Köszönöm, ... ez kellett!

Nagyon tanulságos és nagyon tetszett ez a videó. Miközben néztem azon lamentáltam valamikor "majd" megjegyzem azt, hogy mennyire a helyén van a mondanivalója és mennyire szembesít a saját életemmel. Aztán mire véget ért a szám megfogalmazódott bennem "miért is nem most teszem ezt meg?"! Ezért hát cselekedtem, nem halogattam a lépést és leírtam ezen érzéseim.

Jól jött nekem is (meg még párszor lehet bele kell nyomnom a saját orrom még), viszont fateromnak átküldve egy tanulságos kis sztori kerekedett az egészből. Válaszolta, hogy már régóta ismeri ezt a számot és gondolta egyszer majd felhívja rá a figyelmemet ha felnövök és gyerekem lesz. Aztán végül én hívtam fel az övét rá. A végére pedig szólt egy ilyet: "szeretünk fiam, szeretnénk szeretni!". A szeretnénk-et csupa nagybetűvel méghozzá (ahogy szokott is időnként hangsúlyozni dolgokat)...
Mennyire árulkodnak a szavak, ha tudatosan hagyják el emberek száját, ha nem. Feltételes mód, jövő idő, "majd ha lesz időm" - ugyebár..
Hol van ennek az egész emberi lustaságnak, halogatásnak a gyökere? Nincs elég energiánk mindenre amit szeretnénk és képtelenek vagyunk egyáltalán a célokra fókuszálni? Az idő fogságában vergődünk mindannyian? Vagy az itt a kérdés, hogy hogyan lehet a figyelmet a jövőről a jelenre irányítani, minden pillanatban? Miért olyan nehéz ez, miért kalandozik annyit az ember gondolatvilága, nemhogy a jövőbe, de ezerfelé folyamatosan.