Betegségek lelki oka | Önmegvalósítás.hu

Betegségek lelki oka

2019. május 03. péntek, 23:11 | Huszti Sándor -...

Mára már elfogadott, hogy a betegségek kialakulásában jelentős szerepe van a lelki okoknak.

A félelem, a lelki fájdalom, egy megrázó veszteség, a harag, az elutasítás vagy a tehetetlenség - mind-mind képesek először energetikai szinten, majd a fizikai, a test szintjén tüneteket, betegségeket produkálni.

Így tud jelezni a lelkünk, hogy valami nagyon nincs rendben belül, foglalkozni kellene vele!

Sajnos a fizikai szinten végzett kezelések nem hatnak a lelki okokra.
Ezért ha esetleg sikerül is kigyógyítani a beteget az aktuális tüneteiből, a lelki okok rövid időn belül egy másik betegség formájában ismét segítségért kiáltanak. 

Igen, ez egy segélykiáltás a lélek szintjéről, ezért a tünetre, a betegségre sosem szabad haragudnunk, hanem inkább jelzésként kell figyelnünk rá a lelki okok feltárása során. 

A legtöbb ember, aki megbetegszik:

  • Nem figyel magára, az egészségére, mert nem tartja fontosnak magát (pl. másokhoz képest).
  • Nem foglalkozik az érzéseivel, a fájdalmaival, a veszteséggel, vagy amikor azok már nagyon erős jelzéseket küldenek, akkor elnyomja azokat. - és ezzel meg is ágyazott egy jó kis betegségnek!
  • Egy szerette elvesztését (szakítás, válás, vagy halál miatt) nem fájta ki, nem síratta el, nem gyászolta meg kellő mélységben - mert például "Az életnek mennie kell, nem érünk rá itt sírdogálni."
  • Olyan kapcsolatban él, ahol nem szeretik, nem fogadják el, állandóan kritizálják, bántják, szívják a vérét. - ennek sosincs jó vége, idővel elfogy az életenergiája, az életkedve az embernek
  • ...és még sorolhatnám a jellemző lelki okokat, amelyekből mindenféle betegségek tudnak születni.

A lelki okok feldolgozása

A feltárás után jön a megismert okok feldolgozása.

A képlet egyszerű: A rosszul működő személyiségtől => tönkremegyünk lelkileg => így megbetegszik a test is.

Ha meg akarjuk gyógyítani a lelkivilágunkat, akkor a személyiségünkben levő hiányokat, sérüléseket, hibás működési mechanizmusokat kell "rendbetenni".

A feltárás során már láttuk, hogy milyen események, érzelmi sérülések és hiányok vezettek ide.
Most, ezeket kell orvosolni, méghozzá a lehető leghamarabb, amíg a testnek és a léleknek van elég tartaléka!

A feldolgozás várhatóan egy hosszabb folyamat lesz, mivel itt olyan új lelki működéseket kell elsajátítani, amilyenek korábban nem voltak. Ha meglettek volna, akkor nem jutott volna el idáig az ember.

Mit kell elsajátítani, miben kell változni?

A leggyakoribb elmaradásaink a lelki működésben, hogy:

  • Nem tudjuk elfogadni a dolgokat, másokat vagy magunkat olyannak, amilyenek.
  • Nem tudjuk feldolgozni a minket ért negatív hatásokat, a bennünk keletkező negatív érzelmeket
  • Olyan önsorsrontó negatív hiedelmeink és programjaink vannak, melyek megbetegítenek
  • Nem tudjuk megvédeni magunkat lelki vagy fizikai bántástól, fenyegetéstől
  • A stressz szó csak egy gyűjtőfogalom, valójában mögötte félelem és aggódás van, amit nem tudunk elengedni

Ezek csak a leggyakoribbak, de ahány ember, annyiféle lelki probléma, elakadás és hiány van.

Amit javaslok:

  1. Olvass utána, értsd meg, hogy mi lehet a betegséged lelki oka!  (Nézd meg az alábbi listát is!)
  2. Kezdj neki az önismereti feldolgozásnak mielőbb, de a fizikai szinten is tedd meg, ami szükséges!
  3. A legjobb az lesz, ha egy szakember segítségét kéred!

Ha Te is elszánt vagy és szeretnél meggyógyulni, akkor bizony tenned is kell érte!

Csak úgy "magától", még senki nem gyógyult meg!

Viszont ha megérted a lelked jelzéseit és megteszed a szükséges lépéseket, akkor azzal, a gyökerénél oldod fel a problémádat.

Ahogy a Tanítóm is mondta:

"A csodát nem várni kell, hanem megvalósítani!"


Betegségek lelki okai

Betegségek, tünetek

(2012. áprilisig kigyűjtve)

A kérdőjel azt jelzi, hogy a kérdés nem lett megválaszolva.
Keresés a listában: CTRL+F ...a keresett szó ...ENTER

Ha nem találtad meg a listában...

...akkor hozzászólásban írd meg, hogy melyik betegség lelki okára vagy kíváncsi, és mi segítünk megfejteni azt!

Ha lehet, akkor ne csak a betegség nevét add meg, hanem azt is írd meg, hogy:

Milyen tüneteid vannak?
Hogyan hatott az életedre?
Milyen életesemény történt a kialakulása előtt - körül?
Ezek mind segítenek abban, hogy megfejtsük a betegséged jelentését és megtaláljuk a gyógyuláshoz vezető lelki utat, a szükséges önismereti gyakorlatokat!

Sampon
2009. december 04. péntek, 17:09 | Bochecha   Előzmény

Szia ismét!

Szerintem nem találsz olyan sampont se drogériában, se hiper/szupermarketben, amiben nincs SLS.
Bioboltokban érdemes utánanézni, vagy ha gondolod, írj a bochechakukachotmailpontcom-ra, és adok egy kontaktot, aki ilyen termékekkel foglalkozik.

szeretettel:Bochecha

értem, és nem is vitatom a valóságtartalmát annak amit mondasz,
2009. december 04. péntek, 18:20 | GINTLI MARIANNA   Előzmény

értem, és nem is vitatom a valóságtartalmát annak amit mondasz, csak ezzel meg az a problémám, hogy szerintem az emberek 75 % boltban vagy drogériában kapható samponnal mos hajat, mégsem hullik a haja. Ebből arra következtetek, hogy a sampon lecserélése mégis csak fél megoldás lenne...próbáltam már ilyesmit , méreg drága volt és sem a hajhullást sem a korpát nem szüntette meg. Köszönöm , hogy válaszoltál , minden esetre azért ezek érdekes dolgok!!!!

Kedves Mariann!
2009. december 04. péntek, 18:28 | Bochecha   Előzmény

Nekem ezzel a témában ennyi jutott eszembe, amit Gabi remek egyéb dolgokkal kiegészített.
Az előző hozzászólásban azzal indítottam, ha jól emlékszem (amit Mukkernek címeztem). hogy mit gondolok bármi testi tünetről.

Többet sajnos nem tudok hozzáfűzni. Lehet, hogy a 75%-nak egyébként meg sokkal 'komolyabb' problémái vannak, mint a hajhullás, csak az nem szembetűnő, és fogalmuk sincs róla...

szeretettel: Bochecha

köszi, hogy válaszoltál...nem iskell többet hozzátenni, jó
2009. december 04. péntek, 21:14 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

köszi, hogy válaszoltál...nem iskell többet hozzátenni, jó dolgokat mondtál, és kétszer is elolvastam amit írtál az előző oldalon. A testi része rendben is volna a samponokkal, de a má sik oldal sajna még tök sötét...próbálok visszaemlékezni, hog ymi volt akkor más bennem,mikor nem hullott a hajam, de nem jut eszembe semmi....
na mindegy, majd lesz vlahogy:)D
köszi mindkettőtöknek, hogy válaszoltatok

SZABÓ GABRIELLA képe
Amit még hozzátennék a hajhullás kapcsán
2009. december 04. péntek, 12:21 | SZABÓ GABRIELLA   Előzmény

Kiegészíteném Bochecha
nagyszerű válaszait, amit hozzátennék, tartós stressz ami nagymértékben elősegíti a hajhullást, mivel a folyamatos stressz hat a mellékvesére.
Ezt tapasztaltam magamon mikor huzamosabb ideig feszült lelkiállapotban voltam.
Mad mikor nekikezdtem a lelkemmel foglalkozni és rendszeresen meditáltam akkor ez rendezödőtt.
Mikor megfogyatkozik az erő, akkor a hajunk is. Vannak energiák amelyek nagyon jó hatással vannak a hajnövekedésre.
A Subud is ilyen.

kancsokanna képe
tea
2009. december 05. szombat, 9:05 | kancsokanna   Előzmény

Kényelmes s nálam bevált módszer hajmosás utáni menta-, zsálya-, stb. zöldteás leöblítés amibe még kb. literenként egy evőkanál ecetet teszek, ez megmarad a hajon nem kell letisztálni. Egy csésze töményebb tea bőven elég. Hajszáradás után pedig nem érződik az ecetszag sem. S aznap amikor hajat mosok ugyanabból a teaból egy csészét belsőleg is elfogyasztok…

Üdv.
Anna

orsi76 képe
Lisztérzékenység
2009. december 04. péntek, 13:09 | orsi76

Sziasztok!

A kislányomról kiderült, hogy valószínűleg lisztérzékeny. Ennek mi a lelki háttere? Hogyan lehet kigyógyulni belőle?

Valószínűleg rajtad múlik
2009. december 04. péntek, 17:32 | Akleden-nedelkA (útkereső)   Előzmény

Szia Orsi!

Valószínűleg rajtad múlik a gyógyulása.
A gyerekek 3 éves korukig anyjuk aurájában vannak, onnan, ha minden rendben megy 7 éves korukra kijönnek. Ha ennél fiatalabb szinte kizárólag édesanyának tartanak tükröt olyan nyavalyáról, aminek nincsenek tudatában vagy nem akarnak róla tudni.

Dahlke: A betegség mint szimbólum című könyvben fél oldalnyit írnak a lisztérzékenységről. Szerintem olvasd el egy könyvesboltban. Az agresszió, a nőiség, a testiség és a felnőtt szerepek megélésével hozza összefüggésbe. A lányod még kicsi lehet, ezért nagy valószínűséggel mindezek nem az ő bajai, hanem a tieid.

Tudom, hogy nem könnyű ezt megemészteni, de ez van. Nekem egy hónapomba telt, mire hajlandó voltam elfogadni, hogy nem a gyerekem beteg, hanem én vagyok az. (Nekünk kórházba kellett rohangálni.) Miután elfogadtam a helyzetet, megváltozott az életünk, szembenéztem saját életemmel, egészségesek lettünk. Testileg és lelkileg is. Ő is, én is.

Csak annyi a feladatod, hogy elfogadod a saját agressziód és nem fordítod magad ellen. Azután meg kibékülsz a saját testeddel és nőiségeddel és elkezded élvezni. Megtalálod annak a módját, hogy ne nyűg és stressz legyen nőnek lenni, hanem élvezni tudd minden részét. Nem veszel erőt magadon és nem kényszeríted magad semmire, mint nő. Se antibébi szedésére, se újabb gyerekszülésre, se egész napos anyasági rabszolgaságra.

Sok sikert!
A-A

kiegészítés
2009. december 04. péntek, 18:13 | Kassay Noémi   Előzmény

Orsi!
Kiegészíteném még annyival, hogy a párkapcsolatod környékén is nézz szét.
A liszt halott élet vagyis Szaturnuszi Nap, ami azt jelzi , hogy korlátoz a párkapcsolatod és Te ezt nem akarod elfogadni.
A korlátokat most így a lányod nyújtja (nem főzhetsz amit szeretnél)
Noa

orsi76 képe
köszönöm a válaszokat!
2009. december 05. szombat, 15:19 | orsi76   Előzmény

Kicsit elgondolkodtam azon amit írtatok.. Igen, én magam akadályozom saját magamat pár dologban. Ezt most kívülről is megkaptam a gyerekem által. Már a gondolattól is rosszul vagyok, hogy én aki kb 5-6-szor főztem egy hónapban, most minden nap a fakanál mellé kényszerülök. Nem is olyan rég, amikor megkérdezte tőlem valaki,hogy ha olyan párom lenne, akinek minden nap főznöm kellene, mi lenne. Erre annyi volt a válaszom, hogy én tutira nem csinálnék olyat. Annyira ellenkeztem ezellen,hogy most szépen megkaptam. Ha egy pasi miatt nem tettem volna meg, a gyerekemért most megteszem, hisz ez most nem kérdés. A párkapcsolat terén is nekem kell tennem, az elmúlt fél évben teljesen elzárkóztam attól, hogy bármilyen kapcsolatom legyen pasival.. Ennél erősebb lökést nem is kaphattam volna, hogy mostmár itt az ideje!!

Még egyszer köszi nektek

Üdv

Orsi

Pánik
2009. december 04. péntek, 20:12 | Plastikman (útkereső)

A pánikbetegség okairól tudna nekem valaki tájékoztatást adni?

Heves szívdobogás, be-stresszelés, elhomályosult tudat...lappangó halálfélelem...van a jóember életében.
Fizikai tünetek végtelen sora: szívritmuszavar, infarktus-szerű szurkálások, savas gyomor, fül és torokfájás, bokafájdalmak. A kiváltó okokkal nagyjából tisztában van. (Azt mondja.)

Köszönöm.

Pánikbetegség
2009. december 04. péntek, 20:37 | Bochecha   Előzmény

Én a tünetek háza táján keresgélnék.

Szív: nem 'harmonikusan' működik
Gyomorsav: valamit nagyon meg akar emészteni, de mégis 'marja' belül
Fülfájás: valamit nem akar meghallani
Torokfájás: valami bent rekedt, valamit nem mond ki
Boka: hmmm, nem tudom, inkább a lábat 'boncolgatnám', nem jó irányba halad?

Most ennyi jött. Szerintem ha tisztában van /lenne/ vele, hogy mi váltotta ki, akkor a gyógyulás útjára lépett/volna

szeretettel: Zsani

Mi a hiba?
2009. december 04. péntek, 21:51 | Plastikman (útkereső)   Előzmény

Ezeket a válaszokat kaptam a sráctól.

Szív: folyamatosan szívmegnyitó gyakorlatokat végez. Önmaga és mások felé is nyit, befogad.

Gyomorsav: Tudja, hogy mi az, ami bántja, de tőle kívül álló okok miatt nem tud ebből kilépni.
Az említett okok felé is nyit.

Fülfájás: Gyakran végez befelé figyelést, benső mesterével napi kapcsolatban van.

Torokfájás: Egy ideje már mindent kimond, ami bántja. Nem fél a következményektől. Még nem veszített el azóta senkit.

Boka: Azt mondja, ez igaz lehet, hisz nem igazán szereti azt csinálni, amit, ahol dolgozik.
De megtalálta a jó oldalát... és képes örömmel venni az akadályokat. (Mióta e felé is nyit.)

Mindezek ellenére egyik pillanatról a másikra, rohamszerűen jön a hullám.
Egyre ritkább, de fél.

Mindez a házasságkötése után néhány hónappal kezdődött. Ez az esemény a srácnak igazi öröm és ajándék. A család volt az álma. Az, hogy valaki elfogadja olyannak, amilyen.

Idézem: Mióta rájött, hogy nem mástól kell ezt elsősorban megkapnia: (önmaga felé is nyit).

Régóta ismerem őt, valahogy mindig tudtunk egymásnak segíteni. Most úgy érzem, ehhez kevés vagyok.

Esetleg nem jól végzi a gyakorlatokat? Rossz gyakorlatokat végez?

Milyen gyakorlat vezet ki a pánikbetegségből, a képzelgésből, hogy ilyen vagy olyan beteg?

Miért akar beteg lenni?

Köszönöm mindenkinek!

Máté aka Plastikman

halálfélelem
2009. december 05. szombat, 1:47 | hajni 840203 (útkereső)   Előzmény

Nem vagyok nagy "lelki betegség szakértő" de úgy tudom a pánikbetegeknél ilyenkor intenzíven jelentkezik a halálfélelem. Nekem is volt hasonló régebben, csak nekem a nehéz légzéses változat (nem kellemes)

Leírom én hogyan csináltam. Amint elkezdődött azonnal elkezdtem befelé figyelni, próbáltam minél nagyobb békét teremteni idebent, közben pedig FIGYELNI a félelmet és a légzést, a gondolatoknak pedig NEM adni energiát.

Nálam valószínűleg azért jelentkezett ez a "betegség", mert a félelmek már túlságosan átvették az irányítást. Amióta elkezdtem figyelni őket, azóta már hála az égnek nem szokott jelentkezni ez a dolog. Szóval én azt tanácsolom, hogy a félelmeknél keresgéljen.
remélem tudtam segíteni :)
üdv:hajni

Igen Hajni
2009. december 05. szombat, 11:37 | Plastikman (útkereső)   Előzmény

Tudtál segíteni.

Annak idején (18-20 éves voltam), amikor átestem egy ilyen hullámon.
A kiváltó okot a mai napig nem tudnám megmondani.

Minden nap úgy feküdtem le, hogy jött a belső hisztéria. Szívdobogás, halálfélelem...
Mikor magamhoz tértem, nem tudtam azonosítani magam azzal, aki lefeküdt. A helyet sem, ahol felpattantam.
Végül már ébredés után is előjött, majd spontán, bárhol, bármikor.

Egyszer, amikor már belefáradtam, bementem édesanyámhoz a konyhába és elbúcsúztam tőle.
Elmondtam, hogy mennyire szeretem.
Utána lefeküdtem és azt mondtam: na gyere, akkor ölj meg!
Nem jött. Egy pillanatra sem.

Azt hiszem ezek után kezdtem el "látni". És váltam ilyen (önkeresővé).

Soha többé nem jött vissza az az érzés.

Szóval igazad van: szembe kell vele nézni.

Plastikman

Szorongás
2009. december 05. szombat, 19:24 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

Sziasztok!

Megláttam ezt a témát, és úgy érzem, hozzá kell szólnom, mert most jövök ki egy ilyenből, és pontosan tudom, miről van szó.
Az életem teljesen jól ment, élveztem, élvezem amit csinálok, jól teltek a napjaim, a renszeres meditáció és az önmagammal való foglalkozás megtérülni látszott a mindennapjaimban. Persze az életben sok a probléma amivel meg kellett küzdenem (első halálélmény a családban, a nagymamám... és a tudat, hogy nemsokára végleg elköltözöm itthonról és önálló életet kezdek az új lakásomban) De ezektől függetlenül, úgy éreztem, minden jól halad, és hogy megbirkózok ezekkel, ahogy eddig is mindennel.
A semmiből egyszer csak iszonyatos tüneteim lettek, egy hét folyamatos szédelgés, amit egy olyan érzés kísért, mindha egy teljesen illuzórikus, valótlan világban élnék. Minden olyan más lett, megváltozott a valóság és a körülöttem lévő világ. Ez elmúlt egy két napra, és jöttek ilyen rohamok. Kiesések a tudatomból, mellkasi fájdalom, borzasztó szédülések. A pokol volt maga. Eleinte teljesen tehetetlen voltam, és rémült. Megváltozott a fizikai valóság körülöttem, az ágy hullámzott alattam, folyamatosan kiestem a tudatomból... Soha nem gondoltam volna, hogy léteznek ilyen érzések, és hogy velem ilyesmi megtörténhet, azt hittem ura vagyok magamnak, és meg tudok küzdeni mindennel. Bármilyen betegségem volt eddig, mindig tudtam, hogy mi váltotta ki azt, milyen lelki terület, mit rontottam el. Ezúttal nem. Teljesen tehetetlenül néztem, mi történik velem és körülöttem.

Tanácsok:
A The Secret filmet ekkor vettem meg, és folyamatosan alkalmaztam, többször meg is néztem.
Minden reggel és éjjel leírtam, meg amikor épp rámjött, hogy miért vagyok hálás az életemben, mik a jó dolgok, kiket szeretek.
Az egészség szeretetére gondoltam, a betegség gyűlölete nem vezet sehová. Elképzeltem, hogy milyen volt amikor teljesen egészséges és harmonikus voltam. Ezt az érzést valóban újra átéltem, és elképzeltem, hogy már most egészséges vagyok.
Csak olyan dolgokat csináltam ami örömet okoz nekem. Igyekszem minél több olyan dolgot csinálni, ami jókedvet csinál nekem.
Rengeteg pozitív gondolkodást serkentő videót néztem éjjel a youtube on pl Lisa Nichols beszédei és előadásai
pl. Morecombe and Wise videói :D nagyon aranyosak

Csak az egészségre hálára és arra összpontosítani, hogy HIGYJEK MAGAMBAN. Ahhoz hogy higyjek a gyógyulásomban, el kell hinnem, tudnom, kell, hogy KÉPES VAGYOK RÁ. Meg kell győznöm magam, és megingathatatlan hitre kellett szert tennem.
Tudnom kell, hogy SIKERÜLNI FOG.
Folyamatosan tudatosan kell figyelni rá, hogy minél több örömöt, hálát és egészséget vonzzak be a napomba.
Tényleg hinni kell, mert az életem múlik rajta!
Szép kis lecke, mondhatom!
Egy hónap volt az életemből ez a pokol, hála Istennek és az égieknek, hogy egyre jobban vagyok. A gyógyulás útjára léptem, és tudom, hogy már csak icipici hiányzik, és elmondhatom, hogy 100%-os vagyok újra, sőt, még több, akár 150%-200% lettem. Mert megtanultam HINNI MAGAMBAN!

Ezeket tanácsolom azoknak akik ebben szenvednek, és keresik a kiutat:
Sok sok szeretettel küldöm mindezt. Ez az egész nem tudom miért történt velem, és mi válthatta ki belőlem, lehet, hogy azt akarta megtanítani, hogy higyjek magamban. Arra is gondoltam, a spirituális út következménye valami módon. Mintha a sok tudatalatti irracionális félelem így távozott volna belőlem.

Neked, kedves sorstársam, mit tanít ez az egész? Hogyan válsz jobb emberré ezekkel a tapasztalatokkal? Amikor egy év múlva visszagondolsz erre, akkor mi lesz az, ami miatt hálás leszel, hogy mindezt átélted? Mennyire leszel büszke Önmagadra, amikor (hamarosan) elmondhatod, hogy önerőből, a saját hiteddel meggyógyítottad Magad? Te mit kaptál? Te mit választassz? Egészség vagy betegség? Csak rajtad múlik, és a hited erejében!
Neked sikerülni fog, tudom. Már csak neked kell tudnod!

Szakirodalom:
Kassai Csilla: 5ről 6ra
Lisa Nichols: No matter what!
film: The Secret

SOK SZERETETTEL írtam neked:
Judit

LEONA képe
Nem tudom már kijavítani a helyesírási hibáimat, mert nem
2009. december 05. szombat, 19:31 | LEONA   Előzmény

Nem tudom már kijavítani a helyesírási hibáimat, mert nem bejelentkezve írtam a fenti bejegyzést.... bocsi

Mitől fél a pánikbeteg?
2009. december 05. szombat, 15:03 | Akleden-nedelkA (útkereső)   Előzmény

A látszat az, hogy a haláltól. Mi lehet a valóság? Szerintem mindenkinél más lehet.

Szerintem ez klasszikus tükör gyakorlat. Meglehetősen ánok formában.

A srácnak most ott van a feleség, a család lehetősége, minden, amire vágyott.
Most pedig halálosan fél.

Mitől fél?
Nem a haláltól, az nem fenyegeti.
Ez csak a látszat.

Mi fenyegeti?
Az apaság.

A barátod halálosan retteg.
Mitől?
A családtól.

A család számára nem az álom, hanem a rémálom.
Szerinted mennyire kell ámítania magát ahhoz, hogy a rémálmát az álmának lássa?

az önámítás makacs torokproblémákat okoz.
Szerintem érdemes volna nekiesnie az illúzióvilágának.
Kezdje a szüleivel.
Szerintem érdemes volna elrendezni az anyukájával való kapcsolatát is.
Persze az apjával valót is, különben az apaság gondolata nem töltené el ekkora rémülettel.

Egy ismerősömnek nem kellett hozzá a házasság, elegendő volt, hogy megkérték a kezét. Még gyűrű sem volt, semmi, ez tökéletesen elegendő volt a pánikbetegséghez. Persze jöttek az orvosok, a pszichológus, a pszichiáter, bogyók és kineziológus és akupunktőz, és ez szépen tolta az egészet. Miután a házasság lekerült a napirendről, egyik pillantról a másikra megszűnt a pánikbetegség.
Természetesen ő sem látta az összefüggést a két dolog között.

Üdv:
A-A

A-A
2009. december 05. szombat, 15:48 | Plastikman (útkereső)   Előzmény

Köszönöm, továbbítom a gondolataid.

Plastikman

hajni840203 képe
félelem
2009. december 05. szombat, 21:16 | hajni840203   Előzmény

Ahogyan olvastam a szavaid, egyből egy idézet ugrott be Tolle-tól, ami most pont ide illik :)
"A félelemnek a jelek szerint számos oka lehet: veszteségtől való félelem, kudarctól való félelem, sérüléstől való félelem stb. Ám végső soron valójában minden félelem az ego félelme a haláltól, a megsemmisüléstől."

A vállak mivel kapcsolatosak? Bal váll. "kattog kicsit" és "fáj
2009. december 07. hétfő, 22:39 | Szabó Péter - szabox (útkereső)

A vállak mivel kapcsolatosak? Bal váll. "kattog kicsit" és "fáj kicsit", amikor emelem/hajlítom a kezem.

Szia! A váll a vállalással lehet összefüggésben az én
2009. december 08. kedd, 4:14 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

Szia! A váll a vállalással lehet összefüggésben az én véleményem és saját metapasztalásom szerint. Olyan dolok "cipelése" terhek, amihez vagy nincs kedved, vagy elképzelhető, hogy olyan dolgot vállaltál, ami nem is a Te dolod lenne. Van kedved ahhoz amit bevállaltál? Megtalálod a választ magadban, és eltűnik a fájdalom. A bal oldal a férfi oldal, ha nehezen emeled, akkor párkapcsolati problémára is utalhat, engedd meg magadnak az érzelmeket. Ez mellett számtalan oka lehet persze külső okok is, sport, táplálkozás és egyéb. Ha pszichoszomatikus az ok és tovább csinálod a dolgaid, könnyen megfájdulhat a hátad, ha hátra dobod a problémát, vagy az izületek ha elfojtod a zavaró érzéseket, esetleg a könyököd ha hátráltatva vagy azokban a dolokban amit Te szeretnél, vagy a kezed ha a dolgaidat másképp kezeled mint ami a fejlődésedet szolgálja. Magaddal törődj elsősorban és figyelj, hogy mi az elvárás tőled, és mi az amit Te szeretnél. Szép dolog másokért tenni, kellemes érzés de ez akkor jó is, ha közben magadra és saját vágyaidra is figyelsz. Remélem mielőbb meggyógyulsz. A tanácsaim elsősorban saját tapasztalásból fakadnak, ezért is szóltam hozzá azonnal, mert még csak kicsit érzed a fájdalmat és úgy érzem tudsz seíteni a problémádon.
Szia
Kaktusz

Bal oldal
2009. december 08. kedd, 13:37 | Bochecha   Előzmény

Javítsatok ki, ha tévedek, de mintha a férfiaknál pont fordítva lenne, nőknél a bal oldal a női oldal, míg a férfiaknál a jobb.

Egyébként egyetértek Kaktusszal, az a kérdés, Peti, hogy mit veszel a válladra?! Apukád valami problémáját a saját dolgaid mellé?!

szeretettel: Zsani

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Erről az oldalcseréről még nem hallottam
2009. december 08. kedd, 14:53 | Huszti Sándor -...   Előzmény

Erről az oldalcseréről még nem hallottam, nekem eddig pontosan működött a "jobb oldal=férfi, bal oldal=nő" rendszer.

Oldalcsere
2009. december 08. kedd, 16:32 | Bochecha   Előzmény

Valamiért ez így jött, de nem voltam biztos benne, hogy így is van...

Mindenesetre utánajárok a témának. :)

női baloldal
2009. december 08. kedd, 17:38 | Kassay Noémi   Előzmény

Én is hallottam erről az oldal cseréről, de szerintem maradjunk a női baloldalnál, mert a tapasztalatom alapján ez működik.

Péter! Ha lehet ne cipelj ennyi gondot a válladon,de tudom hogy könnyű ezt mondani.
Noa

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Ne akarj megfelelni!
2009. december 08. kedd, 15:03 | Huszti Sándor -...   Előzmény

Megfelelés lesz az, ami miatt kattog.
Ne akarj még a kicsi dolgokban sem megfelelni!

Persze, könnyű ezt mondani - mondhatnád. De hogyan ne akarj megfelelni?

Nos, a megfelelésnek oka, van, valamit kapsz vagy remélsz cserébe a megfelelésedért. Ha ezt felismered és megadod magadnak, akkor harmonikusan ki tudtál bújni a kényszer alól.

Köszönöm a segítséget Neked is, Zsaninak és Kaktusznak is! :)
2009. december 08. kedd, 15:41 | Szabó Péter - szabox (útkereső)   Előzmény

Köszönöm a segítséget Neked is, Zsaninak és Kaktusznak is! :) Foglalkoztam már korábban ezzel a megfeleléssel korábban, de úgy látszik, koránt sem az okot piszkáltam.

"valamit kapsz vagy remélsz cserébe a megfelelésedért" --> ugye, én is fejlődöm, azért "magasabb" szinteken már finomabb (szerintem) az efféle jelek és nehezebben észrevehető... szerintem (vagy csak kifogás, hogy ne kelljen vele(azzal) foglalkozonom............................................)

Köszönöm mégegyszer!

Szia Sanyi! Én öt éve lettem lisztallergiás ill glutén. Ez egy
2009. december 09. szerda, 22:51 | Névtelen (útkereső)

Szia Sanyi!
Én öt éve lettem lisztallergiás ill glutén. Ez egy elég kemény diéta, amit nagyon szivesen mellőznék,de az orvosok szerint nincs rá gyógymód.De én nem szeretnék életem végéig diétázni, de fogalmam sincs mi lehet a lelki oka ennek a betegségnek.Nagyon szeretném leküzdeni!
üdv Emi

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
A búza = az élet
2009. december 09. szerda, 23:04 | Huszti Sándor -...   Előzmény

A búza = az élet, így annak alkotóelemei is valami módon az életet jelentik, ahhoz kapcsolódnak.

Szerintem azt kellene megvizsgálnod, hogy mi bajod van az élettel? Van-e benned elég életösztön, élni akarás?

Mi az, amit nagyon nem fogadsz el az életben? Mi az, amivel nem tudnál együtt élni, pedig szervesen benne van az életedben?