Hogyan engedjük el életünk nagy szerelmét?
Segítséget szeretnék kérni Tőletek, mert életem egy borzasztó nehéz szakaszában vagyok. Több évig tartó szenvedélyes szerelem ért véget, mert kifáradt és nem volt perspektíva.
Arra lennék kíváncsi, hogy Ti hogyan tudtátok elengedni a másikat. Mert nekem még nem megy, őrlődöm és attól félek be fogok kattanni. A másik volt a jobbik énem, a lélektársam és mióta véget ért határtalan űrt érzek.
- Zille blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
99 hozzászólásrealitás
Van egy "bizarr" ötletem!
Nem muszáj átesni az "elengedés" gyötrelmein, ha arra gondolunk, hogy az is lehet, nem is ő volt "életünk nagy szerelme" !
Szerintem arra kell koncentrálnunk, hogy nyitottak legyünk magára a párkapcsolatra!
A párkapcsolat , mint olyan, nem feltételezi, hogy kizárólag egy ember lehet csak a "párunk".
Nem a párkapcsolatot, hanem egy ebbe bele nem illő embert "engedünk el" !!! ??
Engedjük el a félelmeinket!
Ne tartsunk attól, hogy egyedül maradunk!
Gondoljunk arra, milyen szörnyű lenne minden pillanatban azon törpölni, hogy el kell engedni valamit, vagy valakit!
Nem kell elengedni! Megy ő magától is, mint ahogyan nekünk is mennünk kell , mert nem lehet leragadni az élet egy epizódjánál.
A "nagy ő" meg csak addig nagy ő, amíg tart az az időszak, amíg komolyan vesszük az önértékelésünk zavarát!
Minden szétment ügy mögött ott van az új lehetőség!!!!!!!
realitás
Van egy "bizarr" ötletem!
Nem muszáj átesni az "elengedés" gyötrelmein, ha arra gondolunk, hogy az is lehet, nem is ő volt "életünk nagy szerelme" !
Szerintem arra kell koncentrálnunk, hogy nyitottak legyünk magára a párkapcsolatra!
A párkapcsolat , mint olyan, nem feltételezi, hogy kizárólag egy ember lehet csak a "párunk".
Nem a párkapcsolatot, hanem egy ebbe bele nem illő embert "engedünk el" !!! ??
Engedjük el a félelmeinket!
Ne tartsunk attól, hogy egyedül maradunk!
Gondoljunk arra, milyen szörnyű lenne minden pillanatban azon törpölni, hogy el kell engedni valamit, vagy valakit!
Nem kell elengedni! Megy ő magától is, mint ahogyan nekünk is mennünk kell , mert nem lehet leragadni az élet egy epizódjánál.
A "nagy ő" meg csak addig nagy ő, amíg tart az az időszak, amíg komolyan vesszük az önértékelésünk zavarát!
Minden szétment ügy mögött ott van az új lehetőség!!!!!!!
Én mondom soha nem múlik el, fog csökkenni az űr, de elmúlni soha.
A borsó meg a héja is örökké összetartozik...
Sziasztok!
Igazán sok vélemény leíródott itt a témával kapcsolatban....
Szerintem,aki szeret.....az tud megbocsájtani,aki SZERET az tud elengedni :-)
Mert a Szeretet egyenlő a másik ember szabad akaratának nem korlátozásával....
Sőt,aki igazán szeret, az képes meglátni a másik tétovázást és tud mindkét fél számára megfelelő döntést hozni :-)
Addig beszélhetünk kapcsolatról,amíg az adott két ember minden téren kiegészíteni és emelni tudja egymást.....szerintem :-)
sziasztok
Heni
Kedves Zille! Gondolom, így fél év távlatából már belátod, hogy az őrlődésnek semmi értelme nem volt. Egyébként a megoldás egyik fele mindvégig a kérdésedben rejtőzött (csak te nem láttad meg) 'kifáradt és nem volt perspektíva' - ha nincs perspektíva, akkor nincs, nem lehet mit tenni. Azért kíváncsi vagyok, most hogy állsz ugyanehhez a témához!
volt annyira igazi , mert az IGAZI SZERELEM örökké tart , és mivel ez nem tartott örökké , ezért ésszerű a következtetés , hogy nem lehetett az IGAZI , legfeljebb az igazi .
Eszembe jutnak azok a pillanatok , amikor megtapasztaltam jelenlétében a Saját , vagy az Ő , vagy a Kapcsolatunk határait . Brrr...
Eszembe jut , hogy most már nyitott lehetek valami egészen másra , talán jobbra is , amire megértem Általa , és ezért köszönetet mondok Neki , hogy elengedett , ( még akkor is , ha nem szándékosan ) , és a Kapcsolatunknak , hogy véget ért .
Köszönetet mondok Neki mindenért , de különösen a Nekem és Neki jó együttes megélésékért .
Teljes szívemmel örülök Neki , hogy él , és szívében a Velem való kapcsolat emlékével vág neki a nagyvilágnak .
Örülök neki , hogy ezzel a nyíltszívű , átgondolt , és nehezteléstől mentes elengedéssel utoljára is a legjobbat teszem Vele , amit tehetek : A búcsú , elválás örömét nem terhelem meg fölösleges fájdalommal , azon a csipetnyi torokszorító érzésen kívül , ami az egésznek a savát - borsát adja .
A bennem maradt űrt annak idején én kapkodva próbáltam kitölteni , de kiderült , hogy formája van , és sehogy se passzoltak bele a nők .
Kínomban végül én teljesebbedtem bele . Üdvözlettel : felacsó
Sziasztok!
Végigolvastam a hozzászólásokat, és személy szerint sokat tudtam magamnak hasznosítani belőlük, viszont lenne egy olyan kérdésem Felétek, hogy abban a helyzetben, ha mondjuk munkahely összeköt minket, és szinte napi szinte találkozunk, úgy hogy lehet elengedni az illetőt?!
Sokat gondolkodtam, hogy mi volt köztünk, eljutottam abba az "állapotba" is, hogy tapasztalat lett az élményekből, a múltból, hogy miket nyertem ezzel a kapcsolattal, mivel lettem több általa, szóval sokféle módon próbáltam elengedni, mégis úgy érzem, hogy visszahúz hozzá valami, folyamatosan.
Pedig amit biztosan tudok, mert sajnos a végére ugye kinyílik az ember szeme, hogy ő csak szerepet játszik. Jó érzéke van ugyanis ahhoz, hogy a másiknak milyen társra van szüksége és olyannak mutatja magát, ami végső soron egy illúzióba való "beleszeretést" eredményez. Neki azóta van más, és nem tudom felém milyen érzései vannak, ha egyáltalán vannak, de látom, hogy most is szerepet játszik, tehát "azonosult" a mostani párjával, és felvette az illető életstílusát szőröstül-bőröstül.
A lényeg, hogy tényleg megmutatta nekem, hogy milyen társra van szükségem az életben, viszont abban is biztos vagyok, hogy ő nem az az ember.
Lehet, hogy azért nem tudom elengedni magamban, mert erre még nem jöttem rá, hogy miért viselkedik így, hogy miért nem mutatja soha saját önmagát?
valódi önmagát, mert mélyen legbelül úgy gondolja, ő nem szerethető, olyannak amilyen. Rengeteg embernek problémája ez, Szabó Ilona csinált is rá egy gyakorlatot " Hogyan szerezzük vissza a saját szerethetőségünk hitét "
Szerintem neked is ez a tükör ebben, ez a kötelék, mennyire hiszel abban, hogy szerethető vagy? Vagy pedig az, hogy miért nem sikerült utat találni az ő igazi lelkéhez, ami a maszk mögött van?
Ha a szülői hátteret megnéznénk, gyorsan ki lehetne bontani az okokat a kaméleonságra. Mi történt, amikor ő rossz volt, rendetlen, dacolt stb.
Valószínűleg igazad van a szerethetőséggel kapcsolatban, mert lényegében tényleg mindig úgy alkalmazkodott a különböző társaságokhoz, hogy Őt kedveljék. Viszont úgy gondolom, hogy nem tükör ez nekem, mert engem meg soha nem érdekelt, ki mit gondol rólam. Mindig magamat adtam.
Vagy ez lehet, nem függ össze a szerethetőség kérdésével?!
Az csak utólag derült ki, amikor már nem volt visszaút, hogy nem az, akinek beállítja magát, nem Ő az az illető, aki nekem kell.. és ez a keserűen vicces számomra, hogy mivel ennyire tudott szerepet játszani, azt megmutatta, hogy milyen társra van szükségem, akivel kiegészítenénk egymást.
Az Ő lelki világával nem szeretnék foglalkozni már, mert elvileg Ő tudja, hogy hogyan szeretne élni. És ha neki így jó, akkor nekem is. Nem avatkozom bele, nem az én dolgom többé.
Az is megfordult a fejemben, hogy mivel Ő mutatta meg a szerepjátszásával, hogy milyen társat is szeretnék magam mellé, ezt az "Ő AZ IGAZI" érzést csak hozzá tudom kötni?! Mert ugye az ilyet az ember nagy ritkán akarja elhalasztani?! Akár ez is lehet a háttérben, nem?!
Köszönöm az elgondolkodtató hozzászólást, többet is szívesen fogadok.
A könyvet pedig mindenképpen elolvasom.
Bocsánat, még új vagyok itt. Szabó Ilona gyakorlatát hol találhatom meg?
Előre is köszönöm.
http://www.sziakademia.eoldal.hu/oldal/tukor-gyakorlat---szerethetosegun...
Ha segíteni próbálunk és elég kevés információ áll a rendelkezésre, akkor van ez, hogy több kérdést felteszünk. A kérdezőnek,most Neked kell rájönni, aha ez az, vagy ez meg nem.
Ha a lelkünk úgy érzi, Ő volt a legjobb ( eddig, persze ) és fél, ennél jobbat nem kaphat, akkor nagyon nehéz az elengedés.
Sziasztok!
Lassan több mint fél éve, hogy értekeztetek erről a témáról, "hogyan engedjük el életünk nagy szerelmét" Azért léptem fel erre az oldalra, hogy találjak magamnak fogodzókat, hogyan engedjek el valakit akiről még azt sem tudom, hogy valóban ő volt e az életem nagy szerelme....csak higgadtan lehet ezt megtenni, tudatosan, koncentrálva, elengedni egyik napról a másikra...amikor ő azt mondja hogy neki ez sok, vagy én az vagyok, vagy az érzelmeket (jókat és rosszakat egyaránt) amiket kiváltok hosszú távon nem tudja kezelni és menekül inkább....persze úgy, hogy számára legyen visszaút. De én már nem akarom, hogy visszaút legyen számára....több ízben kifarolt hol ezzel hol azzal az indokkal, számomra mára csak a bizonytalanság maradt, az hogy nem tudom számíthatok e rá egy hét múlva, vagy 1 hónap múlva. Elveszett benne a bizalmam, teljesen mindegy, hogy még most is szeretem, teljesen mindegy hogy milyen jók voltak az együtt eltöltött idők. A ruhái, cuccai még mindig úgy hevernek a lakásban ahogy utoljára kiszállt az ágyból, látni sem bírom őket. Ma összeszedem őket és elrejtem mélyen egy szekrény mélyére egy dobozba. Van aki nemesen tud kilépni egy kapcsolatból, a másik felet is tiszteletben tartva. Van aki nem. Van aki még a távozásban is önző. Az élet sok pofont tartogat számunkra. És igen, igaz, hogy mindenki csak egy vendég az életünkben, sajnos a mai társadalomban ez igaz. Hova tűnt az idealizmus, egymás végigkísérése, a közös dolgok vállalása, a kitartás, a lemondás...mindenki a saját boldogságát keresi valahol. Én is azt teszem, keresem a saját boldogságomat, úgy hogy közben megpróbálok úgy tenni hogy másoknak jó legyen.... Próbálom a távozásának a jó oldalát felfogni...egyedül maradtam...újra kezdhetem a nulláról...újra van esélyem úgy kialakítani mostmár sokadszor, hogy ez alkalommal sikerüljön, nem beleesni ugyanabba a hibába, olvasni a jelekből, és MEGFOGADNI azokat, nem ragaszkodni mindenáron, mindenekfelett, hanem az ész és az értelem közös harmóniájában megtalálni a lelki nyugalmat, saját magam részére. Azoknak akik elveszítik életük nagy szerelmét vagy így vagy úgy....azt kell látni.."mi jó származhat számomra ebből a helyzetből"...és én az esélyt látom, azt hogy talán mással lesz esélyem újra boldognak és gondtalannak lenni. Ha nem találjuk meg egymást a lelkitársammal, akkor is teljes életem lesz, gyönyörű gyermekeimmel és barátaimmal és a családommal, hisz a világ tele van csoda szép dolgokkal....ezeket a gondolatokat minden nap többször tudatosan végiggondolva bízom benne, hogy minden nappal egyre könnyebb lesz higgadtan túllépni valamin - emberként, méltóként, nem lealacsonyodva -, amin már rég túl kellett volna lépnem.
Életünk "nagy" szerelmét soha nem tudjuk igazán elengedni.
Mint minden más érzést, a szerelmet is felülírhatja egy még erősebb, újabb érzés, de akkor már az a legnagyobb. Amíg felül nem íródik, addig nincs elengedés. Ha felülíródott, akkor nem az volt életünk nagy szerelme.
Asszem ilyen egyszerű ez az egész...:)
Én is ,,asszem''!
És olyan jó ,hogy előkerültél,és ez tuti,nem csak ,,asszem'':)
MÉÉÉÉGGG...SZEGES...ÍRJ MÉG TÖBBET! OLYAN RÉG NEM VOLTÁL ITT!!!
Sziasztok!
nagy keresgélés után találtam rá erre a blogra és nem véletlen.Szeretnék egy kis segitséget kérni egy kapcsolatban ami nem csak róla,rólam vagy rólunk szol,hanem ember életéröl is.
Két éve egy közösségi oldalon ismertem meg véletlen.elkezdtünk barátkozni.mint kiderül külföldön él.Ennek tudatában mégis engedtem az érzelmeimnek,de ezt nem adtam a tudtára.3-4hónap után hazautazott,hogy találkozzunk.A legszebb csoda volt a világon,minden tökéletes.Ez után elterveztük,hogy lépünk valamerre amint csak tudunk.mivel a tanulmányok helyhez kötöttek mindkettönket ez nem ment azonnal.Az idő csak rombolt,nem tudtuk még hogy mit is vállaltunk.Idövel feltünt,hogy valami megváltozott de ő se én se tudtuk megmondani,hogy mi.megvolt a terv,hazajön és összeköltözünk.a tervböl álom lett.nagyon féltékeny tipus vagyok,de amig nem adnak rá okot addig egyáltalán nem.valami történt,elkezdtem gyanakodni.nem kellett sok idö h kiderüljön van valaki az életében és az nem én vagyok.4hónapon át szenvedtem minden nap,a harag,a szeretet és a sok miért.megkértem hagyjon,zárjuk le végleg.a legnagyobb probléma az volt,hogy már a megismerkedésünkbe is volt valami érdekes,megmagyarázhatatlan.mintha ismernénk egymást,egyek lennénk.Végül is neki új párja lett de nem akart elengedni,tudta mennyire kikészültem,folyamatosan keresett,hogy segiteni akar,mint barát mellettem akar lenni.Nekem barátság nem kellett.4hónap után elhatároztam örökké szeretni fogom,de magamban.összecsomagoltam és új munkát keresve költöztem.szezonális munka volt3hónap,de tudtam ennyi kell,én nem keresem meg ö pedig nem tud elérni.telt az idö és egyre jobban éreztem magam,új barátok,környezet stb.Egyszer jött egy sms,hogy sokat gondol rám.probáltam nem tudomásul venni.másnap megcsörrent a telefon,Ő volt az.Közölte,hogy pár napja kiderült mellrákja van...és pár napra utazik haza,találkozzunk.fel se fogtam elöször mit is mondott,késöbb teljesen összetörtem,megilyedtem hogy ha most nem találkozhatok vele,lehet soha többet.A találkozás ismét nem jött össze.eltünt,hiába kerestem.Ezután egy levélben közöltem vele,hogy soha többet ne keressen meg!még a telefonszámát is kitöröltem.vége lett a nyárnak vége lett a munkának,hazaköltöztem.abban a pillanatba kerestem másik munkahelyet ahol d.u.2től hajnali2-ig dolgozhattam csak hogy lefoglaljam magam.De ujbol utol ért.Elmesélte miért tünt el,ami elfogadható volt és hogy sajnálja a régi rossz döntéseket is.Ekkor kezdett el igazán tudatosulni bennem,hogy lehet meg fog halni.Kellett hoznom ujbol egy döntést,nem véletlen keresett meg,én voltam lehet az egyetlen ember aki ennyire megismerhette,akit közel engedett és mindent megbeszélt vele.miután kiderült hogy beteg,számitott rám.nekem pedig dönteni kellett.Vagy elfogadom hogy fiatal vagyok,saját életem lehet,kizárom öt és élek életem végéig azzal a tudattal hogy mi van,mi lett vele vagy kitartok mellette és belevágok egy ismeretlenbe(legföként a betegségre értem ezt).Elmesélte hogy új életet akar ha meggyogyul.Elköltözni egy ismeretlen országba,elvarrni minden régi szálat,megkért hogy tartsak vele.újabb szép honapok,aztán a pokol és a mult.1-2honap mulva költözhetnék.2hete arra kért legyek türelemmel,kell egy kis idö amit saját magára fordit és a gyogyulásra.ez a 2hét alatt nála megjelent1régi barát akinek véget ért az5éves kapcsolata és menekül.megkérte barátnömet segitsen neki kijutni külföldre.igen ám csak ez a 2hét alatt amig én elmerültem a munkába köztük lett egy erös barátságnak megnevezett valami.ilyenkor elöjön bennem a mult,hogy ez1x már lejátszodott.A férfi nem is titkolja a szándékait én pedig beleörülök.ott a nő akit mindenkitől jobban szeretek,ott1betegség és egy harmadik személy.Tudom ha ennek a barátnak sikerül kijutni külföldre mi ketten már nem megyünk sehova.mikor rákérdeztem hogy akkor összejöttek?annyi volt a válasz hogy ha azt mondja igen,akkor hazudik,de ha azt mondja hogy nem akkor is és ezt nem tudja megmagyarázni.megmondtam hogy jo elég volt,nem állok senki utjába.ebböl is csak annyi sült ki hogy én tulkomplikálom,mert ö csak segiteni akar ennek a régi barátnak.de én már nem tudom mit higyjek.egyik naprol a másikra változott meg minden.Azota csak annyit beszéltünk hogy megmondtam vagy csináljuk normálissan vagy sehogy.Erre ö h megigérte segiteni akar nekem,legyen bármi.Tudja jol hogy egyet szeretnék,csak egy esélyt h megprobáljuk.2éve megy ez és nem birom tovább.Ha felajánlom hogy legyen köztünk normális kapcsolat,kiköltözök amig a kezelése tart akkor csak hallgat ha azt mondom hagyjuk egymást élje mindenki a saját életét akkor nem enged el.Nem tudok mit tenni.ha kilépek ebböl az egészböl nem tudonék tiszta lelkiismerettel élni hogy szerettem valakit és lehet haldoklik én meg otthagyom.csak arra vágyok hogy vele legyek,de mindig feltünik valaki.tudom,neki kellene nemet mondani és megmutatni hogy ö is akarja ezt.sajnos az élet eddig ugy hozta hogy4000km van köztünk.fogalmam sincs mi lenne a helyes.Az érzelmek világa bonyolult.sokszor szeretünk és mindig másként.Én eddig minden szakitáson aránylag gyorsan tul voltam.fájt de tudtam az élet nem áll meg.ezt nem utolag gondoltam igy hanem a szakitások pillanatában is.most ez nem megy,nem tudom elképzelni az életem nélküle.az a 3honap amit ugy töltötem el h gyogyulás és nem tud elérni annyiban segitett hogy jol voltam,de boldog nem.a boldogságot csak vele tapasztaltam meg.
Próbáltam gondolkozni, hogy mit tennék hasonló helyzetben. Valószínű ilyen éles helyzetben félretenném a régi sérelmeket, azt is, ami most van. Éles helyzetekben minden fájdalmat egyszerűen figyelmen kívül hagyok (attól még érzem), és megyek abba az irányba, amit jónak látok. Szóval biztosan kimennék, hogy segítsek neki, aztán majd lesz valahogy. Ha nem teszed, szerintem valóban megbánod, így meg, akárhogy is lesz, benned lesz, hogy megtetted, és odaadtad a benned levő szeretetet, és könnyebben el tudod majd fogadni a dolgokat. Szerintem engedd, hogy a szeretet uralkodjon el benned félelmek helyett (amik szintén ott lesznek, ott lesz a fájdalom, de ne hagyd, hogy ez határozza meg a tetteid). Most nagyon könnyen beszélek, nem éltem még ilyet így át, csak egyéb gondjaimra alkalmazott megoldási módszert írtam le, hátha neked is ez lesz a nyerő.
Egyébként a mellrákból van kiút. Egyik rokonom úgy győzte le, hogy már lemondtak róla az orvosok, áttétek voltak benne, meg minden. Erre van több módszer.
1. Képzelje el minden nap, hogy immunsejtjei, a fehérvérsejtek szépen felemésztik a daganatos sejteket, kérje meg szervezetét rendszeresen, hogy tegye ezt (egyik ismerősöm tüdőrákból gyógyult így ki, mire vitték volna műteni, eltűnt a daganat).
2. Fontos, hogy nagyon sok antioxidánst vigyen be a szervezetébe, bioflavonoidokat. Ilyenek vannak a zöldségekben, koncentráltam pedig több készítményben is (ha írsz privátban a nevemre kattintva a kapcsolat gombnál, szívesen leírom bővebben, ha érdekel).
Ne vigyen be mesterséges színezékes és tartósítószeres cuccokat a szervezetébe. Ne aludjon csempék közvetlen közelében (természetes átlagnál magasabb a radioaktivitásuk, persze nem annyira, de ha valaki órákon át rendszeresen van a közelében, az már lehet gáz, nagymamám házának egyik szobájában csempék vannak az ágy mellett a falon, le is van takarva).
3. Szeretet, igen, erre most szüksége lehet.
4. Humor, a rokonomnak sok viccet olvasott a fia a betegsége idején, hogy felvidítsa, és persze kifejezte ezzel szeretetét is. Érdemes elvinni szép természetes helyekre, hogy átérezze az élet szépségét.
Ezek jutottak hirtelen eszembe.
Hasonló cipőben járok én is, pedig megszakítottam minden kapcsolatot az ex-el, 7 évig volunk együtt, házasok is voltunk. Évekbe tellett, mire eljutottam odáig, hogy nem keresem, eltűntem, békén hagytunk egymást. Utána pár évre kezdődtek az álmok. Rohadtul felkavaró, napokig kísértő álmok, nem az a fajta, amit ébredéskor vagy 5 perc múlva elfelejtesz. Ha folyamatosan gondoltam volna rá, megérteném az álmokat. De így nem igazán értem, miért történik ez velem. Utána elhessegetem magamtól az álmot, próbálok mással foglalkozni. Eltűnik, aztán egy-két hét múlva megint jön az álom. Néha úgy érzem, megőrülök.
Próbáltam "spirituálisan" hozzáállni, és megérteni, miért volt itt és miért ment el. Nem tudtam rájönni, olyan értelmetlen volt az egész. Persze voltak és van azóta kapcsolatom, elvagyunk, gyerekeim is lettek, de olyan lelki társat azóta sem találtam.
Valaki azt mondta, lehet, hogy ő gondol rám, ezért álmodok vele. De amit utoljára hallottam róla évekkel ezelőtt, hogy boldog és boldog párkapcsolatban él. Ő már túljutott rajtam régesrég, neki nem én voltam a lelki társ. Sajnos ez egy ilyen asszimetrikus dolog. Mivel már családom van, nem sok esélye van, hogy ő csak előfutára volt egy nagy igazinak, aki majd eljön. Sajnos úgy néz ki, én boldogtalanul, társas magányban fordulok fel a hülye álmaimmal együtt.
Nekem is voltak ilyen-olyan álmaim, méghozzá olyannal, akit szerelemmel sosem szerettem. Engem is felkavart, összezavart, furcsán éreztem magam. Aztán elmúlt.
Ami a legfontosabb, hogy tedd rendbe a gondolataidat. Szereted a mostani párodat, a gyermekeidet, úgy egyáltalán a családodat? Képes lennél bármelyiküktől is megválni? Mi hiányzik a kapcsolatodból, pótolható-e az a valami?
Mihelyst őszinte tudsz lenni magaddal, rá fogsz jönni, mi a következő lépés. Ha szereted a férjedet, és vele akarsz maradni, előbb-utóbb az álmok is megszűnnek. De ehhez rendet kell rakni magadban.
Szeretem őket. Nem tudnám őket azt hiszem elhagyni. Rám is vannak utalva egyébként. De ő nem lelki társ, és kb. 6 év alatt már feladtam, hogy kicsit arra mozdítsam, hogy érdekelje a saját lelke. Beszéltem is már vele, hogy ez így nem jó nekem, de semmi eredmény. Persze tudom, hogy az én hibám, annno szerelmes voltam és nem érdekelt, hogy ő más. Aztán teltek az évek, és ez kiütközött, és egyre nagyobbá vált a különbség közöttünk. Mi a következő lépés? Nem igazán látok semmiféle lépést, olyanon kívül, amit képtelen vagyok megtenni. Egyébként férfi vagyok, nem nő, az nem tudom, miből jött le :) Nem akarok hétvégi apuka sem lenni... Túlzottan imádom ahhoz a kölyköket. Érdekes dolog ez a spirituális fejlődés. 10 éve még meg voltam győződve, hogy semmi gond, már tapasztaltabb vagyok az ex után, és egyre jobb társaim lesznek. Ez nem jött össze, inkább visszafejlődtem, úgy tűnik. Nagyon elszúrtam és fogalmam sincs róla, mi lehetne a megoldás.
Elnézést, hogy nőnek néztelek. Én sem tudom, miért hittem... :)
Hiszed vagy tudod, hogy mellettük a helyed? Ha ez csak kötelesség, már régen rossz. Egyébként ismerem azt a helyzetet, amikor a kommunikáció nem működik tökéletesen a felek között. Nem tudom, hogy menthető-e a kapcsolat. De valóban tisztába kellene jönnöd magaddal. Keresd meg a párod pozitív tulajdonságait, tanuld meg becsülni őt. Vedd észre az apró szépségeket rajta. Mindig azt mondják, ha a halmaz egyik része változik, az egész halmaz változik. Mellesleg, mit gondol a párod? Ő mennyire szeret? Sok a kérdés, de ha tényleg változni, változtatni akarsz, sikeres lehet egy terápia. Beszélj Katival.
szóval röviden azt tanácsolod, törődjek bele.
tisztába jönni magammal... jót mondtál :) ezen igyekszem, mióta az eszemet tudom, de könnyű ezt mondani. valószínűleg én sem tudom, mit akarok. csak az a biztos, hogy ennél valami jobbat... közhely, hogy az ember fél a változástól, változtatástól. erre megvan minden okom, ahányszor váloztattam (kapcsolatban), többnyire rosszabb lett.
http://www.youtube.com/watch?v=Dsoc1BUN49Y
Nem, abszolút nem tanácsolom, hogy törődj bele. Sőt.
Tisztába jönni se könnyű, senkinek. De a változás elkerülhetetlen.
Mi lenne, ha egyik nap azzal jönne haza a párod, hogy bocs, nem bírom tovább, váljunk el? Ahogy neked hiányzik valami, úgy neki is hiányozhat. Az igényeket és az elvárásokat kellene egyensúlyba hozni.
Bár megmondom őszintén, még kívülállóként sem könnyű tanácsot adni úgy, hogy csak a sötétben tapogatózol.
mert üzenetük van a számodra.
Felkavaróak, igen.
Hogy segítségként tudd elfogadni az álmaidat és ne hülyeségnek tartsd, tudnod kell, érted vannak.
Mindennapi életünket úgy éljük, még a legfájdalmasabb szakításokat is, hogy megpróbálunk "egyben" maradni. Ez azt jelenti, hogy a személyiségünk meghoz egy ilyen döntést, mint például azt, hogy mivel nekem lelki szintű kapcsolat nem juthat, ezért kizárok minden olyan vágyat a normál tudatomból, ami miatt ez a hiány fájhatna.
A vágyakat elfojtjuk a fájdalmas veszteségérzettel együtt, lekerülnek a tudatalattiba, ott aztán más történet darabkákkal, kusza érzésekkel együtt az álom történetben újra megjelennek.
Feloldani úgy tudod, hogy egy visszatérő álom nyugodni hagyjon végre - és ez vonatkozik a rettegéssel telített rémálmokra is - hogy ébren hozd meg a döntést, ezt kioldom, vedd elő az álmod és menj bele.
A meditációban könnyebb, mert hasonló tudatállapotban vagyunk mint amikor álmodunk, de maga a figyelmünk éber. Az álom, bármilyen hülye, segít, mert megmutatja a kötelék szálakat. A lelked nem fog arról lemondani, hogy lelki kapcsolatod legyen, viszont esélytelen addig, amíg erősen kötődsz a múltadban valakihez.
Az elengedés gyakorlata meditációban úgy történik, hogy rányitjuk a teljes figyelmünket és a szívünket a szeretett személyre. Megéljük az érzéseinket, kimondjuk a soha ki nem mondott szavakat és kisírjuk a bánatunkat. Ha a fájdalmak nagy része kitisztul, akkor nyitottá válunk a másik típusú elengedés gyakorlatra, ami azt jelenti, hogy meditációban megkapjuk a másiktól, amiből nem kaptunk eleget, ami a mai napig nagyon hiányzik. Lelki szintű mély kapcsolat elengedése még a tudatos, meditációval történő feldolgozással is évek alatt tud megtörténni. A szakítás folyamata gyász, a feldolgozási folyamat megegyezik a gyász feldolgozási folyamataival.
Van még egy fontos jelentősége annak, amikor ex szerelemhez a kötődés ennyire erős. Az elszakadás miatti fájdalom nagyon sok esetben ráépült egy gyerekkori traumára, valamelyik szülő elvesztésére, legyen az válás, haláleset, korai kórházi kezelés miatti elszakadás stb.
Ilyenkor a gyerekkori veszteséget is gyógyítani, oldani kell és un. Belső Gyerek meditációkkal a bennünk élő gyermeknek meg kell adni, amire vágyik, szeretetre, elfogadásra, arra, hogy a lelkét értékelje és simogassa meg valaki.
Az elengedéshez kapcsolódó meditációk elérhetők ebben a Sirály csomagban
http://www.onmegvalositas.hu/siraly/8
Azokat a "szerelmeket" amik felszínesek voltak, csak afféle kábulat, könnyen el tudjuk engedni. Viszont ahol a kötődés mély lelki szinten jött létre, pontosan akkorát szakít a szívünkön, amilyen mélyen a szívünket beletettük a kapcsolatba.
Én is voltam ebben a kelepcében, nagyon sokszor teljesen elveszítve a hitemet, hogy feldolgozható, hogy járhat ilyen, netán ennél sokkal tisztább és jobb?
A kötődéseim feldolgozása után az Élet visszaigazolta, hogy igen. Jár sokkal jobb. Három év kemény munkája van benne. Megérte.
http://domoszlaikatalin.fw.hu/
Köszi a választ, próbáltam meditációt is, de csak rosszabb lett tőle. Sőt, tulajdonképpen azóta erősödtek meg ezek az álmok, lett belőlük több. már mitől lenne értem egy ilyen álom? Amikor figyeltem rájuk, ami nem volt nehéz, mert napokig nem felejtettem el, nem találtam bennük semmi fogódzót. Sajnos egyre kevésbé hiszek ezekben a meditációs hókuszpókuszokban, pedig az esélyt megadtam, 5-8 évig meditáltam. Kipróbáltam több félét, de általában mindegyik csak mélyebbre lökött. Úgyhogy sajnos nem tudom ezeket másképp nézni, csak az agy hibás működésének. Az álmokban gyakran felmerül, hogy újra közel kerülünk és újra együtt leszünk. Szóval az agy csak próbál álomban teljesíteni egy soha meg nem valósuló dolgot, kompenzálni, hátha attól jobb lesz. De persze nem lesz jobb.
Különben elnézést, de ezek a szavak, hogy "elengedem" nem jelentenek semmit. Attól még nem tűnnek el az érzések és az álmok, mantrázni lehet akármit, lottó ötöst is.
Az lehet, hogy csak a helyzet reménytelenségét testesítik meg.
Családom, gyerekeim vannak, túl fiatal sem vagyok már, elérhetetlen egy igazi lelki kapcsolat. Nem áldoznám fel a gyerekeim boldogságát ezért. Azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül. Már nem csak magamra kell gondolnom....
Ezt megtapasztaltam én is.
Az oka az, hogy hiányzik a feldolgozás képessége. Az, hogy az adott érzéssel, tanítással mit kezdjek. Erre egyedül a Sanyi Sirály csomagokba foglalt megismerés-elfogadás-feldolgozás rendszere alkalmas.
Ha valaki fél, például attól, hogy egy nagyon erős vágy hatása alá kerüljön és ezért esetleg nagy árat fizessen, akkor visszautasít minden, ugyan már, ez hókusz-pókusz.
Engedd meg, hogy a gyerekeid boldogságával kapcsolatban elmondjam a véleményem.
Te most egy párkapcsolati mintát adsz nekik, méghozzá azt, mi jár és mi nem.
A minta és a példa nevel.
Azt tanulják most, hogy szülőnek lenni áldozat a boldogság reménytelen. Persze benne van az áldozat hozatal is, de nem kíván teljes önfeladást...
Amit most mondasz Katalin, az akkor hiteles, ha a Te tapasztalati mintádban Te is boldog vagy és a Gyermekeid is. Ha nem vagy boldog, attól még a mintád nevel - csak hát nem tudom, hogy ekkor tudod-e, kit is?
hogy az emberek amikor nagyon sérülnek, végletekben tudnak csak gondolkodni.
Tökéletes boldogság kontra tömény szenvedés. Vagy-vagy.
Ezzel szemben a fejlődés van amikor lépésről lépésre történik és van amikor ugrásszerű.
Aki nem hisz sem saját magában, sem Istenben, sem a gondviselésben annak semmilyen létező egyetlen állítása sem lesz hiteles!
Erre már rég rájöttem, hiszen itt van a Huszti Sanyi példája, aki a legtisztább ember és a legmagasabb életminőségen élő ember, azok közül, akit személyesen ismerek, mégis hiteltelen a nem-hívők számára...
Szerencsére azok az emberek, több ezren vannak már, akiknek a módszerei segítettek, segítenek magasabb életminőségen élni, hittek saját magukban, ezért képesek hinni abban, hogy amit csinál, amit tanít, az működni fog.
Azok az emberek pedig, akiknek én segítek, egyszerűen érzik, valahol belül tudják, rám van szükségük. Tudnak bízni önmagukban, bennem.
Ezért beszéltem le például a lányomat, aki akart már írni ide máskor, hogy teljesen felesleges...
Most, amikor ezt a hozzászólást írom, meditál, hogy a múltbeli sérüléseit kidolgozza...
Mert adtam olyan mintát, hogy ha fizikailag beteg vagyok, meditálok és meggyógyulok. Beteg lett és meditál orvos helyett.
Ugyanezt a mintát adtam a fiamnak, aki viszont, ahogy Te is, inkább elfojt, szenved, orvoshoz megy...
A gyerekeidet a saját sorsuktól megmenteni nem tudod. Azt viszont az önfeláldozó, mártírságban szenvedő szülőknek köztük neked is érdemes átgondolni, ha Te harmóniában vagy önmagaddal, testileg lelkileg egészséges vagy, szeretsz és szeretve vagy, akkor mennyit tudsz adni a gyerekeidnek?
És mennyit tudsz adni, ha rémálmoktól gyötörve végig szenveded az életed?
Ha valaki rossz mintát ad a gyerekének, az a minta is nevel természetesen. Hiszen a gyerek a saját fejlődése miatt választ szülőt a leszületés előtt, van amikor pontosan azért, hogy tudatosítani tudja, ennyire elcseszni nem fogom, kerül amibe kerül!
Visszatérve a tökéletes boldogságra, erről a Sanyi már írt itt, de azért térjünk vissza rá.
A tökéletes boldogság a megvilágosodás után érhető el. Addig viszont élhetünk egyre tisztább, egyre nyitottabb és örömtelibb életet.
...akkor a Gyermekeid boldogsága nem Tőled függ. Ám akkor a Te boldogságod miért Sanyitól függ? ;)
a Sanyitól, hogy segít nekem ha elakadok. Ahogy nagyon sokaknak, akik nyitottak őszintén szembenézni a saját korlátaikkal. Viszont ez nem függés, belevetítesz. Rajta kívül még párkapcsolati téren nagyon sok útmutatást kaptam a Szöllősi Zoli barátomtól és másoktól is, ha valaki tanulni és változni akar, megtalálja a legjobb tanítót.
Most a legfontosabb tanítom a bevonzott Duálom, rá viszont eléggé ráfüggtem, de oldom amit oldani kell.
Hagy kérdezzem meg, ezeket a kérdéseket, mit tükröket, a saját önvizsgálatodban is használod?
Akarsz egyáltalán változni?
Legalább annyit, amit a legnagyobb bölcsességnek tartok, fogadd el, amin nem tudsz és ez igazi elfogadás legyen, változtass azon, amin tudsz és tényleg engedd el, aminek nincs helye az életedben...
Ugyanis a belvetítés arról szól, valahol a saját függésed zavar...
De inkább velem foglalkozol, mint hogy bevállalnád a saját belső rendrakásodat.
Mind függünk amíg egónk van, az egó ebből épül fel. Lépésről lépésre ezeket a függéseket fel lehet számolni vagy maradni a trutyiban.
Te döntesz.
Nekem jók a tükrök, amiket mutatsz.