Mo-on is van már arra törvényadta lehetőség,1997-től, hogy ELŐRE megadja vki azt, hogy milyen életbentartó eljárásokat utasit vissza, ha történne vmi.(pl újra élesztés, mesterséges lélegeztetés, táplálás, dializis, vérkészitmények adása stb)
Mindezt irásban kell megtenni előre és még egy csomó jogi feltételnek kell megfelelni.
De, meg lehet tenni.
Rendelkezni lehet az adott személy helyett is, de csak az adott személy által- ELŐRE, sok-sok jogi feltétellel.

Amikor már benne vagy, itt nálunk nem tehetsz semmit.

Most hallottam egy előadást, ahol a SOTE doktornője a következőt mesélte:
Ő is egy előadáson ült, ami az eutanáziával foglalkozott(különben eutanázia görög és azt jelenti "jó halál"), amikor is egy idős 75-ös doktor szólalt fel a pulpituson és azt mondta: "Én orr fül-gégész vagyok és a gégedaganatosok voltak az osztályomon mindig a legszörnyűbb,emberi életnek nem nevezhető állapotban és amikor már csak a végstádium volt hátra, én bizony beadtam nekik egy jó erős injekciót, hogy ne szenvedjenek feleslegesen". Névvel, cimmel előadta mindezt. Ha , akkor vki elszalad a rendőrségre és följelenti, lecsukják.

Ez a dokinő mesélte továbbá, hogy egy 50-es rákos nőt(maga is orvos) - akinek megvolt minden papirja előirásosan arra, hogy ne élesszék újra - dializisre tettek egy ájulása után, pedig végstádiumos rákos volt. Amikor felébredt iszonyú csalódott és felháborodott lett, mert nem vették figyelembe az akaratát. Ráadásul a többi orvos is a fejét csóválta, mert annyira szétvoltak már pattanva az erek a testében, hogy egy második dializist ki se birt volna, de nem is kellett,mert egy hét múlva - szörnyű kinok között - meghalt.Hát akkor miért csinálnak ilyet? Ez sztem disznóság.

Sokat töprengtem én is a kómásokon.....vajon mit csinál ilyenkor a lélek? Itt is akar maradni, meg nem is? Vagy ez csak a környezetének "tanitás"?

A keresztlányunk fél éven keresztül volt kómában. A beleesésének sztorija se semmi, a kijövéséé sem az. Az azt követő állandósult cécó, szintén.
A "fatális véletlenek" és az orvosi műhibák, professzori önhittség igen vegyes salátájának eredményeképpen fél év elteltével szemmozgással jött ki a kómából. Onnantól kezdve kommunikálni nem tudott, magatehetetlen volt és 6 évig tanított mindenkit a környezetében.

A magam részéről a család kétségbeesett keresését segítve kitanultam az augmentin teljes gyógyszerészeti leírását. Szorgosan tanultam a latin hablatyot. A hazai egészségügy protokoll alapú és a kísérleti nyúl típusú ellátását egyaránt megtapasztalták a hozzátartozók. Mind a horror, mint az áldozatos segítés előfordult.
Hozzásegítette a családot a hagyományos orvoslás, az akupunktúra és a természetgyógyászat egyéb ágainak megismeréséhez, meg engem is.

Többek között a családja megtanulta a problémákat ordítozás nélkül kezelni, mert, ha ordítoztak, görcsökben szenvedett szegény napokig.

Összehozta a családot és a barátokat, az ország minden táján kaptak segítséget.

Erre volt jó.

Neki?
Bevállalt feladat volt és mereven ellenállt a gyógyítási kísérleteknek.
De ez számomra csak az utolsó egy évben vált teljesen nyilvánvalóvá és elfogadhatóvá.

Mindenki akkor megy el, amikor az életprogramja véget ér. A kómásak is. Ez a normál karmikus út.

Kivéve, ha beavatkozási lehetőséget kapnak.

Továbbá: Mivel a testben tárolt a tökéletesen egészséges test minden összetevője, bárki meggyógyulhat, ha úgy dönt, hogy megoldja a leckét és meggyógyul. Mert a szabadság világában élünk és a kóma, mint karmikus esemény, csak egy feloldandó negatív kötés. Azért kapja, hogy oldja fel.

A csodák itt sertepertélnek körülöttünk.

Egy ortopédus, aki csontkovácsolt is egy év után jött ki a kómából, két évet rehabilitálódott és utána dolgozni kezdett. Új életet kezdett, spirituálisat.

:)

Már régóta izgat ez a kérdés engem is. Arra a gondolatra jutottam, hogy ketté kell választani a helyzetet. Egyik oldalon ott van a kómás beteg, másikon ott vannak akik maradnak: orvosok, családtagok. Az utóbbiak cselekedeteit az vezérli, hogy bármi áron megmentsenek egy emberi életet, egyrészt kötelességből (orvos - hatalmam van, uralom a dolgok menetét,), másrészt szeretetből (családtagok - elvesztéstől való félelem, a hiány elviselésének nehézsége) A másik oldalon ott a kómás ember, aki a jelek szerint már nem akar (tud, szeretne) maradni.
A családfelállításon - te tapasztalhattad - gyakran választunk képviselőket meghalt rokonoknak. Ők a többségükben jól érzik magukat. (Vannak kivételek persze, pl. amikor erőszakos halállal halt valaki, vagy a leszármazottak elrontják az életüket) Persze mi ezt élők nem tudjuk, és félünk elengedni a szerettünket. Kómás ember képviselőjével nekem még nem volt dolgom, de olyan akadt, amikor egy hölgy azért jött, hogy idős édesanyjával való folyamatos konfliktusát megoldja. Az állítás során kiderült, hogy az édesanya már menne el, de a lánya nem hagyja. Erőlteti az orvost, a gyógyszereket, stb. és ebből állandó veszekedés volt. A lány meg is fogalmazta: "Ha elengednélek, bűntudatom lenne, mert azt hinném, hogy én öltelek meg, azzal, hogy nem figyeltem rád." És ez a leglényegesebb: igen, mi akik maradunk, nem tudjuk feldolgozni a szerettünk halála miatti bűntudatot. (Ha jobban vigyáztam volna,...ha ezt, vagy azt csináltam volna, .....még mindig élne.) Azt hisszük, a sorsot mi irányíthatjuk. Az egyik tanárom mondta: Kicsit felfújtad magad, nem?
Azt nem tudom, mi a feladata a kómában lévő embernek, (főleg mikor MI kötjük gépekhez) azt viszont sejtem, hogy a mienk az, hogy elfogadjuk, hogy bizonyos helyzetekben tehetetlenek és kiszolgáltatottak vagyunk. És ezzel a feladattal előbb-utóbb mindenki szembesül.

Sz. Ildikó

A múlt héten egy kómás beteget próbáltam felébreszteni, ami eddig nem sikerült, de tovább dolgozom rajta. A hétfői klubban a hat napig tartó kezelésem tapasztalatait fogom megosztani, erről fogunk beszélgetni.