következmények | Önmegvalósítás.hu

következmények

Elsősorban arra kell fókuszálnunk a figyelmünket, hogy megtanuljuk az életünkben felmerülő kihívásokat szimbolikusan értelmezni. A szimbolikus látásmódot úgy tudjuk elsajátítani, hogy tudatos figyelmünket önmagunkra irányítjuk. Próbáljuk meglelni az értelmüket. Gondoljuk végig, és próbáljuk megérezni, miként kapcsolódnak egészségünkhöz. Minden áldott nap figyeljünk az elénk kerülő kihívásokra, és kísérjük figyelemmel, elménk és szellemünk miként felel rájuk.

8.jpg

Ez jógagyakorlatnak sem rossz így együtt! Valójában azonban a VIII. Az Egyensúlyozás címet viselő Nagy Arkánumról szeretnék írni, amit a tavalyi évemre húztam meghatározó lapként. Most pedig kihúztam elsőként az eddig nem tárgyalt Nagy Arkánumok sorában, közvetlenül utána pedig a XVI. A Torony kártyáját, amely pedig a tavaly előtti évemet jellemezte. Nem tudtam nem észrevenni a felhívást időutazásra, és valóban nem árt egy kis visszatekintés nekem sem az Újév elején.

Tartalom átvétel