Miért csalunk, miért nem válunk?
Egy barátunkkal beszélgettünk az este és a párkapcsolaton belüli megcsalásokra terelődött a szó. Boncolgattuk, hogy ki mikor jut el arra a pontra, hogy megcsalja a házastársát és miért is?!
Vajon miért csalja meg, újra meg újra az ember a társát, ahelyett, hogy elhagyná vagy elválna?
Számtalan magyarázatot kitalálnak erre az emberek, elsősorban önmaguk felé, hogy a lelkiismeretüket megnyugtassák:
"Még szeretem Őt, ezért nem hagyom el."
Igen, ez a típus annyira szereti a párját, hogy inkább folyamatosan csalja fűvel-fával, mintsem hogy magára hagyná szegénykémet! Akkora a szíve ezeknek az embereknek, hogy nem viselnék el a másik szenvedését, ezért inkább félrekefélnek, nehogy meg kelljen bántaniuk szeretett hitvesüket.
No, ez egy hatalmas hazugság! Ha valakit szeretünk, akkor nagy ívben próbáljuk elkerülni az olyan helyzeteket, amelyekben fájdalmat okozhatunk Neki.
Nem vagyok biztos benne, hogy itt az ideje a válásnak.
Vannak, akik éveken keresztül erősítgetik az önbizalmukat, hogy végre ki merjenek lépni a kapcsolatból. Annyira nincs önbizalmuk egy váláshoz - elhagyáshoz, hogy ezért csak álmodozgatnak róla és a vágyakozás fájdalmát valaki más karjaiban próbálják meg enyhíteni.
"Bántana, ha el akarnám hagyni, félek tőle!"
A párkapcsolaton belüli erőszak sajnos még mindig nagy divat hazánkban. Pedig azt hihetnénk, hogy felvilágosult nemzet vagyunk!
A tehetetlenség az egyik emberből a feladást, a másikból a küzdelmet, erőszakot váltja ki. Ha Ők ketten egymásra találnak, akkor kölcsönösen társak lesznek a játszmáik szintjén is.
Az erőszakos bizonyíthatja így a hatalmát és a fontosságát, a bántalmazott pedig okot talál az erőszakban, hogy sajnálja, sajnáltassa magát. Erre néha az erőszakos megbánással reagál, kibékülnek, nagyot kefélnek, majd kezdik előröl a játékukat.
Mondhatjuk mi kívülről, hogy miért nem megy el, hagyja ott hirtelen és csendben, hogy ne találhasson rá??
Ezernyi indok mögül szinte mindig kitűnik, hogy jó neki, valamiért kötődikaz erőszaktevőjéhez.
Ez a kötődés lehet akár az is, hogy a sajnálni való ártatlan bántalmazott ezt a formáját tanulta meg a törődésnek. Szeretetet, elfogadást sohasem tapasztalt, esetleg gyerekkorában is csak verték vagy ezt a kapcsolódási mintát látta a szülei között. Nem is tudja, milyen lenne békében élni!
Megoldás:
A bántalmazottnak meg kell tanulnia először is önmagán alkalmaznia a szeretet, elfogadás képességét.
Ha már tudja magát szeretni, akkor ebből felébred benne az önbecsülés is, és értékelni-becsülni fogja a saját életét.
Emiatt ki akar majd lépni a számára megalázó, szinvonaltalan kapcsolatból. Az ilyen ember gyakorlatilag nem becsüli, nem szereti magát annyira, hogy jobb sorsot szánjon magának. Talán el sem hiszi még, hogy Ő ezt megérdemelheti?!
Ha még kötődése is van a bántalmazó felé, akkor azt is fel kell oldani, az erre való kötődések-oldása lelki gyakorlattal. Így válik számára teljesen szabaddá az út, szabaddá Önmaga.
Esetek egy részében még az agresszióhoz való tudatlan kötődés is lehet belső oka egy ilyen kapcsolatnak. Talán el sem hiszi az ember, amíg meg nem tapasztalja, hogy a fájdalomhoz, szenvedéshez is szokott belső kötődésünk lenni. Ezt csak az érzések, fájdalmak belső tudatosításával lehet feloldani.
Hiába éli át újra meg újra a fájdalmat az ember, ha nem képes a benne rejlő információt tudatosítani. Ehhez elég lenne csak a tudatosítás kiforrott képességét az érzéseire, a szenvedésére irányítania és máris helyre tudná tenni mindazt, amitől előtte akár évtizedekig szenvedett!
Jónéhány embert láttam már, akik ezekkel a gyakorlatokkal és gondolatokkal gyökeresen tudtak fordítani az életükön. Ezért hiszem, hogy ez mindenkinek sikerülhet!
Ezekről beszélgettünk a barátunkkal, vacsora utáni pihenésként. Azt mondja, hogy Ő olyan megcsalós típus, valamiért majdnem mindegyik komolyabb kapcsolatát megcsalta már.
Próbáltam rávenni, hogyszámolja össze, hányszor csalta meg a társait, de nem akart kötélnek állni.
Gondoltam, biztosan szégyelli a dolgot, de aztán csak kibökte:
"Annyiszor csaltam, hogy csak a házasságom alattiakat tudom összeszámolni!"
Most már csak az a kérdésem: Te hova tartozol?
- Huszti Sándor - Önismereti tanító blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
19 hozzászólásMegcsalás.... kinek mit jelent ez a fogalom?
Mikortól csalunk, csalnak és meddig nem?
Vajon férfi vagy női szemszögből nézzük, vizsgáljuk a dolgokat...
Tényleg monogám az emberi lét? Vagy csak rossz társadalmi minták, beidegződések eredménye ez a szemlélet ?
Valóban nem szeretem már a társam, ha mással is van szexuális kapcsolatom? És ez már megcsalás? Vagy a birtoklás egy minősége?
A szabad akaratot, a szabadságot korlátozhatja-e a társkapcsolatban, hogy létesítek-e mással is szexuális kapcsolatot?
Rosszat teszek a másiknak...rossz élményt adok.. hiszen tapasztalunk... tanulunk... fejlődünk.
Sanyi!
Te mondtad /nem ennek a témának kapcsán, de általános igazságnak tartom/, hogy "Ha nem tetszik neki, dolgozzon rajta!".
A megcsalás akkor fáj és akkor rossz, ha birtokolok.
Ha tiszta szeretettel szeretem a társam, akkor ez már más minőség. Nincs is helye ennek a kifejezésnek.
Hiszen egyek vagyunk és ami neki jó, az nekem is jó. Bízom magamban, benne, a kapcsolatban, és ezt a kapcsolatot nem veszélyeztetheti semmi...
Akkor már talán nincs is igény külső partnerre sem lelki, sem szexuális kielégülés végett. Mindannyian erre vágyunk... csak előbb tanuljunk meg nem birtokolni, és függetlenül élni.. mert anélkül nem megy.
Valóban mindenkinek máshol lehet a megcsalás határvonala. Nekem például lelki szinten ha beleszeretne másba, fizikailag pedig ha mással csókolózna a partnerem, azt érezném megcsalásnak.
Pont az este láttuk a Heroes-ban, hogy Hiro - a japán teleportáló - mentegetőzött Takezo Mesternek, hogy az a csók, ami a Mester barátnőjével elcsattant, az csak véletlen volt, ... csak úgy megesett! Persze ezt mi sem vennénk be, ahogy Ő sem!
De vannak, akiknek korábban, vagy később van ez a határ, ki meddig akarja birtokolni a partnerét.
Persze hozhatnám a spirituális tanítást, hogy nem birtokolhatunk senkit sem, sem a testét, sem a lelkét vagy a tetteit, de a valóság az, hogy mégiscsak azért lépünk monogám párkapcsolatra valakivel, hogy hozzá csak nekünk legyen hozzáférésünk, ne kelljen osztozkodni!
Tehát ez az európai fajta párkapcsolat akkor inkább a birtoklást és a veszteségtől való félelmeinket szolgálja, nem pedig a másik szeretetét és a szabad akaratának szabadon hagyását.
Bár ez jelenleg így folyik, de azért érdemes dolgozni rajta, hogy minél kevesebb kötődést, elvárást, megfelelést, korlátozást vigyünk bele egy párkapcsolatba, ugyanis ezzel a saját lelkünkön is könnyítünk!
"Aki köt, az kötődik."
Márpedig a kötődés szenvedést hoz, amikor válni, szakadni akar. Ettől a szenvedéstől kímélhetjük meg magunkat, ha tudatosan oldunk a kötődéseinken!
Másegyébként, a megcsalás megítélésén, erkölcsi hovatartozásán sokáig el lehetne tekeregni és hol így, hol meg úgy látnánk igaznak a dolgot. Nyilván van ennek is végső igazsága, de amíg azt meg nem lelem, addig az egyszerűbb vezérelvet követem: "Feloldani minden okot, ami szenvedéshez vezet!" ... a parttalan erkölcsi vitákat pedig igyekszem meghagyni másoknak! : ))
Van igazság a soraid között! De az is igaz, hogy ha nem mész utcára nem üt el az autó! És mégis megyünk, mert mennünk kell! És szeretünk és kötődünk. Kisajátítjuk a szerelmünket. Mindent adunk és mindent akarunk. szerelem éppen ezért fáj....mert sokszor csalódonk. "Minden ember kit anya szült így vagy úgy csalódik végül"...Mindezekkel együtt is megéri átélni a szerelem élményét, mely semmihez sem hasonlítható!
Furcsa dolog ez a megcsalás kérdése.
Igazán nem panaszkodhatom a férjemre. Csak nem érzem jól magam a házasságomban. 29 éve tart.
Régóta tudom, hogy változtatnom kell. Amíg a szüleim éltek, hallani sem akartak arról, hogy kilépjek ebből a kapcsolatból. Ma azt mondhatom,látszólag nincs miért. Nem veszekszünk, meg nem is beszélgetünk. El vagyunk egy légtérben.
A férjemnek van egy barátnője, igazán kitartó kapcsolat, már 17 éve tart. Vele megy kirándulni, vacsorázni, sétálni, vele beszélget. Amikor azt kérem, hogy váljunk el, akkor hallani sem akar róla. Én pedig egyre rosszabbul érzem magam ebben a kapcsolatban.
Ahhoz, hogy elváljak, vállalni kellene a balhét a család előtt, akik viszont a férjem mellett állnak. És addig nem tudok kialakítani egy új kapcsolatot, amíg nem fejezem be ezt. Mert ez lett a berögzülésem.
Vajon miért a férjed döntésétől, vagy a családja reakciójától teszed függővé a döntésedet?
Inkább szenvedsz még ebben a kapcsolatban, mintsem hogy vállald a szembeszegülést az ő elvárásukkal?
Ugyan kik ezek az emberek, akiknek meg akarsz felelni? A férjed 17 éve csal. A családja balhét csinálna, mert a pofátlanul csalárd férjedtől válni szeretnél. Ezeknek az embereknek akarsz megfelelni? Ezzel az erkölcsi igénytelenségükkel Ők talán jobban tudják, hogy mi a jó Neked?!
Gondolom ezeket Te is átgondoltad már ezerszer. Ha mégis benne maradtál a kapcsolatban, akkor ennek valami más lehet a hátterében!
Szerintem meditálj azon, hogy:
Valamelyik válasz hátha megnyitja az utat benned a cselekvésre!
Ilyen problémák és döntések tudatos kezelésére a Sirály Párkapcsolat (kötődés elengedés) és a Sirály Életvezetés (döntés előkészítés) csomagokban találtok kidolgozott gyakorlatokat.
Egy ehhez kapcsolódó cikk...érdekes
Önsegítő szexterápia
A legtöbb lelki betegség és neurózis okozója a kiegyensúlyozatlan nemi élet és az emberi természettől idegen monogámia - állítja egy brit szexguru, aki szerint a legjobb módszer arra, hogy levetkőzzük a gátlásainkat, ha rengeteg más ember előtt vetkőzünk le, és mindenkivel lefekszünk, aki csak megtetszik. Az újjászületett "szabad szerelem" a magyar szexológus szerint akár hatékony is lehetne, de sokkal jobb eredményeket lehet elérni egyéni vagy párterápiával. Tovább a teljes cikkhez!
Aha, megnyugtató, hogy elolvastam a cikket. Pont mostanában támadt kedvem egy szexkapcsolatra, mert én is arra a következtetésre jutottam, hogy úgy tudom levetkőzni gátlásaimat, amin már jó ideje dolgozom, ha több partnerrel lefekszem. Persze sorban, nem csoportosan.
De mindjárt az első után bejött, hogy érzelmek nélkül nem az igazi.
Majd arra gondoltam, legjobb lenne valami tartós, de ugyan csak szexkapcsolat. Lehetőleg olyan partnerrel, aki pont ilyenre vágyik. De mi van akkor, ha érzelmi kötödés jön létre és a férfi nős? Mert úgy gondoltam ez az ideális, így senki nem akar többet, ha elég tudatos. Ebben bízom.
Szépen megszabadulok a gátlásaimtól és akkor jöhet az igazi!
Kiderül hol tartok a tudatosságban, mennyire fontos, hogy érzelmeket, kapcsolatot, birtokoljak.
Kiderül az is mennyire hat rám, hogy mit gondolnak rólam mások.
Majd meglátom, tapasztalom!
Csak gratulálni tudok Neked ezért a tudatosan bevállalós hozzáállásért!
Biztos vagyok benne, hogy ha ennyire nyitott vagy az új tapasztalatokra és minden élményt feldolgozol belül, akkor hamarosan beérsz életed következő csodálatos kapcsolatára!
Én is ezt a módszert gyakoroltam az elmúlt években. Hadd jöjjön, amit hoz az élet, közben a felmerülő vágyaimat és félelmeit folyamatosan tudatosítottam, és így vonzottam be egyre jobb párkapcsolatokat. Ha érdekel: Új párkapcsolat tudatos bevonzása.
Sok sikert kívánok ehhez az úthoz! Majd írd meg a tapasztalataidat is, kíváncsian várjuk!
Későn házasodtam, 38 évesen. Előtte több kapcsolatom is volt, jók, rosszak, felváltva. Éppen ezért tudom értékelni a házasságomat, ami ötödik éve tart, de kapcsolatunk kilencedik évét éljük, és szeretjük.
Az én receptem a tisztelet, a tudatosság és a szeretet, nem feltétlenül ebben a sorrendben. Minden további már ezek következménye, és ezek reakciója (a visszaáramló tükörkép)
Oldani kellett korábbi lelki kötődéseimet azokhoz akik jogot formáltak volna rám a múltból de ezt tudatosan és egyenesen megtettem, a jelenben fellépő külső gondolatkísértéseket pedig felvértezve a házasságomban élő értékekkel, meg tudom állítani.
Ennek eredményeképpen tudatosan, tisztán szeretve, de semmiképpen sem görcsösen akarva működik a házasságunk.
Egymást tisztelve és szeretve, sokat kommunikálva.
Ezt a receptet szívből tudom ajánlani.
El tudok képzelni olyan esetet amikor szükség van a válásra, de nagyon fontos tudni, hogy a rendszer összeomlásával piciny világok sérülnek, dőlnek össze, egyrészt gyermekeink lelkében, másrészt bennünk is. Ezek negatív hatása pedig hosszútávon elkísér, még akkor is ha az új kapcsolat - esetleg önmagunknak is képmutatóan - jónak, jobbnak látszik.
Ezek az én gondolataim, de nincs egyedül üdvözítő megoldás minden esetre.
Ha még van érték a házasságotokban, használjátok az ösztön megállítására, és a fény védelmére.
Sem csalni, sem válni nem kötelező.
Ha őszinte vagy, nem csalsz, igaz? Ez ilyen egyszerű. Miért van szükséged arra, hogy egy harmadikkal (vagy akárhányadikkal) kalandozz? Ezt meg kell válaszolni. És ha szükséged van rá, miért nem tudod megbeszélni a pároddal?
Következő kérdés: a hazugsághoz hány ember kell? Kettő, nem? Aki hazudik és aki lehetővé, sőt szükségessé tette a hazugságot. Mindketten benne vannak.
Aztán meg: egész pontosan mi okoz fájdalmat, amikor úgymond megcsalnak? Mi fáj neked abban? Fáj, hogy a másik jól érezte magát? Vagy valami összeomlott ettől, ami nem is létezett? Vagy valamit elvettek tőled, ami nem is volt a tied? Ezek mind ilyen ego-birtoklás-dolgok, nem a szeretetről illetve a szerelemről szólnak. Durva dolgokat mondok?
Kedves Buthan!
Őszinte voltam és csaltam.
Az őszinteséggel nem volt baj a házasságomban.Jó volt a házasságom.De tényleg!Elmondtam én, hogy "mennem kell" (értsd: megcsalni).
Őszintén is lehet csalni.
Attól az még megcsalás és FÁJ A MÁSIKNAK.
A hazugsághoz elég egyetlen ember is: az te vagy.
A megcsalás kérdésköre pont sokat szól az önbecsapó, önmagunknakvaló hazudozásokról!
"Meg kell válaszolni", "hogy miért van rá szükséged, hogy kalandozz"? - irod.
Kelleni nem kell, de jó ha megtalálod rá a választ..... nem is egy válasz lehetséges......és nem is könnyű........mert le kell leplezni magad közben.....kiméletlenül.....én sokáig kerestem....
és ahogy egyre beljebb mertem merészkedni önmagamba, olyan ütemben jöttek a rész-válaszok, de csak az önismereti utam komolyra fordultával találtam rá mindennek a gyökérokára: a belső szeretet hiányomra.
- Előtte találtam olyan választ , hogy: megsajnáltam az illető férfit. Mindig is vonzottak a gátlásos, "nem menő fiúk".De valójában a felsőbbrendűségi érzésem, a gőg, hogy én jobb vagyok és képes vagyok nekik "szegényeknek"adni, állt mögötte.
- Aztán volt olyan is, hogy: beletemetkezni egy másik karjába: jutalom. Valami sérülés, kudarc után,bánatomra, fájdalmamra "gyógyirként" használtam más férfit. Mint egy csokit........ megajándékozva, kompenzálva közben a belső, vérző gyermekemet.
Erre a "csoki-szerepre" a férjem nem volt alkalmas, hisz ő mindig ott volt, mint a levegő. Ehhez egy izgalmasabb "jutalom" kellett.
- Meglepően hangozhat de volt úgy is, hogy a felgyülemlő szeretetemet olyan mértékben éreztem túlcsordulni, hogy megkellett osztanom, még a férjemen kivül mással is.
De a mindig ott bújó, igazi ok: szeretetet koldulni.Szeretettel táplálni a kiéhezett belső gyermekemet.Még akkor is, ha ezek tudattalanul kimanipulált szeretet-morzsák voltak csupán. A belsőm telhetetlen volt. Szeretetből (minőségi vagy nem, szex vagy csak valaki belém szeretett) nem volt sose elég!
Mára már meggyógyult lelkemnek ez a vérző része, elmúlt az a belső késztetés, hogy csaljak.Az Isteni szeretetForrásra csatlakozva megoldódott a dolog.
És hogy miért fáj a másiknak?
Hát, nekem az fájt (mert voltam megcsalva is) hogy "nem vagyok elég jó". Rögtön önbecsülési kérdést
csináltam a dologból.
Van igazság a soraid között! De az is igaz, hogy ha nem mész utcára nem üt el az autó! És mégis megyünk, mert mennünk kell! És szeretünk és kötődünk. Kisajátítjuk a szerelmünket. Mindent adunk és mindent akarunk. szerelem éppen ezért fáj....mert sokszor csalódonk. "Minden ember kit anya szült így vagy úgy csalódik végül"...Mindezekkel együtt is megéri átélni a szerelem élményét, mely semmihez sem hasonlítható!