Mi az ezoterika? | Önmegvalósítás.hu

Mi az ezoterika?

Hozzászólások

50 hozzászólás
bubuiszusz képe
Kételkedés?
2010. január 14. csütörtök, 21:33 | bubuiszusz   Előzmény

Kedves Tshabalala!

Azok a tanfolyamok, melyeket elvégzünk, olyan eszközök, amelyek nem pótolhatják a lényeget, csupán pótcselekvésekre használhatók a lényeg nélkül. Mi a lényeg? Felvállalása a gondolkodás-átalakításnak! Ennek pedig feltétlen feltétele: rendszeres tanulmányozása az evangéliumainak, az ezekben foglaltaknak megbeszélése az Őt szerető és kereső emberekkel, és a párbeszédimában, tehát élő hittel Hozzá emelni a lelkünket. Ha ezeket vállaljuk, akkor a különböző ezoterikus tanfolyamok nagyszerű eszközöknek bizonyulnak arra, hogy szívbékénket megtaláljuk, s másoknak is eredményesen mutassuk a Hozzá vezető utat. De ha nem vállaljuk, akkor egy idő után magunk előtt is lelepleződünk, és belátjuk, hogy az elvégzett tanfolyamok által nem váltunk hiteles emberré, és pótcselekvések irányába visznek ezek a különben nagyon is alkalmas eszközök annak az útnak a vállalására, amellyel Ő, Jézus, magát azonosította, amikor azt mondta: "Én vagyok az ÚT!". A tanulás és a józan imádkozás tehát az a sínpár, amelyen biztonságosan tud haladni életünknek vonata, amely boldogságunk hordozója. Minden más úton ki vagyunk téve a kisiklás veszélyének. A gondolkodás-átalakítás és a józan imádság útján soha! Ez az egészséges ALÁZAT útja! Ehhez nem kell hívőnek lenni. Az is igaz, hogy az embernek hinnie kell önmagába is, mert ha ez nem így lenne, nem is keresné azt az utat mely elvezet önmaga megismeréséhez. S bár ez a megismerés elhozhatja azt az érzést, hogy inkább magam legyek a magam mestere, mert így nem csalódhatók, de ez az érzés vagyis igény egy idő után áttranszformálódik hisz olyan tapasztalatokon, eseményeken megy át az emberi értelem mely még több kérdést hoz felszínre, mégpedig hol a cél, mi az értelme mindennek s még számtalan mi, miért, hogyan kérdés formájában. Csak egy biztos pont van ahonnan elindulhatunk, és csak egy pont van ahova visszatérhetünk, és tehetünk kitérőket, húzhatjuk az időt mely igen csekély, de bármerre is kalandozunk, bármely úton is indulunk el a végcélt megtalálhatjuk ha gondolkodásunkat átalakítjuk. Ekkor kezdjük másként látni a dolgokat, eseményeket és rájövünk, egyszerűbben is megtalálhattuk volna a keresett miértekre a válaszokat, csak Őt kellett volna meghallgatnunk, olvasnunk, tanulmányoznunk. Azért kaptuk a szabad döntés lehetőségét, hogy választhatunk, de ez a döntés egyben a csapdánk is, ezért legyünk nagyon óvatosak, okosak, körültekintők, s megúszhatjuk a körbe körbe futkosást. Igen az Én számomra Ő a megoldás mindenre, de mint írtam már, mindenkinek a saját hite a döntő, és ez nagyon szubjektív, de Te csak haladj a kiválasztott utadon, fusd meg a köröket, Én is megfutottam egy jó párszor, s hidd el találkozunk a célba és örvendezni fogunk mikor találkozunk Vele.

Szeretettel:bubuiszusz

Szia !
2010. január 30. szombat, 21:40 | kobold   Előzmény

Biztosan nagyon jókat írtál, de valahogy nem vagyok azon érzéssen, h mindent elfogadnék belőle. Nem is nagyon értettem egy részét, mert nagyon hosszan taglaltál vmit, aminek számomra se eleje, se vége. Olyan semmi érdemleges. Az Ő dicséretén, és útmuttásain kívül. Most ki az az Ő? Atya, vagy Jézüs. Ha az utóbbi, akkor Ő azt mondta, h nem szolgákat szeretnék magam, és Uram mellé, hanem szolgálattevőket. Vagyis, meglátásom szerint az evangéliumok, és ilyen tanok lelkes követője vagy. Ez nem baj. De azóta sok idő telt el, és mégis, sok tanítása joggal működik manapság is. Az ezos társaság kicsit tovább ment ezen a szinten. Legalábbis ismeretben. Feltárva sok okot, h mit miért, hogyan teszünk, honnan jöttünk, miért még mindig itt....
Jézus születésekor az emberek elég tudatlanok voltak. Ő tanított valamit nekik, de a cél a halála felé volt kijelőlve, mert így él tovább. Manapság, ha megszületne, most már okosabb az ember, de a végútja ugyanaz lenne. Sajna. Továbbra is emberek maradtunk, a magunk földi életünkben,,, sajnos....
Amúgy a nem is tudom melyik könyv miért tünt el? A papság eltüntette. Abban van leírva a szellemvilág, és a szelleműzés, stb. Márpedig, ez az ő feladatuk lenne, de mégis ezos területen dolgozók végzik. !!! Meg a Hit gyülekezet. Huh.
Egyenlőre ennyi jutott eszembe. Talán ezen írásom is érthetetlen. Hm.

SziaSzia Kobold

Anna Asemota képe
Félreérted
2010. január 31. vasárnap, 19:10 | Anna Asemota   Előzmény

Kedves Tshabalala....húhhhh érdekes neved van)))
Az Isten ebben az értelemben nem a hívőséget a templomot jelenti. Régi, elavúlt megkopott lenyomatok. Látod benned is félreértést generált, mint bennem sokáig. Én már megértettem te is én is ő is Isten. Mind egy vagyunk. Ki minek nevezi felső énnek, univerzumnak, fénynek, istennek....ez ugyan az más nevekkel felcimkézve. Hidj magadban légy önmagad én is önmagam vagyok és ez így jó, itt és most. De ott a fényben a megvilágosodott rezgésben, amire törekszünk mindenki egy már. Szeretet és fény.
Ez nem vallás és nem a régi lejáratott formában.

Tshabalala képe
Isten zavar vagy sem....
2010. február 01. hétfő, 10:12 | Tshabalala   Előzmény

Kedves Anna Asemota.

A nevemről csak annyit, hogy egy Dél- Afrikai válogatott focista, és leírva érdekes, de ha kimondod (csábálálá) akkor nekem nagyon tetszik, mert vidám, pörgös stb... + az országban nincsenek sokan ezzel a névvel szerencsére...:):):):
Akkor ehhez mit szólsz???? Az alábbi levelet egy valaki küldte, egy másik fórumon, a pránanadisoknak!
Szeretném ha Te véleményeznéd, mert azt hiszem Te vagy aki reálisan, elfogadóan és nem elítélően beszél, egyesekkel ellentétben...

Drága testvéreim,

úgy érzem jó ha tudjátok, hogy maga a Teremtő küldte nekem azt az üzenetet, hogy a prána nadi tanításai helytelenek. Egy régi atlantiszi rendszernek a duális tanításai, vagyis bukott energiák, marsi tanítások is vannak benne. A tibetiek maguk is hibásan csatornázták le ezt tudást, ezért vannak szimbólumok amikkel többet árthatsz mint amennyit segíteni szeretnél. Ne felejtsétek el a pokolba vezető út is jószándékkel van kikövezve. Egy gyógyítónak tiszta csatornává kell vállnia vagyis nem szabadna egyáltalán húst fogyasztania semmilyen formában (mivel a szeretet nem öli meg és figyasztja el a másikat) és mindig kristálytiszta tudattal kellene törekednie a magas rezgésszintek megtartására. Sokan spirituálisnak hiszik magukat pedig alapvető tanításokkal nincsenek tisztában. Mielőtt valaki mesterré vagy gyógyítóvá válik, meg kell tanulia a helyes cselekedetet. Vagyis a szívcsakra aranyzöld útján való haladást. Sokakat még mindig az alsó csakrák vágyai és kísértései irányítanak, belőlük nem lehetne még se gyógyító se tanítómester, mert hamisságukkal többet ártanak mint gondolnák.
Ne értsetek félre, senkinek nem szeretném a hitét elvenni. Arra akarjuk a figyelmeteket felhívni, mi az Ősi Egy, Kryon és Ősanya, hogy a legfelsőbb forrástól kérjétek az útmutatást, ne pedig a földi mesterektől, mert ők a kísértés leckéit még mindig nem sajátították el.
A tisztákhoz eljön személyesen Toth aki a smaragdzöld úton való haladásra tanít és ha ezt elsajátítottátok akkor majd Krisztus maga fog gyógyításra tanítani.
Tartsátok be a helyes sorrendet! Először tisztuljatok le, mind testben és lélekben és utána kezdjetek ilyen komoly és nagy felelősséggel járó dolgokba mint a gyógyítás.
Sok belső sugallatot és tanítást elnyomtok magatokba, pedig mi a segítőitek folyamatosan veletek vagyunk, fogjuk a kezeteket és vezetünk titeket.
Nézzétek meg, kinek hisztek és kit utasítotok el. Még mindig nem halljátok a Teremtő hangját, amikor mindenki képes az égiekkel való kommunikációra. Tanuljatok meg szeretni. Hiszen az emberi szeretet az alacsony rezgésű. Az isteni kristálytiszta szeretet szintjéhez kell felnőnötök, hogy ti magatok is lássatok és érzékeljetek engem. Mindaddig a fátyol fedi a szemeteket amíg a szeretet nem erősödik meg eléggé bennetek. Vak hit kell ahhoz, hogy az igazi beavatásokat elnyerjétek és valóban a misztikum útjára lépjetek. Vak hiz és mérhetetlen bizalom részetekről bennünk, égi családotokban.

A szívetekben ellenőrizzétek le ennek az üzenetnek a tisztaságát. Ha jelez a szívcsakrád, akkor az égiek szóltak most rajtam keresztül. Engedd el a negatív érzelmeket, nyisd ki a szívedet és akkor be tudod fogadni a szeretetet ami most is árad feléd.

Kettes után nekem is jöttek az effajta megerősítések! Plusz volt
2010. február 01. hétfő, 10:57 | Szabó Peti (útkereső)   Előzmény

Kettes után nekem is jöttek az effajta megerősítések! Plusz volt egy ominózus beszélgetésem egy "magasabb szintű" ismerősömmel, hogy ha nem kívánok "gyógyítással" foglalkozni, akkor hagyjam abba! És voilá! :) Ami van a titkos dolgokról az írásban azt meg tudom erősíteni! Nekem sem javasolják, hogy használjam! Használhatom, de nem szabad, mert ...!

Szia vidámnevű Tshabalala!
2010. február 01. hétfő, 11:43 | Karmatörlő (útkereső)   Előzmény

A neved vidám, az írásod nem annyira.
Nem leszek elítélő. Látókör szélesítő szeretnék lenni.

A pránanádiról nem tudok semmit, ha izgatott volna, akkor tanultam volna, de nem esett útba, így az intelmeidről nem tudok semmit. Nekem ez a szív útja, zöldarany meg ilyesmi kissé megfoghatatlan, sokkal jobban kedvelem a hétköznapi tudatosságot, a körítéshez szeretnék hozzászólni.

Először is nem kell vegásnak lenni ahhoz, hogy valaki gyógyítani tudjon. Nem azért kaptuk a mindenevést, mert az szennyező energiaforrás.

A földi világ karmikus iskola volt, ahol a legkülönfélébb fajok felemelkedése, tudatosodása és tudati szint váltása lehetséges. A tápláléklánc ennek a tudatosodási folyamatnak az egyik eszköze. A lényeg a tudatosság és a tudatos táplálkozás, mert annak révén hozzájárulunk más fajok tudati fejlődéséhez.

A tudatos táplálkozás nem azt jelenti, hogy növényeket eszünk. A növények is érző lények.
A rettentően tudatosak fénnyel táplálkoznak.

Ha hálával, tudatosan esszük meg a húsokat, akkor a fajának tudati emelkedéséhez járulunk hozzá, hiszen egy sokkal tudatosabb faj használja fel, épül bele fizikai vagy energiarendszerébe, így egy magasabb rezgési szintre emelkedik, aki megeszi az állatokat és állati termékeket megtisztíthatja azokat és emeli a rezgésszintjüket.

A tenyészállatok azért vannak ezen a világon, hogy a táplálékláncon keresztül emelkedjenek, ezzel szolgálnak bennünket és a táplálkozás által szolgáljuk mi őket. A növényekkel ugyanez a helyzet.

Csak a táplálkozás tudatossága már nagyon régen igen gyér. Egy tudatos ember teljesen mindegy mit eszik és iszik meg, képes azt megtisztítani. Ennek extrém példája, amikor mérget isznak és kutya bajuk.

Nem állítom azt, hogy ketrecben kell tartani és hormonokkal kell táplálni az állatokat, ez egy kártékony folyamat, méltó körülményeket kell biztosítani az állatok számára is, de nem is arról van szó, hogy tilos az állatokat megenni. Az állatok is a Földanya áldásai közé tartoznak, ahogy a növények is. Hálával és örömmel kell fogadni ajándékait. A szüreti mulatságok ezt a célt szolgálták, megköszönték és ünnepelték a termést. Mára inkább turista látványosságok, nem pedig egy-egy közösség belső, hálaünnepei, de eredetileg azok.

Mindössze vissza kellene állítani a táplálkozás tudatosságát.
Nagyfokú tudatossággal kell művelni a földet, tartani az állatokat, aratni a termést, levágni az állatokat. Még a bőrüket is lehet hasznosítani, kellő tudatossággal.
Egy fa kivágásánál is tudatosnak kell lenni, hiszen egy faun évtizedek óta abban lakik, el kell őt engedni, el kell onnan oldozni.

Hm, arany út, szerintem a hétköznapi apró lépésekkel lehet azon az úton járni. Hétköznapi tudatosság nélkül nem nagyon megy az. A sok, csak fejben létező lélekemelő arany és zöld út nem bír létezni hétköznapi posványban. A hétköznapokat is meg kell tiszítani, minden nap itt a Földön arany úton kell járni, a hála, az öröm és a mosoly útján. Nem kell hozzá Istent hívni, itt van, ha engedjük, megnyilvánul.

:)

Tshabalala képe
remélem nem érted félre....
2010. február 01. hétfő, 13:11 | Tshabalala   Előzmény

Kedves Karmatörlő...

Nem Én írtam azt a szent szöveget....
Egy másik fórumon valaki aki ott próbálta meg kb. 100 nadisnak megmagyarázni, hogy bűn amit csinálunk....
Nekem annak a levélnek a bemásolásával az volt a célom, hogy vannak sajnos még mindig a világban akik nem tudják elfogadni azt, hogy van pránanadi és próbálják fórumokon téríteni az emberek, és próbálják megmagyarázni, hogy csak Isten és más semmi...
És ha Én nem hiszek benne akkor pokolra jutok, de igazából annak is örüljek...
Itt nekem azzal van a bajom, hogy sokan miért nem tudják elfogadni azt, hogy valaki nem istenben hisz, hanem a pránanadiban, valaki csak és kizárólag Önmagában stb...
Majdnem mindenhol az elfogadást emlegetik (még a kereszténység is!) de ha valaki nem a másik által járt úton van vagy hisz, akkor már egy szemét, és elfogadhatatlan!
Most vagy elfogadunk vagy nem....
És itt is és most is az Önmegvalósítás oldalán is vannak olyanok akik emlegetik az elfogadást de azt már nem tudják elfogadni, hogy valaki a nadiban a reikiben a csikungban és mit tudom Én még minben hisz...
Olvass feljebb, bár ha jól sejtem megtetted! Valaki azt írta fogadjam el, hogy Isten van kizárólag! Én tegyem meg! De Én nem várhatom el azt, hogy fogadja el, hogy nekem a pránanadi az útmutató az Önmegvalósításom felé....
Érted mit akarok mondani????

Szia Tshabalala!
2010. február 01. hétfő, 20:54 | Karmatörlő (útkereső)   Előzmény

Hu, már azt hittem Te írtad. Kimaradt a mondat, hogy idézed.

A lényeg, akármilyen utat is választasz, hogy a Földön kell élni, itt és most és a sok átélés meg gondolkozás, beavatás fabatkát sem ér, ha a hétköznapokba nem jön át. Akkor maszlag marad, hívják azt reikinek, pránanádinak, Istennek, Allahnak, a szív útjának vagy bármi másnak. Nem beszélni kell, alkalmazni a hétköznapokban, a munkában, a családban, az utcán, a strandon, a Postán sorban állva, a villamos művekkel, az építéshatóságnál ügyet intézve, kéményseprőre várva, telefonszámla reklamációnál, anyóssal beszélgetve, szülővel élve.

A pránanádival kapcsolatban egy ismerősöm beszámolt arról, hogy mi történt vele a beavatás alatt, ő pontosan tudja, hogy hová vitték el, milyen szimbólumokkal milyen beavatást kapott és annak egy része nem volt tiszta energia. Én hiszek neki, számomra ő hiteles, de nekem nincs dolgom a pránanádival. Ő nem térít, sokféle technikát használ, de sem a reiki, sem a pránanádi nem szerepel a palettáján.

Akármilyen úton önmegvalósítasz, annak harmóniában kell lennie az élettel.

:)

Hát persze!
2010. február 04. csütörtök, 12:02 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

Ha megengeded Karmatörlő, csak 1 szóval kiegésziteném a legutolsó mondatodat:
Akármilyen úton önmegvalósitasz, annak mindig harmóniában kell lennie a- gyakorlati- élettel.

És ehhez passzol az a vicc, hogy:

Az egyik barátom küldött egy képeslapot, amin a Föld volt látható. A hátoldalára odairta:
"Bárcsak itt lennél!"
:-)))

Itt van, csak észre kell venni.
2010. február 04. csütörtök, 12:56 | Karmatörlő (útkereső)   Előzmény

Itt van, csak észre kell venni.
:)

Miért zavar, ha más térít?
2010. február 02. kedd, 11:32 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

Kedves Tsabalala!
Mit jelent a neved?
Én egyetértek veled, csak azt nem értem, hogy miért zavar téged, ha más térít. Ő még ott tart, fontos neki, hogy mások is egyetértsenek vele, az ő választásával. Így erősítteti magát. Azt mondod fogadjuk el, hogy nadis vagy. OK rendben, nekem úgy sincs vele semmi dolgom. Te is fogadd el szerintem, hogy valaki meg térít. Tudod, a térítés azok módszere, akik még nem biztosak abban az útban amin járnak. Olyanok mint a macsó pasi, mindenben kontrollálni akar. Mert azt hiszi, hogy azáltal, hogy mindent ellenőrzése - hite - alatt tart, nem jöhet semmi ami bizonytalan. Majd megtapasztalja, hogy a párkány amin sétált nem fél hanem tíz méter magas. Ez az ő útja, hagyd téríteni, lehet, hogy annak aki vevő rá pont arra van szüksége. TE pedig engedd el a füled mellet, ha nincs dolgod vele. Neked pedig sok sikert a nadihoz.

Üdv!
Hédi

Tshabalala képe
lehet mégis zavar????
2010. február 03. szerda, 11:22 | Tshabalala   Előzmény

Kedves Hédi.
Sajnos nem tudtam még kideríteni, hogy mit jelent a név. Remélem valami normális név egyébként...:):):):):)
Viszont átgondolva amit írtál! Én eddig azt hittem, hogy nem zavar az, hogy térít. Engem ami talán zavart, és "kihúzta" nálam is a "gyufát" az, az, hogy egy majd több ezer éves tradíciós gyógyító, önmegvalósító tant miért bírál???? Ráadásul úgy, hogy Isten neven még talán nem is létezett amikor a nadi már igen!!! Ezért lehet ugye vallás függetlenül csinálni! Miért nevezi helytelennek???? Ki hatalmazta fel arra, hogy bíráljon??? (levélből nyílván kiderül, hogy Istentől) de az nem számít bűnnek, hogy Ő bírál valamit????
De lehet az is zavar, hogy térít sajnos. És ha igen akkor csak az, hogy míg nekem meg sem fordul a fejemben, hogy térítsek valakit a nadi felé, akkor miért kell megtenni neki...???
Egyébként pedig köszönöm a jó a kívánságot!
:)

Miért zavar téged, ha biztos vagy benne?
2010. február 03. szerda, 12:12 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

Tudod, ha én valamiben jól megvagyok, harmóniában és tudom, hogy jó úton járok pl. a nadival, akkor tojok nagyívben arra akinek nem tetszik. Hogy miért? Mert nekem ez a jó, neki meg nem. És ez így van jól. Továbbra is javaslom nyomozz az után, hogy miért zavar téged, hogy a rendszeredet kritizálják? Találsz esetleg te is valamit amiért 100%-ban nem tudsz vele azonosulni? Bizonytalan vagy vele kapcsolatban? Az pedig, hogy őt ki jogosította fel arra, hogy kritizálja más tanösvényét csak annyit tudok mondani, hogy ugyan az aki téged arra, hogy védd! Nincs felhatalmazás, nincs képviselet, Te vagy!

Üdv!
Hédi

"hogy miért zavar téged, hogy a rendszeredet
2010. február 03. szerda, 12:25 | Szabó Peti (útkereső)   Előzmény

"hogy miért zavar téged, hogy a rendszeredet kritizálják?"---->Szerintem nem a legjobb ha már a rendszerrel azonosítja magát! Én is bizonytalan voltam a nadival, konkrétan az egyes után, amikor elég sokat használtam volt egy pont, amikor azt mondtam, hogy ez hülyeség! Bizonytalanság szeritnem a nadizók egy részénél van! Lesz..tam, tovább mentem, de mára már ledobtam azt az ékszíjjat, vagyis azt az ösvényt el-el hagyom! :)

Szia Tshabalala
2010. február 01. hétfő, 13:28 | kobold   Előzmény

Mindent elhiszek, de vannak kételyeim bizonyos dolgokban. Egyetértve Karmatörlővel az étkezést leíró részével.
Beszélek az energetikai rendszerekről, a rai, trad reiki, pránanadiról. Hozzáteszem, még az elején, h azokról a tanítókról nem beszélek, akik ezekben a rendszerekben tévesen, mellébeszélve, ferde dolgokat tanítanak "tudatlanul", nagyobb pénzszerzés céljából teszik a "dolgukat". TEhát ezt mindenki tudja, h nem helyes. Én ezt írnám az illetőnek:

Első érdekes észrevételem. Nem kellene kiemelni a nadit, mert mindhárom irányzat ugyanazon alapul. Ezért már kezdetként felhúzom a szemöldököm a "közvetítésre" hitelessége miatt.

"A tibetiek maguk is hibásan csatornázták le ".... " szimbólumok amikkel többet árthatsz mint amennyit segíteni szeretnél..."
Teljesen jelzi a tudatlanságot ez a két mondatrész. Tegyük fel egy pillanatra, h igaz, Akkor miért van gyógyulás? Egy rossz mestertől is tanulhatok, majd a hasznosat, segítőt megtartom magamnak, és a sallangot kidobom. Beszélve a rai-ról is, mint reikihez semmi köze, eredete is kétséges, de használ, és "gyógyít". A bölcs részeit átvenni, és használni nem hiba.
A tanítása mindegyiknek néha hibás, de egyszerre mindent átadni nem lehet, hiszen az alapok kellenek először, majd gyakorlás, gyakorlás, és új tanulás. Nem lehet mindjárt a csúcsrol beszélni, ha az alap hiányos. Igaz, ezt ma is látjuk bárhol. Pl. gyógyít valaki -reikivel, szellemgyógyászattal, de az ember energetikai rendszerét sem ismeri, vagy csak hamisan, és mégis gyógyít. Ez is divatos, hiszen a szellemgyógyi milyen jól hangzik. De a mestere a felelős, h ilyet tanított neki... visszatérve
De nem a tibeti csatornázás a hibás. Hanem a továbbadás talán..... Egyenlőre aki meditál, az ott van Tibetben és ilyen helyeken, mi csak majmoljuk, ill relaxálgatunk.
Szimbólum !!! Egyáltalán a csatornázó tudja mik a szimbólumok? Miből áll? Miért vannak? Hogyan működnek? Kétlem. A mai világban, ahol még a földi fogságban élünk a módszereket esetleg évekig kellene tanulnunk ahoz, h vmelyik energetikai rendszerben mesterek legyünk. A szimbólumok segítségéve, és a mester tiszta energiájával születtek meg a beavatások. pár nap alatt használni tudja a neofita, majd gyakorolnia kellene... Ehez párosul, h a beavatásokat nem a mester végzi. Hanem a segítők, akik éppen ez a mediális üzenetet küldték? Pont elentetje. !!!! Amennyiben a mester alkalmatlan, ill. letér az útról, és ártana magának, vagy többi embertársának, akkor ezt a tudást, erőt el is veszik tőle...!!!!!!!!!!!!!! Lásd a nagy neveket, Az már más kérdés, h mi történil ilyenkor a mesterrel..... Ezt nem fejteném ki...

Az emberi test, és földi élet egy határon túl nem lehet tisztább, és úton levő. Igaz, ez a határ nehezen mérhető, és vita tárgya. De !!! Maradjunk abban, h az üzenet szerint sehol nem tartunk ebben. Ami így is van. Duplán: DE!!! Nem is lehet soha mert Mihály ark azt mondta: "vegyétek figyelembe, h elsősorban tested van, és itt élsz a földön. Figyelj a testedre is" .....

Aztán enni kell. A fizikai test eszik, a lélek, és szellem is eszik. Minden részünk mást, ami a számára a fennmaradást szolgálja. A természet alap törvénye, állati törvény, h mindent elkövet azért, h életben maradjon. A kaja a testé, a beszéd, idea...stb a szellemé... a lélek a közvetítő...
És nem kell mellé beszélni, mindenki azt egyen amit megkííván. !!! Megideológizálni meg lehet mindet. De aki már tudja milyen fini egy pörkölt, annak csurog a nyála, de titkolja, és bújik az ideológiája mögé. Aki meg cukros, vagy eleve nem izlik neki 1-1 kaja, akkor az nem eszi mert nem eheti, ill nem izlik neki. Ez így helyes. Az is jó duma, h a husiban megmarad az állat jaj kiáltása... Nem indoklom, de marhaság. Csak a valóságot kéne megnézni, és nem ideológizálni.... A mikró ugyanez. 14 éves korom óta van. Akkor én már feldobtam a prakkert, vagy űrlény vagyok, vagy megvilágosult:-)) Haha

Isteni kristálytiszta szeretet, majd akkor, ha átléptünk a másik dimenzióba, vagyis meghaltunk, és ott is csak a lépcső leg alján leszünk... a 49 lépcső x. fokán állunk még csak...

Igazából nincsenek szintek, csak nekünk, h beszélni tudjunk vmiről, ami nem emberi..... Az Atyával való beszélgetés, csak pár mp, mert az ember nem bírja ki a rezgését. Nem beszélve Kryonról, kerubokró...stb. Még Mihály ark is elég energetikus hozzán képest. Az angyalok, segítők rezgése is magas, de még elviselheető.... Sananda sem a kevesek közé tartozik. 5-7 perc után sokat kellett energetikailag rendezni a medium energetikáját. Akkor hol is beszélhetett ily sokat az Atyával. Hacsak nem belsős üzenet volt, esetleg saját gondolat...

Tiszta csatorna csak addig legyünk, a lehető legnagyobb mértékig, amíg dolgozunk, kezelünk valakit. Utána úgyis vissza kell térni a "Földre".... APEH, adó, számlák...

Egy biztosan jó az írásban, ami nem tagadható le.!!! Figyelmeztet arra, h helyes, valós dolgokat tanítsunk egymásnak, és ne legyen a pénz a mondanivalónk átalakítója, agyógyítás vezére. Igaz, h mindhárom eltért kicsit a "jótól".

Bocsi, ha hosszú lett, és a helyesírásért, nem olvasom át. Ennyi jutott eszembe...
SziaSzia Kobold

Anna Asemota képe
Saját szavaimmal
2010. január 31. vasárnap, 19:27 | Anna Asemota

megfogalmazva, ha hiszel valamiben és azt teljes szívvel csinálod már jó és ezo. Ha egyensúlyban érzed magad ettől, és nem akarsz meggyőzni embereket, arról amiket nem is értenek.....az is az. Nem mindneki van olyan szinten, hogy érti amit mondasz vagy, amit én mondok....stb. Hagyni kell ébredezni őket, mint ahogy ezt mi is megtettük és tesszük is, vagyunk ahol vagyunk. Nem kell az egot átrakni spiri egoba.....sokan elcsúsznak ebbe az irányba, sajnos. Haladj az utadon, fejlődj és szeresd amit csinálsz. Szeresd az embereket még akkor is, ha ők nem viszonozzák, ha puffognak, hadakoznak. Nézd őket kívülről más szintről és már meg sem érintenek. Ha meg fáj dolgod van azzal az érzéssel...stb. Ha megértenek majd viszonozzák a szeretetet........vagy maradnak beleragadva az anyagba még dagonyázva. Meglátod sok ember le fog morzsolódni, ahogy fejlődsz és új emberek jönnek köréd. Akik tanítanak....kihívások ....stb tükör is magadról a fejlődésedről....mit hogyan oldasz meg már.....
Dióhéjban szerintem ez....

ennél többet nem jelent
2010. február 01. hétfő, 9:34 | Ramina   Előzmény

Szerintem, ha vkiről azt mondják, hogy ezoterikus, akkor FELTÉTELEZHETŐ, hogy más iránt is érdeklődik, mint a hétköznapi, átlagos életben szokásos dolgok.

hogy: más szempontokat is figyelembe vesz, mint a megszokottak, amikor önmaga belső történéseit, vagy a külső történéseket észleli, értelmezi.

Egyáltalán az, hogy a belső életére is elkezd figyelni egy más - mondjuk igy- tágabb, nyitottabb szemmel.

Az is benne van, hogy "a más szempontból" való hozzáállása nem a formális vallásos megközelités.
Semmi több- nekem.

zsuzsa9421 képe
A föld 77 spirális kört tesz lefelé, majd 77 kört felfelé
2010. február 06. szombat, 22:49 | zsuzsa9421

most van a 28-ik körből a 29-ik felé haladó uton.Egy precessziós kör végén, majd a vízöntő korba lép.
Ezzel együtt a rezgésszám emelkedik a test 12 DNS szála aktiválódik.
Sok olyan képességünk lesz, ami a kreativitást, alkotást segíti.Midenkinek saját egyéni útja van, de az út vége közös.A napi meditáció nagyon fontos, a test-lélek, szellem karbantartása.Én az Espavo-hun található Kuthumi meditációkat végzem, javasolom azoknak, akik nagy léptekkel akarnak haladni.

Sziasztok! Nekem erről a kérdésről, vagyis hogy aki elolvassa a
2010. március 04. csütörtök, 19:41 | rittus (útkereső)

Sziasztok!

Nekem erről a kérdésről, vagyis hogy aki elolvassa a Titok című könyvet, az ezoterikus-e, egy kérdés jutott eszembe párhuzamként. Ha valaki elolvas egy matek példát, akkor ő matematikus?

ez jó, bírom az ilyen kérdéseket, én is szívesen kapnék választ
2011. március 28. hétfő, 8:43 | Látogató

ez jó, bírom az ilyen kérdéseket, én is szívesen kapnék választ egy csomó ilyenre:
mi a tudomány?
mi a bizonyíték?
mi a harc?
mi az állatkínzás?
...