Aura, energia mi fán terem? | Önmegvalósítás.hu

Aura, energia mi fán terem?

Hozzászólások

32 hozzászólás
auralátás
2010. január 22. péntek, 12:05 | pkriszta89

Szia.

Olvastam az írásod, és gondoltam hozzáfűzöm a gondolataimat. Nem rég olvastam el Az aura érzékelése című könyvet Ted Andrewstől. Ajánlom figyelmedbe, mert nagyon sok hasznos információt tartalmaz. Nincs benne hazugság. :)

Az aura voltaképpen a minket körülvevő energiatér, amely kb 2,5-3 méteres ovális alakban észlelhető körülöttünk. Velünk születik, ha lehet így fogalmazni. A gyerekek fogékonyabbak a látására, ezért van az is, hogy nagyon sok gyerek színeket rajzol az emberek feje felé, illetve köré. Ők még nem vesztették el a képességüket. A mai társadalomban sokan nem veszik jó néven azt, ha egy gyerek lát ilyesmiket, és ezért igyekszenek kiölni belőle ezt a képességet. Ezt nem lenne szabad.

Amúgy pedig felnőtt fejjel is lehet látni, érzékelni az aurát. Éreztél már úgy, hogy kellemetlen érzés fogott el bizonyos emberek közelségében, mások mellett pedig éppen, hogy jól érezted magad, mintha feltöltődtél volna energiával? Ha igen, akkor érzed az aurát. Ahhoz, hogy meg is lásd, gyakorolnod kell. A könyvben hasznos tippeket adnak a módszer elsajátításához.

Ha azt szeretnéd megtudni, milyen a te aurád, javaslom keress fel valakit, aki foglalkozik a reikivel. Ők nagyobb eséllyel látják. :)

Sok sikert a látáshoz. Ne feledd, mindenki képes látni. És ne csak láss, megláss.

Üdv:
Kriszti

Gyuri1 képe
Köszönöm.
2010. január 24. vasárnap, 0:42 | Gyuri1   Előzmény

Kedves Kriszti,

nagyon köszönöm. A listám élére írtam a könyvet. Ha sikerült beszereznem ez lesz a következő.

Közben találtam egy weboldalt. Érdemes lesz összevetni az ottani írásokkal. hihetőnek tűnik lenni. De csakrapolo egy kicsit "üzlet szagú"...

Üdv:
Gyuri

jaguar képe
Vagy van itt még egy ilyen oldal, elég korrektnek
2010. január 24. vasárnap, 2:15 | jaguar   Előzmény

Vagy van itt még egy ilyen oldal, elég korrektnek tűnik:
http://www.koli.kando.hu/profecia/Aura/seeauhun.htm
Valaki ért már el sikereket ez alapján?

Szia jaguar
2010. január 24. vasárnap, 22:51 | kobold   Előzmény

Sztem lehet gyakorolni, az nem rossz dolog. A technika egy dolog, de ha alkalmas lesz az ember rá, h lásson, akkor sikerülni fog neki. Ha nem, akkor nem lesz semmi változás. Van akinek működik, mert dolga van vele. Van akinek a szülei nem nézték hülyének a gyereküket, és most is látja. Igaz, én nem tartom jónak, h "lát", mert még nem érett rá, és elsősorban legyen gyerek, és legyenek barátai, ne közösítsék ki. Mindennek meg van az ideje. A "látásra" valő érettség fontos dolog. Akinél működik, az csodálatos dolgokat láthat, de mindenben a hiba, h a ronda dolgokat is látja. !!! Ezért kell az érettség. Talán itt nem a kor, hanem a látottakra való felkészültség, és kezelése a fontos.!!!
Vigyázni kell, h mit is nevezünk "látásnak". Az emberi agy nagy vagány, és okos szerkezet. Bármit meg tud jeleníteni a "szem" előtt, ami nincs is. Tehát, a "látás" jót is, meg rosszat is megmutat. Csak egyik nem lehet. Még a felkészült is megilyed, nemhogy a készületlen. Főleg akkor, amikor pl a szobába belép az ember, és egy plafonig érő sáska szerű vmi van a szobában.... Mindez él, és mozog... Tehát, ez jó teszt lehet. Mindent, vagy semmi. Van olyan is, amikor csak a felszines részt látja, mivel addig tart a látása. Ez akkor jó még, nem a képzelet világa.
A másik, h a szem "látásspektruma" elég kicsi. Mint a hangszóró. A HIFI 20 Hz-20 kHz ig szól jól, egyenletes a hangelosztás. A magasabb is hallatszik rajta, de egyre halkul. Itt is, a szem lát egy kicsit még tovább, mint a fizikai világ. Ez még nem olyan ilyesztő, szerencsére. a rossz, csak foltok, és szinekként jelentkeznek....
Tehát, a fizikai szem, nem alkalmas a nem fizikai világ látására. Mint az aura fotó. Csak vmi hasonló, de nem az. Hatalmas teszt, és kutatás, statisztika van mögötte. Melyik folt, mit is jelent.
A legfontosabb, h sztem akkor nyílik ki vki "szeme", ha lelkileg, szellemileg felkészült. Ill, vmilyen más behatás érte. Talán nem kellene siettetni, ha nem muszály. !!!!!!
Ne is legyen akkor csalódás. És mi van akkor, ha az illetőnek éreznie kell, és ő látni akar, majd elmegy a kedve, és sutba dobja a tudását, mert nem lett látása. Holott, remek érzékelő, és gyógyító lenne, látás nélkül.
Jópár év után is meg tudok néha ilyedni. Igaz évente 1-1 alkalom, de azért horror. Szerencse, h akkor látok, hallok, érzek...csak, ha dolgozom vkin. Amúgy itt vagyok a Földön. Van aki átsétált az utcán, mert zöld lámpát látott, pedig a busz, villamos dudált, nekik volt zöld...... Nem beszélve a vezetés !!! Amikor .....
Szóval mindent idejében, és felkészülten... Gondolom én..

SziaSzia Kobold

Na ez az, ettől félek én is, hogy olyat látok, amitől
2010. január 24. vasárnap, 23:35 | Szabó Péter (csak kilépve) (útkereső)   Előzmény

Na ez az, ettől félek én is, hogy olyat látok, amitől megijednék... :S

Egyszer sikerült egy olyan medit összehoznom, hogy rákérdeztem a csakráimban milyen félelem van?
A felső kettőre emlékszem igazán, a koroncsakrával kapcsolatban azt láttam:
autópálya autók mennek körbe szép zöld füves domb és pedig erre merőlegesen emelkedtem fel a taljatól!

3.szem: alulról láttam a scene-t, háttér kék(valahol olvastam, hogy a halál szine (is)) előtérben meg ilyen denevérszerű lényeg lógtak lefelé, visszafogott volt, de egyértelmű, hogy az ilyen "ocsmány" dolgok meglátásától félek. Az, amit ír Kobold, hogy fel kell rá készülni lelkiekben!

Igaz, beszéltük már, hogy nem 3. szemmel lát valaki, hanem belső látással, de szerintem annak(3.szem) van hozzá köze, nem? :)

Ez a sáskás cucc, amit írtá így olvasva is elég ijesztő! :[

Egyszer láttam aurát, unalmas angol óra volt :D és nyár, a tanár fehérfal előtt ült, nagyon jók voltak a fényviszonyok, bambultam rá majd tovább néztem(igaz szúrt a szemebe már) és egyszer szépen megjelent körülötte ilyen tüskék szép lilás körvonal olyan kb 10-20-30 centi vastagságban. Annyira megörültem, hogy utána eltünt és aggyal már nem is tudtam újra látni! Elvárások! :)

Szia !
2010. január 25. hétfő, 2:24 | kobold   Előzmény

Akkor gondolkozzunk együtt.
A meditációnak titulált, valósan csak relaxáció. Majd ha napi 5 órát meditálunk, akkor jól megy majd. De maradjunk a medinél.... Mindenkinek saját belső kódrendszere van a megfejtéshez. Nem minden az, ahogy látjuk, mert ott a kód, és a köret. A köretet ki kell szűrni, mert ez haszontalan infó. Tehát, gyors forgalom van ott... Nem elemezzük most..., jó?
3.szem. Így nevezzük, mert mondván ottan volt még 1 szemünk valaha. Hát, ha ez igaz, de most nincs. Most van ott egy üreg mögötte. Ugye? Olyan elektrónika nélküli dekódolást tudunk csinálni vele, mint a műhold vevőknél. Vagyis, hogyan? Az elektrónikánk még nem tud olyan nagy frekvencián működni, ami az átvitelnél viszont nagy nyereséget jelentene, ezért az áthangolást egy kis zárt doboz végzi, és egy belógó drót. A dobozka freki "átforgatása" után, a drót viszi az elektrónikához a jelet, ami már kezelhető frekin van. Lehet ez a 3.szemnél? Talán igen-talán nem. :-)
Aztán. A 3.szemnél csakránk van, méghozzá az érzelmi oldalon. Ezt emlegetjük mindig. De van hátul is. ÉS. A csakrával akar vki látni??? Talán igen- talán nem. :-)

Aztán a halál színe nem a kék. Van egyáltalán színe? Az baj lenne. A kék fertőtlenít, és gyógyít. A torok csakra színe. Amúgy, amikor az ember meghal, és a lélek elhagyja a testet, akkor elszürkül, és a korona, v 3.szem (esetleg máshol is lehet) helyén lép ki. Független attól, h a tudatgömb a gyökércsakra felé megy. Ha vkinek több tudatgömbje van, akkor megszálló van benne!, vagy ha csaj, akkor esetleg terhes...... Talán igen- talán nem. :-)

Ez ilyen egyszerű. A tábla, vagy a fal az előadás alatt, ha unalmas szokott ilyen lenni. Általában első arany-fehér látható, 2-5 cm. Aztán a 2. réteg, általában a mostani embereknek zöld, vagy kék, valamint vegyes színei. 3. réteg már csak pár embernek "látható". 4-5 felett, már csak mosolyogni lehet rajta, mert tényleg 1-2 ember 1 országban. Bár van olyan is :-), aki látja a 7. réteget is, de akkor le a kalappal előtte, mert az szerintem az univerzummal egybeolvad, és az a mindenséggel egy. De jól hangzik, és lehet mosolyogni rajta, és meg lehet hagyni a hitében. Talán igen- talán nem. :-)

Sztem nem csak talán, hanem minden igen
SziaSzia Kobold

Mindenki akkor lát amikor érett rá
2010. január 25. hétfő, 14:11 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

Kedves Károly!
Gyerekkorban tudtommal kevesen nem látnak. Mivel egyéb kommunikációs eszközei még fejletlenek, ezzel tudja bemérni a környezetét, ennek alapján orientálódik. Miért lenne rá éretlen? Pontosan érzi kihez akar odabújni, kihez vonzódik, azért mert érzi a másik auráját. Biztos meg is lehet tanulni látni, én elhiszem azt amit a biorezonanciás ketyerém kirajzol. Van akinek az az útja, hogy lásson aurát, mert így jut hozzá bizonyos koordináta informádiókhoz, van akinek más módszer a jó. Na, és mi van akkor ha látja a trágyadombot? Attól hogy nem látja még ott van. Nem lehet, hogy még nagyobb trauma a számára, ha megtudja, hogy eddig nem hagyták látni, mert valaki helyette azt gondolta, hogy ő éretlen. Nem lehet, hogy az éretlen aki ilyen tanácsokad ad? Honnan tudjuk, hogy a sáskának tényleg nem az a dolga esetleg, hogy megijessze az egyedet, hogy ne így próbálkozzon, van más amit meg kell tapasztalnia, foglalkozzon azzal. Az aki jó tanító, kezelő, stb. és egy ilyen esemény megijeszti, az talán még sem olyan jó.
Sokszor olvasok ilyenekről, hogy dolgokat csak felkészülten, meg bevezetés után, tanítással. Valahogy ezt mindig tanítóktól hallom, sosem olyanoktól akik ezt csinálják, tapsztalják a mindennapi életben és eszük ágában sincs a másikat visszaküldeni, csak azért hogy ő legyen a legmagasabb.

Üdv!
Hédi

Szia Hedi !
2010. január 25. hétfő, 16:08 | kobold   Előzmény

Amint látom, és figyelmedbe is ajánlom, h nem a gyerekekkel, csecsemőkkel foglalkoztam az írásomban. Hanem a "felnőttebb" emberekről. Nem is beszélve arról, h nem a kivételeket emeltem ki, hanem a nagyobb részt, akikre inkább vonatkozik. Elő lehet ilyen-olyan esemányeket, történéseket venni, amik egyedik. de én nem azokról írta.... Egyik feledata, h lásson, más azért kapja, mert.... más azért, h használja...stb. Ezek sztem, a belekötés jellemzői. Hiszen az írásom a kérdésre volt válasz, és nem teljeskörű. Mert nem könyv, vagy értekezés volt. De kiegészítésként nagyon hasznos lehet. Köszönöm.
A megilyedés résszel nem értek egyet.!!! Ismerős az írásod, mivel ugyan az volt a gondolata az illetőnek is, amit írtál. De sajos, akkor nem vagy tisztában azzal, amit és amiről írtam. Ez a ffi egy elismert gyógyító, és sok helyen tanít is. Tehát, nagy tapasztalatú, és nagy tudással bíró ember. Mégis megilyedve rohant ki a lakásból, és segítségért telefonált az ismerősei felé. Ahoz képest mi sehol nem vagyunk, és mégis azt állítottad, amit olvastam.
Belekötöttél olyanba, amiről/akiről nem volt ismereted, és olyan következtetést vontál le belőle, ami nem volt helyes -nézőpont nélkül-. Mielőtt véleményt írok vmiről, megismerem a "vmit". Látom, semmit nem tapasztaltál még ilyesmit. Mondjak más pld-t is? Belegondolnál.? Sajnálom, de csak a kritika visz előrébb. És nem is szeretnék ezos párviadalban részt venni. Ki a jobb címmel sem. A harcban nincs sohasem győztes. A tapasztalataink is lehetnek mások. Itt csak megosztjuk esetleg, de győzködni nem fogok semmit. Veled, és Karmatörlővel egyetemben. én teljesen más vizeken evezek. Mint a lapon vki már írta, h "de magas szintre képzelem magam" jellemzőt elkerüljem, most megjegyzem, csak más csónakot jelez, nem szintet.!! Bármikor szívesen elbeszélgetek veletek arról, h merre van a mesevilág, de vitába, és "ki az okosabb" nem megyek bele. Inkább kerülöm a válaszaim írásaitokra. Bocsánat, nem megbántást írtam most, és én sem vagyok megbántva, mert miért is lennék..... De látom, így nem fog menni a gondolat kicserélés egymás között, a tanítás, tanulás, látás-bővítés. Sajna. Remélem nem bántottalak, meg, akkor bocsánat.

Szívesen átadom az "igazad van" staféta botot. Legyen úgy, ahogy gondolod.

SziaSzia Kobold

Feladod?
2010. január 25. hétfő, 21:44 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

Nos, az én célom sem a ki a jobb. Én nem vagyok sem tanító, sem különösebb képességem nincs így már csak ezért sem versenyzek senkivel sem. Egyébként ezen a térem nincs jobb, csak vélemény, nézet, saját hozzállás, élettapasztalat, vagy nevezzük aminek akarjuk. Ezt osztotam meg veled, ha nem értesz vele egyet, nem kell illegalitásba vonulni, csak ki kell dobni a virtuális szemetesbe :)
A megismerés mindig szubjektív, a tiéd, különbözik mindenki másétól, ugyan úgy úgy mint az enyém a többiekétől ésígytovább. Engem gazdagítani szokott, ha olvasok másoktól még ha merőben más is mint amit én eddig tapasztaltam. Örülök annak, ha inkább nem válaszolsz, mint hogy vitázz, vagy ne érezd jól magad, szerintem is ez a helyes.

További jó tanítást, gyógyítást

Hédi

Szia Hedi !
2010. január 25. hétfő, 23:02 | kobold   Előzmény

Azért nem vonulok el.... Egy idő után besokallok, és hajat kell mosnom, mert az égnek áll.... Kis pihenő. Ez így szokott lenni. De minduntalan rájövök, h sok őrület forog közkincsként, és azok maradnak is. Ez van.
Ettől még várom, mikor lesz megint találkozó, az sokkal jobb, mert az "elértés" rögtön javítható. Az írás gagyi dolog, ahoz képest. :-) Persze múltkor is jól éreztem magam. :-)

Jó éjt....
SziaSzia Kobold

Hatar Beatrix képe
Reakció....
2010. január 28. csütörtök, 13:39 | Hatar Beatrix   Előzmény

Több írásoddal találkozgattam itt Kobold.

Eddig bírtam szó nélkül. Nem igazán tudom ki vagy és mi fan teremsz.
De akkora hülyeségeket tudsz összehordani, amivel önmagában véve semmi baj nem lenne.
De mindmellé olyan fényezést nyomsz, hogy már én kérek elnézést.
Nem igazán szoktam földi halandó önmegvalósító társaimba bele kötni, de ahogy itt lejött te valami gyógyító feleség vagy. Ami leegyszerűsítve a GÁÁÁZ.
Az alázat órákról biztosan hiányoztál, Velem együtt ;-)
Nem nagyon érdekel, mit teszel, gondolsz vagy cselekszel. Egyszerűen leírtam, amit gondoltam.

Más .....
Aki pedig felnőttként "lát" az megkapja az erőt hozzá, hogy Tudjon bánni vele.
Az más kérdés, hogy meri e használni.

Hatar Beatrix képe
hibák
2010. január 28. csütörtök, 13:44 | Hatar Beatrix   Előzmény

Az írásomba több Helyesírási hiba van, ahogy el küldöm az eredetit erre változtatja passz, hogy miért ....

Szia Beatrix!
2010. január 28. csütörtök, 16:17 | kobold   Előzmény

Köszönöm kedves szavaid. Kérhetnélek, olvasd el őket mégegyszer. Sehol sincs benne, h ÉN...ÉN...Én. Hanem dolgokat próbáltam ismertetni, ami tőlem tellett....

Most, h olvastad néhány írásomat, akkor már tudod ki vagyok, és ismersz is. = Egy GÁÁÁZ vagyok.

SziaSzia Kobold

Szia Beatrix!
2010. január 28. csütörtök, 16:24 | kobold   Előzmény

Kicsit kimaradt.... Mert most érzem csak, amit a levéllel együtt küldtél, megkaptam azt is. Azért ezt kihagyhattad volna. Talán ez nem ide illő volt... Hááát, ez van.... Köszönöm....

SziaSzia Kobold

jaguar képe
Szia Kobold!
2010. január 28. csütörtök, 7:29 | jaguar   Előzmény

Egyetértek ezekkel, ez nem is aktuális téma most számomra. Pontosan ezeken agyaltam egy időben, hogy biztos jó lenne az? És rájöttem hogy ehhez a dologhoz az embernek minden félelmet ki kell írtania magából a legteljesebb mértékben. Addig nincs értelme és még akkor is, szerintem fontosabb érezni mint látni dolgokat. És sokszor talán jobb is hogy csak a 3D-t látjuk.

Közben viszont beugrott az eddigi talán legfurcsább vizuális élményem
Volt egy "Kis cikázó pontok az égen" blogtéma régebben:
http://onmegvalositas.hu/topik/kis_cikazo_pontok_egen
Na ezeket ennek a blognak a hatására szeptemberben megtanultam látni: 1-2 méterre fókuszáltam magam elé és akkor jelentkeztek ezek a fénylő véletlenszerűen mozgó pontok. Később pedig egy forráshoz érve kimerülten - mert ez a természetben volt - láttam ugyanezzel a módszerrel halványszürkén egy ilyen befelé tartó, szimmetrikus körvonalakból álló energiaáramlás-szerűséget (le tudnám nagyjából rajzolni, vagy keresgélhetek hasonló ábrát neten). Ez mi lehetett?

Szia jaguar
2010. január 28. csütörtök, 10:31 | kobold   Előzmény

Röviden írva, Igen, meg nem. Valahol el kell kezdeni a dolgokat. Emlékszem, úgy 5 éve valahol lehettem az álmomban. Akkor-tájt valami harc folyhatott odafent, mert észrevehetően több idő volt, míg a segítők is megjelentek a kérésre..... Valahpl én is voltam, harcoltam, és éppen legyilkoltak majdnem, nagyon félelmetes volt. Hirtelen "tértem haza". Ilyedtemben felültem az ágyon, nyitott szemmel, és szemben volt a HIFI kijelzője, és nem láttam. Mersztettem a szemem, de semmi. A felesleg is felébredt, és azt mondta, h nincs semmi baj, itt vagy... kb 20 mp volt, mire "tényleg itt voltam". Tértisztítás, segítség kérés...stb. A mai eszemmel, tudásommal, tapasztalatommal úgy érzem, szintén megilyednék. Vagy játlból, és unatkozva feküdtem a földön. Egy virág levelét próbáltam gondolatilag mozgatni. Csak szórakozásból. Egyszercsak az egész asztal elkezdett hullámozni. Huh, gyorsan abbahagytam. Az ember nem lehet felkészülva, hiszen olyan helyről beszélünk, amit emberi aggyal felfogni, és elképzelni nem lehet, csak vmi hasonlóként elmondani.
Vagy. Tartottam pár embernek medit, ami max 6 ember lehet, h tudjak mindenkire figyelni. No, ezt sem tapasztalni sehol !! Az egyik csajszi, mint virgonc,elpre ment, meg ki-ki akart lépni a testéből. Rendetlenkedet, és mosolygott ezen. Aztán kitaláltam, h elég gyakorlott a társaság, talán eljutunk az 5. dimenzióba, ha jól emlékszem. Mondanom sem kell, h maradt a helyén, nem mászkált,nem ugrált. Ismeretlen volt minden számára. ....
Fel lehet ismerni a sok mesét, képzelet szüleményét könnyen. Ezekből, innen születnek a "hajam égnekáll" c. fejezet.....

Nehéz a kis pontokról beszélni. Ha gyorsan cikáznak, nem befókuszálható, mert eltűnik, és napos időben az égre bámulva jelennek meg,... akkor azok az energia-momentumok. Ezt szoktuk felhasználni az életünkhöz, mint 2. legfontosabb energiát. - Három energia szükséges az ember életében maradásához- Ezt használja a reiki, a rai, a pránanadi mint inteligens energiát :-) Itt vezetik félre a neofitát azzal, h inteligens az energia, és oda megy, ahol a paciensnek szüksége van rá. Hmm. Ez annyira pontos tudás, mint az inteligens mosópor, amik reggel szintén mennek az iskolába.. :-) Szóval, ha jól gondolom az energia-momentum, amit látsz. Télen kevesebb van, nyáron több. Ezért van a téli időben a több botrányozás, mert kevesebb energia van, és azt hisszük, h a másiktól kell elvenni....
Amit láttál, arra csak találgatni tudok, mert kevés az infó arra, h mi az érzékelés. Talán egy föld sugárzás, ami domboldalban lehetett a természetben. Ezért szürke, és talán a nem jó. DE !! Mindenki látása egyedi, és lehet a szürke árnyalatait látod még! csak, és ezért szürke, és ezért nem rossz. stb.... Gyakorlás-gyakorlás...
Amúgy, a 4 rendező elv szerint jelenik meg körőlöttünk a világ szubatomi részecskéi, ami még nem anyag. Ezek keveredése adja a sza. részecske minőségét, és azt, h mi lesz belőle..... nem a 4 elemről van itt szó!!!

Na jó, nem dumálok tovább. Remélem, megfelelő a válasz, és érthető is volt. kérdezhetsz.....
SziaSzia Kobold

hermess képe
H: Mozgó pontok
2010. január 28. csütörtök, 11:40 | hermess   Előzmény

Szerintem ezek a prána energia vitalitás részecskéi voltak, amelyek a fénnyel jönnek és a szakrális csakra (vagy a hinduk szerint a lép csakra) veszi fel, illetve a légzéssel gyűjtjük be őket. Ez csak az életenergia és nem tartalmaz információt.

Napos időben felhőtlen égboltra bámulva, minden nehézség nélkül észrevehetők ahogyan cikáznak, mert ha nincs mire fókuszálni, akkor olyan bandzsitó, révült tekintetünk lesz a nagy kékségtől...

Szia Hermess !
2010. január 28. csütörtök, 12:00 | kobold   Előzmény

Azt látod kifelejtettem, h nem tartalmaz információt. Köszi a kiegészítést.

SziaSzia Kobold

jaguar képe
ilyesmi
2010. január 28. csütörtök, 13:14 | jaguar   Előzmény

Na, valami ilyesmi forma volt:
http://www.fashionisspinach.com/images/0107/carvedearrings.jpg
A körök egymásra épülésére emlékszem csak, kb ilyesmi volt, a közepét nem tudom, nem láttam, meg arra se emlékszem hogy hány szögletű lehetett, nem feltétlenül 6 mint itt. És befelé áramlott az egész, mint egy winamp vizualizáció, halványszürkén a kék égbolton.. Csak azt nem értem, hogy ahogy mozgattam a fejem jobbra-balra ez ugyanúgy ment vele, tehát nem egy fix ponton volt, hanem belőlem indult ki. Mi ez és mire jó? Ja és a Lajos-forrásnál volt a Pilisben, hegyoldal végülis.

"Amúgy, a 4 rendező elv szerint jelenik meg körőlöttünk a világ szubatomi részecskéi, ami még nem anyag. Ezek keveredése adja a sza. részecske minőségét, és azt, h mi lesz belőle..... nem a 4 elemről van itt szó!!!"
- Mik ezek a rendezőelvek?

Szia jaguar
2010. január 28. csütörtök, 15:55 | kobold   Előzmény

Ha körülnézünk, akkor a természetben sok tárgyat látunk. Valóságosnak vesszük. Ezek a dott dolgok, és természetesnek gondoljuk. Annak, h egyáltalán nem léteznek, annak oka van. Ha megértjük, h hogyan keletkeznek az élőlények, az anyag, akkor találunk olyan módot, ahol öncél nélküli az információ, beleavatkozhazunk, és gyógyíthatjuk a pacienseket....
Nem teljességre törekedve, hiszen akkor itt ülhetnék egész nap:
Az egész anyagi világunkra jellemző a polaritás....Ezt a polaritást hozza létre az energia az Akashából.... Vagyis kitér alap állapotából..... Ez a szubatomi részecske, ami nem anyag még.!!
A négy rendező elv a tűz, víz, levegő a föld. Ezek neve a pl "tűz elv", és nem elvileg szót takar. A tűz elv a taszító, a víz elv magnetikus. Ezek kiegyenlítésekor jön létre a levegő elv, ami változik, és ezért dinamikus. E 3 elv hozza létre a földet, ami megnyilváníítja magából az időt, és a teret, valamint megjelenik a súly.
Ez a 4 rendező elv jelenik meg a külömböző anyagokban más-más arányban. Tehát az elvek keveredése fogja megszabni, h milyen anyag lesz belőle....amikor a felsőbb struktúrálódás jön létre bennül. Lesz fa, kő, vas, ....stb... a 4 elv keveredése,aránya után, + a struktúrálódás után lesz anyag, ......

Erről ennyit, dióhéjban, mert még tudni kéne hozzá, h: mi az anyag-, az akasha- , az energia-fogalma. A tudat, stb, és ezután már sejthető, h mi az ember, és akkor már lehet keresni azt a pontot, h hol lehet beavatkozni, gyógyítani, szellem gyógyászattal, PSi sebészettel.... majd lelkileg rendberakni....
Talán nem 1 hétvégi tanulás a szellemgyógyászat !!! Mert nem lehet rögtön az integrál-számításnál kezdeni az általános suliban sem, és rendet kell rakni az ember bioenergetikája ismeret terén, mert sallang nem lehet ott sem, az alapok nélkül. Akkor, amikor mesére épülő ismeretre alapozza a valaki a magasabb szintű dolgokat, akkor csak a ház omlik össze, ami nagy baj..... Bár igazából, minden mese, csak lényeg az, h tudjunk segíteni.... ha kéri....ha akar is gyógyulni....
Mindegy, h hogyan majmoljuk a fentebb dimenziókat, hiszen úgy sem tudjuk mi van ott, hiszen szavunk sincs rá. Csak körülírható, és minden körülírás máshonnan, más irányból van, így lehet vitatkozni a semmin. Hiszen agyunk sincs arra, h felfogjuk azt, amit ott látunk, amit látni vélünk, azt a semmit..... Csak sikerüljön annyira behülyíteni a pacienst, h elkezdjen gyógyulni, és máris sikerült elérni egy nagy dolgot, és még teremteni is lehet, akár egy szervet, pl. vesét is !!! .... Akkor?

Kérdezhetsz, ha vmi nem világos....
SziaSzia Kobold

Szia jaguar
2010. január 28. csütörtök, 16:34 | kobold   Előzmény

Most nézem a képet, ez olyasmi, mint az élet virága. Ha ez volt, illetve hasonló, akkor Neked jobban megy a látás, mint nekem. Minden tiszteletem irányodba.
Talán, ha hasonlít egy kicsit a Krisztushálóra, ami a Földön álló lábakra támaszkpdik, és ennek egy részlete, akkor IGEN ügyi vagy. Ezek a lábak 1-1 csodahelyen vannak, és sajnos a katonaság is bitrokol párat közülük. Pilis, Dobogókő, Medugorie... remélem jól írtam... Ilyen "talpakon", helyeken csinálják a kísérleteiket katonáék is....... Sajna. Remélem nem fog sikerülni nekik, amiben mesterkednek.Legalábbis ennél tovább nem jutnak....

SziaSzia Kobold

Milyen kísérleteket? pl: HAARP project?
2010. január 28. csütörtök, 17:01 | Szabó Peti (útkereső)   Előzmény

Milyen kísérleteket? pl: HAARP project?

Szia Péter!
2010. január 28. csütörtök, 17:12 | kobold   Előzmény

Nem tudom, h az mit jelent. De azt gondolom, írányatási dolgokon dolgoznak. Emberek tömegeit tudják irányítani. Mint most is elég szépen működik nekik, de azért vannak hibái. Láthatóan azért a pilléren van a központ, támaszpont, h amit művelnek -spirituális- , rögtön, és nagy erővel az egész világ megkapja. A másik project egyes népek felé, vagy csoportok felé, ellen irányul. 1 gombnyomás, és mindenki esik össze. Kész is. De ez a rész azért jól el van dugva. szerencsére ez nem olyan egyszerű....

SziaSzia Kobold

igen, a haarp is valami ilyesmi, mint aimt Te is írsz, ez a
2010. január 28. csütörtök, 17:22 | Szabó Peti (útkereső)   Előzmény

igen, a haarp is valami ilyesmi, mint aimt Te is írsz, ez a hullámokkal való irányítás! De lényegében az ilyen agyhullámos-relaxálós, meditációs cuccoknak is ez volt a lényege gondolom, hogy kísérletezzenek! Csak akkor ezt már nagyban! Szívás, ez ellen lehet tenni? Mármint másik sík-ról/on, hogy hatástalanítani?

Szia Péter!
2010. január 28. csütörtök, 17:36 | kobold   Előzmény

Szerintem nem megy nekik, de amit elértek az is szemétség. Láthatóan kihasználnak olyan létező energetikai helyet, ahol manipulálni tudnak. Tényleg nagyobb cucc. Azért nehéz nekik, mert ha pl. a monádba piszkálnak bele, és kihal azonnal ez egyik monád, abba ők is benne vannak. Mert csak 4 van.
Védekezés? Hmm. Még nincs mitől, tehát előny itt. Az eddigi eredményeket meg ki lehet iktatni azzal, h nem megy az ember a birkák után, hanem először gondolkozik.
Ha van olyan kard, amit az ember feje felett elhüznak, és az ember azonnal meghal, -állatok is-, akkor így képzeld el a gondolkozást, megoldást. Ráadásul nálunk őrzik. Puff nekünk.... Itt leírni? ilyet? Én is flúgos vagyok, GÁÁÁZ. :-)
Akkor most gázként elszököm, elillanok..... :-)

SziaSzia Kobold

jaguar képe
"ki lehet iktatni azzal"! :D
2010. január 29. péntek, 8:07 | jaguar   Előzmény

"ki lehet iktatni azzal"! :D

jaguar képe
Na, azért az igencsak meglepne ha jobban menne a látás mint neke
2010. január 29. péntek, 7:46 | jaguar   Előzmény

Na, azért az igencsak meglepne ha jobban menne a látás mint neked, csak épp nem tudok róla.. :D Ugyanaz a technika volt mint a fénypontok látása, kell hogy lássa aki azt is, na mindegy egyik első dolgom amint jó idő lesz, hogy leellenőrizzem mégegyszer és lerajzoljam (ha még ott van). Nem tudom, engem nem hálóra inkább ilyen lótuszvirágszirom-formára emlékeztetett. Azt jegyeztem meg, hogy két félkör kapcsolódásánál jön létre egy harmadik és így áll össze az a 2-3 sor, de nem láttam át az egész ábrát tisztán. Meg nem egy fix helyen volt az egész, hanem mozgott a tekintetemmel egyidejűleg, ez mit jelent?

Szia jaguar
2010. január 29. péntek, 10:04 | kobold   Előzmény

Én sem látok, hallok, tudok mindent. Sőt, egyre kevesebbet, ahogy halad az idő. Ahogy gondolkozom, és keresek válaszokat a kérdéseimre, rájövök rengeteg hibára, és ellentétes értelmezésre. Akkor melyik a jó?.... Próbáld majd meg újra, és nem biztos, h csak ott működik. Lehet, máshol is, csak más lesz amit látsz. ÉS ne várj el semmit, így sikerülhet.

Nem értem a másik kérdésedet. Mi is az?
Tudom már.!! A monádos story, ugye? Minden élőlénynek van leírása a fajról. Embernek, állatnak növénynek... Az embert 4 faj írja le, 4 faj van. ha az egyiket eltőrölnék, akkor kihalnának, mert nem tudna új egyed születni, mert nincs leírás róla....csak röviden írtam. Jó, ez igaz, de nem egyszerű megtalálni az akashában, és ezért még nyugodt vagyok. Biztos jó tűzfalat csináltak a betolakodók ellen.. :-)

SziaSzia Kobold

jaguar képe
A monádokat se ártott definiálni igen, viszont ez az ilyenfajta
2010. január 29. péntek, 11:29 | jaguar   Előzmény

A monádokat se ártott definiálni igen, viszont ez az ilyenfajta látásnak a sajátossága, hogy bármerre fordul az ember 3D-ben, a kép "jön vele"? Vagy ezért holografikus és fraktál - mint ahogy olvastam most valahol erről a hálóról(már ha ez tényleg az)?

Szia! A válaszom igen, egyesek tényleg látják. Már csak azért
2010. január 24. vasárnap, 19:35 | loifanni

Szia!
A válaszom igen, egyesek tényleg látják. Már csak azért mert én is azok közé tartozom. Szerencsére az én szüleim mindig is hittek ebben, és nem "nevelték ki" belőlem. :)
Megkukkantottam azt az oldalt, amit kiraktál, de megmondom őszintén, hogy egyik gyakorlat sem sierült, ami elég vicces, hiszen születésemtől kezdve, egészen a mai napig mindig is láttam és látom az energiákat. Szóval akkor most,hogy is van ez? Kezdhetek kétségbe esni, hogy nem is azt látom? :D:D Neeeem.
Igazából nagyon érdekes, hogy mindenkinek más "módszer" válik be, vagy ilyesmi, szóval ne keseredj el, ha ezzel nem sikerült, csak olvass, gyakorolj, kutass, stb.
Egyébként azt a könyvet amit itt ajánlottatok, én is meg fogom venni, mert az a helyzet, hogy szégyenszemre még egyetlenegy könyvet sem olvastam erről a témáról. Szóval köszi a könyvcímet és sok szerencsét a gyakorláshoz! ;)
Fanni