Tökéletlenül már tökéletes? (Ji King) | Önmegvalósítás.hu

Tökéletlenül már tökéletes? (Ji King)

image008.gif

A Ji Kingről tanít egyik fordítója. Még csak 2 órán voltam, de már hegyeket mozgatott meg bennem.
A kezdetről és a végről van szó, illetve ezek összemosódásáról, és a vég, mint tökéletesség előtti utolsó (-előtti) lépcsőfokról.

A Ji King hexagrammákból áll. Hat vonalka egymás fölött: teljes, vagy megszakított. Illetve ezek variációi: 64 db. Értelmezésük, jelentésük, ...a minden. Ezek a vonalkák lentről felfelé haladva fejlődési szinteket is jelképeznek. És meglepő módon, nem a legfelső vonal a Tökéletes harmóniáé! Ott mindig harc van, káosz, háború, katasztrófa... Sőt, a 63. hexagram a tökéletes, kiegyensúlyozott állapot, az utolsó ennek a fordítottja... nem furcsa ez?

Karátson tanár úr a festményhez hasonlította... mikor már mindegy mit akarsz hozzátenni, rosszabb lesz. Pedig a tökéletességre törekedtél, a helyzet viszont az, hogy tökéletlenül már tökéletes.
Van egy mondás, miszerint az különbözteti meg az amatőrt a művésztől, hogy a művész tudja mikor kell "abbahagyni" egy képet. Azt tudja mondani "most kész". Tehát nem csinálja túl... képes otthagyni, megállni az 5. vonalon.

...de mi a helyzet az élettel? Vajon mit akar ez sugallani a spirituális fejlődésben? A legfelső vonal versei, jelentései mindig visszautalnak a kezdetre, a legelejére, a körforgásra... számomra ez az újjászületést, az Élet öröklétét jelenti... de mégis mi az a káosz ott a "csúcspont" helyett?

Beküldte: | 2009. okt. 18. vasárnap - 20:24

Hozzászólások

20 hozzászólás
Kirsikka képe
szakértők és keresők
2009. október 18. vasárnap, 20:26 | Kirsikka

Következő órán lehet választ kapok, de a Ti véleményetek is érdekel... talán még jobban, mint a szakértői válasz :)

Most
2009. október 18. vasárnap, 23:51 | Karmatörlő (útkereső)   Előzmény

Állítás:
Tökéletes=Most=Elfogadás

Bizonyítás:
A dolgok olyanok, amilyenek (most), és
ez így van jól (elfogadás), ha
másként kellene lennie, másként volna (vagyis így tökéletes, ahogy van).

Ebből következően tökéletes jelentése semmi más, mint a most.

Mit szólsz?

köszönöm
2009. október 19. hétfő, 13:20 | kirsikka-out (útkereső)   Előzmény

köszönöm, valóban elég tiszta és logikus levezetés... oké, hogy minden már eleve tökéletes.

a fejlődés végső (utolsó) szakaszában kitörő őrületről nem írtál... vagy "egyszerűen" azt is így kell elfogadni és kész?

Nincs kivétel
2009. október 19. hétfő, 15:10 | Karmatörlő (útkereső)   Előzmény

Nekem a tökéleteségről a filozófikus olvasmányokból ez a végtelenül egyszerű képlet alakult ki.
Szerinem nincs kivétel, minden helyzetre ugyanazok a szabályok vonatkoznak.

Csak a most létezik, semmi más. Ahogyan a mosthoz viszonyulsz, ahogy a most pillanatát megéled, csak az létezik, semmi más.

A múlt csak annyiban létezik, amennyiben most ebben a pillanatban megéled.
A jövő csak annyiban létezik, amennyit most ebben a pillanatban megélsz belőle.

Amikor minősíted a mostod, azzal meg is alapozod a jövőd, mert az jön vissza hozzád, ahogyan most érzed magad.

Mi van, ha a most tökéletes?
Elmúlik.

Mi van, ha a most tökéletlen?
Elmúlik.

Mi van, ha a most őrületes?
Elmúlik.

Mi lesz, ha a most számodra tökéletes?
Bevonzod a tökéletességet.

Mi lesz, ha a most számodra tökéletlen?
Bevonzod a tökéletlenséget.

Mi lesz, ha most számodra őrületes?
Bevonzod az őrületet.

Ezért javasolnám, hogy ha tudod, akkor éld meg a mostod tökéletesként.
Ha a tökéletesség a most jelzője, és ha a mostot tökéletesként éled meg, a tökéletességhez tartozó implicit elképzeléseid vonzod be a jövődbe, a megélhető jövődbe.
Ha a tökéletességhez számodra taszító elképzelések csatlakoznak, mint például beképzeltség, elszálltság, fennhéjázás, pofátlanság, e világtól elrugaszkodott, az elérhetetlen stb, stb., akkor keress magadnak másik jelzőt a mára.

Például, ha a mostot kreativitásként éled meg, akkor a kreativitáshoz kapcsolódó elképzeléseid vonzod be a jövődbe is. Ha a kreativitás azt jelenti, hogy élvezettel, játékosan, könnyedén élsz és oldod meg minden helyzeted leckéjét, akkor érdemesebb a mostot kreatívként megélni. Akkor a tökéletes jelzőt haszáld másra.

Ha nem a mostban élsz, hanem a múlt miatt bánkódsz vagy a jövő miatt aggódsz, akkor most a bánkódást és az aggodalmat éled meg. Mi van, ha romantikázol és a múlt valamelyik eseményét éled át kiszínezve újból? Akkor az ábrándozást, menekülést, a jelennel való elégedetlenséged éled és annak az energiájával ágyazol meg a jövődnek is.

Kirsikka képe
"follyá má gyorsabban"
2009. október 23. péntek, 11:26 | Kirsikka   Előzmény

Tegnap egy reflexológus barátnőm megállapította, hogy oké, hogy nagyjából tudom mit kell tennem, meg mi vezetett ide, de legyek megértőbb és türelmesebb magamhoz...

Anthony De Mello: A szív ébredése c. könyvének utolsó mondata ez:
A folyó ezt mondta a keresőnek:
- Miért kell a megvilágosodás miatt izgulni? Bármerre is kanyarodom, mégis mindig hazafelé tartok.

Nos, volt már, hogy észrevettem, kanalazom a folyót, hogy "follyámágyorsabban", hát most is ide lyukadtam ki :) köszönöm a segítséget, Karmatörlő!

Szívesen!
2009. október 26. hétfő, 12:31 | Karmatörlő (útkereső)   Előzmény

Lehet olyan is, hogy a folyóról felszállsz és onnan már repülsz, olyan sebességgel, amilyennek csak akarsz.
Minden lehetséges.

:)

Az utolsó mondatra reagálnék.A többi magáért beszél. A
2009. október 23. péntek, 16:42 | Névtelen Úá (útkereső)

Az utolsó mondatra reagálnék.A többi magáért beszél.

A legfelső terület a " transzcendens " világa ,-nekünk
embereknek itt a megtestesült létformában - különböző
irányzatokban fedezhető fel.

A kínai filozófiai irányzat nem hisz Istenben .
Nem hisz egy magasabb ,ezt a földi életet szeretetből
létrehozott Teremtőben...

Ők a világot
a taoista filozófia ,az ősi kínai számmisztika segítségével írják le.
A világ keletkezése nekik nem a teremtésben nyilvánult meg.

A világot őskáoszból eredezteti , melyből a világ
saját szabályainak megfelelően , önmagától alakult ki és érte el
a mai egyensúlyi helyzetét.

Vagyis nekik az őskáosz az ( Isten ) ha úgy vesszük.
Mi keresztények erre mondjuk , hogy a semmiből
nem lesz semmi.

Tagadhatatlan , hogy az a forma melyet ők kaptak , ismerhettek meg,
mind az emberi test , mind a természet működését illetően
magával ragadó és tényleg nagyon szép és hasznosítható ! ! !

Mitöbb már bemérték az energiaáramlások helyeit is ..stb..
tehát amit ők tapasztalati úton sok ezer évvel ezelőtt megértettek
és egy egész , teljes gyógyító rendszerbe foglaltak,
az ma már nekünk is nyilvánvaló ( a gyógyításra értem és
azokra akik ebbe belemélyedtek )

Ha áttérünk a transzcendencia oldalára és itt már benne
vannak azok az emberi szenvedések is ,amelyekre per
pillanat nincs válaszunk , ezen a ponton ők azt tanítják,
hogy minnél jobban belesímulsz az útba ( tao ) annál inkább
elkerülheted a szenvedést...vagyis megmaradhatsz az
egyensúlyi állapotodban.

Ők az egyensúly nagymesterei ez tény ! ! !
de mint tudjuk ez is csak egy része az Egésznek..
egy törvényszerűsége az emberi létnek...

A káosz ezért van legfelül , mert nekik , mivel nem ismerik Istent , Isten
helyén káosz van...

Ők a természet változásáig jutottak el , ezt egy útnak ( tao ) veszik mely mindíg halad
tovább(a maga természetének megfelelően ), ezt tiszteletben tartják ,
ebbe ők a legjobban szerettek volna belesímulni..., hogy egyensúlyba
maradhassanak és jó, boldog életet tudjanak élni.

Mára már őket is befolyásolta az új kor ideológiailag is ...
, bár a taoizmust nem vetik el ma sem,
sőt erre akarják építeni a jövőjüket is.
Ebben különböztek az összes szocialista országtól .
Nekik engedték megtartani a toizmust, mert nem láttak nagy veszélyt,
mivel nem volt sok Isten hívő köztük.

Nyugaton pedig még kínai gyógyítást is tanítanak már egyetemi szinten
( Németország ).

Szerettel Úá

Kirsikka képe
magáért beszél
2009. október 23. péntek, 17:29 | Kirsikka   Előzmény

Kedves Úá, csak az utolsó mondatra reagálnék, a többit inkább hagyjuk: nem csak Németországban.

Én mem azt írtam, hogy csak Németországban. Úgy tudom ott van a
2009. október 23. péntek, 19:01 | Névtelen Úá (útkereső)   Előzmény

Én mem azt írtam, hogy csak Németországban.
Úgy tudom ott van a legnagyobb oktatása Európában,
5éves Egyetemi ....

Azért írtam , hogy magáért beszél , mert az úgy van ahogyan írod.
Nem negatív kicsengést akartam elérni.
Sajnálom , ha a negatívnak érezted.

Azt nem írtad oda , hogy nem mindenki szólhat hozzá....

Baráti szeretettel: úá

Kirsikka képe
oké (úá)
2009. október 23. péntek, 20:04 | Kirsikka   Előzmény

Igazad van, nemrég beszélgettem egy mélyen vallásos barátnőmmel, aki első blikkre lebálványimádózta a buddhistákat, anélkül hogy bármit tudott volna a buddhizmusról. Hasonló érzést váltott ki belőlem az írásod: Azt éreztem ki belőle, hogy "a kínai tanokat nem kell komolyan venni, nem tudhatják, mert nem hisznek Istenben", ezért írtam, hogy hagyjuk.

Általában az írásaidból azt veszem ki, hogy egy buborékban élsz (egyház) és onnan magyarázod boldogan-lelkesen hogy bentről hogy néz ki ami kint van, nekünk, akik kint vagyunk...
Anthony De Mello könyveit ajánlom szeretettel :) (bár XVI. Benedek nem ajánlja -pont a másvallásúak megértése-elfogadása, egyenrangúként emlegetése miatt- szerintem)

Magyarország: a napokban olvastam, nem kis örömmel, hogy már Pesten is tanítanak az orvosi egyetemen kínai gyógyászatot!:))

Béke!

Igyekeztem belemerülni más vallásokba , illetve az utam úgy vitt
2009. október 25. vasárnap, 18:04 | Névtelen Úá (útkereső)   Előzmény

Igyekeztem belemerülni más vallásokba , illetve az utam
úgy vitt, hogy meg KELLET ismerjem őket, mivel a nagy
-ma is elismert-természetes komplex gyógymódok mögött
egy , egy kultúra van , mely mindegyik leírja a világot a saját
" hagyományai "szerint.E nélkül nem érthető a gyógyításhoz
való hozzáállásuk sem.

Az európai orvoslás elmarad az összes többi mögött...materialista
megközelítése miatt,s mert az embert sajnos nem tiszteli,viszont
Istenként tiszeteli a tudást, amit az egyetemen megszerez.
Ez végzetes tévedése ennek a kultúrának.

A homeopátia sem nyerhetett teret, holisztikus megközelítése miatt,
pedig európai gyógymód...

A kínai orvoslás engem is lenyűgözött, mert alázatos az emberi testtel
szemben , bár nem olyan gyengéd mint a homeopátia.Tudja tisztelni
ezt a világot...( bár erről megoszlanak a környezetvédők véleményei ,de ez
már egy másik világ , mint ahonnan ők is elindultak )
Merre visz az útjuk azt nem tudni , de nem tagadták meg a hagyományaikat,
mint írtam nem láttak bennük akkora veszélyt, mint a keresztényekben
Sztálinék ezért kevesebb vértanút gyártottak arra is ...
Ott is kiírtottak egy réteget , főleg az értelmiségit... tanárok , orvosok...

Mi keresztények nem nézhetünk le senkit , mert egyenlőre nincs sok dicsekedni
vakónk, viszont Istennel mindíg dicsekedhetünk, főleg mi akik a saját
életünkben is megtapasztaltuk hatalmát és főleg irgalmát...

Szerintem nem a tanokat kell " komolyan " venni ebbe a teremtett világba,
hanem az embert,akit Isten felruházott a maga hasonlatosságával és
neki adta ezt az élő bolygót , hogy az Ő törvényei szerint tegye bele azt
amit csak az ember képes beletenni .. a munkáját , a tudását azért , hogy
Istent ezzel is dicsőítse.

Isten titka , Örök útján mely kultúra hova tart , mi lesz vele...

Egy biztos az ember gőgjét végérvényesen megtöri....

Be kell lássa az ember mennyi is valójában...teremtőjével szemben...

Kedves ahogyan írod , hogy buborékban élek . igen így is lehet mondani..
Valóban, én már hazaértem.

De mint írtam tanulhatok tőletek mást, mint eddig és hiszem , hogy
az én látásmódom bővítheti a tiéteket...

Ennyi.A szeretet pedig növekszik mert ez a törvényszerűsége...

ÚÁ

OK/2 A tudósok a világ keletkezéséről ma sem tudnak
2009. október 25. vasárnap, 18:38 | Névtelen Úá (útkereső)   Előzmény

OK/2

A tudósok a világ keletkezéséről ma sem tudnak egyértelműen semmit.
Azt viszont hiszik , hogy egyszer megtudják.
Az egyik fele a nagy bumm-al írja le, de mi erre mondjuk,hogy olyan nincs
hogy ennyire harmónikus és tökéletes élet a "semmiből " lesz.
Mert egyszerűen matek 0+0=0

Az ajurvéda is leirja esszenciákból, egészen finom részek "besűrüsödésével "
ami nálunk a megtestesülés, de nekem nehéz volt nagyon mert kb
2 hét után sem bírtam megbírkózni vele, mivel már x tudati szint
megvolt, de ember még sehol...

Nem egyszerű...eddig sem volt egyszerű, meg most sem egyszerű,
mivel senki volt ott , ezért ez mindenhol a hit kategóriába
megy át...

Az ökumené felé kell haladnunk , hogy egy fele tudjunk menni és
közös , minden embert érintő igazságokkal alapozhatjuk meg a jövőt.
Ha Isten végtelen irgalmából megengedi ...
..talán helyrehozhatjuk azt , amit végérvényesen kiírtott az ember szeretlensége .

Nem lehet külön csak együtt.

Szeretettel : Úá

hermess képe
UÁ, Te egy egészen rendes csaj lehetsz...
2009. október 25. vasárnap, 19:37 | hermess   Előzmény

... csak azt próbáld már megérteni, hogy másképpen is lehet Istenben hinni, mint ahogyan a keresztény egyház, és Te hirdeted.

Mi itt ezen az oldalon, meg a taoisták, meg a buddhisták, meg még sokan mások - nem Személynek képzelik el Istent, hanem a Tudat forrásának, Energiának, Taonak, stb. DE ettől még ők is, mi is hiszünk Istenben, nekünk is Ő a főnök... Csak más az utunk hozzá, belülről vezet. Szeretném, ha elfogadnád az ökumené nevében, hogy az nem istentagadó, aki másképpen hiszi / gondolja Isten létezését!!! Én nem értem, hogy mit kell ezzel hadakozni folyvást egy "hitidegen" weboldalon...:-D))

Pont az a különbség közöttünk, hogy az ezotéria nemcsak a hit kategóriája, hanem a megértésé is. Többször kérdeztem már Tőled, hogy mit szólnának hozzá a katolikus hívőtársaid, ha egy katolikus honlapon olyan vehemenciával hirdetném a reinkarnáció tanát, mint Te itt az egyházi dogmákat... Egyszer sem válaszoltál rá. Gyanítom, hogy már kezdenék ujjászervezni az inkvizíciót, de a legkevesebb, hogy a purgatóriumba utaltak volna...

Most remélem, nem kezdesz újra egy hosszú hittérítésbe... Csak egyszerűen fogadd el, hogy ilyen is van. Mint a homeopátiát... Nagy kérés?

Barátsággal:

:D Ezen jót mosolyogtam... nem követtem nyomon, de alapjába véve
2009. október 25. vasárnap, 20:04 | Szabó Péter - szabox (útkereső)   Előzmény

:D Ezen jót mosolyogtam... nem követtem nyomon, de alapjába véve sejtem, hogy "még mindig" mi az eszmefuttatás...

Én is odadobhatnám a labdát ... Mondhatnám , hogy nem csak úgy
2009. október 25. vasárnap, 22:35 | Névtelen Úá (útkereső)   Előzmény

Én is odadobhatnám a labdát ...
Mondhatnám , hogy nem csak úgy lehet hinni ahogyan Ti gondoljátok...
De ez a Ti oldalatok.
Szeretettel várunk benneteket ...Nincs sem inkvizició,csak
érdekegyeztetés, hogy merre- arra ....

Azért köszi , hogy rendes " csajnak " gondolsz.
Igazán megtiszteltetve érzem magam.

Gondolj bele : ha nem szívóskodok itt ,
hanem rögtön eltakarodok , ahogyan kívántad az elején ,
soha nem jutottál volna
el odáig, hogy lehet , hogy rendes vagyok...

Szeretettel:Úá

hermess képe
Kedves UÁ...
2009. október 25. vasárnap, 23:06 | hermess   Előzmény

... én olyat nem kívántam sohasem, hogy ne légy itt. Csupán arra kértelek, hogy ne légy misszionárius (hacsak pont nem ez a küldetésed....:))), mert minden ugyanarról szól, ugyanazt keressük mindnyájan. És érdeklődéssel olvasná mindenki, hogy másképpen is lehet... Viszont elismerem, hogy sokat szelídültél azóta, szerintem mindenki örömére.:)

Tényleg kíváncsi lennék, szerinted hogyan reagálnának a reinkarnációs világképre egy katolikus honlapon? Ha elkezdeném szenvedélyesen taglalni, hogy mennyivel logikusabb, mint a testünkben való feltámadás? Persze, én nem biztos hogy olyan kitartó lennék, mint Te voltál itt az elején...:))) Mit értesz az érdekegyeztetés alatt?

Csak az lenne a baj, hogy én nem akarok senkit meggyőzni erről, még Téged sem. Ha valakinek úgy jó, abban találta meg a békéjét, hogy feltámadás lesz - az teljesen magánügy. Csak akkor zavar, ha elkezdenek buzgón győzködni róla...

Apropó, vissza a témához, Te kipróbáltad már a Ji KInget? Akár ha M.P. Jóskönyvéből? Szerintem tetszene!

Nem . Nekem az akupunktúra volt érdekes , mert jobban érthető
2009. október 25. vasárnap, 23:16 | Névtelen úá (útkereső)   Előzmény

Nem .
Nekem az akupunktúra volt érdekes , mert jobban érthető általa
a homeopátia és a NES amikkel dolgozom.
Mindkettő regulációs terápia...

Úá

Kirsikka képe
közös pont
2009. október 25. vasárnap, 23:23 | Kirsikka   Előzmény

Ma a kocsiban a Mária rádiót hallgatták a szüleim. Egy idős néni történetét olvasta fel valaki -"természetesen" természetellenes ájtatos vontatottsággal, ami iszonyúan idegesít, de túlléptem rajta és csak figyeltem- nos a sztori lényege az volt, hogy a néni miután a 90 éves férje meghalt, mély gyászba burkolózott, mivel "elvesztette élete középpontját" !?!!! (hopp egy ezoterikus szókép) aztán egyszercsak a mély szomorúságból vidám mosolygós szerető nénivé változott, mert megértette egyik éjjel, hogy miért "hagyta őt itt egyedül Isten, miért vette el tőle szeretett párját" miért a férje halt meg előbb, sőt még 12 évig élt a Tökéletes Szeretet állapotában. "Megértette, hogy Létünk célja a feltétlen szeretet, amit csak itt a Földön lehet megtanulni. ITT és MOST" (hopp mégegy!) És a bácsinak sikerült neki -akkor még nem. Ergó: megvilágosodott a néni, attól a naptól fogva ragyogott, az író úgy fogalmazott, "sugárzott", és utolsó napjain a kórházi dolgozóknak is beragyogta a napjaikat. Csodás történet. Igazat adok Hermessnek, a közös pontot kell keresni -ma még templomban is voltam, evégett! Bár nem szokom rá.. se a misére, se a Mária rádióra, de remélem a lényeg átment:)

ui. kérlek térjünk vissza a Ji Kinghez, mert igazából azért írtam ezt a blogot :) köszi! ezt a témát lehet folytatni, pl Úá regisztrál, és nyit neki egy fórumot ;)

ÚÁ
2009. október 26. hétfő, 11:14 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

Kedves Hermess!
Bírom a kitartásod, mi már sokan feladtuk, hogy ÚÁ-nál elérjük, hogy ne akarjon bennünket meghódítani. Valamiért bevonzottuk ide, ha majd mindenki akit "megszólít" feldolgozza az ezzel kapcsolatos lelki papiját, akkor majd ÚÁ is felszívódik.
ÚÁ valószínüleg nem azért van itt, hogy megtérítsen bennünket, mert amit már itt kapott abból rájöhetett, hogy ez nem fog menni. Ő is érzi, hogy amit képvisel, az valahol biceg, ezért kívül keresi a megoldást. Hiszen hányan vagyunk úgy, hogy amikor nem vagyunk biztosak abban amit hiredetünk, amiben hiszünk, akkor keresünk tettestársakat és nagy erőkkel támaszkodunk arra, hogy "a másik is egyetért vele", tehát iqazam van. Most éppen mi vagyunk soron. Nagy valószínűséggel sokunknak gondja van a szent fazekasság befogadásával. Nosza rajta, dolgozzunk ezen! Kíváncsi vagyok milyen eredményre jutunk.

Üdv!
Hédi

Kedves Kirsika
2009. december 01. kedd, 12:36 | Buddhanita (útkereső)

Én csak szeretnék érdeklődni hova jársz a Ji King tanfolyamra, jársz-e még, hogy alakult?

A 64-esről meg annyi a véleményem, hogy a mókus-kerék is átlibben a csúcson, újra megindul lefelé. :)

Olyan ez, mint egy gyümölcsfa életciklusa: kikel (1), nő, bővül (maga a föld 2.) , megküzd a növevés terhével (3), virágba borulva éretlen gyümölcsöt hoz (4), várj, míg beérik (5) .....szed le a termést (14)...., beteg lesz (18), kivágják, lemetszi (23), de a lehullott magoból újra kikél (24), majd újabb kört fut, a tökéletesség felé, majd elérve újból célját, immár tökéletes gyümölcsfaként (63), új körbe kezd valami másként (64, Megvilágosodás???)

Üdv,

Buddhanita