten van, hogy változni szeretne, azon lehet is segíteni…. És, aki nem kéri, de mégis segítesz akarsz neki, még kárt is okozhatsz ezzel… (ennyi lenne a bajom a segítséggel kapcs.)
DE Te ezt már tudod!!!
„Nem teszek mást, csak a megszerzett tudásom összegzem, összerakom, majd ezt tovább adom. Hisz mi haszna a tudásnak, ha senkinek nincs átadva? Ki mit tesz ezzel? Használja vagy sem? Ez már nem az én dolgom. Az Ő élete. Eleinte nem tartottam ezt szem előtt, kemény lecke volt, mire rájöttem, csak ennyit tehetek. Nem élhetek mások helyett.”
„Sajnálat, egy nagy hülyeség. Sajnálattal senkit nem lehet a gödörből kiemelni, csak bele lehet esni mellé. Tudom, szívtelennek hangzik, de én így látom most. Nincs kit, vagy mit sajnálni. Ha lesajnálom, akkor elhiszem, ő az áldozat, a szerencsétlen mártír és nem látom meg, hogy ő maga ment fel a keresztre. Így azt sem látnám, hogyan léphet ki belőle, ha akar..... Sokan nem akarnak. Hagyni kell. Majd lemászik magától, ha megunja.”
Gyönyörűen megfogalmaztad!! Gratula! Ha ezeket tudatosítod magadban, akkor már nem lesz több gondod azokkal kapcsolatban, amik nekem lejöttek a blogodból és, amiktől féltettelek!!!!
Bízom benne, hogy ezt, amit itt beidéztem Tőled sikerült már magadévá tenni úgy, ahogy írod is… Nagyon sok mindenen átmehettél, ahogy írod is, írtad is, és RENGETEGET tanultál belőlük és ez számomra nagyon megnyugtató és dicséretes és jó és… stb. Büszke lehetsz magadra! És remélem vagy is! Legszívesebben most megölelnélek, de inkább azt kérném Tőled, ha lehet, Te öleld meg magad, és add meg magadnak azt energiát, amit megérdemelsz…
Ne ígérd, hogy nem segítesz nekem, hiszen lehet, egyszer pont a TE hozzászólásod hiányozna majd akkor és ott! Hanem azt ígérd meg, hogy, hogy ha legközelebb „gyengének” érzed magad, akkor megadod majd saját magadnak azt az energiát, amire Neked szükséged van, akkor és ott… és pont úgy, ahogy azt másnak szoktad adni, vagy pont úgy, ahogy Neked szükséged van rá!!!
És szeretném, ha ugyanezt az energiát/figyelmet megadnád a múltbeli, ha nevezhetem így „ex-alkoholista” énednek is és a benned síró kislánynak és nőnek is!

Szeretettel:
Gernis