Lehet más a politika! | Önmegvalósítás.hu

Lehet más a politika!

Az átkosban születtem és a rendszer-névváltozás után nőttem fel. Ezért kialakult bennem egy negatív kép a politikáról, politikusokról és el nem tudtam képzelni, hogy az ókor nagyjai után, napjainkban is élhetnek olyan lelki nagyságok, akik hatalmukat nem az önző, egoista céljaikra használják, hanem valóban a közjót, a népet szolgálják.
De tegnap láttam egy dokumentum filmet az Ozone Network TV-n, amely Enrique Penalosa, Bogotá korábbi polgármesterének jótékony munkájáról, a fenntartható városfejlesztéséről szólt. Ez az ember azóta - bizonyos mértékig - a példaképem lett, felnézek rá és a szívem is elérzékenyül, ha arra gondolok, hogy mennyire másként gondolkodik és cselekszik politikusként, vezetőként, mint amit eddig megszoktunk a vezetőktől!

Például pozícióba kerülése után, ahelyett, hogy 8 sávos autóutat építtetett volna az autós társadalomnak, inkább egy 17 km-es gyalogos és kerékpáros járdát és a világ egyik legfejlettebb autóbusz hálózatát valósította meg. Ezzel az intézkedésével a város szegény negyedeit is bekapcsolta a kulturált városi életbe és elérte, hogy jelentősen csökkenjen a bűnözés és a bogotaiak végre megszeressék városukat!

Én nem szeretem Budapestet. Itt élek 2 éve és nagyon várom már, hogy elköltözhessek! De lehetne más a városi élet is, hiszen jó városban lakni, ha az élhető, emberbarát környezetet ad. Régen Debrecen ilyesmi volt, aztán az is átlépte a határokat, elkezdett el-embertelenedni.

De nem a "fenntartható világot" akarom most népszerűsíteni! Aki hisz benne, akit érdekel, az nézze meg itt a filmet és olvassa el ezeket a cikkeket a bogotai projektről: 1, 2, 3.

Hanem inkább arról szeretnék írni, hogy talán Csizike kérdezte egyszer: Vajon aki önmegvalósító és tudatos, az mennyire kell hogy foglalkozzon a körülötte levő világgal, annak jobbításával?

Véleményem szerint semennyire nem kell vele foglalkozni. És a kell-et azért húztam alá, mert ezen van a hangsúly! Nem kell, de lehet. Sőt!
Aki tudatos a saját maga irányításában, az tudja, hogy egy alapvető önvezérlésre, kapcsolat-alakításra, életirányításra és az ezekből fakadó tudatos cselekvésre szükség van. Nem elég belül megélni a dolgokat, és helyre tenni önmagunkat, hanem azt sokszor követi egy helyénvaló cselekedet!

Előbb kell a belső megvalósulás, majd jöhet a külső megvalósítás.

Miben más ez a cselekvés, mint amikor egyébként cselekszünk?

Nem feltétlenül a tettekben. Hanem elsősorban a forrásban, vagyis hogy miért, mi okból és milyen céllal cselekszünk?! Mennyire átgondolt és tudatos a szándék, a cselekvés?
Mert lehet cselekedni:

  • ész nélkül, indulatból, butasággal, tudatlansággal, önző módon, törtetve-átgázolva, vagy éppen...
  • odafigyelve, átgondolva, együtt érezve, tudatosan és isteni sugallat által vezérelve is!

Sokszor, még a jó szándék is kevés, ha nincs mellé tudás, és az átlátás képessége. Hiába szeretne valaki jót tenni másokkal, ha nem ismeri a saját határait, nincs tisztában az ellenerőkkel és a világ útjával.

De sajnos a mai politikában, a társadalmi és vezetői szférában nem ez a fő probléma, hiszen még a jó szándék és önzetlenség sincs meg!
Sokáig csak álom volt, hogy tudunk magunk fölé (vagy inkább alá?) olyan vezetőket választani, akikben a jó szándék, a hozzáértés és a diplomáciai érzék (marketing és manipuláció) mind, egyszerre megtalálható. Miért volt ez álom?

Mert akiben jóság volt, az nem törekedett mások irányítására. A hatalomról csak negatív képe volt, és nem kívánta bemocskolni magát azzal, hogy ringbe száll, és megmérkőzik az önzőség árnyaival. Elhivatottság és tudatosság kell ahhoz, hogy valaki egy ilyen feladatot felvállaljon! A jó, könnyen alul maradhat olyanokkal szemben, akiknek életeleme a harc, az aljasság, akik ebben nőttek fel, ebben edzették magukat.

Másrészt, erre igény sem volt eddig. Mi emberek, jól tűrtük az elnyomást, a kizsákmányolást, a szemfényvesztést. Nem volt látásunk arra, hogy előre felismerjük a hazug alakokat, nem volt bátorságunk arra, hogy az igazságot válasszuk!
Ahogyan a saját életünkben nem tudjuk / akarjuk megkülönböztetni az igazságot a hazugságtól és a tévedéstől, úgy ezt a világ és a társadalom szintjén sem tudjuk, nem merjük megtenni.

Remény

Ezért csillant meg bennem egy fény, amikor láttam ezt a városvezetőt, aki például képes volt azt mondani, hogy erkölcstelen lenne a közpénzt a lakosság 15%-át kitevő autós elitre költeni, amikor a nép nagy része szegénységben, elszigeteltségben és tudatlanságban él! Inkább Őket kell segíteni, nem pedig azok kényelmét fokozni, akiknek már most is jóval több van az alapvető szükségletektől!

Vajon mikor lesznek kis-hazánkban ilyen tudatos, a közjót szolgáló vezetők? Vajon mikor jön el az az idő, amikor nem a korrupciós botrányokról, a közpénzek lenyúlásáról, pártok csatározásáról szólnak a hírek, hanem arról, hogy ma éppen mit tettek értünk azok, akiket magunk főlé választottunk?

Ez csak tőlünk függ! Sopánkodunk, hogy hogyan csapnak be a politikusaink, miközben mi választjuk meg őket!
De hiszen nem diktatúrában élünk, ahol nem választhatsz, hanem kényszerítenek! Négy évente Te is dönthetsz arról, hogy kik irányítsák az országodat, a településedet. Ha rosszul döntesz, az a Te felelősséged. Ha nem mész el választani, akkor meg ne sopánkodj az eredmény miatt!

A Te felelősséged is, hogy mi lesz az országból, odafigyel-e majd rád a politika, vagy csak egy másik név alatt fut majd ugyanaz a bábjáték, mint eddig?!
Én az idén az LMP-re szavazok. Nekik még fontos a becsületesség, a hozzáértés és a közérdek. Ők lehetnek az alternatíva, a megújulás forrása.

Egy olyan világot szeretnék, ahol nem csak én és a barátaim tudatosak, hanem azok is, akikre rábízom a külvilágomat, hazámat és városomat. Akiknek az eszük mellett, a lelkük is azon van, hogy egészséges világban élhessek, jó helyre költsék el a befizetett adómat, igazság és egyenlőség legyen a közéletben.
Lehet, hogy ez ma még utópia és még egyszer születnem kell, hogy ilyen világban élhessek, de én azért bízom benne, hogy összefognak azok, akiknek helyén van a szívük!

Beküldte: | 2010. febr. 11. csütörtök - 09:41

Hozzászólások

28 hozzászólás
Élhető környezetre jut eszembe
2010. február 11. csütörtök, 12:22 | Szabó Peti (útkereső)

Mivel parabola antennánk van itthon, ezért böngészve a külföldi csatornákat az egyik tv-ben volt szó egy pár olasz városról, ahol megvalósítják a Slow City (lassú város) fogalmát, ami azt takarja, hogy a külvárosban hagyják az autókat, vannak király parkolóházak, parkolók és tömegközlekedéssel jutnak be a városba és ott is azzal vagy leginkább gyalog közlekednek az emberek. Helyi vállalkozások vannak saját termékekkel. Óriási forgalmak voltak ott, borászt, kajás, minden!

Szóval, érdekes a folyamat. Az ember élt a természetben majd beterelték a városba, most meg lassan "kiterelik" a városból újra a természetbe! :))) Persze, mindezt a fenntartható fejlődésért! És ide meg már bekapcsolható a politika... :(

Ne reménykedj!
2010. február 11. csütörtök, 14:51 | Névtelen (útkereső)

Tisztelem a naivitásodat Sanyi! Kedvellek ezért őszintén:
Az LMP kb. annyira független, mint a Jobbik. Ők is nagyon szépeket tudnak mondani, ígérni. Az LMP egy mesterséges, szavazási aránybeállító párt, úgy is mondhatnám, hogy maradványszavazat begyűjtő. Aki nem akar erre,vagy arra, vagy amarra a pártra voksolni. Ha netán meg akarná valósítani azt amit ír, akkor kigolyóznák. :(
Azt írod, hogy a szavazatunkkal eldöntjük ki képvisel benünket a parlamentben. Te tévedsz, nem döntesz el semmit, ugyan is jelölteket kapsz, sokszor az utolsó pillanatban odalököttet. Van Pesten egy önkormányzat, ha jól tudom Te is annak a területén laksz, ahol másodszor van véletlen polgármester.....
Gondolj bele, hogy még csak nem is javasolhatsz jelöltet!! Én azt tartanám becsületesnek, ha a kerület lakói tehetnének javaslatot jelöltre, olyanra akiről tudjuk, hogy mit csinált és ott lakik. A te területi képviselőd sokszor a világ másik végén lakik. Szomszédom egy zalai falu képviselője a parlamentben. Tudod, hol lakom.
Azt hogy ki lehet jelölt ma, egy igen komoly üzleti hálózat dönti el, Te pedig ennek ismerete nélkül döntesz az egyik gazdasági lobbi, vagy a másik mellett. Szerintem ez csak úgy lenne megváltoztatható, ha vagy mindenki letojná a választásokat, vagy érvénytelenül szavazna, hogy felébredjenek a népek "odafenn" hogy így nem lehet tovább.
Hogy még egy példát hozzak fel. Lopják mostanában a kopogtatót. Miért van vajon olyan kopogtató cédula, ami egyedileg nem beazonítható, tehát az adja le, aki akarja. Ha ellopták a Tiédet, akkor max egyet kérhetsz még. Sóval már ketten lesztek. Miért van az, hogy egy borítékban küldik ki a szavazó lapodat, amin rajta van a személyi számod, hogy ne kelljen a tolvajnak azt már lopnia. Egyáltalán miért kell arra a szavazólapra ráírni az intim adataimat, amikor vonalkód van rajta, amiből ott és annak derül ki minden akire viszont tartozik. Igaz ezt az adatvédelmi biztos már ötvenszer elmondta, mégis is mentek ki a cédulák.......
Örülök neki, hogy neked nem kellett olyan közel kerülnöd ezekhez a dolgokhoz, hogy megmaradt benned ezzel kapcsolatban a tisztaság. Maradj ilyen. Sajna a politika is igy fog maradni egy darabig.

Üdv!
Hédi

Az egyik kommentből a következő mondatra reagálnék:
2010. február 12. péntek, 2:56 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

"Az LMP kb. annyira független, mint a Jobbik. Ők is nagyon szépeket tudnak mondani, ígérni. Az LMP egy mesterséges, szavazási aránybeállító párt, úgy is mondhatnám, hogy maradványszavazat begyűjtő. Aki nem akar erre,vagy arra, vagy amarra a pártra voksolni."

Egyrészt: szerintem Sanyi arra akart rávilágítani, hogy mi alapján választ. És szerintem nagyon jó a nézőpontja, bár éppen ugyanilyen megfontolások alapján én egy másik, nagyobb pártot tartok a leghelyesebb választásnak. Szerintem, mivel nem vagyunk egyformák, ugyanazon cél eléréséhez más-más utakat tartunk helyesnek.
Másrészt: A Jobbik nem maradványszavazat-gyűjtő. Az LMP kb 3%-os párt volt még decemberben, a Jobbik meg 12%, és maholnap lenyomja az MSZP-t. És ezt a "független" közvéleménykutatók mondják, tehát lehet hogy már rég lenyomta...
Szerintem nem megalapozott egymás mellett emlegetni őket...

Sanyi, sokan nem mondják el a politikai álláspontjukat, akikre sokan hallgatnak, de én nagyon örülök, és köszönöm, hogy te elmondtad. Méghozzá azért, mert nagyon tetszik az a kiindulópont, ami alapján döntesz a választásban. Bár sok ilyen embert ismernék!

Üdv: I

Kedves névtlen I
2010. február 12. péntek, 10:32 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

Természetesen tiszteletben tartom a nézeteidet, csak pontosítanék, ha már engem idéztél. Az LMP kb. annyira független, mint a Jobbik. Pont. Tehát a függetlenségüket próbáltam hasonlítani. Utána: "Az LMP egy mesterséges, szavazási aránybeállító párt,...." szóval azt LMP, nem mind a kettő. Kétségtelen tény, hogy a Jobbik erősödik az utóbbi időben, jómagam 15-20 % közé jösoltam a minap.
Egyébként szerintem megrökönyödnél, ha rájönnél, hogy mi van a pártok mögött. Mivel én sajnos jobban rálátok mint szeretném, itt abba is hagyom. Egyik sem érdemli meg, hogy támogassam ugyan azt a gazdasági szövevény rendszert.

Üdv!
Hédi

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Szívesen látnék például egy olyan elemzést...
2010. február 12. péntek, 11:03 | Huszti Sándor -...   Előzmény

Így van. Ne a politikáról beszélgessünk, meg hogy melyik párt micsoda, hanem magunkról, a saját politikai tudatosságunkról, választási mechanizmusunkról!

Szívesen látnék például egy olyan elemzést (külön blogban), hogy melyik párt milyen emberi kapcsolatot, minőséget jelent és ezért szavaznak rá azok, akik ahhoz tudnak kapcsolódni.
Olyanra gondolok, mint hogy az egyik párt a "biztonságot adó tyúkanyó" szerep, a másik a "fegyelmező Apa", stb.
Ha van valakinek ilyen meglátása, pártok személyiség tipizálása, nyisson neki egy külön blogot vagy fórumot!

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Miért választjuk ezt vagy azt?
2010. február 12. péntek, 10:32 | Huszti Sándor -...   Előzmény

Köszönöm a kiegészítésedet!
Valóban az volt a célom, hogy megmutassam, mi alapján kellene választania egy tudatos embernek, és hogy ez a választás először belül dől el azon, hogy magunkkal szemben milyen értékeket képviselünk, mennyire vagyunk bevállalósak, becsületesek, stb.

Hédi már korábban is elmondta nekem ezen véleményét, amivel rendesen meglepett, kiakasztott. Úgy vélem, akár igaz is lehet, de az is lehet, hogy nem.
Nem érzelmi alapon hajlok az LMP felé, hanem mert jelen esetben tényleg őket tartom a legjózanabbnak, de ez végül is az én magánügyem, amit most megosztottam pár ezer emberrel.  : )
Ha az lenne az utam, magam is beállnék politikusnak, és magamra, a saját pártomra szavaztatnám a tudatos embereket, hiszen így lenne számomra a legbiztosabb, hogy jó irányba menjenek a dolgok.

Olyan ez, mint amikor a munkaadó nem bízik az alkalmazottak munkájának minőségében és állandóan kiveszi a munkát a kezükből, mert Ő úgyis jobban csinálja és hát kiben is bízhatna meg az ember, mint saját magában?!

De egyrészt nem ez az utam, másrészt tőlem sokkal jobb képességű emberek is vannak a politikusi pályán, így csak közülük kell kiválasztani azokat, akiknek a szándékuk is a helyén van.

Te irányítasz

A lényeg az, hogy semmiképen sem a struccpolitikát tartom járható útnak, mint ahogyan sokan ezt teszik azzal, hogy elfordulnak a politikától, mert megutálták annak a mocskosságát. Igenis hiszek abban, hogy amíg van rá ésszerű lehetőség, addig ki kell állni az igazunkért, a jóságért.
Ha ezt egy diktatúrában nem teszi meg valaki, azt megértem, hiszen az élete a tét. De itt most nem fogja senki sem a fejedet venni azért, mert mersz egy becsületesebb csapatot mutató pártra szavazni!

Persze ez a választás is csak akkor igazolódna, vagy dőlne meg, ha már az a párt kormányoz, így biztosra nem mehetünk, viszont legalább ezt az életterületet is bevontuk a tudatosságunk hatókörébe és nem megszokásból, nyájkövetésből vagy félelemből döntünk, hanem belülről kifelé cselekszünk!

Csak egy érdésem van
2010. február 12. péntek, 10:41 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

Sanyi! Tisztelem a kiállásodat és egyet is értek az érveiddel. Azt is becsülöm, hogy hiszel a tisztaságban. Én csak a politika tisztaságában nem hiszek. És nem csak a politika létezik mint fórum arra, hogy a hozzállásommal, pártállásommal küzdjek a tisztaságért. Sőt szerintem a politikai elveket és lózungokat megfogalmazó pártok támogatása helyett sokkal hatékonyabbnak tartom a mindennapi életközeli bátor és tiszta kiállást. Igen lehet támogatni egy elvet, de a valóság az ha nap mint nap azért vagy csak hajlandó pl fizetni amit valóban megkapsz, hogy nem fogadod el a pénzért való kivételezést, hogy mersz szólni azért ha valamelyik pl. multi visszaél a hatalmával. Ennek van hatása az életre, az elvek csereszabatosak.
És eljutva a kérdésemig: Biztos vagy e abban, hogy amit a LMP hirdet azt is csinálja e?

Üdv!
Hédi

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Tekintsük játéknak, gyakorlásnak ezt is.
2010. február 12. péntek, 11:18 | Huszti Sándor -...   Előzmény

Természetesen nem vagyok benne biztos, de nem is ez a lényeg, hanem a döntés tudatossága és szabadsága!

Az átkos után furcsa volt még elmenni szavazni is, meg hogy lehet olyat nyilatkozni, amiért nem viszik el az embert.
Aztán beálltunk egy választási rendszerbe és örültünk, hogy több párt, ideológia, csoportosulás is van, akik közül tudunk választani, de ez azért többnyire érzelmi alapon működött.

Most arra buzdítanám a többieket, hogy vizsgálják meg ezt a működésüket és nőjenek fel a tudatos választás szintjére! Nem baj, ha most valaki az MSZP-re vagy a FIDESZ-re szavaz, mert meditációjában erre a legjobb következtetésre jutott!
A lényeg az, hogy nem megszokásból, hanem egy tudatos döntés útján végig haladva jutott el a döntéséig!

Tekintsük játéknak, gyakorlásnak ezt is. Azt gyakoroljuk, hogy hogyan kell helyesen dönteni és erre nem az egonk beidegződését használjuk, hanem a tudatosságunkat.
Gyakorlás közben akár téveszthetünk is, de idővel egyre jobban megy majd ez a játék, mígnem kifejlődnek azok a képességek, amelyek a bölcs döntéshez kellenek.

És ezt nem csak 4 évente tudjuk gyakorolni, hanem a piacon, amikor eldöntöd, hogy melyik kofától vásárolj, amikor arról döntesz, hogy melyik tanítónénihez irasd be a gyermekedet, vagy amikor munkahelyek és leendő főnökök közül választasz!
Van választási lehetőséged és a sok jóból vagy a sok rosszból kell kiválasztanod a legjobbat. Ez a gyakorlat célja, az eszköze pedig a meglátás, belelátás, értékrend tudatosság, megszokások feldolgozása, analógiás gondolkozás... hogy csak egy párat említsek, amihez érteni kellene egy tudatosan döntő embernek.

A politikát hagyjuk meg egy másik weboldalnak!
Inkább írjátok meg, hogy milyen képességek, tudás kell ahhoz, hogy jól tudjunk választani pártok, politikusok közül?

Teljesen egyetértek
2010. február 12. péntek, 11:41 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

Elmondom én hol jártam.
Mindegyik pártnak van programja. Ezt elképzeltem. Megnéztem benne a helyem a közérzetem. "Belelestem" minden zugába és figyeltem közben az érzéseimet. Utána megnéztem, hogy ezek az érzetek általában milyen eseményekhez szoktak kötődni. Megnéztem, hogy mennyire harmonikus az adott közeg, billen e valamerre és mennyire. Ebből következtettem a megvalósítási valószínűségre.Volt amelyiket idő előtt abbahagytam, mielőtt leestem volna. Érdekes, hogy ez pont az egyik most bomladozóban levő szövetség esete volt.

Üdv!
Hédi

fehercsongor képe
aki nem szavaz , az is csalódni fog a nemszavazás hatásával
2010. február 19. péntek, 20:28 | fehercsongor   Előzmény

aki nem szavaz , az is csalódni fog a nemszavazás hatásával kapcsolatos elvárásai miatt , legfeljebb nem egy csapatnyi lelkes ifjú vagy kiégett öreg titánban . akaratlanul is többet képzelünk a szavazataink jelentőségéről , mint amennyit ér . minden szavazás burkolt kényszerítés , a megosztás eszköze , amit ellenünk játszanak ki azok , akik megtehetik és meg is teszik . szavazással a részt próbáljuk egésszé tenni mögé adva magunkat mások rovására . a szavazás egy játék , amivel az elringatásunkra velünk felépíttetett színpadunkon megadjuk magunknak azt a látszatot , hogy beleszólhatunk életünk kereteinek az alakításába . életed leglényegesebb történései megszavazhatóak voltak - e , szavazásra bocsátottad volna -e azokat ? Szavazz , vagy ne szavazz ? Tedd , amit jelenlegi gondolataid alapján meggyőződésed diktál szívvel , lelkesedéssel , vagy kételkedj benne kedvedre . a lehető legjobbhoz járulsz hozzá így is - úgy is .
üdvözlettel : felacso

Fodi képe
Én is reménykedem....
2010. február 11. csütörtök, 21:08 | Fodi

Megérintett és kissé magával is ragadt a lelkesedésed. Jó érzéssel olvastam soraidat és igazán csak bólogatni tudtam a hazai "politikai elit"-ről szóló negatív kritikádra.
Szomorú, de nyilvánvalóan "boldog öntudatlanságban" nőtt fel több nemzedék - köztük én is -, akik/akiket nem tanultak/tanítottak meg arra, hogy kemény kötelezettségeik mellett jogokkal is rendelkezhetnek, melyekkel időnként élni is lehet!?
Természetesen ez nem lehet kizárólagosan a társadalom hibája, de magyarázatot adhat arra a tényre, hogy miért viselkedünk birka módjára? Miért tűrjük el, hogy a mi pénzünkön meggazdagodott, sunyi, gonosz és aljas emberek - akiket mi választottunk arra a posztra - politikai színjátékokba, álharcokba bocsátkozva még nyomorultabbá tegyenek, kisemmizzenek és ellehetetlenítsenek több millió honfitársukat?
.....Valakitől - már nem tudom pontosan - azt olvastam, hogy minden népnek olyan vezetői vannak, amilyet megérdemelnek. Egyrészt azért, mert hozzájuk hasonlóak, másrészt azért, mert akik mások, azok nem tesznek semmit, hogy másként legyen. Kérem szépen itt a lehetőség........

Én is hiszem, hogy egyszer szükségszerűen vége szakad ennek a lelki nyomorúságnak és egyre több öntudatra ébredt, tiszta erkölcsű és "igazi" EMBER lesz a világban! Elképzelhető, hogy már most is sokkal több ilyen EMBER van, mint gondolnánk!!! Higgyünk és bízzunk saját magunkban és éljünk a változtatás lehetőségével!

u.erika képe
Sziasztok!
2010. február 11. csütörtök, 22:50 | u.erika   Előzmény

Elöször is Fodi hozzászólására.Nem mi válsztottuk öket!Ök válsztották saját magukat!

Képzeljétek,nagyon érdekes dologra jöttem rá a mai nap!Itt akikkel dolgozom és élek,éppen olyan közösséget alkotunk mint a magyar társadalom jelenleg.Teljesen ugyanaz minden,csak kicsiben!
Ebben az még az érdekes,hogy mi németországban éljük ,,játszuk el" ezt a magyar társadalom címü játékot!
Nálunk is van önjelölt vezetö(aki folyton hazudik,lop);) :))) A kiadások nem érdeklik,csak annyit lát hogy mennyi a bevétel...Van 2ember akin a hatalmát gyakorolja,és persze anyagilag ök járnak a legrosszabbul...:)Van egy aki már nem lakik itt,de folyton hazalátogat,és az önjelölt vezetövel kóperál,pénzért persze..(a külföld megtestesítöje)Eljön,amit lehet összeszed,és továbbál..S van aki nem folyik bele az eseményekbe,éli az életét mert még nincs itt az ideje hogy tegyen valamit,(tanuló)ö akit nevezhetünk kivándorlónak,vagy jövö nemzedéknek..?

Szóval,ha elhagyom is az országot,magyarország eljön hozzám kicsiben!
Bárhol otthon lehetek!:)
Ha én itt kisakkozom a megoldást,ígérem megosztom Veletek!

Üdv!Erika

der Spiegel
2010. február 11. csütörtök, 22:54 | Szabó Peti (útkereső)   Előzmény

Akkor mi ebből a tanulság? a változást nem nagyban és befelé kell indítani, han bentről kifelé..vagy nem tudom :S

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Matt négy lépésben
2010. február 12. péntek, 1:03 | Huszti Sándor -...   Előzmény

Én egy gyors letámadással beszorítanám a Királynőt, majd mattot adnék, mielőtt feleszmél és hazahívná a tisztjeit!
De mit is jelent ez az ovi hierarchia szintjén??  ; )

Trianon titka, A MAGYARSAG JOVOJE
2010. február 12. péntek, 10:02 | Babygirl (útkereső)

Bocs csak azt mondtak SOS .

Nem tudom Sanyi atment e neked amit kuldtem a KARPATMEDENCE REZGESSZAMANAK HIRTELEN NOVEKEDESEROL ?

Ha nem, ird meg hova kuldjem , hogy mindenki olvashassa. FONTOS -ADDIG IS TORNAZZATOK MINDEN NAP MINIMUM 10 PERCET MERT NEM FOGJATOK BIRNI A REZGESSZAM EMELKEDESET. MINDEN MAGYARRA ERVENYES BARHOL EL A VILAGON !!!!!!!!!!!!!

Varom az e mail cimet hogy a teljes iras tovabbithassam.

Addig is olvassatok a WWW.NAPFONAT.HU WEBOLDALT !

Kellemes felemelkedest mindenkinek es Isten aldasa legyen veletek!

Babygirl

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Átjött, de nem teszem ki.
2010. február 12. péntek, 10:14 | Huszti Sándor -...   Előzmény

Átjött, de nem teszem ki, mert nem egyezik a szellemisége a weboldalal. Ez azt jelenti, hogy nem az önismeretre, önfejlesztésre sarkall, hanem egy külső segítségben való hitre sarkall, amiben nem hiszek.

Nagyon bölcsen tetted Sanyi
2010. február 12. péntek, 10:22 | Ramina   Előzmény

Nagyon bölcsen tetted Sanyi....semmi ilyesmi nem való ide.
És én sem hiszek sem a gyikemberek sem mások csatornázgatásaiban.

Alina képe
Sziasztok, én is egyetértek. Viszont, lehet benne annyi igazság,
2010. február 12. péntek, 11:41 | Alina   Előzmény

Sziasztok, én is egyetértek. Viszont, lehet benne annyi igazság, hogy ez a rezgésszám emelkedés a belsőnk tudatosság felé való törekvését jelentheti. Nem a gyíkemberek :-) de mi magunk tesszük, saját belsőnk igénye szerint... És úgy gondolom, nemcsak a magyarokra igaz ez, ki ki a maga módján ébredezik :-) Ti mit gondoltok erről, hogy az utóbbi időkben miért fordulnak sokan az ezoterikus tanítások felé? Mindenkinek szép napot kívánok!

Ezoteria válogatja
2010. február 12. péntek, 11:55 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

Persze, minden rezeg. Annak idején az alternatív gyógyítás egyik nagy felfedezése volt, amikor rájöttek, hogy a bennünk is időnként hazára lelő vírusok, baktériumok és egyéb lényeknek más és más a rezgése. Be lehet őket egyenként azonosítani, sőt ilyen úton hatástalanítani is lehet őket. Az is ismert, hogy embereket magunk körül rezgésük alapján kerülünk, vagy éppen vonzódunk hozzájuk. Azt nem tudom, hogy kerülhetünk a közelebb magunkhoz, ha növeljük a frekvenciánkat, ill. növekszik e frekvenciánk ha harmóniában vagyunk magunkkal. Szerintem ez tök mindegy. Magadnak tanulsz, magadnak ismered meg magad nem másnak. Ettől fogva, hogy most kihez, mihez hányas vagy az ongsotrom :) skálán, hátnem mindegy? Annyi bizonyos, hogy ugyan úgy ahogy a bacikat meg ki lehet nyírni azzal, hgoy kioltod a hullámhosszát, valószínűleg ki lehet oltani a világ "rossz" rezgéseit is, csak kell hozzá elég mennyiségű ellenrezgés.
Nekem az a véleményem, hogy azért kerülnek sokan közelebb az ezoteriához, mert keresnek valamit amikor kiábrándulnak a körülöttük levő világból, mondjuk a politikából. Így sajna bele lehet esni az ezoteria olyan bugyraiba is ami semmivel sem jobb, sőt.

Üdv!
Hédi

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
A materialista világképük nem oldja meg helyettük a problémáikat
2010. február 12. péntek, 12:07 | Huszti Sándor -...   Előzmény

Igen, így van, a belső tudatosság növeléséről van szó ott is, csak rezgésszám emelésnek hívják. Egyébként szinte ugyanez a téma az INUAKI-s témában is, olvass bele!

Azért fordulnak egyre többen az ezotéria felé, mert:

1. Felismerték, hogy a kapitalista-materialista világképük nem oldja meg helyettük a magánéleti és sok egyéb területen levő problémáikat. Hiába vesz egy új plazma tévét, attól még nem lesz boldog párkapcsolata.

2. A fejlődés azokban is zajlik, akik most még alacsony tudatossággal rendelkeznek, ezért törvényszerű, hogy mindig lesznek akik magasabb szintek felé fordulnak.
De ezt nem egy űrhajóról vagy a szellemvilágból irányítva érik el azzal, hogy magasabb rezgésszámra kapcsolnak minket, hanem természetes módon bekövetkezik, mert ez a következő lépés a fejlődésben!

Például ki hinné el azt, hogy a gyermeke azért kezdett el járni, beszélni, mert a gyíkemberek megemelték a magyarok rezgésszámát, hogy gyorsabban fejlődjenek?
Csak azok a "gyíkok", akik nem tudják, hogy az emberi fejlődésnek ez a normális folyama, ez bekövetkezik akkor, ha az előző lépések már megtörténtek.

Lenne, aki elhinné! :S
2010. február 12. péntek, 12:31 | Szabó Peti (útkereső)   Előzmény

Lenne, aki elhinné! :S

Alina képe
Értem: Szóval egy lélek, ha elért egyéni fejlődése során
2010. február 12. péntek, 13:17 | Alina   Előzmény

Értem: Szóval egy lélek, ha elért egyéni fejlődése során olyan fokra, hogy magasabb tudatosság felé már igénye van, a fejlődése magától (fokról fokra) majd bekövetkezik? Szuper:-) De a fejlődésnek a tudatlanság is a része és annak a felismerése , hogy aztán azokból tanulva tudjon továbblépni, és így szükséges azt is megélni...

olyanok
2010. február 12. péntek, 13:45 | Ramina   Előzmény

Az egyik nem zárja ki a másikat :-)

Aztán vannak olyanok, akik "gyorsitani" akarnak a fejlődésükön és olyanok is, akik tudatosan áramolnak(flow) és olyanok is, akik hagyják magukat sodortatni és olyanok is, akik semmit nem akarnak és olyanok is, akik sapkát hordanak, stb

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Lépnie kell, akarnia kell a fejlődést
2010. február 12. péntek, 17:33 | Huszti Sándor -...   Előzmény

Így van, ahogyan Ramina mondja. Van mindenféle hozzáállás. Nem úgy értettem, hogy ha elér egy szintet, akkor onnantól magától fejlődik! Lépnie kell, akarnia kell a fejlődést, legfeljebb hogy mennyit tesz ezért, abban vannak különbségek.

Ha valaki csak hagyja magát változni, már az is egy hasznos megnyilvánulás részéről, hiszen akár ellenkezhetett is volna! De vannak, akiknek kevés a sodrás, sodródás, ők gyorsabban akarnak haladni. Hát evezzenek!

Alina képe
Igazatok van- én csak magamból indultam ki, és azokból, akik
2010. február 12. péntek, 18:18 | Alina   Előzmény

Igazatok van- én csak magamból indultam ki, és azokból, akik fejlődni akarnak. De persze mindenki más:-)

fehercsongor képe
amikor ma megkaptam a jó hírt tíz percre eltöltött a boldogság
2010. február 19. péntek, 20:40 | fehercsongor   Előzmény

amikor ma megkaptam a jó hírt tíz percre eltöltött a boldogság . még ha nem lenne igaz , akkor is felemelő , napsugársimogatásként melegítő érzés volt erről olvasni . ÍGY LEGYEN ! köszönöm . üdvözlettel : felacso

Ma olvastam: "A kormány nézőpontját a gazdaságról a
2010. február 13. szombat, 2:20 | Szabó Peti (útkereső)

Ma olvastam:

"A kormány nézőpontját a gazdaságról a következőképpen lehet összefoglalni:
Ha valami megmozdul, meg kell adóztatni.
Ha valami mozgásban van, meg kell szabályozni.
Ha valami leállt, meg kell támogatni.
- Ronald Reagan"

"A hülyeség kora"
2010. február 15. hétfő, 8:52 | Sterke (útkereső)

Üdv mindenkinek!

Most néztem meg ezt a filmet. A Baraka című filmet is ők készítették. Azt hiszem köze lehet a témához, és még azon is túl....

Mindenkinek mélyen ajánlom, hogy nézze meg és csatlakozzon a petíció aláírói közé.

www.nelegyhulye.com

Köszönöm

Sziasztok

Sterke