Szeret ugyan? Vagy csak a pénzem kell? | Önmegvalósítás.hu

Szeret ugyan? Vagy csak a pénzem kell?

2010. január 13. szerda, 14:06 | Cristinam.

Hat hónapja ismerkedtünk meg jelenlegi párommal interneten keresztül. 120 km-re lakott tőlem és a munkahelye pont félúton van.
Eleinte találkozgattunk aztán mire észrevettem már itt is lakott.... Innen ment dolgozni és ide jött haza.
Ami zavart az elején az hogy én 36 éves vagyok Ő pedig 23. Van köztünk pár év korkülönbség sajna az ő javára. Sokan mondták hogy nem látszik és én is beláttam hogy "nem a kor számít"......... tehát
mindezzel semmi probléma nem lenne. Ami viszont egyre nagyobb gondot okoz az az, hogy szépen apródonként kiderült, hogy van egy csomó tartozása szinte milliókban mérhető. Mindez annak ellenére, hogy van egy jól fizető állása.
Én vállalkozó vagyok, nem nagy dologra kell gondolni, megélünk a fiammal és van egy kis félretett pénzünk. Semmi extra. Talán annyi hogy nem vagyok senkire rászorulva anyagilag (talán ez a mai világban mégis az), egyedül előteremtem ami kell nekünk.
Igy fél év után valahogy mégis kellemetlenül érzem magam, hogy eddig még eszébe nem jutott a páromnak, hogy esetleg a lakásnak van rezsiköltsége és bele akarna szállni ha már itt lakik.
A fizetése elköltése a következőképen zajlik: megkapja 10.-én és kb. 16. körül nincs belőle. Mondanom sem kell, hogy nem kis költség 60 km-re bejárni dolgozni és a következő hónap 10.-ig kaja, cigi.
Szóval olyan érzésem van, hogy én tartom el. Lett egy másik gyerekem.

Ami mellette szól, nagyon kedves velem és figyelmes. Ragaszkodik hozzám és odafigyel rám. VAJON ŐSZINTÉN? Vagy csak azért mert érdeke fűződik hozzá?????
Segítsetek nekem, hogy hogyan tudnám kideríteni hogy Ő tényleg szeret-e vagy csak a pénzem kell!!!!!!
Mit tegyek?


mhh
2010. január 13. szerda, 17:17 | Szabó Péter - szabox (útkereső)

Egy fontos dolog! NEM VAGY ÉRTE FELELŐS! Mindenki magáért az!

Másik: Anyját keresi benned? Vagy a nőt! 22 éves vagyok, lehettek volna MILF-jeim! És nem a nőt kerestem volna bennük, hanem valami pótlékot!

Szerintem, addig építsd le a kapcsolatot, amíg teheted!

"Ami mellette szól, nagyon kedves velem és figyelmes." --> veled vagy a p....dal?

"Ragaszkodik hozzám és odafigyel rám." ---> jóhogy! Macikávét is főzhetsz neki! Anyjával milyen a kapcsolata? Menekült hozzád? Ez a mindegy csak valaki legyen?

Örülsz, hogy van két gyereked? :) Pont az a határozottság, ami vagy, ő nem az és ez a határozott nő kép "kell"het neki! Nem lenne jobb, egy korodbeli szintén önálló FELNŐTT férfivel lenni?

Bocsi, a kemény szavakért, de hasonlót megéltem én is.. igaz, nem másztam rá a nő lakására meg ilyenek és nem is volt semmi komoly(lehetett volna, csak volt "esze" a nőnek, aki 37-volt), de ettől függetlenül ... hát, szerintem Te is érzed hogy valahol nem fasza egy 13 körkülönbség! Ha a pót-anyja akarsz lenni, akkor nincs baj! :D

Gondolj bele, amikor Te már elkezdtél pasizni, meg életed a fiatalkorod, akkor ő még egy kósza pajzán gondolat sem volt vagy pelenkázták! :)

Ennyi erővel akkor egy köv csajszi, akit majd meg...ok, meg most tanul hullahoppozni az oviban! :D Dúrva mi?

Másik, lelkizsarolási eszközökből van egy pár, szóval, ha előfordulhat ha leépíted a kapcsolatot, bűntudatod PRÓBÁL benned kelteni! Olykor dúrva eszközökkel, mint a Megölöm-magam és Tsa bt.!

NEM VAGY ÉRTE FELELŐS!

Engem leépítettek, mint a pinty! Elfogadtam, mert igaza volt!

Jah, ingyen lakás? Fizet valamit? Főzől rá? Anya pótlék, aki néha odadja magát! Jah, mint a kis király! Hát, az ilyen feltétellel ezer és egy korunkbelit találnál! :S:S:S

BOCSI A NYERS STÍLUSÉRT!

Ha a kezedbe akad, akkor ajánlott irodalom: Dr. Csernus : A férfi ! :)

HÁT IGEN. Sajnos teljesen igazad van. :( Főzök rá, ingyen lakik,
2010. január 14. csütörtök, 18:12 | Cristinam.   Előzmény

HÁT IGEN.

Sajnos teljesen igazad van. :(
Főzök rá, ingyen lakik, ráadásul a legújabb "hülyesége" hogy otthagyta a munkahelyét (pedig egyáltalán nincs olyan helyzetben hogy ezt megtehesse: gondolok itt az adósságaira). Már pedig én NEM fogom kifizetni helyette!!!

A lelki zsarolásra is rátapintottál. Volt ilyen helyzet, szakítani akartam Vele. Természetesen kaptam bőven a lelki terrorból: tönkre tettem az életét és nem akar tovább élni és kiugrik az ablakon, stb......
Megijesztett.
Az egyik haverja (akivel életemben akkor beszélgettem először) azt mondta, hogy nem érti hogy lehetek vele (szerinte nagyon jó csaj vagyok), küldjem el mert folyamatosan hazudozik.
Mikor elmeséltem, hogy ki akar ugrani az ablakon azt mondta nyissam ki Neki, hogy UGORJ!
Érdekes volt ez is, hogy az Ő haverja és le akart beszélni Róla. Azt mondta egy szavát sem lehet elhinni. Mindaddig azt sem hitték el hogy motorozok, míg nem beszéltek velem. Ez elgondolkodtató.

Az anyukájával nem valami jó a kapcsolatuk, az apjával lakik.
Nem a p....mal figyelmes (nem valami tapasztalt), hanem tényleg velem.
Állandóan simogat és ölelget. Én erre gondoltam.

Összegezve : egyre érdekesebb a szitu.
Semmi baj a kemény szavakért............... és köszi!

Végül is hogy döntöttél mit teszel? Meg is teszed? :)
2010. január 14. csütörtök, 18:44 | Szabó Péter - szabox (útkereső)   Előzmény

Végül is hogy döntöttél mit teszel? Meg is teszed? :)

Ugy döntöttem szakítok vele és minél hamarabb.
2010. január 14. csütörtök, 21:59 | Cristinam.   Előzmény

Ugy döntöttem szakítok vele és minél hamarabb.

Azt gondolom, !olvasott irodalom alapján!, hogy ha nem mész bele
2010. január 14. csütörtök, 22:06 | Szabó Péter - szabox (útkereső)   Előzmény

Azt gondolom, !olvasott irodalom alapján!, hogy ha nem mész bele a játszmáiba, nem szólsz vissza, nem reagálsz, nem "vált ki" belőled érzelmeket, akkor hamar feladja a próbálkozást, ha kell légy az ANYJA! Mármint, szerintem, kezelheted úgy, mint ha a fiad volna. Magamról tudom, hogy finom lekoppintások semmit sem érnek, mert pár kedves szó, mosoly és már ... :))) mhhh :))) olvadt a "Néni"! :)

jaguar képe
Van egy pókeres mondás: "Ha egy pénzzel rendelkező ember
2010. január 13. szerda, 17:40 | jaguar

Van egy pókeres mondás: "Ha egy pénzzel rendelkező ember találkozik egy tapasztalattal rendelkező emberrel, akkor a tapasztalattal rendelkező pénzzel távozik, a pénzzel rendelkező pedig tapasztalattal."

Na ezt mejegyzem magamnak! Még jól jöhet!
2010. január 14. csütörtök, 18:14 | Cristinam.   Előzmény

Na ezt mejegyzem magamnak! Még jól jöhet!

u.erika képe
Szia Cristinam!
2010. január 14. csütörtök, 13:13 | u.erika

Szerintem mérlegelj!

Szeret vagy csak a pénzem kell neki???

Kit érdekel hogy ö mit gondol!?Az az ö privát ügye hogy miért van veled.

Inkább tedd fel magadnak a kérdést!:Nekem megéri az anyagi áldozatot,stb.stb. azért amit ettöl a sráctól kapok cserébe?

Ha igen,akkor rájössz hogy vettél egy játékot magadnak.Ha így tekintesz rá,akkor már nem fog érdekelni hogy ö mit gondol hanem csakhogy jól érzed magad vele!

Az emberek ha szórakozni akarnak az gyakran pénzbe kerül.Welnessbérlet,utazás,egy focimecss,bordélyház..

Tekints rá ugy mint egy szolgáltatásra!Èrezd jól magad!

Ja!Te férfire,társra vágysz?Akkor inkább keress egy másikat!Egy korban hozzád illö FÈRFIT.

Szeretettel:Erika

u.i.:Ajánlom figyelmedbe a Kölcsön Kakas címü blogot!Ott én vagyok a föszereplö!;)

Szia Erika! Köszönöm Neked is a választ. Én nem az az ember
2010. január 14. csütörtök, 18:23 | Cristinam.   Előzmény

Szia Erika!

Köszönöm Neked is a választ.

Én nem az az ember vagyok, aki nem törődik azzal hogy a másik fél mit gondol.
Egy másik ember nem lehet "játék" és nem akarok megvenni senkit.
Pont ez a bajom. Mert ha így gondolkodnék akkor nem is írtam volna Nektek, hanem szórakoznék egy kicsit és utána dobnám.
Nem tudok ilyen lenni.
Valaki vagy tényleg őszintén TÁRSAM legyen vagy sehogy.

Valószínű ebben az esetben az utóbbi lesz.

Köszi még egyszer és menézem a blogot!

Eddig a társad volt?
2010. január 14. csütörtök, 21:38 | Karmatörlő (útkereső)   Előzmény

Kedves Cristinam!

Ha mástól hallanád a történeted mit gondolnál?

Tudod miért a másikra figyelsz? Mert ha magadra néznél, nem tetszene, amit látnál. Nem tetszene, ahogy megalkudsz egy kis figyelemért, nem tetszene amennyire alulértékeled magad. Hol van az önértékelésed?

Ugye eddig eme fiatalember a társad volt?
Egy frászt.
Akkor mi ez? Önámítás.
Ez már fél éve így van.
Ugye nem akarod azt mondani, hogy eddig nem vetted észre, hogy nem a társad?
Sokba kerül az önámításod?
Meglehet. Sokkal többe, mint ahány forintot költesz rá.

A fiad vajon mit tanult eddig a férfi szerepről? Meg a nőkról és az anyákról? Hogyan kell viselkednie egy férfinek a kapcsolatban? Hogyan viselkednek a nők a kapcsolatban?

Nem az a kérdés, hogy megy vagy marad, hanem az, hogy mikor megy.
És addig mennyit hazudsz magadnak és a fiadnak.
Persze az is fontos, hogy mennyit vesz ki a kasszádból, de az ehhez képest smafu.

Sok sikert!
:)

Elgondolkodtam egy kicsit. Igen, ha másról hallanám ezt a
2010. január 14. csütörtök, 21:58 | Cristinam.   Előzmény

Elgondolkodtam egy kicsit.

Igen, ha másról hallanám ezt a történetet, akkor azt mondanám:

ENNEK A NŐNEK ELMENT AZ ESZE!

Mit vár ettől a kapcsolattól? Miért nem hisz a környezete véleményének? Meddig csinálja még ezt?

Köszönöm a véleményeket, lépni fogok és minél előbb!!!!

Nem az az érdekes, hogy mások mit mondanak
2010. január 14. csütörtök, 22:14 | Karmatörlő (útkereső)   Előzmény

hanem, hogy Te hogyan érzed magad a kapcsolatban és neked mit jelent?
Azért szegezed másra a tekinteted, mert nem akarod észrevenni saját hozzáállásod magadhoz és a kapcsolathoz.

Ha azt a pénzt, amit rá elköltöttél, a magad kényeztetésére fordítottad volna, akkor hogyan éreznéd magad? Ha azt a figyelmet, amit ráfordítottál, magadra fordítottad volna, akkor hogyan éreznéd magad? (Ugyanaz a kérdés, mint amit szabox tett fel.) Szerintem előbb tartanál, mint most.

:)

Igazatok van :(...
2010. január 14. csütörtök, 22:23 | Cristinam.   Előzmény

Igazatok van :(...

"Ami mellette szól, nagyon kedves velem és figyelmes." --->
2010. január 14. csütörtök, 22:03 | Szabó Péter - szabox (útkereső)   Előzmény

"Ami mellette szól, nagyon kedves velem és figyelmes." ---> Annyival egészíteném ki Karmatörlőt, hogy ezeket Te is megtudod adni magadnak! Sőt, a fiad is! Mármint az igazi! Nem hiszem, hogy egy ilyen kapcsolatban attól kellene Neked félned, hogy nem törődik veled és nem lesz figyelmes! Gondolom voltál szingli és nem állt meg az életed!

Mielőtt összejöttünk 10 hónapig szingli voltam, rengeteg
2010. január 14. csütörtök, 22:17 | Cristinam.   Előzmény

Mielőtt összejöttünk 10 hónapig szingli voltam, rengeteg barátom volt és sokat utazgattunk, motoroztunk vagyis éltük a szabad életünket.
A fiammal is eljutottam sok helyre.
Ez azután megszűnt.
Minden figyelmemet Petire fordítottam és minden szabadidőmet Vele töltöttem. Most már tudom nem kellett volna de mindig tanul az ember valamit....
A figyelmességet megkaphatom magamtól is akár (mert akkor többet törődtem magammal) és természetesen a fiamtól. Most már beszélhetek egyes számban. :)

Amit még nem mondtam, a családom véleménye:

A nővéremék és anyukám is régóta azt mondják küldjem haza, semmi hosszútávú jövője nincs a kapcsolatunknak.

Mégis húztam amíg tudtam.

u.erika képe
Jóslat amit nem kell komolyan venni!
2010. január 14. csütörtök, 22:46 | u.erika

Van egy nagynéném aki elvált ugyan de még ott lakott a volt férje...akkoriban senkit nem tettek ki az utcára erröl a bíróság is rendelkezett.Igy tudom,bár nem ez a lényeg.

Szóval a nagynéni volt férje ott maradt,és továbbra is terrorizálta a családot,kitenni nem tudták.Egyszer aztán a nagynéném összeismerkedett egy másik emberrel és ö tette ki a volt férjet.

Szóval picit beleéltem magam a helyzetedbe,én ha nem lennék benne biztos hogy van-e eröm végigcsinálni.Akkor megkérnék egy hehe;) motoros haveromat hogy játsza el hogy ö fog hozzámköltözni,és igy a kicsávónak nem lesz más választása;)Mehet akár az ablakon is...ahogy gyorsabb...!:)))

Majd akkor hallgasd meg a kisgyereket mit fog Neked mondani ha már biztos benne hogy nincs visszút!!!Vigyázz!Fájni fog!De hát amikor kihúznak egy rossz fogat,az is fáj..!

Drukkolunk Neked!

Szeretettel!Erika

BOCSÁNAT ELŐRE IS! :) De akkor,khm, hol marad a tanítás? Mármint
2010. január 14. csütörtök, 22:56 | Szabó Péter - szabox (útkereső)   Előzmény

BOCSÁNAT ELŐRE IS! :) De akkor,khm, hol marad a tanítás? Mármint megmondani a dolgokat, saját szádból kerek perec? Mert ha nem és jön a motoros haverod, akkor később ő hozzá is kellhet egy másik motoros haver és n+1 motors haver!

üdv: Péter!

u.erika képe
Ja!Igazad van! Nem is tudom melyik a rosszabb! Egy motoros haver
2010. január 14. csütörtök, 23:25 | u.erika   Előzmény

Ja!Igazad van!

Nem is tudom melyik a rosszabb! Egy motoros haver aki mert kitette a parazitát hálából ott marad keménykedni,vagy egy csöpögö szemü kisgyerek!?

Amikor otthagytam a volt barátomat,én is ilyesfajta védelmet kerestem....csakhát amikor kellett volna senki nem volt elérhetö...Mindegy ez egy másik történet..!Szóval egymagam odamentem,és olyan jól sült el a dolog hogy hálából megöleltem!Azért mert ilyen könnyen elengedett.

Akkor ez az idézet tartotta bennem a lelket,már régen szerettem volna Veletek megosztani.

,,Csak ha leereszkedünk a szakadék mélyére,
akkor találjuk meg az élet kincseit.
Ahol összerogysz,
ott lapul a kincs.
Amit keresel,az éppen abban a barlangban rejlik,
ahová félsz belépni"(Joseph Campbel)

Lehet hogy az én esetem egy kicsit más volt,de akkora elhatározás volt bennem hogy már beletörödtem abba hogy mindenemet elveszítem.Mondjuk ugy is volt!;)Csak egy valami maradt!Az életem!A saját életem!Ùgy érzem nyertes vagyok!

Üdv:Erika

Ismerős ez a történet.... Peti előző barátnője így rakta ki a
2010. január 15. péntek, 10:50 | Cristinam.   Előzmény

Ismerős ez a történet....

Peti előző barátnője így rakta ki a szűrét...:))

Nem Te voltál az véletlenül? Jó ez csak vicc volt.
Együtt laktak, összevesztek, ő elköltözött és mikor menni akart hozzá már egy másik srác nyitott ajtót. (Legalábbis az elmondása alapján.)

Nekem ilyen cselszövés nem jutott eszembe és nem is fogom elkövetni. Elmagyarázom Neki századszor is ha kell, hogy nőjön fel egy komoly, együttlakásos kapcsolathoz. Ugyanis ez a téma havi rendszerességgel előjött, kérdőre vontam hová teszi a fizuját és nem szégyenli-e magát hogy csak úgy itt lakik???
Ilyenkor jött az mindig hogy én ezt nem csinálom tovább, költözzön haza... Nem voltam elég következetes és mindig engedtem a hízelgésének, a kisfiúi bájának, megsajnáltam.

Most ha szépen nem megy megértetni Vele a dolgokat majd mondom csúnyán, hátha az hatásosabb lesz.

Kérlek Titeket szorítsatok nekem!!!!

Istenments', hogy a fiaddal "vigasztalódj"
2010. január 15. péntek, 12:51 | Ramina   Előzmény

Szépen vagy csúnyán......de csak mondani, az nem ér itt már semmit, falrahányt borsó.

Még pénz sem kell ahhoz, hogy ELADJUK magunkat egy kis szeretet-féleségért, ál-törődésért, érdek-figyelemért, önáltató-simogatásért.

Egy időben sokat csináltam, tudom, miről beszélek.

Ismerem azt a félelmet, ami akkor fogott el, amikor azon filóztam, hogy "ha kirúgom, akkor még ennyi sem marad az életemben" és ............."lesz-e még egy következő kapcsolatom?.........."és meddig kell majd egyedül lennem megint, amig lesz?.............,,,és az, meg ad-e legalább ennyicskét a "jóból"?"

Ugorj bele inkább megint az egyedüllétbe.Tedd inkább ezt!
Akkor legalább 50% esélyt adsz magadnak, hogy egy valódibb párkapcsolatod alakuljon ki.És várj. Addig törődj te magaddal!

Én semmiképpen nem javaslom, hogy a fiaddal vigasztalódj!
Ő a fiad, és semmilyen módon nem szabad tőle elvárni, hogy pótolja azt, amire te igazán vágysz: egy kölcsönösen szerető, igaz párkapcsolatot.....vagy törődést vagy figyelmet....
Továbbra is neked kell azt adni a fiadnak, különben súlyos helyzetbe hozod őt a további életére nézve.

Megtörtént a nagy elbeszélgetés, ami természetesen nem vezetett
2010. január 15. péntek, 19:39 | Cristinam.   Előzmény

Megtörtént a nagy elbeszélgetés, ami természetesen nem vezetett eredményre.

Rákérdeztem, hogy mi a jövőképe, hogyan szeretné folytatni az életét, a kapcsolatunkat. A Tőle megfelelő választ kaptam (őszintén nem is vártam mást avagy csodát...) :

"MAJD LESZ VALAHOGY"

Na én ettől frászt kapok.

- Mert igen is szeretem tudni mi lesz holnap.
- Szeretek nyugodtan lefeküdni, hogy holnap "lesz mit enni" - ezt átvitt értelemben gondolom- és tudni azt hogy van akire számíthatok ha ne adj Isten nekem lenne szükségem rá.

Gratuláltam Neki a válaszért.

Közöltem Vele, hogy nekem ilyen emberre nincs szükségem aki a mának él és nem lehet rá alapozni. Semmi terve a jövőre nézve és nincs felelősségérzete hogy csak úgy ott hagyta a munkahelyét.
Kicsit irigylem érte, hogy ezt MEGTEHETI. Hisz nem kell gyereket nevelni, nem felelős csak magáért.

Meg volt az is, hogy "tönkre tettem az életét" mert még így senkit nem szeretett. Az is megvolt, hogy nem akar tovább élni és stb. Bt. /Szabox/

Miután mindenen túl voltunk összepakoltam a cuccait és elküldtem.

Ne kérdezzétek hogy érzem most magam: irtózatosan sz..ul !!!!!!!!!!!!

Köszönöm hogy mellettem vagytok!

Szia Cristinam! Első lépést megtetted! Nyílván szar, megértem,
2010. január 15. péntek, 19:49 | Szabó Péter - szabox (útkereső)   Előzmény

Szia Cristinam!

Első lépést megtetted! Nyílván szar, megértem, mert mégis csak volt valaki, aki figyelt rád! Na, de innentől csak előre! :) Felidézheted milyen volt "szinglinek" lenni, mármint olyan értelemben, hogy amiket akkor csináltál, megéltél!(utazgatások, közös programok barátokkal), újra "szocializálódhatsz!

Szerintem tudja, hogy lent vagy és milyen az állapotod és szerintem, tehát, szerintem(nem biztos) de majd jönnek a próbálkozások pár nap/1-2 hét múlva! De akkora Te már jól leszel, újra szabad, sok pár téglával kevesebb lesz a puttyonyban és tudni fogod, hogy miket tanultál ebből az időszakból és mosolyogva mersz újra nemet mondani! :) Aztán majd nyugi, jönni fog valaki, akivel "normális" kapcsolatod lesz! :)

Mivel tetted tökre az életét? Azért, hogy x ideig kiskirályként éltetted? :D :D

Fel a fejjel! És maradj hiteles! Mármint, amit mondassz, azt csinálod! Mert szerintem, ha most elküldted és kis idő mulva visszasírja magát(kivert kutya tekintet), akkor már azt fog csinálni veled, amit akar, mert komolytalan leszel és elképzelhető, hogy csak bombával tudod kirobbantani! :)

Egyelőre ennyi az "észosztó szájhősből"! :)

Fel a fejjel! Innen már felfelé mész! :)

Még az jutott eszembe, hogy nincs miért szégyellni magadat!
2010. január 15. péntek, 20:02 | Szabó Péter - szabox (útkereső)   Előzmény

Még az jutott eszembe, hogy nincs miért szégyellni magadat! Tananyag volt! És tanultál! Ez így van jól! (Így kellett lennie) :) --> halkan merem mondani, hogy hangosan elolvasva még egyfajta megerősítésnek is jó!:)

u.erika képe
:)
2010. január 15. péntek, 13:13 | u.erika   Előzmény

Szia Cristinam!:)

Akkor ez nem is egy eredeti ötlet!?:)

Igaza van Raminának add meg magadnak az 50%esélyt a boldog párkapcsolatra!

Szorítunk Neked!;)

Üdv:Erika

Még annyit: nem kellett volna kitalálni a pénzt. Sokkal
2010. január 15. péntek, 19:43 | Cristinam.   Előzmény

Még annyit: nem kellett volna kitalálni a pénzt. Sokkal boldogabb lenne a világ.

Szia Cristinam
2010. január 16. szombat, 2:55 | kobold   Előzmény

Na jó, ezzel a mondattal tényleg elárultad, h most nem fogod megnézni magad a tükörben, és nem fested ki a szemeid.
Nem olvastam végig az egészet, de úgy gondolom, h jól döntöttél. Nem azért, mert növeled az egyedülállók létszámát, hanem a párkapcsolat teljesen felborult. Nehéz kilépni, hiszen mindig azt képzeli az ember, h változik majd vmi. A szeretet vagy van, vagy nincs. A nők a szívükkel gondolkoznak, a ffiak a fejükkel. Néha átváltanak a szívre, de az itt már nem érezhető. Igaz, a szeretettel ölni is lehet. az sincs itt. Akkor? már csak tudni kell magadban is, h jól döntöttél. Szabad utat adsz magadnak abban, h a felesleges visszahúzó erőt letéve, észre fogod/tudod venni azt az új emberkét, -érzést-, ami meg fog találni. Nyitva lesz már a szemed, füled, szíved, h megteláljátok egymást. -hiszen nem azzal vagy elfoglalva, h elemezd, megold, a régit.... így nem láthatod a körülötted levő új emberkét, amit TE küldtél/kértél magad felé...

Drukkolok.
SziaSzia Kobold

Köszi Kobold! Felkeltem és könnyebbnek érzem magam. :) Nem azt
2010. január 16. szombat, 10:47 | Cristinam.   Előzmény

Köszi Kobold!

Felkeltem és könnyebbnek érzem magam. :)

Nem azt mondom hogy teljesen jól vagyok, csak jobb... egy picit.

Tudjátok mit tartok érdekesnek?
Kaptam sok hozzászólást. Senki nem kérdezett részleteket. Senki nem próbált utána járni annak, hogy mi van ha mégis szeret ez a "kicsávó".. , csak még nem tudja mit hogy kell csinálni, hogy kell együtt élni valakivel. Ezt mindenki kizártnak tarja.

Vajon miért?
Kiváncsi vagyok a véleményetekre.

Tegnap este belenéztem Sanyi előadásába (belsőlátás), hm. Igen. Az információ-áradat meg van de nem kezdtem vele semmit. Magamra ismertem :( és akkor még a többit nem is hallottam....

Van mit tanulnom.

Üdv mindenkinek!

Szia Cristinam
2010. január 16. szombat, 12:40 | kobold   Előzmény

Nagyon egyszerűen, az a fontos, amit érzel, tudsz magadból fakadóan. Ha szereted, akkor megpróbálod rendbe hozni, tudtára adod, h vmi nem jó köztetek. Gondolom, ezt megtetted. Az volt a saját oldal. Ha nem jön "érdemleges válasz", akkor nincs mit tenni.... Nem csak az fontos, h én szeretek vkit, hanem visszafelé is legyen energia áramlás. Nem rátelepedni a másikra, ez meg sok. De kellene lennie. Meg kell nézni a szálakat. - amit a lányok, ha nem is látják, de belülről érzik- meg van e. Nem csak a szex csakra legyen. Itt lehet a fiuknak lebukni......
Visszafelé nincs érzelem, mint olvastam, -bár nem végig mindent- Tehát, a szeretés legnagyobb bizonységa: ha teljesítem a "kívánságát", h elengedem, mert ez az ő kívánsága, pedig szeretem nagyon.... (ill. elbocsájtom)

Most ennyi jutott eszembe.
SziaSzia Kobodl

Lehet hogy a neheze még most jön?? Eltelt egy nap és máris
2010. január 16. szombat, 17:56 | Cristinam.   Előzmény

Lehet hogy a neheze még most jön??

Eltelt egy nap és máris jelentkezett.
Felhívott, hogy itt maradt egy nadrágja és szeretne eljönni érte. Ám legyen.

Magam is elcsodálkoztam, hogy nem volt sírás-rívás, hiszti és hogy mennyire szeretlek és meghalok nélküled.

Nagyon komolyan és mindenre kihatóan elbeszélgettünk. Úgy tűnik megértette hogy mi is az én problémám és min kell változtatni. De mivel én nem vagyok az a naív kislány, hiszem ha látom.....

Azt mondta, hogy mindent meg fog tenni azért hogy visszaszerezzen. Keres egy másik munkahelyet, letisztázza az adóságait és arra kért addig tartsak ki mellette. Nem akar visszaköltözni, addig semmi kép sem.

Hogy elhiszem-e hogy így lesz?? Őszintén annyit mondok:

Csak lebegek a víz tetején és szemlélődő vagyok.............

Közben pedig élni fogom a SAJÁT életem. Majd kiderül :)

Szerintetek?

Üdv Nektek.

Nadrág a szatyorba! Szevasz! Találkoztaok valahol a városban! Ha
2010. január 16. szombat, 18:17 | Szabó Péter - szabox (útkereső)   Előzmény

Nadrág a szatyorba! Szevasz! Találkoztok valahol a városban! :)

Ha annyira meg akart volna mindent tenni, akkor már rég kikecmergett volna az adósságból és nem egy fiával kb egykorú nőcivel kavarna! :))))

Őőőőő... írtam egy rakás valamit, de inkább visszatöröltem!

Te tudod! Akárhogy döntesz, döntesz! Következménye mindenképp lesz! Te tudod, Te érzed, Te vagy benne! Döntsd el, hogy mit meddig és kivel(kikkel) akarsz! :D