A Himalája hegyei között egy kolostorban, az egyik reggel a Mester összehívja a legidősebb tanítványait és rájuk bízza a kolostor vezetését:

- Elutazok egy hétre, meglátogatok egy másik kolostort. Addig vigyázzatok itt mindenre, felügyeljétek a napi imádkozást és a kertet se hanyagoljátok el! Te pedig kedvenc tanítványom, takarítsd ki addig a szobámat, de óvatosan, nehogy összetörjön bármi is!

- Úgy lesz Mester, úgy lesz! - búcsúztak el a tanítványok szeretett Mesterüktől.

Teltek múltak a napok, a tanítványok minden nap imádkoztak, művelték a kertet, rendben tartották a kolostort. A kedvenc tanítvány is elkezdte kitakarítani a Mester szobáját, de véletlenül leverte a Mester kedvenc teáscsészéjét, ami darabokra tört!
Nagy ijedelem lett ebből, hiszen tudták, a Mester semmihez nem ragaszkodott már, de a teáscsészéjét nagyon szerette, ezért biztosan meg fog haragudni rájuk!

Eltelt az egy hét, a Mester feltűnt a láthatáron és a tanítványok elé siettek, hogy köszöntsék:

- Üdvözlünk Mester, de jó hogy látunk! Amíg távol voltál rengeteget imádkoztunk, de így is annyira hiányoztak a bölcs tanításaid! Kérünk Téged, taníts minket! Taníts minket az elmúlásról!

- Én is örülök Nektek, halljátok hát a tanítást az elmúlásról:
A világ és minden, ami benne van, folyamatosan változik. A változás állandó forgatag, ami születik, az meg is hal. Semmi sem tart örökké, minden múlandó, ezért ehhez a múlandó világhoz, és annak dolgaihoz balgaság lenne ragaszkodnunk!

- Ja Mester, most jutott eszembe, eltörött a kedvenc teáscsészéd!