életmód | Önmegvalósítás.hu

életmód

szigetköz 2009 053.jpg

Bors Mária a nevem.
Valamikor magyar-angol szakos tanárként végeztem az ELTE Bölcsészettudományi Karán.
Hat év tanítás után úgy éreztem, hogy nem angol tanításra születtem, hogy nem emiatt vagyok itt e földön.
Saját életem problémái, gondjai és konfliktusai miatt elkezdtem tanulmányozni a humanisztikus pszichológiát és az autogén tréninget. Innen már egyenesen nyíltak a kapuk és az ablakok arra az útra, amit azóta is a magaménak érzek.

A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola hallgatójaként a mentálhigiénés szociális munkás szakon diplomáztam.
Többéves csoportvezetői gyakorlatom van – önismereti csoportvezetőként a Gyermekvédő Ligánál; pszichodráma asszisztensként a Magyar Pszichodráma Egyesületnél.
Az Iparművészeti Egyetemen tipográfiai végzettséget szereztem.

6368_1191424551212_1396339671_549451_4906517_n.jpg

Egy óriási adomány és hatalom van a kezetekben, de sokan elfelejtettétek ezt használni. Életed minden pillanatában teremtesz tudattalanul, vagy tudatosan? Ez rajtad áll. Ha az elöbbi mellett döntesz, küzdősportként élheted meg, amennyiben az utóbbit választod Életkretör válik belőled és életed csodálatos művészetként fog megjelenni a Világ történelmében. Légy Te az irányító, aki tudja merre halad az élete. A rendező, aki halála után Oscar-al a kezében, örömteli mosollyal nézi végig élete filmjét.

IMG_6241_álló_kicsi.jpg
Telefon: 
+36303377450
Telefon: 
+36703141192

13 részes grafológia előadás sorozat indul Szombathelyen a Humán Civilházban. Az előadásokon meg lehet ismerkedni a grafológia rejtelmeivel, mire és hogyan lehet használni a grafológiát. Az előadások egymásra épülnek.

Telefon: 
+36204572176
2009. okt. 07. 18:00
2009. okt. 07. 20:00
Kezdődik: 2009. okt. 07. szerda 18:00
, klub, Kopcsándi Gyuláné Zsuzsa grafológus

Ezen a klubfoglalkozáson arról fogunk beszélgetni, hogy mennyire fontosak a gondolataink, hogyan befolyásolják az életünket. Csak a pozitiv gondolatok teremtenek-e , vagy az önkorlátozó gondolatok is teremtő erővel bírnak? Várok mindenkit.

2009. okt. 15. 18:00
2009. okt. 15. 20:00
Kezdődik: 2009. okt. 15. csütörtök 18:00
, előadás, Zentai Rudolf Gábor

Kulcs a betegség lelki okainak feltárásához

* Időpont: 2009. okt. 15 (csütörtök) 18 órától

* Helyszín: Trigon Stúdió - 1074 Budapest, Csengery u. 15. [térkép]

* Belépő: 1500 Ft

2009. szep. 17. 18:00
2009. szep. 17. 20:00
Kezdődik: 2009. szep. 17. csütörtök 18:00
, előadás, Zentai Rudolf Gábor

A kristály tudatának hatása az emberi szervezetre

* Időpont: 2009. szept. 17 (csütörtök) 18 órától

* Helyszín: Trigon Stúdió - 1074 Budapest, Csengery u. 15. [térkép]

* Belépő: 1500 Ft

2009. aug. 25. 10:00
2009. szep. 29. 17:00
Kezdődik: 2009. aug. 25. kedd 10:00
, tanfolyam, Sütő Mária
IMG_6832_mini.jpg

ERŐmerítő tréningSORozat® indul szept. 19-én.

Ha ki vagy fáradva... tudod-érzed, mert számtalanszor megcsináltad, de most valamiért mégsem megy... akkor itt az ideje, hogy feltöltődj!
Gondold át, tervezd meg önmagad újra, gyere el és meríts erőt az ERŐmerítő® tréningsorozaton!

2009. febr. 28. 18:30
2009. febr. 28. 22:00
Kezdődik: 2009. febr. 28. szombat 18:30
, előadás, Kelemen Móni

avagy

Hogyan számold fel a karma hatását, hogy virágozzon a kapcsolatod

Kelemen Móni Előadása

Egy előadás, – amit nem szalaszthatsz el – rólad és a társadról, akár párkapcsolatban élsz, akár nem.

Nézd meg a legújabb videókat: www.kelemenmoni.hu/kapcsolatietika

Amit itt hallasz, az minden kapcsolatra igaz. Segíti, építi és támogatja valamennyit.

  • Megismerheted, melyek az elsődleges bajforrások a kapcsolatokban
Tartalom átvétel