Kirúgtak - 1001 kérdés...
Kirúgtak. Nem felmondtak, nem elküldtek, kirúgtak. Persze az egóm kiabál, fáj neki, hiszen eddig mindig én mondtam azt, hogy ok, megyek.
Ezeregy kérdés kavarog a fejemben, például: ok, akkor most mi? Persze, megint ego... Szegény teljesen 'készen van', nem tudja, hogy mibe kapaszkodjon, merre induljon.
Azt sem, hogy helyileg hol (Magyarország vagy Anglia?! ), meg azt sem, hogy milyen területen...
Ami tény: a főnökömmel egy ideje nagyon nem jöttünk ki. Nem mondta, hogy mit hogyan szeretne, amikor kérdeztem, hogy van-e valami a munkámmal kapcsolatban, amit mondani szeretne az volt a válasz, hogy minden rendben. Persze a viselkedése egy idő után nem állt ezzel összhangban. Aztán kezdtek eldurvulni a dolgok, és aki keres, az nyilván talál. Elkezdett hibákat keresni a munkámban, meg is találta. Persze az utóbbi időben én sem adtam bele mindent, amikor láttam, hogy hogyan is állunk...
Jó lenne elengedni ezt a görcsölést, hogy akkor most hol, mit, stb, csak szimplán bízni abban, hogy jön, aminek jönnie kell...
Nem agyalni azon, hogy megint 0ról kezdeni mindent, vagy azon, hogy ha hazamegyek, ha nem, akkor is lakás-munkakeresés, hanem csak örülni egy Új Kezdetnek, elfogadni, és csak az ITT ÉS MOST-ban lenni...
Hozzászólások
41 hozzászólásSzia Bochecha, tudom, várni a legnehezebb.
Amikor várunk, akkor talán a jövőben létezünk, talán a múlton merengünk. Agyalunk.
Tudom, hogy tudod, hogy tudom, hogy nagyon rossz.
Miért írom le mégis? Azért, mert nem a nulláról indulás ami érdekes, hanem hogy belőled mit hoz ki a várakozás. Nem a szép tervek és álmok az érdekesek, hanem hogy én (vagy te) gondolatban hol járok, miközben éppen nem a jelenben és nem a mostban vagyok.
A bizalom állapota az, amikor a felszínen, az agyunkkal (ami csak a mosban nem tud lenni, ellenben a múlton rágódni és a jövőn töprengeni imád) nem akarjuk befolyásolni, amik vagyunk.
Én jó érzéssel vettem tudomásul, hogy amikor megérezted, már menned kell, akkor minden szinten elfogadtad - hiszen nem adtad szívedet a munkához, és volt mit megtalálnia. Tehát elfogadtad ezt a MOST-ot.
Ilyenkor - szerintem - jó megállni. Pihenni. Meditálni. Olvasni. Nagyon elfoglalni az agyat, vagy nagyon megállítani (ami ugyanaz, ha Osho gondolatait követjük) De készenlétben lenni, bármi is felmerül. Akár itt, akár ott, akármilyen területen.
Várakozás ez? Igen, de egy jó kihasználása a várakozásnak.
Bizalmat kívánok - ÖnönMagadban.
Emese
www.chineitsang.leviter.net
Jó volt olvasni a hozzászólásodat. MOST. :)
Olyan van, hogy egyszerre a múltban és jövőben is vagyok a MOST helyett?! Naná. :)
Tudom, igen, most nincs meg a bizalom. De miért?! :)
Amikor eljöttem otthonról, majdnem mindent feladtam, tök kényelmes életem volt, de azt éreztem, hogy mennem kell. Akkor abszolút megvolt a bizalom. Ott álltam a sziklán, kitártam a karjaimat, és ugrottam. Tudtam, hogy SEMMI bajom nem lehet. Azóta mondjuk tapasztaltam egy-két 'durva' dolgot, lehet, hogy ezért tűnt el a bizalom?!
De hát ha rendben vagyok magammal, akkor bármi történjék, megmarad a bizalom, mert az belőlem fakad, és független minden külső dologtól, nem?! Akkor bennem mi változott azóta ott bent? Az utóbbi időszak tapasztalatain kívül?! (kicsit sok a kérdés... :))) )
Amint egy kicsit lenyugszik a küzdő egóm, tuti, hogy nekiülök meditálni, és 'rendet csinálok'. De most nem megy. Még. De hamarosan... :)
szeretettel: Zsani/Bochecha
"Olyan gond nincs, mely ne hozna kezében ajándékokat."
Amikor benne vagyunk, lehet csak a gondot látjuk. Az ajándékokra majd utólag vetődik a fény. :)
Végre valami nagy vigyor terült el az arcomon. :)))
Na igen, néha hiába tudod, hogy minden rendben lesz, azért lehet hogy átmenetileg nem látsz tovább az orrodnál... :)
szeretettel: Zsani/ Bochecha
Lehet hogy az elöttem szólónak is igaza van,azt gondolom hogy egy ilyen helyzetre a megoldást mindenkinek a vérmérséklete szerint kell megtalálni.
Amikor a fent említett érzések kavarogtak bennem,a természetböl vettem az ihletet.Szerintem a legnehezebb amikor a vihar várat magára.Olyankor érezni a feszültséget a levegöben ami egyre tovább tart annál nyomasztóbb.Amikor végre megérkezik a vihar legalább történik valami!Belemrülök.Àtérzem.Együtt tombolok vele belülröl,hiszen beleviszem a viharba a ,,saját viharomat" belemrülök a saját érzéseimbe,hagyva had tomboljon.Aztán átélem a vihar utáni békét,frisseséget a megújlást....
Aztán ezt az egészet megvalósítom!
Amikor megvalósítottam a ,,viharomat"ennek eredményeként 3-szor lettem kirugva:))De ugy látszik mégis itt kell lennem!;)(Akkoriban írtam is erröl az önmagvalósitásban.)
A sors gondoskodik rólad hogy a helyedre kerülj.Akár görcsölsz akár nem!
Persze változtatni,költözni sosem könnyü de a vonzás törvénye szerint ugyis olyan hely lesz a következö állomás ami közös veled.Vagy ahol dolgod van....Vagy mindkettö!;)))Akkor miért is lenne ok az aggodalomra?
Ezek az utolsó felismerések akkor fogalmazódtak meg bennem amikor elképzeltem hogy tovább lépek.Megszolalt a vészcsengö:Mi van ha rosszabb munkahelyet találok?Nos akkor ugrott ez be:Olyat fogok bevonzani amilyen én magam vagyok.Ugyhogy nincs félnivalóm!;)
Ez csak az én módszerem volt.Nem akarok senkit befolyásolni ezzel,az hogy melyik tanácsot érzed magadénak az a Te döntésed!
Sok Szeretettel:Erika
Egyrészt igen, vihar előtti csend... ezt meg kellene tanulnom befogadni...
Köszönöm a gondolataidat, segítettek tisztábban látni. Meg könnyebben el/befogadni azt, ami jön...
A másik fele: esett ma. Nem kicsit. Felhőszakadás és szél (wind of change... :) ), sikerült ráhangolódnom. Most, hogy vége, nyugalom, és tisztaság.
Még a végén sikerül kicsit lehalkítani az egomat és befogadni, ami jön...
Köszönöm Neked is!!!
szeretettel: Zsani
itt egy ajándék csak Neked, csak most:
a legjobb alkalom, hogy megtapasztald mi az a határtalan Lét :)
Ne az előző medin próbálkoz, hanem ülj le, és csak Figyeld mi lobog benned! Csak Figyelj, menj bele az érzésbe, ne agyalj, mi lesz, csak arra figyelj, mit érzel. Most átélheted a határtalan Énedet :)
Szeretettel: Anita :)
Még kicsit össze-visszaság van, de ha jön egy nyugodtabb pillanat, akkor mélylevegőmedi! :)
ui: Megkérdezzem a British Museumban, hogy kölcsönadnák-e a kristálykoponyát?
Elvinném a szembesülésre :)
ölelés! :)
Zsani
Tegnap olvastam egy könyvben egy szót és a jelenztését. Ez pedig a katasztrófa! Asszem a katastrophos vagy valami ilyesmi görög szóbol ered, ami pedig fordulópontot jelent!
Szal, én is csak csatlakozni tudok az előtte, szólokhoz! :) Én most igaz nincs főnököm, de az utóbbi pár napban bejött pár dolog, ami miatt egyszerűen álltam feltartott tenyérrel és felfelé néztem... eszembe jutott, hogy ennek így kell lennie, ahogy alakulnak a dolgaim.. egó lázadozott, aztán már csak vigyorogtam és kész! :)
Anno egy kedves ismerősöm a következőket mondta nekem. Lehet nem tudom pontosan idézni:
- A felhők felett mindig ragyog a nap!
- Hajnal előtt legsötétebb az éjszaka!
Sejted, ki mondta? ;) :)
Köszönöm!!!!
Most már én is elkezdtem vigyorogni végre.
Sejtésem sincs, kire gondolsz, de elég optimista lehet! :)
Ezt hívják touché-nak a vívásban, ha nem tévedek. :D
szeretettel: Zsani
ui: Neked is jó fordulást!!!
Én is adnék pár jó tanácsot, mert nem szeretnék kimaradni a sorból. Viszont én teljesen más véleményen vagyok, mint az előttem szólók.
Szerintem ilyenkor semmiképpen nem szabad erőltetni az "ITT és MOST" állapotát. Ezt hagyd meg a lelkileg nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb időkre!
A mondás is azt javasolja, hogy ami nem megy, azt ne erőltessük!
Igenis merülj bele a negatív, dühös, lázongó, sértődött érzéseidbe, hiszen ez egy ritka alkalom, hogy igazán mélyen megismerd és tudatosan feldolgozd ezek gyökereit!
Egy soha vissza nem térő alkalom, amikor találkozhatsz a legmélyebb tudatlan beidegződéseiddel, és közben nem kell magadat áltatnod a spirituálisan kifejlesztett egód mutogatásával.
Fogsz találni mindenféle mocskot, félelmet, fájdalmat, szenvedést, haragot, agressziót, gyermeki játszmát és fájó emlékeket, amelyek csak arra várnak, hogy dolgozz velük úgy, ahogyan azt eddig a békés időkben gyakorolgattad.
Most kell ezekkel foglalkozni, nem akkor, amikor a vihar már elült. Akkor már nagyon nehéz, szinte lehetetlen ilyen mélyen felhánytorgatnod magadat, ezért azt javaslom, engedd sodorni magad, sőt, igyekezz minél mélyebben befelé!
Használd a meditációt, tarts meg egy szemernyi tudatos figyelmet, hogy legyen egy éber megfigyelő részed is, a többit meg engedd, hogy elragadja a belső pokol!
Remélem, még időben szólok, még nem altattad el magad!
Hát, még maradt bennem negatív érzés, úgyhogy lesz honnan elindulni. :)
Nagyon örülök, hogy ezeket leírtad, mert éreztem, hogy a félelmeimmel/ lelki szemeteimmel is kellene most dolgoznom, csak valahogy átsiklottam efelett.
Na jó, hadd szabaduljon el a pokol, aztán jelentkezem, ha túl vagyok rajta! :)
szeretettel: Zsani
Megpróbáltam megcsinálni, előjöttek olyan félelmek, amiktől teljes pánikhangulat, beleremegtem, minden, ami 'kell'. DE: Valahogy mégsem sikerült teljesen belemennem, teljesen átadnom magam ezeknek,mert egy hang legbelül halkan azt suttogta, hogy minden rendben lesz...
szeretettel: Zsani
Szia Zsani!
Hallgass a megérzéseidre. Sanyinak ez a gyarkorlata szuper és sok mocsokot takarit fel. Vannak azonban olyanok, akik inkább arra hajlamosak, hogy azonnal átéljék a katasztrófát és azonnal a feneketlen semmiben érzik magukat. Nos, nekem az a tapasztalatom, hogy ilyenkor nem mindig az vezet eredményre - az adott cél szempontjából - hogy ilyenkor még és még és még mélyebbre megyünk.
Én pl. kifejezetten ezek közé tartozom és azt vettem észre, hogy én attól kerülök zsákutcába, hogy mindjárt és kivétel nélkül azt csinálom, ami Sanyi által javasolt meditációban van. Mert szükség van a másik "irányra" is, bár nem vagyok egyáltalán hive az un. pozitiv, teremtő gondolkozásnak. Szóval, szerintem valahol az egyensúly a jó és főleg az amit magadénak érzel.
Több utitárs arról számolt itt be,hogy ők felszabadulást éreztek, élvezték a felhőtlen pihenést és csak amikor már égett a bankszámlájuk akkor ébredtek fel. Én azonnal küzdésbe kezdtem, tanultam, meditáltam, kerestem magamat, küzdöttem. Nagyon sokáig nem jutottam sehova a munka területén, igy aztán kényszerből jött a pihenő fázis. Lehet, hogy ez a kettő nem működik egymás nélkül.......
Sok sikert neked!
Puszi
Hédi
p.s. a múltkor emlitetted, hogy nem tudod hol keress munkát. Magam részéről csak annyit, hogy én sokáig éltem Németországban. Válás okán én is válaszút előtt álltam. A mai napig egyetlen olyan tettem volt amit megbántam, hogy hazajöttem.....
Neked is köszönöm a hozzászólást!
Igyekszem kitakarítani a 'szemetet', és közben elfogadni, hogy valamiért ez történt, valamire tanít ez az egész. Nem áll szándékomban lógatni a lábam, takarítok, és közben nézelődök, és próbálom kitalálni, hogy mit-hol anélkül, hogy 'túlagyalnám' a dolgot.
Nos, első körben az jött, hogy nem szeretnék hazamenni, másodikban az, hogy lehet, hogy mégis.
Ugye, megvan az oka, hogy eljöttem. Egyrészt volt ebben egy jó nagy adag menekülés, másrészt meg a 'budapesti valóságot' egyre nehezebben viseltem.
Szóval eljöttem... Most olyan érzésem van, hogy tényleg bármi lehet, nyitva van még mindkét kapu- maximum két hétig. Ha addig nem találok itt semmit, amíg hazamegyek, akkor valószínűleg nem fogok visszajönni. Hogy miért? Pénz...
Májusban, amikor leléptem otthonról, akkor Spanyolország volt a célpont, tenger, napsütés. Szeptemberig ott éltem. Otthon viszonylag jól kerestem, volt miből elindulni. Azt viszont nagyon elbénáztam, hogy túl sokáig ott maradtam. Nem találtam semmi munkát, feléltem az összes pénzemet, sőt, kölcsön kellett kérnem.
Aztán jött ez a lehetőség, és akkor végre beláttam, hogy onnan le kellene lépnem. Repjegyvásárláskor 2 opció volt, haza, vagy nem haza. Ha akkor haza kellett volna mennem, akkor nem is tudom, mi lett volna...
Képtelen lettem volna rá.
Szóval itt nagyon kevés a pénz, viszont kaja-szállás megoldva. Az lett volna a terv. hogy egy darabig elvagyok itt, amíg valamennyi pénzt félre tudok tenni, és átcuccolok Londonba, ahol vannak barátaim, és sokkal több a munkalehetőség, mint itt az Isten háta mögött.
Csak hát nem így alakult...
Szóval szívem szerint abban a két hétben lerendezném az otthoni dolgaimat, ami elől elfutottam, és visszajönnék Londonba.
De most már talán közelebb vagyok annak az elfogadásához, hogy maradok, ha úgy kell, hogy legyen...
Köszönöm mégegyszer! :)
Puszi!
Zsani
... felvennéd a telefont, felhívnál egy barátod és Most elmennél Londonba, mint tervezted? Kezdteben, ha már ott vagy, bármit elvállalhatsz (akár újságozást) , hogy lassacskán keres annyit, hogy megélj, albid legyen stb addig is, amíg "másra kell támaszkodnod".
Tudsz-e segítséget kérni, vagy marad a büszkeség? Megteszel-e mindent, vagy félelmeid/elvárásaid/elképzeléseid szorítanak a markukban?
Upsz, ez nem tudom, hogy jött, de nagyon le kellett írnom.
Lehet, hogy önmagadnak kovácsoltad/teremtetted a dolgot, hogy végre lépj? Elvégre ez volt a terv.
hm... nem tudom.
Ölellek,
Anita:)
mit tennél itthon, ugyanilyen helyzetben?
Ha hazajönnél, nem újabb menekülés lenne?
Vállvonás: én próbáltam?
Valóban ledőlt a fal?
Vagy ragaszkodsz még belül a régi rosszhoz?
ENGEDD el a kényszert. Ne keress választ a miértekre, ne kergess magyarázatokat.
Enged el a tehetetlenség okozta Mérged. Mit érzel magadban kevesebbnek? Mit hiányolsz magadból?
Megéled őszintén amit érzel?
Próbálod, vagy teszed is? Kapkodsz, vagy tétovázol?
Még ezek jöttek...
nem tudom, mit adhat, remélem Neked lejön ebből valami ...
Ölellek, Anita
Köszönöm ismét!!! :)
Igen, ragaszkodom a régi szutykokhoz. Most megint felkavarodott a 'trutyi', most nagyon rossz. Vagyis már nem annyira, miután kitomboltam magam az erdőben, és utána csináltam némi elengedés-gyakorlatot is. De még van mivel 'elütnöm' az időt... :)
Nagyon komolyan beletrafáltál, abszolút átjött minden, amit írtál.
Az előzőre annyi, hogy most egyszerűen nem tehetem meg, hogy lelépek, mert azzal itt megállna az élet a hátralévő két hétben. Ez nem magyarázkodás, ez tényleg így van. Ha nem így lenne, már nem lennék itt. :)
Most nem tudok sokkal többet hozzáfűzni, majd ha tisztulnak a dolgok...
ui: Megcsináltam a medit, amit mondtál. Az sem véletlenül most jött be. :)
Szerintem az most kell a takarítós-elengedős projekt mellé. Egyszerűen HATÁRTALAN béke honolt bennem, és a bizonyosság, hogy a HATÁRTALANSÁG az igazi természetem (meg ugye ez Mindenkire vonatkozik...)
Ezért is hála!
nagy ölelés! Zsani
Volt régen egy álmom, mikor kitőrtem, hogy elegem van. Akkor kaptam ezt: Isten csak annyit mér ránk, amit még megtudunk oldani.
Neked is menni fog!!
Kitartás!
Tudom, hogy nem magyarázkodsz, ez nem is a Te stílusod. :)
Ölellek,
még mindig itt van a vállam is :)
Anita
Megint ráéreztél. Ugyanezen végigmentem ma. :)
De azt hiszem, kezdem 'megrázni magam'. Most már erősebb a belső hang, hogy nem lesz semmi baj.
Köszi, hogy bevállalod! ;)
szeretettel: Zsani
dobj ki , vagy ajándékozz el mindent, amire nincs szüséged :)
ölellek Anita
rohanok dolgozni :)
pussz
Tudod mi történt Bochecha????
Lebontottál egy falat!
Nagyon nagy Vagy amiért egy ilyen fájdalmas helyzetet a nyilvánosságra hoztál!Ráadásul éppen amikor benne vagy!
Öszintén gratulálok!:Erika
Annyira erősen jött az érzés, hogy ezt ki kell írnom magamból, hogy magától értetődő volt... :)
Egy fallal kevesebb, jupí. :)
Köszönöm a soraidat, jól estek!
szeretettel: Zsani
Szia Zsani!
Amikor én váltam munkanélkülivé (bár az saját akaratomból történt) eleinte nagyon örültem a nagy szabadságomnak. Aztán ahogy már nem úgy alakultak a dolgok, ahogy én szerettem volna (nem találtam állást, a pénzem rohamosan fogyott, a hitel ott volt a nyakamon) eluralkodott rajtam a keserűség. Aztán a meditációkban megéltem a lehető legrosszabbat, hogy mindenem (köztük a legféltettebb kincsem, a gyerekem) is elveszik.. Tehát szerintem ilyenkor még jobban bele kell menni a negatív dolgok átélésébe, mégpedig a végletekig.. Ebből lehet igazán tanulni. Hiszen ha egy negatív helyzetbe kerülsz, abból lehet a legtöbbet tanulni, és akkor tudsz fejlődni. De persze ehhez tenni kell és szerintem se az ITT és MOST-ban élni, és elfogadni azt, amit kaptál. Nekem ez segített.. Ahogy ezeket feldolgoztam a meditációkban, utána nem sokkal lett is állásom:).
Úgyhogy mindent bele, ne félj a rossztól, az is része az életnek!!!:)
Orsi
Neked is köszönöm a hozzászólást és a tanácsot. Ezzel a projekttel azt hiszem, elleszek egy darabig, de tényleg gatyába kell ráznom a dolgokat, feldolgozni a régi ilyen jellegű traumákat stb.
Na, megyek is!
szeretettel: Zsani
.... nem vagy egyedül, szeretünk, írj, ha bármi van, amin segítsünk átlendülni
ölellek
Anita :)
Tudom, és érzem!
köszönöm!!!! :)
puszi:Zsani
Kedves Zsani!
Én sem bírom ki, hogy ne szóljak hozzá a témához, hiszen igen érintett voltam benne én is.
Júniusban engem is kirúgtak (a cég beszüntette a működését). Akkor örültem, hogy végre azt csinálhatom amit akarok: sokat meditálok, és a gyerekeimmel leszek. Végig nyaraltam, "lazsáltam" az egész nyarat, és az ősz felét. Ja, és meditáltam rengeteget, tártam fel önmagam működését.
Mikor kirúgtak, (dirrekt ezt a szót használtam, hogy mélyebben megérintsen a lényeg) ennek ellenére rosszul érzetem magam. Nagyon sok negatív érzés tört fel bennem, amiket hagytam, hogy előjöjjenek, és amennyire képes voltam rá, beengedtem magamban, megéltem őket.
Majd kb. 6 hete elkezdtem munkát keresni, mert a pénzem elfogyott.:(
És sorra jöttek a visszautasítások. Majd egy nap, rápillantva a bankszámlámra, rám tört az érzés kínzóan és maróan, hogy vége. Itt a vég. "Nincstelen vagyok", innentől kezdve nem tudok költeni semmire, nem tudom fizetni a számlákat stb. De ezt az iszonyú érzést olyan mélyen megéltem, és hagytam hogy hasson rám, hogy én belül tényleg megéltem a hajléktalanságot. 1 hétig tartott ez a pokol. A poklok pokla. Majd egyszercsak spontán módon sikerült elengednem mindezt, és átadtam magam a "sorsnak".
Pont egy hét telt el azóta, amikor is, ahova szerettem volna menni dolgozni, FELVETTEK.:))))
Azt gondolom szükséges volt ezeket a poklokat megélnem belül. Sokkal gazdagabb lettem általa, olyan, mintha tényleg hajléktalan lettem volna, mintha plusz egy életem lett volna annak minden megtapasztalásával.
Azt gondolom, megéltem azt, amiért az élet ezt osztotta nekem, kihasználtam a magam belső építésére. De ami negatív érzés, gondolat jött, azt hagytam, hogy hasson rám, megéltem amennyire telt tőlem.
Üdvözlettel:
Neked is nagyon köszönöm, hogy megosztottad a tapasztalataidat.
Menni fog ez, most már tudom!!! (Tegnap még nem így láttam... :) )
Nagyon szépen köszönöm Mindenkinek, aki hozzászólt a témához, és hozzásegített, hogy elkezdjek 'látni a káoszban'!
Majd ha vége a 'poklomnak', megosztom Veletek, hogy mire jutottam.
Szeretettel: Zsani
Hajrá Zsani!
Én már nem igazán tudok mit hozzátenni az előző hozzászólókhoz. Olyan emberektől kaptál válaszokat, akik megjárták ezt a fajta "poklot" én konkrétan ebbe a helyzetben még nem voltam. De a pénztelenség félelmét én is hasonlóan dolgoztam fel, mint Editke és Orsi. Nekem is bejött. Én nagyon tudtam parázni, ha már fogyatkozóban volt a pénzem, bár közel sem voltam, mégcsak a csőd közelében sem. Mélyen átéltem a félt szituációt és ezzel ki is oldottam ezt a félelmem. Előfordul, hogy hébe-hóba megjelenik ez a típusú félelmem, de akkor gyorsan ráfigyelek, belemegyek , átélem és huss! Jó időre megint megszabadulok tőle. És ami a legtutibb, hogy a félelem kioldásával az élet sem hozza a pénztelen, csődös helyzeteket!
Igazán újat nem tudtam, neked mondani, de jelezni akartam én is hogy Veled vagyok, vagy valami ilyesmi...:-)
Ölellek: Kriszta