Miért van szükségünk az állatokra?
Félre értés ne essék, a házi kedvencekről van szó!
Annyi törődést, időt, pénzt, fáradozást igényelnek. Miért vállaljuk őket mégis?
Mit kapunk cserébe? Megéri azt a sok befektetést?
Szándékosan pártatlan kérdéseket tettem fel, azzal a szándékkal, hogy mind a két oldal véleménye megnyilvánuljon.
Hozzászólások
17 hozzászólásCsak a kutyákról tudok véleményt mondani, de nagyon tudnak szeretni.
Soha senki nem örült nekem annyira, mint a kutyáink mikor hazaértem.
Nekem most nincs kutyám, de a lányomnak van egy édes, a neve Drazsé. Idönként vigyázok rá.
Ilyenkor azt mondjuk, jössz a nagyihoz.
Szeretni való jószág. Vigyáz az alakomra, a múltkor ellopta a vacsorám.
Feltételnélkül tudnak szeretni.
Ajánlom a Nick és Perry című teszkógazdaságos 99 forintos rajzfilmsorozatot a témához. Ők rabszolgák az a helyzet. Az emberek rabszolgái. Kinek viszonylag jobb sorsa van közülük, kinek kevésbé, de a lényeg ugyanaz, rabságban élnek. Az emberek meg szeretnek uralkodni, fölényeskedni, ha máson nem tudnak, hát tehetetlen állatokon teszik ezt.
A kérdés az, hogy mikor szeretsz IGAZÁN egy állatot?
Talán amikor nem zárod be...
Szerintem a legtöbb ember azért tart állatot, mert valamit kompenzálni akar, szeretethiányos, és azt a szeretetet, ami hiányzik Neki, 'megvásárolja' egy állat 'személyében', maximum nincs ennek tudatában.
Másrészről meg elég kétélű a dolog, mert ha már megszületett az az állat, akkor jobb Neki egy olyan helyen, ahol valóban törődnek Vele, mint éhezve az utcán...
Kicsi voltam még, amikor kaptam egy német juhászt. Együtt nőttem fel Vele, mindig kisírhattam magam a 'vállán', rengeteg szeretetet adtunk egymásnak. Igen, szeretet-hiányos voltam, és a kutyával kompenzáltam. Amikor már nem tudott menni, és könyörögve nézett rám, hogy engedjük el, nem volt kérdés, hogy mivel fogom 'viszonozni' azt a sok szeretetet, amit kaptam tőle.
Nagyon nehéz döntés volt, de egy mély levegő után kihívtam az állatorvost. Amikor elmondtam a kutyának, hogy nem kell tovább szenvednie, elkezdtek folyni a könnyei. Azóta sem láttam ilyet...
Tanulság: annál önzőbb dolog nincs, hogy hagyunk egy állatot szenvedni azért, mert nem látunk tovább annál, hogy jajistenemderosszlesznekemnélküle... (Apám hozzáállása; ego)
Ha még egyszer ott lennék, ugyanígy döntenék...
Egyébként meg attól nagyon ki tudok 'akadni', ha egy nagy testű kutyát nem kertes házban tartanak...
szeretettel:Zsani
akkor eutanázia-hívő vagy? :)
Ha valaki menni akar, akár ember, akár állat, nem hiszem, hogy bárkinek 'joga' lenne itt tartani...
Egyébként nemrég történt egy olyan az ismerősi körömben, hogy egy idős bácsi már elég régóta menni akart, csak a családja nem engedte egoból, semmibe vették az Ő Szabad Akaratát csak azért, hogy az legyen, amit Ők akarnak.
Érdekes téma... Egy állat nem tudja kimondani azt, hogy 'kérlek, engedj el', de más eszközökkel ki tudja fejezni. Persze a fogadó félen múlik, hogy mit kezd ezzel...
Más esetben meg ha emberről van szó, és kimondja, nem biztos, hogy 'átmegy' az infó a címzettnek...
És akkor kilyukadtunk annál, amiről már írtál, hogy mindenki azt hall meg, amit akar... :)
szeretettel: Zsani
Osztom azt a nézetet, hogy ne zárjuk be őket. Fúú.. láttam már elmebeteg dolgokat "szeretetből"gyerekként "nevelt" (de inkább kínzott) állatot.. hagyjuk inkább. Persze egy nagy kertes házban ezer örömmel tartanék kutyát is meg macskát is (a kutya neve Tömzsi lenne :D), de a belvárosban... szorul össze a szívem értük. Oké. vannak erre alkalmas fajok, és fajták... de ne felejtsük el az állatok is fejlődésben vannak, meg kell tapasztalniuk sokmindent, hogy haladjanak előre. És ezt nem mi döntjük el hogy mit. Ők is "beleszületnek" szituba... csak a tudattalanság, ösztönélet a különbség.
Inkább arra lennék kíváncsi, mit gondoltok milyen állat tartása milyen "lelkisegély" lehet? Kutya- macska, (hány és hol: kint-bent? fontos-e hogy fajtiszta legyen?) vagy valami csendes állat? Hal, hüllő, vagy nyüzsis, mint a rágcsálók, kismaradak? Esetleg veszélyes? Kígyók-pókok? hehe, Sáskák...?
És mi a helyzet a feldolgozásra tartottakkal? A papám nyulakat tenyésztett és teljesen természetes volt, hogy eleinte simogatjuk, aztán később megesszük őket. Tyúkok, kacsák... malacok, stb... Lókolbász?
Kanyar vissza az eredeti témához! :)
És egy érdekes sztori: ismerősöm lakás-macskái az első pillanattól fogva megérezték amikor teherbe esett, és folyamatosan féltékenykedtek, meg hisztiztek! :D
Számomra az anyai ösztön kiélése.
Most nincs állatom,de kutya és macskapárti vagyok.
Azt gondolom hogy kölcsönösen van szükségünk egymásra.Nem hiszem hogy nekik olyan rossz lenne az ember mellet hiszen akkor nem keresnék és igényelnék az ember társaságát.Ök csak a táplálék miatt ragaszkodnak az emberhez,vannak olyan kutyafajták akik bármi áron a gazdájuk közelében akarnak maradni.
Amikor volt kutyám nem kellet figyelnem hogy elszökik,mint sok kutyatulajdonosnak:)mert ö figyelt rám.Szabadon engedhettem.Soha nem volt belöle baj.
Egyébként sajnálatos hogy a Pittek-röl annyi rossz hír terjeng...Ha nem aberrált szadista kezébe kerülnek a legédesebb ,,babák" a világon!
Üdv:Erika
Eckhart Tolle-nak van egy nagyon aranyos új rajzokkal megtűzdelt könyve. (úgy tudom magyarul még nem jelent meg. Cime Tolle's Tierleben, ami egy német szójáték és nem vállalkoznék a lefordítására.)
Ő azt írja, hogy a kutya azért jó társ, mert csak van. Azaz példaképünknek kellene lennie. Nem gondolkozik, hogy mi lesz akkor ha, ill. ha nem, mi volt tegnap és mi lehet holnap. Csak egyszerűen van, teszi amit éppen akkor tesz. Az én tapasztalatom ezzel az engem itt a jobb felső csücsökben jelképező egyeddel - azon túl, hogy Sanyi nem szereti - hogy nagyon sokban segít a mostban lenni. Vuk akkor eszik amikor éhes, és nem amikor valami finomat lát, akkor játszik, amikor kedve van hozzá és nem az én kedvemért, és mindent feltétel nélkül csinál, mert nem elmélkedik. Én őt hiányótlási céllal kaptam, de teljesen más lett belőle. Valahányszor belegabajodok az élet egos területébe, csak ránézek és "közli" velem, hogy ideje sétálni, tojd le azt a rengeteg iszonyatosan fontos és sürgős dolgot :) És igaza van! Vagy csak egyszerűen megjelenik a szájában a szőnyegrojt csomóval, arra utalva, hogy szükségem van egy kis önfeledt játékra.
Vaúúúú
Hédi
csak így van értelme, igen.
Az állatokról általánosságban pár szó:
Az állat tökéletesebb a maga nemében, mint az ember, mivel a beleprogramozott ösztönrendszer automatikusan működik. Ezért lehet az állatoktól tanulni, és lehet őket pótcselekvésként alkalmazni. Állat képes helyettesíteni Istent, embert egyaránt, ha valaki erre alkalmazza valamelyiket. De állat sohasem volt ember, és nem is lesz soha. Az állatnak nincs örök élete. Amikor ösztönvilága felbomlik, akkor léte tovább értelmét veszti. Az állat önmagában értéket nem hordoz. Ha hasznos az ember számára, vagyis ha Hozzá közelebb tud általa kerülni valaki, akkor gondoznia kell, és alkalmazni, ha káros, akkor el kell pusztítani. Ne keverjük össze az eszközöket a céllal. Nincs állatokon és növényeken keresztül vándorló lélekvándorlás. Amint a pákozdi hegyek nem tudnak sem boldogok, sem boldogtalanok lenni, úgy egyetlen állat sem képes egyikre sem. Nem, mert nem tud örök értékben gondolkodni. Nem gondolatai irányítják ösztönét, hanem az ösztöne irányítja gondolatát, emlékezetét.
Az állatokkal kapcsolatban azért van annyi problémánk, mert helytelenül értelmezzük a szeretést. Az állatokat nem kell szeretni. Sőt, nem is lehet. Aki azt gondolja, hogy ő szereti az állatokat, az vagy butaságból mondja ezt, mert úgy gondolja, hogy az állatnak van én-tudata, tehát valójában nem is állat, hanem ember, vagy önző módon önmagát szereti. Az állat, és minden, ami emberalatti világ, az emberért van. Ha valaki ezeket értelmesen használja saját javára, az nem önző, hanem helyesen szereti önmagát. Ez pedig csúcsérték! (Mt 22;39)
A szellemi lények anyagba ágyazottan tudattalanul is élvezik uralmukat az anyag fölött. Ez a gyökere az állatok iránti szeretetnek. Bármilyen kisebbségi érzéssel él egy ember, az állatok társaságában meg tudja élni, hogy ő is valaki! Az egyik állattal kapcsolatban ezt úgy éli meg, pl. a lónál, hogy azt szereti, a másiknál, pl. a szúnyognál úgy, hogy agyonüti.
Érdekes amit írtál.
Van kutyád?
Mert ha igen, akkor figyelted , megfigyelted már igazán?
Láttál már kivert kutyát?
Láttad már fájdalmas, szomorú tekintetét?
Tudom azok az én érzelmeim amit ezek láttán megélek.
De kérdezem, miért gondolod, hogy ez így van " Amint a pákozdi hegyek nem tudnak sem boldogok, sem boldogtalanok lenni, úgy egyetlen állat sem képes egyikre sem. Nem, mert nem tud örök értékben gondolkodni. "
Mert láttam már boldog kutyát, lehet nem volt tudatában annak, hogy ő boldog, de az volt.
Láttam szomorú hegyet és boldog erdő.
Persze ezek is az én kivetítéseim voltak.
Kedves Gabi!
Igen van kutyám, van macskám, szeretem is őket és bizony elsíratom mikor elpusztulnak öreg korukban.
Egyvalamit tudni kell, amikor mi valami jó tulajdonságot fedezünk fel egy állatban , akkor azt magunkból vetítjük rá, mint jót. Magad is megfogalmaztad " Tudom azok az én érzelmeim amit ezek láttán megélek." igen a magad érzelem világát látod rajtuk. Az állatnak nincs boldogság utáni vágya. Az állat nem akar, nem akarhat az elvesztés félelme nélkül jót birtokolni! Az állatnak nincs boldogság utáni vágya. Az állat minden életmegnyilvánulása két ösztönre vezethető vissza Mivel az állatot a faj- és önfenntartás élteti, ezért nincs értelme létének, ha ez az ösztönpár szétesik, felbomlik. Ezért nincs az állatnak örök élete, ezért nem lehet az állatnál boldogságról vagy szenvedésről beszélni úgy, ahogy ezt az emberre vonatkoztatva megszoktuk. Tehát csak nagyon áttételesen lehet azt mondani, hogy egy állat szenved vagy boldog. Az állat csak annyiban szeretet tárgya, mint egy virág vagy egy vödör. Nagyon természetes, hogy ezek a működésük, hasznosságuk mértéke szerint különböző szeretet-érzést váltalak ki belőlünk, de ez a szeretetérzés ezeknek az emberalatti létezőknek létét lényegében nem érinti. Az állatok nem erkölcsi lények! Ez nem azt jelenti, hogy nem tudják mi a jó, és mi a nem jó. Ezzel így vannak a pákozdi hegyek, és az erdők is, és hogy bolgognak érezted őket ez a Te kivetüléseid voltak, hisz Te voltál boldog mikor sétáltál az erdőben és ez a boldogságod tükröződött vissza. De ezzel nincs is semmi probléma. Teljesen megértem gondolatmeneted és érzéseidet.
Szeretettel: bubuiszusz
Persze, hogy azt tükrözi vissza a blökim, ami bennem van, így van ez minden mással a környezetemben.
Lehet, hogy az állatok nem erkölcsi lények, viszont féltékenyebbek tudnak lenni mint egy rossz feleség. Ha csak egy szemerkénnyit is hozzá merek érni a cicánkhoz - bár inkább az ő cicája, mint az enyém - akkor rögtön megy a terelés, fülcakkozás. Egyébként meg a legjobb haverok.
Én valahogy úgy érzem, hogy az állataim sokszor tisztább, értelmezhetőbb tükrök mint sok humán kivitel. Ott nem kell lehámozni, kifürkészni, hogy mi van mögötte, a visszajelzés azonnali, és teljesen egyértelmű. Mert, hogy nem tudnak másként és ez a gyönyörű!
Üdv!
Hédi
pont ezt akartam írni! :D hogy ne becsüljük túl az állatokat, mert iszonyú féltékenységre, és haragtartásra képesek :)
Nem hiszem, hogy az állatok képesek haragot tartani. Amikor egy kutya, akit kiverve, éhezteteve, kikötve, kutyátlan körülmények között tartanak, akkor az az állat nem haragtartó, hanem tükröt mutat, hogy milyenek tudunk mi lenni emberek. Engem nem harapott még meg kutya, úgy gondolom téged sem. Nem véletlen!
Erről mindig az jut eszembe, hogy amikor volt egy fehér pulink, az mindenkivel kedves volt. Amikor azonban egy olyan ember jött hozzánk aki sunyi volt, vagy egyéb bajai voltak, nem csinált mást csak szépen leült mellé. Amikor az egyed fel akart állni, közölte vele, hogy két választása van, vagy testőrt kér, vagy nem megy sehova. Mindig igaza volt!
Üdv!
Hédi
Egyszer nekem valaki azt mondta h a kutyák azért születnek le a földre h megtanitsák az embereknek a feltétel nélküli szeretetet...és szerintem még tükröt is tartanak...nem véletlen a mondás h olyan a kutya mint a gazdája...:))
Nekem volt egy drága kutyusoma tüncifej...nagyon szerettem őt olyan kis magánakvaló kutyus volt...csöndes nem az az állandó belebujik a seggedbe tipus...sokszor csak kiültem hozzá a kertbe mellém ült és átkaroltam és csak ültünk egymás mellett...és amikor neki elég volt felállt és elment...na jó kicsit makacs volt néha hisztis is mert h álltalában a hátad mögött állt és ha véletlen ráléptél a lábára besértödött...amikor pár éve voltam agykontroll tanfolyamon volt egy olyan feladat h küld üzenetet egy állatnak....hát én persze az én kis drágaságomnak küldtem h nagyon szeretem őt és h ha ő is szeret örülnék ha valahogy atuttomra adná....hát aznap este amikor haza mentem szokás szerint leültem a léőcsőre ő jött mellém ült és nagy meglepetésemre elkezdte nyalni a kezem....ott sirtam a lépcsőn mint egy gyerek ugy örültem neki...sajnos pár éve meghalt de őt sose fogom elfelejteni...a legjobb barátom volt...Erika
http://www.youtube.com/watch?v=SbDmybWjJ9w&feature=related