Mi a Kegyelem ?
Vajon mi a Kegyelem ? Érzés, állapot, vagy valami más ? Soha nem éltem át, csak nagyon szeretném. Vajon mindenki eljuthat ebbe az állapotba ? Ti mit éreztetek, amikor megtapasztaltátok ?
Nyilván szavakkal nehezen körülírható, vagy mégsem ?
Reményik Sándor:
Kegyelem
Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal –
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
S akkor – magától – megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.
Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.
Ez a magától: ez a Kegyelem.
- Kavics22 blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
46 hozzászólásHa azt kérded, "mi a kegyelem", miért mondod hát: "soha nem éltem át"!?
Mit éreztél míg a verset olvastad?
Mit az első részében, mit a másodikban, mit a harmadikban?
S mire gondolsz, ha csak az utolsó sort látod, mindezeket nem!?
Ismertem ezt a verset .......és nagyon szeretem.
Köszönöm, hogy közreadtad!
Nehéz lenne ennél jobban (a szebbről nem is beszélve)megfogalmazni a Kegyelmet.
Kavics22
Nem tudom, hogy átéltem-e. Azt tudom, amikor a verset feltettem, mindennél jobban vágytam rá. Hogy mire is vágytam ?! Talán arra az érzésre, ami a vers utolsó sorának elolvasása után érzésként átsuhant rajtam. Valami finom puhaság, bársony érintés lehet, mint amikor mezítláb gyalogolsz hajnalban a selymes fűben és csak a csend burkol körbe. Valamiféle megváltás, amely könnyűvé tesz, amitől a dolgok hirtelen olyan egyszerűvé válnak, vagy nem is tudom.........
csak folytatni tudom........hirtelen jön és váratlanul..........megvigasztal, megsimogat.
Egy mély megnyugvás ............amely abban az érzésben teljesedik ki, h "minden rendben van".
Kavics22
Lehet, hogy kissé paradoxon, de időközben rájöttem, maga az idő is lehet Kegyelem. Nem túl nagy felismerésnek látszik, de a gyakorlatban nagyon is érzékelem.
Az idő, amely "fölfalja" földi életünket, anyagi létünket, egyben megszabadít annak gyötrelmeitől. Igaz, helyette születnek más megpróbáltatások, a körforgás örök.
Már akkor írni akartam ide, amikor feltetted ezt a gyönyörű verset, és csak Szma egyetlen bejegyzése volt alatta... nem sokan tolongtunk folytatni. Holott az életünk legmagasztosabb pillanatai kötődhetnek hozzá, vagy talán még olyanok is, amikor valamilyen végzetes helyzetbe navigáljuk magunkat, mégis, valami felsőbb erő vigyáz ránk...
Nem a profanizálás szándékával - érzékelem és magam is megélem mindazt a "puha bársonyosságot", ami a váratlan beteljesülés pillanatának hangulata - , csak én gyárilag szeretek mindennek mögé kukkantani... Amikor a verset olvastam, határozottan a bevonzás jutott eszembe... amikor erőből, görcsösen, élet-halál fontossággal akarunk valamit, az rendszerint nem jön össze, elengedjük, s aztán mégis... Mert ha erőből jön össze, az már nem bevonzás, hanem kőkemény, verítékszagú, egós munka.
Jónéhányszor megtörtént velem és mással is, hogy amikor már lemondtam a dolog sikerre vihetőségéről, utána 1-2 héten belül megvalósult... Csakhogy nem egészen "magától", mert ha nincs előtte/benne a pszichikai-fizikai törekvés és erőfeszítés, akkor valószínűleg semmi ilyesmi nem történik. Itt a vers mondanivalója is hibázik... ha előtte nem lett volna a szándék, akkor csak úgy "magától" sem valósulhatott volna meg.
Más kérdés, és itt a titok, hogy ez a szándék mennyire önös, vagy mennyire egyezik az Univerzum akaratával. Úgy is mondhatnám, hogy a felsőbb ÉN akaratával. Én ezt az egyezőséget, ritka összekapcsolódást tartom kegyelmi állapotnak, amikor ráérzünk a felsőbb Én szándékára, vagyis a saját helyes utunkra. Mert ilyenkor minden "bevonzás" sikerül!
De ez már nem is bevonzás, hanem a kegyelmi állapotból való ráérzés... Amelyet az önös vágy helyett a valódi Szellemi akarat valósít meg, akár nehézségek leküzdése árán is, ha ennek tanulása a feladat. Mi aztán a megvalósulást érezzük kegyelmi állapotnak, amikor már elengedtük a görcsös akarást, elfogadtuk azt ami előállt, ami nem sikerült... holott a kegyelmi állapot az volt, amikor a helyes utat választottuk! Amikor egységben voltunk az Önvalónkkal és az összerendeződést elindítottuk! Innen jöhet az érzés, hogy "magától" valósult meg...
Most pedig képzeljük el, milyen lehet az, amikor valaki a felsőbb Énnel állandóan összekapcsolódott, azaz kegyelmi állapotban képes maradni! Erre törekszünk...
Még egyszerűbben, az a görcsös akarás ellehetetleníti, nem engedi a középponban maradást, a felsőbb Énhez kapcsolódást. Az Univerzum egyensúlyában ez egy fölösben lévő, "kitüremkedő", izgága, oda nem való energiapotenciálként jelentkezik, amit minden más erő igyekszik megszüntetni, elsimítani, ellenhatni. Mi pedig csak megyünk fejjel a falnak... Képzeljük el, hogy lazán ülünk egy széken, s hogy ez milyen belső tudatállapottal jár... Most ugyanezt képzeljük el még egyszer, csak ez a szék egy szakadék szélétől 10 centire áll és ezen kell ellazultan ülni! Menni fog? Mi az, ami pluszban megjelenik belül?
No, ez a fölösleges izgalmi potenciál gátol meg "kegyelmi" állapotban lenni, amikor görcsös vágyból akarunk valamit, s aminek minden erő ellene dolgozik, ha még oly gondosan végezzük is a bevonzást. Az a tragédia, hogy időnk zömében a személyiségünk állandóan ilyen állapotban van...
A ráérzésnél, a felsőbb Én kívánságának intuitív választásánál, a szív szerint való döntésnél - egyszerűen nincs ilyen fölösleges, akadályozó potenciál bennünk!
Még az jutott eszembe, bár ez értelmezés kérdése, hogy szerintem kegyelmi állapot lehet az is, amikor szabad akaratunkból, figyelmetlenségünkből, tapasztalatlanságunkból eredően olyan csúnya, és visszafordíthatatlan helyzetbe csúszunk, amitől megszűnne a további tapasztalási lehetőségünk (pl. halálos baleset), vagy gyökeresen más, rosszabb irányt venne az életünk... És csoda folytán mégis elkerüljük ezt, megmenekülünk belőle. Nem hagyják, hogy szabad akaratból elkövessünk valami hülyeséget, mert más az utunk, feladatunk. Én ezt is kegyelemnek gondolom...
Kavics22
Nekem inkább a teljes belenyugvás hangulata érződik a versből, de van benne némi beletörődés és talán egy "dacos kézlegyintés" is a végén. "Ha így akartad, hát legyen, Te vagy az erősebb. "
A kegyelmi állapot átélésére meg kell érni, fel kell nőni hozzá. Valószínűleg a legtöbben átéltük már ezt az érzést, csak nem tudatosult mindenkiben, mint ahogy bennem sem. És amikor tudatosan, "akaratlagosan" várom, sehogy nem akar megérkezni, mint ahogy írod is. A teljesüléshez idő kell, belső idő, aminek összhangban kell lennie a külvilágban lévő beteljesülési feltételekkel - gondolom -.
Az igazán nagy, életet meghatározó vágyakat pokolian nehéz elengedni. Pontosan azért, mert a cél, a megvalósulás, a mindenképpen akarás lebeg az ember szeme előtt, mintha háborút veszítenél, ami után már nincs folytatás, csak a puszta harcmező a maga halottaival, veszteségeivel. Ha pedig végre sikerül elengedni, felmerül a kérdés, valóban akartad-e, ha el tudod engedni ? Mert mire talán megvalósul, nem is arra lesz igazán szükség, akkor mire föl ez a nagy-nagy akarás ?
Mire az ember eljut oda, hogy tisztán és világosan átlátja ezeknek a dolgoknak a működését, szenved-e még a kegyelmi állapot hiányától, vagy már képes elfogadni a dolgokat úgy, ahogy vannak ?
Azt már kezdem tapasztalni, ha idáig esetleg valamikor eljutok, többször átélem a saját "halálomat", megsemmisülésemet. A szakadék szélénél a székünkön ülve nem jár Kegyelem ?
... ülve, és izgulva - mi az egyszerűbb, kisebb energiával járó beavatkozás az Univerzum részéről, hogy megszüntesse ezt az oda nem illő, zavaró "energiadudort" - elvonszol a szakadéktól, vagy beledob? (Képletesen)
Ha el vagyunk vágva a felsőbb Éntől, nincs aki vigyázzon ránk.
Kavics22
"Ha el vagyunk vágva a felsőbb Éntől, nincs aki vigyázzon ránk."
Azért ez a látszólag egyszerű mondat jócskán fejbe kólintott. Jó értelemben.....
Szerintem a Kegyelem lényege pont az, hogy spontán!
Nem lehet "bevonzani" és "ráérezni" vagy előidézni vagy megtanulni.
Nem kell hozzá "felnőni" és "megérni".
Ez teljesen lehetetlen.
A Kegyelem azért kegyelem, mert tőlünk függetlenül, mindentől függetlenül, egyszerre csak spontán ott van. Nem lehet és nem is kell megérteni, hogy hogyan működik.
Egy, a mi lényünkön-létünkön, túli dimenzióból jön, semmivel sem befolyásolható, mert nem mi kontrolláljuk.
Mi csak megkapjuk.
Mindenki világosan megérzi, amikor a kegyelem megérinti, mert annyira nagyszerű és erős érzés.Nem kell hozzá semmi praktika, éberség, tudás stb.
Más a kegyelem és más a megvilágosodás......itt mintha a hozzászólók kevernék ezeket.....
Lehet, hogy Neked van igazad... de kifejtenéd bővebben, szerinted miért és miben más a kegyelem és a megvilágosodás?
Az előbbi spontán megjelenésről szóló írásod szerintem csak a fel nem ébredettekre igaz. Ha már keressük a kegyelmet, igyekszünk elérni és legalább hasonló állapotban lenni - igaz, még akkor is spontánul jön, de egyre gyakrabban! Vagy csak én gondolom így?
Valahogy egyre méltóbbnak találtatik rá az ember azzal, hogy felkészíti magát rá. Vagyis tágítja a tudatát, érzékenyebbé válik, egyre magasztosabb dolgokba engedi magát bevonódni... egyre gyakrabban képes a középpontjában lenni és maradni, ami nem más mint egyre erősebb kapcsolatban lenni a felsőbb Énnel. Mindennek a következménye, megnyilvánulásai a feltétlen szeretet, elfogadás, megengedés, minden élet és a környezet óvása, amelyeket UÁ és Aditi írtak le olyan szépen a blog végén.
Ha a Kegyelem teljesen spontán, akkor semmilyen összefüggésben nincs a tudatosodással... de akkor mégis mi az értelme? Vagy ha ezt sem találjuk, akkor mi lehet a megjelenésének oka? Vannak hasonlóságok?
Magam sem gondoltam még teljesen végig, addig jutottam el, hogy az az állapot, amikor megérinti az embert, valamiképpen hasonlít a magasztos kapcsolódott állapothoz, amikor megérint valami a felsőbb dimenziókból. De lehet, hogy azért tűnik váratlannak és spontánnak, mert nem látjuk át, hogy korábban mi magunk idéztük meg...
Amíg írtam, egy gondolatom még támadt... ami melletted szól. Lehet, hogy valamiféle katalizátorként ható energiatámasz, amikor elakad az ember a fejlődésben, bármilyen szinten is van? Vagy egy kis pihenési lehetőség a megfáradottak, a már majdnem összetörők részére?
De ebben az esetben sem jó, ha abszolút spontán és mindentől függetlenül jön. Ebben az esetben is feltételezhető valamiféle irányítottság, vagy összefüggés. Vannak-e egyáltalán abszolút spontán dolgok az Univerzumban? Ez materialista hozzáállást feltételezne, mint pl. hogy az élet spontánul keletkezett...
Kíváncsi vagyok az érvelésedre...
Szia Hermess!
Nem hoztam összefüggésbe a Kegyelmet azzal, hogy valaki felébredt-e vagy sem, mert én, mint felnemébredett, igy élem meg. Nem tudhatom, mit élnek át a felébredettek....:-)
Szóval, saját tapasztalatból meritve: a Kegyelem mindig spontán ért engem és azokat, akiknek életébe bepillantást nyerhettem.
Sohase éltem át a Kegyelmet tartósan és sohasem törekedtem arra, hogy tartóssá tegyem.
Mert a Kegyelem alatt érzi azt az ember, hogy ez neki egy ajándék és hogy meddig tart, nem érdekes,mert érzi, hogy addig, ameddig a Föntiek akarják.Azt is érzi, hogy neki semmi, de semmi befolyása nincs erre a folyamatra!
Irod:....."ha már keressük a kegyelmet, igyekszünk elérni"
Épp az a Kegyelem tulajdonsága, hogy nem lehet keresni és lehetetlen elérni.
És az, hogy gyakrabban jön vagy sem, azt sem lehet tudni.............nem a mi emberi erőfeszitéseink gyümölcse ugyanis, hanem -még egyszer irom- ajándék.
A nézőpontod azt a feltevést tükrözi, hogy ki kellene érdemelnünk az Égiektől, Istentől dolgokat. Hogy egyre méltóbbnak és méltóbbnak kellene lennünk ahhoz, hogy Isten szeressen és a Kegyelmében részesitsen bennünket.
De ez szerintem nem igy van. Nem ezt tapasztalom.
Azt tapasztalom, hogy a Végtelen Forrásból akkor is jön számunkra váratlan, spontán ajándék, ha arra egyáltalán nem vagyunk méltók és még akkor is, ha semmit sem tudunk Istenről,sőt még nyitottak és felkészültek sem vagyunk. Abszolut nincs összefüggésben a tudatosságunkkal sem.
Belső meggyőződésem, hogy Isten, amikor ránk néz, a saját szeretetetét látja rajtunk, amiből elkészittetünk.Ő tökéletesen tisztában van azzal, hogy mi épp hol tartunk, de ez teljességgel lényegtelen Neki:-)
Hogy mégis mi az értelme?
Hát az, hogy megpihenhessen a- már- majdnem-összetörő..... amilyen gyönyörűen megfogalmaztad:-)
Az, hogy ebben a hihetetlen turbulenciában, ami a földi lét, egy időre belső békét élhessen át az ember.
Belső békét!
Hirtelen lecsendesül minden, leáll a zakatoló agy, az érzelmek eltávolodnak, nyugalom száll ránk.Szeretet.Béke.A mindenrendben érzése.
És az is, amit korábban irtál: kimentenek vagy hirtelen,váratlanul, spontán, minden elképzelést felülmúlóan, megoldanak az Égiek valamit.....csodaszerűen.
Ha spontán jön valami, az csak nekünk spontán, nekünk embereknek!
Persze, hogy a Jóisten tudja, hogy mit csinál, persze, hogy Ő látja az összefüggéseket és a Kegyelem irányitott. Ő Mindenható.
Nekem ilyen a Kegyelem.
... én meg a fejemmel próbálok érezni. :))
Te is nagyon szépen írsz róla... Tudod, a mérnöki mentalitásba nem fér bele, hogy valami egyszerre spontán és irányított... De, hajlok rá, hogy igazad van! Biztosan csak kajánságból jött elő, hogy akkor a Kegyelem lehet az Isteni Elakadásgátló...:))
Szerintem mindenki elmondta, hogy mit érez, gondol a Kegyelemről - így teljes a kép, nem fontos, hogy bárkinek igazabb véleménye legyen. És mindenki kiveheti belőle, ami neki a legkedvesebb... Vajon ír-e még valaki újabb szempontot?
Kedves Kavics, nagyszerű ötlet volt bedobni ezt a témát!
Erről a témáról nekem az első blogbejegyzésem jutott eszembe, azt a címet adtam neki, hogy Isten karjaiban. Ebben egy spontán "meditációmat" írom le, én abban tapasztaltam meg először a kegyelmet, bár nem is címkéztem akkor föl az érzést, csak Fircsi a hozzászólásában leírta ugyanezt a verset, teljes, hosszabb formátumban.
Akkor azt a tapasztalatot szűrtem le, hogy a kegyelem érzés nem spontán. A kegyelem érzést megelőzi az egó, az akarat, a görcsösség feladása.
Vagyis: talán a kegyelem egy állandó dolog, de mi, gyarló emberek csak akkor érzékeljük, ha feladjuk saját akaratunkat, és mindent elfogadva, félelem és görcsös kapaszkodás nélkül csupán áramlunk az életünk sodrásában.
(Hermess, dícsérj meg engem is, ugye, ééén is szépen írtam róla...! :P)
Te is a legszebbet írtad!:))
Híszen ennél magasztosabb élménye nem nagyon lehet senkinek. Én is valami hozzád hasonlót fejtegettem, a szokásos okoskodó stílusomban, de úgy nézem az én szövegeim lettek a legprofánabbak a "szentség" magyarázni próbálásával...
Különben meg ez Kavics blogja, ő lenne jogosult a pontozásra...:))
Azt hiszem a téma a legjobbat hozta ki belőlünk! Legyen részünk a Kegyelemben minél többször!
Kavics22
...és ez nem az én blogom, hanem mindenkié, akár írt hozzászólást, akár nem. Sokszínű, mély és "érintőleges", éppen olyan, ahogy ki-ki érzékeli a saját szintjén, észlelési képességén a Kegyelmet. Megfoghatatlan, mégis létező, meghatározza földi életünket, mégis sokszor alig észleljük, elmegyünk mellette, csak utólag gondolkodunk el rajta. De az, hogy elgondolkodunk, már az önismeret útja.
Kavics22
Bár nem tőlem várod a választ Kedves Hermess, de az egyik gondolatod nagyon is megmozgatott. Sokszor éreztem úgy, nem bírom a terheket, nem ezt akarom, elég volt....., stb. Annyira nem "elég", ha az egom fel is adja, viszont ilyenkor szinte mindig megjelent egy apró jel, egy apró vigasz, egy kicsi lökés, hogy érdemes, hogy jó az irány, ne térjek le róla. Vajon ez akkor mi, ha nem a Kegyelem legyintése ?
"Ha a Kegyelem teljesen spontán, akkor semmilyen összefüggésben nincs a tudatosodással... de akkor mégis mi az értelme? Vagy ha ezt sem találjuk, akkor mi lehet a megjelenésének oka? Vannak hasonlóságok?"
Szerintem mindenki aki ezt átélte és visszatekint, fel kell hogy fedezzen legalább két egymástól független tényező véletlen együttállását, mint kiváltó okot. És minél nagyobb az a kegyelem, annál észrevehetőbb tényezőket gondolom. Aki nem veszi észre és spontánnak gondolja, az csak pici kegyelmeket élhetett át, de annak is kellenek hogy legyenek kiváltó okai, szerintem.
Írj valami személyes példát, mire is gondolsz...
Én is írok itt egyet, ami nem a legmagasztosabb, hanem megmenekülős. Inkább a Ramina álláspontját erősíti, mert ebben a sztoriban "kiérdemlés" biztosan nem volt… legalább is nem ebből az életemből.
Egyszer elütöttem egy idősebb, de fürge mozgású, 60 év körüli nénit... Átszaladt az úton a lassan szemben közlekedő katonai gépkocsi konvoj között… olyan váratlanul került elém, hogy alig tudtam valamit fékezni a Lada 1100-sal. Mehettem úgy 50-60 km/ó sebességgel, egyenes kisvárosi útszakaszon. Az asszony talpig fekete ruhában, kendővel a fején - mint egy fekete madár repült vagy három métert előre és az út széle felé, majd egy tócsában landolt...
Remegve szálltam ki a kocsiból, mintha egy másik dimenzióban lettem volna, vagy víz alatt, minden olyan volt, mint egy lassított filmfelvételen. A saját mozgásomat lassítva érzékeltem, még a fejemben a gondolatok is lassabban csordogáltak, mint a sűrű méz... Még megijedni sem volt időm.
Kezdett gyűlni a tömeg, megálltak az autók, körbeállták a fekvő asszonyt... Én is kiszálltam valahogy, odamentem a kocsim elejéhez, hiszen az asszony távolabb feküdt, és megnéztem az ütközés nyomát… Aki emlékszik még az első Lada taxikra, az tudja talán, hogy a motorháztető eleje nagyon kis ívben vissza volt gömbölyítve, s ez egy nagyon erős, bordaszerű szilárdságot adott neki. Nos ez a kemény borda - tenyérhosszúságban be volt horpadva.
Na, gondoltam csigalassan és műszakilag konstatálva az ütés erejét, ez a néni ripityára tört... Nincs olyan csont, ami ezt a hatást kibírja. És közben fagyosan felkúszó érzésként felderengett bennem, hogy kb. két órával azelőtt bedobtam egy fél konyakot egy kávéval... (kisvárosban, ahol születtem és éltem, ez nagyon mindennapi volt akkoriban). Eddig olyan 15-20 másodperc telhetett el, nekem sokkal többnek tűnt... Elindultam a néni felé, hogy megnézzem, mit lehet tenni, kórházba tudom-e vinni...
És ekkor jött a Kegyelem… Mielőtt odaértem volna, a néni felpattant - csöpögött a víztől, még az arca is sáros volt - odaszaladt hozzám és azt mondta: "Jaj, fiatalúr, ne haragudjon rám, nagyon siettem és figyelmetlen voltam, nincs semmi bajom, egészséges vagyok, engedjen elmenni…” (Én őt…) „Nénike, nincs semmi baja? - kérdeztem hitetlenkedve, és valami melegség kezdett szétáradni bennem. – Hadd vigyem be a kórházba, hogy megnézhessék… Semmije nem fáj?” „Nem, nem, aranyos, nincs semmi bajom, bocsánat még egyszer..." Aztán fogta magát és a táskáját, amit közben a tócsából kiemelt, megfordult és elszaladt… Ahogy olvassátok - elszaladt! Akkoriban, úgy látszik, még nem volt divat a csontritkulás...
Az egyik taxis megszólalt a mögöttem az összegyűltek közül: "Na, fiam, te biztos szart ettél kicsi korodban, hogy ekkora mákod van!" Visszaültem a kocsiba, de csak sokadszorra sikerült elindulni, annyira remegett a lábam.
Csak később fogtam fel, hogy mitől is menekültem meg Isten kegyelméből... Mert számomra akkor ez Kegyelem volt… valamiféle megelőlegezés. Igen hosszú "meditálástól" óvott meg, amit később igazira váltottam.
Itt aztán kereshetem az okokat és az együttállást, és az értelmét... vagy ez már a Gondviselés lenne?
Az én olvasatomban ez egyértelműen Gondviselés-témakör. Kb ugyanaz a műfaj, mint - csak hogy mondjak egy példát - részegen nem esik komoly baja az embernek egy baleset során, holott lehetett volna bőven... Vagy hogyha történik is vele sérülés, sokkal rosszabbul is elsülhetett volna...
De te írtad: "kis kegyelem kis megvilágosodás, nagy kegyelem nagy megvilágosodás"
és mivel működik a keresés is már, találtam két idevágó topikot, egyik a megvilágosodásról. Eléggé pörgött egy időben, írogattam bele én is, próbáltam válaszokra lelni, persze hiába:
http://onmegvalositas.hu/blog/husztisanyi/mivel_tolti_idejet_megvilagoso...
A másiknál meg
http://onmegvalositas.hu/topik/karmikus_kapcsolatok#comment-1290
Zsuzsanya hozzászólása lepett meg:
"Úgy tűnik, legtöbbünk ugyanazt a módszert választotta leszületése előtt, hogy találkoznia kell egy olyan személlyel, akit feltétel nélkül tud szeretni, és aki nem viszonozza. Ettől a kíntól pedig végre elindul az útján. Biztos odafönn is van tematika, amiből választani lehet..."
Ez nekem ismerős, szóval ez egy dolog lehet, de ehhez még szerintem jönnie kell 1-2 másik tényezőnek a hatás, a kegyelem(?) eléréséhez?
Szia Zoli!
Elsőre csak átfutottam amit írtál itt, de nem gondoltam volna hogy a bevonzás is teljesen ugyanezen alapuló művelet lenne. De ez elgondolkodtató..
És igen, itt hibádzanak a bevonzás dolgaim, pedig tudom, hogy el kellene engedni valahogy a szándék után, de minél fontosabb(nak tartja az egóm(?), azt a dolgot) annál nehezebb az elengedés. Annál több a görcs, igen! Ezért is inkább csak a kevésbé fontos dolgok teljesülnek, vagy minél fontosabb, arányosan annál több idő után, majd esetleg, miután már nem is számít..
"Kegyelmi állapotból való ráérzés" és bevonzás közötti határvonalakról is jó lenne beszélni akkor már, bár ez már egyre távolabb van az eredeti témától. Honnan tudhatjuk, hogy mik azok az apró kívánságok, kis kitérők, akármik amik még beleférnek az életútba? És hogy meddig lehet feszíteni azt a húrt, vagy pórázt ami az Úton tart minket? Miért kellene minden önös vágyunkat elengedni, vagy csak meditációban megélni?
... mert ha majd "felülről" nézünk vissza a "vágyakozásainkra" és önös "bevonzásainkra", akkor látszik majd, hogy mennyire fölöslegesek voltak...
Csak kanyarogtunk jobbra-balra, zsákutcába, mellékvágányra, rengeteg csalódással, elégedetlenséggel, energiapazarlással és.... még több karmateremtés lett az eredménye. És amikor már felismertük végre a valódi utat, és mennénk rajta kipirulva, akkor utolérnek a karmikus számlák, és nem hagynak továbbmenni a rendezés nélkül...
Úgy hogy elvben semmilyen kitérő nem fér bele... amit persze visszamenőleg úgy igazolunk, hogy ennek így kellett történnie, mert minél fiatalabb a Lélek, annál inkább csak a tapasztalatokból tanul a letükröződött, elszigetelődött kis egos formája... Mert nem működik nála az intuíció, soha nincs a középpontjában, ritkán sincs kapcsolata a felsőbb Énnel.
Bár lehet, hogy ez csak az én értelmezésem, és mások másra használják a Kegyelem fogalmát... Ez is belefér...:))
Kis kegyelem - sikeres ráérzés, szélirányba állás, megmenekülés, nagy Kegyelem - beavatás, megvilágosodás!
Hát lehet hogy most keverem a szezont a fazonnal, de nem ugyanarról az újjászületési állapotváltozásról beszél Reményik is, mint Szepes Mária ebben az idézetben?:
"Sohase felejtsd el: a megvilágosodás mindig akkor érkezik el valakihez, mikor léte legmélyebb sötétségében hiszi magát, s a fény reményéről is lemondott! Állapotát azonban élesen megkülönbözteti a valódi morális összeomlástól alázatos, kitartó szolgálata, amelyet a világosságból való látszólagos kirekesztettsége ellenére is tovább folytat, sokszor hosszú, vigasztalan éveken át."
Szia, Szabi!
Hál'Istennek a vers az olyan unikális műfaj, hogy több szinten is lehet lehet értelmezni...:)) Nekem most ez a két prózaibb eset rémlett fel első körben, amikor csak időlegesen fellépő egységállapot áll fent a felsőbb Énnel.
De való igaz - általában a beavatás előtti utolsó próbatétel szokott lenni, amikor minden törekvés ellenére még az addig rendszeresen ismétlődő spirituális élményeket sem sikerül ideiglenesen sem visszahozni... mintha visszaesett volna az ember egy alacsonyabb szintre... Ekkor itt sem a görcsös akarás segít, hanem az a hittel-tudás, hogy csak ez az utunk van... mindenki el fogja a beavatást érni. Tudod, hogy bekövetkezik, ezért hittel és tudatosan, elfogadással és nem "akarással", minden ígéret nélkül - előre szolgálod azt, ahová és amire törekszel. Tudod, hogy hazamész, és előbb utóbb megérkezel.
Itt is hasonló dolog játszódik le, mint amiről előbb írtam, csak a legmagasabb emberi szinten, és ez a végső azonosulás a felsőbb Énnel, ami már tartós maradhat. Egész röviden úgy lehetne megfogalmazni, hogy a kegyelmi állapot - az a visszatalálás a felsőbb Énhez.
Buddha ugye hat évig ült a fa alatt, és aszketizmustól az akarásig mindent kipróbált, hogy megvilágosodjon... és amikor "megadta" magát, akkor jött el az a pillanat . A megadás - az az egós állapot - a konroll teljes feladása. Van egy barátom, úgy szokta mondani, amikor "feladtam magamat" - (az Égieknek) De a hat év nélkül még sem jött volna el az a pillanat... Minden fejlődés - ha tudatosan, ha nem - ebbe az irányba, vagyis a személyiség, mint ideiglenes tudati forma meghaladása felé megy.
Írok még erről a spiriverseny blogban is egy lényeges adalékot... Közben láttam, Kavics is írt még, talán van itt némi válasz a további felvetéseidre is.
Lehet ,hogy újra nem leszek népszerű ...
Kegyelem a TEREMTETT Világ !
Minden létező és még FENNTARTOTT törvényszerűségeivel.
Kegyelmi időben élünk MÉG , TEREMTETT VILÁGUNKBAN .
" MÉG " a mindenség erői nem roppantak meg ...
" MÉG " nem szakadtak szét ...
" MÉG " egybetartja , összetartja...
Örök Törvényeivel a Mennyei Atya.
Minden törekvés , ami ezt cáfolja , megkérdőjelezi , végsősoron arra irányul ,
hogy bebizonyítsa : nincs is Isten .
Miért jó , ha ezt bebizonyítják ?
Azért , mert ha nincs Isten , nincs bűn.
Mert , végsősoron , Isten mondta meg - nekünk embereknek -
mi bűn és mi nem.
Mik azok az életformák , amelyek összhangban vannak az Ő Örök Törvénnyeivel
és mik azok , amik nem.
Emberek által megafogalmazott és a jelenlegi jogrendszerben is
" MÉG " fellelhetők , azok az erkölcsi törekvések , normák ,
amiket " MÉG " Isten Örök Törvényére hivatkozva hoztak meg .
Amiket " MÉG " itt , ott , nehezen ugyan és vonakodva , de " MÉG betartunk " .
Ezekben , ezek mögött - akár egy , egy adott korban ,
akár egy ,egy társadalmi vagy egyébb emberi szerveződésekben ,
DE - MINDENKOR az ÉLET mély tisztelete figyelhető meg ! ! !
Ha nincs bűn , akkor értelemszerűen azt a kevés törvényt sem kell
figyelembe vennünk + betartanunk , amit Isten kegyelméből +
" emberi kiváncsiskodásból " sikerült megismernünk és eddig
jól felfogott érdekünkben " betartanunk ".
Ezek a Törvények mindenben jelen vannak .
Az ember feladata ezeket felismerni az eszével , a szívével ( megvilágosodik ) ,
és megpróbálnia minél nagyobb összhangban élni velük . . .
Szükséges lenne Tisztelettel adózni a teremtett világ adottságai felé .
Megértve : ebből a földből van a testünk fizikai összetétele IS !
Ebből táplálkozunk és élhetjük fizikai életünket ! LÉTEZHETÜNK .
Nagy Tanítók , akik éltek a földön , mind ezekre is figyelmeztették az embert !
Hozzánk időben Jézus tanítása , működése áll a legközelebb...
A legegyszerűbben és a legtisztábban tanítja ezeket az IGAZSÁGOKAT.
Úgy , hogy MINDENKI értheti .
A kumráni tekercsekben leírt esszénus tanításokban , ezt bontja
ki Jézus és talán ez az a kor , amikor megérti az emberiség is ....
Talán értelmi felfogóképességünk most jutott el arra a pontra ,
hogy minden emberrel összefogva , egy kertté alakítsuk ezt a bólygót .
Ahogy János Pál is örökségében meghagyta .
A Teremtőhöz méltó lakhellyé . Azzá amire teremtve LETT ! ! !
Óvjuk , védjük és tiszteljük azokat az erőforrásokat , amiket INGYEN megkaptunk ,
amiért SEMMIT nem kellettt tegyünk : ajándékba KAPTUK . ( KEGYELEM ! ! ! )
Azért kaptuk , hogy ÉLNI tudjunk . ÖRÖKRE !
Talán elgondolkodunk ...
Mit tettünk a levegővel , a földekkel , a vizekkel ?
Mit tettünk a genetikai állományunkkal ?
Mit teszünk magunkkal ?
Talán eljött az idő és elgondolkodunk ...
Szeretettel kívánok mindnyájatoknak
KEGYELMEKBEN gazdag évet : úá
Figyelj ÚÁ!
Mivel sok hozzászólást írsz az oldalon, nem lenne jobb, ha bejelentkezve tennéd?
Akkor az olvasók számára is jobban átláthatóak lennének a régebbi bejegyzéseid, valamint Te is visszakereshetnéd azokat, ha szükséges.
Ha regisztrálsz és elküldöd nekem az emailcímedet, akkor beszerkesztem alá a régebbi hozzászólásaidat is.
Mit szólsz hozzá?
A Kegyelem a feltétlen és végtelen szeretet.
Magunk számára átélni, az olyan, mit Reményik verse. Feladni az általunk még teljesen meg nem ismert, észre nem vett ego küzdelmeit, vádjait, szomorúságát, akaratát, bűntudatát, félelmét, állandó biztonságra, állandóságra való törekvését, védekezését, hataloméhségét, reménytelenségét, kétségbeesését, elbizakodottságát, emésztő vágyát... Önmagunkban. Melyet önmagunk, és önmagunk által élünk és tudattalanul gerjesztünk. Hogy a világot ne lássuk olyannak amilyen: világosnak és egyszerűnek, elfogadónak és elengedőnek, csak "VAN"-nak. És "JÓL VAN"-nak.
És örülni. Mindig.
Mással kapcsolatban olyan a kegyelem, amikor annyira szeretsz, hogy átlátsz a saját faladon. Amikor "rossz" a gyermeked, hisztis, és vádaskodó, pedig nem érdemled tőle, amikor halálosan fáradtan még mindig érte küzdesz, és "nem veszi észre", "hálátlan", ahogy szokták mondani, amikor nem elegek az érzelmek, a jó szavak, az értelmes beszéd, a tiltás, a harag, semmi sem elég, amit "te" adhatsz, vagy tehetsz......és te mégis meglátod Őt, az Ő baját, azt, ami az Ő igénye, még ha nem is érted..., és megbocsájtod neki, azt, AHOGY kinyilvánítja ezt. És teszel. Érte vagy. Ez mindig beválik.
Vagy amikor szeretsz, ha meg is aláznak, ki is használnak, összetörik a szíved, vagy bármi történik. Mert Tudod, hogy a fájdalom csak a tiéd. Csak reakció, hárítás, hogy ne kelljen észrevenned a másikat. És tudod, a másik valahol belül ugyanaz a csoda, csak még nem tudja, ami benned is lakik.
És ha képes vagy elfelejteni a fájdalmad, és a látásnak szentelni erőd, megbocsájtva azokat a dolgokat, amit a másik csak saját tévedései, hiányai, szeretet-éhsége miatt, tudatlanságban tesz, tudván, bárkivel ezt teszi, mert nem TUDJA mit cselekszik, amikor igaz, tiszta szívvel átéled az ő fájdalmát, még ha látszólag támadóan is teszi amit tesz: az a Kegyelem.
Ezeket (mindkét esetet) tapasztalatból írtam. nem tudom olyan szépen, mint Reményik, (pedig magam is művészettel foglalkozom), vagy mint Jézus:
"Bocsáss meg nekik, Uram, mert NEM TUDJÁK MIT CSELEKSZENEK!"
A kegyelem bennünk van, és mindenkiben, és csakis belülről árasztható ki, a tudatosság, vagy/és a szív ereje által. Érzelem, és oldódás. Az Egység megélése.
A Létezés alapjának megélése, amely mindannyiunkban egy.
Namaszte
Szia Namaszte!
Örömmel olvastam szavaid és mintha azt olvastam volna amit én érzek,gondolok........:)
Nekem is gyakran eszembe jutnak Jézus szavai mikor "élem az életem"és bizonyos élethelyzetben vagyok........"BOCSÁSS MEG NEKIK URAM MERT NEM TUDJÁK MIT CSELEKSZENEK."
Ezzel kapcsolatban van még egy elgondolkodtató idézet Eckhart Tolletól:
"Ha az ő multja a te múltad lenne,az ő fájdalma a te fájdalmad s az ő tudatossági szintje az te tudatossági szinted,akkor pontosan úgy gondolkoznál és cselekednél mint ő. Ennek felismerése szüli meg a megbocsátást,az együttérzést,a megbocsátást" és én szerintem a KEGYELEM is hasonlót jelenthet....
Rövide saját szavaimmal annyit jelent a kegyelem h meg kell érteni minden embert h csak a saját "szintjén"cselekszik................és meg kell érteni az emberi "gyarlóságot" ezért nem kellene haragudnunk senkire aki megbánt bennünket...........................
Ja és amit az egóról írtál azt szerintem mindenkinek fel kellene ismerni h tisztán lásson...............
Milyen művész vagy?Akkkor azt csinálod amit szeretsz?az naggyon jó lehet!
Sok sikert!
Minden jóóóót!
Szeretettel : Jánoska
Szia Aditi!
Örülök , hogy újra itt vagy köztünk.
Remélem jól vagy és jól telnek napjaid!
Mindig szépeket és sokat írsz, de én is azt kérném amit Hermess, hogy példát is írj ha lehet, mert az hogy képes vagy elfelejteni a fájdalmat, ez számomra csak egy mondat, ami nem sokáig marad meg bennem.
Ha viszont leírnád, hogy mi az a fájdalom amit képes voltál elfelejteni , akkor biztosan meg is maradna.
A fájdalom elfelejtése ugyanis valóban lehet kegyelem szerintem. Én legalábbis ezt éreztem a tavasszal.
Férjem sokat dolgozgatott a kertünkben. Szerette a földet a fákat, a virágokat és ha nagyon kimerítő napja volt itt töltődött fel.
Halála előtti napon is itt tevékenykedett, majd estefelé megpihentünk az általa készített hintán, és én azt hiszem az a délután a legboldogabbak közé tartozott, de másnap hajnalban meghalt.
A tavasszal ennek öt hosszú éve volt éppen. Sem én , sem a gyerekek nem nagyon mentünk ki azóta a kertünkbe, csak éppen a legszükségesebbeket végeztük el mint például a fűnyírás.
Az idén viszont egyszer csak azt láttam , hogy nagyon elburjánzott a málna , a szamóca ,a szőlő.
Aztán vettem egy metsző ollót és elindultam hogy rendbe rakom.
Estére hulla fáradtan roskadtam le a hintára és akkor elkezdett hullani a könnyem, de utoljára.
Csak ültem ott egészen sötétedésig és a kegyelemre gondoltam. Arra, hogy minden jól van így, és hogy minden rendben van, és hogy Isten mennyire szeret engem, hogy már nincs bennem az a hihetetlen nagy fájdalom. Már akarok és tudok élni nélküle.
Én ezt gondolom kegyelemnek
Noa
A kegyelem=transzcendens/isteni mázli!!
Van aki kapott és van aki nem.