Elfogyott szerelmek űznek feléd | Önmegvalósítás.hu

Elfogyott szerelmek űznek feléd

Elfogyott szerelmek űznek feléd.
már nem látlak sehol.
kacagásodat is elnyomja a gondolat,
hogy szeretlek...
elbújtál magam elől,
vagy én bújtam el
magad elől, mindegy is...
ez már úgy sem számít,
már tudom hogy milyen.
Milyen szeretni.
beléd bújtam.
körbevezettél
aztán kilöktél
vagy kiugrott a félelmem
kérlek, mosolyogj rám,
hiányzom

Bocsi még ezt a hetet bírjátok ki és lelövöm magam egy időre ígérem! Ezt most így estére kikívánkozott belőlem, de ígérem nem csinálok belőle rendszert, elvégre ez nem egy irodalmi oldal, de ezt muszáj volt

sorry me . . . .


Beküldte: | 2010. ápr. 12. hétfő - 21:59

Hozzászólások

24 hozzászólás
Vándorlélek
2010. április 13. kedd, 4:07 | Buddhanita (útkereső)

Ha lemered magad lőni, akkor én lőlek le!

Végre van valami színfolt az oldalon, én szeretem az írásaidat, aki meg nem, szerintem nem olvassa. Ennyi. Nem hiszem, hogy bárkinek gondot okoz!

Írj, kérlek, köszi,

Anita

Kavics22 képe
Szia Vándorlélek ! Többször el kell olvasnom, amiket írsz.
2010. április 13. kedd, 9:49 | Kavics22

Szia Vándorlélek !

Többször el kell olvasnom, amiket írsz. Mintha két személyiséged lenne, de egyikben sem igazán éreznéd otthon magad. Mindezt leszámítva úgy vagyok, mint Anita. Élvezem, hogy zavarba ejtenek a mondataid és kifejezetten jó, hogy nem kell tőlük elemezgetni önmagam, megelégszem azzal, hogy Téged elemezlek. :)
Most akkor hogy is van ? Szerelmes vagy, voltál, leszel ? Önmagadba, másba, mindkettőbe ? :)

Egyébként teljesen igazad van, ha írni kell, nincs mese, akkor leteper a kényszer. Add meg magad neki, úgyis ott bolyong benned, amíg rá nem rakod mások vállára.

Jöhet a következő............:D

vandorlelek képe
Még majdnem elfeledtem!
2010. április 13. kedd, 12:35 | vandorlelek   Előzmény

Szia itt is !

Szóval elfeledtem majdnem, szóval igen szerelmes voltam, vagyok leszek. mert nem tudok megszűnni szeretni. két lelkecskét főleg, őket kicsit másképp is mint a többit..... a szerelem-szeretet-szerelem nem múlik nem gyengül, nem erősödik csak van, maximum kiteljesedik....

(egyébként a nevedet olvasva eszmbe jutott egy élményem, amit le is írtam egyszer , otthon megkeresem, és leírom, ha megtalálom...de azt tudom, hogy az egyik barátom azóta röhög rajtam, hogy kavicsok közt "világosodtam" meg valamiben....

Kavics22 képe
Sok mindenkit szeretek, de képtelen vagyok mindenkinek szeretet
2010. április 13. kedd, 13:56 | Kavics22   Előzmény

Sok mindenkit szeretek, de képtelen vagyok mindenkinek szeretet adni. Ha nem megy, egyenlőre ezt kell elfogadnom. Az intenzitás is különböző, attól függően, ki áll közelebb hozzám. A szeretet és a szerelem nálam teljesen különválik. A szerelem boldogságos illúzió, majd gyötrelmes valóság - nekem -.

A nick-nevem a "megvilágosodásom" szintjére utal, idővel azért szeretnék legalább a nevemnek megfelelő szintre jutni. :)

Szeretettel: Ibolya

(várom az írást)

vandorlelek képe
Arra jöttem rá, hogy amikor valakit szeretek az nem illúzió,
2010. április 13. kedd, 14:58 | vandorlelek   Előzmény

Arra jöttem rá, hogy amikor valakit szeretek az nem illúzió, hanem valóság. Illúzió az, ha pl azt hiszem hogy ő is szeret. s a valóság amikor kiderül hogy nem. De attól én még szeretem őt, hiszen nem az ő valósága a csalódás, hanem a saját illúzióm hibája.
Ha valakit szeretek akkor a lelkét szeretem. őt teljesen, olyannak amilyen. illetve meglátom benne saját magát. az ő valóját. Ha engedi , akarja, akkor megmutatja magát, ha tudja, hogy milyen is ő maga. na ez valami eszméletlen tud lenni. Ha valami "rosszat tesz velem" megbánt, fájdalmat okoz, vagy csak nemtörődöm...én még akkor is látom, hogy igazából milyen és én azt szeretem. (persze elfogadva a "hibáival", tehát nem egy eszményt szeretek)alapvető hiba az emberi kapcsolatokban szerintem, hogy elvárások vannak. akarva akaratlanul. és éppen ezért mindenki akarva akaratlanul elkezd megfelelni az elvárásoknak,(hogy tovább bonyolítsam, már vannak feltételezett elvárások is) bele megy emberi szituációkba, játszmákba, és fogy egyre csak fogy minél több ilyen játékba megy bele, annál jobban elveszti magát.
1. valakinek van egy elvárása amiről tudok. belemegyek a játékba és próbálom teljesíteni
aztán kiderül, hogy megy e nekem, és én mit kezdek ezzel az egésszel, tudok e azonodsulni vele, vagy meghazuttolom magamat és csak belső konfliktusom lesz belőle- érdekes a másik fél reakciója is, hogy ő mit reagál ha sikerül teljesítenem az elvárását és mit ha nem. ha teljesítem neki, akkor az neki valóság, nekem pedig illúzió
ha nem sikerül, akkor csalódik... de kiben? bennem? nem a saját elvárásában? hiszen hozzám semmi köze, ő találta ki azt az elvárást, anélkül, hogy megkérdezett volna engem.
2. feltételezem, hogy neki az az elvárása felém, hogy ......
ez leginkább a párkapcsolatokban van, és sok gondot okoz... ez a Ne gondolkozz helyettem szindróma"
vagy " ne próbáld meg kitalálni mit akarok" miért ne?
mert vagy tudod vagy nem. ha tudod, akkor felesleges mondani ha meg nem tudod, akkor ne tégy úgy, mintha tudnád....

na most hogy teljesítsek egy feltételezett elvárást? vicces nem???
akkor megfelelési kényszert erőltetnek ránk, hogy tényleg nem csoda, ha valaki belebolondul.

úgy érzem ezt most nagyon összekavartam és ha ezt valaki kibogozza...tényleg nem tudom leírni a gondolataimat, legalább is nem követhető formában azthiszem ....

ha valami nem világos akkor kérdezz bátran megpróbálok válaszolni, de gondolom most egy nagy kérdőjel leszel-és íme egy elvárás feléd :D

Kavics22 képe
"De attól én még szeretem őt, hiszen nem az ő valósága a
2010. április 13. kedd, 17:31 | Kavics22   Előzmény

"De attól én még szeretem őt, hiszen nem az ő valósága a csalódás, hanem a saját illúzióm hibája."

Ezért teszek én különbséget szeretet és szerelem között. A szerelem érzelmi bomba, elhomályosítja a tudatot, mégis milyen jó olykor benne ringatózni. :) A szeretet a szerelem virága. Ha képes a szerelem elmúltával mélyen gyökeret ereszteni és tudatosan táplálják, óvják, a legnehezebb időszakokat is képes túlélni. Itt már jó esetben önmagad adod és önmagát adja a másik is, belelátunk már annyira a másikba, hogy tudjuk, érezzük, mikor játszik szerepet. Ha nem a lelkét szeretnéd elsődlegesen, nem is lennél képes teljesen elfogadni. Főleg a nőkre jellemző ez, így rám is. Megnézem a külsőt, de a lelkünk összhangja a döntő.

Hosszabb távon képtelenség kibírni a szerepjátékot, akár Te játszod, akár a másik. A test és a lélek sérül, menekülőre fogja a dolgot, a kapcsolat belehal és kicsit belehalnak a játékosok is. Hát ezért nem éri meg. De mindezt át kell élni, meg kell tapasztalni, hogy őszintébb tudj lenni a következő kapcsolatodban.

vandorlelek képe
"...önmagad adod és önmagát adja a másik is, belelátunk már
2010. április 13. kedd, 18:11 | vandorlelek   Előzmény

"...önmagad adod és önmagát adja a másik is, belelátunk már annyira a másikba, hogy tudjuk, érezzük, mikor játszik szerepet."

képzeld el ezt az összhangot szerelemben :D mmmmmmesés tud lenni

szépséges vagy........
köszönöm

tetszik
2010. június 04. péntek, 17:18 | lennékén (útkereső)   Előzmény

Szia!

véletlenül találtam a blogodra... én is csak nemrég blogolok, de hasonlóan témázgatok... Mondjuk nekem egyetlen konkrét személy körül forognak a beírásaim, és azt gondoltam, hátha az írás segít és megnyugszom... vagy nem...

Vándorlélek
2010. június 04. péntek, 18:13 | Éva.   Előzmény

Szerintem teljesen világos,amit írsz.
Ráadásul nagyon jól írsz,úgyhogy a paphoz és harcoshoz,még hozzáveheted a tollforgatót is.

Az ilyen 22-es csapdáját akkor kerülheti el az ember,ha elfelejti azt ,hogy elvárás.

Egy kapcsolat csak akkor működhet jól,ha nincs elvárás,az ember elfogadja a másikat olyannak,amilyen.
Bőven marad még miért szeretni a másikat.

Ha pedig nem tetszik a másik olyannak ,amilyen,akkor lehet keresni tovább.
Az ,hogy megfeleljek a másiknak,az nem járható út.
Felveszek egy szerepet,de minek? Hamis ,illúzió,és szenvedek mert elveszítem magam.

Úgyhogy a megoldás:
Ez vagyok én,ilyen vagyok,tudsz így elfogadni,szeretni?
És persze visszafelé is így működik,nem akarom a másikat megváltoztatni,Saját Magáért akarom szeretni.

vandorlelek képe
lehet
2010. április 13. kedd, 10:23 | vandorlelek

Képzeljétek el, a minap jöttem rá, hogy ez valami nagyon fura dolog.
általában érzésekről írok, amik bennem vannak, nincs múzsám, vagyis nem konkrétan, persze mindig valaki kapcsán írok, de nem hozzá, hanem az érzéshez. Szóval arra jöttem rá, hogy valami nagyon nagy fájdalom van bennem mélyen, valaki, valami nagyon nagyon hiányzik. Ez mostanában tört rám egyre erősebben... álmok, és éberálmok, ...

hú nem is tudom hogy ezt hogy lehet megfolgalmazni itt érzem belül, hogy van egy nagy űr, ahonnan hiányzik valaki.
Köszönöm a bátorításotokat.....

egyébként nem nem vagyok skizo, csak kicsit összetett. :-D Ezt a kettősséget azonban jól érzed, érzitek. találóan úgy fogalmazódott ez meg bennem hogy egyszer harcos, egyszer pap. Igyekszem ezt a kettőt harmóniában magamban tartani. Rengeteget vívódtam e kettő közt, hogy melyik is vagyok, mire végül rájöttem, hogy mindkettő és minden vagyok. úgy két éve ért össze a két világom. de tényleg két világban élek..... a határán... hú ebből lehet lesz egy írás :-D

szóval kettős sorsvonalam is van...kettős életem

ölelés nektek

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Kiváncsian várom az írásodat!
2010. április 13. kedd, 11:45 | Huszti Sándor -...   Előzmény

Amikor ifjú koromban a M.A.G.U.S. szerepjátékkal játszottam, akkor a harcos-pap karakter volt a kedvencem. Nagyon szerettem a kettősségét mind a jellemében, mind a megnyilvánulásaiban!

Kíváncsian várom az írásodat!

Egyébként nyugodtan verselj, ha a versek tartalmilag kapcsolódnak az oldalhoz, akkor szívesen látjuk őket!
Csak annyi a kérésem, hogy rendes címet adj a bejegyzéseidnek, ne bocsánatkérést! Köszönöm! (Párat ki is javítottam.)

vandorlelek képe
Értettem, vicces, mert sosem bírok címet adni semminek....a vers
2010. április 13. kedd, 12:30 | vandorlelek   Előzmény

Értettem, vicces, mert sosem bírok címet adni semminek....a versek is leginkább címnélkül születnek, de amit te is alkalmazol, én is: első sor.....
köszönlek...

jaguar képe
"sosem bírok címet adni semminek" - de miért nem vajon?
2010. április 13. kedd, 15:04 | jaguar   Előzmény

"sosem bírok címet adni semminek" - de miért nem vajon?

vandorlelek képe
amikor leírtam, már tudtam hogy jönni fog a kérdés... nemtom,
2010. április 13. kedd, 15:07 | vandorlelek   Előzmény

amikor leírtam, már tudtam hogy jönni fog a kérdés...
nemtom, asszem nem szeretem felcímkézni a dolgokat....

jaguar képe
igen, mindkét végletnek megvan az előnye és a hátránya is.
2010. április 13. kedd, 15:20 | jaguar   Előzmény

igen, mindkét végletnek megvan az előnye és a hátránya is.

Kavics22 képe
Most igazából "csak" érzésből válaszolok Neked, nem
2010. április 13. kedd, 11:54 | Kavics22   Előzmény

Most igazából "csak" érzésből válaszolok Neked, nem tapasztalatból, vagyis csak a tapasztalat határáról. Hasonló gondolatok foglalkoztatnak engem is, mint Téged. Éppen a múltkor fogalmaztam meg egyik hozzászólásomban, amely a nyugalomról, a kiegyensúlyozottságról szólt, amit önmagunkban kell megtalálnunk.

Meddig kell kontrollálnunk magunkat, újra és újra gyakorolni a higgadtságot, hol az a határ, ahol már egyensúlyban érzed magad, megbékélve akár a szélsőséges személyiségeddel is, vagy mindenképpen törekedni kell arra, hogy ezeket a kiugrásokat, másságokat megszelídítsük ?! Hol az a pont, ahol már elfojtod a személyiségedet ?
Miért ne lehetne az életünkben felvállalni a szélsőségeket is, a szenvedélyt, a hullámvölgyeket ? Mintha ez bűn volna, szégyellni való dolog. Az erőltetés, az elfojtás belső háborúhoz, robbanáshoz vezet. Kell a folyamat, időt adni az átmenetre és csak addig a pontig menni, ahol még valóban "Én" vagyok és nem az elvárás.
Ez a beismerés olykor igencsak felkavar engem is, mert nagyon távol vagyok az egyensúlytól, szenvedek is tőle rendesen. De ha megfelelni akarok, attól még jobban szenvedek. Meg van a saját irányom, a saját haladási sebességem és ha megfeszülök, akkor is csak annyit vagyok képes befogadni a bölcs tanácsokból, az elém tartott tükörből, amennyit még a lelkem elbír.
Így hát bennem is űr van, mert a régi énem mintha szűk volna, de az új még idegen. Hiányzik valaki és ez a valaki a saját harmóniám, amit ebben a zűrzavarban csak percekre sikerül megtalálnom.

Egyre csak Ady ismert verse jön vissza, most számomra nagyon ide illik.

"Vagyok, mint minden ember: fenség,
Észak-fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény,
Lidérces, messze fény.

De, jaj, nem tudok így maradni,
Szeretném magam megmutatni,
Hogy látva lássanak,
Hogy látva lássanak.

Ezért minden: önkínzás, ének:
Szeretném, hogyha szeretnének
S lennék valakié,
Lennék valakié."

vandorlelek képe
Igen úgy látom, érzed amiről írok, így én is érzem, hogy te
2010. április 13. kedd, 12:28 | vandorlelek   Előzmény

Igen úgy látom, érzed amiről írok, így én is érzem, hogy te miről írsz...
én merő vakmerőség és ego lenne ha azt mondanám, hogy én már így élek, eloldozva mások elvárásától...

maradjunk annyiban hogy nagyon törekszem rá. de igen engem is nagyon foglalkoztat ez az egész, hogy miért "kényszerítenek" mások az elvárásaikkal, még ha én nem is törődöm azokkal, sokszor keretet szabnak.
egy ideig azért nem mondtam ki érzéseket, gondolatokat, mert tudtam, hogy azzal megbántom a másikat, de nem azért ,mert én bántani akarom...
csak egyszerűen nem lát engem és nemm hallja amit mondok, hanem csak egója reagál....ezt nagyon nehéz eleinte megélni amikor a szeretteidet "bántod meg " önmagaddal. De nekem nincs más út... magam kell hogy legyek, önmagam. és rájöttem, hogy nem a szeretett lényt bántom, hanem csak az egóját. megtanultam (nálunk van olyan, hgy folyamatos múltidő??? mert akkor most használnám :-D) tehát azóta is folyamatosan megtanultam látni lelke t az emberben. lehet hogy még magát sem látja, de én látom, hogy ő milyen, és szeretem.... nem pedig megbántom és ő is engem, csak elfelejti, de majdcsak eszébejut....

Kavics! mellbe vágtál.Ő a kedvencem.Gyerek korom
2010. június 04. péntek, 18:19 | Éva.   Előzmény

Kavics! mellbe vágtál.Ő a kedvencem.Gyerek korom óta.

/Éjszakánként Őt olvastam,hajnalban vele aludtam el,pedig még általános iskolás voltam.Jöttek most az érzések,emlékek./

kancsokanna képe
amikor emlékeztetsz magamra…
2010. április 13. kedd, 20:57 | kancsokanna

…eszembejutok magadnál…

A szerelemben gyorsabb az energiacsere, meggondolatlanság látszatát kelti, a szeretet lassúbb, ráérősebb, ezért konstansabbnak tűnik, ennyi a különbség, de a „hullámhossza” ugyanaz, mint valamivel azonosulni, valamit befogadni, valamivel eggyé válni. Tiszta spontaneitást és/vagy higgadt szeretet-gyakorlatot, hogy lehet mérlegre tenni?
A szerelem nem szükségszerűen homályosítja el a tudatot…az elhomályosodás érzését az okozza, hogy a tudatod nem tudja neked megfelelő módon ésszel összedolgozni az állandó érzelmi intenzitástól „kisült” tapasztalatokat.
A tudatosodás tágításával megnő s bizonyossággá válik, hogy a szeparáció, mint a másik ott-levése s nem itt-levése, vagy hiányolása csak illúzió, s egyre inkább dominánssá válik a telepatikus kommunikációs csatornára való áttérés, ahol már nem a szavak linearitásának van döntő szerepe, s nem az élmények tudatba préselésének, hanem az együttlétben való feloldódás játékának.
És a szeretet meg a szerelem működik, ahogy én viccesen szoktam mondani „offline” üzemmódban is. S az a legfenségesebb élmény amikor együttlétkor nem az egymás iránti magyarázkodásokra pazarlódik az idő, hanem az élményekre. És fordítva. Amikor a szinkronicitások besűrűsödnek, ott biztos lehetsz abban, hogy tiszta energiacserék zajlanak, ez maga a valóság. S nem kellenek szükségszerűen a vissza-igazoló szavak. Ami pedig eszméletlen…nem azonos a tudatmentességtől…:-)

Az őszinte szerelem tapasztalataim szerint, ha át is megy szeretetbe az idők folyamán, bármikor képes ismét szerelemmé aktiválódni. És minden szerelem arra való, hogy egyre csak visszaemlékezz valódibb önmagadra, elfelejtett sokszínű töredékeidre.

Minden egyes alkalommal amikor szerelmes leszel, az a másik, akit szeretsz segít gyorsabban visszatalálnod önmagadhoz, s visszafogadnod önmagad s minden egyes alkalommal amikor valaki szerelmes lesz beléd, annak a valakinek energetikai szempontból segítesz gyorsabban visszatalálnia valódibb önmagához. Gyakorlatilag a másiknak segítesz és/vagy segítve vagy. Nincs valódi vesztesség…csak a vesztesség illúziójába nyalogatja bele kis sértettnek felejtett önmagunk.

*bármire is akarnál tanítani, emlékeztetlek, mindkettőnket szolgálni fog*
Anna

hermess képe
H: Én, vagy Te? Te vagy én !
2010. április 13. kedd, 22:13 | hermess   Előzmény

"Az őszinte szerelem tapasztalataim szerint, ha át is megy szeretetbe az idők folyamán, bármikor képes ismét szerelemmé aktiválódni." - Szerintem ez csak bizonyos tudatossági szint fölött lehetséges. Alacsonyabb önismereti szinteken még akár gyűlöletbe is átbillenhet...

Egyébként nagyon szép dolgokat írsz, és valóban vannak ilyenek, hihetetlen módon össze lehet hangolódni és távolságtól függetlenül érezni a másikat. Csakhogy ezt el lehet szerelem nélkül is érni, bár úgy sokkal, de sokkal felemelőbb. Egy másik blogban írtam erről, idézek magamtól:

1. "A Figyelem... a figyelemenergia, a figyelmesség, az odafordulás, az empátia, a lehetőség megadása, hogy a másik önmaga lehessen, és a tudatos energiaátáramoltatás. Minden kapcsolat addig tart, amíg ezt a figyelemenergiát önként és számolatlanul áramoltatjuk a másik felé.

És itt van egy titok, amit vajmi kevesen tudatosítanak. Az egymásra figyelésben, az odafordulásban nemcsak lelki energiák áramolnak át, hanem a prána is. Ez is a fizikai és a lelki szint között működik. Az egymásra figyeléssel nemcsak meghallgatjuk, hanem feltöltjük egymást a társunkra hangolt és átáramoltatott életerővel.

Erről írtam azt, hogy a szerelemben automatikusan működik - a szexuális vonzalom és az életerő lakhelye közös. Nagyon kellemes állapot. Nos, ha ezt az egymásra figyelést és kéretlen átáramoltatást a szerelem után is képesek lennénk kölcsönösen és tudatosan fenntartani - szerintem ez az alapja a feltétlen szeretet kialakulásának, ettől lesz esélyes a párkapcsolat hosszan tartóvá válni. És ez elsősorban tudatossági szint kérdése. Az energiaérzékelés alatti szinten nem lehet megvalósítani, mert addig nem vagyunk képesek önmagunkat helyreállítani."

És van még két másik kardinális kérdés, az egyikről írtam már, de nem sült ki semmi megoldás:

2. Hogyan lehet a polaritást megőrizni, amikor a tudatosodás során a férfi/női energiák kiegyenlítődnek bennünk? Bert Hellingertől:

"Bizonyos körökben a férfiakat bátorítják, hogy fejlesszék ki magukban nőies részüket is, és a nőket arra, hogy férfiassá váljanak, azt gondolván, hogy ez jó. De képzeld el azt a köteléket, amely a nőiességet magában kifejlesztő férfi és a férfiasságot magában kifejlesztő nő között jön létre. Milyen méllyé válhat a kapcsolatuk, ha nincs szükségük egymásra? De ha mindketten ellenállnak a kísértésnek, hogy kifejlesszék az ellenkező nemet magukban, akkor az igényük egymás iránt összetartja őket."

Erre mit mondanátok? Ott legfelül létezik még szerelem?

3. És végül van egy természetes ciklus az önmagunk fejlődésében, és ebből következően a párkapcsolat fejlődésében is: a kapcsolat iránti igény fontossága periodikusan váltakozik az énérvényesítés fontosságával. A szerelmi kapcsolatban ez szinkronba kerül, de nem biztos hogy egyszerre fog váltani mindkét félnél. Magyarul, az egyiknél az ego sokkal hamarabb előjöhet a szerelem mögül, mint a másiknál, és akkor a kölcsönös egymásra figyelés, energiaátáramlás (1. pont) már sérül.

Itt megint csak a tudatos kapcsolatépítés iránti elkötelezettség lép előtérbe, abból talán lehet újra szerelem, de egy teljesen más tudatszinten és más értékrend kialakulása után.

Végre már valaki ,aki normálisan látja ezt a kérdést! "Bizonyos
2010. június 04. péntek, 18:57 | Éva.   Előzmény

Végre már valaki ,aki normálisan látja ezt a kérdést!

"Bizonyos körökben a férfiakat bátorítják, hogy fejlesszék ki magukban nőies részüket is, és a nőket arra, hogy férfiassá váljanak, azt gondolván, hogy ez jó. De képzeld el azt a köteléket, amely a nőiességet magában kifejlesztő férfi és a férfiasságot magában kifejlesztő nő között jön létre. Milyen méllyé válhat a kapcsolatuk, ha nincs szükségük egymásra? De ha mindketten ellenállnak a kísértésnek, hogy kifejlesszék az ellenkező nemet magukban, akkor az igényük egymás iránt összetartja őket."

köszönet
2010. június 06. vasárnap, 17:32 | sunnyflorida   Előzmény

Köszönöm Hermess!

Jó hogy megtaláltam ezt a hozzászólásodat, most erre van szükségem .....

vandorlelek képe
Annyira tetszik a megfogalmazásod. legalább ki tudja valaki
2010. április 14. szerda, 15:58 | vandorlelek   Előzmény

Annyira tetszik a megfogalmazásod. legalább ki tudja valaki értelmesen fejezni azt amit érzek, ha nekem nem is megy, de én is e szerint látom, és hála Istennek sikerült több ízben is megtapasztalnom.... köszönöm

Írhatnál még ilyeneket ide.Kellemesen bizsergett a fejtetőm,és
2010. június 04. péntek, 17:51 | Éva.

Írhatnál még ilyeneket ide.Kellemesen bizsergett a fejtetőm,és nyíladozott a szívem.

Úgyhogy még!

És van harcos pap is,mais ,meg mindig is voltak.
Régen ott voltak a csatatéren karddal,még püspökök is.

Lehetsz,harcos és pap, minden lehetsz.
Hozd össze magadban.

Azért nem tudod még,mert azt hiszed hogy kizárják egymást.
Ha nem gondolnál erről semmit, /ami elválasztja a kettőt egymástól/ lehet,hogy egyesülnének benned.

Feliratkozás Hírlevélre