Régi szerelem - lehet újrakezdés? | Önmegvalósítás.hu

Régi szerelem - lehet újrakezdés?

2009. december 17. csütörtök, 14:15 | Zizi07

szerelem_ujrakezdes.JPG

Teljesen tanácstalan vagyok és végtelenül szomorú. : (
A történet tavaly kezdődött, amikor kint tanultam Izraelben. Ott volt egy francia osztálytársam, akinek a barátja az én volt párom. "Összehozott" bennünket.
Azért tettem idézőjelbe, mert a srác kanadai (ott született, de Izraelben nőtt fel) és ott is él. Így csak msn-en, telefonon, sms-ben beszéltünk 2 hónapig. Aztán kiutaztam Hozzá!

Életem legszebb fél éve volt. Végre, 10 év után először megint szerelmes voltam. Ő volt az Igazi számomra és neki is én. Amúgy 40 éves. De sajnos a körülmények miatt el kellett válnunk. Én nem tudtam kint dolgozni, rajta egyre nőtt a nyomás, hogy el tudjon kettőnket tartani, emiatt egyre gyakrabban veszekedtünk, ordibáltunk, akkor a kislányom is hiányzott, mert nem vittem ki, míg végül kimondtuk: ennyi, kész, ez nem működik. . .

Sírt, én sírtam, de eljöttem, mert ha nem jövök el, akkor meggyűlöltük volna egymást. Mondanom sem kell, hogy a 15 órás repülőutat végig bőgtem. Hogy enyhítsem a fájdalmam, ismerkedni kezdtem.

Meg is ismertem egy srácot (akiről írtam már itt egy fórum témában). Ez a srác imád, szeret, neki (sajnos) én vagyok a nagy Ő, nekem viszont nem. Nem vagyok szerelmes és folyton a volt párom jár a fejemben.
26 évesen úgy érzem, hogy elvesztettem egy részemet, az én hibámból, mert én akartam eljönni.

És láss csodát: a volt párom írt. Még novemberben. Persze csak ilyen "milyen az idő" témákat, de kezdetnek nem rossz:) Aztán ez a mostani párom fülébe jutott a minap, aki megfenyegette a volt páromat, hogy ne merjen írni. Na, nem is írt...

De én ezt nem hagytam ennyiben. Írtam neki, hogy ne haragudjon.
Felhívott. És beszéltünk. 2 órát.
És persze kiderült, hogy szeret még, csak nem működik, mert a körülmények... És szíve szerint megpróbálná velem megint, de erre csak Izraelben van lehetőség, mert ott én állampolgár vagyok, tehát tudok munkát vállalni, nem mint turista vagyok ott.

Viszont arra, hogy kijöjjön Izraelbe, alig van esély, mert teljesen Kanadába rendezkedett be. Ő azt mondja, hogy mindig megvan a remény, hogy egyszer kimegy, de hát ki tudja, hogy mikor és, hogy eljön-e ez az idő. . .

Én meg teljesen ki vagyok. Az egyetlen ember, akihez hozzámennék feleségül, mert bár egyszer férjhez mentem, de elváltam és megfogadtam, hogy soha többet senkihez. A mostani párom is megkérte a kezem, de nem akarok hozzámenni.

Szerintetek most mit csináljak? Van még esélyem/esélyünk az újrakezdésre? Miért csinálja velem ezt a sors? Komolyan szeretem őt és nagyon bánom, hogy nem tudtunk megküzdeni a körülményekkel és fáj az is, hogy ő csak Izraelben látja az újrakezdésnek a lehetőségét (bár hiányzom neki), jönni viszont nem jön.

Mit tanácsoltok? Mi ennek a spirituális tanulsága, mondanivalója?

http://www.byronkatie.com/
2009. december 21. hétfő, 10:11 | Névtelen (útkereső)   Előzmény
Kavics22 képe
Egy kis félreértés :)
2009. december 21. hétfő, 8:35 | Kavics22   Előzmény

Kavics22

Kedves Zizi07 !

Elnézést, de én Névtelen hozzászólására gondoltam, amivel mélyen egyetértek, nem a tiédre. Nem azt mondom, hogy minden sorával, de nagyon elgondolkodtam rajta. Főleg ez a bekezdése ragadott meg: "Továbbra is állítom: Isten az orrod elé fogja helyezni azt a férfit, akivel életed végéig boldogan élsz. Ha akarod!!!!!Hogy most ez milyen érzéseket vált ki belőled, az a te dolgod. El kellene engedni az illúziókat."

Az egyik legnehezebb dolog a világon úgy elengedni a dolgokat, hogy közben tudod, minden porcikáddal arra vágysz. Márpedig tudni kell elengedni, hagyni kell a saját útjukon menni őket. Legyen célod és legyen kitartásod, de ne ragaszkodj görcsösen hozzá. Úgy írom ezeket, hogy magam is hasonlókon megyek át és mivel nem tudom teljesen elengedni a vágyaimat, így piszkosul szenvedek újra és újra. Pedig tudom, a Sors arra irányít, amerre a legjobb, én mégis erősebb akarok lenni a Sorsnál. Nem megy ! Be kell látnom, a döntés az Ő kezében és a lehető legjobbat fogja adni nekem, még akkor is, ha most nagyon fájdalmas. Óriási kihívás, de ha nem ezt teszem, tönkre vágom magam és pokollá teszem a körülöttem élők életét is. Ez egy hosszú folyamat, bármennyire is szeretném, hogy hirtelen ölembe szálljon a boldogság, ez nem így működik. Nekem kell máshogy látnom a dolgokat is ide el kell jutnom, mint ahogyan Neked is el kell jutnod.
Lépj valamit, amit most úgy érzel, meg tudsz tenni. Lehet, hogy utólag majd negatív lesz a kicsengése, de elviszi valamerre a dolgokat és akkor talán tisztábban fogsz látni. Dönts, hogy tovább tudj lépni ! Ha ez nem megy, akkor pedig hagyd a dolgokat a maguk útján menni. Te érzed, mihez van több erőd.

Erikának nagyon igaza van. Ahhoz, hogy jobban fel tudd ismerni a hozzászólásaiban rejlő mondanivalót, hallgasd meg legalább Sanyi ingyenes önismereti előadásait, amelyek itt vannak az oldalon. Sok mindenre rájössz. Apró dolgok lesznek, nem hatalmas ráébredések, de előrébb fognak vinni.
Ne várd, hogy azonnal megoldódnak a dolgaid, olyan mértékben haladsz bennük, ahogyan saját magad sikerül helyre tenned.

De Kavics22! Én nem hiszem,h attól,h akarom,elém teszi Isten azt
2009. december 21. hétfő, 9:48 | Zizi07   Előzmény

De Kavics22!

Én nem hiszem,h attól,h akarom,elém teszi Isten azt a ffit,akivel aztán boldogan élek,amíg meg nem halok.Nem biztos,h ebben az életemben ez megadatik,lehet,h most ezt kell megtapasztalnom.Ettől függetlenül mégis bízom abban,h majd megtalálom persze.Vagyis már megtaláltam,csak az a baj,h ugye én nem vagyok szerelmes.Kevés olyan pasit ismerek,aki ennyire szeretne egy nőt,mint amennyire a mostani párom szeret engem.Valahol már szinte beteges....Vagy csak azért hiszem ezt,mert én "csak" szeretem?Mindegy...
Pontosan nem tudom,h Névtelen milyen illúziókra gondolt.Tudom,h az a ffi,akit szerettem,aki miatt a fórumot indítottam nem fog vissza jönni hozzám és ennyi volt. Amit nem tudok,h akkor miért kellett velem újra felvennie a kapcsolatot..?Bár azóta nem beszéltünk,azt is sejtem,h miért.Mert ő racionális és úgy van vele,h nem műkődne,akkor meg minek áltassuk magunkat.Ezt arra építem,amennyire megismertem őt és a gondolatmenetét.
Igen,a Sorsnál (Istennél)nem vagyunk erősebbek.

Isten?
2009. december 21. hétfő, 10:06 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

Kedves Zizi07!

Ha ennyire nem hiszel benne....

És ha azt mondanám, hogy te vagy Isten?

Istenkáromló lennék vagy idióta?

Minden jót!

Kavics22 képe
Kavics22 Ha nem hiszed, akkor nem is fogja eléd tenni. Azt pedi
2009. december 21. hétfő, 10:13 | Kavics22   Előzmény

Kavics22

Ha nem hiszed, akkor nem is fogja eléd tenni. Azt pedig hiába döntöd el, hogy a párkapcsolatod egy életre szóljon. Sok mindent megtehetsz érte, meg is kell, de előre nem tudsz 100 %-osan tervezni és nem is kell. Hol marad akkor az élet játékossága, a kihívások és az a sok-sok minden, amiből tapasztalni fogsz, amitől előbbre jutsz ?
Hogyan találhattad volna meg a párod, ha nem vagy belé szerelmes ??? Az nem a párod ! Mi több, úgy látom, a határtalan szerelme már-már zavaró számodra. Az igazi párod testestől-lelkestől elfogadod olyannak, amilyen és ő is elfogad téged.
Mi lenne, ha rákérdeznél konkrétan a nagy Ő-től, hogy vajon miért keresett meg újra ? Nem lenne egyszerűbb ? Kár találgatni, a legjobb választ egymásnak ti magatok adhatjátok meg. Itt a lehetőség, vedd a bátorságot. Ki más tenné meg, ha nem Te.
Ne vetítsd ki előre a válaszait és a viselkedését, honnan tudhatnád, hogy ezt fogja mondani ? Próbáld ki.

u.erika képe
Szia Zizi!
2009. december 19. szombat, 21:20 | u.erika

Légyszi olvasd el a társtalanság blogban a Lehet hogy ez az? címü bejegyzésemet!;)

A kislányod mit akar?Öt kérdezted már?

Tudod a pasiból sok van de a gyereked veled lesz egy életen,a Te életeden át...!

Szeretettel!Erika

u.i.:Nincs rossz döntés!Az a legrosszabb ha nem döntesz!Ha olyan döntést is hozol ami nem kedvez a kislányodnak,akkor nehogy büntudatod legyen miatta!Mert amikor ö téged választott,akkor ezt az élethelyzetet is ö válsztotta magának,és lehet hogy épp ezért választott Téged!;)

Oké,elolvasom! És nagyon köszönöm a hozzászólásodat!:) A
2009. december 20. vasárnap, 0:20 | Látogató   Előzmény

Oké,elolvasom!

És nagyon köszönöm a hozzászólásodat!:)

A kislányom csak velem akar lenni,én meg vele,de persze a legjobbat akarom neki.Külföld,ahol más nyelvet anyanyelvi szinten tud elsajátítani és persze egy olyan ffit,aki normális apaképet tud adni neki,bár nem keresek neki apát.

Az utolsó két hozzászólást én írtam (Hédinek és
2009. december 20. vasárnap, 0:28 | Zizi07   Előzmény

Az utolsó két hozzászólást én írtam (Hédinek és Erikának)csak elfelejtettem bejelentkezni.

Erika! Képzeld én ezt a bejegyzésedet egyszer már olvastam,csak
2009. december 20. vasárnap, 0:33 | Zizi07   Előzmény

Erika!

Képzeld én ezt a bejegyzésedet egyszer már olvastam,csak akkor nem tudatosult,h azt Te írtad:)
Micsoda "véletlen":)

u.erika képe
Zizinek
2009. december 20. vasárnap, 15:39 | u.erika   Előzmény

Tudom hogy most úgy érzed hogy a hozzászólók nem értenek meg,hogy nem tudnak semmit,és igaztalan tényekkel próbálnak szembesíteni...!Tudom!Tudom,mert én is ezt éreztem pár napja.A legfelháborítóbb az volt hogy a hozzászólók tényként állítottak valamit ami tutira nem igaz!Utolsó csepp Karmatörlö versikéje rólam,amitöl aztán végleg betelt a pohár!:)

Szerencsére épp mostanában hallgatom a Sanyi önismereti cd-it és annak fényében kezdtem a dolgokat szemlélni.,,Matekozni"kezdtem magamban...;)

Mégpdeig így:Miért zavar ha valaki hazugságot állít rólam,és még le is teremt érte?---->>Elkezdtem vizsgálni hogy miket feltételeznek rólam.-->Miért látnak engem ilyennek?Ha ilyennek látnak az miért zavar engem?Miért fogják rám hogy elkövettem valamit,és engem miért zavar ha úgy viselkednek velem mint ha bünös lennék? =Azért mert amiket mások látnak bennem és feltételeznek rólam az bennem van!Jólehet hogy nem adtam rá semmi okot hogy ilyennek lássanak,de annyira tagadom azokat a tulajdonságokat és a rólam feltételezett cselekedeteket hogy azt gondoltam én nem ilyen vagyok!!

Aztán amikor elkezdtem vizsgálni hogy ha tényleg az vagyok akinek gondolom magam,akkor miért zavar az hogy más színben tüntetnek fel,akkor leesett hogy azért mert jólehet nem követtem el azokat amiket feltételeznek,állítanak rólam,de megtehetném!Képes vagyok rá!Bennem van!Csak úgy elhatároltam magam,ezektöl a tulajdonságoktól hogy azt gondoltam semmi közöm hozzá!

Zizi!Azért nem írtam le így példa nélkül,hogy a Te saját gondolataidat szödd bele a mondanivalómba!Tudom hogy eléggé kacifátosan fogalmaztam,de remélem megérted!Remélem átmegy hogy segítö szándék van bennem!Remélem hogy célba talál!

A saját véleményem pedig az hogy úgyis adsz egy esélyt a távoli pasinak,és nagyon jól teszed!Aki most veled van megvár majd.Ha mégis maradsz,ott lesz benned mindíg a kérdöjel hogy: ,,mi lett volna ha...?"Ami rányomja a bélyegét az egész életedre,és a párod mindíg is érezni fogja a sóvárgásodat...Amitöl ö folyton ugy érzi hogy nem elég jó.De ha megpróbálod és nem müködik,és újra azt a férfit választod akivel jelenleg élsz,akkor már TUDNI fogod hogy miért vagy vele,és ö is biztos lehet benne hogy öt akarod!

Szeretettel:Erika

Erika,én ezt nem értem...:( Valószínűleg azért zavarna (hogy a
2009. december 20. vasárnap, 16:13 | Zizi07   Előzmény

Erika,én ezt nem értem...:(
Valószínűleg azért zavarna (hogy a te példádnál maradjunk),h ha vki hazugságot állítana rólam,mert hazugság.Tehát nem igaz.
Szóval miért lenne bennem olyan,ami nincs is?Érted,h mit nem értek?:)))
Akkor igaz rólad,amit mondtak?Felfedezted önmagadban ezeket a tulajdonságokat?

u.erika képe
Arra jöttem rá hogy MINDEN emberi tulajdonság bennünk van!MINDEN
2009. december 21. hétfő, 0:58 | u.erika   Előzmény

Arra jöttem rá hogy MINDEN emberi tulajdonság bennünk van!MINDEN emberi megyilvánulásra,érzésre képesek vagyunk!

Tölem távol állt a csöpögös szemü,szerelmetes,örökké féltékeny és nyafogó nöi megnyilvánulás.

Ha bárki ilyesmit feltételezett rólam nagy felháborodással kikértem magamnak!:)Merthát ilyesmit én nem teszek,és már a feltételezés is sértö számomra,föleg ha olyasvalaki állitja rólam aki nem is ismer!Utáltam azt amikor egykalap alá vesznek a primitív libákkal!;)

Ès akkor hallgattam a Sanyi cd-it amikor arról beszél hogy ami zavar ott valami ellenállás...és akkor kezdett derengeni,és elkezdtem boncolgatni magamban hogy mik azok az állítások rólam amik annyira felháborítanak...? elöjött hogy zavar ha más nö vetélytársnak tekint..Miért is? Hiszen én nem olyan vagyok,és elitélem azt aki más párját nézi ki magának!Miért háborit fel engem az is ha egy másik nö kapcsolatban élö férfira veti ki a hálóját...?Miért akadok ki azon amikor egy nö mindent képes feláldozni egy pasiért...?Miért idegesít a barátnöim szerelmi nyüglödései....?Miért tartom megalázónak és értelmetlennek ha egy nö fut a férfi után..?

Azért,mert ezek a lehetöségek mind megvannak bennem is,csak eddig tagadtam,elutasítottam!Persze nem fogok a felismerést követöen mind azt amit felsoroltam sorra cselekdni!:)Szerintem csak az is elég ha saját magamnak beismerem hogy KÈPES vagyok rá!Ha elfogadom hogy képes vagyok arra hogy elszeressem más férjét,akkor már nem zavar ha ezt akár feltételezik rólam!Akkor már az sem zavar ha ilyesmit észlelek a környezetemben!Mert tudom hogy én is megtehetem amikor akarom!Nincs bennem ellenállás!

Azon is mindíg felháborodtam ha egy nö azért szül gyereket hogy megfogja vagy megtartsa a férfit magának!Èn erre sosem lennék képes!(szólt a nöi büszkeség)!De felismertem hogy igen is képes vagyok!Illetve képes lennék rá ha akarnék,hiszen mint nö megvan hozzá miden fizikai adottságom!Elfogadtam,és ami évek hosszú során zavart és felborodással töltött el egy pillanat alatt a semmivé vált!:)))

Olyan mint egy varázslat!

Ha nincs a Sanyi cd-je akkor a Karmatörlö gonosz költeményei:)) nem hoztak volna felismerést.Inkább az lett volna a hatás hogy mégjobban elkezdek ragaszkodni ahhoz a tulajdonságokhoz ahogy cselekszem és méginkább elutasítom azokat a tulajdonságokat amiket nem cselekszem és elítélek!Szóval erösebb lett volna a fal amit magam köré építettem!

Ezért gondoltam hogy beszállok a beszélgetésbe,mert észrevettem hogy támadnak!Persze tudom hogy jót akarnak,csak hát kivágni egy beteg részt nem bozotvágókéssel kellene!

Szeretettel:Erika

Kedves Zizi07!
2009. december 21. hétfő, 9:56 | Karmatörlő (útkereső)

Osho készített egy zseniális tarot kártyát. Én-kivetülések szerintem tökéletesen leírják azt, amilyen helyzetben vagy.

Ennek a lapnak a leírásan így szól:

A férfi és a nő ezen a kártyán egymással szembe néz, mégsem látják egymást tisztán. Mindketten egy elme-alkotta képet vetítenek maguk elé, mely eltakarja az előttük lévő ember igazi arcát.
Könnyen észrevehetjük, hogy mi is sokszor csak a magunk kis filmjeit vetítjük ki a körülöttünk történő eseményekre és az emberekre. Olyankor történik mindez, amikor nem vagyunk teljesen tisztában a saját elvárásainkkal, vágyainkkal és ítéleteinkkel. Ahelyett, hogy felelősséget vállalnánk értük és elismernénk sajátunknak, inkább megpróbáljuk mások számlájára írni őket. Egy ilyen kivetülés lehet pozitív vagy negatív, nyugtalanító vagy vigasztaló, de mindenképpen kivetülés - egy olyan ködfelhő, amely megakadályoz bennünket abban, hogy olyannak lássuk a valóságot, amilyen. Az egyetlen kivezető út, ha megértjük a játékot. Amikor megszületik benned egy ítélet valaki másról, akkor fordítsd meg: nem csak én látom ezt bele a másikba? Tiszta ez a kép, vagy elhomályosítja az, amit látni akarok benne?

"A moziban mindig a vetítővásznat nézed, és soha nem pillantasz hátra, magad mögé - pedig a vetítőgép ott van. A film valójában nem a vásznon pereg; azt csupán a vetítőgép vetíti a vászonra. A film mögötted pereg, de te sosem nézel oda. Pedig a vetítőgép ott van. Mindig az elméd van a háttérben; az elméd egy vetítőgép. De te mindig csak a másikat nézed, mert számodra a másik a vetítővászon.
Amikor szerelmes vagy, gyönyörűnek látod a másikat, páratlanul szépnek. Amikor gyűlölsz, akkor ugyanez az ember egyszerre a legvisszataszítóbb lesz. És sosem kérdezed magadtól: hogy lehet az, hogy ugyanaz az ember egyszer a legszebb, máskor pedig a legcsúnyább...
Tehát az egyetlen út az igazsághoz, ha megtanulod, hogyan lehetnek közvetlenek a meglátásaid, hogyan mondj le az elméd által nyújtott "segítségről". Az elméd tevékenysége a probléma, mert az elme csupán álmokat tud teremteni... És annyira izgatottá válsz az álmoktól, hogy azok már valóságnak tűnnek. Ha túlságosan izgatott vagy, megrészegülsz, és már nem is vagy magadnál. Akkor bármit látsz, az csupán a saját kivetülésed. És annyi világ van, ahány elme, mert minden elme a saját kis világában él." Osho

u.erika képe
Gyerekek!
2009. december 21. hétfő, 12:40 | u.erika

Annyi információt kapott már a Zizi tölünk....!Már nem hinném hogy tudunk újat mondani...!;)

Kedves Zizi!Nagyon is jól tudod hogy mit akarsz,csak igazolást szerettél volna nyerni hogy biztos légy benne jó döntést hozol...Nos a válszt megkaptad...ami nem a Te elképzelésed mellet szól!Ezért most tele vagy kérdöjelekkel,amire csak akkor kapsz válszt ha elindulsz és magad bebizonyosodsz hogy mi is az igazság!

Gyerekek!

Miért kellene lebeszélnünk Zizit a tapasztalatsterzésröl!?Azért mert mi tudjuk hogy mi lesz a vége?

Szerintem sokkal okosabb ha ö maga éli meg amit meg kell élnie mint,elméleteket gyártania!

Ha ezt szenvedésként éli meg akkor is nyer,hiszen a negatív szituációban van a legtöbb információ...!Ùgy látom adhatunk száz meg száz bölcs tanácsot,Zizi tapasztalni akar,és így fog eljutni hozzá az információ!Ha erröl ledumáljuk Zizit,akkor nem biztos hogy meg fogja érteni hogy mit is kell megtanulnia,és elakad a fejlödésben!

Ugye,ezt nem szeretnénk?Tudjuk,a karma!;)

Söt!Még tovább megyek!Ha a Zizi nem tapasztalja,éli át amit születésekor bevállalt,akkor ezért a tapasztalásért vissza kell jönnie!Nem lenne jobb egyszer és mindenkorra ezt letudni?

Zizi!

Azt csinálsz amit akarsz!

Bárhogy is döntesz senki nem fog elitélni!Ha mégis akkor ugy tekints azokra az emberekre hogy ök csak tükröt látnak benned!

Hozd meg a döntést!Engedd meg magadnak hogy boldog és boldogtalan hogy szerelmes és csalódott hogy vidám és szomorú lehess!

Èn nagyon drukkolok Neked!Kívánok sok eröt és elszántságot!

Szeretettel:Erika

Kavics22 képe
Kavics22 Ez volt eddig a legbölcsebb tanács. :)
2009. december 21. hétfő, 16:28 | Kavics22   Előzmény

Kavics22

Ez volt eddig a legbölcsebb tanács. :)

fircsi képe
Sajnos azt kell,hogy mondjam, NEEEEEM!!!!!!!
2009. december 21. hétfő, 14:28 | fircsi

Sajnos azt kell,hogy mondjam, NEEEEEM!!!!!!!

Óóó,nyugodtan lehet még tanácsokkal elárasztani,ahány
2009. december 21. hétfő, 17:06 | Zizi07

Óóó,nyugodtan lehet még tanácsokkal elárasztani,ahány ember,annyi vélemény:)

Erika: én már megtapasztaltam a nagyon nagy csalódást és a nagyon nagy örömöt.Pont emiatt jöttem rá,h jobb is,ha nem akarom én ezt a kapcsolatot újrakezdeni.Anno volt okom,amiért eljöttem.És ez most se lenne másképp. (Jó,mondjuk nem csak rajtam múlna az újrakezdés,de már én nem akarom)

Bár mondjuk mindig kell egy kapcsolatban kompromisszumot kötni,olyan nincs,h minden úgy legyen,ahogy én akarom. Sajna haha :)

Rég volt-szép volt,de előttem vannak a volt párom hibáim,már nem vetítem ki rá azt a képet,amit látni akarok.Már látom őt igazi valójában.

sziasztok.18 éves lány vagyok.2 évig voltam apárommal.de félév
2010. július 04. vasárnap, 11:48 | Névtelen (útkereső)

sziasztok.18 éves lány vagyok.2 évig voltam apárommal.de félév után megromlott a kapcsolat.nedolgozott és mindíg együtt voltunk éjjel nappal.egyre többet veszekdtem vele.sokdolog nemtetszett.próbáltuk megbeszélni de mégse úgy volt a dolog.mindíg felkaptam a vizet elrohantam féltékeny voltam nyomoztam utána a telefonjába kutattam.és neki elege lett belőle.én szakítottam vele h változzon meg de nem így lett.nem keresett én szaladtam utána.ő azt mondta szeret de nem működik a sok veszekedés miatt és hogy lehet h nemadtunk egymásnak teret.3 hónapja vagyunk külön de úgy h amikor ő itthon van keres aludjak náluk meg ilyenek.együtt alszunk valamikor nappal meg ő a haverjaival van.aztmondja nagyon szeret de nemtudja újrakezdeni.de szerintem ilyen nincs.mármost aztmondja szeret de már nem úgy mint régen.hiányzok neki.1 nap 3 szor is felhív.most én budapesten lakom ő pedig érden dolgozik.mindíg hív h van e már új csávóm történt e valami meg egy örült kérése volt hogyha leszek valakival mondjam el neki h milyen volt meg h nagyobbe naki meg ilyenek!én még mindíg nagyon szeretem és nemmúlik el.tegnap lenntvoltam nála érden.együtt töltük a napot volt ami volt.de nemkezdi újra!mit csináljak?nemértem őt?ez olyan h se veled se nélküle?

ne haragudj, de ez nem szerelem, egyikőtök részéről sem. Sima
2010. július 04. vasárnap, 12:44 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

ne haragudj, de ez nem szerelem, egyikőtök részéről sem. Sima birtoklási vágy. Mikor ott volt, nem tudtad elviselni, csak kiharcoltad (mégha tudat alatt is), hogy elhagyjon, ne legyen elérhető, hogy érezd, hogy fáj, hiányzik, megöl a vágy.

Miért teszed ezt magaddal? 

Az ő részéről, lehet megszokás, hogy hivogat, de az tuti, ha egy pasi ilyeneket kér tőled, amiket leírtál, azt nem a szerelem hevéből teszi, inkább egyrészt kisebbségi komplexus (elég nagy-e a fkam), na meg jó is lehetsz az ágyban, és csak ezt látja benned, és eként kezel. Naná, hogy benne is ott van a birtoklási vágy, de most őszintén, ha szeretsz valakit, azt mondod, nem érdekel mi lesz, csak gyere, kezdjük újra, ő viszont pont ezt nem akarja. Jó vagy neki, mint tartalékos. Kell ez Neked? Valóban csak ennyit érsz?

Mit tegyél?

Küld el, ha magadban már rőjöttél mi okozza benned ezt a működést. Addig akár járhatsz is hozzá, csak figyeld meg mit váltott ki belőled. Mi zajlik benned. Minden esetre te döntesz, meddig akarod ezt átélni mellette. 

Én mit tennék? Anno évekig kinlódtam, mire elegem lett. Kiléptem, most már elég, emelt fővel. Áldozat szerepét hortam, a szegény mártírét, megaláztam magam egy kis figyelem, szeretet morzsáért. Amíg rá nem jöttem, ennél jóval többet érek. Csak ezt tudom neked is tanácsolni, nézd meg, ennyit érsz?

 

jaguar képe
én tudod mit tennék?
2010. július 04. vasárnap, 14:14 | jaguar   Előzmény

háhá.. én tudod mit tennék? lefeküdnék annyi pasival amennyivel csak bírnék, szinte sportot űznék belőle, majd mindről beszámolnék neki egyesével.:)
csak kihasznál amúgy, ezt a vak is látja ezekből. de hát te nem, mert a szelerem vak.

az elző hozzászólást én írtam.én vagyok a 18 éves lány 2
2010. július 04. vasárnap, 11:54 | R. Alexandra (útkereső)

az elző hozzászólást én írtam.én vagyok a 18 éves lány 2 éves kapcsolattal.és véletlenül rosszul írtam.másfél év után romlott meg a kapcsolat nem félév után!

hát igen.eleinte én rontottam el mert elbíztam magam hogy
2010. július 04. vasárnap, 14:01 | R. Alexandra (útkereső)

hát igen.eleinte én rontottam el mert elbíztam magam hogy veszekedek vele felkapoma vizet mert tudtam hogy úgyis szalad utánam.de aztán forult a kocka.túl sokat szívóztam vele és neki elege lett belőle.de néha úgyérzem még mindíg szeret meg úgy is viselkedik amikor együtt vagyunk.kis apró jelekből veszem észre.csak mintha neki túl sok let volna az h állandóan a nyakába akaszkodom és féltékenykedem és szabadságra vágyik.én így látom h jó lenne velem is de nélkülem is.valahol még szeret de lehet h nem annyira hogy újból kapcsolatot kezdjen velem.3 hónapja csak könyörgök neki.de már most nem.mondtam neki hogy csak próbáljuk meg megváltoztam nemfogok vele veszekedni nem nyomozgatok de ő aztmondta hogy késő!már sok esélyt kaptam.de én mondtam neki h ez a 3 hónap nagyon sokmindenre rádöbbentett és én kész vagyok vele leélni az életem meg minden.de ő aztmondta már megkaptam egyszer az utolsó esélyt nincs több én bas...tam el.szerintem itt a büszkeség is rájátszik.lehet h már csak a kötödés és a megszokás van köztünk nem tudom.ő írtam h az emlékem örökké a fejébe és a szívébe marad és egy kis darab a szívéből mindíg az enyém lesz!és soha nem fog elfelejteni meg ilyenek!énszerintem még helyretudnánk hozni azt amit elrontottunk de ahhoz ő is kéne!de szerintem nagyobba szabadság vágya vagy nemtudom!

jaguar képe
egy illúzió ez az egész, majd rájössz.
2010. július 04. vasárnap, 14:27 | jaguar   Előzmény

egy illúzió ez az egész, majd rájössz.

akkor próbáld ki
2010. július 04. vasárnap, 15:12 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

, hogy hagyod utánad kaparni.

Bár szerintem ez sem szerelem, csak kutya-macska játék, de ha ezt szeretnéd, akkor menj bele, éld meg minden szinten, aztán ha megunod, tovább is tudsz lépni.

Bár, ha igazán szeretjük egymást, el is tudjuk engedni, nem pedig a görcsös akarat minden áron az enyém vagy érzés a domináló.

Tégy, belátásod szerint. Csak azt javaslom, legalább használd ki, önismeretre tanít minden kapcsolat, még ha ilyen harcok is folynak benne. Mi az ami zavar benne, és a stb. és a stb.

Köszönöm, hogy meghallgattál, 

Anita

hát lehet h csak kihasznál!azt mondta lehet h késöbb megbánja h
2010. július 04. vasárnap, 15:03 | R. Alexandra (útkereső)

hát lehet h csak kihasznál!azt mondta lehet h késöbb megbánja h nemtkezdte újra de most nemtudja újrakezdeni.én is a szülei is bíznak benne h késöbb újra együtt leszünk.nagyon sok tervünk volt de számára elmúlt a szerelem.és ez az én hibám mert úgy viselkedtem vele.ha megbecsültem volna hogy van aki igazán szeret nemjártam volna így.mert ő nagyon szeretett engem régen.tudom mert éreztem!jah mire értette az első válaszoló h járjak hozzá amíg megfigyelem mit vált ki belölem?írjatok.puszi

de hogy haggyam utánam kaparni?hogy tudjam meg h szeret e még
2010. július 04. vasárnap, 15:56 | R. Alexandra (útkereső)

de hogy haggyam utánam kaparni?hogy tudjam meg h szeret e még szívből?és hogy hogy csak játszik velem?

jaguar képe
a fejlődés velejárója
2010. július 04. vasárnap, 16:05 | jaguar   Előzmény

én már leírtam a módszert;)
de egyébként akkor sem szeretne, csak annyi változna, hogy elkezdene "kaparni utánad", ez törvényszerű. de az is csak egóból történne, nem lenne mély és valós. nincs olyan hogy régiszerelem és újrakezdés. mint ahogy régibarátság és újbóli nagybarátság sincs. csak útitársaink vannak az életünk során, akik folyamatosan cserélődnek, szinkronban ahogy mi fejlődünk.
az a szerelem, ha volt is régen, vagy legalábbis annak egy formája, már elmúlt, nem lesz többet vele már. de van egy jó hírem, fokozatosan egyre jobb kapcsolataid lesznek innentől, ez csak a kezdet volt nyugiiii!:)

szeges képe
Használ...
2010. július 04. vasárnap, 16:15 | szeges   Előzmény

Szerintem nem szeret csak használ.
Használd Te is, ha ez Neked jó, vagy add meg Neki amit "akar": mondd Neki, hogy lefeküdtél egy másikkal, akinek másfélszer akkora a farka mint az Övé.

És hogy jövő héten újra találkoztok... :))

jaguar képe
:D
2010. július 04. vasárnap, 16:19 | jaguar   Előzmény

:D

hát oké.kipróbálom hogy mi a reakció és megmondom neki h voltam
2010. július 04. vasárnap, 16:45 | R. Alexandra (útkereső)

hát oké.kipróbálom hogy mi a reakció és megmondom neki h voltam valakivel akinek nagyobb mint neki és fogunk is még találkozni!kiváncsi leszek h reagál!lehet h ezzel jobban eltávolodik tölem vagy pedig azt mondja nagyon fáj neki a dolog vagy pedig ami szinte lehetetlen szerintem annyira féltékeny lesz h azt mondja menjek vissza hozzá csakhogy nelegyek több csávóval rajta kívül!szerintetek?