ÉN vagy én? Netán ÉN és én? | Önmegvalósítás.hu

ÉN vagy én? Netán ÉN és én?

images[12].jpg

ÉN vagy én? Netán ÉN és én? – de akkor ki is vagyok most tulajdonképpen?

Így elsőre, talán az olvasóban is felmerül a válasz: igen, ezt ismerem, jó kérdés…
Hiszen ezt a furcsa állapotot mindannyian átéltük párszor, mert ki ne került volna szembe néhányszor már önmagával? De hogy lehetséges ez, ha tudom, hogy én, XY, a valaki vagyok, és ez a valaki EGY ÉN, akkor hol lehet itt a probléma mégis? Járjunk kicsit utána…

Tehát hol lakhat az a szembenálló egyik én, aki olykor vitázik, súg, jelez számunkra? És mikor, miben tér el a másik énünktől? Miért nem tudjuk mindig, hogy melyik-melyik? Kinek adjunk igazat, kire hallgassunk? A gyakrabban megszólalóra, a hangosabbra, a könnyedebbre, az óvatosabbra, a megfontoltabbra vagy a bevállalósabbra? És ha mindkettő bennünk lakik, akkor honnan tudhatjuk azt, mikor, melyiknek van igaza? És ha mindenki EGY valaki, akkor kitől és kinek megy az üzenet? Tehát kik is vagyunk mi egyáltalán?

Megannyi kérdés… - a fentiek kapcsán, az alábbi kis idézet komoly felhívás lehet mindenki számára. Érdemes átgondolnunk, hogy vajon az író milyen korábbi élményei hívták életre? Vajon kivel, kikkel és miként találkozhatott, önmagában, vagy azon kívül, milyen emberi kapcsolatokat élhetett meg, aminek kapcsán ez a bölcselet megszületett lelkében? Konkrét körülményeit valószínűleg már nem fogjuk megismerni, mégis, a gondolat lényege elvezethet a mindenkori ember örök alapkérdéseihez:
Ki vagyok én? Mi lakik bennem? Honnan jövök és merre tartok? És egyáltalán… - mitől vagyok más, mint mások, miért nincs két egyforma ember a világon? Honnan tudhatom meg, hogy ki is az az ÉN?

"...ismerd meg önmagad, mielőtt megismernél valaki mást - és tőle várnád, megmondja számodra, ki vagy." (Gabriel G. Márquez)

Igen, talán úgy is lehet, hogy majd egyszerűen „valaki” lenyomata leszünk. Miért nem elég az, ha mások tükrében látszunk csak valamilyennek? Valóban lényeges ez? - kérdezhetik… Nos, a választ az ógörög gondolkodónál tömören megtalálhatjuk, miszerint:

„Nem lehet sorsának ura az, aki önmagát nem ismeri…” (Tatiosz)

Mert a sorsom, ezek szerint én magam vagyok? Lehet, hogy a tetteim, a gondolataim, az érzéseim folyamatosan alkotják és alakítják egész életemet? Lehet, hogy a belső hangom sem más, csak önmagam poláris, kiegyenlítő igénye? Ön hogy látja?

Játsszunk egy kicsit, ha Ön is kíváncsi néhány egyéni, hétköznapi válaszára. Meglepő lehet, hogy az egyszerű kérdések milyen messzire vezethetnek, nélkülözve tudományokat, tanításokat, csupán a mindennapok rétegeit szem előtt tartva, hány kérdőjelet hagynak mégis maguk mögött?
Ha van kedve, lásson hozzá, vagyis inkább önmagához, tehát kellemes ismerkedést kívánunk! Minden kérdésre tud kimerítő választ adni?

- Tudom-e mindig, hogy mi, miképpen hat rám? Észreveszem-e ezeket, tudom-e kezelni a behatásokat mindennapjaimban?
- Harmóniában élek önmagammal? És másokkal? Miként találhatom meg, erősíthetem saját harmóniáim? Mitől lehetek kiegyesúlyozottabb? Mivel tartom fenn belső nyugalmam?
- Miért vonzódom egyes színekhez, formákhoz, illatokhoz, ízekhez, dallamokhoz, hangulatokhoz, kifejezésekhez, jellegekhez, stílusokhoz? Mikor és mitől változnak ezek bennem?
- Ismerem-e öntudatlan mozdulataimat? Tartásomat, mimikámat, hangsúlyaimat?
- Milyen dolgokkal veszem körül magam? Mi erősít, mi gyengít? Mi hűt, mi fűt?
- Amit viselek, azt hogy hordom és miért éppen azt, amit? Milyen az én saját, egyéni stílusom?
- Miként érzékelem, viselem önmagam, ha egyedül vagyok? És mások jelenlétében?
- Miért van az, hogy ami nekem tetszik, az másoknak néha rémes?
- Megértem-e, hogy mi irányítja más emberek ízlését, hangulatát, érzetét?
- Elfogadom-e, hogy mindenki más, valaki más? Hogy senki sem lehet olyan, mint én vagyok?
- Tudom-e, hogy mik vezérelnek döntéseimben? Az érzelmeim, a gondolataim vagy az elvárások embere vagyok inkább?
- Ismerem-e a bennem lakó férfit és nőt egyaránt? Milyen viszonyban lakik bennem a két pólus?
- A külsőm, a belsőm – mitől és miként változnak olykor? Mit árulnak el rólam? Véleményt, egyediséget, utánzást, megszokást? Kényelmet, félelmet, önbizalmat? – és egyáltalán:

MIÉRT ÉRDEKELNEK MOST EZEK A KÉRDÉSEK? MIÉRT VAGYOK KÍVÁNCSI MAGAMRA?

Nos? Vannak feleletei? – bizonyára… – és nyitott kérdései önismereti rétegeivel kapcsolatban? Amennyiben igen, bármely kérdésével, élményével, észrevételével kapcsolatban készséggel várja Önt is a szaki-keresőben Pápai Ildikó, Művészet- és Stílusterápia tanácsadónk.

A jelentkezés lezárva.

Beküldte: | 2009. jan. 20. kedd - 22:31

Hozzászólások

5 hozzászólás
gyöngyház képe
Gyerekkor
2009. január 21. szerda, 12:50 | gyöngyház

Egész meglepődtem, mert gyerekkorom egyik kedvenc játéka az volt, hogy a tükörben néztem magam, és közben azt kérdezgettem "én vagyok? nem én vagyok? nem én vagyok. én vagyok. " Ezt addig csináltam, amíg idegenként tudtam nézni magamra. Nagyon érdekes volt, szerettem csinálni. :-) Már nem tudom, mikre jöttem rá akkor, nem emlékszem. Csak arra, hogy vidám kis játék volt!
Aztán egyszer rosszul lettem, utána már nem csináltam, mert ettől a játéktól is elkaphatott a rosszullét. Most már nem, de ez majdnem 20 évembe tellett... Mostanában jöttem rá pontosan, miért is volt ez.

Azért is fura ez a kérdésfeltevés számomra, mert mióta újra elkezdtem foglalkozni önnön bensőmmel, rájöttem, hogy fogalmam nincs, ki vagyok. Ami most vagyok, az egyszerűen reflexió. A külvilág miatt magamra pakolt rétegek összessége. Lehet, hogy nem is ismerem magam. Ha meg belegondolok, ki vagyok én, persze frászt kapok, hogy "elveszíthetem" azokat a tulajdonságaimat is, amiket amúgy szeretek jelenleg ismert önmagamban!!

Napszikra Stúdió Bp. képe
Gyermekként még nyitva? ...
2009. január 25. vasárnap, 18:06 | Napszikra Stúdió Bp.   Előzmény

Igen emlékezetes az élmény, ami itt felmerült, talán mindenki eljátszott ezzel gyermekkorában, ahogy az is érdekes, mitől nem megy később már "úgy"... - mert tény, hogy nehezebb "bemenni" - és kijönni is, sőt , tényleg, már ijesztő rosszullét is lehet belőle...

Mi is lett a végkövetkeztetés a rosszullét kapcsán? - szóval hogy mára, mi állt össze 20 év múlva?

Gyermekként még nyitva van bennünk sok olyan energiapont, amit idővel szépen bezárunk, beszennyezünk, hiszen kivédhetetlen, hogy az öröklött "készeltünk"-ön túl, ne rakódjanak ránk neveltetési, családi szokásokból, mindenféle szocializált élményeinkből (sokszor tudatalatt) továbbemelt dolgok, élmények, mindenféle behatások, napjában milliónyi... - és még ezekhez jönnek a saját konklúziók, befixált saját igények, ideák, tanult dolgok, rögzítések, tehát annyi mindenből vagyunk összegyúrva - hogy nem csoda.. - azt sem tudjuk, ki ez az izé, a valaki, aki az ÉN lennék? :O)

- idővel mer nem tudunk, vagy scak nagyon nehezen lehet átlépni abba a fura "tekintet" síkba, a tükörképen keresztül a lélek mélyére, (naja, ha a szem a lélek tükre...) - a test nélküli ÉN-be, ami talán gyermekkorban még a VALÓDI, vagyis legnyersebb, eredendő valakihez vezetett "át".. - aki még jóval tisztább volt, szó szerint és képletesen is...
Ha abból indulunk ki, hogy testileg, már a prenatalis időszakban (születés előtt) is, a magzat is mindent felvesz abból, ami kint és így, de vele is, bent is történik, hát, nagy kérdés, hogy ki is az a "valaki" - aki akkor még tiszta lapnak számíthat ... :O)

Az is kérdés, hogy az első lélegzettel, (lélek-zettel?) ami kinek-kinek hite szerint, de az első LÉLEK jelenléte, a pneuma, a "belelehelte a lelkét" isteni állapot is egyben - akkor ott és úgy, a saját LÉLEK- JELEN-LÉTÜNK? Vajon kik vagyunk akkor még? MErt a genetikai kódjaink már szüleinktől beépültek, a szemönk, fülünk, már olyan , mint a mamáé- papáé, csak még nem látszanak, és még nem dolgoznak aktívan.. - és a jellegünk, jellemünk? Lehet, hogy genetikusan már abból is jelen van egy "adag" vegyesség - de már úgy összefonva, hogy a szülők sem tudnák, melyik milyenségük kitől is került belénk...

Most úgy gondolom, a hangsúly mégsem ezen van leginkább...- bár, alapként sokmindent tartalmaz, de a ráépülő szakasz már beszédesebb lehet... - tehát jól használható - vagyis a felnőtté válással egyidőben, a megoldás lehetősége, a folyamatos TUDATOS megfigyelés, lekövetés, oknyomozás lehet az, ami válaszainkat és további kérdéseinket kioldja.

Hiszen ha nem a sodródás, a bármikori állapottal lebegés csak úgy az életünk, hanem a tudatos döntések és választások rengeteg sora, a saját őszinte reakciónk magunkra, a lelki és szellemi, egyben fizikai tükör használata, ami mindig kéznél van, megmutatja (hiszen egymásba érnek síkjaink, minden rétegünk kihat a többire is) - nem veszhetünk el a "senki" állapotában..

MErt ez és így, lehetőséget teremt arra, hogy ne kívülről, elvárásokból, mások szerint kapjunk információt, hanem a behatások lecsapódásait magunkban megvizsgáluk, hogy ezeket naponta szelektáljuk, kidobjuk, megtisztítsuk, tovább éltessük stb.. - így egy olyan készlettel gazdálkodjunk, amihez már saját közünk van. MERT A MIÉNK! - hurrá... - talán... - már jobban a miénk...

Ez nagy biztonságot és stabilitást jelenthet, ami viszont komoly munka egyben, mert a fegyelem és figyelem párosítása, ami együtt jár a tanulás és tanítás metodusával is - talán egy életre lekötheti bolyongó kis énünk kapacitásait... :O) - és akkor fejlődünk, megrétünk, lépünk, megélünk - és nem szorongunk, depizünk, sírunk és fájunk...

(A tanulás - tanítás is egy körreflexió, mert másokban is "megmártózni", empatikusan jelen lenni, érdemben kommunikálni - megint óriási önismereti anyagot rejt, oda-vissza, mindenkinek.)

Tehát? - a felvetett alapcikkben felsorolt kérdésekre vannak válaszok... - mindenkinek lehetnek saját válaszai - csak jól becsomagoltuk őket megannyi év alatt... - és a feladat most éppen az lehet, hogy lefejtsük, mint a hagyma héját, a látszatokat és a nem tudatos "szokásokat" magunkról - legmélyebb önmagunk felfedezhetősége érdekében...
(Honlapomon írok még bővebben is a módszerről, amivel most ezen dolgozom... )

Mindenkinek sok sikert és jó munkát kívánok! - ha már itt vagyunk, ezen a Földön, itt és most? Talán hozzá kell fognunk a tisztogatáshoz... - egyensúlyaink megismeréséhez, szelektív halmazaink átvilágításához... - Lehet ez véletlen? :O)) - ha, már egyébként emberként működünk?

Üdv: P.Ildikó MST

kardoklovagja2 képe
en EN en
2009. január 25. vasárnap, 18:50 | kardoklovagja2   Előzmény

udv.nagyon tetszik ahogy szetszeded magad aztan meg osszerakod.es ennek nincs vege mert vegtelen.lehet szorozni a vegtelennel? lehet.szerintem ha mar van ter es ido ,belefer jopar vetkozes es oltozes.en is ezt teszem,tudatosan,meg mindenki is teszi,csak hat tudatosan elvezetesebb.

Napszikra Stúdió Bp. képe
MINT a HAGYMAHÉJ? MÉgis?
2009. január 25. vasárnap, 21:45 | Napszikra Stúdió Bp.   Előzmény

MS terápia

Szia, igen, látom, elkaptad a fonalat - vagyis a hagyma héját mégis.. igen, pont így, ahogy írod, felvesszük, letesszük, kicsomagoljuk, újra ránk rakódik stb.. - viszont ha bvelegondolsz, hogy a Stílusterápia, amivel dolgozunk SZÓ SZERINT erről is szól - hogy amint kint, úgy bent és viszont, ezek fizikai síkon is lekövethetőek - ami egyrészt jó játék, másrészt önkifjező kreálós eszközök, harmadrészt tükreink, magunkról - magunknak is...- fel-le, kintről be és vissza.. tuti körforgalom - mert néha fázik a hagyma veleje is.. :O))

Örülök, hogy tetszett...

Üdv MST pildikó

gyöngyház képe
Szellemek játéka?...
2009. február 02. hétfő, 18:29 | gyöngyház   Előzmény

Nagyon ráéreztél. Vagy tapasztaltál?
Nemrég egy spirituálisan nálam klasszisokkal nyitottabb barátnémnál dumáltunk, filóztunk. Ott kezdtem el a régi, gyerekkori rosszullétet kielemezni. Ott kristályosodott ki az erről alkotott elképzelésem.
10 évesen lettem rosszul. Rettentő halálfélelmem volt. A félelemtől majd szétrobbant a tudatom. Hallucináltam. Hatalmas legyeket, szúnyogokat. Nőttek a könyvek az asztalon, ahol nem is voltak könyvek. A pupillám hatalmasra tágult. Anyám mögött szakadék tátongott. Anyu bölcsen azt mondta, ne féljek, nem lép hátra, ide ül mellém.
10 évesen jött meg az első menzeszem. Véleményem szerint azért bolondulnak meg a tinik, mert ekkor nyílnak meg legjobban mentálisan az emberek. Nem véletlen, hogy a természeti népeknél ilyenkor tartják a spirituális beavatást. Izzasztókunyhókban, zsályát szívva. Először találkoznak a szellemekkel, Istennel, ősökkel. Mára ez nincs. Lehet, ez is oka annak, hogy ma a fiatalok néha teljesen összezavarodnak. Mellékszál elkötve. :-)
Az a következtetésem, hogy ez a durva, és 20 évig visszajáró, bár egyre enyhébb rosszullét a "másik világ" próbálkozása volt, hogy kapcsolatba kerüljenek velem. Vagy én látogattam át spontán, felkészületlenül, és az agyam, az egóm, ha úgy tetszik, így reagálta le a dolgokat.

Az ominózus beszélgetés előtt nem sokkal voltam utoljára rosszul. De most, sok olvasmányon, és sok következtetésen túl, nem harcoltam ellene körmöm szakadtáig. Átadtam magam.
Mintha egy kút mélyére néztem volna. Még láttam is... Éjkék volt, mély, és nyugalom, bíztatás szállt fel belőle. Arra gondoltam: köszönöm. De még nem vagyok felkészülve. És a kút válaszolt: még nem vagy felkészülve.

Míg ezt meséltem, a lány, aki velem volt, folyamatosan remegett. Láttam, hogy fel van dúlva. Az emlékek hatására és még valami megmagyarázhatatlan feszültségtől én is remegtem.
Azt mondta, végig ott volt velünk egy hatalmas erővel bíró "entitás". Így fogalmazott. Neki is mondta, hogy Ő gyógyító, és egyszer majd én leszek az ő segítője. Általam fog megnyilvánulni. Erre vár, de még nem vagyok kész. És Ő, Ők voltak, akik folyamatosan "edzettek", hogy elfogadjam a jelenlétüket, megnyugodjak, rájöjjek, megértsem.

Hát, ennyi a történet.

Sokszor úgy érzem, pocsékolom az időt. Hogy gyorsabban kéne fejlődnöm, mert szükség van rám! Hogy rengeteg embert hagyok cserben így! De ezt nem lehet sürgetni. Ráadásul ott van még a saját kis magánéletemhez való ragaszkodás is. Bár látok rá esélyt, hogy a kettőt szépen összehozzam. Majd. Ha itt lesz az ideje.

Feliratkozás Hírlevélre