barátság | Önmegvalósítás.hu

barátság

Ma aztán igazán elégedett lehetett önmagával, mert megállás nélkül dolgozott.
Reggel korán kelt, pedig ma a hosszúhétvége harmadik napja volt, megfőzött korán reggel, mert várta az öccsét, a lányát és az öccse barátját.
A kertet tették rendbe, mielőtt beáll a rossz idő. Szerencséjük volt, mert nem esett, így gyorsan haladtak a sövénynyírással, ásással, virágok rendezésével. Még a kamra átrendezésére is jutott idő. Jólesett a fizikai munka a jó levegőn.

Nagyi azt mondta rá, hogy nem normális, mikor reggeli közben a nő vállára hajtotta a fejét, na jó, kicsit lejjebb.
Egyszerűen nem tudta a nőről levenni a szemét, nem tehetett róla. Órákig képes volt bámulni.
Nem érdekelte, ha meghallják mikor éjszakánként a nő ajtajához lopódzott, várt, hol türelmesen, hol türelmetlenül, egyszer majd kinyílik az ajtó.
De az ajtó zárva maradt. Ő remélt, majd változik valami közöttük.

friendship.jpg

A barátok átszaladnak hozzád egy tányér frissen sült pogácsával.
A barátok felugranak, hogy megmutassanak egy újszülött kiscicát.
A barátok újságkivágásokkal ajándékoznak meg.
A barátok almával teli kosarat hagynak a küszöbödön.
A barátok kimentenek a munkahelyeden, ha elkésnél.
A barátok megetetik a macskádat.
A barátokra nélkülözhetetlen szükségünk van."

(Judith C. Grant)

Tartalom átvétel