Önismeret az anyaságban | Önmegvalósítás.hu

Önismeret az anyaságban

anyasag.jpg

Mikor kezünkben tarjuk csodálatos újszülöttünket, talán nem is sejtjük, mekkora belső munka veszi kezdetét!
Optimális esetben várandósságunk is tudatos folyamat volt, figyeltünk testünk jelzéseire, kommunikáltunk magzatunkkal, a szülés alatt pedig megadtunk magunkat a folyamatnak, és közös munkával, együttműködve kisbabánkkal magasabb szellemi szintre léptünk, és egy teljesen új folyamat kezdődött életünkben. Eddigi szerepünk átformálódik, áldozatokat hozunk, lemondunk bizonyos dolgokról, rengeteget adunk magunkból, megpróbálunk elfogadni és kapni is, és ismerkedünk az „új”-jal. Nőiségünk megmutatkozik egy másik oldaláról is, másképp látunk már embereket, helyzeteket, másképp érzékelünk, tehát a más-állapot kifejezés helytálló szülés után is.

A változás rengeteg pozitív lehetőséget rejt magában, még ha elsőre ijesztőnek is tűnik. Ugyanis át kell mennünk még azokon a nehézségeken, melyeket a még feldolgozatlan sérülések, traumák, helytelen családi minták, negatív pszichés örökségek okoznak. Ezek a nehézségek életünk egyik legnagyobb álruhás áldásai, és ha nyitott szívvel-tudattal fogadjuk ezeket, elérhetjük azt a bizonyos magasabb szellemi és rezgésszintet. Ha ezt a szintet a „normál” mindennapi életünkben nem kíséreljük meg elérni, biztosak lehetünk abban, hogy pont olyan gyermek fog választani minket szülőjének, aki „kegyetlenül és gátlástalanul” fog rámutatni gyengeségeinkre, hibáinkra, hogy felemelhessen minket az ő magasabb rezgésszintjére.

Ezért nem a legszerencsésebb egy gyermeket rossznak minősíteni, hiszen ő „csak” képes viselkedésével megnyitni édesanyjában azokat a csatornákat, melyek felszínre tudják hozni a terheket, elfojtásokat. És ezt képesek a végletekig húzni, míg az édesanya annyira ki nem borul, hogy egyszerűen megnyílik az új befogadása előtt. Nem optimális esetben az édesanya ennek ellenáll- persze ez az egész folyamat nem tudatos- és gyermekét megbünteti, leszólja viselkedése miatt, és megszünteti benne a törekvést, így elvágva a szebb, magabiztosabb jövő reményét maga előtt és bizony gyermeke esélyét is kisebbíti, valószínűleg vele is így tettek gyermekkorában. Ez az, mikor tudattalanul ismétlünk meg egy helytelen családi mintát.

Viszont ha képesek vagyunk alázattal megnyílni gyermekünk tanító mivolta előtt, csodálatos élményben lehet részünk, annak ellenére, hogy szembenézni lényünk „sötét, árnyékos” oldalával, múltunk terheivel néha fájdalmas és megkönnyezni való munka. Ennek fényében kijelenthető, hogy gyermeket nevelni, terelgetni a saját útján, igazán különleges pszichoterápia!

Ha tapasztalunk bármiféle jellegű, intenzitású ellenérzést gyermekünkkel szemben (elutasítás, ellenállás, düh, harag, csalódottság, türelmetlenség, idegesség, stb.), akkor pontosan a fent leírt, belső munka zajlik éppen. Tilos ezeket az érzéseket elfojtani, elnyomni, bűntudatba burkolni és kizárólag pl. a kialvatlanság számlájára írni! Vizsgáljuk meg pontosan ezeket a negatív érzéseket, és próbáljunk visszaemlékezni, milyen esetben tapasztaltunk már hasonlót gyermekkorunkban! Pl. ha minket hagytak sírni, akkor saját gyermekünk sírásával az akkor elszenvedett fájdalom, düh és csalódottság fog visszaköszönni- ha még nem dolgoztuk fel- és saját gyermekünk sírása fogja előhozni ezt a régi érzést. Úgy érezzük, haragszunk a gyermekünkre, mert végeláthatatlanul csak bömböl, mi pedig nem tudunk vele mit kezdeni.

Pedig ez a harag érzés nem neki szól! Ilyenkor ne nyomjuk el ezt az érzést, csak tudatosítsuk, hogy milyen emléket hozott fel ez az eset. Éljük át újra, sírjuk ki magunkat, adjuk át magunkat a fájdalomnak, majd engedjük el és ne ismételjük meg a mintát! Mi ne hagyjuk sírni a babát, de ne dacból, hanem mert érezzük, hogy ez a helyes út. Ha szép lassan felszínre jönnek ezek az elfojtások, ledöbbentő energetikai változáson is átmegyünk. Rengeteg ilyen emléket kell felszínre hoznunk, és feldolgoznunk! Gyakorlatilag tisztában kell lennünk az egész életünkkel, helyére kell tenni minden múltbéli eseményt gyermekkorunkból, tudnunk kell a saját fogantatásunkról, édesanyánk várandósságáról, a születésünkről, ismernünk kell magunkat, milyen helyzetekre milyen reakciókat adunk, mik ismétlődnek cselekedeteinkben, milyen ismétlődő élethelyzeteket vonzunk magunkhoz, főleg, ha negatívak, stb. Meg kell tanulnunk az „itt és most”-ban, tudatosan reagálni helyzetekre és nem csak zsigerből, félig odafigyelve, rutinból.

Ha így teszünk, gyermekünknek is teljesen új alapot tudunk adni! Mivel megismerjük rejtett képességeinket, jellemünket, magabiztosan, nyugodtan, nyitottan állunk feladataink előtt, gyermekünk stabil érzelmi hátteret kaphat, hiszen megtaláltuk önnön, igaz valónkat, megtaláltuk- vagy legalábbis úton vagyunk felé- belső, saját igazságunkat, ami tükrözi egyediségünket!
A legideálisabb az lenne, ha várandósság előtt már megcsinálnánk ezt a belső munkát, de soha nem késő és mindennek eljön az ideje! Akkor fogja megtalálni az embert egy ilyen lehetőség, mikor készen áll erre a munkára. Nem kell sem siettetni, sem késleltetni. De le kell tenni az érzelmi batyut, melyet már régóta cipelünk magunkkal! Gyermekünk úgyis megpróbálja felnyitni szemünket, engedjünk a csábításnak! Remek alkalom a megújulásra!

Beküldte: | 2010. okt. 12. kedd - 15:52

Hozzászólások

5 hozzászólás
Atya Isten, most már értem, miért mentem át azokon a dolgokon,
2010. október 12. kedd, 21:50 | jessica73

Atya Isten, most már értem, miért mentem át azokon a dolgokon, amiken. Illetve eddig is sejtettem, de nem volt ilyen határozottan megfogalmazódva bennem ez a dolog. Mindenesetre örülök, hogy sosem elégedtem meg azzal a magyarázattal a nehézségekre, hogy fáradt vagyok, meg kialvatlan és hogy a gyerekem rossz lenne, én meg egy rossz anya vagyok, egy nő, anyai ösztönök nélkül. Sokáig ugyanis így éreztem, de tenni akartam ellene. Tudtam, éreztem, hogy nálam van "gáz". Ez indított el az önismeret felé és ma már elmondhatom, hogy ha még nem is élvezem az anyaság minden percét, egyre több lesz az öröm és egyre kevesebb az üröm. És ez a cikk megerősített abban, hogy jó úton haladok, jól csináltam, jól csinálom, legalábbis ami az állandó vagy legalább is gyakori önmegfigyelést illeti.

Köszönet ezért a blogért.

Szeretettel: Kriszti

Szia! Örülök, hogy megerősítést kaptál az olvasottakból!
2010. október 15. péntek, 12:52 | nori.olasz   Előzmény

Szia!

Örülök, hogy megerősítést kaptál az olvasottakból! Nagyon jó, hogy ilyen nyílt vagy és átlátod a veled történteket! Csak így tovább!:-)

Kedves Nóri! Köszönöm szépen a válaszod és a biztatást. Engem
2010. október 15. péntek, 17:44 | jessica73   Előzmény

Kedves Nóri!

Köszönöm szépen a válaszod és a biztatást. Engem még az is érdekelne, de nem tudom, ennek a témának is szakértője vagy-e, hogy a férfiakra az apaság hogyan hat, illetve van-e olyan, hogy Önismeret az apaságban? És ha igen, akkor őket mire vezetheti rá, mit taníthat nekik a gyermek születése és nevelése?

tvir képe
írnál esetleg a gyerekvállalásról/terhességről hasonlót? ;)
2010. október 13. szerda, 11:44 | tvir

Bár nekem még nincsenek gyerekeim, (reméljük hamarosan) mégis csodálattal töltött el, amit leírtál. Köszönöm, hogy megosztottad. Nagyon átláthatóvá tetted, és remélem mikor aktuális lesz, újra eszembe fog jutni.

Nóri, ha esetleg a gyerekvállalásról, terhességről is lenne, kedved írni hasonló megfigyeléseket, örömmel olvasnám(nánk) ;), mert bőven van mit tanulni belőle. És őszintén szólva bennem a gyerekvállalás kicsit félelmeket kelt, így sokat segítene is. (nyilván ezt egyedül kell feldolgoznom, de öröm lenne olvasni másokról, akik ezen túlestek, esetleg részben átéltek hasonlóakat).

Szia! Örömmel írok majd a várandósság előttről és a pocakos
2010. október 15. péntek, 12:54 | nori.olasz   Előzmény

Szia!

Örömmel írok majd a várandósság előttről és a pocakos időszakról is, remélem, az is hasonlóképp fog tetszeni!:-)
Köszönöm a kedves szavakat!:-)

Kellemes hétvégét!

Feliratkozás Hírlevélre