Na, belőlem sem lesz számítás technikus! | Önmegvalósítás.hu

Na, belőlem sem lesz számítás technikus!

A minap egy elég mély, az életutamat illető felismerés és változás született bennem. Ahhoz, hogy megértsd és esetleg Te is tanulj belőle, leírom az előzményeket is:

Aznap

Reggel két célt is kitűztem magamnak a munkában, mindkettő weboldalak beállításával volt kapcsolatos. Egész nap ezeken dolgoztam, este 10-re végeztem. Az egyiket sikerült teljesen megoldani, a másikat csak áthidalni tudtam, megoldani nem. A probléma így ugyan nem látszott, de a tény, hogy nem tudtam megoldani, így is kibuktatott, mint oly sokszor korábban.

Elgondolkodtam ezen. Vajon miért várom el, hogy meg tudjam oldani ezeket a problémákat, kihívásokat, amikor soha nem tanultam olyan tudatosan számítástechnikát, weboldal programozást? Minden amit tudok, autodidaktaként szívtam magamba, így a tudásom rendesen hézagos, esetleges és így hatástalan is.

Azt találtam, hogy igen, van egy elvárásom, vagy inkább egy vágyam arra, hogy értsek a számítógépekhez, programokhoz, otthon legyek a számítástechnika világában. Az elmúlt években egyre inkább efelé haladtam, fejlődtem is, de a kielégítő szintet nem tudtam elérni. Ez főleg a nem tudatos tanulásnak volt köszönhető, de arra nem volt soha vágyam, hogy komolyabban nekikezdjek a tanulásnak.

Honnan ered ez a vágyam?

Azt találtam, hogy még iskolás koromban az egyik barátomnak az apukája értett nagyon a számítógépekhez. Akkor még ezek futottak: ZX Spectrum, Commodore 64, talán Te is hallottál róluk, esetleg volt is ilyened.
Amikor náluk voltam délutánonként, akkor mindig elkápráztatott Tamás bácsi hozzáértése, könnyedsége, ahogyan életet tud vinni pár programsorral a számítógépekbe. A fia is értett már hozzá, irigy is voltam, hogy a barátom mennyi mindent tud, én meg csak vágyom rá.
Valamikor ekkor születhetett meg bennem a vágy, elhatározás, hogy én is szeretnék ilyen jól érteni a számítógépekhez, programozáshoz!

Kaptam is egy számítógépet, próbálgattam, gyakoroltam, haladtam is vele, majd pár év kihagyás után újra elém került, akkoriban indítottam el az Önmegvalósítás.hu -t is.

Itt jön a lényeg

Az elmúlt pár évben a weboldal karbantartás miatt és mert indítottam más weboldalakat is, egyre jobban belemélyedtem ezek működésébe, hibajavításába, de a hiányos tudásom miatt bizony sokszor napokat elkínlódtam olyan problémák megoldásán, amelyeknél az alapvető működést sem ismerem, nem értem.
Így utólag persze logikus, hogy nem tudtam megoldani azt, amit nem ismerek, de akkoriban annyira akartam fejlődni, élveztem ezt a jellegű munkát, hogy ki se láttam a bosszankodás, sikertelenség, kudarc erdőjéből!

Aztán mostanában emiatt már nem élveztem annyira a problémamegoldásokat sem, egyre többször éreztem azt, hogy ez csak elvesztegetett idő, mígnem tegnap megjött a felismerés:

Mély vágyam belül, hogy hasznos legyek a világnak, és hogy sikerélményeim legyenek. Akkor miért olyannal töltöm az időmet, amivel többnyire csak kudarcaim vannak? Miért nem önismeret oktatással foglalkozom elsősorban, a számítástechnikából meg elég lenne annyi, amennyi a legszükségesebb!
Hát azért, mert az a gyerekkori vágyam, célkitűzésem még mindig hajt egy olyan irányba, amit ma már nem élvezek és nem is feltétlenül értek vele egyet.
Ugyanis ha ma kellene újra döntenem a pályámról, akkor biztosan nem számítás technikusnak, programozónak jelentkeznék, sokkal valószínűbb, hogy valamilyen lelki pályát céloznék meg először.

Ennyire egyszerű

El kell engednem a régen kitűzött, de mára már elavult célt és hagynom kell a jelenleg legtudatosabb célomat a helyébe nőni.
Persze ez nem megy magától, a következő lelki gyakorlatokat alkalmaztam erre:

  1. Feltártam, hogy miért is vágyok arra, hogy számítástechnikával foglalkozzak. Ehhez a probléma okának keresését alkalmaztam.
  2. Megvizsgáltam, hogy miért ragaszkodom ahhoz a célhoz és feloldottam ezt a ragaszkodást.
  3. Megkerestem, hogy mire vágyok még, illetve azt, hogy mi lenne a dolgom a világban?
  4. Amit találtam, annak szabad utat nyitottam magamban, hogy az érvényesülhessen a jövőben!

Ezeket a gyakorlatokat többnyire meditációban végeztem, úgy sokkal hatásosabbak, mint ha csak éber állapotban gondolok rájuk.
Tapasztalatom szerint, egy ilyen precízen végrehajtott gyakorlatsor eredményessége a 100%-hoz közelít.

Konklúzió

Mennyivel másabb így problémát megoldanom, hogy értek a rendszerhez, tudom, hogyan működik a személyiség, hogyan alakul ki és szüntethető meg egy hibás működés, egy probléma.
Így már egyáltalán nem esetleges a problémamegoldás, mert fel tudok állítani egy tervet a megoldási folyamatra, és ha azt végigviszem, akkor többnyire meg is oldódik a problémám.
Ehhez értek, állítólag érzékem is van hozzá, nem beszélve a több életnyi tapasztalatról.

Ha szeretnéd Te is ilyen jól érteni, kezelni, és megoldani a személyiséged problémáit, akkor neked is meg kell tanulnod az önismeretet, annak elméletét, alap és haladó gyakorlatait egyaránt!
Fél tudásból csak fél eredmény származik.
Teljes tudásból tudunk csak hatékony problémamegoldást végezni!

Kezdd el ma, tanulj, fejlődj a Sirály csomagok által!

A Sirály csomagokban benne van minden, amit az önismeretről tudni kell. Kényelmesen, otthon tanulhatsz önismeretet. Próbáld ki kockázat nélkül!
Minden Sirály csomagra pénz-visszafizetési garancia jár, vagyis ha nem jön be a tananyag, mégsem ez a Te utad, akkor visszakapod a teljes árát.

Ezen az úton csak nyerhetsz. Megtalálod Önmagad, megtalálod az életed!
Érdemes elindulni rajta!

Huszti Sándor

 

Beküldte: | 2010. febr. 04. csütörtök - 12:21

Hozzászólások

27 hozzászólás
Köszi
2010. február 04. csütörtök, 12:45 | Szabó Peti (útkereső)

:)))))))))))))))))))))

A legutóbbi "dolgom/dolgaim" ilyesmi apropóján született meg bennem is az, amiről írsz...

Köszi a gyakorlatot, asszem ha végeztem pár dologgal, fel is teszem magamnak a kérdéseket! Addig meg szeretném, hogy hajtson valami még... :)

Szóval, jól jön! Egy ideje én is ezen filóztam amúgy, hogy minek a számtech nekem! Mára én is annyit használok belőle, ami érdekel, pedig átlag júzerhez képest, nagyképűség nélkül mondhatom, hogy messzemenően széles tudásom van, de azt is tudom, hogy komolyabb számteches dolgokhoz nem elég és igazából nem is szeretném! Talán sok is, anno nem tudom, hogy miért kezdtem el, talán bizonyítási vágy, hogy igen jobb vagyok mindenkinél és én én én! :))) Az ugrott be, hogy régen zavart, ha valakit felnagyítottak és olyan jelzővel illették, hogy keni-vágja! Asszem ennek is megértettem a miértjét és már én is kaptam párszor én is ezt a jelzőt, hogy kenem-vágom, ami igaz is. Egy szintig! Viszont, problémamegoldó képesség fejlesztését nálam elősegítette a számtech (fizikai szinten).

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Minden bent dől el!
2010. február 04. csütörtök, 13:28 | Huszti Sándor -...   Előzmény

Nekem a stratégiai játékok fejlesztettek a gondolkodásomon gyerekkoromban, hogy egyszerre több folyamatot is átlássak. Azonban Önmagam átlátását, megértését nem adták meg, így a lényeget (magamat) nem tudtam irányítani, nem tudtam magamat elfogadni.

Erre az önismeret tett képessé, és azóta is áldom az utam, hogy a Tanítómhoz vezetett, mert enélkül a tudás nélkül még mindig csak kínlódnék a kis beszűkült életemben, énemben!

Minden bent dől el! Ha bent rend van, helyén vannak a dolgok és tudatos vagyok, akkor kívül is minden a helyén, tudatosan fog menni. Ezt tapasztalom nap mint nap, tudom, hogy ez az út a beteljesedéshez és boldogsághoz vezet.

Igen, valahogy így értettem én is. Gépen, meg infóban nagyon
2010. február 04. csütörtök, 13:53 | Szabó Peti (útkereső)   Előzmény

Igen, valahogy így értettem én is. Gépen, meg infóban nagyon jól tudom a hibát orovsolni, meg 1-2-3-4 megoldást rá, de az életemben, huh, hát jah... az más! Ott nem vagy alig megy! Úgy érzem, lassan felkelek ebből is. :)

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Hogy haladsz a Sirály csomagokkal?
2010. február 04. csütörtök, 14:01 | Huszti Sándor -...   Előzmény

Hogy haladsz a Sirály csomagokkal? Hallgatod rendszeresen?
Sorban haladsz az elejétől, vagy éppen azt hallgatod, ami érdekel?
Írj egy pár tapasztalatot kérlek!

Előadásokat hallgatom végig, a meditációkat nem csinálom még,
2010. február 04. csütörtök, 14:09 | Szabó Peti (útkereső)   Előzmény

Előadásokat hallgatom végig, a meditációkat nem csinálom még, azokat úgy terveztem, hogy szépen az elejétől végigcsinálom az összeset!

Elejétől hallgattam őket, igyekszem lineráisan haladni, a első cd-ről a belső bölccsel való kapcsolatos témát kihagytam, mert úgy vagyok vele, amíg nem meditálok komolyan, addig nem látom értelmét!

Az utóbbi időben az emailezett cucc miatt háttérbe szorult mindez, túl szeretnék lenni azon/azokon és haladni közben, csinálni azt, amit érzek, hogy kellen! Arra koncentrálom minden erőmet és sikerességébe! Ha már akad bennem kreativitás, akkor kihasználom, hogy mindenki jól járjon!

A tudattágítós medi, ami nagyon megmaradt! Szívnyitás témával barátkozok mostanság, amikor szakítok rá időt!

Térj vissza az informatikához!
2010. február 04. csütörtök, 21:02 | O. Dezső (útkereső)

Sándor!
Én nem értek veled egyet abban, hogy feladtad az informatikát!

Ne add fel, térj vissza hozzá! Azért adtad fel, mert belefáradtál, és a kapcsolataid is valószínűleg beszűkültek amiatt, hogy sokat ültél a számítógép előtt.

A javaslatom a következő: térj vissza az informatikához, de ügyelj arra is, hogy ne csak egész nap a számítógép előtt ülj, hanem tartsd meg az egyensúlyt, az-az ha pl. 4 óra hosszát ülsz a gép előtt, akkor
utána menjél le egy kicsit sétálni, vagy csajozni, vagy ha van komoly barátnőd akkor szervezzetek közösen valami programot.

Hiszem tudod jól, hogy az informatikára nagyon nagy szükség van.

O. Dezső

Minőségbiztosítás-számítástechnika technikus, és informatikus mérnök is.

Dehát Dezső, nem lehet mindenki informatikus...pont ezért jó hog
2010. február 05. péntek, 20:23 | pppppppppppancsi (útkereső)   Előzmény

Dehát Dezső, nem lehet mindenki informatikus...pont ezért jó hogy vagy pl. Te mert így megbízhat téged minden ilyen informatikus dologgal és felszabadul minden ideje, s arra tud fókuszálni teljesen amire hivatott, s így ő is tud neked segíteni ha baj van és te is tudsz neki! Ha mindneki mindenhez akarna érteni akkor senki sem lenne jó semmiben igazán, s nem tudnánk profik lenni semmiben, pedig minden munka csak akkor okoz örömöt ha tökéletesen végezzük. Anita

reggelire elfogyasztottam ezt a kis tényfeltáró irodalmat :)
2010. február 05. péntek, 9:52 | kisboldi

Érdekes, mert velem pont fordítva van. Én elindúltam egy úton, amiről mindíg is tudtam, hogy nem az enyim, de a társadalmi, szülői elvárások pressziója olyan erős volt, és a saját belső késztetésem pedig olyan gyenge.. Persze erőtlenül és sikertelenül is járok ezen az úton, a bennem élő tanult "józan" normák pedig csak az álmaimba vetett bizalmamat támadták úgy, hogy "úgy se sikerül", "ez csak képzelgés csupán", "élj a realitásban!". Közben pedig bármennyire is irreális egy művészi pálya manapság én még is ezt szeretném és hogy erőm is legyen mindehhez vissza kell találnom ahhoz a gyermekhez magamban, aki olyannyira hitt abban, hogy az álmai a realitás maga. Meditációban folyton találkoznom kell vele és mindíg minden pillanatban a nap során, hogy le tudjam vetkőzni azokat a félelmeket, amiket teljesen értelmetlenül magamba szívtam. :-( Pedig emlékszem olyan lelkes voltam és kezdettől fogva pontosan tudtam, mit akarok. Néha szomorkodom az időn, amit mással töltöttem, de ez is az út része volt és talán most jött el az idő! :-)

számítástechnika
2010. február 05. péntek, 15:13 | S.Panni (útkereső)

Üdv. Elnevezzük elavult vágynak és feladjuk? Tevékenykedem abban ami hasznos a világnak,lesz sikerélményem és mellette lehet még fejleszteni a tudásom amiben kevésbé vagyok ügyes. Nekem ez a megoldás jobban tetszik. S.Panni

Javaslom
2010. február 05. péntek, 15:30 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

Nálunk a cégben van egy két tudós típus, szerintem egy-két dologban adnának neked tanácsot, nem kell mindent önerőből kiköbölni. Persze ha csak nem ez az egész célja.

Üdv!
Hédi

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Jól látod, pont ez mozgott bent, hogy bizonyítsam, én is vagyok
2010. február 05. péntek, 15:48 | Huszti Sándor -...   Előzmény

Jól látod, pont ez mozgott bent, hogy bizonyítsam, én is vagyok annyira ügyes, mint mások!
De nem sikerült.  : o

jaguar képe
hát de ez nem így megy
2010. február 05. péntek, 16:27 | jaguar   Előzmény

hádebazmeg Sanyi.. :) ehhez egy külön életforma kell.. egyrészt... másrészt meg egy időben adtál fel itt egy álláshirdetést hogy webszerkesztőt keresel.. majdnem jelentkeztem is, csak akkorra már azt írtad, hogy nem aktuális. én meg azóta végig azt hittem van melletted egy arc aki ezeket tolja és vágja. mert ha ezt tudom, tudtam volna sokat segíteni, igaz én is abbahagytam ezt az egészet pár éve már pedig egy időben ez volt a foglalkozásom, de megutáltam. de segíteni tudtam volna mi merre hova, minimum.

jaguar képe
bővebben
2010. február 05. péntek, 17:10 | jaguar   Előzmény

és tudod mi a durva? 9 éves koromban kaptam meg a commodore plus 4-emet. már arra is irogattam kisebb programokat és 13 éves korom óta szerves része a PC az életemnek. Van egy számtech tanári diplomám is. Erre persze még nem volt szükségem szerencsére.. Viszont, ugyanígy vonatkozik rám is ez a cím. Én sem vagyok jó számítástechnikusnak. Kevés vagyok hozzá, nem az az életem. Nem lehet csak így belemenni ebbe a dologba hipp-hopp és expertté válni csak úgy. :)
Vagy max akkor ha ez az életutad fontos része, nem?

egyébként miért érzed méltóságodon alulinak hogy válaszolj
2010. február 07. vasárnap, 11:05 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

egyébként miért érzed méltóságodon alulinak hogy válaszolj mondjuk az ilyen kérdésekre mint ez? figyellek egy ideje.. :) nem szereted ha mesternek szólítanak ezt tudom. de akkor meg miért viselkedsz úgy?
- jaguar

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Szóval a Mesterek úgy viselkednek, hogy nem válaszolnak
2010. február 07. vasárnap, 20:47 | Huszti Sándor -...   Előzmény

Szóval a Mesterek úgy viselkednek, hogy nem válaszolnak bizonyos kérdésekre? - jó tudni! : ))
Ez szerintem csak a Te ideológiád, aminek akár semmi köze sem lehet a valósághoz!

Nem voltam itthon hétvégén, azért nem válaszoltam, de egyébként sem szoktam elolvasni minden hozzászólást. Ha sokáig nem válaszolok valamire, nyugodtan küldj egy emailt!

jaguar képe
lehet hogy csak az én ideológiám..
2010. február 08. hétfő, 15:38 | jaguar   Előzmény

Akkor azt mondod túlkalkuláltam, de nem csak ebből próbáltam következtetni. Hanem például hogy minden hozzászólásodon érződik a mérnökien egótlanra szerkesztettség, a lehető legnagyobb jelenlét és komolyság. Vagy mondjuk vicc, de még akkor is mindig figyelsz a maximális jelenlétre, vállalhatóságra, úgy válaszolsz mindig mint egy mester. És akárhogy ellenzed hogy annak tartsanak, akkor is annak számítasz, elég csak megnézni a világban az átlag spirituális színvonalt. De miért nem lehet ezt felvállalni?
Onnan jutott eszembe ez az egész, hogy Popper Pétertől hallgattam egy előadást a napokban ahol kitért arra, hogy az ókori mesterekkel ellentétben manapság mindenki ellenkezik akit annak neveznek. Mindig mindenki kiköti, hogy ők nem mesterek és hogy ő maga is így szokott viselkedni. De belül viszont, bevallotta, hogy igenis mesternek tartja magát, pszichológus-mesternek, de miért hárítják ezt manapság akkor a mai mesterek? Annak sincs köze a valósághoz, ha érzek ebben némi álszentséget? Vagy akkor mi az oka ennek a jelenségnek?

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Jól látod, valóban odafigyelek arra, hogy miként válaszolok
2010. február 08. hétfő, 19:58 | Huszti Sándor -...   Előzmény

Jól látod, valóban odafigyelek arra, hogy miként válaszolok és azt igyekszem a legpontosabban kivitelezni. Ennek több oka is van, az egyik tényleg az, hogy tudom, sokan olvassák és komolyan is veszik azt, amit írok.

Az életben jóval kontrolltalanabbul beszélek és viselkedem, de ezt már Te is tapasztalhattad tőlem.
Tudok egészen gyerekesen viselkedni, meg összeszedetten, "normálisan" is, többnyire úgy, ahogyan a helyzet kívánja, no meg ahogy nekem is jól esik!

Itt a weboldalon nem a lazábbik énemre kíváncsiak az emberek, hanem arra, amit tudok, amivel segíteni tudom őket életük jobbá tételében, ezért ide igyekszem tudásom legjavát kitenni.
Viszont aki ismer, találkozik velem a hétköznapokban is, az megismerheti a többi formámat is, hiszen azokat is szívesen megmutatom, mert nem szégyellem, nem titkolom.

Mester és Tanító

A Mester elnevezést én annak tartogatom, aki nem csak tanítja a tant, hanem azt TÖKÉLETESEN meg is valósította magában!

Én ettől még jócskán messze vagyok, még akkor is, ha az átlag tudatosságtól már több van bennem. Ezért magamat semmiképpen nem nevezném, tartanám Mesternek, mert ez nem igaz és csak feleslegesen megtévesztené az embereket.
Így is túl sok mindenkit követnek ész nélkül, néznek fel olyanokra, akiknél nagyobb a színjáték, mint a megvalósulás és a hamis célok követése jó pár év-élet eltévelyedést okozhat.

A saját tanítómnál megtanultam, inkább senkit ne kövessek, mint hogy olyat, aki nem tökéletes! A tökéletlen követése közben ugyanis átvesszük annak tökéletlenségeit és azokkal pluszban nehezítjük a saját fejlődésünket.

Mi vagyok, ha nem Mester? Tanítónak lehet nevezni, hiszen tanítok. Tanítok önismeretet, spiritualitást és bár én is tanulom még ezeket, de pillanatnyilag jóval többen tanulnak tőlem, mint ahányan engem tanítanak, ezért: Tanító.
Persze, most sokan felkapják a fejüket, mondván, hogy mindenkitől lehet tanulni! Igen, lehet, de én nem az ilyen vétlen tanítókról beszélek, hanem azokról, akik tudják is, hogy mit, kinek, és miért tanítanak!

Másrészt, önmagam becsapása is lenne, ha hagynám, hogy mások lemesterezzenek. Nyilván jól esne az egómnak, hogy felnéznek rám, és tőlem várják a mannát, aztán idővel el is hinném, hogy Mester vagyok és így magamat is tévútra vezetném!
Ezért a legjobb, ha ezt magamban és másokban is folyamatosan tudatosítom, hogy nem vagyok tökéletes, nem vagyok Mester!
Ezért nem érzem álszerénységnek, hiszen nem csak kívül nem viselkedem úgy, hanem belül sem tartom magam annak.

Bennem elkülönül a Mester és a Tanító jelentése és a spirituális fejlettségük, tudatossági szintjük is.

Hogy más Tanítók és tanítványaik hogy vannak ezzel, azt pontosan nem tudom és sem időm, sem érdeklődésem sincs annyi, hogy ebbe jobban elmélyedjek.
De azt tudom, hogy még egy magas szellemiséggel bíró Tanító is megreked a fejlődésben, ha többre tartja magát vagy engedi, hogy mások többre tartsák, mint amennyi.

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Könnyebben megy, ha benne van az életutadban.
2010. február 07. vasárnap, 20:36 | Huszti Sándor -...   Előzmény

Igen, akkor biztosan könnyebben megy, ha benne van az életutadban. Anélkül meg csak kínlódás, rendszeres akadályok jelentkeznek.

jaguar képe
kínlódás igen, nagyon jó szó rá, ez így van szerintem is.
2010. február 08. hétfő, 15:37 | jaguar   Előzmény

kínlódás igen, nagyon jó szó rá, ez így van szerintem is.

jaguar képe
egy dolgot nem értek még..
2010. február 10. szerda, 11:03 | jaguar   Előzmény

hogy akkor miért akartál ennyire belemenni ebbe a szakmába, ha már az elején látnod kellett, hogy nem fér bele az életutadba. Konkrétan anyagi megfontolásból, vagy csak mert nem találtál megfelelő embert rá? Mert én azon rökönyödtem meg itt igazán, hogy évek távlatából miért csak most jössz rá hogy nem lesz belőled informatikus, hát mit tanítasz akkor életutak felismeréséről, meg jövőbelátásról, ha nem gyakorlod ilyen fontos területeken már ne is haragudj? Miért feszegetted ezt az életút-kitérőt, amiről Neked látnod kellett volna régen, hogy nem fog menni?

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
A módszer jó, de a megvalósításhoz idő kell!
2010. február 12. péntek, 22:18 | Huszti Sándor -...   Előzmény

Amit kérdezel egy másik gyakori félreértés Velem vagy más tanítókkal kapcsolatban, ezért örülök, hogy feltetted és válaszolhatok rá!

Gondolom, magadon is tapasztalod, hogy amikor sokat kínlódsz egy problémáddal és közben rájössz egy megoldási módszerre, technikára, ami használ, akkor azzal nem szűnik meg egyszerre az összes olyan jellegű problémád, hanem azokra még ugyanolyan módszeresen alkalmaznod kell azt.

Nos, ugyanígy működik ez nálam is. Felfedeztem, megkaptam jó néhány gyakorlatot, módszert, amelyek alkalmazása időbe telik, nem egy-két percbe, így nem juthatott még sor minden problémám megoldására.

Az új technikák, gyakorlatok, elméletek felismerése, kipróbálása kb. öt évvel ezelőtt alább hagyott, azóta nem sok újat fedeztem fel. Viszont addig is és azóta is folyamatosan alkalmazom ezeket és bizony még időbe fog kerülni, amíg módszeresen minden terület minden problémájára sor kerül.

Rossz példa:
Olyan ez, mint amikor egy betegség elleni gyógyszert felfedeznek, de nem gyógyul meg mindenki abban a pillanatban, hiszen a gyógyszert le kell gyártani, be kell adni és még akkor is kiderülhet, hogy nem mindenkinek megfelelő. Azonban ha meg van az alap ellenszer, akkor azzal már lehet kezelni az esetek nagy részét!

Szóval ne légy türelmetlen velem szemben. A gyakorlatok jók, magamon és másokon is látom a változást, de a folyamatos alkalmazás mellett is időbe telik, mire eljut az ember a teljes tisztaságba.

Buddha és a zenészek

De beugrott egy spirituális példa is:
Buddha élt huszon-valahány évet, majd rájött, hogy a belső utat kell járnia. Erre elvonult a nyüzsgő világtól, jógiktól tanult évekig, aszkézissel kínozta magát, mígnem a folyón csónakázó zenésztől meghallotta az Ő megoldását: "Ha a húr túl feszes, akkor elpattan, ha túl laza, akkor nem lehet játszani rajta: a megoldás a középút!"

Ez ugyan az Ő megvilágosodásának a kulcsa volt, minden addigi tanulmányát, cselekedetét helyre tette, de kellett még neki 7 nap gyakorlás, mire meg is valósította, amit abban a pillanatban felismert.
Hét napig meditált immár a megfelelő módszerrel, és el is érte végső célját. - majdnem.

Ez nem azt jelenti, hogy én, mi lassúak vagyunk Buddha 7 napjához képest, mert neki az az utolsó lépése volt, előttünk meg még sok lépés áll!

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
A kérdésed elejére nem válaszoltam pontosan.
2010. február 12. péntek, 22:25 | Huszti Sándor -...   Előzmény

A kérdésed elejére nem válaszoltam pontosan.

Nem volt bennem tudatosan és erősen szándék, hogy informatikus legyek. De megmaradt annak a gyerekkori elhatározásomnak, vágyamnak a lenyomata és az még mindig hatott, miközben önismereti módszerrel már elég jól felismertem és kikristályosodott, hogy mi az utam.

Jártam és járom az utam már vagy 15 éve, de közben ez a régi lenyomat ott szorított magának helyet, ahol csak tudott. Aztán eljutott mindez bennem arra az ütközési pontra, amikor már nem fértek meg egymás mellett, hanem választanom kellett az egyes pillanatokban, hogy melyiket csináljam és olykor ebből konfliktusom is támadt magammal.

Nos, ez volt az a pont, amikor nekem is feltűnt, hogy valami nincs rendjén!
Hiszen addig azt gondoltam, hogy miért ne csinálhatnék egyszerre több dolgot is az életben, ha ezek jól megférnek egymás mellett?! - ez akár igaz is lehetett volna, de itt kiderült, hogy az egyik út csak egy régi téves vágy hozadéka volt, nem az enyém.

Sanyi, nyilván nem a számtechből akarsz élni. Ha meg igen, akkor
2010. március 03. szerda, 9:26 | tigrisasszony (útkereső)   Előzmény

Sanyi, nyilván nem a számtechből akarsz élni. Ha meg igen, akkor képezd magad! Én is ezt tettem. Én sem leszek számítástechnikus, csak jó, ha rálátásom van és sikerélmény, ha szerkesztek egy kicsit! De ne legyél végletes! Ha nem megy valami, akkor sutba az egésszel??? Szerintem egész jó ennek az oldalnak is a szerkezete, meg guszta is, vannak hibák, dehát egy lelkitámogatótól ez is szép eredmény. Nagyon szép!

Nekem az a gyanúm, hogy itt a számtech csak egy ürügy volt.
Az egyik ötletem, hogy irigyled azt a keményköpésű Jóskapista bácsit, aki csak ráver a monitor tetejére és az már működik is. Az bezzeg férfi! Ja. Hínnye! Az nem kér segítséget, csak összedörzsöli a tenyerét! Hát kedves Sanyi ez nem így működik! De talán nem is baj!

Oké, ne is legyél számítástechnikus, nem is kell. De ha segítség kell, inkább kérj segítséget.

Üdvözlettel

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Kicsit elszomorodtam, hogy többeknek miért nem ment át az írásom
2010. március 03. szerda, 11:01 | Huszti Sándor -...

Kicsit elszomorodtam, hogy többeknek miért nem ment át az írásom lényege!

Nem az a lényeg, hogy én milyen számítástechnikus vagyok, leszek, vagy kérek-e segítséget?! Hanem az, hogy ez a vágyam egy gyerekkori vágyamból táplálkozott, hamisan fölé nőve a realitásnak és ezt a problémát úgy lehet megoldani, hogy a gyerekkori vágyat a tudatosítás eszközével fel kell oldani.

Vagy én írtam meg rosszul a blogot?

Nyugi, Sanyi... jól írtad meg! Ez is olyan, hogy kinek mi megy á
2010. március 03. szerda, 11:03 | Szabó Peti (útkereső)   Előzmény

Nyugi, Sanyi... jól írtad meg! Ez is olyan, hogy kinek mi megy át a szűrőn. :)

SZABÓ GABRIELLA képe
Még nem
2010. március 03. szerda, 12:25 | SZABÓ GABRIELLA   Előzmény

Még nem gondolkodik mindenki a Te önismereti módszered szerint. Ezért nem értik.

jaguar képe
amúgy meg teljesen jók és tudatosak az apró újítások amik
2010. március 03. szerda, 13:36 | jaguar   Előzmény

amúgy meg teljesen jók és tudatosak az apró újítások amik azóta is felkerültek az oldalra!