Mindannyiunkban él egy gyermeki Én, aki szeretetre, elfogadásra vágyik, aki játszani akar, aki rácsodálkozik a világra, aki képes elfogadni az újdonságokat a maguk valójában, aki szeretettel vegyes kíváncsisággal fordul oda mindenhez és mindenkihez.
Vagyis így tenne, ha gyermekkorunkban nem értek volna olyan sérülések, melyek annak idején nem lettek helyreigazítva, szülői szeretettel megoldva, szülői simogatással, puszival „meggyógyítva”.