szerelem | Önmegvalósítás.hu

szerelem

0000098399.jpg

1. Az első és legfontosabb, hogy őszintén belásd társat szeretnél, unod az egyedüllétet. Még ha a bölcsek azt mondják is, hogy magányod önmagadban kell oldanod, mert a másik ember nem adhatja meg a boldogságod, a magány a lelkedben van és ha ott van, a társad mellett is magányos maradsz.

oserdo13.jpg

" - Szeretnék megkérdezni valamit, de nem tudom, hogyan .
- Csak rajta !
Artúr gondban volt ."

- Talán azt szeretnéd tudni, milyen az , amikor az ember szerelmes ?

Artúr hálásan bólintott , amiért Merlin kisegítette szorult helyzetéből . Az öreg mágus töprengett egy percig , azután így szólt :
- Először is : semmi okod szégyenkezni, mert igazán fontos dolgot kérdeztél . De van valami a
szeretetben , amit nem lehet szavakba foglalni . Most pedig gyere velem !

moniarc4b.JPG

     Több mint 15 éve foglalkozik emberekkel, segít nekik eligazodni az élet „útvesztőjében”, segít hogy megtalálják a helyüket. Széleskörű tevékenységet végez. Az általa tartott tréningek és előadások célja, hogy szellemibb látásmódot tanítson.

Mit tudunk tenni annak érdekében, hogy feloldódjanak bennünk a lelki gátak? Szabadon tudjunk és merjünk ismerkedni, szeretni, ölelni? Létezik olyan hely ahol leomlanak a falak és nem a szerepekről, játszmákról szól az ismerkedés?

Többek között erre ad megoldást a TantraRandi, ami egy oldott hangulatú, feszültségektől mentes környezetbe varázsol minket. Itt nem átlagos, felületes ismerkedésre, hanem mélyebb, lelki szintű találkozásra lesz lehetőséged.

Mennyire fontos a külső, vagy inkább a belsőt helyezed előtérbe?

Megtörtént-e már veled, hogy a külseje miatt nem vállaltál fel valakit?

Vagy az ellenkezője, vonzódtál valakihez és minél jobban megismerted annál világosabb lett,
hogy nincs egy közös gondolatotok.

A párkapcsolati fejlődés során eljutnak a lelkek abba a stádiumba, amikor megérzik lelkük hiányzó felének hívó szavát és ezért elkezdik felkutatni Lélekpárjukat.
A Lélekpárok létéről számtalan egymásnak ellentmondó eszme jelent meg, ezért ebben szeretnék fényt mutatni saját tapasztalataimmal és gyakorlataimmal.

Tartalom átvétel