Nem egészen „meglopás”-ként fogalmaznám, hanem inkább úgy, hogy a meglopottság érzéseden keresztül megközelíthetőbb vagy, mert ez van előtérben a hiedelemrendszeredben, mondjuk amikor energiarendszereddel való rendelkezésről elmélkedsz, akár azt is mondhatnám, hogy ezen az érzésen keresztül megszólíthatóbb vagy bizonyos kölcsönhatás(ok)ra.

Valójában ami az energiarendszerünket s energia kölcsönhatásainkat illeti sokkal komplexebb dolgokat csinálunk, aminek nem vagyunk/leszünk teljes tudatában. Az energiák mindig a legkisebb ellenállás irányába mozdulnak el, s a hiedelmek, legfőképpen asszociációkon keresztül lépnek egyik valóságmezőből a másikba, egyik hiedelemből a másikba, s ezen elv alapján csoportosulnak egymáshoz. Minden egyes felismerés alkalmával, mivel az energiafeszültségek kiegyenlítődnek, az energetikai rendszer kénytelen átszerveződni, s szükségszerűen az egymáshoz való viszonyuk is megváltozik, újfajta összefüggések jönnek létre.

Nálad, ha megkérdezlek, önmagadon belül, találtál-e választ magadnak egy korábbi bejegyzésedre, ami azt hiszem arról szólt, hogy ha 3 hónap volna hátra az életedből miket szeretnél megtenni? Kaptál-e magadnak kielégítő választ? Szerinted van-e köze a pánikhoz, vagy halálfélelemhez?…Én, látok oksági viszonyt…minden valaminek a kölcsönhatásában létezik, egy „határidőzített” halálnak „elébe nézni” „kicsit” megszorít a válasz és értékek keresésében is…Most ezt hozom fel példának, hogy akár csak ennyiből is lehetne pánik érzeted.

Attól, hogy tudatosan a problematikádról leveszed a figyelmed, még nem mondd semmit sem arról, ami lappangva zajlik benned a tudatalatti szinten. Hasonlatképpen olyan, mint egy antivírus program ami a háttérben fut…de fut. Bármely önmagadnak feltett kérdésre megkapott kielégítő válasz feszültségoldónak kellene lennie, s bármely megválaszolatlannak tűnő kérdés ami per pillanat, úgy tűnik elvesztette aktualitását de nem jutott megfelelő válaszhoz fenntartja magának a létjogosultságot pszicho-dinamikai szempontból, hogy kirúgjon a hámból ha érintettnek érzi magát. S végül, amikor „megoldódik” valami akkor valamit egyrészt magadban továbbviszel, nem vész a semmibe, másrészt „később” előveszed, vagy felülvizsgálat miatt, vagy megerősítés végett. „Mintha már ismernélek” féle „találkozások”.

Rendszerint egy kérdés minősége meghatározza a válaszok minőségét is. Vagyis nem mindegy hogyan kérdezel, mert elsősorban magadtól kérdezel, mindig azt kutatód, hogy önmagadon belül éppen milyen egy-egy érzés „paramétere”, gondolatisága, vagy akár történetének valódisága. A válaszoktól elvárni a véglegességet kicsit meredek, mert amúgyis folyton változol, s folyton valamit mindinkább igyekszel befogadni. Bármi jelentkezik a tudatodban, azt valahogy rendjénvalóvá kell tenned magadon belül.

„A” valóság a számunkra a maga teljességében nem létezik, s senki sem él benne, csak mindenki egy valóságszeletben a maga sajátos valóságérzékelésének paraméterei között értelmezi a világot(Chomsky, Shelle Rose)(s innen a sok félreértés is egymással való kommunikációnkban)…és mindenki megvalósíthatja saját hiedelmét, ezért van, hogy az, amit egyszer megélsz, az a számodra valóságos referenciapontként él tovább.

kristálytiszta léterős gondolatokat :) mindannyiunknak
Anna

Bocs , nem jelentkeztem be.